Játékvezetőkről
Ahol játékvezetés van, ott hiba is van, ahol játékvezetői hiba van, ott anyázás van, ott magyarázkodás van, ott elhárítják magukr&oacu
Ahol játékvezetés van, ott hiba is van, ahol játékvezetői hiba van, ott anyázás van, ott magyarázkodás van, ott elhárítják magukról a felelősséget, ott mindig másban keresik a hibát, ott sem edző, sem játékos nem vállalja fel a saját vétkeit; hiszen nem azért veszít egy-egy csapat, mert össze-vissza rontanak hátul, ha meg az ellenfél teszi ugyanezt, akkor elöl képtelenek ezt kihasználni, és nem is azért veszít a csapat, mert nincsenek megfelelően felkészítve, mert nem bírják fizikálisan a kilencven percet, és nem is azért veszítenek, mert az edző rosszul nyúl bele a meccsbe a cserékkel, hanem csak és kizárólag a játékvezetők miatt kaphatnak ki, mert ezek a játékvezetők egyszerre 16 csapatot utálnak az NB I-ben és egyszerre 16 csapat ellen fújnak;
Nyilvánvalóan ez most a magyar labdarúgás legnagyobb problémája, nem az, hogy eladhatatlan a futball, nem az, hogy alig van néző a stadionokban, nem az, hogy alig lehet stadionnak nevezni a stadionokat, ahol tocsog a húgy a vécében és rohadnak a lelátók, nem az a probléma, hogy a legnagyobb médiumok csak akkor érdeklődnek a magyar labdarúgás iránt, amikor éppen letartóztatnak valakit bundázásért; nem az a probléma, hogy alig akar ma már valaki futballozni, és úgy egyáltalán alig vannak, akik hajlandóak felemelni a seggüket a tévé elől, mozogni, sportolni, az egészségüket ápolni, és aki akar, az sem igazán talál magának erre megfelelő helyet, de ha talál, akkor inkább egy fitnesztermet vagy egy teniszpályát választ magának kulturált infrastruktúrával, mint hogy egy göröngyös futballpályán kockáztasson egy bokaficamot és utána egy lábgombát az öltözőben; és nem is az a probléma, hogy a gyerekek nem is akarnak már futballisták lenni, mert ha véletlenül elmennek egy agyonhirdetett toborzóra Messi- meg Ronaldo-mezben, akkor az edzőknek kell őket noszogatni, hogy fussanak, hajtsanak, igyekezzenek megmutatni magukat; nem az a probléma, hogy a magyar játékosok képtelenek a nemzetközi porondon komoly szerepet játszó klubcsapathoz igazolni, vagy erre alkalmas csapatban megragadni, és nem is az a probléma, hogy a magyar edzők a csilivili diplomájukkal sehol senkinek nem kellenek külföldön; és még csak nem is az a probléma, hogy a magyar klubok képtelenek pénzt kicsikarni a megmaradt szurkolóikból, mert mezeket, ajándéktárgyakat alig tudnak eladni; nem az a probléma, hogy tulajdonképpen nincsen egyetlen épkézláb szponzor sem a magyar labdarúgásban, mert aki van, az még véletlenül sem üzleti megtérülést vár, hanem csak hagyta magát meggyőzni a jó kapcsolatokon keresztül, és abban reménykedik, hogy az ablakon kidobott pénze valahol máshol, valamilyen szívesség formájában visszajöhet még; nem az a probléma, hogy gyakorlatilag nincsen használható utánpótlás itthon, a klubok kénytelenek önjelölt menedzserek házi DVD-gyűjteményeiből kínkeservvel kiválasztott, egzotikusnál egzotikusabb légiósokat rakni a csapatokba, mert akinek van magyar útlevele és nem esik hasra a labdában, az már rég a határokon túl próbál meg boldogulni; ez mind nem probléma, a magyar futball bajairól csakis a kritikán aluli játékvezetés tehet, ezt az edzők és a játékosok könnyedén meg tudják mondani, hiszen a kispadról, 50 méter távolságból sokkal biztosabban megítélhető egy-egy leshelyzet vagy tizenegyesgyanús szituáció, mint a pályán belülről vagy az előírt szögben állva, és bizony rengeteg a hiba, nem is csoda, hogy soha nem hívják a magyar bírókat vezetni a határokon túlra sehova, hiszen ott mindenki hibátlanul fújja a sípot, csak idehaza bakizik minden játékvezető, és csakis ez határozza meg a csapatok, a játékosok, az edzők sorsát, csak ez él benne minden karrierben és minden félrecsúszott nyakkendőben, örökkön.
Játékvezetői Bizottság
Az MLSZ csak mosolyog az NB II-es Szigetszentmiklóson, amely polgári peres úton támadja meg a Kozármisleny elleni idegenbeli bajnoki játékvezetőjét. Borbél
Az MLSZ csak mosolyog az NB II-es Szigetszentmiklóson, amely polgári peres úton támadja meg a Kozármisleny elleni idegenbeli bajnoki játékvezetőjét. Borbély Zoltán, a szövetség jogi és sajtóirodájának vezetője elmondta, ez olyan, mint a sebészt a műtét után testi sértésért feljelenteni.
Radványi Ádám játékvezető három játékost, két edzőt és egy "ismeretlen személyt" is kiállított a Szigetszentmiklós csapatából a Kozármisleny elleni hétvégi, idegenbeli mérkőzésen, amelyet a gárda 2-1-re elveszített. Az SZTK részéről válaszul kijelentették, polgári peres eljárás keretében próbálnak elégtételt venni a bírón, akinek a tevékenységét már nem először kifogásolták a szezonban.
Az MLSZ Várhidi Péter szakmai igazgatót egy meccsre eltiltotta, Radványi sporttársnak pedig a hétvégi körben élvonalbeli találkozót adott - utóbbi jelzésértékű lehet.
Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője a Digi Sport Reggeli Start c. műsorában beszélt arról, mit gondolnak a szövetségnél a szigetszentmiklósiak lépéséről.
Az MLSZ mosolyog rajta. Ez egy nonszensz. A csapatok a nevezéskor aláírják, hogy polgári bíróságot nem vesznek igénybe vitáikhoz, hanem a labdarúgás fórumain rendezik azokat. A Szigetszentmiklós talán még Strasbourghoz is fordulhatott volna, az még viccesebb lenne. Ha nem megy a csapatnak, mindig a kudarc okát igyekeznek megtalálni. A játékvezetőt beperelni körülbelül olyan, mint a sebészt műtét után testi sértésért feljelenteni ? fogalmazott.
Játékvezetői Bizottság
Kedden tartotta soros ülését a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége. Részletes beszámolót készített a Játékvezet
Kedden tartotta soros ülését a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége. Részletes beszámolót készített a Játékvezető Bizottság, hazánkban is bevezetik a gólvonali játékvezetők gyakorlatát. Reformintézkedésekről döntöttek a Licenc Szabályzat kapcsán. Téma volt a női labdarúgás fejlesztése illetve a Magyar Kupa résztvevőinek díjazása is.
Játékvezetés
Az Elnökség korábbi felkérésére az MLSZ Játékvezetői Bizottsága részletes háttéranyagot készített A magyar játékvezetés jelene, az előrelépés irányai címen. A tanulmány a bíráskodás történelme, a játékvezetői struktúra felépítése, a képzés, kiválasztás és értékelés témaköre mellett a fejlődés irányait is megfogalmazza.
Az MLSZ Elnöksége megtárgyalta és elfogadta a Játékvezetői Bizottság (JB) előterjesztését a magyar labdarúgó játékvezetés fejlesztési tervéről. Az Elnökség az elmúlt több évtizedes hazai és a jelenlegi nemzetközi folyamatokkal összevetve a játékvezetés hazai színvonalát egyes kiemelkedő pozitív teljesítmények, és szórványosan előforduló nem kívánatos események mellett összességében átlagosnak és elfogadhatónak ítéli meg, de javulását feltétlenül szükségesnek tartja. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a játékvezetés megítélésében tapasztalható gyakori egyéni megnyilvánulásokat legtöbbször túlzónak, megalapozatlannak, és a Fegyelmi Szabályzatban valamint az Etikai kódexben írottakkal szemben állónak tartja. Az Elnökség határozottan elítéli továbbá a főképpen az amatőr labdarúgásban előforduló, a játékvezetőkkel és az ellenfelekkel szemben alkalmazott szóbeli és fizikai erőszak minden formáját.
Ezek alapján az Elnökség a játékvezetés egyenletes elfogadható színvonalának kialakítása és fenntartása érdekében ? az amatőr és a professzionális labdarúgásra egyaránt kiterjedően - a következő döntéseket hozta:
a) A JB irányítása mellett az MLSZ megyei igazgatóságai szervezésében induljon átfogó intézkedési csomag a játékvezetői utánpótlásbázisának szélesítése érdekében. Az alapfokú képzési programok részvételi díját az MLSZ központi hivatala átvállalás útján jelentősen mérsékelje. A megyei igazgatóságok a JB központi iránymutatása és ellenőrzése mellett szélesítsék ki a játékvezetői mentor programot, annak érdekében, hogy minél korábban, minél több fiatal, kezdő játékvezető kapjon szakmai segítséget fejlődéséhez. A beavatkozás révén el kell érni, hogy a játékvezetői kar létszáma növekedjen és a bírói összetétel szakmai színvonala emelkedjen.
b) A JB dolgozza ki a játékvezetői kar tagjainak folyamatos továbbképzési rendszerét. A megyei igazgatóságok bevonásával egységesítse a játékvezetés országos gyakorlatát, a képzés, továbbképzés gyakorlatát. Ennek során kerüljön felülvizsgálatra az előmeneteli rendszer, a keretszámok, valamint a korhatárok rendszere.
c) A JB a megyei igazgatóságokkal együttműködve vizsgálja felül és egységesítse a játékvezetők kiválasztásában az alkalmassági feltételek rendszerét, valamint dolgozza ki a játékvezetők tevékenységének szigorú ellenőrzési és visszajelzési rendszerét. Az Elnökség felkéri a JB-t, tekintse át a játékvezetői tevékenységek kapcsán felvetődő hibákkal kapcsolatos szankciók rendszerét, súlyát, és elvárása, hogy súlyos hibákat elkövető játékvezetők egyértelmű visszajelzéseket kapjanak, és hibáiknak legyen érdemi következménye.
A játékvezetők küldésében határozottan és egyoldalúan a teljesítményelvűség, ezzel összhangban az értékelések visszajelzése érvényesüljön. Az alkalmassági feltételek meglétét nemcsak a kiválasztásnál, hanem folyamatosan kell ellenőrizni.
d) A JB az MLSZ Főtitkárával közösen vizsgálja felül a játékvezetés működtetése, a játékvezető utánpótlás kezelése és a szakmai továbbképzés gazdasági feltételeit, és tegyen javaslatot a feltételek szakmai tartalmának javítására. Ennek során az amatőr labdarúgásban alakuljon ki a méltányos díjrendszer, a professzionális labdarúgásban pedig az európai átlaghoz való felzárkóztatás. A játékvezetői kereten belül egy hivatásosokból álló állomány alkalmazásának bevezetése a 2013-2014-es idénytől valósuljon meg.
e) Az Elnökség felkéri az MLSZ hivatalát az a)-d) pontokban foglalt feladatok pénzügyi feltételeinek megtervezésére, és Elnökség elé terjesztésére.
f) Az Elnökség az UEFA ajánlását támogatva és elfogadva, döntött a gólvonali játékvezetők (goal-line assitants) alkalmazásának az NB I-es bajnokságban a 2013-2014-es versenyévben történő bevezetéséről.
g) Az Elnökség felkéri az MLSZ központi hivatalát előterjesztés soron kívüli készítésére, a Fegyelmi Szabályzat kiegészítésére és szigorítására. Ennek keretében:
- a sporteseményen elkövetett, a játékvezetőkkel és az ellenfelekkel szemben alkalmazott szóbeli és fizikai erőszak büntetési tételeit jelentősen szigorítsa meg, mérlegelve a minősítetten sportszerűtlen magatartás legsúlyosabb, örökös eltiltással történő büntetését,
- az Elnökség kéri a Fegyelmi Bizottságot, hogy úgy dolgozza át a Fegyelmi Szabályzatot, hogy annak szankciói között nagyobb súllyal jelenjen meg a pénzbüntetés;
- tiltsa meg a klubok illetve alkalmazottaik részéről a játékvezetői tevékenységet értékelő, minősítő kommunikáció minden nemű formáját;
- hívja fel a Fegyelmi Bizottság és a megyei Fegyelmi Bizottságok figyelmét, a játékvezetőkkel kapcsolatos magatartásra vonatkozó szabályok következetes, szigorú ellenőrzésére, annak érdekében, hogy a klubok a Játékszabályok betartásakor a Játékvezetők tiszteletére vonatkozó szabályokat is hiánytalanul betartsák,
- Az Elnökség felkéri a központi hivatalt, hogy az ország bármely pontján, bármely bajnokságban bántott, sérelmezett játékvezetők jogi segédletét lássa el.
h) Az MLSZ központi hivatala a jövőben az Elnökség elé terjesztendő professzionális és amatőr licenc szabályzatokba foglalja bele a játékosok számára kötelező oktatást, amely előírja, illetve biztosítja a játékosoknak a Játékszabályok ismeretét.
Az Elnökség előírja, hogy a fenti pontokban foglalt feladatok végrehajtásáról a JB a Főtitkárral közösen készítsen előterjesztést 2013. március 31-ig.
Nemzetközi feladatok
A hétvégén jól vezette Vad II István a Győri ETO - Honvéd mérkőzést, a hajrában például kulcsfontosságú helyze
A hétvégén jól vezette Vad II István a Győri ETO - Honvéd mérkőzést, a hajrában például kulcsfontosságú helyzetben ítélt lest a hazaiak egyik góljánál - mint Puhl Sándor szavaiból kiderült, helyesen. A sporttárs a nyári, rosszemlékű Eb után a nemzetközi porondra is visszatér, az UEFA honlapjának tanúsága szerint ő vezeti a Molde és a Steaua Bukarest norvégiai összecsapását csütörtökön az Európa Ligában. Segítői ifj. Tóth Vencel, Albert István, Szpisják Zsolt, Bognár Tamás és Fábián Mihály lesznek.
Botrány
Egykori szövetségi kapitány, a kiváló edző és szakkomentátor nehéz helyzetbe hozta Radványi Ádámot és saját magát a Koz&aa
Egykori szövetségi kapitány, a kiváló edző és szakkomentátor nehéz helyzetbe hozta Radványi Ádámot és saját magát a Kozármisleny - Szigetszentmiklós NB. II-es mérkőzés után, amikor azt nyilatkozta, hogy "Az ügyvezető igazgató úrral történt megbeszélés alapján meg fogjuk vizsgálni, milyen jogi lépéseket tehetünk a játékvezető ellen polgári peres úton."
A mérkőzés krónikája a kozarmislenyse.hu tudósítása alapján:
A 31. percben Lannert kapott sárga lapot a Bjelanovic ellen elkövetett szabálytalanságért, amely után kisebb kakaskodás alakult ki, a vendég Barna mellett Koller is sárgát kapott.
A 82. percben Barna szándékos utánrúgásért azonnal piros lapot kapott.
Az eset után néhány másodperccel később Kiss M. fedezte a labdát az alapvonal fele, majd hátulról érkezett Bastovanov és durván belerúgott a mislenyi játékosba. Radványi játékvezető ezúttal is jó döntést hozott és kiállította a vendégek labdarúgóját.
A 90. percben Bjelanovic buktatásáért Kornis megkapta 2. sárga lapját, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni.
A 3 perces hosszabbítás első percében Várhidi Péter egy alkalommal az ő kezébe kerülő labdát sportszerűtlenül a tőle 10 méterre álló asszisztens irányába dobta, amiért más ítélet nem is születhetett, mint, hogy a játékvezető őt is kiállítsa. Várhidi tovább ?fűszerezte? az eseményt, hogy nem a kispad mellett a legrövidebb úton hagyta el a pályát, hanem keresztbe sétált a gyepen.
Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a mérkőzés alatt, mindkét gárda kapusedzőjét elküldte a játékvezető a csapatok kispadjától. Borsos Vilmost a 36., Volcsányi Csabát pedig a 60. percben.
A vendégek nehezen viselték a vereséget és az okokat Radványi játékvezetőben keresték. A játékvezető nem nagyon tehetett arról, hogy a labda alig volt a Szigetszentmiklósnál és arról sem, hogy 3 lövésük tartott csupán a Kozármisleny kapujára. A játékvezetőnek ugyan akadtak hibái, de valamennyi gól szabályos körülmények között esett (létszám egyenlőség mellett), illetve valamennyi piros lapja jogos volt, vitatkozni nem lehetett rajtuk.
Meg kell említenünk, hogy a Szigetszentmiklós kiállított játékosok közül sem tudták elviselni a tényt, hogy piros lapot kaptak, ugyanis az önmagáról megfeledkezett játékos mind a hazai, mind a vendég öltöző ajtaját éles stoplis cipővel összerugdosták.
A nagyobb baj, hogy a vendégek vezetői sem álltak a helyzet magaslatán és a bocsánatkérés is elmaradt.
Bízunk benne, hogy az okozott kárt megtérítik, reméljük, hogy higgadt fejjel másképp látják és másképp értékelik az eseményeket.
Várhidi Péter: Az ügyvezető igazgató úrral történt megbeszélés alapján meg fogjuk vizsgálni, milyen jogi lépéseket tehetünk a játékvezető ellen polgári peres úton.
Szigetszentmiklósi weboldalról:
"Hat kiállítással tarkított mérkőzésen kikaptunk a Kozármisleny otthonában. A színes mérkőzésen Barna Zsolt, Kornis Attila és Darko Basztovanov kapott piros lapot, Szamosszegi Gábor és Lannert Bence sárgát, míg Várhidi Pétert és Borsos Vilmost és az egyik hazai edzőt elküldte a kispadról a játékvezető."
A mérkőzést egyébként a Kozármisleny SE nyerte meg 2-1-re
Játékvezetői Bizottság
Másfél hónappal ezelőtt az MLSZ vezetése döntött arról, hogy a játékvezetői bizottságnak komplett fejlesztési tervet kell készíteni
Másfél hónappal ezelőtt az MLSZ vezetése döntött arról, hogy a játékvezetői bizottságnak komplett fejlesztési tervet kell készíteniük. Az MLJT vezetői több hónapos munkával már elkészítettek tavaly egy 10 programból álló fejlesztést. Sajnos azóta sem történt előrelépés, bár a szakmai anyag az nagyon jó mindenki szerint. Több tanulmány készült már a JB iroda fejlesztéséről, a megyei bizottságok működéséről valamint az ügyviteli rendszer komplett fejlesztésétől.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Magyar Labdarúgás Fórumára, 2011. február 28-ára időzítetten jelentette meg ?A Magyar Labdarúgás Fejlesztési Stratégiája? címmel összefoglaló vitaanyagát, mely kijelöli a XXI. század második dekádjára, a megújulás évtizedére vonatkozó legfontosabb célokat, eszközöket, a várható eredményeket.
Bár az olvasó úgy érezheti, az anyag komplexitásához képest a labdarúgás egyik fontos, a hőskortól immanens része, a játékvezetés ? talán azért, mert a Stratégia szegmenseként nincs önálló felelőse ? kisebb hangsúlyt kap, mégis: a szöveget áttanulmányozva nem lehet kétségünk afelől, a kitűzött célok eléréséhez szükséges a játékvezetés hozzájárulása is. Ennek érdekében a vitaanyag feladatként nevesíti képzett játékvezetők biztosítását, a játékvezető-képzés színvonalának emelését.
Mindazok, akik akár csak felületesen ismerik a magyar labdarúgó játékvezetés múltját, tisztában vannak azzal, sípmestereink sportágunk hírnevének öregbítéséhez mindig is jelentősen hozzájárultak. A sikerek mögött számos kiváló, az adott kor kihívásait felismerő szakember munkája állt.
A labdarúgó játékvezetés hazai fejlesztéséhez legújabban az UEFA Játékvezetői Konvenciójához történő 2007. évi csatlakozás adott inspirációt. Az általa támasztott követelményeknek való megfelelés azonban nyilvánvalóan nem teszi tárgytalanná az együttgondolkodást a következő évek céljairól, feladatairól ezen a területen sem.
Eugene Ionesco román származású francia színműíró, akadémikus örökérvényű bon mot ? ja szerint a dolgokat csak akkor lehet előre látni, amikor már megtörténtek. (?On ne peut prévoir les choses qu?apres qu?elles sont arrivées.?) Természetesen e kötet szerzői tudják azt, nincs náluk a bölcsek köve. Számos témát érintő tanulmányaikat mint egy csokrot abban a reményben ajánlják nem csupán a Magyar Labdarúgó Szövetség, hanem minden érdeklődő futballbarát figyelmébe, hogy azok nem maradnak visszhang nélkül, s hozzájárulnak a hazai játékvezetés fejlesztéséhez.
Az elkészült tanulmányok az alábbi témákra (1-5) kattintva megtekinthetők:
1. Játékvezetői Bizottságok a szövetségi struktúrában (méret: 72 kB)
2. A játékvezetői tömegbázis szélesítése (méret: 1,4MB)
3. Egységes küldési-ellenőrzési informatikai rendszer (méret: 2,3 MB)
4. A játékvezetők erőnléti felkészítése (méret: 1 MB)
5. MLJT helye és szerepe a labdarúgásban (méret: 128 kB)
További öt téma még kidolgozás alatt áll:
6. Tehetség-kiválasztás a játékvezetésben
7. Feljutás és kiesés ? karrier a játékvezetésben
8. Észrevételek a magyar labdarúgó játékvezetés fejlesztéséhez
9. Játékvezetői-ellenőri egységesített iskolarendszer
10. Szponzoráció és reklámlehetőségek a játékvezetésben
Nem újabb tanulmányokat kell írni, hanem a korábbiakat kellene végrehajtani...
Oktatás
A vecsési Airport Hotelben hat szekcióban közel százhuszan gyűltek össze abban a reményben, hogy a tapasztalatokat a közeljövőben a gyakorlatba átültetve hasz
A vecsési Airport Hotelben hat szekcióban közel százhuszan gyűltek össze abban a reményben, hogy a tapasztalatokat a közeljövőben a gyakorlatba átültetve hasznosítják a magyar játékvezetés fejlődéséért. Az áldozatvállalásra jellemző: a munkanapon hat-hat fővel képviseltette magát minden megye a szakreferensi értekezleten. Berzi Sándor, a JB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a következő MLSZ elnökségi ülésre elkészül az a részletesen kimunkált fejlesztési terv, amely a honi játékvezetés megújítására hivatott.
A megnyitó után külön helyiségekben folytatódott a program: Puhl Sándor a megyei elnöki, Hanacsek Attila az előkészítő, Tóth Vencel az ellenőrzési, Arany Tamás a toborzási, Székely Ferenc az instruktori, Sáfár Sándor pedig az edzői csoport foglalkozását koordinálta. A szekcióülések után az értekezlet tapasztalatait összegezték a teljes plénum előtt.
Novemberben az őszi szezon hajrája következik a különböző bajnoki osztályokban, decemberben kezdődnek az alapfokú tanfolyamok, januárban ismét megrendezik a Sípmesterek Fesztiválját, vagyis zajlik az élet a játékvezetőknél...
Oktatás
Pénteken lezajlott az egyeztetés a szakreferensi értekezleten. Eldőlt, hogy minden megyében decemberben kezdődik a tanfolyam. A részvételi díj nappali tagozatos di&aacut
Pénteken lezajlott az egyeztetés a szakreferensi értekezleten. Eldőlt, hogy minden megyében decemberben kezdődik a tanfolyam. A részvételi díj nappali tagozatos diákoknak 12 500+áfa, felnőtteknek 18 500 + áfa. Minden jelentkezőnek 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt is be kell mutatni. Minden megye elérhetősége hamarosan a focibiro.hu oldalon és a hivatalos facebook csoportban:
Kassai Viktor
Minden futballszurkoló tisztában van vele, hogy mi történt a nyári Eb-n az ukrán-angol mérkőzésen.
Minden futballszurkoló tisztában van vele, hogy mi történt a nyári Eb-n az ukrán-angol mérkőzésen. Kassai Viktor és csapata nem adott meg egy gólt a házigazdáknak az angolok elleni meccsen. Ukrajna végül kiesett, Anglia továbbjutott. Az eset nagy vihart kavart, a magyar játékvezetői csapatot hazaküldték a hiba után.
A legtöbben Vad II Istvánt szidták, aki gólbíróként tevékenykedett annál a kapunál, amelyiknél Terry kivágta a kapuba szálló labdát, mindenki szerint a gólvonalon túlról. Ezt a lassítások is igazolták. Arról azonban kevesebb szó esett és a feledés homályába is merült, hogy az ukránok akciója azért futhatott végig a pályán, mert a támadás kibontakozásánál Erős Gábor asszisztens elnézett egy leshelyzetet. Ha akkor jelez Kassainak, Vad II nem kerül kellemetlen helyzetbe. Ez persze nem menti fel az alól, hogy olyan közelről, tökéletes szögből, illett volna észrevennie, hogy Terry már későn érte el a zsugát.
Mostanra kiderült, hogy a tévedések sorozatáért Vad II-nek kell egyedül elvinnie a balhét. Kassai Viktor segítői az Eb-n a következők voltak: Erős Gábor, Ring György, Vad II István, Bognár Tamás, Kispál Róbert. A mai, Dortmund-Real BL-meccsen Erős és Ring az oldalvonalról, az alapvonalról Bognár és Fábián Mihály - utóbbi váltotta Vad II-t - , negyedik játékvezetőként Kispál Róbert segíti Kassait, akárcsak korábban az Anderlecht-Málaga összecsapáson.
Az ukrajnai balhét tehát egyedül Vad II István nyakába varrták...
Nemzetközi feladatok
Az UEFA honlapja szerint Kassai segítője Erős Gábor, Ring György, Bognár Tamás, Fábián Mihály és Kispál Róbert lesz.
Az UEFA honlapja szerint Kassai segítője Erős Gábor, Ring György, Bognár Tamás, Fábián Mihály és Kispál Róbert lesz. A magyar játékvezető legutóbb tavasszal találkozott a Reál Madriddal, akkor a Bayern München ellen elveszített Bajnokok Ligája elődöntőjét fújta a királyi gárdának. Az idei BL- szezonban ez lesz a második mérkőzése Kassai Viktornak és csapatának.
Informatika
Lassan hozzászokhatunk, hogy szombaton és vasárnap a mérkőzések után nem lehet bejelentkezni az MLSZ ügyviteli rendszerébe.
Lassan hozzászokhatunk, hogy szombaton és vasárnap a mérkőzések után nem lehet bejelentkezni az MLSZ ügyviteli rendszerébe.
2012-ben nem lehet jó informatikust találni aki elhárítja az egy hónapja fennálló hibát? Egy biztos, az MLSZ informatikából elégtelen, ennyiért máshol már megröptették az informatikai vezetőt...
Érintett szolgáltatások: mlsz.info, adatbank.mlsz.hu, iroda.mlsz.hu
Szerkesztőség
Kíváncsi vagy az NB. I-es és NB. II-es mérkőzések küldésére, játékvezetők adataira? Nem tudod, hogy ki a "hazai" játékvezető? Mennyi lapot osztott ki Szabó Zs
Kíváncsi vagy az NB. I-es és NB. II-es mérkőzések küldésére, játékvezetők adataira? Nem tudod, hogy ki a "hazai" játékvezető? Mennyi lapot osztott ki Szabó Zsolt vagy Kassai Viktor? Nem kell keresni!
Mi összegyűjtöttünk minden adatot 2001-től számodra az adatbankunkban. Kereshetsz csapatra, játékvezetőre, bajnokságra.