Legfrissebb Hírek

Becséri visszavonult? Játékvezetőkről
2014.08.25 18:42
Becséri visszavonult?

A csakfoci.hu információi szerint Becséri Dániel visszavonult a játékvezetéstől.

A csakfoci.hu információi szerint Becséri Dániel visszavonult a játékvezetéstől. A 28 éves bíró 2012-ben debütált az első osztályban, - akkor azt mondta, élete álma teljesült - azóta rendszeresen vezetett, tavaly nyártól tagja volt a 12 tagú profi játékvezetői keretnek. A szezon előtt még részt vett a játékvezetők szokásos edzőtáborozásán, utána döntötte el, hogy befejezi. Honlapunk úgy értesült, hogy Becséri Dániel visszavonult a profi játékvezetéstől. A fiatal bíró idén már nem bíráskodott az NB I-ben. - Valóban nem vezettem meccset még idén és nem is fogok, mivel visszavonultam - mondta a mindössze 28 éves Becséri Dániel.

Családi okok miatt döntöttem így az elmúlt hetekben, de ennél többet az okokról nem szeretnék mondani. Egyoldalúan szerződést bontottam az MLSZ-el, tehát nem arról van szó, hogy esetleg a másik fél elégedetlen lett volna velem. Becséri 2013 nyarától tagja volt a 12 fős profi játékvezetői keretnek, ami kiemelkedő juttatást is jelentett.

- Ezt is mérlegeltük a családdal, de végül úgy döntöttem, hogy befejezem. Azt nem zárom ki, hogy egyszer pár év múlva visszatérek, de most lezárult egy szakasz az életemben. Kiköltöztünk Pákozdra, játszom a megyei csapatban, valamint klub vezetésébe is besegítek - zárta a korábbi NB I-es bíró. Becsérinek saját szurkolótábora volt az első NB I-es mérkőzésén, akkor még azt mondta: élete álma teljesült azzal, hogy bemutatkozhatott az élvonalban.

Becséri Dánielről adatok az adatbankunkban:

   
Hozzárendelt szezonok a keretekhez: 12
Küldések száma 165
Nemzetközi küldések száma 4
Legels? küldés az adatbankban 2007-08-11 - Soproni Liga - Sopron-Nyíregyháza - (tartalék jv.)
Legutolsó küldés az adatbankban
2014-05-31 - NB. I - OTP Liga - MTK-Kaposvár - (alapvonali 1)
Kiosztott sárgalap 386
Kiosztott piroslap 23

NB. I-es mérkpzések:

 
Vezetett mérkpzések száma 33
Legelső NB. I-es küldés az adatbankban 2012-03-03 - OTP Bank Liga NB. I. - Lombard Pápa Terminál FC-MVM-Paks
Legutolsó NB. I-es küldés az adatbankban 2014-05-30 - NB. I - OTP Liga - PMFC-Haladás
Kiosztott sárgalap 168
Kiosztott piroslap 11

 

Erdős vezeti a Fradi-Dunaújváros meccset Mérkőzés beharangozó
2014.08.25 18:33
Erdős vezeti a Fradi-Dunaújváros meccset

A Ferencváros pályaavató mérkőzése miatt elhalasztott találkozót Erdős József vezeti. Íme a részletes küldés:

A Ferencváros pályaavató mérkőzése miatt elhalasztott találkozót Erdős József vezeti. Íme a részletes küldés:

Ferencváros - Dunaújváros PASE

MLSZ kód: 794677
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2014-08-27- 18:30:00
Játékvezető: Erdős József (580)
Asszisztensek: Márkus Tamás (707) - Georgiou Theodoros (248509)
Alapvonali játékvezetők: Németh Ádám (2568) - Oláh Gábor (1624)
Tartalék játékvezető: Horváth Róbert (812)
Ellenőr: Kurmai Zoltán (42)

 

Vad Pisti és a Fradi? Játékvezetőkről
2014.08.25 14:07
Vad Pisti és a Fradi?

Többen meglepődtek azon, hogy a Ferencváros stadionavató gálamérkőzése után Vad István tét mérkőzést is vezet a zöld-fehéreknek! Íme a magyarázat:

Többen meglepődtek azon, hogy a Ferencváros stadionavató gálamérkőzése után Vad István tét mérkőzést is vezet a zöld-fehéreknek! Íme a magyarázat:  A HLSZ.hu a következőket írta a Fradi-Nyíregyháza mérkőzés játékvezetőjéről:

"A meccs játékvezetője, Vad II István első ízben vezethetett tétmérkőzésen a Ferencvárosnak. Mint ismert, egykor úgy az édesapja, mint ő maga is a Ferencváros játékosa volt. Ezért játékvezetőként másfél évtizeden keresztül nem küldték a zöld-fehérekhez, ám - miután az ilyenkor szokásos három év szünetet többszörösen letudta - idén nyáron feloldották a tilalmat."  

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyszabályzat évek óta hemzseg a szakmai hibáktól, de a játékvezetők küldéséről egyértelmű elvárást közöl: A szabályzat 40 § (5) bekezdés foglalkozik azzal, hogy ki nem jelölhető az adott mérkőzésre játékvezetőnek, míg a (6) bekezdés arról szól, hogy mikor nem vállalhat a játékvezető küldést. Vad Istvánnak a fenti szabályzati pont alapján nincs kizáró oka a Ferencvárossal kapcsolatban.  

Kassai BL meccset vezet Nemzetközi feladatok
2014.08.25 07:59
Kassai BL meccset vezet

Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti kedden a Bajnokok Ligájában a Celtic-Maribor összecsapást.

Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti kedden a Bajnokok Ligájában a Celtic-Maribor összecsapást. 26/08/2014, 20:45 CET Celtic Park, Glasgow (SCO)

Celtic FC - NK Maribor

Referee: Viktor Kassai (HUN)

Assistant Referee 1: György Ring (HUN)

Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)

Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)

Additional Assistant Referee 2: Mihaly Fabian (HUN)

Fourth Official: Robert Kispal (HUN)

UEFA Referee Observer: Nuno Castro (POR)

UEFA Delegate: Charles Schaack (LUX)

Kassai: Celtic-Maribor Nemzetközi feladatok
2014.08.25 07:57
Kassai: Celtic-Maribor

Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti kedden a Bajnokok Ligájában a Celtic-Maribor összecsapást.

Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti kedden a Bajnokok Ligájában a Celtic-Maribor összecsapást. 26/08/2014, 20:45 CET Celtic Park, Glasgow (SCO)

Celtic FC - NK Maribor

Referee: Viktor Kassai (HUN)

Assistant Referee 1: György Ring (HUN)

Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)

Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)

Additional Assistant Referee 2: Mihaly Fabian (HUN)

Fourth Official: Robert Kispal (HUN)

UEFA Referee Observer: Nuno Castro (POR)

UEFA Delegate: Charles Schaack (LUX)

Évi, fújd le az órát! Megyei játékvezetés
2014.08.23 07:59
Évi, fújd le az órát!

Egy éve kap szerepet asszisztensként a megyei III. osztályú labdarúgómeccseken a 15 éves Orovecz Éva. A futballcsaládból származó vásárhelyi l&aacute

Egy éve kap szerepet asszisztensként a megyei III. osztályú labdarúgómeccseken a 15 éves Orovecz Éva. A futballcsaládból származó vásárhelyi lányt eddig mindenhol pozitívan fogadták, ám ha rosszul int be egy lest, azt neki is szóvá teszik.

A labdarúgó megyeháromban meccset vezetni, lengetni nem mindig leányálom, ám a 15 éves Orovecz Éva mégis itt áll helyt hétvégéről hétvégére. A vásárhelyi lány édesapja és testvérei révén került kapcsolatba a futballal, amelyet 12 évesen kezdett, majd egy baráton keresztül lett játékvezető.

– Három éve játszom a HFC lánycsapatában, és mivel folyamatosan egyre több fiatal érkezett, mostanra a felnőtt keretben is lehetőséget kapok. Mindhárom bátyám focizik, Renátó, Christopher és Ádám is a vásárhelyi együttesben kezdte, most előbbi kettő Svédországban él, és alacsonyabb osztályban szerepel, utóbbi az Illés Akadémián tanul. Sőt, a nagypapám és az apukám is futballozott, itthon a kertben tanultam meg az alapokat. Éppen apu egyik barátja, Csuka Ferenc hívta fel a figyelmemet a játékvezetésre, azóta már többször is volt olyan, hogy vele alkottam az asszisztensi duót – mesélte, majd hozzátette: Csuka mellett Boros Máténak köszönhet még sokat.

Évi 13 évesen vizsgázott le, majd tavaly került a megyei keretbe. Vezetni egyelőre az utánpótlásban szokott, ám lengetni már a megyehármas felnőttbajnokságban is volt lehetősége. A hétvégén Algyőn kapott feladatot, míg most vasárnap Balázs Erika munkáját segíti Derekegyházon barátnőjével, Hódi Katalinnal.

– Nagyon szeretem a játékvezetést, remélem, hamarosan a felnőttek is között többet lesz nálam síp, mint zászló. Ebben látok nagyobb jövőt, ám a focit sem szeretném abbahagyni: egyelőre összefér a két dolog, sőt még a zongoraóráimra is van időm. Rossz tapasztalatom nincs, kedvesek velem, persze volt már olyan, hogy amikor megláttak, azt mondták: „Remélem, nem ez lesz az első meccsed!" A drukkerek és a játékosok is tekintettel vannak arra, hogy lány vagyok, ám ha hülyeséget intek, akkor én is megkapom a kritikát – árulta el.

Évi a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola sportosztályába jár, szeptemberben kezdi a tizediket. Osztálytársai tudják, mivel telnek a hétvégéi, viccelődnek is vele eleget.

– Sokszor megkérdezik, hogy elhoztam-e a suliba a piros lapomat, amikor pedig már várjuk a szünetet, megjegyzik: „Évi, fújd le az órát!" Egyszer már viccelődtünk is ezzel, a csengő helyett úgy végződött az óra, hogy háromszor a sípomba fújtam – mondta nevetve a 15 éves játékvezetőnő.

Rendőrségi feljelentés a játékvezetők ellen Megyei játékvezetés
2014.08.22 18:32
Rendőrségi feljelentés a játékvezetők ellen

A vendégek rendőrségi feljelentést tettek az Újfehértó–Kótaj mérkőzésen működő játékvezetői hármas két tagja ellen. A felhozott vádakra a

A vendégek rendőrségi feljelentést tettek az Újfehértó–Kótaj mérkőzésen működő játékvezetői hármas két tagja ellen. A felhozott vádakra a JB elnöke is reagált.

A megyei másodosztály Rakamaz Takarék-csoportjának első fordulója után, az Újfehértó–Kótaj (0–1) találkozón tapasztaltak miatt a vendégcsapat vezetőségi tagja, Kótaj polgármestere rendőrségi feljelentést tett csalás gyanújával.

„Tisztázni kellene végre, mi ezeknek az embereknek az elsődleges feladatuk, rendelkeznek-e megfelelő erkölcsi tartással ahhoz, hogy akár labdarúgó mérkőzést, vagy mást vezessenek, felügyeljenek” – fakadt ki Orosz Mihály a Kelet-Magyarországnak. És hozzátette, hogy véleménye szerint a játékvezetők nem védik megfelelően a játékosokat.

„Zömmel amatőr futballisták sportolnak, nekik nem ez az elsődleges megélhetési forrásuk, és olyan veszteségek érték őket, hogy azt sem a csapat, sem a megyei Igazgatóság nem képes kompenzálni” – mondta. Majd kitért a játékvezetők szezon előtti tesztjeire is: „Az illetékeseknek jó lenne elgondolkodni végre, hogy némely játékvezető hogyan, s miként teljesíti a szellemi, akár a fizikai teszteket.”

Bár a játékvezetői bizottság nagyon ritkán reagál a médiában elhangzottakra, Jekő József, a megyei Játékvezetői Bizottság elnöke most mégis válaszolt Orosz Mihály szavaira. „A múlt hétvégén tett egy-két megnyilvánulás azonban túllépte a határt, amit nem lehet szó nélkül hagyni” – kezdte Jekő.

„Sokan megkérdőjelezik a játékvezetők tisztességét és felkészültségét. Megyénkben ezzel nincs probléma, minden kollégánkért vállaljuk a felelősséget! Kevesen tudják, hogy a játékvezetők mennyit készülnek a mérkőzésekre.

Minden szezon kezdete előtt többnapos felkészítésen, edzőtáborban vesznek részt, ahol elméleti és fizikai felkészültségükről is számot adnak. Ezek a tesztek az MLSZ JB követelményei szerint történnek, és az országban mindenhol azonos a mérce. Ezen kívül a játékvezetők edző irányítása mellett hetente edzenek, a szezonban pedig kéthetente értékelik a mérkőzéseket és frissítik a szabályismeretet” – mondta el a JB elnöke a sporik felkészüléséről.

„Ennek ellenére sajnos előfordulnak hibák minden osztályban, ezt nem lehet elkerülni. Abban az irányban haladunk, hogy ez minél kevesebb legyen, és a játékvezetők egységesen ítélkezzenek. A legfontosabbnak a játék tisztaságát és a játékosok testi épségének védelmét tartjuk. Az első fordulóban csalással vádolni a játékvezetőt egy olyan mérkőzésen, ahol idegenben nyer a panaszos csapata? Vajon mit mondana a vesztes?”

A sokat kritizált játékvezetői küldésről is beszélt Jekő József, elmondta, több szempontot tartanak szem előtt, mint például a találkozó várható nehézségét. „Vannak azonban olyanok, akik a korláton kívülről „sokkal jobban tudják” a szabályokat, hiba nélküli döntéseket hoznának, és az első hiba esetén a kulturáltságot nélkülöző stílusban becsmérlik, fenyegetik a játékvezetőket. Amennyiben ez túllép egy határt és nem bizonyíthatóak a vádak, akkor a játékvezetők becsülete azt kívánja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédjük őket. Ezt meg is tesszük” – tette hozzá.

forrás:nyírségfoci.hu

Köpött a játékvezető? Megyei játékvezetés
2014.08.22 18:27
Köpött a játékvezető?

Hallatlan esemény zavarta meg az előző heti Kölcse-Beregdaróc találkozót a vendégek állítása szerint. Ha igazak a Veress Oszkár által elmondottak, alighanem példa n&

Hallatlan esemény zavarta meg az előző heti Kölcse-Beregdaróc találkozót a vendégek állítása szerint. Ha igazak a Veress Oszkár által elmondottak, alighanem példa nélküli történettel állunk szemben. Szombaton játszották a 3-1-es hazai győzelemmel záruló Kölcse-Beregdaróc mérkőzést, amelynek történéseiről Veress Oszkár, a vendégek edzője és egyben egyesületi elnöke a Kelet-Magyarországnak beszélt.

"A második félidő 72. percében Torma Imre vezetőségi tagunkat a kettes számú asszisztens leköpte. Onnan tudom, hogy pontosan mikor történt az eset, mert a cserék miatt néztem az órát" ? nyilatkozta feldúltan. "Az előzményről annyit: az egyik támadásunk végén az érintett partjelző beintette a lest, holott a hazaiak is azt mondták, nem volt az. Torma Imre megkérdezte tőle: "Spori, ez miért volt les?" Erre ő válaszul leköpte. A játékvezető nem láthatta az esetet, a partjelző pedig nyilván nem jelezte? Ez egész egyszerűen felháborító, az egyesület nevében szankciót követelünk!"

A sajtóban megjelenő történetet a Játékvezetői Bizottság elnöke, Jekő József sem tudta szó nélkül hagyni: "nehezen elképzelhető az a helyzet, amikor a sportszerűen szurkoló nézőt hirtelen leköpi az előtte működő asszisztens, és ezt nem veszi észre senki, nincs hangoskodás, vagy összezördülés. Ki-ki döntse el, hogy mennyire életszerű az előbbi szituáció" - mondta.

De azért megjegyezte, hogy ha bárki sportszerűtlen megnyilvánulást tapasztal a játékvezetők részéről, akkor azt írásban jelezze a megyei igazgatóságnak, és hivatalos fegyelmi tárgyalás keretében megvizsgálják a történteket.

"Mindenkinek az a célja, hogy kiszűrjük azokat az embereket, akik nem közénk valók" - szögezte le Jekő a nyírségfoci.hu szerkesztőségének.

Hétvégi NB. I-es küldés Mérkőzés beharangozó
2014.08.22 07:01
Hétvégi NB. I-es küldés

Az MLSZ JB. közzétette az OTP Liga hétvégi mérkőzéseinek küldését. Pintér Csaba újra élvonalbeli mérkőzést vezet. Íme a részletes küld

Az MLSZ JB. közzétette az OTP Liga hétvégi mérkőzéseinek küldését. Pintér Csaba újra élvonalbeli mérkőzést vezet. Íme a részletes küldés:

Budapest Honvéd - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 794695
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-22- 19:00:00
Játékvezető: Bognár Tamás (653)
Asszisztensek: Szalai Dániel (3410) - Georgiou Theodoros (248509)
Alapvonali játékvezetők: Solymosi Péter (543) - Gaál Gyöngyi (717)
Tartalék játékvezető: Horváth Róbert (812)
Ellenőr: Fazekas János (135)

 

MVM-Paks - Újpest FC

MLSZ kód: 794696
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-23- 16:30:00
Játékvezető: Németh Ádám (2568)
Asszisztensek: Ring György (1763) - ifj. Tóth Vencel (1625)
Alapvonali játékvezetők: Andó-Szabó Sándor (808) - Berke Balázs (3836)
Tartalék játékvezető: Horváth Róbert (812)
Ellenőr: Ábrahám Attila (216)

 

Videoton - MTK Budapest

MLSZ kód: 794694
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-23- 18:30:00
Játékvezető: Farkas Ádám (1870)
Asszisztensek: Berettyán Péter (813) - Takács Gábor (444)
Alapvonali játékvezetők: Bognár Tamás (653) - Szilasi Szabolcs (1176)
Tartalék játékvezető: Márkus Tamás (707)
Ellenőr: Tóth Vencel (768)

 

Kecskemét - Dunaújváros PASE

MLSZ kód: 794700
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-23- 18:30:00
Játékvezető: Pintér Csaba (1757)
Asszisztensek: Huszár Balázs (573) - Király Krisztián (1516)
Alapvonali játékvezetők: Solymosi Péter (543) - Urbán Eszter (771)
Tartalék játékvezető: Varga Gábor (1246)
Ellenőr: Székely Ferenc (219)

 

Lombard Pápa - Győri ETO

MLSZ kód: 794699
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-23- 20:30:00
Játékvezető: Erdős József (580)
Asszisztensek: Farkas Balázs (343) - Kóbor Péter (2850)
Alapvonali játékvezetők: Oláh Gábor (1624) - Nagy Róbert (1861)
Tartalék játékvezető: dr. Varga Zsolt (1177)
Ellenőr: Sápi Csaba (255)

 

Ferencváros - Nyíregyháza

MLSZ kód: 794693
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-24- 16:30:00
Játékvezető: Vad II. István (549)
Asszisztensek: dr. Varga Zsolt (1177) - Bozó Zoltán (1264)
Alapvonali játékvezetők: Andó-Szabó Sándor (808) - Farkas Ádám (1870)
Tartalék játékvezető: Kelemen Attila (612)
Ellenőr: Hanacsek Attila (64)

 

PMFC - DVTK

MLSZ kód: 794698
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-24- 18:30:00
Játékvezető: Szabo Zsolt (163)
Asszisztensek: Kispál Róbert (212) - Becséri Gergely (2338)
Alapvonali játékvezetők: Németh Ádám (2568) - Gaál Gyöngyi (717)
Tartalék játékvezető: Viszokai László (757)
Ellenőr: Juhos Attila (107)

 

DVSC-TEVA - Haladás

MLSZ kód: 794697
Forduló: 5. forduló
Dátum: 2014-08-24- 20:30:00
Játékvezető: Fábián Mihály (535)
Asszisztensek: Albert István (609) - Buzás Balázs (2045)
Alapvonali játékvezetők: Erdős József (580) - Radványi Ádám (1863)
Tartalék játékvezető: Erős Gábor (473)
Ellenőr: Vágner László (1627)

 

Felkészültek az NB. III-asok is. Játékvezetőkről
2014.08.18 19:11
Felkészültek az NB. III-asok is.

A harmadosztály rajtja előtt az NB III-as játékvezetői, asszisztensi és ellenőri keret tagjai négy napos edzőtáborban vettek részt.

A harmadosztály rajtja előtt az NB III-as játékvezetői, asszisztensi és ellenőri keret tagjai négy napos edzőtáborban vettek részt. Az összetartás fizikai felmérővel kezdődött a Puskás Stadion rekortánján. A sikeres fizikai tesztet a hivatalos megnyitó követte, amelyen a versenyszabályokról, a játékvezetői jelentés kitöltéséről, az adminisztrációs kötelmekről esett szó, majd személyekre lebontva részletesen értékelték az előző idényt.

A második napon a huszonöt kérdésből álló szellemi tesztet töltötték ki, amit a zárásnál értékeltek, közben tartalmas előadássorozat részesei lehettek, amit zömmel a profi keret tagjai prezentáltak. Kassai Viktor a büntetőterület felügyeletére és az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Fábián Mihály a prevenció és a pro-aktivitás szerepéről beszélt a játékvezető fegyelmező tevékenységében. Erdős József az illegális kéz- és karhasználat felismeréséről, annak következetes büntetéséről szólt.

A harmadik napon Szabó Zsolt a nyilvánvaló gólhelyzeteket vette górcső alá. Vad II István a súlyos szabálytalanságok felismeréséről és a játékosok védelméről tartott hasznos előadást. Solymosi Péter a szabálytalanságok színlelésének felismeréséről és következetes büntetéséről beszélt a pulpituson. Kispál Róbert asszisztensi szemmel világított rá az aktív és passzív leshelyzetek helyes elbírálására. A napot edzéssel zárta az NB III-as keret.

Az elméleti tesztek kiértékelése előtt külön ülésezett az ellenőri szekció, míg Sáfár Sándor erőnléti edző edzéselméleti és étkezési tanácsokkal szolgált a játékvezetőknek és asszisztenseknek, akik kellőképpen hangolódtak rá a bajnoki nyitányra - írja az mlsz.hu.

Kedden áll bíróság elé Botrány
2014.08.18 17:07
Kedden áll bíróság elé

Kedden tárgyalják annak a nyíregyházi drukkernek az ügyét, aki műanyag söröspohárral a kezében futott a pályára a Nyíregyháza - MVM Paks mérkőz&eacu

Kedden tárgyalják annak a nyíregyházi drukkernek az ügyét, aki műanyag söröspohárral a kezében futott a pályára a Nyíregyháza - MVM Paks mérkőzés 89. percében, augusztus 2-án, és megpróbálta megdobni vele a játékvezetőt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden kezdi meg a tárgyalását annak a nyíregyházi fiatalembernek, aki sörrel teli műanyagpoharat dobott a játékvezető, Szabó Zsolt irányába a Szpari Paks elleni bajnokiján (0-3) ? ezt követően bilincsben vitték el a rendőrök. "A bűncselekmény elkövetését beismerő, ugyanakkor a tettére magyarázatot adni nem tudó szurkolót az ügyészség rendbontás vétségével vádolja" ? idézi az [origo] a hatóság közleményét, és hozzáteszi valószínűleg azért csak rendbontás a vád a szurkoló ellen, és nem mondjuk testi sértés, mert "a játékvezető a felé repülő pohár elől elhajolt, így sérülése nem keletkezett". A jogszabályi környezet változása, szigorodása miatt egyébként akár letöltendő börtön is várhat a magáról megfeledkezett drukkerre. (Fotó: Blikk)

Az eset 1:00-nál:

 

forrás: csakfoci.hu

Szabolcsban felkészültek Megyei játékvezetés
2014.08.18 16:47
Szabolcsban felkészültek

A hét végén a harmad-, a negyed-, az ötöd- és a hatodosztályban is elkezdődik a bajnoki pontvadászat.

A hét végén a harmad-, a negyed-, az ötöd- és a hatodosztályban is elkezdődik a bajnoki pontvadászat. A labdarúgó-játékvezetők a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégium területén edzőtáboroztak. ? Három napot töltöttünk el a bevált helyszínen. Ezúttal is elérték céljukat a foglalkozások ? értékelt dr. Jekő József, a megyei JB elnöke. ? A fizikai felmérőt a Tűzoltó-pályán rendeztük meg, ugyanott, ahol később három csapatos tornát rendeztünk. A tavalyihoz hasonlóan az idén a megyei másodosztály három ifjúsági bajnokát hívtuk meg, akik körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg, a találkozókat pedig vagy az ez évben vizsgázottak, vagy a még rutintalan, ámde tehetséges sporttársak vezették. Ezeken a meccseken olyan szituációkat is modelleztünk, amelyek ritkán fordulnak elő, viszont nagyon tanulságosak. Meglátogatta összejövetelünket a két társmegye játékvezető bizottságának elnöke, Sápi Csaba és Pecze István, valamint a megyei sportigazgatóság vezetője, dr. Barczi Róbert is tiszteletét tette az edzőtáborunkban. Logisztikailag sem volt kis munka koordinálni a három napot, mivel több mint százhetven résztvevőt kellett mozgatni. A szakmai előadásokon túl jutott idő a közösségkovácsolásra. Azóta már rendeztek két megyei Magyar Kupa-fordulót, tehát már a kellő fordulatszámon pörög a bírói kar, és feltöltődve várja a bajnoki rajtot. Az összetartáson osztották ki az új mezgarnitúrát, amely a világbajnokságon debütált. A Szabolcs Megyei Labdarúgó Játékvezetőkért Alapítvány hathatós anyagi hozzájárulása mellett a bírók is zsebbe nyúltak, így juthattak hozzá a sötétkék és a sárga dresszekhez. 

Külön edzőtáborozott az NB I-NB II-es és az NB III-as keret. Előbbiek a budapesti Danubius Hotel Aréna vendégszeretetét élvezhették, utóbbiak a vecsési Hotel Airportban ütöttek tanyát. A futsal keret tagjai csütörtökön és pénteken Telkiben a Globall Football Park&Sporthotelben vizitálnak, ugyanott, ahol a megyei ellenőrök tettek eredményesen vizsgát a hó elején. Hosszú böjt után újabb NB II-es kerettaggal bővült a szabolcs-szatmár-beregi kar. 

A holt idényben e-mailben értesítették az MLSZ JB elnökségének döntéséről, mely szerint NB II-es asszisztens lettem. Később tudtam meg, hogy futsalban pedig az NB I-ben folytathatom, vagyis ezt a nyarat örökké a szívembe zárom - fogalmazott Szilágyi Norbert.

A nagypályás országos keret tagjai FIFA-asszisztens: dr. Kulcsár Judit NB I, asszisztens: L. Tóth Lajos NB II, játékvezető: Karakó Ferenc, Takács János NB II, asszisztens: Szilágyi Norbert NB III, játékvezető: Sipos László NB III, asszisztens: Benkő Róbert, Takács Attila NB III, ellenőr: dr. Jekő József

A futsal országos keret tagjai NB I: L. Tóth Lajos, Szilágyi Norbert, Veres János NB II: Takács Attila (Kelet-Magyarország)