Játékvezetői Bizottság
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor sajtótájékoztató keretében bejelentette: a 2013?2014-es szezonban nyolc ját&eacu
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor sajtótájékoztató keretében bejelentette: a 2013?2014-es szezonban nyolc játékvezető már hivatásosként fújja a sípot az NB I-ben.
Ez a nyolc játékvezető az MLSZ alkalmazásában áll majd, és a hétköznapokon a futballal, a játékvezetéssel kapcsolatos feladatokat lát el, többek között járja a megyéket és játékvezetői képzéseket, továbbképzéseket tart. Az is előfordulhat az új rendszerben, hogy egy profi játékvezető egy fordulóban két meccset vezet.
Nyolc bíró természetesen nem elég az élvonal összes meccsének levezényléséhez, így természetesen az NB I-es keretben maradnak nem hivatásos, azaz amatőr játékvezetők is.
További újdonság, hogy a 2013/14-es szezonban már az összes NB I-es meccsen lesznek vonalbírók, tehát minden bajnokin hat játékvezető működik közre (vezető bíró, két asszisztens, két vonalbíró és a tartalék játékvezető).
Az új rendszer részleteinek kidolgozása folyamatban van a szövetségben.
Botrány
Szögezzük le, hogy nem a Harmadik félidő című műsorról kívánunk negatív kritikát írni.
Szögezzük le, hogy nem a Harmadik félidő című műsorról kívánunk negatív kritikát írni. Nem is tennénk ezt, hiszen hétről hétre minket is leültet a képernyő elő és becsüljük a csatorna labdarúgás iránti alázatát. Kiváló műsor, kiváló szerkesztőkkel és tartalommal. Nem szándékunk egyébként Puhl Sándort sem megbántani a sportcsatornán végzett "szakértői" munkájával kapcsolatban. Magas színvonalon kommentálja és minősíti a külföldi bajnokságokban szereplő csapatok játékosait, edzőit és taktikáit. Az elmúlt napokban ismét reflektorfénybe került a vasárnap esti műsorban kifejtett tevékenysége és nyilatkozatai.
2012. tavaszán már a korábbi nemzeti instruktor, Ring János is közzétette nyilatkozatában, hogy „Puhl Sándor 3.félidő-beli szerepével mérhetetlenül nagy károkat okoz a játékvezetők oktatásában”.
Minap éppen a DVSC tulajdonosa Szima Gábor úr a következőket nyilatkozta:
„Több szakemberrel beszéltem a kérdéses helyzetről, és tízből tíz azt mondta, szabálytalan volt a belépő, a győri játékos hátulról akasztotta Coulibalyt. Így értékelte az esetet a szaksajtó is. Ettől még tiszteletben tartom Puhl Sándor véleményét, ő gondolhatja úgy, hogy szabályos volt a megmozdulás. Sokkal inkább azt tartom aggályosnak, hogy Puhl Sándor a játékvezetői bizottság alelnökeként tévéadásban, tehát a széles nyilvánosság előtt hétről hétre pellengérre állítja a kollégáit. Normális esetben a játékvezetői bizottság vezetőinek az értékelése belső ügy. De még ennél is nagyobb gond, hogy Puhl Sándor egy szituációt az egyik héten így, a másik héten pedig úgy ítél meg. A bírók nem tudják, mihez tartsák magukat, és teljesen összezavarodnak. Elárulom, Puhl Sándor televíziós szerepléséről nem egyedül gondolkodom ekképpen."
Szerencsére most már minden mérkőzést a szurkolók is élőben végignézhetnek a sportcsatornákon. Láthatják a játékvezetői tevékenységet, jó döntéseket és hibákat egyaránt. Nincs szükségük ilyen fajta „szakmai útmutatóra”. Sokszor még a szakemberek is vitatkoznak gólokon, büntetőkön és leseken.
Néhány hónappal ezelőtt a megyei elnökök értekezletén téma volt már Puhl TV-s szereplése és akkor az MLSZ JB. elnöke azt nyilatkozta, hogy Puhl MLSZ elnökségi határozat értelmében szerepelhet a TV-ben úgy, hogy a megszólalásait, értékelését előre egyezteti az elnökkel és a másik alelnökkel.
Az MLSZ-től kapott információk szerint ilyen elnökségi határozat nincsen. Ezt bizonyítja a nyilvános dokumentum tár is.
Életszerűtlen lenne egyébként, hogy Puhl a vasárnap esti mérkőzés lefújását követően hívja Berzit, hogy mit mondjon. Vajon Berzi mit mondott volna 2 perccel a műsor kezdése előtt Takács Játékvezetőről, amikor éppen az UEFA központjában díszvacsorán vesz részt vagy éppen Fehérváron a Videoton stadionjában nézi a mérkőzést. Ugye sántít valami az érvelésben..
Tovább megyünk!
Néhány héttel ezelőtt az MLSZ elnöksége elfogadta, hogy a csapatok vezetői, játékosai nem minősíthetik a játékvezetői tevékenységeket TV-ben, újságokban és a klubok internetes weboldalán. Ez a TV szereplés mennyire felel meg ennek a követelménynek.
Információnk szerint az UEFA szigorúan tiltja, hogy JB. bizottsági vezetők nyíltan minősítsék a játékvezetők tevékenységét. Ezért nem nyilvánosak a játékvezetői értékelések sem. Bár az utóbbi időben felmerült, hogy miért titkosak.
Az élvonalbeli játékvezetőknél az is kiverte a biztosítékot, hogy Puhl Sándor a következőt üzente: "Elég sok olyan rossz ítéletet láttunk mostanában, amely komoly indulatokat kavart. Bár van még háta forduló az idén, azt kell mondjam, egy pár játékvezető számára komoly következményei lesznek annak, hogy fekete-fehér helyzeteket nem tudnak jól megítélni. Mint ahogy egy játékos a tartalékcsapatba kerül, ha nem sikerülnek neki a dolgok, a téli szezonban egy-két játékvezetőnek búcsút intünk. Nekik a második vonalban kell megmutatniuk majd, hogy mit tudnak. Amikor necces, nehezen eldönthető helyzetekről van szó, akkor a játékvezető oldalára állunk, de ami fekete-fehér szituáció, ott nem lehet. És most is történt pár ilyen. Mindezt kicsit fenyegetőleg is mondom, remélem, mindenki ért belőle, és az utolsó idei fordulóban megfelelő teljesítményeket látunk. Egyértelmű, hogy a futball nem tűri el, hogy a bírók olyanokat hibázzanak, amilyeneket nem lehet. "
Egy autós hasonlattal élve:
Sándor! Ön dönt iszik vagy vezet!
Reméljük Puhl úr és az MLSZ JB. is dönt a játékvezetők érdekében.
Forrás: pepsifoci.hu, fft.hu, nb1.hu
Játékvezetői Bizottság
Berzi Sándor szerint az őszi szezon után értékelik az élvonalban tevékenykedő bírók teljesítményét, és a következtetések a
Berzi Sándor szerint az őszi szezon után értékelik az élvonalban tevékenykedő bírók teljesítményét, és a következtetések alapján változás történhet a labdarúgó NB I-ben közreműködő játékvezetők keretében.
Bezi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke úgy nyilatkozott szerdán az MTI-nek, hogy az idény után beszélik át a tapasztalatokat, s ahogy mindig, most is lehetnek változások a bírói keretben, ha ezt szükségesnek ítélik.
Puhl Sándor, a testület alelnöke vasárnap a Sport TV Harmadik félidő című műsorában a múlt hétvégén több, indulatokat kiváltó bírói ítélet kapcsán úgy fogalmazott, hogy a sorozatos hibáknak a téli szünetben súlyos következményei lesznek, páran tavasszal az NB II-ben folytatják.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden felmentette Souza Dos Santos Paulo Viniciust, a Videoton játékosát, akit a Pápa elleni vasárnapi találkozón állítottak ki.
2011. decemberében az MLSZ Játékvezetői Bizottsága részére bemutatásra került egy országos teljesítménymérő rendszer, amely a játékvezetői jelentések és az abban leírtakat a program automatikusan értékeli. Az értékelésből folyamatosan lehet megtudni, hogy melyik játékvezető a mérkőzés melyik szakában milyen hibát követett el. 2012. januárja óta az MLSZ Játékvezetői Bizottsága azonban nem tud döntés hozni a bevezetésről. Korábban ez a rendszer az egyik megyében már kiválóan működött, bizonyítva a létjogosultságát - szerkesztői komment.
Botrány
"A sorozatban ötödik mérkőzését elbukó DVSC elnöke szerint Puhl Sándor nem következetes, tévés szereplése sokaknak nem tetszik."
"A sorozatban ötödik mérkőzését elbukó DVSC elnöke szerint Puhl Sándor nem következetes, tévés szereplése sokaknak nem tetszik."
Szima Gábor a szombati Győr–Debrecen NB I.-es rangadó játékvezetőjét kritizálta egy meg nem adott büntetőért, és nekiment a játékvezetői bizottság alelnökének, Puhl Sándornak is, aki a Sport Televízió Harmadik Félidő című műsorában azt mondta, nem történt szabálytalanság.
„Több szakemberrel beszéltem a kérdéses helyzetről, és tízből tíz azt mondta, szabálytalan volt a belépő, a győri játékos hátulról akasztotta Coulibalyt. Így értékelte az esetet a szaksajtó is. Ettől még tiszteletben tartom Puhl Sándor véleményét, ő gondolhatja úgy, hogy szabályos volt a megmozdulás. Sokkal inkább azt tartom aggályosnak, hogy Puhl Sándor a játékvezetői bizottság alelnökeként tévéadásban, tehát a széles nyilvánosság előtt hétről hétre pellengérre állítja a kollégáit. Normális esetben a játékvezetői bizottság vezetőinek az értékelése belső ügy. De még ennél is nagyobb gond, hogy Puhl Sándor egy szituációt az egyik héten így, a másik héten pedig úgy ítél meg. A bírók nem tudják, mihez tartsák magukat, és teljesen összezavarodnak. Elárulom, Puhl Sándor televíziós szerepléséről nem egyedül gondolkodom ekképpen" – osztotta meg véleményét a lappal.
A focibiro.hu már másfél éve foglalkozik ezzel a kérdéssel. Sajnos az MLSZ vezetői az üggyel kapcsolatban minden alkalommal elhárították a válaszadást ebben a kérdésben...
Megyei játékvezetés
A Pápai Játékvezetői Csoport megtartotta hagyományos évzáró bálját. Az összejövetelen a szinte teljes keret részt vett. Előbb Gyür&uu
A Pápai Játékvezetői Csoport megtartotta hagyományos évzáró bálját. Az összejövetelen a szinte teljes keret részt vett. Előbb Gyürüsi Gábor, a Játékvezetői Bizottság csoportvezetője értékelte az elmúlt évet, majd Csik Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei Igazgatója valamint Mező Béla, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Játékvezetői Bizottságának szólt a megjelentekhez.
- Sikeresnek értékelem az idei évet, hiszen nagy előrelépést tettünk a fiatalok beépítésében - vélekedett Gyürüsi Gábor. Márciusban a sikeres toborzásnak köszönhetően Veszprémben tíz fiatal játékvezető tett sikeres vizsgát, közülük ketten tanulmányi okok miatt nem kezdték meg működésüket, nyolcan viszont hétről-hétre küldést kaptak kispályás-, utánpótlás-, és alsóbb osztályú mérkőzésekre. A tavasz problémamentesen lezajlott, ősszel sajnos egy alkalommal tettlegesség miatt a játékvezetőnek be kellett szüntetnie a bajnokit, még mindig sok a létszámhiányos kiállás, a megyei harmadosztályban pedig két csapat is visszalépett. A Megyei Játékvezetői Bizottság új, szigorúbb szintidőket állapított meg, korhatárokra lebontva.
Az MLSZ döntése értelmében a 60. életévet betöltött sípmesterek nem működhetnek tovább, így a mai napon négy pápai bírótól veszünk búcsút, Bejczi Ottó, Som József, Sulyok Ottó és Vörös József is visszavonul. 10 éves játékvezetői tevékenységérét Schnellbach Gábor, Bagarus László, 15 éves működésért Heller János, Maráz József, 20 éves tevékenységéért Szepesi Mihály és Takács Ervin kapott elismerést, Bors József pedig 25 éves játékvezetői pályafutása elismeréseképpen vehetett át egy nagy emlékserleget.
A Pápán rendezett sikeres nyári edzőtábor szervezésében és lebonyolításában végzett munkájáért Gyürüsi Gábort is díjazták, csakúgy, mint a pápai csoportban végzett sikeres munkájáért Bors Józsefet, Láposi Józsefet valamint Borbély Lászlót.
Botrány
Puhl Sándor vasárnap ígéretet tett arra - sőt, megfogalmazása szerint "fenyegetett" -, hogy az ősszel sokat kritizált NB I-es játékvezetők közül a leggy
Puhl Sándor vasárnap ígéretet tett arra - sőt, megfogalmazása szerint "fenyegetett" -, hogy az ősszel sokat kritizált NB I-es játékvezetők közül a leggyengébben teljesítők a télen kikerülhetnek az élvonalbeli keretből, és tavasszal már csak az NB II-ben juthatnak szóhoz. Bár a korábbi bíró neveket természetesen nem említett, némi támpontot adhat a lefelé liftezők személyét illetően a pepsifoci.hu Birométer című rovata, amelyben folyamatosan nyomon követtük a világ egykori legjobb sípmester szájából elhangzott összes kritikát. Természetesen nem jelenthető ki biztosan, hogy a nyíltan elhangzott bírálatok alapján döntenek majd ebben az ügyben, de nyilvánvaló, hogy azok a játékvezetők, akik komoly kritikát kaptak Puhl Sándortól élő televíziós adásban, esélyesek lehetnek a visszasorolásra. Összeállításunkból kiderül, hogy a legutóbb a Lombard-Videoton találkozót követően elővett Takács János volt az első számú célszemély Puhl kritikáit illetően, a bírónak két alkalom is elég volt ahhoz, hogy a lista élére kerüljön. Az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnöke által olykor keményebben, olykor csak finomabban megfedett játékvezetők között nagy neveket is találunk, és olyan is akadt, akinek egyszer elég volt hibáznia, hogy a ranglista élmezőnyébe kerüljön.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban sokat bírált NB I-es játékvezetők közül néhány számára komoly következménye lesz, lehet a sokszor bizony jogos kritikáknak, így lesznek olyan bírók is, akik a télen kikerülnek az élvonalbeli keretből - minderről Puhl Sándor, az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnöke beszélt a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában.
A magyar bírók egyik főnöke tehát komoly következményeket ígért, neveket viszont nem említett, de talán kijelenthető, hogy sok mindent elárulhat az esetleges "kiszemeltek" személyét illetően az, hogy Puhl kiket vett elő szakértőként a fent említett magazinműsorban az ősz folyamán. Puhl összes játékvezetőkkel kapcsolatos megjegyzését folyamatosan nyomon követtük Birométer című rovatunkban, ahol a már ismert módon pontszámokkal is elláttuk az ex-bíró kritikáit, ez alapján most összesítettük, mely játékvezetők kerültek leginkább a fókuszba.
A Lombard Pápa-Videoton mérkőzést követően nem csak a fehérváriak, de Puhl is élesen kritizálta Takács Jánost, a találkozó játékvezetőjét, mondván nem csak Vinícius kiállítása bizonyult téves ítéletnek, de Tóth Bence piros lapja és két vendégtizenegyes is elmaradt, mindezt a maximális 5 ponttal értékeltük. Az ősz folyamán még egy bíró, Németh Ádám tudott ilyen pontszámot produkálni, érdekesség, hogy akkor is a Lombard egyik meccsén, a Ferencváros otthonában. Akkor Puhl szerint három Fradi-gólt megelőzően is téves ítéletek születtek.
A második kategóriába tartozó, meccset befolyásoló, így 3-as osztályzatot kapó ítélet a már említett Takács, illetve az egyik legismertebb magyar bíró, Szabó Zsolt nevéhez is fűződött. Előbbi a Jos Daerdent is alaposan felbőszítő ETO-Újpest találkozón mutatott teljesítményével (helytelenül megadott 11-es a vendégeknek és Stevanovic emlékezetes kifutása), utóbbi a Videoton-Honvéd (Torghelle fellökése és az elmaradt büntető+kiállítás) találkozón kapott kiemelt kritikát Puhltól.
Érdekes, hogy a már említett Szabó mellett több neves bíró (Kassai, Bognár) is többször Puhl célkeresztjébe, ám őket - Szabóval együtt - tévedéseik szintje és múltjuk alapján kizárhatjuk az esetlegesen lefokozásra kerülő játékvezetők közül.
Játékvezetők statisztikái
Játékvezetőink az NB. II-ben 1100 sárgát mutattak fel, míg 92 játékost állítottak ki. Átlagban Böcskei Balázs mutatta fel a sárga
Játékvezetőink az NB. II-ben 1100 sárgát mutattak fel, míg 92 játékost állítottak ki. Átlagban Böcskei Balázs mutatta fel a sárga lapot a legtöbbször, mérkőzésenként 6,67-es átlaggal, őt Veizer Roland 6,5-ös és Pánczél Krisztián 6,17-es átlaggal követi.
| Név | Összesen | Átlag | |||
| Mérk | Sárga | Piros | Sárga | Piros | |
| Böcskei Balázs | 3 | 20 | 1 | 6,67 | 0,33 |
| Veizer Roland | 4 | 26 | 3 | 6,50 | 0,75 |
| Pánczél Krisztián | 6 | 37 | 4 | 6,17 | 0,67 |
| Németh Ádám | 6 | 36 | 4 | 6,00 | 0,67 |
| Berger József | 7 | 41 | 5 | 5,86 | 0,71 |
| Solymosi Péter | 3 | 17 | 1 | 5,67 | 0,33 |
| Oláh Gábor | 4 | 22 | 1 | 5,50 | 0,25 |
| Kulcsár Katalin | 3 | 16 | 1 | 5,33 | 0,33 |
| Fenyvesi Szabolcs | 11 | 58 | 2 | 5,27 | 0,18 |
| Berke Balázs | 4 | 21 | 2 | 5,25 | 0,50 |
| Vad István | 4 | 21 | 0 | 5,25 | 0,00 |
| Erdős József | 5 | 26 | 2 | 5,20 | 0,40 |
| Farkas Tibor | 6 | 31 | 2 | 5,17 | 0,33 |
| Farkas Ádám | 5 | 25 | 3 | 5,00 | 0,60 |
| Szőts Gergely | 4 | 20 | 1 | 5,00 | 0,25 |
| Varga László | 6 | 29 | 1 | 4,83 | 0,17 |
| Lovas László | 11 | 53 | 1 | 4,82 | 0,09 |
| Gyarmati Tibor | 10 | 48 | 3 | 4,80 | 0,30 |
| Urbán Eszter | 4 | 19 | 1 | 4,75 | 0,25 |
| Becséri Dániel | 5 | 23 | 5 | 4,60 | 1,00 |
| Takács János | 5 | 23 | 3 | 4,60 | 0,60 |
| Radványi Ádám | 7 | 32 | 8 | 4,57 | 1,14 |
| Pintér Csaba | 11 | 50 | 2 | 4,55 | 0,18 |
| Fábián Mihály | 2 | 9 | 1 | 4,50 | 0,50 |
| Berényi Tamás | 11 | 49 | 4 | 4,45 | 0,36 |
| Kovács J. Zoltán | 7 | 31 | 1 | 4,43 | 0,14 |
| Bognár Tamás | 5 | 22 | 2 | 4,40 | 0,40 |
| Iványi Zoltán | 5 | 21 | 2 | 4,20 | 0,40 |
| Kiss Norbert | 9 | 37 | 1 | 4,11 | 0,11 |
| Nagy Róbert | 9 | 37 | 6 | 4,11 | 0,67 |
| Botló Béla | 10 | 41 | 6 | 4,10 | 0,60 |
| Szilasi Szabolcs | 3 | 12 | 2 | 4,00 | 0,67 |
| Andó-Szabó Sándor | 4 | 15 | 0 | 3,75 | 0,00 |
| Szabo Zsolt | 3 | 11 | 0 | 3,67 | 0,00 |
| Mészáros István | 8 | 28 | 0 | 3,50 | 0,00 |
| Karakó Ferenc | 7 | 24 | 1 | 3,43 | 0,14 |
| Kovács Gábor | 8 | 27 | 3 | 3,38 | 0,38 |
| Gaál Gyöngyi | 4 | 13 | 3 | 3,25 | 0,75 |
| Barna Gábor | 9 | 25 | 3 | 2,78 | 0,33 |
| Kassai Viktor | 2 | 4 | 1 | 2,00 | 0,50 |
| összesen: | 240 | 1100 | 92 | 4,64 | 0,40 |
Botrány
Másfél hónappal ezelőtt közzé lett téve egy kiállítás indoklása, amit bárki elolvashatott az interneten (mlsz.info-bna). Akkor Berzi Sán
Másfél hónappal ezelőtt közzé lett téve egy kiállítás indoklása, amit bárki elolvashatott az interneten (mlsz.info-bna). Akkor Berzi Sándor és Borbély Zoltán urak nemtetszésüket fejezték ki az üggyel kapcsolatban, sőt bizonyos lépések is megtettek minden vizsgálat nélkül. Most a botrányos PÁPA-Videoton mérkőzés után a Vidi.hu tette közzé a játékvezetői jelentést. Most akkor mi van Berzi és Borbély úr?
Meglehetősen kevés néző előtt, csípős hidegben kezdődött csapatunk pápai vendégjátéka.
A harmadik percben Kovácsot buktatták 30 méterre a pápai kaputól pont középen. A szabadrúgást Tóth Balázs rúgta kicsivel a bal kapufa mellé. Egy perc múlva Sándor ívelt Nikolics elé, támadónk egyszerre ért oda Szűcs kapussal, aki kiütötte a labdát. Az első igazán nagy helyzet a 14. percben adódott előttünk, amikor Sándor lépett ki a védők között, csapatkapitányunkat felrúgták, Takács nem adott tizenegyest. Három perccel később Kovács húzott el a bal oldalon, lement egészen az alapvonalig, visszapasszolt labdáját azonban Rodenbücher kirúgta az érkező Nikolics elől. A 19. percben Maric lőtt kapura 25 méterről, Tujvel biztosan fogta a lapos próbálkozást. A 22. percben Gyurcsó szögletét Kovács adta vissza szélsőnknek, aki a kapu elé kanyarított, de kifejelte egy védő a labdát. Pár másodperccel később Szűcsnek kellett védenie egy lövést. A 27. percben szinte megismétlődött a harmadik perc jelenete, a Kovács buktatásáért megítélt szabadot újra Tóth lőtte kapura 30 méterről, egy védőről pattant szögletre a labda. A 32. percben Kovácsot tarolta le Tóth Bence, a vak szerencsének és Kovács levegőben bemutatott akrobatikus mozdulatának - mellyel igyekezett az esést tompítani - köszönhetően nem dőlt ki fél évre középpályásunk. Az egyértelműen piros lapot érő, brutális és szándékos testremenő szabálytalanságot követően lökdösődés alakult ki, aminek a végén Viníciust kiállította Takács játékvezető. (Kíváncsian várjuk, hogy a fegyelmi tárgyaláson milyen indokkal magyarázzák majd a piros lapot és a vélhető eltiltást.) A vétkes hazai játékos csak sárgát kapott az eset után. A 38. percben egy támadásunk után Nikolics maradt a földön a pápai tizenhatosnál, de a hazaiak nem rúgták ki a labdát és a játékvezető sem állította meg a játékot, így gyakorlatilag kettős emberelőnyben támadhatott a Pápa. A kontrából gólt szereztek a hazaiak: Arsic bal oldali beadását Seye fejelte nyolc méterről a bal alsóba (1-0).
A félidő hátralévő részében tovább próbálkoztunk, de nem tudtunk egyenlíteni, így 1-0-s pápai vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A 47. percben Sándor ugratta ki Nikolicsot, aki kisodródott, de azért jobbal lőtt, a jobb alsó mellett ment el a labda. Az 50. percben Seye vitte el a labdát a kifutó Tujvel mellett, majd kisodródva visszapasszolt, Kaká szabadított fel. Két perc múlva Sekour lőtt jobbal 18 méterről, Tujvel biztosan védett, majd az ellentámadás után Tóth Balázs lőtt fölé egy szabadrúgást 30 méterről, amit Neto feltartásáért ítélt a játékvezető. A 62. percben Maric bombáját fogta Tujvel, majd Sándor gyönyörű passzát Nikolics lőtte kapura, Szűcs óriásit védett. A 67. percben Paraiba fordult kapu felé a tizenegyes pontnál, elpöckölte a labdát Szűcs mellett, aki nyújtott lábbal letaglózta. Nyilvánvaló büntető és kiállítás helyett kirúgás következett. A 72. percben Kovácsot rúgta fel Quintero a tizenhatos mellett, a szabadrúgást Gyurcsó lőtte kapura, egy lábról mellé pattant a labda. A 83. percben Gyurcsó jobb oldali beadását Rodenbücher bombázta ki az ötösről. Két perccel később Gyurcsó szöglete Sándorról Kakához perdült, aki lőtt, de sajnos nem tudott eléggé rádőlni. A 86. percben Gyurcsó jobb oldali beadását Sándor kapásból fölé lőtte hat méterről. Ez volt a legnagyobb helyzetünk. Teljesen beszorítottuk a Pápát 10 emberrel is, de nem sikerült a kapuba találnunk, a három perces ráadás után is maradt az 1-0.
Csapatunk mindent megtett a jó eredményért, azonban Takács János és segítői ellen nem volt esélyünk. A játékvezető két büntetőt nem ítélt meg ma este csapatunknak és kétszer is elfelejtette felmutatni a piros lapot a hazaiaknak. Viníciust viszont ok nélkül állította ki.
Íme a négy legnagyobb játékvezetői tévedés:
1. Sándor Györggyel szemben egyértelműen szabálytalankodott a 16-oson belül Rodenbücher, a játékvezető nem ítélte meg javunkra - 0-0-s állásnál - a jogos büntetőt.
2. Tóth Bence piros lapot érő szabálytalansága Kovács Istvánnal szemben.
3. Vinícius jogtalan piros lapja. A felvételen egyértelműen látszik, hogy Rodenbücher (20-as mezben) arcon vágta Nikolicsot, aki az ütés miatt hátra esett, és a mögötte álló Tóth Bencét Viníciusnak lökte. Ezt követően a hazaiak 30-as mezben szereplő játékosa, Quintero próbálja szándékosan letalpalni Vinícius térdét, óriási szerencse, hogy végül nem érte el játékosunk lábát, hiszen a mozdulatot követően komoly sérülést okozhatott volna - mindezt teljesen szándékosan és büntetlenül.
4. Szűcs Lajos nyújtott lábbal, piros lapot érően letaglózta Paraibát a 16-oson belül, miközben a labda a közelben sem volt. Csupán néhány centin múlt, hogy a hazaiak kapusa nem találta telibe fiatal csatárunk arcát.
A játékvezető a következőképp indokolta meg Vinícius piros lapját a mérkőzés jegyzőkönyvében:
"Kiállítás:
A mérkőzés 34. percében a Lombard-Pápa játékosa (10) Tóth Bence szabálytalankodott ellenfelével, (ezért sárga kártyával figyelmeztettem) amelyet követően Sousa Dos Santos Paulo Vinícius hozzá rohant és felemelt karral szándékosan mellbe lökte, amiért kiállítottam.
Takács János játékvezető"
http://www.vidi.hu/jatekvezetok-vidi-1-0
Botrány
Néhány játékvezető számára komoly következménye lesz az elmúlt hetekben az OTP Bank Ligában elkövetett tévedéseknek, lesznek olyan
Néhány játékvezető számára komoly következménye lesz az elmúlt hetekben az OTP Bank Ligában elkövetett tévedéseknek, lesznek olyan bírók, akik a télen kikerülnek az élvonalbeli keretből, és tavasszal már csak az NB II-ben jutnak szóhoz - mondta Puhl Sándor, az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnöke a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában.
Elég gyengén muzsikáltak a játékvezetők az OTP Bank Liga 16. fordulójában. A Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában Puhl Sándor számos súlyos tévedésre világított rá, több olyan ítéletet esetet is kiemelt, ahol a bírók egyértelműen komoly hibát követtek el.
A műsor végén a négyszer a világ legjobbjának választott egykori sípmester rendhagyó módon általánosságban is értékelte a bíráskodás terén látottakat, és az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnökeként kemény szavakat használva komoly szankciókat helyezett kilátásba.
– Elég sok olyan rossz ítéletet láttunk mostanában, amely komoly indulatokat kavart. Bár van még háta forduló az idén, azt kell mondjam, egy pár játékvezető számára komoly következményei lesznek annak, hogy fekete-fehér helyzeteket nem tudnak jól megítélni. Mint ahogy egy játékos a tartalékcsapatba kerül, ha nem sikerülnek neki a dolgok, a téli szezonban egy-két játékvezetőnek búcsút intünk. Nekik a második vonalban kell megmutatniuk majd, hogy mit tudnak. Amikor necces, nehezen eldönthető helyzetekről van szó, akkor a játékvezető oldalára állunk, de ami fekete-fehér szituáció, ott nem lehet. És most is történt pár ilyen. Mindezt kicsit fenyegetőleg is mondom, remélem, mindenki ért belőle, és az utolsó idei fordulóban megfelelő teljesítményeket látunk. Egyértelmű, hogy a futball nem tűri el, hogy a bírók olyanokat hibázzanak, amilyeneket nem lehet – fogalmazott Puhl.
Néhány héttel ezelőtt az MLSZ elnöksége elfogadta, hogy a csapatok vezetői, játékosai nem minősíthetik a játékvezetői tevékenységeket TV-ben, újságokban és a klubok internetes weboldalán. Sajnos minden vasárnap a második számú bírófönök - Puhl Sándor - nyíltan minősíti a játékvezetői tevékenységeket, értékeli a rossz döntéseket. Mennyire etikus ez a megnyilvánulás a TV-be? Nem gondolja-e az MLSZ vezetése azt, hogy ezeket az ügyeket nem a TV képernyője előtt kellene megtárgyalni? (focibiro.hu szerkesztőségi komment)
Játékvezetők statisztikái
NB. II-es ellenőrök között Varga Sándor volt a legfoglalkoztatottabb akit Hazafi Miklós és Szarka Zoltán követ.
NB. II-es ellenőrök között Varga Sándor volt a legfoglalkoztatottabb akit Hazafi Miklós és Szarka Zoltán követ. Az ellenőrök értékeléséről és a játékvezetők rangsoráról azonban nem lehet semmit tudni, azokról következtetéseket maximum tavasszal lehet levonni, amikor közzéteszik az új kereteket. Egy évvel ezelőtt elkészült egy komplett teljesítménymérő program a játékvezetőkről, asszisztensekről és ellenőrökről, ami bemutatásra került az MLSZ JB. vezetőinek, azonban ígérgetések ellenére mégsem került bevezetésre, pedig akkor percre pontosan lehetne tudni mindenki teljesítményét.
| Név | Nyugat | Kelet | Összesen |
| Varga Sándor | 0 | 14 | 14 |
| Hazafi Miklós | 5 | 8 | 13 |
| Szarka Zoltán | 12 | 1 | 13 |
| Bajkai János | 10 | 2 | 12 |
| Birincsik József | 0 | 12 | 12 |
| Sothy András | 6 | 4 | 10 |
| Stamler Péter | 6 | 4 | 10 |
| Tumó György | 5 | 5 | 10 |
| Ábrahám Attila | 4 | 5 | 9 |
| Bognár István | 0 | 9 | 9 |
| Georgiou Grigorisz | 6 | 3 | 9 |
| Hrabovszky András | 2 | 7 | 9 |
| Tompos Zoltán | 5 | 4 | 9 |
| Vavika Ferenc | 8 | 1 | 9 |
| Cserna László | 6 | 2 | 8 |
| Gyarmati Tibor | 7 | 1 | 8 |
| Mező Béla | 7 | 1 | 8 |
| Kaibás Dezső | 0 | 7 | 7 |
| Sápi Csaba | 1 | 6 | 7 |
| Szabó János | 2 | 5 | 7 |
| Hamar László | 6 | 0 | 6 |
| Horváth Sándor | 6 | 0 | 6 |
| Arany Tamás | 2 | 3 | 5 |
| Fazekas János | 0 | 5 | 5 |
| Székely Ferenc | 2 | 3 | 5 |
| Kurmai Zoltán | 1 | 3 | 4 |
| Molnár László | 4 | 0 | 4 |
| Ádám Mihály | 2 | 0 | 2 |
| Hanacsek Attila | 1 | 1 | 2 |
| Juhos Attila | 2 | 0 | 2 |
| Megyebíró János | 0 | 2 | 2 |
| Tóth Vencel | 2 | 0 | 2 |
| Vágner László | 0 | 2 | 2 |
Játékvezetők statisztikái
15 fordulóból 17 alkalommal működött közre NB. II-ben Buzás Balázs, Butkai Zsolt és Horváth Zoltán, míg őket a sok 16 meccses asszisztens köve
15 fordulóból 17 alkalommal működött közre NB. II-ben Buzás Balázs, Butkai Zsolt és Horváth Zoltán, míg őket a sok 16 meccses asszisztens követi. Emlékezhetünk arra, hogy Butkai Zsolt volt a tavasz negatív szereplője, aki a Zalaegerszegen vált egy alkalommal főszereplővé, amikor beintett egy büntetőt, majd ezután megrúgták labdával és utána egy kiállításnál felejtett el segíteni. A visszasorolása után azonban - információk szerint és a statisztikák alapján - jó teljesítményt nyújtott.
| Név | Nyugat | Kelet | Összesen | ||
| Assz1 | Assz2 | Assz1 | Assz2 | ||
| Buzás Balázs | 3 | 1 | 1 | 12 | 17 |
| Butkai Zsolt | 3 | 0 | 8 | 6 | 17 |
| Horváth Zoltán | 7 | 2 | 6 | 2 | 17 |
| Szvetnyik Bence | 1 | 5 | 0 | 10 | 16 |
| Pápai Zoltán | 3 | 2 | 3 | 8 | 16 |
| Becséri Gergely | 4 | 4 | 3 | 5 | 16 |
| Demeter János | 1 | 4 | 7 | 4 | 16 |
| Hofbauer Roland | 6 | 3 | 5 | 2 | 16 |
| Huszár Balázs | 10 | 2 | 4 | 0 | 16 |
| Galán Roland | 0 | 4 | 5 | 6 | 15 |
| Kovács Gábor | 3 | 2 | 5 | 5 | 15 |
| Kiss Balázs | 7 | 4 | 2 | 2 | 15 |
| Kóbor Péter | 4 | 8 | 1 | 2 | 15 |
| Mohos Milán | 4 | 7 | 2 | 2 | 15 |
| Király Krisztián | 7 | 5 | 3 | 0 | 15 |
| Gyürüsi Gábor | 6 | 3 | 2 | 3 | 14 |
| Iványi István | 4 | 5 | 3 | 2 | 14 |
| Kulman Tamás | 3 | 8 | 1 | 2 | 14 |
| Péter Tamás | 4 | 6 | 3 | 1 | 14 |
| Kepe Arnold | 11 | 2 | 1 | 0 | 14 |
| Hima Andrea | 0 | 7 | 0 | 6 | 13 |
| Márton Zsolt | 5 | 2 | 0 | 6 | 13 |
| Nagy Tímea | 0 | 9 | 0 | 3 | 12 |
| Török Katalin | 0 | 6 | 0 | 5 | 11 |
| dr. Kulcsár Judit | 0 | 1 | 0 | 9 | 10 |
| Szeles Krisztina | 0 | 5 | 0 | 5 | 10 |
| Aradi József | 3 | 6 | 0 | 1 | 10 |
| L. Tóth Lajos | 0 | 0 | 9 | 0 | 9 |
| Kelemen Attila | 1 | 0 | 7 | 0 | 8 |
| ifj. Kormányos Gábor | 2 | 2 | 4 | 0 | 8 |
| Kis Zoltán | 4 | 2 | 1 | 0 | 7 |
| Bozó Zoltán | 1 | 0 | 3 | 2 | 6 |
| Szpisják Zsolt | 2 | 0 | 4 | 0 | 6 |
| Szalai Dániel | 1 | 0 | 2 | 2 | 5 |
| Lémon Oszkár | 5 | 0 | 0 | 0 | 5 |
| Horváth Róbert | 0 | 0 | 3 | 1 | 4 |
| Márkus Tamás | 0 | 0 | 3 | 1 | 4 |
| Takács Gábor | 1 | 2 | 1 | 0 | 4 |
| Vámos Tibor | 1 | 1 | 2 | 0 | 4 |
| dr. Varga Zsolt | 2 | 0 | 2 | 0 | 4 |
| Kispál Róbert | 0 | 0 | 2 | 1 | 3 |
| Medovarszki János | 1 | 0 | 1 | 1 | 3 |
| Varga Gábor | 0 | 0 | 2 | 1 | 3 |
| Viszokai László | 0 | 0 | 3 | 0 | 3 |
| Farkas Balázs | 0 | 0 | 1 | 1 | 2 |
| ifj. Tóth Vencel | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 |
| Albert István | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Berettyán Péter | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Erős Gábor | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Gyarmati Tibor | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Ring György | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| összesen: | 120 | 120 | 120 | 120 | 480 |
Vasárnap este téli pihenőre vonulnak az NB. II-es csapatok, hiszen befejeződik a bajnoki szezon. Szokásoknak megfelelően elkészítettük az összefoglaló statisztik&aacu
Vasárnap este téli pihenőre vonulnak az NB. II-es csapatok, hiszen befejeződik a bajnoki szezon. Szokásoknak megfelelően elkészítettük az összefoglaló statisztikánkat, amely az adatbank.focibiro.hu oldalon folyamatosan, naprakészen elérhető. Az MLSZ Játékvezetői Bizottság számára készült egyedi játékvezetői programból és teljesítmény nyilvántartásból kitűnik, hogy Berényi Tamás, Fenyvesi Szabolcs, Lovas László és Pintér Csaba 11-11 mérkőzést vezetett NB. II-ben, igaz Berényi Tamás egyik mérkőzése (Újpest-Cegléd) mérkőzés elmaradt, mert a hazaiak nem kívántak kiállni a center pályán.
| Név | Nyugat | Kelet | Összesen |
| Berényi Tamás | 6 | 5 | 11 |
| Fenyvesi Szabolcs | 5 | 6 | 11 |
| Lovas László | 5 | 6 | 11 |
| Pintér Csaba | 8 | 3 | 11 |
| Botló Béla | 6 | 4 | 10 |
| Gyarmati Tibor | 6 | 4 | 10 |
| Barna Gábor | 6 | 3 | 9 |
| Kiss Norbert | 9 | 0 | 9 |
| Nagy Róbert | 2 | 7 | 9 |
| Kovács Gábor | 5 | 3 | 8 |
| Mészáros István | 4 | 4 | 8 |
| Berger József | 3 | 4 | 7 |
| Karakó Ferenc | 0 | 7 | 7 |
| Kovács J. Zoltán | 3 | 4 | 7 |
| Radványi Ádám | 5 | 2 | 7 |
| Farkas Tibor | 3 | 3 | 6 |
| Németh Ádám | 3 | 3 | 6 |
| Pánczél Krisztián | 2 | 4 | 6 |
| Varga László | 1 | 5 | 6 |
| Becséri Dániel | 3 | 2 | 5 |
| Bognár Tamás | 4 | 1 | 5 |
| Erdős József | 1 | 4 | 5 |
| Farkas Ádám | 3 | 2 | 5 |
| Iványi Zoltán | 3 | 2 | 5 |
| Takács János | 1 | 4 | 5 |
| Andó-Szabó Sándor | 3 | 1 | 4 |
| Berke Balázs | 2 | 2 | 4 |
| Gaál Gyöngyi | 2 | 2 | 4 |
| Oláh Gábor | 2 | 2 | 4 |
| Szőts Gergely | 1 | 3 | 4 |
| Urbán Eszter | 1 | 3 | 4 |
| Vad István | 2 | 2 | 4 |
| Veizer Roland | 1 | 3 | 4 |
| Böcskei Balázs | 2 | 1 | 3 |
| Kulcsár Katalin | 2 | 1 | 3 |
| Solymosi Péter | 1 | 2 | 3 |
| Szabo Zsolt | 1 | 2 | 3 |
| Szilasi Szabolcs | 2 | 1 | 3 |
| Fábián Mihály | 0 | 2 | 2 |
| Kassai Viktor | 1 | 1 | 2 |
| összesen: | 120 | 120 | 240 |