Palotai Károly pályafutása kuriózum a nemzetközi játékvezetői elitben: egyetlen kollégájának se volt olyan veretes labdarúgómúltja, mint a Győrrel BEK-elődöntős és bajnok, meggypiros mezben Tokióban olimpiai aranyérmes jobbfedezetnek.

Az 1974 és 1981 közötti nyolc évből mindössze egy olyan akadt (1977), amelyiken Palotai Károlyra nem bízott európai kupadöntőt az UEFA, vagy nem működött közre világ-, illetve Európa-bajnokságon. Pályafutása második vb-jén, 1978-ban ő tartotta példásan kézben a torna (és az egész vb-történelem) talán legfeszültebb meccsét, a rosariói argentin–brazil (0–0) középdöntőt is.

Előtte és utána volt már játékvezetőnk (Hertzka Pál) a 1938-as vb-n, Zsolt István személyében már 1965-ben európai kupadöntőt vezetett magyar bíró, az 1997-es BL-döntőt dirigáló Puhl Sándor előtte, 1994-ben eljutott a szakma abszolút csúcsára a brazil–olasz vb-fináléval, és nem is olyan rég Kassai Viktornak is jutott egy BL-döntő, a 2011-es Barcelona–Manchester United.

De Palotai mindannyiukon túltett abban, hogy hosszú éveken át, egyetlen visszhangos botrány nélkül működött, nem feketítette be a nevét a nemzetközi sajtó, hibátlan maradt, a játékvezetőktől már-már párját ritkító módon folyamatosan „köztiszteletben állt”, ráadásul a világversenyeken honfitárs asszisztensek (elnézést: nála még partjelzők) nélkül, ha úgy tetszik, egyedül dolgozott az elitben.

Játékosként sem volt másodvonalbeli, sőt. Miután a forradalom leverésekor elhagyta az országot, és Freiburgban futballozott, hazatért, és a Győri Vasas ETO játékosaként tagja volt az 1964-es olimpiai bajnokcsapatnak (a csehszlovákok elleni döntőben sérülés miatt nem játszhatott, az aranyérmét csak később kapta meg), a Győrrel 1963-ban „félidényes” bajnok, másfél évvel később BEK-elődöntős volt, és visszavonulása után játékvezetőként kezdett új, még csillogóbb karriert. Első NB I-es meccsét 1970. október 11-én Szombathelyen vezette – a Salgótarján 2–1-re győzött.

Már az 1972-es müncheni olimpián fújt (Marokkó–Malajzia 6–0), az 1974-es vb-n a a holland–uruguayi (2–0) meccset bízták rá, 1975-ben pedig a Mönchengladbach–Twente UEFA-kupa-finálé első meccsét (0–0).

Aztán 1976-ban a Bayern München–St. Étienne BEK-döntőben (Palotai munkáját Müncz György és Tátrai Lász-ló segítette partjelzőként) felért pályafutása első csúcsára. Már az első percben les miatt bátran, de jogosan nem adta meg Gerd Müller gólját, amúgy pedig a Franz Roth gyilkos szabadrúgása révén 1–0-s müncheni sikerrel (egyben a BEK-ben a Bayern második címvédésével) záruló glasgow-i mérkőzés után így nyilatkozott a Népsportnak: „Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy mindhárman jól vizsgáztunk a futballvilág szigorú vizsgabizottsága előtt. Az igazság azonban az, hogy a csapatok segítőtársaimmá váltak. Egyszer-kétszer, még az elején, szólnom kellett egyegy idegesebb játékosnak, éreztetnem kellett velük, hogy a szemem rajtuk van… De aztán nem történt semmi különösebb. Sportszerűen játszottak, a játékkal törődtek…” És ha már a magyar bírók Skóciában voltak, három nappal később ők dirigálták a Brit Házibajnokságban 2–1-es hazai sikerrel záruló skót–angol válogatott meccset is.

Miután 1978-ban megkapta az Anderlecht–Liverpool európai Szuperkupa-párharc első meccsét (4–1), az 1979-es Barcelona–Fortuna Düsseldorf KEK-döntővel (hosszabbítás után 4–3) összejött neki a játékvezetői tripla az európai kupákban – ezt csak a legeslegnagyobb bírók mondhatták el magukról. De négy év leforgása alatt közülük is csak Palotai. Ráadásul 1981-ben újra övé lett a Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléja, ezúttal a Liverpool és a Real Madrid csapatai között. Nem sokon múlt, hogy le kelljen mondania erről a fellépésről, mert négy nappal korábban a Ferencváros–Nyíregyháza bajnokin megsérült, és ha nem dr. Povázsai János az orvosa, alighanem ki kellett volna hagynia a párizsi összecsapást. De végül ott lehetett a Parc des Princes-ben. Azon a meccsen is egy gól esett (a 82. percben Alan Kennedy lőtte, 1–0-ra nyertek az angolok), a Kőrös László és Kuti Sándor partjelzők által támogatott Palotai nagyvonalú volt, mint mindig.

„VOLT OLYAN ANGOL MECCS, AMELYEN KÉTSZER FÚJTAM A SÍPOMBA. DE EHHEZ PARTNEREK KELLENEK”

„Két segítőtársammal együtt úgy gondoltuk, hogy ez a mérkőzés tulajdonképpen a világ előtt játszódik, és egyik csapat sem engedheti meg magának a kíméletlen belemenéseket – mondta a finálé másnapján. – A tét, az idegesség hozhatott volna durvább játékot is, de ezek a játékosok profik, tudják, mit ér a lábuk, és tapasztalatból mondom, vigyáznak egymásra.” És még azt is elárulta a Népsportnak, hogy titokban örült Kennedy kései góljának, mert így megúszta a plusz kétszer tizenöt perces túlórát. Artemio Franchi, az UEFA olasz elnöke pedig szűkszavúan csak ennyit mondott a döntőt követő fogadáson Palotai tevékenységéről: „A mezőny legjobbja volt”.

Az 1982-es vb-n még ő vezette a francia–osztrák középdöntőt (1–0), 1983-ban a Magyar Népköztársasági Kupa fináléját (Ú. Dózsa–Bp. Honvéd (3–2), majd július végén az NDK VII. Szpartakiádján az NDK–Szovjetunió meccsel búcsúzott a FIFA-kerettől. Idehaza még az év végéig fújt, utolsó meccse az élvonalban – az elsőhöz hasonlóan ismét Szombathelyen – a november 19-én 1–1-gyel záruló Haladás–MTK-VM találkozó volt. „Labdarúgóként akkor hagytam abba, amikor még ment a játék, ezt teszem bíróként is. A saját magam által felállított követelmények teljesítése a pályán egyre nehezebb, ezért hagyom abba, negyvennyolc évesen” – mondta a búcsú alkalmából.

Szolgálataira ezután ellenőrként is számított az UEFA, és mindenki tudja, hogy a FIFA játékvezetői bizottságának tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy Puhl Sándornak 1994-ben megadatott, ami még Palotainak sem: megkapta a brazil–olasz világbajnoki döntőt.

Bátyja, a nála hét évvel idősebb János egy ízben, 1954-ben egy csehszlovákok elleni barátságos meccsen (4:1) még a válogatott kapuját is őrizte, ellenben fia, Zsolt DJ Palotai néven nem a gyepen, hanem az elektronikus zene egyik hazai apostolaként a pult mögött varázsolt.

Minden idők egyik legnagyobb játékvezetője, Palotai Károly 2018 februárjában Győrben hunyt el. „Minden olyan mérkőzésre szívesen emlékszem, amelyen nem kellett főszerepet játszanom. Volt olyan angol meccs, amelyen kétszer fújtam a sípomba. De ehhez partnerek kellenek” – összegzett pályafutása végén a bírólegenda, akinél korrektebb játékvezetőt

Puhl Sándor nagy barátja, legalábbis ezt mondja magáról.

Kovács I. László (Nagykanizsa, 1946. július 30. –)

1986-ban a Labdarúgás című újság az alábbiakban mutatta be a FIFA jelvény várományos Kovács Lászlót:

A nagykanizsai vasutasok labdarúgója volt és csapatával a MÁV NTE- vel az NB II-ig jutott el. Játszott Zala megye ifjúsági válogatottjában, a szakmunkástanulók válogatottjával külföldön is pályára léphetett. A hetvenes évek elején válaszút elé került, vagy a futball vagy építész technikusként egy vezető beosztás. Mivel akkor úgy érezte, hogy labdarúgóként már nem nagyon léphet előre, a MÁV-nál felajánlott beosztást fogadta el.

A labdarúgástól azonban nem volt könnyű, elszakadnia, rövid idő után átvette egy járási csapat edzéseinek irányítását. 1974 elején — nem volt már csapata és 29 éves voii akkor — nem tudott mit kezdeni a .szabadidejével, hát elvégezte a játékvezetői tanfolyamat. Azóta sem bánta meg ezt a döntést, hiszen ami nem sikerült számára edzőként, az sikerült játékvezetőként: a legjobbak között van és ahogy mondja, bejárta a fél világot.

A vizsga után évről évre lépett előre és 1978-ban NB-s kerettag lett. Az, hogy labdarúgó volt, előnyt jelentett számára. A játékosok többségét még a pályáról ismerte, tudta, hogy valóban sérülés történt vagy csak színleli azt a labdarúgó. Az NB I-ben 1982-ben mutatkozott be a Videoton—Nyíregyháza találkozón. Addig a nagy változások négy évenként történtek az életében, de a következő lépésre csak két évet kellett várnia: 1984- ben FIFA játékvezető lett. Vezetett már nemzetek közötti válogatott mérkőzést, de a nagy álom, hogy nemzetközi kupa találkozón is bemutatkozhasson.

1994-ben a helyi újság az alábbi interjút hozta le:

— 1974-ben egy reggel újságért indultam a Platán sorban — akkor még Bolgár Hadsereg útjának hívták—elevenítette fel a kezdeteket Kovács László. — Találkoztam két barátommal, Kiss Ernővel és Kovács Gyulával, akik éppen játékvezetői tanfolyamra mentek előadást tartani. Elcsaltak magukkal, így lettem bíró.

— Hogy jutottál előre a ranglétrán?
— Egy év után a megyei bajnokságban kezdtem a működésemet, három év múlva kerültem az országos keretbe. A történethez az is hozzátartozik, hogy voltam aktív labdarúgó is, azNB II-ben és az NB III-ban játszottam.

— Mennyi első osztályú és nemzetközi mérkőzést vezettél?
— Pontosan nem tudom, nem vezettem ilyen statisztikát. NB I-est úgy százhúsz körül, ugyanennyit a második osztály ban és harmincötöt külföldön. 1984-ben lettem FIFA-bíró

. — Hogy lesz valaki FIFA-bíró? Az MLSZ ajánlja?
— Minden mérkőzésen van ellenőr, figyelik a játékvezetőt, osztályozzák, s ha mondjuk egy évig jól vezet, akkor kiemelik, nehezebb meccseket adnak neki. Ha ott is helytáll, az elnökség döntése alapján javasolják a FIFA-keretbe. Ezt az MLSZ-nek is jóvá kell hagynia.

— Melyik volt a legemlékezetesebb hazai, illetve nemzetközi mérkőzésed?
— Sok emlékezetes mérkőzés volt. A legnehezebb talán egy Rába ETO—Honvédmeccs volt. Azon a héten mentették fel a Vargát és a Nagy Antalt a bundabotránnyal kapcsolatos vádak alól, s ezt Győrben nem vették jó néven. Jellemző volt, hogy a játékosok nem is fogtak kezet egymással. Sikerült ezt a talál kozót is viszonylag simán levezényelni. A legszebb nemzetközi mérkőzésem az Izrael—Hollandia találkozó volt Tel-Avivban, a legnehezebb az Írország— Norvégia vb-selejtező. Az íreknek a döntetlen is elég lett volna, de ez sem sikerült. Ennek ellenére végig nagyon sportszerűen játszottak.

— Játékvezetői szemmel ki a jó labdarúgó?
— Azok, akik sportszerűek, kizárólag a labda megjátszása a céljuk. Véleményem szerint a FIFA nagyon jól tette, hogy bevezette — a világbajnokságon már alkalmazott— új szabályo kat. Azt a játékost, aki veszélyezteti ellenfele testi épségét, azonnal ki kell állítani.

— Milyennek tartod a magyarjátékvezetőket?
— Nagy elismerés érte a hazai játékvezetői kart, hiszen a vb-döntőt Puhl Sándor vezette. Szerintem ez is bizonyította azt, hogy hazánkban nincs gond a játékvezetéssel, sőt a világ élvonalához tartozunk. Persze örök igazság, hogy a játékvezető mindig tévedhet.

— Az, hogy most abbahagytad a játékvezetést, meg is szakad a focival a kapcsolatod?
— Ezt nem tudnám elviselni. Jelentkeztem ellenőrnek, de ehhez „ki kell várni” egy évet. Ezt is alacsonyabb osztályban kell kezdeni, s ha úgy ítélik meg, hogy jól csinálom, akkor lehetek NB 1-es, illetve NB Il-es mérkőzések ellenőre.

— Mi volt az a végső ok, ami miatt a visszavonulás mellett határoztál?
— Volt két gerincműtétem, de szükség lenne egy harmadikra is. Mivel fél év múlva amúgy is túl lennék a korhatáron, ezt már nem vállaltam. Végezetül szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik segítették a tevékenységemet. Bejártam a fél világot és csodálatos élményekben volt részem.

A jelenlegi játékvezetés meghatározó személye.

Kurmai Zoltán (Hejőszalonta, 1951. május 19.–)

Kurmai Zoltán aki a játékvezetésből 1970. április 26-án Mezőcsáton vizsgázott. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei LSZ által szervezett labdarúgó bajnokságokban kezdte a játékvezetői pályafutását. A Megyei Játékvezető Bizottság (JB) határozatára NB III-as, egyben országos utánpótlás-bíró. A Magyar Labdarúgó Szövetség JB minősítésével 1977-ben NB II-es, 1983-tól az NB I-es bíró. 1984-ben

visszaminősítették az NB II-be, majd 1988-tól újra élvonalbeli bíró.

 Sportvezető:

• 1990–1994 között Borsod-Abaúj-Zemplén megye Labdarúgó Szövetség (BAZ LSZ) JB főtitkára, illetve az NB III-as csoportban ellenőr,
• 1999–2003 között BAZ LSZ elnökségi tag,
• 2008–tól BAZ LSZ JB elnökségi tag,
• 2010–től BAZ LSZ JB elnökhelyettes
• 2011–től a Magyar Labdarúgó Játékvezető Testület (MLJT) elnökségi tagja,
• 1999–2005 között, majd 2009-től országos ellenőr,

Emlékezetes Kurmai szerepe abban, amikor 2017-ben játékvezető kollégánk a borsodi teszten elhunyt. Kurmai felelősségrevonása a mai napig nem történt meg. (Igaz több, mint egy évvel később leváltották a megyei elnöki pozicióról.)

Nevében benne van a foglalkozása is.

Megyebíró János (Gyula, 1969. június 21. –)

Ifjúsági és fiatal felnőtt korában megyei csapatokban futballozott. Játékos korában legalább négyszer kiállították. A klubnál kapott egy kocsmát, de hirtelen elvették, emiatt annyira megsértődött, hogy azonnal felhagyott a futballozással.

Korábbi játékvezető, országos ellenőr édesapja és Győri László "tanár úr" rábeszélték, hogy legyen játékvezető. Játékvezetésből 1992-ben Békéscsabán vizsgázott. A Békés megyei Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban gyors léptekkel haladt egyik osztályból a másikba (öt év alatt a csúcsra került). A megyei Játékvezetői Bizottság (JB) javaslatára 1994-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Gyorsan elsajátítani a minőségi játékvezetés elemeit. Az MLSZ JB minősítésével NB II-es, majd 1997-től NB I-es játékvezető.

2006-ban, az edzőtábori felmérésen nem tudta teljesíteni a Cooper-tesztet, a fizikai elvárásokat, ezért visszaminősítették a második vonalba. 2006-ban visszavonult a nemzeti játékvezetéstől.

A Magyar Labdarúgó Szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2002-től tartotta nyilván bírói keretében. 2001-ben a FIFA JB nem fogadta el jelölését, a magyar nemzetközi játékvezetői létszámot 7 főről 6 főre csökkentette. Szarka Zoltánt váltotta a nemzetközi pozícióban. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, UEFA-kupa és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített.

2010-ben a Békés megye hírportál hosszabb interjút készített Megyebíró Jánossal

— Jól megy az üzlet?
— Azért túlzás lenne azt állítani. A mai világban semmi sem megy jól, talpon kell maradnunk, ezért küzdök, küzdünk a párommal és kollégáimmal.
 
— Azért is kérdezem, mert a hivatalos verzió szerint munkahelyi elfoglaltságai miatt hagyott fel a játékvezetéssel. A nem hivatalos szerint nem sikerült teljesítenie a szintet, emiatt visszafokozták volna, és ezt már inkább nem vállalta.
— Ez csak részben igaz. A munkahelyi elfoglaltság és az üzlet valóban szerepet játszott. A szintet sosem okozott gondot teljesítenem, de ekkor már meg sem akartam próbálni, döntöttem: abbahagyom. A játékvezetés számomra kikapcsolódás és szórakozás volt, a pályán töltődtem fel. A legjobb tudásom szerint műveltem — hol jól, hol kevésbé. Ám a Magyar Labdarúgó-szövetségben és a Játékvezetői Bizottságban elkezdtek velem szórakozni, kikezdtek. Futballista múltamból adódóan eléggé játékos párti voltam, ami miatt sok kifogás, bírálat ért. Akkor mondtam, hogy köszönöm, nekem ebből ennyi elég.
 
— Maradt önben némi harag?
— Nem, mivel nem vagyunk egyformák. Aki hatalomra kerül, az diktál. A többi vagy beáll a sorba és a rabszolgája lesz, vagy otthagyja őket. Senkinek nem leszek a szolgája, és — ezt az azóta elhunyt Győri tanár úrral megbeszélve — úgy döntöttem, inkább én állok fel, mint hogy megalázzanak. Tettem annyit a magyar labdarúgásért és játékvezetésért, hogy ezt nem így kellett volna befejeznem: még egy hivatalos nemzetközi búcsúmérkőzésre sem méltattak.
 
— Fordítsunk az idő kerekén, és a búcsú után beszéljünk a kezdetekről. Igaz a legenda, mely szerint az egyesülete elvette öntől a kocsmáját, és ezen annyira begurult, hogy játékos pályafutását befejezve állt át a „sötét” oldalra?
— ’92-ben még működött a Gyulai SE Ipar nevű kocsmája, amit én üzemeltettem. A foci is jól ment, mehettem volna több helyre is, de hirtelen két szék közé estem. A szerződésem nem hosszabbították meg — ám nem igazolhattam el — és a kocsmát is elvették. A játékvezetőket nem szerettem, nem is egyszer kiállítottak. Aztán eltelt egy idő, végül édesapám — aki szintén játékvezető volt — és Győri tanár úr unszolására belevágtam. A bíráskodás már az első meccsen annyira megtetszett, hogy már nem is mentem vissza focizni.
 
— Öt év alatt magyar szinten a csúcsra ért. Melyiket ítéli a legemlékezetesebb NB I-es találkozójának?
— Az összes pillanatot fel tudnám idézni, most így az ominózus Ferencváros—Debrecen mérkőzés jut eszembe. Akkor fel sem fogtuk, hogy mekkora veszélyben voltunk, három napra rá esett le: ott is maradhattunk volna. Párhuzamban ment az MTK—Újpest meccs, a félidőben 0—0 volt, és látszott: ha a Fradi nyer és bajnok lesz, azért, ha kikap, azért jönnek be a szurkolók. A szünetben mondtam az asszisztenseimnek és a tartalék játékvezetőnek — Hrabovszki Andrásnak, Medovarszki Istvánnak és Medovarszki Jánosnak —, hogy nem fogok egy percet sem hosszabbítani. A vége előtt intek, akkor szaladjanak befelé, én gyorsan lefújom, és akkor kint már azt csinálnak, amit akarnak.
 
— Megnézném a mérkőzés utáni jelentést…
— Azt hiszem, lap nélkül jött le a meccs. Lehetett volna osztogatni, ám az csak felbőszítette volna a játékosokat és a szurkolókat, illetve az lett volna a legkönnyebb, de mindig meg kell előzi az alattomosságot, begőzölést, durvaságot. Jó osztályzatot kaptam. A játékvezetés egyébként csak 30 százalékban tudás, az összes többi szerencse. Igazából nem tudom megfogalmazni, mitől lesz jó egy játékvezető. Szükséges az alázat, a kitartás, és a magánéletben is megfelelő rendszert kell felépíteni. Aztán az, hogy a 90 perc milyen lesz, csak a jó isten tudja előre. Egy kis tinglitanglinak ígérkező meccs is válhat a legnehezebbé.
 
— A tévéközvetítések, a szurkolók nem okoztak lámpalázat?
— Azt szerettem, amikor sok a néző, zúg az egész stadion és jó az atmoszféra. Ugyan hallottam, hogy miket kiabálnak, ám sosem szabad vele foglalkozni. A tévés mérkőzések is mindig doppingoltak. A döntésekben általában igazunk volt, ezért megvédtek, persze akadt olyan, amikor elmarasztaltak. A játékosok — és sajnos az edzők — sokszor nem ismerik a szabályokat. Az újság osztályzataival sem törődtem, hiszen az újságíró nem szakmabeli.
 
— Nem hiányzik a mérkőzések előtti feszültség, a felkészülés, az állandó jövés-menés?
— Ha a játékvezetőben és az asszisztensekben nincs meg a kellő meccsdrukk, akkor abba kell hagyni. Nálam ez jelentősen fogyott, kissé már tehernek éreztem a mérkőzésekkel járó kötöttséget. S olyan nyugodt életem nem volt az adott 15 év alatt, mint most. 
 

Megbecsülték az aktív pályafutása után is.

Bognár István (Miskolc, 1948. július 20. –)

A játékvezetői vizsgát 1968-ban tette le. Ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1985-ben lett első osztályú játékvezető.

Az aktív nemzeti játékvezetéstől 1995-ben vonult vissza. Az NB II-ben 120 mérkőzést, az NB I/B-ben 40 alkalommal vezetett találkozót. 

Szakmai munkájának elismeréseként 17-szer partjelzőként, asszisztensként nyújthatott segítséget a működő FIFA játékvezetőnek. A Paris Saint-Germain FC–Gent UEFA-kupa összecsapásra illetve két felnőtt válogatott, valamint a Csehszlovákia–Norvégia és az Ausztria–San Marino találkozóra emlékszik szívesen, Jelen lehetett Puhl Sándor első nemzetközi mérkőzésén, illetve az utolsó külföldi mérkőzésén, mint partbíró.

Amit biztosan nem felejt el Bognár István:

Tatai edzőtábor a nyolcvanas évek közepén...

Az országos labdarúgójátékvezetők és a kuvaiti röplabdások együtt táboroztak a honi sportparadicsomban. Történt egy napon, hogy a délutáni kurzusunk kissé elhúzódott.

A vacsora ideje is kitolódott, elszórtan érkeztünk az ebédlőbe. Ugyanígy jártak a kuvaiti röplabdázók is, akik részére a konyha külön főzött. Úgy este hét óra tájban szivárogtak még a maradék vacsorára egyesek. A játékvezetők között volt egy igen csak pigmentált, a kuvaiti röpisek közé is simán befért volna Ágoston Jani.

Pechére egyedül botorkált a kiszolgáló pulthoz Jani barátunk, ahol kiváncsian bámult a kondérok aljára – leste a maradék mennyiségét és összetételét.

A pulton belül egy igencsak termetes szakácsnő – aki már legszívesebben az otthona után vágyott és igyekezett volna haza – szemügyre vette Jánost, akit echte kuvaitinak nézett, majd magyarul megszólalt, és idegesen rángatózva az alábbi kísérőszöveget intézte a majdnem idegen játékvezetőnk felé: „Te, hol a k..va anyádban voltál eddig??? Most kell jönni zabálni?”

Jánosunk szeme kikerekedett, szájzárat kapott, levegőt nem tudott venni egy ideig. Ismét a termetes szakácsnő: „Most mit bámulsz, te!? Már csak azt fogod kapni, amit viszszahoztak!” – mordult rá teli torokból.

A kuvaitinak nézett magyar összeszedte minden erejét, majd elcsukló hangon válaszolt:

„Az elnök hivatott, és nem tudtam, csak most jönni, de már nem is vagyok éhes.” A szakács néni hirtelen átélte azt, amit néhány perce Jánosunk. Az ő száját sem hagyta el egy darabig egyetlen szó. Majd kisvártatva annyit mondott: „Bocsánat, tévedtem, tudja, ezek a külföldiek...”

Egymás szemébe néztek, János huncutul rákacsintott, és nagyot nevettek mindketten. Mondanom sem kell, hogy a mi asztaltársaságunk ezt végikövette, és a hahotánk talán megrázta az égieket is.”

Több mérkőzésen ellenőrzött, mint amennyit vezetett.

Fazekas János (Kiskőrös, 1949. november 21.)

Fazekas Jánosról nem sok írás maradt fent - még a Wikipédia oldalán sem lehet találni róla semmit - , de a Piroslap interjút készített vele:

Fazekas János számára Izsák a világ közepe.

Aki ismeri, jól tudja, hogy „Fazék” nagykanállal habzsolja az életet, amire jól csúszik például a sárfehér. Ugyanis borokat termel, palackoz és forgalmaz, a kiváló nedük mellett pedig leginkább a labdarúgás édesíti meg amindennapjait.

A focival kel és fekszik, figyeli a sportág összes jelentõs rezdülését.

– Az NB III-as kiskörösi csapatban játszottam, majd miután megnõsültem, Izsákra költöztem, és a megyei elsõ osztályban folytattam.Pontosan húsz esztendeje tettem le a játékvezetõi vizsgát, aztán évente léptem feljebb a ranglétrán: 1986-ban a megyei elsõ osztályban, 87-ben az NB III-ban mutatkoztam be, 88-ban kerültem az országos keretbe, 90-ben pedig az élvonalban debütáltam, a Békéscsaba-Debrecen meccset vezettem elõször – idézte fel pályafutása fõbb állomásait Fazekas János, az országos labdarúgó játékvezetõi ellenõri keretének és az MLSZ JT utánpótlás- és szervezési bizottságának tagja

Hosszasan tudna mesélni az élményeirõl, hiszen a hazai sztorikonkívül sok külföldi utat szokott felidézni.

– Tíz évig játszottam a magyar játékvezetõi válogatottban, idén pedig delegációvezetõként tartottam a társasággal a németországi tizenhat csapatos tornára, ahol a második helyet szereztük meg. Emlékezetes a moszkvai Szpartak–AEK Athen UEFA-kupamérkõzés, ahol Hartmann Lajosnak segítettem. Három hétig bíráskodhattam a Karib-tengeri kupán Martinique szigetén, ahol a magyar nõi válogatottal tartózkodtam. Magánemberként jelen lehettem a 94-es vébé döntõjén Los Angelesben, ahol az elsõ sorban ülve nézhettem barátom, Puhl Sándor játékvezetését. Jártam Münchenben az általa vezetett Dortmund–Juventus BEK-döntõn, és ott voltam a búcsúmeccsén, az olasz-angol barátságos találkozón. Izsáki létemre jó a kapcsolatom a városban élõ Bozóky Imrével, az MLSZ elnökével, akivel sokat mûködtünk együtt játékvezetõként, kellemes emlékeket õrzök errõl az idõszakról. Óriási élményanyag gyûlt felbennem, jól esõ érzés olykor visszaidézni az átélt történeteket. Sokat kaptam a játékvezetéstõl, és amagam módján igyekszem adni is. Az utánpótlás bizottságban eltöltött évek alatt Gyõri tanár úr szárnyai alatt számtalan tehetséggel találkoztam, akik közül azóta mártöbben az országos keretet erõsítik (ilyen például Fábián Mihály és Vad István). Túlzás nélkül állítom: nálam a játékvezetés körül forog a világ, a foci tölti be az életemet

NB. I-es statisztikái játékvezetőként:

Ellenőrként, több mint 240 mérkőzésen vett részt az élvonalban.

Játékvezetőként és asszisztensként jó teljesítményt nyújott, de csapatvezetőként is megállta a helyét.

Szilágyi Sándor (Debrecen, 1950. július 5.)

Debrecenben nevelkedett, már hatéves korában igazolt labdarúgó volt a Debreceni Építőkben, majd a Debreceni Volánban fejezte be pályafutását. A legmagasabb osztály, melyben játszhatott, az NB. II. volt, akkor a Debreceni Honvéd Bocskai SE-ben szerepelt. Pályafutása azonban egy sérülés miatt korán befejeződött, és ezután játékvezető lett.

1983-ban lett a legmagasabb labdarúgó bajnokságnak, az NB. I-nek játékvezetője. Még ebben az évben debütált, a Nyíregyháza–MTK (0:1) bajnoki találkozón.

Több nemzetek közötti válogatott- és klubmérkőzésen segítette partbíróként működő társát.

Szerepelt az 1992-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, aztán asszisztálhatott Puhl Sándornak, a Juventus–Borussia Dortmund UEFA-kupa-döntőn is. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Játékvezető Bizottsága (JB) felszólította tagszövetségeit, hogy hozzanak létre önálló partbírói keretet. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB az európai tagszövetségeknek ajánlotta, hogy hozzanak létre partbírói keretet. Szilágyi Sándor ennek a követelmények lett Magyarországon az első üstököse.

1993-as visszavonulásáig 226 NB. I-es mérkőzésen asszisztált.

Sportvezetőként:

2002-ben Szima Gábor lett a DVSC többségi tulajdonosa, aki megkereste, hogy egyen a DVSC cégvezetője. Kinevezését követően eredményesen irányítja Debrecenben, a DVSC-TEVA NB. I-es labdarúgó csapatot. Szilágyi is remek kapcsolatokat ápol az MLSZ vezérkarával. Elvégre dr. Bozóky Imre MLSZ-elnökkel és Puhl Sándor alelnökkel együtt fújta a sípot annak idején az élvonalban. A csapat szép sikere, hogy 2009-ben bejutott a Bajnokcsapatok Ligája torna főtáblájára.

 Játékvezetőként és ellenőrként is mintaértékű Hartmann Lajos!

Hartmann Lajos (Budapest, 1947. október 11. –)

Egy újsághirdetésre jelentkezve Budapesten a XIII. ker. (Angyalföld) Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) előtt 1964-ben vizsgázott. A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) JB keretében NB. III-as, 1974-ben országos utánpótlás majd az NB. II-es keret játékvezetője. Sportvezetőinek értékelése alapján 1980-ban debütálhatott az első osztályban. Hosszú és eredményes nemzeti pályafutásától 1994-ben vonult vissza. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1989/1990-es bajnoki szezonban Molnár László társaságában 14 mérkőzést vezethetett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) JB felterjesztésére - a visszavonuló Palotai Károly helyére - 1984-ben lett nemzetközi játékvezető, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tagja. Több estben volt Puhl Sándor nemzetközi játékvezető tartalékja, úgynevezett negyedik játékvezető. Több UEFA-kupa, Intertotó kupa, nemzetközi válogatott- és klub mérkőzést vezetett.

Az MLSZ JB nemzetközi kapcsolatának eredményeként 1993-ban Vad István társaságában meghívást kapott Katarba a nemzeti bajnokságban működő csapatok összecsapásainak irányítására. 10 mérkőzésen vezetőbíróként, 7 találkozón pedig egyes számú partbíróként tevékenykedett. A FIFA 45 éves korhatárát elérve búcsúzott az aktív nemzetközi játékvezetéstől.

A Dr. Artemio Franchi Kupa. A korábbi Dél-Amerikai-bajnok és az Európa-bajnoki címvédő (Argentína–Dánia) párharcát Puhl Sándor vezette, ahol 4., tartalék játékvezetőként volt jelen.

Dolgozott a BLSZ JB elnökségében, majd egyéb okok miatt lemondott. 2006-tól az MLSZ JB elnökségi tagja, ellenőre. A JB amatőr Talent-mentor programjának keretében az utűnpótlásért felelős szakember. A REFFERI labdarúgócsapat, egyesület elnöke, fő támogatója. 2011-ben visszavonult az aktív játékvezetői szolgálattól.

1984-ben Szlávik András a Játékvezető Bizottság elnöke játékvezetői pályafutásának elismeréseként Ezüst jelvény kitüntetésbe részesítette. 1994-ben, az MLSZ Játékvezető Testület (JT) ellenőrei, szakemberei javaslata alapján, mint az Év Játékvezetője elsőként vehette át a Kaposi Sándor által alapított vándordíjat. 2011-ben az MLSZ elnöke Csányi Sándor valamint a JB elnöke Berzi Sándor a játékvezetésben eltöltött csaknem negyvenéves kiemelkedő munkájának elismeréseképpen, a játékvezetés szolgálatától történő visszavonulása alkalmából ajándékot kapott.

Szotyis zacskóval dobták meg a partjelzőjét:

1994. október elsején esett meg az a „rémeset”, hogy a Debrecen–Vasas NB I-es bajnokin egy fél (mások szerint egész) zacskó szotyolával (szotyi, mag, buga, makuka – tájszólása válogatja) megdobták Márton Sándor határbírót, emiatt Hartmann Lajos játékvezető idő előtt lefújta a mérkőzést.

A történet hetekig foglalkoztatta a sportsajtót, és még hosszú évekig szolgáltatott beszédtémát a szurkolóknak. Baljóslatú volt, hogy a hazaiak már a bíróküldést is provokációként fogták fel, mivel ugyanebben az idényben, augusztus 20-án a Debrecen–Vác meccsen Hartmann ténykedése alaposan felbőszítette a közönséget, ráadásul a játékvezető fel is jelentette a DVSC-t. Mégis őt küldték a Vasas elleni mérkőzésre is. A hazaiak uralták a találkozót, ám kihagyták a legnagyobb gólhelyzeteket is. A 74. percben aztán 0–0-s állásnál Dombi Tibor tört be a tizenhatoson belülre, s ott egy cselt követően Herczeg Csaba belépője nyomán a földre esett. A bíró sípjelét azonban hiába várta a hazai publikum. A tizenegyes elmaradása után nyomban megindult a szitokáradat. Elsőként egy pálinkásüveg repült be a pályára, és hajszál híján fejbe találta Sáfár Szabolcsot, a Vasas kapusát. (A fegyelmi tárgyaláson a játékvezető meg is mutatta a bűnjelet, egy Várda márkájú Cherry Brandy-üveget, amit viszont Vida János, az Oláh Gábor utcai stadion főrendezője nem ismert el tárgyi bizonyítéknak, mert az ő emlékei szerint egy nagyobb üveg repült be, és vodkás…)

A berepülő üveg – noha azt sokan elismerik, hogy látták – még nem volt ok a játékvezető szerint a mérkőzés beszüntetésére, tíz perccel később azonban Márton Sándor határbíró a zászlója felemelésével magához hívatta a sporit, és arról számolt be neki, hogy egy szotyiszacskóval megdobták. A zacskót – amelyet egy labdaszedő fiúval hozatott oda magához – át is adta bizonyítékként a kollégájának, és Hartmann Lajos nyomban lefújta a mérkőzést. A feldühödött debreceni szurkolók beözönlöttek a pályára, majd megpróbálták ostrom alá venni a játékvezetői és vendégöltözőt, miközben zúgott „A fővárosban mindenki cigány!” rigmus is. Az angyalföldi játékosokat és a játékvezetői hármast rendőrautóval menekítették ki a stadionból, az utóbbiakat rendőri biztosítás mellett, a szurkolók megtévesztése érdekében a hajdúszoboszlói pályaudvarra vitték, ott szálltak vonatra. A papírforma az volt, hogy a Debrecent meszelik el, de Herczeg András pályaedző ekkor még a pályán elért eredmény jóváhagyásában, Sándor Csaba középpályás a mérkőzés újrajátszásában reménykedett.

Az MLSZ október 4-i fegyelmi bizottsági ülésén nem dúskáltak a bizonyítékokban. Hartmann játékvezető azt vallotta: „Nem láttam, hogy megdobták, de nincs olyan hülye ember, aki jelez, ha nem dobták meg”. A mérkőzés MLSZ-ellenőre, Szkokán Zoltán nem jelent meg, mert kórházban volt. A JT-ellenőr, Győri László azt mondta, hogy ahol ők ültek, onnan Márton határbírót csak válltól felfelé lehetett látni, ezért ő nem látott semmit (holott fejbe dobták, tehát akár láthatták is volna). Közben napvilágra került, hogy az elkövető egy Gajdos Bálint nevű szurkoló volt, aki a hatodik sorban ült. Vida János debreceni főszervező kiszámolta, hogy onnan a partjelzőig 13 méter a távolság, és a szotyiszacskó olyan könynyű, hogy legfeljebb hat-hét méterre dobható el. Aztán az ülésterem sokáig rugózott bizonyos 53 másodpercen. Ennyivel később jelzett ugyanis a debreceniek szerint Márton, mint ahogy eltalálták. Márton elmondta, hogy továbbfutott, megállt, felfogta, mi történt, ennyi idő kellett hozzá. És hogy honnan lehet tudni, hogy épp 53 másodperc? Állítólag valaki a lelátón stopperrel mérte az időt…

Vezette: Mohácsi Lajos. 1971 és 1983 között 157 alkalommal írták ezt le NB I-es mérkőzések tudósításaiban.

Mohácsi Lajos (Zagyvapálfalva, 1935. április 12. – 2017, május 13.)

1948-ban Salgótarjánban kezdte a labdarúgó játékot, a Bányagépgyár csapatában. Kapusként sok szép évet töltött az egyesületnél, a megyei első osztályban és az NB III-ban. Az aktív játékot 1963-ban befejezte. Korán felismerte, hogy labdarúgó pályafutása nem fog kiemelkedő lenni.

Játékvezetésből 1963-ban Balassagyarmaton vizsgázott. A Nógrád megyei bajnokságokat követte az NB III. A legtöbb mérkőzést Budapesten az Elektromos SE Népfürdő utcai Stadionjában vezette. Továbblépését Papp Árpád, az akkori NB III-as Játékvezetői Bizottság (JB) elnök támogatásának köszönhette. Az Magyar Labdarúgó-szövetség JB minősítésével NB II-es, majd 1971-től NB I-es bíró. Első NB I-es mérkőzésén Major István volt az ellenőre. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A kor elvárása szerint a küldés szerinti egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés irányítását. A nemzeti játékvezetéstől 1982-ben visszavonult.

Palotai Károly egyik partbírójaként 16-szor járt külföldön. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Kupagyőztesek Európa-kupája és Bajnokcsapatok Európa-kupája klubmérkőzésen segítette az oldalvonal mellől. A magyar ifjúsági válogatottal játékvezetőként három hétig volt Észak-Koreában..

1983-tól a Nógrád megyei Labdarúgó-szövetség JB oktatásvezetője, majd 1988-tól elnöke volt. 2001-ben Marcsok Jánosnak adta át a vezetést. Tiszteletbeli elnökként tovább folytatta sportmunkáját. Az MLSZ JT országos ellenőri keret tagja. 1969-ben a megye legjobb játékvezetőjének választották, és az akkori Nógrád megyei JB elnökétől, Csala Andortól gyönyörű kristályvázát kapott. Pályafutása alatt háromszor volt az "Év Játékvezetője". Munkája elismeréséül 2009-ben átvehette a Nógrád megyei önkormányzat által alapított Bérczy Károly Sportdíjat.

Fia, Lajos labdarúgó is játékvezető lett. Bernadett unokája 26 éves, a TF-n végzett, elvégezte a játékvezetői vizsgát, jelenleg az NB I-es női bajnokságban működik. Egy mérkőzésen – a Magyargéc–Ferencváros öregfiúk találkozón – hárman működtek közre. Nagyon büszke arra, hogy az országban egyedüli családként mindhárman az NB I-es keretben működhettek.

2015-ben a Nógrád megyei újságban az alábbi interjú jelent meg:

– 1935. április 12-én Salgótarjánban látta meg a napvilágot. Apai nagyszülei nevelték fel Zagyvapálfalván a bányagépgyári kolóniában. A telepen járt iskolába s ott volt – ahogyan akkoriban mondták – ipari tanuló is: lakatos illetve hegesztő szakmában szerzett bizonyítványt. Abban az időben bizony jóval kevesebb lehetőségük volt a fiataloknak a szórakozásra, nem csoda, ha szabadideje jó részét társaival együtt a közeli focipályán töltötte. Tehetséges kapusnak bizonyult s e képességét a Bányagépgyár – ahol eleinte a szakmájában, majd raktárvezetőként dolgozott – csapatában kamatoztathatta is. Egyre feljebb jutott a ranglétrán, játszott a megyei első osztályban, sőt az NB III-ban is. Egyik alkalommal – amikor sérülés miatt nem védhetett – „beugrott”   egy meccset levezetni és ez lett a „veszte”. Annyira megtetszett a bíráskodás, hogy miután 1963-ban befejezte labdarúgó pályafutását, játékvezetői vizsgát tett Balassagyarmaton.

– Hogyan emlékszik az első időszakra, amelyet síppal a kezében töltött a pályán? – kérdeztük az ünnepeltet.

– A járási bajnokságban kellett kezdeni s bár partjelzőként már Salgón is közreműködtem, először a Forgács–Vizslás meccset vezettem. Ez azért is emlékezetes számomra, mert az egyik hazai gólt követően a vendégek kapusa tettlegesen bántalmazott. Ez az incidens nem vette el a kedvemet és szép lassan haladtam előre a megyei első osztályig. Nagy örömet okozott, hogy 1969-ben én lettem a megye legjobb játékvezetője és az akkori nógrádi elnöktől, Csala Andortól egy gyönyörű kristályvázát vehettem át. Ezután kerültem az NB III-as keretbe s a legtöbb mérkőzést Budapesten, a már akkor világítással rendelkező Elektromos pályán vezettem. Rövid idő múlva már tagja lehettem az NB II-es keretnek is

– Mikor és hol vezetett első alkalommal NB I-es mérkőzést?

– 1971. április 10-én Dunaújvárosban a Szeged elleni meccsen mutatkozhattam be az élvonalban. A debütálás igencsak jól sikerült: én kaptam a legmagasabb osztályzatot s a Népsport szerint a hét játékvezetője lettem. Indoklásként a következőket írták: „Mohácsi volt a legjobb! Végig együtt élt a játékkal, jól különböztette meg a keménységet a durvaságtól, figyelt partjelzőire, jól alkalmazta az előszabályt, sőt kiállítani is mert – reklamálásért.”

– Meddig tartott az országos kerettagság és milyen különleges élményekkel járt?

– Azt pontosan tudom, hogy 1983-ig, tehát tizenkét éven át voltam tagja a keretnek, olyan társak között mint Jaczina Róbert, Kőrös László, Nagy Miklós, Palotai Károly vagy éppen Zsolt István. Sokat köszönhetek a Nógrádban nagy múlttal rendelkezett két idősebb kollégának, Markovics Gusztávnak és Máté Sándornak, akik jó tanácsokkal láttak el. Egy darabig egyedül képviseltem a megyét, aztán Urbán Árpáddal és Benkő Istvánnal hárman lettünk. Többször együtt is vezettünk meccseket. A vidéki színhelyek közül különösen Diósgyőrbe és Tatabányára szerettem utazni, a fővárosban pedig a kispesti Honvéd-pályára, mert ott játszott a Stécéből igazolt Kocsis Lajos. Háromszor kaptam meg az „Év játékvezetője” címet. Tizenhatszor jártam külföldön, legtöbbször Palotai Károly mellett partjelzősködtem BEK, KEK és válogatott mérkőzéseken. A magyar ifjúsági válogatottal három hetet töltöttem játékvezetőként Észak-Koreában. Negyvennyolc éves voltam, amikor a fiatalítás ürügyén megköszönték a munkámat. Nem vonultam azonban vissza: a Nógrád Megyei Játékvezetői Bizottság oktatásvezetője lettem, 1988-tól 2001-ig pedig elnöke voltam. Miután leköszöntem, megválasztottak tiszteletbeli elnöknek, amely titulus mind a mai napig megillet. Hetvenéves koromig – az volt a korhatár – országosan is kaptam szerepet: évekig voltam ellenőr NB I-es, NB I/B-s és NB III-as mérkőzéseken. Az úgymond civil életemben 1979-ben következett be nagy változása, akkor kerültem a bányagépgyárból a BRG salgótarjáni üzemébe, ahol szintén raktárvezetőként dolgoztam 1990 nyaráig. Akkor korkedvezménnyel vonultam nyugállományba. Az élmények közül azonban nehéz válogatni, mert számtalan olyan emlékem van, amelyet érdemes – vagy érdemes lenne – megemlíteni, kiemelni. Ilyen például az ötödik első osztályú meccsem, a Tatabánya–MTK összecsapás, amelyre Pásztóig tehervonattal utaztam onnan stoppal Budapestig, majd taxival a tetthelyre. A költségem többet került, mint a vezetőbíró díja. Azonban maga a mérkőzés sem volt izgalommentes. A hazaiak 3–1-re győztek, engem három MTK-játékos is megsértett: mindegyiküket kiállítottam, sőt edzőjüket, Palicskó Tibort is eltanácsoltam a kispadról. A meccs végén dr. Lakat Károlynak – aki akkor a Tatabánya edzője volt – köszönhető, hogy nem lett tömegverekedés. Számomra nagy elégtételt jelentett, hogy a forduló legjobb osztályzatát kaptam a játékvezetői bizottság ellenőrétől és a mérkőzés riportere, Novotny Zoltán is elismeréssel illette működésemet. Az sem volt mindennapi eset, amikor 1982-ben, a 149. NB I-es mérkőzésemen, a Videoton–Győr találkozón három tizenegyest is kénytelen voltam megítélni a vendégek javára. A jubileumi, 150. meccsem az Ózd–Tatabánya összecsapás volt, a Népsport munkatársától öt csillagot kaptam ténykedésemre. A külföldi meccsek közül sosem felejtem el az Ausztria–NSZK bécsi összecsapást, amelyet a Práter stadionban mintegy százezer néző látott. Summa summárum: gyönyörű éveket töltöttem a zöld gyepen

– Hogyan viszonyult a família, a családfő sok időt igénylő, a hobbinál lényegesen több elfoglaltságához?

– Amit elértem a nyugodt háttérnek is köszönhetem. Feleségemmel, Évával ötvenkilenc éve vagyunk együtt, jövőre tervezzük megünnepelni boldog házasságunk hatvanéves évfordulóját. Miután én nem vezetek autót, nejem ült gyakran a volán mellé és kísért el a mérkőzésekre, ellenőrzésekre szerte az országban. Fiam Lajos, a nyomdokaimba lépett. Futballozott az SBTC, az Ózd, a Békéscsaba, a Hódmezővásárhely és a Salgótarjáni Síküveggyár színeiben. Aztán pedig ő is játékvezető lett, neki is voltak NB I-es meccsei. Bernadett unokám a Testnevelési Főiskolán végzett s miután letette a játékvezetői vizsgát, vezetett az NB I-es női bajnokságban, a férfiak tartalékmérkőzésein s volt partjelző más meccseken is. Egyszer hárman működtünk közre a Magyargéc–Ferencváros öregfiúk mérkőzésen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az országban nincs még egy család, amelyből hárman is az NB I-es kerethez tartozó játékvezetők voltak.

– Milyen a kapcsolata a labdarúgással napjainkban?

– Ha egészségem engedi, ott vagyok a Tóstrandon, az SBTC hazai meccsein és szurkolok kedvenc csapatomnak. Sokat köszönhetek a klubnak, aktív koromban az akkori remek játékosokkal edzhettem olyan kiváló trénerek irányításával, mint Moór Ede, Kovács Imre, dr. Lakat Károly. Elkeserít a Stécé jelenlegi helyzete, aggódom a jövője miatt. Az is szomorúsággal tölt el, hogy egyre több sportbarátomtól kell végleg búcsút venni. Nehezen viseltem jó barátom, Urbán Árpád váratlan, tragikus halálát is. Engem egyébként érdekel a magyar foci, a televízióban szinte minden közvetítést megnézek.

– Szívesen lenne ma játékvezető?

– Megmondom őszintén utódaink nincsenek könnyű helyzetben. Hiába vannak hatan egy NB I-es vagy nemzetközi mérkőzésen, mégsem tudnak mindig helyesen dönteni. Az aprólékos tévés visszajátszásokból – amit ők nem ismernek – minden kiderül. A les megítélésében az úgynevezett söprögetői poszt megszűnése is nehezíti a dolgukat. Egyébként pedig szebbnél szebb szerelésekben virítanak, nekünk egy volt, s azt is magunknak kellett beszerezni, megvarratni. Bár alakulhatott volna szerencsésebben is a pályám, nem vagyok elégedetlen. Jólesett, hogy munkám elismeréseként 2002-ben megkaptam a Nógrád Megye Közgyűlése által alapított Bérczy Károly-díjat.

45 NB. I-es mérkőzést vezetett és Fifa kerettag is volt.

Plasek Gábor (Budapest, 1948. március 13.–) Polgári foglalkozása vegyészmérnök.

 A játékvezetésből a XIV. kerületi Játékvezető Bizottsága előtt, Zuglóban vizsgázott. A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A BLSZ Játékvezető Bizottság (JB) javaslatára 1984-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás játékvezető. Az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) JB minősítésével NB II-es, 1986-tól NB I-es bíró. K

Asszisztensként 82 mérkőzésen működött közre az élvonalban.

1998. januárjától nemzetközi játékvezető.

1998. januárjában a Népsportban az alábbi interjú jelent meg vele:

— Amikor tudomást szeztem arról, hogy 1988 januárjától tagja leszek a FIFA-keretnek, nem volt nálam boldogabb ember a világon! — mondta Plasek Gábor — 1948-ban születtem Buapesten. A második otthonomak tekintett BVSC pályát és környékét. A környékbeli srácokkal sokszor reggeltől napiig, ádáz focicsatákat vívtunk. A vasutasok ifi-, majd fenőttcsapatában indult el játékos-pályafutásom is, amelyet később a Bp. Vasas Izzó NB Il-es, majd a Növényolaj NB III-as csapatában folytattam és 1975-ben fejeztem be.

— Hogyan lett játékvezető?
— A Bp. Vasas Izzó szigorú szakvezetői minden játékos számára kötelezővé tették a játékszabályok legalaposabb megismerését. Meghívták Dorogi Andort, egykori kitűnő FIFA-játékvezetőnket, akinek szabálymagyarázatait mindig nagy érdeklődéssel hallgattuk. Sokat forgattam a szabálykönyvet, a játékvezetők "bibliáját”, amelyben mindig találtam valami újat, érdekeset, gyakorlatilag hasznosíthatók Már akkor elhatároztam: ha felhagyok az aktív játékkal, továbbra is labdaközeiben maradva, játékvezetőként szolgálom kedvenc sportomat.

— Tetszett az új foglalkozás?
— Az események filmszerű gyorsasággal peregtek. 1974-ben vizsgáztam. Kezdeti sikereim felbátorítottak, mindjobban megkedveltem a játékvezetést és ennek köszönhettem, hogy a különböző minősítési szintek elérése után, még NB Il-es kerettagként bedobtak a mély vízbe. Rám bízták a PMSC— Békéscsaba mérkőzés vezetését 1987-ben NB I-es játékvezetővé minősítettek. Eddig 12 NB I-es — köztük egy eléggé rázós - Dózsa—MTK- VM rangadót — vezettem.

Plasek Gábor működését a JB ellenőri bizottsága 4.6-ra, míg a Népsport 4.0-ra értékelte.

— Hogyan készül a mérkőzésekre?
— Ugyanúgy, mint játékos koromban, rendszeres és intenzív edzésekkel. Mindehhez hozzájárul kiegyensúlyozott családi életem. Munkahelyem vezetői is mindenben segítenek.

— Milyen felfogásban vezeti mérkőzéseit?
— Már a játék elején igyekszem minden szabálytalanságot megtorolni, amivel elejét vehetem a mérkőzés eldurvulásának. Engedem a kemény, férfias játékot, ugyanakkor szigorúan büntetem az alattomosságot és a szándékos durvaságot. Döntéseimben nem befolyásol sem a mérkőzés eredménye, sem a szurkolók hangulata. Nem tartozom a könnyű fiúk közé, hiszen 186 centi magas vagyok és testsúlyom is 85 kiló körül mozog. Ennek ellenére, végighajtva a kilencven percet, mindig ott vagyok a „tűzfészek” közelében, érezve a játékosok lihegését

— Beszél nyelveket?
— Németül kitűnően, de igyekszem elsajátítani egy másik világnyelvet is.

— Hobbija?
— Különösebb nincs. Nős vagyok és két szép fiúgyermek apja. Minden szabadidőmet családom körében töltöm. Szívesen olvasok és kedvelem a zenét.

— Civil foglalkozása?
— Ösztöndíjasként végeztem egyetemi tanulmányaimat, okleveles gépészmérnök és a budapesti Növényolajgyár műszaki osztályvezetője vagyok.

Plasek Gábor sérülés miatt 1990-ben búcsúzott az aktív játékvezetéstől.

Puhl Sándor egykori hű társáról kevesen tudják, hogy 22 NB. I-es mérkőzést is vezetett.

Hamar László (1952. július 27.)

A játékvezetői vizsgát 1979-ben tette le, Veszprém megyében különböző labdarúgó bajnokságokban szerzete meg a szükséges tapasztalatokat. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára lett országos, NB. II-es, majd NB. I-es játékvezető. 1984-ben debütált a legmagasabb osztályban. Rövid időre visszaminősítették az NB. II-be, 1992-ben újra NB I-es minősítést kapott, majd 1993-ban búcsúzott az aktív játékvezetéstől, partbíró, asszisztens lett.

Az MLSZ Játékvezető Testületének (JT) elnöksége 1993-ban, a FIFA körlevele alapján létrehozta a Nemzeti Bajnokság asszisztensi keretét, külön megjelölve a FlFA keretbe tartozó asszisztenseket.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1993-tól tartotta nyilván bírói keretében. Dr. Bozóky Imre asszisztenssel (későbbi MLSZ elnök) társával Puhl Sándor állandó segítői voltak. Több UEFA-kupa, Bajnokcsapatok Ligája, nemzetközi válogatott (Európa-bajnoki, világbajnoki) selejtező és barátságos mérkőzésen tevékenykedett asszisztensként.

2013-ban interjút készített vele a helyi újság:

A Belső tóra néző ház ablakai, az újságíró üdülő elnöki lakosztályából a magyar tengerre nyíló pazar panoráma mind azt sugallja, hogy Hamar László, a korábbi FIFA-asszisztens örök barátsága megingathatatlan a Balatonnal. Ezt kár is lenne tagadni.

- Nem is tennék ilyet, hiszen a kevés, igazi jó barátjával nem tesz ilyet senki. Sőt, nem csak tartja, de folyamatosan ápolja is a kapcsolatát vele - mondta Hamar László.

- Az élet úgy hozta, hogy a magyar tenger mellé szólított. A kiliántelepi ifjúsági tábor, majd a füredi kemping vezetése évtizedekre meghatározta a munkámat. Innen indultam és ide érkeztem haza, s azóta is ide köt minden. Előnyugdíjas vagyok. Az üdülő vezetését átadtam a lányomnak.

- A másik jó barát, a futball, a játékvezetés szintén kitörölhetetlen emlék, hiszen ön a megye első NB I-es játékvezetője, aki huszonkét élvonalbeli összecsapás lefújása után válaszút elé került. És dönteni kellett.

- Ez így volt. Az volt a kérdés, hogy maradok síppal a kezemben a hazai bajnokságban, vagy zászlót ragadok, s akkor a nemzetközi porondra is kiléphetek. Merthogy az UEFÁ-nak az volt a törekvése, hogy létrehozza a játékvezetői csapatokat, amelyben nekem az asszisztensi feladat jutott.

- A Puhl Sándor, dr. Bozóky Imre, Hamar László trió két évig feltétlen az európai elithez tartozott. Felejthetetlen meccseket vezethettek. Például a 97-es Dortmund-Juventus (3-1) Bajnokok Ligája döntőt. De említhetnénk két Európa-bajnoki találkozót is, a Portugália - Törökország, vagy az elődöntő, Anglia - Németországot. Mit tudtak annyira jól hárman, hogy megannyi nagy meccset dirigálhattak?

- Sikerült egy új játékvezetői stílust meghonosítanunk. Egyformán akartuk a siker. Hasonlóan gondolkodtunk a labdarúgásról. Azonosak voltak a tervek. Lehetőleg a legjobbnak lenni, a legjobb teljesítményt nyújtani a pályán. Pontosan, precízen, részrehajlás nélkül, a háttérben maradva. Közös volt a siker és a kudarc is. A legjobbra törekedtünk. Egymás segítésére és nem a kijátszására, megsemmisítésére. Mindig a csúcs volt a cél, még akkor is, ha nem mindig sikerült oda felkapaszkodni. A játékvezetést hobbiként kezdtem. De hallgattam Kadlicskó Ferencre és Godzsa Zoltánra, a megye két akkori legjobb játékvezetőjére, hogy foglalkozzam komolyabban a bíráskodással, mert van bennem valami, amit érdemes magasabb szinten képviselni. Ha már szóba kerültek a barátok: Ők azóta is megmaradtak nekem. Mindig, mindenben segítettek. Ezért nem is meglepetés, ha elárulom, hogy Kadlicskó Ferivel elmegyünk Londonba a BL német házidöntőjére. A régi Wembley stadionban még lengettem, az újban most néző leszek.

Hamar László játékvezetéssel kapcsolatos mérlege lenyűgöző. A magyar élvonalbeli meccsek vezetése mellett több, mint kétszázszor volt asszisztens, a nemzetközi porondon harminchétszer segített kollégájával Puhl Sándornak, akit négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének. Ebből legalább kettőben ők is "benne voltak" Bozóky Imrével. Ellenőrként háromszáznál több meccset értékelt. Dolgozott az MLSZ vezérkarában is. Így nyugodtan elmondható, hogy ő felért az általa meghatározott csúcsra. Amit lehetett kihozott a képességeiből, valóban célba ért. A Tihanyban élő spori azt mondja, hogy a Játékvezetői Bizottság nagy ziccert hagyott kihasználatlanul, amikor az ő idejükben nem használták ki a népszerűségüket, tudásukat felkészültségüket.

- A 90-es évek közepén rajtunk kívül volt még egy kiváló hármas, a Vágner László, Tompos Zoltán, Ring János alkotta csapat. Gondolja el, ők hozzánk hasonlóan elődöntőt dirigálhattak a legrangosabb nemzetközi kupában. Utána hosszú csend. S most itt vannak Kassai Viktorék.

Hamar Lászlóék akkor voltak főszereplők a nemzetközi porondon, amikor napi 250 svájci frankot kaptak egy meccsért. Német kollégáik visont kétezer márkáért fújták a sípot a Bundesligában. Ők egy olyan színvonalú bajnokságból érkeztek az európai szövetség rendezte találkozókra, míg a magyar hármas másodosztályú hazai bajnoki után vezényelhette a Schalke-Tenerife UEFA Kupa elődöntőt. Ma ezért is olyan hullámzó a magyar kollégák teljesítménye.

- Ez bizony így van - csóválta a fejét Hamar László Kassai Viktorék legutóbbi meccsük láttán. - A médiumok bizony nem véletlenül bírálták őket. A Bayern - Barcelona BL-elődöntő nem volt teljesítményük csúcspontja. Nem lehet ennyire hullámzó a produktum. Ezen a szinten meg pláne nem!

- Ha már itt tartunk, az Újpest-Győr összecsapáson ugye les volt a vendégek 93. percben lőtt gólja?

- Bizony az. Óriásit hibáztak a kollégák, hogy megadták. Ekkorát nem lehet tévedni. Ország-világ láthatta, hogy a gólszerő a passznál közelebb állt a kapuhoz, mint a védők.

- Csak azért kérdeztem, mert egykori harcostársa, Puhl Sándor az ellenkezőjét állította a tévés gólösszefoglalóban.

- Ó kérem, az egy varieté müsor. Akik benne vannak a magyar futballban, azok tudják, hogy ez a produkció másról sem szól, mint a barátok, haverok hibáinak elbagatellizálásáról. Valamint a nem brancsbeliek legkisebb tévedéseinek kikockázásáról, s annak médiumokon való felerősítéséről. Puhl Sanyit hosszú ideje kérem, hogy tisztázzuk egymás között a félreértéseket. Ígéri, de hajlandóságot sem mutat rá. Közben én rájöttem, hogy ő nem kedveli azokat, akik ismerik a múltját. Talán ezért is fél szembe nézni a jelennel. Így viszont a televízióban félrevezetik a közvéleményt. S ez cseppet sem használ a játékvezetés eléggé megtépázott presztizsének.

Puhl Sándor egykori barátja, hű társan partvonalon kívül van, mert karakteres ember és van véleménye.

Akit soha nem lehet elfelejteni, GYŐRI TANÁR ÚR! Így, nagybetűvel...

Győri László (Békéscsaba, 1940. február 1. – Békéscsaba, 2008. július 25.) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető, főiskolai tanár. A békéscsabai főiskola egykori szakigazgatója, a főiskolai kollégium alapítója és igazgatója volt.

Ifjúsági korában a Békéscsaba Előre korosztályos csapataiban kapusként vett részt a labdarúgó játékban. Édesapja nyomdokain – aki 1940-ben tett játékvezetői vizsgát és hosszú éveken át az országos keret tagja volt  - járva 1960-ban labdarúgó játékvezető lett.

A vizsgáját Szegeden szerezte, működését is Csongrád megyében kezdte. 48 évet töltött a futballpályákon később az MLSZ Felnőttképzési Intézet Játékvezető Tanszék igazgatója volt. Az első osztályban 1974-ben mutatkozhatott be, hosszú és eredményes pályafutását 1989-ben a korhatár elérésével, a Tatabánya-Siófok (1:0) mérkőzés vezetésével fejezte be. Első ligás mérkőzéseinek vezetésével az örökös ranglista első tíz játékvezetője közé tartozik. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1983/1984-es bajnoki idényben Nagy Béla társaságában 14 mérkőzést vezethetett.

Az MLSZ felterjesztésére lett nemzetközi FIFA játékvezető, amit tíz évig sikeresen megőrzött. Számtalan európai és ázsiai nemzetközi válogatott és kupa találkozót irányított, vagy partjelzőként társainak segédkezett.

A Tanár Úr vezette az Eindhoven – Hamburg UEFA-kupa találkozót, Nagy Miklós volt az egyik partjelzője. A csomagjaik, bennük a bírói mezek nem érkeztek meg időben, így gyorsan játékvezetői öltözéket kellett szerezniük. A holland kollégák adtak nekik ruházatot és egyéb felszerelést, örültek, hogy kaptak, a méret nem számított. A magas, szikár Győri László két számmal nagyobb öltözékben szaladgálva fújta a sípot, a közönség először mosolygott, de aztán már komolyan vették a játékvezetőt, mert magabiztosan, hiba nélkül irányította a találkozót.

1989-től Békés megyei Labdarúgó Szövetség alelnöke. 1989-2008 között a Békés megyei LSZ Játékvezető Bizottságának elnöke. Már aktív pályafutása alatt 1983-tól tagja volt az MLSZ JB Oktatási bizottságának, 1990-2000 között az MLSZ JT Oktatási bizottság vezetője, országos vizsgabiztos, 2000-2008 között az MLSZ JB Oktatási bizottságának vezetője. Elsődleges feladatának az oktatást, a játékvezetők szellemi felkészítését tartotta.

A játékvezetéssel kapcsolatban rengeteg írása, tanulmánya, értékelése, magyarázata jelent meg, amelyek meghatározták a játékvezetői témakörben az egységesítésre törekvés elvét. Az előadások sokaságát tartotta, egyszerűen, érthetően, világosan rávezetve hallgatóságát a szakmai fogások elsajátítására.

Életének egyik szakmai csúcspontja volt, amikor Puhl Sándor és Baranya István javaslatára az MLSZ Felnőttképzési Intézet Játékvezető Tanszék igazgatójának nevezték ki. Nevéhez fűződik az államilag akkreditált játékvezetői képzés szakmai részének kidolgozása. Alig néhány hónap múlva Kisteleki és az obsitos katonatiszt Vágner javaslatára kirúgták az MLSZ-ből.