Legfrissebb Hírek

Előre lépett Kulcsár Katalin és Urbán Eszter is Keretek
2012.12.19 19:53
Előre lépett Kulcsár Katalin és Urbán Eszter is

Az UEFA elkészítette a játékvezetők kategóriákba sorolását. Kulcsár Katalin a női elit kategóriába került, ami azt jelenti, hogy Gaál Gyöngyi mel

Az UEFA elkészítette a játékvezetők kategóriákba sorolását.

Kulcsár Katalin a női elit kategóriába került, ami azt jelenti, hogy Gaál Gyöngyi mellett őt is a legjobb 16 játékvezetők között tartják számon ezentúl. Míg Urbán Esztert a II. kategóriás játékvezetők közé sorolták.

Sok sikert a hölgyeknek!

Alapítványi kérdések - pénzügyi Fair-play Megyei játékvezetés
2012.12.19 14:15
Alapítványi kérdések - pénzügyi Fair-play

Két évvel ezelőtti integrációt követően az igazgatóságok és az MLSZ sem foglalkozott még az alapítványi kérdésekkel, így n

Két évvel ezelőtti integrációt követően az igazgatóságok és az MLSZ sem foglalkozott még az alapítványi kérdésekkel, így néhány megyében függőbe vannak bizonyos kérdések.

Baranya megyében például három kuratóriumi tag őrködik az alapítványi pénzek fölött, amire a játékvezetőknek nincs semmi rálátásuk. Bizonytalan a támogatási pénzek sorsa. Sokan a tagok közül még azt sem tudják, hogy a befizetett tagdíjukat mire költik, mennyi pénz van az alapítványban és mennyi támogatás érkezik be egy évben, hiszen az elmúlt 3 évben egy szó sem esett az alapítványról.



Kérdésként merülhet fel továbbá az is, hogy a játékvezetőkért alapított alapítványban mit keres kuratóriumi elnöknek R. Anett, aki a Ferencvárost annak idején kizárta az NB. I-ből.



A feltett kérdésekre sajnos a bizottság elnöke nem tud, vagy nem akar válaszolni, míg az igazgatóság érdemi információval nem rendelkezik.

 


Információk szerint más megyében is felmerültek már ezek a kérdések, de érdemi választ a játékvezetők nem kaptak. 2012. tavaszán Puhl Sándor már egyszer felvetette, hogy rendezni kell a megyei alapítványok jogállását és pénzügyeit. Sajnos a rendezés 2013-ra marad.

Molnár László lett a zalai elnök Megyei játékvezetés
2012.12.18 18:41
Molnár László lett a zalai elnök

217/2012 (12.13.) számú határozat: Az MLSZ Elnöksége 2012. december 17-i hatállyal kinevezte Molnár László urat a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala megyei J&aacut

217/2012 (12.13.) számú határozat: Az MLSZ Elnöksége 2012. december 17-i hatállyal kinevezte Molnár László urat a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala megyei Játékvezetői Bizottságának elnökévé, öt év időtartamra. (Ebből is látszik, hogy mi a bizottság hivatalos neve)

Molnár Úrnak sok sikert kívánunk és jó egészséget!

Évzáró bál Tapolcán Megyei játékvezetés
2012.12.16 16:12
Évzáró bál Tapolcán

Hagyományos évzáró bálját tartotta a tapolcai játékvezetők csoportja. Takács Gábor csoportvezető értékelte az elmúlt esztendőt,

Hagyományos évzáró bálját tartotta a tapolcai játékvezetők csoportja. Takács Gábor csoportvezető értékelte az elmúlt esztendőt, majd Csík Ferenc az MLSZ Veszprémi Igazgatója tartott beszámolót. Kéri Árpád a megyei JB. tagja a fiatalításról beszélt, majd az ilyenkor szokásos díjak átadása következett.

 

Az idei vizsgázók Arany Attila, Csikány Árpád, Homoki Csaba,Illés János, Ruzsai Imre,és Szőts Tibort köszöntötték, majd a jubilánsok következtek:

 

 

Felker Ottó egész éves munkájáért, Nagy Pál közösségért való áldozatos munkájáért,asszisztensi teljesítményért Kis Tibor,Polgár László 35 éves tevékenységért, Sabján Lajos 45 éves munkáért kapott elismerést.61 éves, így abba kellett hagyni Vizeli Lajosnak a játékvezetői munkásságát, valamint Pető László is elbúcsúzott a csoporttól munkahelyi elfoglaltság miatt.

 

 

A rendezvény hajnalig tartó bállal zárult.

A legjobbnak választott spori már elkezdte a felkészülés Kassai Viktor
2012.12.14 14:06
A legjobbnak választott spori már elkezdte a felkészülés

Mint arról korábban beszámoltunk, honlapunk - nb1.hu - többéves hagyományához hűen sportújságírókat felkérve megszavaztatja az év

Mint arról korábban beszámoltunk, honlapunk - nb1.hu - többéves hagyományához hűen sportújságírókat felkérve megszavaztatja az év legjobbjait a magyar futballban. A kategóriák közül tegnap az év legjobb edzője, Pintér Attila sikeréről számoltunk be. Ígéretünkhöz híven ma a legjobb játékvezető kilétére derült fény. Aki a szavazatok alapján nem más, mint a szakma jelenlegi legelismertebb tagja, Kassai Viktor.



- Sportújságírók Önt választották a 2012-es év legjobb magyar játékvezetőjének. Hogyan értékeli az évet?
- Furcsa lenne azt mondani, hogy jó évem volt. Az idei évemet nagyban befolyásolta a nyári Eb-szereplés, ami nem úgy sikerült, mint ahogyan reméltem. Bár az ukrán-angol Eb-mérkőzés csak egy volt a sok idei mérkőzés közül, de mégis meghatározó volt az idei teljesítményemet illetően.

- Úgy tűnik, az NB I-ben mostanában a korábbinál nagyobb nyilvánosságot kapnak a különböző bírói tévedések. Jól látom?
- Immár 14 éve vezetek az NB I-ben, s mindig is voltak olyan periódusok, amikor jobban előtérbe kerültek a játékvezetői ítéletek. Dicsérni sosem szoktak minket, még a legjobb periódusokra is inkább az volt jellemző, hogy kevesebb a bírálatot kaptunk. A mostani időszakhoz hasonló is volt már korábban, amelyben nagy szerepe van, hogy manapság szinte minden mérkőzés a képernyőre kerül.

- Vissza szokta nézni a mérkőzéseit?
- Természetes, hogy a mérkőzéseimet még aznap éjjel visszanézem, hiszen szakmailag igen hasznos, ha a mérkőzésszituációkat utólag több kameraállásból visszanézve kielemezhetem.



- Esetleg az asszisztenseivel együtt elemzik ki a kritikus szituációkat?
- Közösen nem tudtuk megtekinteni a mérkőzést, mert a csapatokkal ellentétben a játékvezetők nem egy városban élnek, nem közösen edzenek. Külön-külön nézzük vissza a mérkőzést, de másnap mindig átbeszéljük a tanulságokat.

- Mennyivel másabb itthon vezetni, mint külföldön?
- Sportszerű, illetve nehéz meccsek mindenhol ugyanúgy adódhatnak. Az ősszel az NB I-ben is vezettem több olyan rangadót, amelyen nagyon sportszerűen játszottak a csapatok, de külföldön is előfordul, hogy sokat szabálytalankodnak a játékosok és nehéz őket beállítani a sorba.

- Szokott szurkolói visszajelzéseket kapni a pályán kívül?
- Természetesen eljut hozzánk a szurkolók hangja és véleménye. Túlzás lenne azt állítani, hogy a szurkolók szeretnék a játékvezetőket, de nem is ez a célunk. Egy játékvezetőnek nem a népszerűségre, hanem a szabályok szerinti ítéletek meghozatalára kell törekednie.

- A futballistáknak véget ért a szezon, igaz ez Önre is? Mivel tölti a téli pihenőt, egyáltalán meddig tart?
- Mérkőzésünk idén már nincs, de egy játékvezetőnek folyamatosan edzésben kell maradnia. Az utolsó bajnoki mérkőzés után egy hét pihenőt tartottam, de éppen tegnap kezdtük el a felkészülést Sáfár Sándorral, a játékvezetők erőnléti edzővel a január végi fizikai tesztre, amelyre az UEFA-továbbképzésén kerül majd sor.

- Hogyan látja, milyen emberek valók a játékvezetői pályára?
- Egy játékvezetőnek számtalan tulajdonsággal kell rendelkeznie, hogy jó teljesítményt tudjon nyújtani. Fontos a fizikai felkészültség, mivel már az alacsonyabb osztályokban is sokat kell futni egy mérkőzésen, még egy megyei mérkőzésen is 8-10 kilométert teljesítenek a kollégák. A játéktéren gyorsan kell döntéseket hozni, és a pályán lévő játékosokkal is meg kell találni a hangot. A játékvezetésben kiemelt fontosságú a tapasztalat, az NB I-es szintre csak nyolc-tíz éves működéssel lehet eljutni, azaz igencsak meg kell edződnie minden játékvezetőnek a megyei és területi osztályokban, ha az élvonalban szeretne bemutatkozni. Azonban, ha valaki folyamatosan jól teljesít, egyre feljebb kerülhet. Éppen mostanában indul az ország minden megyéjében az alapfokú játékvezetői tanfolyam, amely kiváló lehetőség azoknak, akik szeretik a labdarúgást, és ki szeretnék próbálni magukat játékvezetőként.

Nagy Zsolt

Nb1.hu: Kassai, Bognár, Solymosi Játékvezetői statisztikák
2012.12.14 13:08
Nb1.hu: Kassai, Bognár, Solymosi

Már több éves hagyomány, hogy az nb1.hu sportújságírókat felkérve megszavaztatja az év legjobbjait a magyar futballban, a szereplőket nyolc kateg&oacu

Már több éves hagyomány, hogy az nb1.hu sportújságírókat felkérve megszavaztatja az év legjobbjait a magyar futballban, a szereplőket nyolc kategóriába osztva. A legfontosabb természetesen a magyar Aranylabda, azaz annak az eldöntése, hogy a naptári évben ki volt a legjobb magyar labdarúgó, de tudni szerettük volna, a voksolás alapján ki a legjobb itthon játszó magyar mezőnyjátékos, ki a legjobb idegenlégiós és ki a legjobb kapus a magyar bajnokságban, ki a legjobb játékvezető, utánpótlás korú futballista, ki az esztendő legjobb edzője és sportvezetője.

 

Minden újságíró erősorrendben három nevet adhatott meg, az első helyezett hét, a második öt, a harmadik pedig négy pontot kapott, és a sorrend a pontok összesítésével alakult ki.

 

Ma arra a kérdésre kapunk választ: ki a legjobb magyar játékvezető?

 

A szavazatok összesítése alapján a hazai bajnokságban

 

az ÉV LEGJOBB JÁTÉKVEZETŐJE: KASSAI VIKTOR

 

 

 

Az első három sorrendje:

  1. Kassai Viktor 151 pont
  2. Bognár Tamás 62
  3. Solymosi Péter 56

 

A szavazók és a szavazataik:

Ambrus Gábor (MTI)

  1. Vad II István, 2. Solymosi Péter, 3. Kassai Viktor

Ághassy Attila (index.hu)

  1. Kassai Viktor, 2. Szabó Zsolt, 3. Bognár Tamás

Berecz Csaba (Észak-Magyarország)

  1. Gaál Gyöngyi, 2. Kassai Viktor, 3. Fábián Mihály

Bóbics László (Zalai Hírlap)

  1. Kassai Viktor, 2. Solymosi Péter, 3. Andó-Szabó Sándor

Bodnár Tibor (Kelet-Magyarország)

  1. Kassai Viktor, 2. Solymosi Péter, 3. Iványi Zoltán

Ch. Gáll András (FourFourTwo)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Solymosi Péter

Dénes Tamás (Infórádió)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Andó-Szabó Sándor

Dinnyés Márton (mlsz.hu/MLSZ TV)

  1. Kassai Viktor, 2. Solymosi Péter, 3. Iványi Zoltán

Gelei József (Új Néplap Szolnok)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Iványi Zoltán

Hegyi Iván (Népszabadság)

  1. Solymosi Péter, 2. Bognár Tamás, 3. Veizer Roland

Kiss László (Magyar Hírlap)

  1. Kassai Viktor, 2. Iványi Zoltán, 3. Szabó Zsolt

Kovács Zoltán (Élet és Irodalom)

  1. Kassai Viktor, 2. Fábián Mihály, 3. Szabó Zsolt

L. Pap István (MTVA)

1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Andó-Szabó Sándor

Mokány Lajos (pepsifoci.hu)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Farkas Ádám

Pataki Nóra (Blikk)

  1. Kassai Viktor, 2. Solymosi Péter, 3. Iványi Zoltán

Pajor-Gyulai László (nb1.hu)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Iványi Zoltán

Papp Győző (Kisalföld)

  1. Bognár Tamás, 2. Kassai Viktor, 3. Solymosi Péter

Pietsch Tibor (Nemzeti Sport)

  1. Iványi Zoltán, 2. Kassai Viktor, 3. Andó-Szabó Sándor

Riskó Géza (MTVA)

  1. Kassai Viktor, 2. Fábián Mihály, 3. Iványi Zoltán

Rónai Gábor (Tolnai Népújság)

  1. Bognár Tamás, 2. Kassai Viktor, 3. Solymosi Péter

Süli Róbert (Dél-Magyarország)

  1. Szabó Zsolt, 2. Solymosi Péter, 3. Iványi Zoltán

Sz. Nagy Tamás (NSO)

  1. Iványi Zoltán, 2. Kassai Viktor, 3. Bognár Tamás

Tamás Nándor (Hajdú-bihari Napló)

  1. Solymosi Péter, 2. Kassai Viktor, 3. Szabó Zsolt

Turcsik Norbert (Bors)

  1. Kassai Viktor, 2. Bognár Tamás, 3. Andó-Szabó Sándor

Varga T. Róbert (Népszava)

  1. Kassai Viktor, 2. Andó-Szabó Sándor, 3. Szabó Sándor

Vámos Tamás (Sport Plusz)

  1. Szabó Zsolt, 2. Kassai Viktor, 3. Farkas Ádám
4 játékvezető búcsúzott Baranyában Megyei játékvezetés
2012.12.11 18:37
4 játékvezető búcsúzott Baranyában

Az MLSZ elnökségének döntése al

Az MLSZ elnökségének döntése alapján 2013. január 01-től a 60. életévüket betöltött játékvezetők a továbbiakban nem működhetnek. Baranyában négy személyt érint a változás (Bencsik Vilmos, Béni Ferenc, Horváth László, Keresztes Ambrus). Mind a négy játékvezető évtizedek óta tagja a Baranya megyei játékvezetői kereteknek. A Horváth – Keresztes - Bencsik hármas 2012. november 25-én a Görcsöny – Majs Megyei II. osztályú, Béni Ferenc a Sellye – Bóly Megyei I. osztályú mérkőzésen búcsúzott az aktív játékvezetéstől. Reméljük a búcsúzó játékvezetőktől a megyei JB. elnökség nem felejtkezik el és továbbiakban is számít a munkájukra....

Bencsik Vilmos 66 évesen, a legidősebb működő játékvezetőként vonult vissza a megyében.
A játékvezetii vizsgát 1980-ban tette le, az NB III. volt a legmagasabb osztály, amelyben működött. Labdarúgóként 116 NB I-es mérkizésen szerepelt. Jelenleg a PMSC Veterán (60 éven felüliek) labdarúgó csapatának aktív tagja.

Béni Ferenc 61 éves, 1977-ben vizsgázott labdarúgó játékvezetikent. 5 évig volt az NB III-as vezető keret tagja. Labdarúgóként Szigetváron az NB III-as csapatban szerepelt.


Horváth László 63 éves, 1974-ben vizsgázott. Országos keret tagja volt 1976 és 1983 között. Vezetőbíróként NB I/B-ben, partjelzőként NB I-ben mőködött. Labdarúgóként a BTC és a PEAC csapatában játszott.


Keresztes Ambrus 62 éves, 1985-ben tette le a játékvezetii vizsgát. Több mint száz NB III-as mérkőzésen mőködött, mint partjelző. Véménden az ifjúsági csapatban futballozott. Jelenleg is sportol, kispályás öregfiúk bajnokságban szerepel.

 

Most Bede Ferenc is megmondja.. Játékvezetőkről
2012.12.10 20:21
Most Bede Ferenc is megmondja..

Több komoly bírálat is érte az ősszel a hazai játékvezetők ítéleteit és teljesítményét, emiatt is határozta el magát a Mag

Több komoly bírálat is érte az ősszel a hazai játékvezetők ítéleteit és teljesítményét, emiatt is határozta el magát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy bevezetné nyolc NB I-es bíró esetében a profi játékvezetést a magyar fociba. Ennek előkészítése még tart, a jelöltekkel a téli szünetben egyeztethet a szövetség, annyi viszont biztosnak látszik, hogy a leendő profi sípmesterek a jelenlegi, akár a havi 500 ezer forintos juttatásnál is többet kaphatnak. A korábbi játékvezető, Bede Ferenc szerint rosszabbak nem lettek a magyar bírók, és vannak aggályai a tervezett, a nagy bajnokságokban is példa nélküli intézkedéssel kapcsolatban, akárcsak néhány élvonalbeli klubnak ? erről George F. Hemingway, az NB I-es bizottság elnöke beszélt a Hír TV-nek.

 

 

A 17 év alatt majd 300 meccsen közreműködő Bede Ferenc szerint nem lettek rosszabbak a magyar bírók, csak több figyelmet kapnak a nyilvánosság által a bakik.

- Nem szabad elfelejteni, hogy most már majdnem minden meccset közvetít a televízió, innentől kezdve minden meccs kontroll alatt van, minden vélt vagy valós hiba előjöhet. Nem hiszem, hogy sokkal többet hibáznának a mostani játékvezetők, mint akár én vagy a régebbiek, csak jobban szem előtt vannak ? mondta a Hír TV Stopper című műsorában az ex-bíró, aki az eddigi gyakorlatnak megfelelően munka mellett (ő a BKV-nál dolgozott) fújta a sípot az NB I-ben is.

- Az ember minden reggel megjelent a munkahelyén, a munkaidő vége előtt kicsivel távozott, akár szabadságot vett ki, hazament, összeszedte a szerelését, beült az autóba, utazott 200 kilométert, bemelegített, majd jöhetett a mérkőzés ? írta le egy napját a korábbi játékvezető.
Mint ismeretes, az MLSZ tervei szerint viszont ez a gyakorlat nyolc elsőosztályú bíró esetében véget érne, ők a jövőben teljes állású profiként fújnák a sípot majd.

Berzi Sándor, a Játékvezetői Bizottság elnöke elmondta, egyelőre még csak készülnek arra, hogy a kiszemelt bírókkal asztalhoz üljenek a profivá válás feltételeiről.

- Nyilvánvalóan nem akartuk ezzel zavarni a játékvezetőket ezzel idény közben, le kell velük ülnünk a bajnoki szünetben, hiszen fontos kérdés például az, hogy mi az, ami miatt megéri egy bírónak, hogy ebbe a státuszba kerüljön.

A Hír TV információi szerint jelenleg 100 ezer forint a díjazás meccsenként az NB I-ben, ehhez jön a 120 ezer forintos rendelkezésre állási díj, ami tehát négy meccset számolva havonta összesen 520 ezer forint. Ez nemzetközi viszonylatban nem kiemelkedő: a legjobban a spanyol bírók keresnek, de még Angliában is 1200 euró, azaz több mint 300 ezer forint a meccsenkénti díj, és 40 ezer font a rendelkezésre állási díj évente.

A profizmus viszont Európába sem ismert, így például az egyik legsikeresebb játékvezető, a portugál Pedro Proenca is "amatőr", akárcsak a korábban idegenforgalmi referensként dolgozó Kassai Viktor.

- 100 ezer forint a játékvezető díj, de gondoljuk végig, hogy télen 2-3 hónap is van, amikor nincs mérkőzés. A 100 ezer forint mellett útiköltség-térítés és készenléti díj is van. Az nyilvánvaló, hogy a díjak emelkednének a profi játékvezetők esetében ? tette hozzá Berzi.

Bede Ferenc szerint az irány jó, csak épp jobban ki kellene dolgozni és előkészíteni a profi bíróskodás feltételeit.

- Egyértelmű pozitívum a lépés, de csodát ettől sem szabad várni, hiszen emberek vagyunk. Lesz egy 16 fős, keret, ebből nyolc profi, nyolc nem. Képzeljük el, hogy egy Fradi-Újpest meccset egy profi bíró vezet, aztán egy Pápa-Fradit egy úgymond amatőr, kíváncsi vagyok, mit szól majd ehhez például a Pápa tulajdonosa, Bíró Péter, pláne ha történik is valami. Szerintem a keret megosztása nem túl jó így, ezt tovább kellene még gondolni, Inkább egy félprofi státuszt kellene kialakítani ? fejezte ki aggályait a volt bíró.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa és az NB I-es bizottság elnöke pozitívan értékelte a kezdeményezést.

- A játékvezetők felelősségre vonhatók, jobban szankcionálhatók lesznek, általában a bíráskodás színvonala is emelkedhet. Több klub támogatja a kezdeményezést, de többen vannak, akik szkeptikusak még, nem biztos, hogy az előrehaladást jelent ? mondta a klubvezér.

Mentek volna kocsival Vadék... Játékvezetőkről
2012.12.10 14:32
Mentek volna kocsival Vadék...

"Mariborból müncheni átszállással jöttünk volna haza pénteken, ám a ferihegyi repülőtér lezárása miatt péntek délelőtt t&

"Mariborból müncheni átszállással jöttünk volna haza pénteken, ám a ferihegyi repülőtér lezárása miatt péntek délelőtt tíz óra óta Münchenben vagyunk, most fog indulni csak a gépünk - mondta a FourFourTwo.hu-nak pár perccel ezelőtt Vad II István Münchenből. - Éjszakára elszállásoltak minket egy közeli szállodában, amivel minden rendben volt, de akkor is már régen otthon lennék, ha vonattal indultam volna Szlovéniából."

Kassai: Most sincs több hiba Kassai Viktor
2012.12.06 18:00
Kassai: Most sincs több hiba

A világ egyik legjobb játékvezetője, Kassai Viktor újra a nemzetközi elitben szerepel. Bár itthon sok kritika éri őket, szerinte a hazai bírók nem hib&aacute

A világ egyik legjobb játékvezetője, Kassai Viktor újra a nemzetközi elitben szerepel. Bár itthon sok kritika éri őket, szerinte a hazai bírók nem hibáznak többet manapság, mint régebben.

Kassai Viktor állítja, számára már nem téma a nyári foci Eb kínos bakija, de amondó, ettől függetlenül az emlékezetes ítélet nyilván még pályafutásuk után is kísérti majd a hibázó magyar játékvezetőket. Az augusztusi, szintén komoly visszhangot kiváltó Neymar-eset után az elsőszámú hazai bíró valahol természetesnek tartja, hogy a hiba kapott publicitást, és nem az azt megelőző három jó döntés. Kassai Viktor szerint német játékvezető kollégája a szabályok szerint járt el Huszti Szabolcs esetében a hétvégén, és szerinte abban sincs semmi kivetnivaló, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa Liga első csoportkörében nem kapott mérkőzést a magyar játékvezetői csapat. A pepsifoci.hu az immár a 2014-es vb-re készülő bírót kérdezte a közelmúlt érdekes vagy épp furcsa eseményeiről.

A világ legjobb játékvezetőjének is megválasztott magyar sípmester tavaly a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő vezetőbírója volt, korábban közreműködött a dél-afrikai világbajnokságon, 2008-ban pedig a pekingi olimpia férfitornájának fináléjában fújta a sípot.

Az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságról a stábjával együtt haza kellett utaznia a csoportmeccsek után, mert a továbbjutásról döntő Ukrajna?Anglia összecsapáson nem adta meg Devic gólját, pedig Terry a gólvonal mögül húzta ki a labdát. Az esetnél Vad II István alapvonali bíró állt a legközelebb a labdához, de ő olyan szögből figyelte az eseményeket, hogy a labdát takaró kapufa miatt nem tudta eldönteni, gól született-e.

Kassai rövid pihenő után egyre komolyabb mérkőzéseket kapott és időközben bekerült a 2014-es bő vb-keretbe.

Az Ukrajnában hibázó társa édesapja korábban azt nyilatkozta, hogy Kassai túl jó ahhoz, hogy a hiba kettétörje a karrierjét", s nemrég már a BL egyik csúcsrangadóján láthattuk vezetni. Gondolta, hogy ilyen gyorsan visszakerül az elitbe?

Reálisan gondolkodva lehetett arra számítani, hogy egy rossz döntés miatt nem írják le az embert, s hogy a többéves jó teljesítményünket egy meg nem adott gól miatt nem felejtik el. Az elmúlt hónapok történései bizonyítják, hogy szép lassan minden visszatért a régi kerékvágásba.

Biztosan megfordult a fejében, ha szerencséjük van, s nincs az a helyzet azon a meccsen, nincs botrány sem.

Persze, hiszen akkor minden másképp alakult volna, de ez már a múlt és nincs értelme ezen rágódni. Egyébként ahogy az élet minden területén, a játékvezetésben is szükség van szerencsére. Ez is csapatmunka, csak együtt lehetünk sikeresek, annak ellenére, hogy általában sokan csak a vezetőbíróra emlékeznek.

Fontos, hogy az asszisztensek helyesen ítéljék meg a leshelyzeteket, a gólvonalon álló kollégák jól bírálják el a kapu előtti szituációkat és a tartalék játékvezető is tegye hozzá a maga részét a technikai zónák környékén.

Vad II István azóta kikerült a csapatából, sokak szerint éppen a rossz döntés miatt.

Ez nem ennek volt köszönhető, hiszen már az EB előtt is tény volt, hogy az őszi szezonban Vad II István újra vezetőbíróként kap szerepet az UEFA-tól, ahogy az EB-t megelőzően is.

Az eset óta több kritika éri?

A játékvezetésben folyamatosan kapjuk a kritikákat, ez számomra nem újdonság. Amúgy nem vettem észre, hogy az EB óta több kritika érné a teljesítményemet, mint esetleg előtte.

Hazai vizekre evezve, az élvonalban viszont manapság sokat emlegetik a játékvezetőket. Több mostanában a hiba?

Tizennégy év óta vezetek az NB I-ben, nem hiszem, hogy mostanság több lenne a játékvezetői hiba. Szerintem korábban is előfordult ennyi téves ítélet, csak azok nem kaptak ekkora publicitást. Ma már szinte minden mérkőzést közvetít a televízió. Egy meccsen sokkal több a kamera, mint tíz évvel ezelőtt, s minél inkább mérhető egy teljesítmény, az annál inkább kritizálható is.

Nemrég Puhl Sándor korábbi kiváló játékvezető egy tévéműsorban azt mondta: több bírót is vissza kell küldeni az NB II-be.

Ez sem újdonság, régen is aki sokat hibázott, előbb-utóbb kikerült az élvonalbeli keretből. Egy munkahelyen sem lehet sokat tévedni, mert ott is visszasorolják a sokat hibázókat.

A magyar bajnokságban az edzők hol joggal, többször jogtalanul, szinte állandóan reklamálnak és kritizálják a döntéseiket. Milyen a viszonya például Paulo Sousával, a Videoton szakvezetőjével?

Én munkakapcsolatnak nevezném a játékvezetők és az edzők viszonyát, amely kilencven percig tart. Egyébként tíz évvel ezelőtt is voltak olyan edzők, akiktől visszhangzott az öltöző és a pálya környéke, csak már egy évtizednyi távolságból nem emlékszünk annyira rájuk.

Mindig diplomatikusan nyilatkozott a videobíró bevezetéséről. Az EB-t is figyelembe véve változott a véleménye?

A technikai segédeszközök bevezetéséről szóló döntés a szabályalkotók kezében van. Azt kell megvizsgálni, hogy egy rendszer működik vagy sem, illetve hogy a labdarúgás segítségére van-e. A decemberi klubvilágbajnokságon Japánban a FIFA először alkalmazza majd a gólvonalra kiépített technológiát, amelynek eredményeire én is kíváncsi vagyok.

Valószínű, nem fontolgat egy ukrajnai kirándulást, de ha úgy adódna, mit szólna, ha ott kellene vezetnie?

Értem a célzást, de igazából nem lenne ezzel probléma, hiszen játékvezetőként ott vezetünk mérkőzéseket, ahová az UEFA beoszt minket. Idén egyébként még egy fontos feladat vár rám és kollégáimra, hiszen még ebben a hónapban országszerte beindulnak az alapfokú játékvezetői tanfolyamok. Nagyon remélem, hogy a nagy játékvezetői hagyományokkal rendelkező Győr-Moson-Sopron megyében is sokan jelentkeznek a tanfolyamra.

Újabb botrány Baranyából! Ez már hányadik? Megyei játékvezetés
2012.12.04 18:48
Újabb botrány Baranyából! Ez már hányadik?

Megszületett a döntés a labdarúgó megyei IV. osztály B-csoportjában november 18-án, 1-3-as állásnál félbeszakadt Almamellék–P

Megszületett a döntés a labdarúgó megyei IV. osztály B-csoportjában november 18-án, 1-3-as állásnál félbeszakadt Almamellék–Pécsi Dinamó mérkőzés ügyében. Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága fegyelmi bizottsága a hazaiak játékosát, Németh Tibort, aki a játékvezetőt megrúgta és a nyakát szorongatta, 2014. június 30-ig eltiltotta a labdarúgástól. Az almamelléki sportegyesületet kötelezték arra, hogy a soron következő három bajnoki mérkőzését Almamelléktől 10 kilométerrel távolabb rendezze meg és a soron következő négy hazai bajnokiján saját költségre szövetségi ellenőrt fogadjon.

Vad Pisti EL meccset vezet! Nemzetközi feladatok
2012.12.04 18:05
Vad Pisti EL meccset vezet!

December 6-án, csütörtökön 21.05-kor rendezik a Maribor-Lazio találkozó az Európa Liga J-csoportban, az olaszok csoportelsők, a házigazdák az utolsó

December 6-án, csütörtökön 21.05-kor rendezik a Maribor-Lazio találkozó az Európa Liga J-csoportban, az olaszok csoportelsők, a házigazdák az utolsó helyen állnak. A 33 esztendős Vad II István az ősszel a Molde-Steaua csoportmérkőzést vezette. Érdekesség, hogy Vad II István első nemzetközi mérkőzését szintén a szlovén fővárosban vezette, 2007. július 7-én a Maribor-Hajduk Kula mérkőzésen mutatkozott be. Most ifj. Tóth Vencel és Albert István asszisztensként segítik a munkáját, a kapuk melletti asszisztensek Bognár Tamás és Fábián Mihály lesznek, a tartalék-játékvezetőnek pedig Szpisják Zsolt utazik .