Informatika
Egy évvel ezelőtt több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy elkészült egy komplett teljesítmény ellenőrző és ellenőri jelentéseket feldolgozó rendszer. A rendszer
Egy évvel ezelőtt több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy elkészült egy komplett teljesítmény ellenőrző és ellenőri jelentéseket feldolgozó rendszer. A rendszer kidolgozói két alkalommal prezentációt tartottak az MLSZ Játékvezetői Bizottságának vezetőinek. A tervek és a részletes fejlesztési ütemterv, programozás és az útmutatók elkészültek valamint a felek egymás kezébe is csaptak. Sajnos azonban a Gentleman s Agreement szó értelmét Budapesten nem ismerik.
Az egységes adatkezelési és ellenőrzési háttérprogram célja, hogy a MLSZ teljes egészére (megyei megyék, játékvezetők) egységes szemlélettel megfogalmazza azt a vezetői szándékot, amely az ellenőrzésekről tárolt adatok
Minden játékvezető adata és statisztikája naprakészen álljon rendelkezésre minden bizottság számára egy zárt informatikai rendszerben.
A játékvezetők és ellenőrök küldése az MLSZ ügyviteli rendszerében történik. Itt kerülnek rögzítésre a az ellenőri jelentések is. A jelenlegi fejlesztések 5 éve készültek el, néhány apróbb változás történt azóta. A jelenlegi rendszer nem tartalmazza a Referee Convention és az MLSZ vezetőinek azon elvárását, hogy naprakész, valós képet kapjon a játékvezetőkről, pillanatnyi adataikról, statisztikáiról.
Fontos elérni rövid időn belül azt, hogy az ellenőri jelentések egy platformon legyenek kezelve. Az ellenőrök által elkészített jelentést a program kezelje, ne kelljen külön statisztikai Excel táblázatot készíteni. Az ellenőri űrlapot úgy kell elkészíteni, hogy az ellenőr bizonyos részt csak pipáljon (jó/hiba, stb), hiszen csak így állhat összehasonlító adat a rendelkezésünkre. Azonban ennek nagysága nem mehet a szóbeli és szöveges értékelés rovására.
A mérkőzésekről készült VIDEÓ-k beilleszhethetőek legyenek a programba oly módon, hogyha egy játékvezetői hibáit szeretnénk kiszűrni, egy kattintással megjelenne a mérkőzés adott jelenete.
El kell azt is érni, hogy a jelentések feldolgozásakor a Bizottság részére mindenre kiterjedő statisztikai lekérdezés álljon a rendelkezésre.
Az adott pillanatban valós képet lehessen kapni az adott bajnokságról, az adott keretről országos és megyei szinten egyaránt.
Keretek
Az esztendő első hétvégéjén tartalmas programot szervezett az MLSZ JB futsal szakága: január 5-én az NB I-es, 6-án pedig az NB II-es keret számára t
Az esztendő első hétvégéjén tartalmas programot szervezett az MLSZ JB futsal szakága: január 5-én az NB I-es, 6-án pedig az NB II-es keret számára tartottak egész napos továbbképzést a Kánai úti székházban.
A továbbképzéseken Juhos Attila szakágvezető köszöntötte az ország legkülönbözőbb pontjáról érkezett játékvezetőket. Elmondta, hogy az új összetételű JB augusztusban kezdte meg munkáját, azóta zökkenőmentes a működése, kialakította az első- és a másodosztályú kereteket is. Hozzátette: három új ellenőr tagja a keretnek, Horváth Attila, Kincses Tibor és dr. Világi Balázs, míg Medovarszki István - munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva - befejezte működését. Juhos Attila gratulált a thaiföldi világbajnokságon sikeresen közreműködő, a döntőig menetelő Kovács Gábornak és a malajziai továbbképzésre készülő másik FIFA-kerettagnak, Farkas Balázsnak.
A szellemi teszt kitöltését követően Király Gábor, az MLSZ futsal bizottságának titkára elmondta, hogy újra lesznek futsalösszefoglalók a Sport Televízióban, méghozzá minden fordulót követő csütörtökön, este fél kilenctől. A folytatásban Kiss Béla élvonalbeli ellenőr "Játékvezetői teendők a mérkőzés előtt, viselkedési normák a mérkőzéseken" címmel tartott előadást, Nyekita Dezső, a futsaljátékvezetők koordinátora pedig az ellenőrzések tapasztalatait ismertette. Drucskó János, az oktatási bizottság vezetője a játékvezetői taktikát, a fegyelmezési módszereket részletezte, míg Kovács Gábor kitért a kapusok játékára, a nyilvánvaló gólhelyzetekre, és fotókkal illusztrált világbajnoki élménybeszámolót tartott hallgatóságnak.
Megyei játékvezetés
A fejerspori.hu weboldal örömmel számolt be arról, hogy elfogadták a megyei játékvezetői bizottság működési szabályzatát. Bár azt sen
A fejerspori.hu weboldal örömmel számolt be arról, hogy elfogadták a megyei játékvezetői bizottság működési szabályzatát. Bár azt senki nem érti, hogy a megyei igazgatónak milyen jóváhagyási hatásköre volt ebben a kérdésben, hiszen a szakmai bizottsági szabályzatok elfogadása nem az ő feladata.
Az elfogadott szabályzatban azonban sok érdekességet találhatnak az olvasók:
Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke - másfél évvel ezelőtt - bejelentette, hogy haladéktalanul, néhány hónapon belül egységes, minden megyére kiterjedő SZMSZ-t készítenek, amely kiterjed az igazgatóságokkal kapcsolatos jogkörökre is.
Sajnos ez is az egyik beváltatlan Berzi ígéret....
Játékvezetőkről
Civil foglalkozását nézve közgazdász, de jelenleg csak a játékvezetésre koncentrál Kulcsár Katalin, aki 2004 óta FIFA-kerettag ját&eacut
Civil foglalkozását nézve közgazdász, de jelenleg csak a játékvezetésre koncentrál Kulcsár Katalin, aki 2004 óta FIFA-kerettag játékvezető. Szép karácsonyi ajándékot kapott, hiszen december végén az UEFA Európa 16 legjobb női játékvezetője közé sorolta. Most a júliusi svédországi Eb-re készül, de addig is lesz feladata bőven.
Szép karácsonyi ajándékot kapott. Meglepődött, amikor megérkezett az értesítés?
Nem ért teljesen meglepetésként a döntés, mivel az UEFA évek alatt, fokozatosan építette fel a játékvezetői karrieremet. Egy évvel ezelőtt már beválasztottak az elit játékvezetők előkészítő kategóriájába, és ezt követően is fokozottan figyelték a teljesítményemet. Ennek ellenére természetesen nagyon örültem a hírnek, pompás karácsonyi ajándék volt.
Mire készül az idén?
Az már biztos, hogy a júliusi Európa-bajnokságon szerepet kapok. Talán mondanom sem kell, hogy ez lesz az idei esztendő legnagyobb női labdarúgó-eseménye. Nagy kitüntetés és kihívás ez számomra, hiszen az európai topkeret tizenhat játékvezetője közül mindössze kilencen utazhatunk Svédországba.
Tehát csak az Európa-bajnokságra koncentrál?
Szó sincs róla! Január végén az UEFA továbbképzést tart Rómában a kontinens legjobb férfi és női játékvezetőinek, amelyen fizikai tesztet kell teljesítenünk. Márciusban pedig Kulcsár Judit asszisztens társaságában a FIFA által szervezett, nagy tradíciókkal rendelkező Algarve-kupára utazom Portugáliába.
A magyar férfi labdarúgó-játékvezetők között sok, világszerte elismert bíró van, elég, ha Puhl Sándor vagy Kassai Viktor nevét említjük. Előfordul, hogy kikéri a tapasztaltabb játékvezetők véleményét?
A játékvezetésben természetes, hogy az idősebb, illetve az aktív kollégákkal konzultálunk, és közösen értékeljük ki a különféle szituációkat. Ezek az elemzések mindannyiunk szakmai továbbfejlődését szolgálják.
Mit szóltak a szülei, amikor otthon bejelentette, hogy futball-játékvezető lesz?
Mivel édesapám játékvezető volt, így senkit nem ért sokként a hír. A közvetlen környezetemben nem csodálkoznak ezen, ám gyakran előfordul, hogy ha egy idegennel találkozom, és megtudja, mivel foglalkozom, valósággal megdöbben. De akik látják az elhivatottságomat, őszintén tisztelnek érte.
Már férfi NB I.-es mérkőzésen is bemutatkozott. Milyen volt a fogadtatás?
Eddig egyszer vezethettem az NB I.-ben, a Siófok?Honvéd találkozót, amelyről szerencsére abszolút pozitív visszhangokat hallottam. Nem szokatlan, hogy férfimérkőzéseket vezetek, hiszen a női FIFA-játékvezetők hazánkban rendszeresen a férfi NB II.-es meccseken működnek közre, ott edződünk a nemzetközi női találkozók irányítására.
Nyilván az álmai közé tartozik, hogy egyszer egy rangos tétmérkőzést, mi több, világbajnoki döntőt vezessen.
Én azt az elvet vallom, hogy lépésről lépésre kell haladni. Mindennek eljön a maga ideje. Minél több rangos találkozón szeretném bizonyítani a rátermettségemet és a tehetségemet. Az álmodozásra pedig még bőven ráérek?
Megyei játékvezetés
Váltóban ezüstérmet szerzett a játékvezetők első csapata. Takács Gábor a tanfolyamra járó jelentkezőkkel kiegészült csapattal ezüst&e
Váltóban ezüstérmet szerzett a játékvezetők első csapata. Takács Gábor a tanfolyamra járó jelentkezőkkel kiegészült csapattal ezüstérmet szerzett. A csapat tagjai: Takács Gábor, ifj. Takács Gábor, Catanian Enrico Alfredo, és Fülöp Kristóf. Takács Gábor egyéniben is indult, ott a VI. helyet szerezte meg. Az idősebbek játékvezetők is megmutatták magukat. Bakos Ferenc, Szemerédi János, Pilinger László, és Fülöp Zoltán is becsülettel helytállt. A Malom-Tó átúszásban Hegyi Zoltán remekelt a 16 fokos vízben.
Játékvezetőkről
Egy héttel ezelőtt elsőként adtunk hírt arról, hogy Kulcsár Katalin a női elit játékvezetői keretbe került. A karácsonyfa alá azonban újabb aj&
Egy héttel ezelőtt elsőként adtunk hírt arról, hogy Kulcsár Katalin a női elit játékvezetői keretbe került. A karácsonyfa alá azonban újabb ajándéki is került, hiszen kiderült, hogy Kati a 2013. július 10-28. között Svédországban megrendezésre kerülő Női EB döntő 9 fő játékvezetői keretébe is bekerült. A Világbajnokság és az Olimpia után ez a harmadik legnagyobb nemzetközi torna.
Mlsz.hu is megírta már:
Kulcsár Katalin jövő évi naptárában máris szerepel két rangos rendezvény. A FIFA 2015-ös női világbajnoki projektjének része a hagyományos Algarve-kupa, melyen a világ legerősebb válogatottjai garantálják a színvonalas mérkőzéseket. A márciusi, portugáliai tornára Kulcsár Katalin másodmagával kapott meghívót: dr. Kulcsár Judit asszisztenssel utaznak az Ibériai-félszigetre, ők ketten legutóbb az októberi, azerbajdzsáni U17-es világbajnokságon képviselték az országot.
Az olimpia és a világbajnokság után az Európa-bajnokság presztízse a legnagyobb a sportágban. Ezért is komoly fegyvertény, hogy FIFA-játékvezetőnk tagja a júliusi, svédországi Európa-bajnokság játékvezetői keretének, ahová mellette még nyolc bírót invitáltak a kontinens topkeretéből.
Kulcsár Katalin legközelebb a hazai elit törökországi edzőtáborában vesz részt tartalmasnak ígérkező összetartáson.
Megyei játékvezetés
Szombaton Pécsett jótékonysági labdarúgó tornát rendeztek, amelyek főszervezője a korábbi NB. I-es játékvezető Ábrahám Attila volt. A
Szombaton Pécsett jótékonysági labdarúgó tornát rendeztek, amelyek főszervezője a korábbi NB. I-es játékvezető Ábrahám Attila volt. A tornán egy kivételével baranyai játékvezetők fújtak a meccseken, az egy nem idevalósi Arany Tamás volt, aki Ábrahám Attila régi jó barátja. Tamás korábban összesen 185 meccset vezetett az NB I-ben.
- Mindig szívesen jövök, ha hívnak, már többször voltam a hasonló pécsi teremtornán - mesélte Arany, aki Móron él, az ottani helyi tv sportszerkesztője, önkormányzati képviselő, az országos Játékvezetői Bizottság tagja, a Fejér megyei JB elnöke. - Öröm találkozni régi ismerősökkel, szeretem az ilyen jó hangulatú rendezvényeket, sportszerű mérkőzéseket láthat a közönség, amely mindig jól szórakozik.
Keretek
Vámos Tibor a 280. NB I-es találkozóján elérte a felső korhatárt, így kénytelen befejezni tartalmas pályafutását. A megüresedett FIFA-as
Vámos Tibor a 280. NB I-es találkozóján elérte a felső korhatárt, így kénytelen befejezni tartalmas pályafutását. A megüresedett FIFA-assszisztensi helyre az MLSZ JB a 28 esztendős Berettyán Pétert jelölte. Berettyán Péter 2001 elején tette le a játékvezetői vizsgát, miután befejezte játékos-pályafutását. Gyorsan vette a lépcsőfokokat, és 2003-ban már az országos keretben találta magát.
Négy évet töltött el az NB II-es játékvezetői keretben, majd 65 másodosztályú mérkőzés után válaszút elé került - asszisztens lett, és 2007 őszén már közreműködhetett a Portugália - Anglia U21-es play-off találkozón.
Az eddigi leghasznosabb nemzetközi tapasztalatgyűjtés számára a CORE-program volt, amelyen Farkas Ádámmal és Horváth Róberttel vettek részt.
Azóta NB I-es és nemzetközi mérkőzéseken kamatoztathatja a tudását - 2013-tól immár FIFA-kerettagként teheti mindezt.
Sok sikert Péter a nemzetközi karrieredhez is!
Játékvezetői Bizottság
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága elkezdte a felkészülést a 2013/2014-es bajnoki évre, igaz ismét plusz munkát okozva a megyéknek. Olyan adatbeké
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága elkezdte a felkészülést a 2013/2014-es bajnoki évre, igaz ismét plusz munkát okozva a megyéknek. Olyan adatbekérő táblázatot kell kitölteni a megyéknek, ami az MLSZ rendelkezésére áll (vizsga dátumok, mérkőzés számok, jelentések). A legnagyobb gondot ismét az okozza, hogy az MLSZ.info programban az elmúlt egy évben semmi fejlesztést nem hajtottak végre. A felesleges adatbekérésekkel továbbra társadalmi munkába dolgozó megyei adminisztrátorokat sújtják.
Bekért adatok az NB. III-as játékvezetőkről és asszisztensekről:
A jelentésekkel kapcsolatban két éve a HAMAROSAN felírat látható a bizottsági oldalon, így most egyesével lehet megnézni a több száz jelentést....
Megyei játékvezetés
December 18-án, Auguszta napján korántsem augusztusi volt a klíma - nagyon is télies. A fagyos hangulatról a fokok gondoskodtak, hiszen 17 órára fagypont kör
December 18-án, Auguszta napján korántsem augusztusi volt a klíma - nagyon is télies. A fagyos hangulatról a fokok gondoskodtak, hiszen 17 órára fagypont körüli volt a hőmérséklet a rekortánon. Becsületére váljon a rajthoz állóknak, hogy senki sem fújt visszavonulót, ki betegen, ki makkegészségesen rótta a köröket.
Minderre azért volt szükség, mert az átszervezés miatt jövőre szűkül az NB III-as keret. Nem a fizikai felmérő a mérvadó, viszont mindenki számára ez egyfajta beszállókártya a folytatáshoz. Le a kalappal mindenki előtt, aki teljesítette a tesztet!
A futást követően a résztvevők túlnyomó része hazatért, a Veres János, Takács Attila, Szilágyi Norbert trió Debrecenbe utazott NB II-es futsalmérkőzésre, míg a gyulai Sípmesterek Tornájára készülő megyei játékvezetői válogatott tagjai Tiszavasváriban játszottak edzőmeccset. Ha hozzátesszük, hogy aznap elkezdődött az alapfokú tanfolyam is, elmondható: igazán tartalmas, guszta nap volt Auguszta napján Szabolcsban.
Megyei játékvezetés
Évekig küzdöttek Baranyában a „vágneri-diktatúra” ellen, közben diktatúrát és személyi kultuszt alakítottak ki. Sokaknak m&aacut
Évekig küzdöttek Baranyában a „vágneri-diktatúra” ellen, közben diktatúrát és személyi kultuszt alakítottak ki. Sokaknak már elment a kedve a játékvezetéstől és változást sürgetnek, mert szerintük ilyen mélyen még sohasem volt a megyében a játékvezetés. A csapatok visszajelzése és a rengetek félbeszakadt mérkőzés is ezt erősíti meg.
- Egy szűk, tíz fős mag mindent megtehet a játékvezetők között. Nekik mindent szabad és a legtöbb jól fizető mérkőzésekre is csak ők járnak – véli az egyik játékvezető, aki nem meri vállalni a nevét, mert fél a retorzióktól. – Gyakori az, hogy számon kérik utólag, hogy ki merte nyitni a száját és volt önálló véleménye, észrevétele, javaslata valakinek. Meg kell nézni a küldéseket, hogy ki milyen mérkőzésre jár és egy hónapban hány küldése megy. Egyesek több száz ezer forintot keresnek, míg mások alig érik el a 15.000 forintot. Aki nem tartozik a szűk baráti magba, az felejtsen el mindent. A baráti kör olyan keretbe kerül, amilyenbe csak szeretne, míg a többiek a felkerülésről ne is álmodozzanak.
Több játékvezető szeri
Megyei játékvezetés
Az IFFHS szerint 2011-ben az év legjobb játékvezetőjének választott Kassai Viktor Ring György FIFA-asszisztens társaságában tartott remek előad
Az IFFHS szerint 2011-ben az év legjobb játékvezetőjének választott Kassai Viktor Ring György FIFA-asszisztens társaságában tartott remek előadást az aktuális Pest megyei játékvezető tanfolyamon.
Jogos a kérdés: hogy kerültem én a PMI jelenleg is futó képzésére?
Nagyon egyszerű erre a válasz: igazolt labdarúgó és utánpótlásedző vagyok, ráadásul összefoglalókat és tudósításokat is írok. Így nem árt, ha tisztában vagyok a szabályokkal. Kritikát csak akkor illik megfogalmazni, ha a témával kapcsolatban hitelt érdemlően tudom igazolni az állításomat. Ehhez pedig tanulni kell. Hogy szeretnék-e majd mérkőzéseket is vezetni? Amennyiben alkalmas leszek rá és az időm engedi, akkor természetesen igen.
A 35 órás képzés második felvonásán a játékvezetővel és az asszisztensek hatáskörével foglalkoztunk. A prezentációra sikerült illusztris előadókat meghívnia a szervezőknek, így a hallgatók Kassai Viktor és Ring György igen színvonalas mondandóját követhették figyelemmel. Személy szerint egy percig sem unatkoztam. A baráti hangvételű oktatáson bármikor kérdezhettünk, amire bő válaszokat kaptunk. A két oktatót még sosem volt szerencsém ilyen felszabadultnak látnom, mint hétfőn.
A páros a prezentáció során beszélt arról, hogy amikor a játékvezetést választották egy remek közösséghez csatlakoztak. Valószínűleg éppen ezért érezhették úgy, hogy akik ott helyet foglaltak, azok bizonyos szinten hozzájuk tartoznak. Ismeretlen embereket kezeltek barátként, akiknek a kérdéseit lelkesen válaszolták meg. Nem zsákbamacskáztak, hanem megmondták a frankót: senki se higgye, hogy ez egy könnyű szakma, de mindenkit biztattak, hogy tanuljanak, és legyenek kitartók.
Az előadás után gyorsan megkörnyékeztem Viktort, hogy egy kicsit kifaggassam. Az mozgatott meg a tanfolyam kezdetén, hogy mi lesz a sorsa annak a mintegy hatvan embernek, aki regisztrált.
Miért fontos a bőséges utánpótlás?
Nagyon fontos, hogy a játékvezetői utánpótlás képzése folyamatos legyen - válaszolt kérdésemre Kassai Viktor. Évente több mint 60 ezer bajnoki mérkőzést játszanak le Magyarországon, amelyekre az MLSZ megyei igazgatóságainak játékvezetőket kell delegálnia. Ezért ugyanúgy, mint a labdarúgóknál a játékvezetésben is keresni kell az újakat, akik megfelelő képzéssel és kellő tapasztalattal alkalmasak lesznek a mérkőzések vezetésére. Sajnos az aktív játékvezetők közül sokan hagyják abba a játékvezetést koruk, munkahelyi elfoglaltságok illetve családi gondok miatt. Ezért is van szükség arra, hogy minden évben országszerte induljon alapfokú játékvezetői tanfolyam.
De vajon mekkora a lemorzsolódási arány?
Konkrétumot most hadd ne mondjak ? reagált 2011 legjobb játékvezetője. Az újoncoknál a kezdeti lelkesedés eltart egy ideig, hiszen aki beiratkozik a tanfolyamra azért teszi, mert szeretne játékvezető lenni. De a vizsga után a gyakorlatban a játékvezetés sokkal nehezebb és keményebb, mint azt sokan a tanfolyam előadásait hallgatva gondolnák. Sokan érzik úgy néhány hónap után, hogy nem azt kapták a játékvezetéstől, amit elvártak és sokan az első kudarcélmények után más hobbi után néznek. Viszont aki kellőképpen erős személyiség és el akar érni valamit ebben a szakmában, az akár több évtizedig is megtalálja az örömét a játékvezetésben.
Egy nagyon hiteles oktató nagyon meg tudja győzni a nagyon lelkes hallgatókat.
Milyen gyakran jár Kassai Viktor előadásokat tartani, és hogy fogadják őt a játékvezetőpalánták?
Viszonylag sokat, mert Komárom-Esztergom megyében én felügyelem az oktatást, s éppen az elmúlt vasárnap indult nálunk a kurzus ? folytatta. Decembertől februárig minden megyében zajlanak a játékvezetői tanfolyamok, s mivel ilyenkor a bajnokságok is szünetelnek, így az NB I-ben vezető kollégáimmal gyakran tartunk előadásokat. Mindannyian sokfelé tartunk órákat és gyakorlati foglalkozásokat, hiszen az aktív játékvezetők sokat tehetnek az utánpótlás képzésében.
Az eddigi két tanóra alapján erősödött bennem az a gondolat, hogy a bíráskodás nem egyszerű szakma. Soha sem felel meg mindenkinek, aki erre adja a fejét. Akármennyire jó, mindig lesznek kritikusai.
Kiből lesz jó játékvezető?
Ez egy nagyon összetett dolog. Nagyon sok tulajdonsággal kell rendelkezni, ha valaki igazán jó játékvezető szeretne lenni. Fontos a kifogástalan szabályismeret, alapvető a kiváló kondíció, hiszen még a megyei bajnokságokban is 8-10 kilométert kell futnia egy játékvezetőnek. Ehhez természetesen sokat is kell edzeni, ami meglehetősen időigényes. A kitűnő kommunikációs képesség és a pszichológiai érzék szintén elengedhetetlen egy kvalifikált sípmesternek. Ahhoz pedig hogy egy játékvezető mondjuk az NB I-ben vezethessen, nem elég a fenti tulajdonságokkal rendelkeznie, rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenie és sokat kell kitartóan dolgoznia az előrelépés érdekében. ? zárta Komárom-Esztergom megye játékvezető instruktora.
Még az Eb alatt készítettem az alábbi videót, ami akár oktatóanyag is lehetne a játékvezetői tanfolyamokon.
Korábban George F. Hemingway játékvezetői tevékenységéről már beszámoltam, ám, aki erről lemaradt, IDE kattintva megtekintheti a bejegyzést.