Játékvezetőkről
A játékosok körében igen népszerű Arany Tamás játékvezető vendége volt a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének munkatársa móri birodalmában.
A játékosok körében igen népszerű Arany Tamás játékvezető vendége volt a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének munkatársa móri birodalmában.
A hlsz.hu részletes interjú közölt Arany Tamással:
Megosztó, vagy legalábbis vitatott személyiségű játékossal, edzővel, sportvezetővel – és játékvezetővel – Dunát lehetne rekeszteni a magyar labdarúgás kasztjának széles palettáján. Velük töltik meg a bulvárlapokat, róluk szólnak a kis színes hírek, a keretes írások. Pedig legalább ennyire érdekesek azok a sportolók és szakemberek is, persze más megvilágításból, akik „mindössze” a munkájukat végzik, ráadásul nem is akármilyen szinten! Az olajozott fogaskerekek pedáns munkája azonban annyira magától értetődő, hogy valami kis botrány híján rájuk nem csap le hetente a sport– és bulvársajtó. Különösen érvényes ez a játékvezetőkre, akik tevékenységük speciális volta miatt még csak meg sem szólalhatnak a sajtóorgánumokban. Akkor sem, ha éppen nagyon is volna mondanivalójuk a széles közvélemény számára.
Arany Tamás játékvezető elismert mestere szakmájának. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete játékos-szavazásán bizonyára okkal hódította el mindenki másnál többször, négy alkalommal (2005, 2006, 2008, 2009) az Év játékvezetője címet, miközben a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, valamint a sportújságírók szerint is kétszer volt az ország elsőszámú „sporija”.
Öt éve, 2009 novemberében valami mégis történt, ami kettétörte játékvezetői karrierjét. Erről és még sok más, homályba vesző történetről rántotta le a leplet az "Aranyember", miközben – stílszerűen – műfűvel borított móri birodalmában bebarangolhattuk annak minden zegzugát, különös tekintettel a futballpályának felfestett borospincére, ahol az óriási méretű rézsíp éppúgy megfér a boros és pálinkás flaskák mellett, mint a számtalan klubzászló, történelmi emlékű, dedikált focilabda, mez és mindennemű ereklye, közöttük – kiemelt helyen! – a HLSZ díjátadó ünnepségein átvett és nagy becsben tartott trófeák is.
Muszáj megemlíteni, hogy az Arany-borrezidenciát négy befogadott kutyus őrzi. Az állatbarát, "Arany-szívű" játékvezető pajtásai családtagként foglaltak helyet az asztalunknál, belakva a legjobb ülőhelyeket, ami nem okozott problémát, pedig a házigazdának csak a fapad jutott…
Nem leszünk álszentek, vendéglátónk szíves invitálására egy pohárka móri bor és egy kupica erdélyi áfonyapálinka mellett ültünk le a kerti asztal köré, miközben szavainkat érdeklődő kutyaszempárok nyugtázták. Ebben az idilli, Jiří Menzel képi világát idéző miliőben, természetesen tegeződő formában indult a beszélgetés.
Rövid labdarúgó pályafutásod egy lábtöréssel végződött 1985-ben. Utólag bánod, hogy nem futballistaként, hanem mint játékvezető futottál be?
– Móron születtem, apámnak köszönhetően ötéves koromtól sok focimeccsen voltunk, kettős rangadókra, válogatott találkozókra jártunk – kezdett fordulatos élettörténetébe Arany Tamás. – Annyira megfogott az ottani hangulat, hogy természetesen mindenáron labdarúgó szerettem volna lenni. Tízévesen lettem igazolt labdarúgó, amire nagyon büszke voltam. Kilenc évet tölthettem játékosként a pályán, amikor 1985 augusztus tizenegyedikén a helyi csapat játékosaként – a tizenharmadik felnőtt meccsemen – megsérültem. Kettős nyílt lábszártörést szenvedtem (ugyanúgy, mint később az újpesti Véber Gyuri). Nekem labdarúgóként nem hozott szerencsét a bűvös tizenhármas szám, teljesen magam alatt voltam! Hogyan tovább? – tettem fel önmagamnak a kérdést... Így végül nem bántam meg, még gipszes lábbal mankózva sem, hogy beiratkoztam egy játékvezetői tanfolyamra. A labdarúgás az életem, és nem szívesen váltam volna meg a kedvenc sportágamtól.
Miután levizsgáztál, szépen lépdeltél felfelé a ranglétrán. Nem lebecsülve a köztes éveket, ugorjunk rögtön az NB I-es bemutatkozáshoz, hiszen mostani találkozásunk éppen ehhez a húsz évvel ezelőtti eseményhez kötődik.
– Valóban így van! Sőt, hogy még ünnepibbé tegyem a pillanatot, elárulom, hogy napra pontosan (augusztus 11-én, hétfőn – a szerk.) húsz évvel ezelőtt tudtam meg a nagy hírt, miszerint mostantól élvonalbeli játékvezető vagyok. Nem is akárhogy hozták tudtomra a dolgot. Az 1994-es nyári edzőtábor előtt már négy játékvezető felkerült az élvonalba. Másfél éve voltam NB II-es spori és ekkor jelentette be egy szolnoki kolléga, Marosvári Csaba, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt abbahagyja a játékvezetést. Nem gondoltuk, hogy valaki felkerülhet a helyére. Amikor túl voltunk a fizikai és elméleti teszten, ami jól sikerült, Jaczina Robi bácsi (korábbi kiváló FIFA játékvezető – a szerk.) gratulált, mondván, nagy meglepetés fog érni… Am még ekkor sem gondoltam, hogy felkerülhetek. A reggeli ébresztő után már többen súgták, hogy most fogja bejelenteni az elnök a NAGY HÍRT… Gondolhatod, egész délelőtt tűkön ültem. Amikor már kezdett volna szétszéledni a társaság, Nagy Miklós elköszönt: „Mindenkinek sikeres szezont kívánok…Ja! És ha az Arany Tamásnál még van háromezer forint hátraléka, mert mostantól NB I-es játékvezető” Akkoriban az NB II-es tagdíj háromezer, az NB I-es hatezer forint volt. Előbbit már a tábor elején befizettem. Nem titkolom, kicsordult a könny a szememből… Így tudtam meg hogy már a legmagasabb osztály játékvezetői keretéhez tartozom.
A borospincében van egy futball-labda, ami az első NB I-es meccsed emlékét őrzi.
– Nagy becsben tartom a pályafutásom emléktárgyait. A premiert ezerkilencszázkilencvennégy szeptember tizenegyedikén, egy BVSC–Zalaegerszeg-mérkőzés jelentette, amit a hazaiak három–nullára megnyertek. A meccslabdát aláírták a játékosok, de a gyűjteményemet nemcsak labdák alkotják. A pince falán ott van minden olyan csapat klubzászlója, akiknek meccset vezettem. A százötven sípból álló kollekcióm itt nem fért el, külön vitrinben őrzöm őket, csak ennek a közel ötkilós rézsípnak jutott hely.
A futballpályán hamar népszerűvé váltál. Ritka dolog, hogy egy játékvezető a tekintélye megőrzése mellett is szinte baráti hangulatban képes levezetni a mérkőzését. Mi a mosolygós, közvetlen Arany Tamás titka?
– Semmilyen titokról nincsen szó, hiszen mindenki láthatta, hogy mit és hogyan csinálok. Egyszerű a képlet, bár az is igaz, hogy a játékvezetői munkának ez a része elsősorban egyéni rátermettség, habitus és empátia kérdése. Biztos szerencsés alkat vagyok. Munkám során mindig a partneri és nem az alá-fölérendeltségi viszony kihangsúlyozására törekedtem. Ennek köszönhetem, hogy még az olyan problémásnak elkönyvelt játékosokkal is szót értettem, akikkel több kollégámnak meggyűlt a baja. Mindig igyekeztem tanulni, a rutinos, elfogadott kollégáktól ellesni a szakma rejtelmeit, így azt is, hogy kihez miként érdemes szólni. Például egy esetben Urbán Flórián nem akarta elfogadni az ítéletemet, odajött, le akarta harapni a fejemet. Akár sárga lapot is adhattam volna, de ehelyett odahajoltam hozzá és azt mondtam neki: Flóri! Kérlek nyugodj meg, a meccs után megiszunk két fröccsöt… Mire Urbán, akinek addig vérben forgott a szeme, elmosolyodva visszaszólt: Nem lehetne hármat? Dehogynem lehet! Mondanom sem kell, a meccs további részében ő volt az, aki nyugalomra intette a társait és innentől kitűnő légkörben teltek el a percek. Lefújás után tartottam a szavamat és Flórival soha többet nem volt gond. Ezt nem tanították a tanfolyamokon, ez ott abban a pillanatban belülről jött. Azért szeretném felhívni a fiatal kollégák figyelmét, nehogy minden renitens játékost fröccsözni hívjanak… (lehet,hogy sokba kerülne – a szerk.).
Volt olyan eset, amikor kiborult a bili és a kollégáid előtt kellemetlen helyzetbe kerültél a túlzott (?) közvetlenséged miatt?
– Előfordult. Volt, aki panaszkodott, hogy nehéz utánam annak a csapatnak vezetni, akinek előző héten fújtam. Ezúton is bocsánatot kérek azoktól a kollégáktól, akik így gondolták. A zöld gyepen kívül is történtek események. Volt olyan hely, ahol bizony gyönyörű és szolgálatkész hoszteszlányok segítették a klub munkáját. Nem győztem egyesével kérni a kávét. Igaz, nem kávézom, de ezt nem hagyhattam ki, s mindjárt jó hangulatban vonultunk ki a játéktérre. Ezt tudva, telefonon felhívtam a kollégámat, aki éppen annak a csapatnak vezetett mérkőzést. A jó tapasztalataimra hagyatkozva megkérdeztem tőle, hogy milyenek a hölgyek, hány kávét kértetek? Mire csak zavart választ kaptam, hogy miről beszélek, miféle lányokról van szó? Nos, nem vagyunk egyformák… De ez jó a játékvezetésben. Sok kiváló egyéniséggel működhettem együtt.
A pályafutásod során később történt szakadásnál úgy tűnt, hogy valakiknek nagyon nem tetszett a tevékenységed. Lehetséges, hogy a futballpályán sikeres habitusod másoknak szúrta a szemét?
– Ez egy hosszú történet. A már említett Flóri-féle esetek után gyakran kaptam kritikát szakmai berkekből, hogy miért nem állítottam ki, vagy adtam volna legalább egy sárgát a renitens játékosnak, ahelyett, hogy inkább megbeszéltem az illetővel a dolgot. Az sem aratott tetszést a játékvezetői felső vezetésben, hogy túl jó viszonyt ápolok a játékosokkal és a klubvezetőkkel. Úgy gondoltam, ha valakit húsz éve ismerek, válthatok néhány szót velük mérkőzés előtt. Nem mentem el mellettük köszönés nélkül, bár elmondom, ebből senkinek soha semmilyen előnye nem származott. Fentről azt kérték a játékvezetőktől, hogy a három lépés távolságot tartsuk be. Én kicsit rövidítettem, két és fél lépést tartottam, ez pedig nem tetszett mindenkinek… A népszerűségből eredő terhet pályafutásom utolsó évei alatt magammal cipeltem. Lehet, hogy néhányan irigyek voltak rám amiatt, hogy nem szidtak kórusban a szurkolók és általában jóban voltam mindenkivel a futballpályán és környékén.
Ma már történelem, de talán nevezhetjük eltitkolt múltnak is a 2009-es évet, ami számodra az élvonalbeli játékvezetés végét jelentette, holott 2011-ig, azaz 45 éves korodig még vígan bíráskodhattál volna. Valójában miért töröltek egy tollvonással az NB I-es játékvezetői keretből?
– "Fentről" tudatták velem hogy csak egy komolyabb hibámra várnak, aminek ürügyén komoly szankciók várnak rám. A nagy számok törvénye alapján el is jött ennek a pillanata. Abban az évben szinte csak rangadónak számító tévés mérkőzéseket vezettem, természetesen bele is futottam egy rosszul sikerült kilencven percbe.
Az ominózus, 2009. november 7-én sorra került Pápa–Ferencváros bajnoki mérkőzésről van szó?
– Igen, ez a számomra balul sikerült találkozó volt az én hattyúdalom. A ma már Győrben futballozó jamaikai Wolfe Rafe akkor a Ferencváros játékosa volt. A meccsen egy esetben igen keményen összerúgott egy pápai játékossal. Úgy érzékeltem, hogy mindketten egyszerre rúgtak bele a labdába, az ütközésnél ugyanis nem "csontzenét", hanem tompa puffanást hallottam. Mint a videó felvételekből a meccs után kiderült, rosszul ítéltem meg a szituációt, mert Wolfe csúnyán megrúgta ellenfelét, amiért azonnal ki kellett volna állítani. A sors fintora, hogy később a találkozó egyetlen gólját éppen a jamaikai játékos szerezte, akinek ekkor már nem kellett volna pályán lennie… Hivatalos terminussal élve, a mérkőzés kimenetelét döntő módon befolyásoló tévedés történt a részemről.
Ezután született meg a játékvezetői bizottság döntése: Arany Tamás kikerül a játékvezetői keretből. Az indoklás szerint a strandlabdarúgásban betöltött szereped miatt kerültél parkoló pályára. Végül is mi volt a valódi ok?
– Hivatalosan ez is, az is. Tény, hogy kötődtem a strandfocihoz, amit szintén nem néztek jó szemmel a bizottságban, mondván, ebbéli tevékenységem nem összeegyeztethető a labdarúgó-játékvezetői mivoltommal… Ám meggyőződésem, hogy ez a momentum és a Pápa-meccsen történt hibám együttesen is csak jó ürügy volt ahhoz, hogy félreállítsanak. Ennyiért nem szoktak senkit nyugdíjazni. Külön érdekesség, hogy a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, tehát a játékosok éppen az eltávolításom előtt néhány nappal szavaztak meg negyedik alkalommal az Év játékvezetőjének! Mindig büszke voltam ezekre a díjakra, de ebben a szituációban különösen jóleső érzés volt, hogy a szakmabeliek elismerték a teljesítményemet.
Így még valamiért nem kerek a történet, hiszen a tavaszi edzőtáborban ott voltál a többi játékvezetővel. Ez volt talán a levezetés?
– A pápai mérkőzés után behívattak és felajánlották, ha szépen szeretném befejezni, jelentsem be,hogy visszavonulok és kapok egy Paks-Haladás búcsúmérkőzést. Ezt én nem fogadtam el,még két évet vezethettem volna az élvonalban és a kitűzött kétszázas álomhatárt szerettem volna elérni, ám ez álom maradt, be kellett fejeznem. Ezt hivatalosan ott és akkor jelentették be.
A kényszerű búcsú óta szerencsére mégis gyakran olvashatjuk, hogy különféle rendezvényeken sípot fogsz a kezedbe, tehát a kevésbé hivatalos sporteseményeken továbbra is jelen vagy.
– Büszke vagyok rá, hogy a pályafutásom során országszerte rengeteg barátra leltem. Örülök,hogy nem felejtettek el, több meghívásnak tehetek eleget, és ahová tudok, el is megyek, mert az életem a játékvezetés. Nagyon sokat kaptam ettől a szakmától, ezért úgy gondolom, valamit vissza is kell adnom. Múlt hétfőn például a Ferencváros új stadionjának főpróbájaként – a Chelsee mérkőzés előtt – egy FTC–Újpest öregfiúk derbit vezethettem, amit nagy csatában a lila-fehérek nyertek meg hat-ötre. Az első játékvezető lehettem a Groupama Arénában és Magyarországon először próbálhattuk ki a gólvonal-technológiát, nagy élmény volt. Igaz, minden mérkőzés mély nyomot hagy bennem, amit vezethettem, számomra a mérkőzés napja máig is ünnepnap, legyen az jótékonysági rendezvény, falunapok, pályaavató, tanár-diák, kövérek-soványak, vagy nősök-nőtlenek bulimeccse, de legszívesebben gyerekeknek fújom a sípot. Bízom benne és hiszem is, hogy valamikor régi fényében tündököl majd a magyar labdarúgás. A játékvezetésnek köszönhetően olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akikhez nem biztos, hogy másképpen közel kerülhettem volna. Színészek, újságírók, olimpikonok, orvosok, jogászok, borászok, politikusok, közéleti személyiségek és még hosszasan sorolhatnám, kiknek vezethettem. Talán nem nagyképűség kijelentenem, hogy baráti kapcsolatok alakultak ki ezalatt. Közülük sokan ellátogatnak kisvárosomba, Mórra, amire szintén nagyon büszke vagyok. Jó helyre születtem!
Zárjuk vidáman ezt a beszélgetést, hiszen Arany Tamást mindenki mosolygós, jó humorú embernek ismeri, olyannak, aki még a 2009-es esetét is képes mosolyogva előadni! Mondj el egy olyan történetet (a sok közül), amivel fricskát mutatsz mindazoknak, akik humor nélkül élik az életüket!
– Nem tudsz zavarba hozni, mert mi sem természetesebb, ilyen eseteim is vannak! Történt egyszer, hogy a felkészülés során egy olyan műszerrel felszerelve kellett futóedzést tartani, ami terhelés közben rögzítette a test különféle adatait, a pulzus és a vérnyomás változásait (ún. polár óra – a szerk.). Edzőruhát vettem fel, majd elindultam Móron, hogy teljesítsem az előírt penzumot. A sportpályán körbe-köbe unalmas volt egyedül futni, így másfelé vettem az útirányt, ráadásul a kutyusok is el tudtak kísérni. Azt hozzá kell tennem, hogy itt a móri borvidéken nagyon sok borospince van, szinte lehetetlen úgy megtenni bármekkora távot is, hogy közben ezeket mind sikerüljön kikerülni. Annak rendje és módja szerint nekiveselkedtem. Alig pár lépés után már kiáltottak is: Tomikám! Gyere be egy pohár borra! – mire én: Nem mehetek, még "odafelé" vagyok, meg különben is, lötyögne a hasamban – miközben az óra rögzít minden adatot… Ekkor jött Farkas Béla bácsi, aki nyolcvanhárom évesen fitt és fiatalos volt, rám szólt, ugyan már, álljak meg egy pohárkára, attól még a futás is jobban fog menni. Nem akartam udvariatlan lenni, első a barátság és végül beadtam a derekamat. Az egy pohárból rögtön kettő lett, mert amikor kijöttem Béla bácsitól, a másik pincétől odakiáltottak, hogy ne sértsem már meg, ha a Béla bácsi borát megkóstoltam, az övét se hagyjam ki… Nem ragozom tovább az események sorát, még két pincébe "kellett" bemennem. Előkerült a sonka, kolbász, szalonna… A végén estig elborozgattunk! Jó,hogy ott voltak a kutyusok, ők mutatták az utat hazafelé. Persze ezt azért mondom, mert időközben besötétedett. Igen ám, csak megfeledkeztem a testemre szerelt eszközről. Másnap ingerült hangon hívott fel telefonon a Játékvezető Bizottság elnöke, hogy áruljam már el, miféle monstre edzést tartottam, mert a műszer hétórányi adatot rögzített, ráadásul elég érdekes értékekkel… Ez volt életem leghosszabb tréningje. Mint már mondtam, jó helyre születtem!
Arany Tamás a beszélgetés után megmutatta a „rendes” munkahelyét. A Móri VTV sportszerkesztőjeként szépen felszerelt stúdióban tevékenykedik, rendszeresen hírt ad a tizenötezres város sporttémájú történéseiről. Ezen felül a Móri Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöki tisztségét is ellátja, de csak a hétköznapon, mert a hétvégeken játékvezetői ellenőrként járja az országot. Ez utóbbi tevékenységét akár hetvenéves koráig, vagyis még 22 éven keresztül elláthatja – hacsak nem akarja (ezt a tevékenységét is) hamarabb abbahagyni.
Egy biztos: a vitalitásán, lelkesedésén nem fog múlni. Már mi is tudjuk, valóban jó helyre született.
Elemzés
A csakfoci.hu ezúttal is összegyűjtötte a kétes játékvezetői ítéleteket a hétvégi NB I-es fordulóból.
A csakfoci.hu ezúttal is összegyűjtötte a kétes játékvezetői ítéleteket a hétvégi NB I-es fordulóból. Bede Ferenc, korábbi FIFA-bíró pedig elmondta véleményét a konkrét szituációkról. Ezekből kiderült, hogy ugyan voltak véleményes helyzetek - például az Újpest pécsi gólját megelőző, lesgyanús eset -, de ezekben most szinte tökéletes döntéseket hoztak a játékvezetők.
A Videoton - ETO rangadón két olyan esetet is találtunk, amely beszédtémát szolgáltatott, főleg a fehérvári szurkolók körében. A második félidő elején Lang Ádám kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a 11-es azonban elmaradt. A meccs végén Juhász Roland duplázott, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
Bede Ferenc véleménye: - Lipták felett elszállt a labda, majd nekivágódott Lang mellének, onnan pedig a jobb karjára esett. Látszik, hogy a védő végig, a mozdulatának megfelelő, természetes testhelyzetben tatja a karját. Szándékosan nem ütött bele a labdába, ezért helyesen nem ítélt büntetőt a játékvezető. Nem biztos, hogy tudatos döntés volt részéről, de helyes, és ez a fontos. Juhász a második gólja előtt rátámaszkodott a védőre, így fejelt a hálóba, jól döntött a bíró, hogy nem adta meg a találatot.
A Pécs- Újpest mérkőzésen a játékvezető előbb megítélt egy büntetőt a vendégeknek, majd miután észrevette, hogy az asszisztens lest jelzett, visszafújta a 11-est. A lilák egyenlítő gólja előtt Simon a leshatárról indult.
Bede Ferenc véleménye: - Jól látszódik, hogy a pécsi védő szabálytalankodik, a játékvezető azonnal büntetőt ítél, a kommunikáció nem volt tökéletes közte és az asszisztens között. Picit kivárhatott volna, de végül jó ítélet született, ami a legfontosabb. A pécsiek 11-ese jogos volt, mivel az újpesti védő a tizenhatoson belül buktatta az ígéretes helyzetben lévő hazai játékost. Az Újpest egyenlítő gólja előtt a pécsi jobbhátvéd vonalát kell figyelni, a felvételekből nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy les volt-e vagy sem, mivel a kamera nincs vonalban. El kell fogadni a játékvezető döntését.
A Diósgyőr - Haladás mérkőzésen a második hazai találatnál úgy tűnt, Rózsa kapus a gólvonal mögül szedte ki a labdát. Így látta Kassai Viktor is, aki az alapvonali asszisztens volt ezen a találkozón.
Bede Ferenc véleménye: - Nincs perdöntő kameraállás, a világ egyik legjobb játékvezetője állt az alapvonalnál, fogadjuk el a döntését.
A Honvéd - Nyíregyháza találkozó második félidejében Fodor Ferenc buktatta a tizenhatos előtt a kispesti Youlát, a játékvezető azonnal piros lapot adott a nyírségiek védőjének.
Bede Ferenc véleménye: - Négy fehér mezes között lépett ki a Honvéd-játékos, a buktatás egyértelmű. A kiállítás jogos volt, mivel egyik védőnek sem lett volna esélye a nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozására. (Fotó: vidi.hu)
Megyei játékvezetés
A pécsi Georgiou Thodoros asszisztensként pénteken a Paks-MTK mérkőzésen mutatkozott be.
A pécsi Georgiou Thodoros asszisztensként pénteken a Paks-MTK mérkőzésen mutatkozott be. Ha valakinek a név ismerős, akkor nem téved! Georgiou Theodorosz édesapja, Georgiou Grigorisz NB I-es játékvezető volt, labdarúgásban. A fia is kövezni szeretné, ha némi szerencséje is lesz a tehetsége mellé, akkor messzire juthat. Tény, már felnőtteknek is vezetett meccset, pedig még csak 17 éves.
A megyei III., illetve a megyei II. osztályban már bíztak rá mérkőzést Georgiu Theodoroszra,. a gimnazista legényre. A srácra, aki kettős ügynök, hiszen a PTE-PEAC ifiben korábban kapus is volt, mostanában pedig a mezőnyben vállal szerepet.
A játékvezetői vizsgát pedig már 15 évesen letette, szóval - bármilyen furcsán hangzik is - nem kezdő a pályán. Télen felkerült az NB. II-es keretbe, míg nyártól 22 évesen már az élvonalban is lenget. A tavaszi 11 NB. II-es nagyon jól sikerült, megérdemelten került az élvonalbeli asszisztensek közé.
A Teo - ahogy a megyében mindenki ismeri - az egyik legrutinosabb játékvezető, Solymosi Péter asszisztense volt, míg az alapvonalon ott volt Kassai Viktor is. A mérkőzést a korábbi élvonalbeli játékvezető Arany Tamás ellenőrizte.
Nemzetközi feladatok
Újabb magyar játékvezetői négyes kapott megbízatást a Bajnokok Ligája selejtezőkörében.
Újabb magyar játékvezetői négyes kapott megbízatást a Bajnokok Ligája selejtezőkörében. Legutóbb Bognár Tamás vezetett BL-selejtezőt Macedóniában, a 3. forduló visszavágóján pedig Vad II István bizonyíthat Moldovában.
A Sheriff Tiraspol-Slovan Bratislava párharc augusztus 6-án, szerdán 19 órakor kezdődik. Az első felvonást a szlovákok nyerték 2?1-re úgy, hogy bő fél órán át emberhátrányban játszottak, a moldávok pedig tizenegyest hibáztak. Előzőleg a Sheriff a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét búcsúztatta, míg a Slovan a walesi TNS gárdáján jutott túl.
A Dnyeszter folyó partján elterülő Tiraspol 13 300 néző befogadására alkalmas modern stadionja a moldáv elitalakulat otthona. A klubot 1997-ben alapította a Sheriff névű, főleg kőolaj-kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó mamutvállalat.
Az egyik legeredményesebb szlovák klub egy gólos előnnyel várhatja a visszavágót, amelyet a Bajnokok Ligája-csoportkörében is bemutatkozott Vad II István vezet.
A tiraspoliak és a pozsonyiak mérkőzésén Tóth Vencel és Kispál Róbert lesznek az asszisztensek, míg a tartalék-játékvezetői teendőket Andó-Szabó Sándor látja majd el - írja az mlsz.hu.
Informatika
Az MLSZ informatikusai még mindig nem állnak a helyzet magaslatán. Most a veszprémi igazgatóságnak sikerült a 2014/2015-ös sorsolásokat felvinni a tavalyi bajnoksághoz.
Az MLSZ informatikusai még mindig nem állnak a helyzet magaslatán. Most a veszprémi igazgatóságnak sikerült a 2014/2015-ös sorsolásokat felvinni a tavalyi bajnoksághoz. 
A hibás felvitel miatt a csapatok nem láthatják a saját adataikat és a mérkőzéseket.
Sajnálatos, hogy a több milliós fejlesztés eredménye még mindig az, hogy hibás a rendszer és össze vissza lehet mindent rögzíteni.
Botrány
Az elmúlt 3 évben megszoktuk, hogy dr. Vági Márton MLSZ főtitkár és néhány kollégája egyetlen egy szakmai levelünkre, kérdésünkre, javaslatunkra é
Az elmúlt 3 évben megszoktuk, hogy dr. Vági Márton MLSZ főtitkár és néhány kollégája egyetlen egy szakmai levelünkre, kérdésünkre, javaslatunkra és fejlesztési tanácsunkra nem válaszolt. A legtöbb esetben azonban bebizonyosodott, hogy jogos észrevételeket tettünk. Múlt hétfőn ismét kérdést küldtünk az MLSZ Sajtószóvivőjének Puhl Sándor letiltásával és a Bizottság működésével kapcsolatban. ÍME A LEVÉL:
"A profispori.hu és a focibiro.hu szeretne két cikket közölni az MLSZ Játékvezetői Bizottságával kapcsolatban.
Puhl Sándor televíziós szereplése:
A focibiro.hu oldal három évvel ezelőtt részletes írást közölt arról, hogy miért nem szerencsés Puhl Sándor szerepvállalása. Ezt a felvetést erősítette meg akkor Csányi Sándor Elnök Úr is, amikor kijelentette, hogy felül kell vizsgálni az MLSZ alkalmazottak TV-ben történt szereplését. Tavaly tavasszal az MLSZ Elnöksége határozatot fogadott el arról, hogy Puhl Sándor mégis szerepelhet a TV-ben.
Mi vezetett ahhoz, hogy a mostani bajnokság előtt az MLSZ határozottan fellépet Puhl Sándor TV szereplésével és a játékvezetők kritizálásával kapcsolatban?
Ez csak a 3. félidőre vonatkozik, vagy általánosan minden MLSZ alkalmazottra??
Játékvezetői Bizottsági működés.
Egy évvel ezelőtt vezette be az MLSZ a profi játékvezetést. Az idei évtől a játékvezetők költségének már az 50%-t áthárítják a csapatokra (MLSZ Elnökségi döntés alapján). Ez mekkora összeg?
Sokan kritizálták az alapvonali játékvezetők működését, mondván nálunk jobb bajnokságokban sem alkalmazzák őket. Az MLSZ mennyire elégedett az alapvonali játékvezetők működésével?
Az országos és megyei ellenőri küldés miért titkosítja az MLSZ, miért nem lehet megjeleníteni az MLSZ oldalán?
Az elmúlt 4 évben nem történt fejlesztés az MLSZ Játékvezetői moduljában. Több prezentáció és megyei javaslat is született a fejlesztésről, de az MLSZ informatikai vezetője minden javaslatot lesöpört.
Várható-e fejlesztés a következő időszakban?
Korábban a MLJT számos fejlesztési anyagot készített, amelyeket a játékvezetők többsége támogatott. Az MLJT programját támogatja-e az MLSZ?
A fentiekre várom Öntől a válaszokat, hogy a két játékvezetéssel foglalkozó oldalon közzétehessük azt. Természetesen jóváhagyásra a végleges verziót megküldjük."
Korábban dr. Borbély Zoltán minden felvetett kérdésre órák alatt válaszolt, jó volt vele dolgozni. Kár, hogy ő sem viszi már előre az MLSZ szekerét.
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás nem panaszkodhat, hiszen az idei szezonban jó a nemzetközi küldése!
Bognár Tamás nem panaszkodhat, hiszen az idei szezonban jó a nemzetközi küldése!
2014. augusztus 7. Tbilisi, 19:00 CET
FC Chikhura Sachkhere (GEO) - Neftçi PFK (AZE)
Referee: Tamás Bognar (HUN)
Assistant Referees: György Ring (HUN), Peter Berettyán (HUN)
Fourth Official: Adam Farkas HUN)
UEFA Referee Observer: Zbigniew Przesmycki (POL)
UEFA Delegate: Michail Anagnostou (GRE)
Nemzetközi feladatok
Bajnokok Ligája jövő heti mérkőzésein magyar játékvezetők is érintettek. Íme a hivatalos küldés:
Bajnokok Ligája jövő heti mérkőzésein magyar játékvezetők is érintettek. Íme a hivatalos küldés: Tiraspol, 19:00 CET
FC Sheriff (MDA) - Slovan Bratislava (SVK)
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referees: Vencel Tóth (HUN), István Albert (HUN)
Fourth Official: Sándor Ando-Szabó (HUN)
UEFA Referee Observer: Pjetur Sigurdsson (ISL)
UEFA Delegate: Tobias Wolf (GER)
Belgrade, 20:45 CET
Partizan (SRB) - Ludogorets (BUL)
Referee: Aleksei Kulbakov (BLR)
Assistant Referees: Dmitry Zhuk (BLR), Aleh Maslianka (BLR)
Fourth Official: Dzianis Shcharbakou (BLR)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Danijel Jost (SVN)
Edinburgh, 20:45 CET
Celtic Glasgow (SCO) - Legia Warszawa (POL)
Referee: Paolo Silvio Mazzoleni (ITA)
Assistant Referees: Mauro Tonolini (ITA), Riccardo Bianchi (ITA)
Fourth Official: Gianpaolo Calvarese (ITA)
UEFA Referee Observer: László Vagner (HUN)
UEFA Delegate: Paul Krähenbühl (SUI)
Botrány
3 éve mi már javasoltuk! A jövőben az MLSZ döntése alapján nem mondhat véleményt a vitatott ítéletekről Puhl Sándor a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában.
3 éve mi már javasoltuk! A jövőben az MLSZ döntése alapján nem mondhat véleményt a vitatott ítéletekről Puhl Sándor a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában.
Sipos Jenő, a szövetség szóvivője elmondta, azt akarják elérni, hogy a bíráskodásnak szentelt figyelem visszaszoruljon, mert úgy vélik, sokkal jobb annak a színvonala, mint adott esetben az edzők, a játékosok megnyilatkozásai sugallnak. Ráadásul Puhl MLSZ-nél betöltött pozíciója sem volt összeegyeztethető a dologgal. Az idei szezonban nem mond véleményt a vitás játékvezetői ítéletekről Puhl Sándor a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában. Az 1994-es világbajnoki döntő sípmestere a Magyar Labdarúgó Szövetség határozott kérésére került ki a műsorból.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője így beszélt az okokról az évadnyitó adásban:
- Nagyon sokan örömmel vették a szakmai elemzéseit, a hozzáértő véleményeit, hiszen egy nemzetközileg ismert szakember magyarázta el az egyes szituációkat. Ugyanakkor egy másik rész nem feltétlenül azonosult ezzel a nézettel, hanem azt gondolta, hogy a játékvezetői bizottság elnökeként nem biztos, hogy helyes, hogy a televízió képernyőjén elemez ilyen szituációkat. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján született meg ez a döntés. Azt gondolom, hogy a magyar játékvezetés színvonala sokkal jobb annál, mint amit hétről-hétre edzőktől, játékosoktól, de még a kommentátoroktól is hallunk. Az ítéletek tekintetében 95%-ban jó döntés születik. Ha a játékban is ez lenne a helyzet, akkor a mérkőzések színvonala emelkedne. A későbbiekben Puhl Sándor elsősorban a játékvezetői bizottságban fejti majd ki a munkáját, és szeretnénk, ha ebben a műsorban a gólokról, cselekről, sikerekről lehetne beszámolni. Ha szükséges, akkor persze az MLSZ is elmondja a véleményét. Úgy ítéli meg a szövetség vezetése, hogy mostanában túlságosan előtérbe került a játékvezetés. Sokkal többet volt téma, hogy mint maga a játék, a futball. Könnyen belekapaszkodtak az edzők a játékosok abba, hogy azért nem nyertek, azért voltak formán kívül, mert rossz ítéletek születtek. Holott ugye, mint elmondtam, az esetek döntő többségében jól ítélnek a bírók. Egy 30 fordulós bajnokság során egyáltalán nem a játékvezetők döntik el a helyezéseket. A bíró egy része a mérkőzéseknek ugyanúgy, mint a háló, a vonal vagy a szögletzászló, és az a legjobb, ha észrevételen marad - fogalmazott - írja a csakfoci.hu.
Szerkesztőségünk Puhl Sándor letiltásával kapcsolatban megkereste az MLSZ-t is, amint válasz érkezik Sipos Jenőtől, úgy rögtön közzétesszük azt.
Játékvezetőkről
Ahogy arról már beszámoltunk, az MLSZ döntésének értelmében Puhl Sándor az új szezonban nem mondhat véleményt a játékvezetők ítéleteiről
Ahogy arról már beszámoltunk, az MLSZ döntésének értelmében Puhl Sándor az új szezonban nem mondhat véleményt a játékvezetők ítéleteiről a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában. Mivel azonban az első bajnoki fordulóban is voltak olyan bíró döntések, amelyek felkorbácsolták az indulatokat, a csakfoci.hu felkérte Bede Ferenc, korábbi FIFA-játékvezetőt, hogy mondja el véleményét a konkrét szituációkról. A Nyíregyháza - Debrecen mérkőzésen két olyan esetet is találtunk, amely nagy vihart kavart. A 15. percben Bajzát és Brkovic rángatta egymást a hazai tizenhatoson belül, majd a nyírségi támadó földre esett, a játékvezető azonban nem ítélt semmit.
Bede Ferenc véleménye: - A két játékos egymással küzdött a labda megszerzéséért, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestek. A hátsó kameraállásból jól látható volt, hogy a védő végül lehúzta Bajzátot, így járt volna a 11-es és a nyilvánvaló gólhelyzet miatt piros lap a debreceni játékosnak.
A 72. percben Zsidai szerelte Abdouramant a tizenhatoson belül, a játékvezető szerint szabálytalanul, így Kassai 11-est ítélt.
Bede Ferenc véleménye: A felvételből úgy tűnt, hogy a debreceni játékos a labdát találta el, és a másik lábával sem sodorta ki Abdouraman lábát, vagyis szabályos volt a szerelés.
A Videoton - Lombard Pápa mérkőzés első félidejében Kovács István rácsúszott Marian Sluka lábára, a játékvezető azonnal kiállította a Vidi középpályását.
Bede Ferenc véleménye: A Videoton középpályása túlzott erőbevetéssel ment a párharcba, térden rúgta ellenfelét, ez súlyos szabálytalanságnak számít. A játékvezetőtől bátor és jó döntés volt, hogy kiállította Kovácsot.
A Honvéd - Dunaújváros összecsapáson Villám talpalta le Holendert, amiért azonnal villant a piros lap.
Bede Ferenc véleménye: Itt is arról beszélhetünk, hogy a játékos túlzott erőbevetéssel próbált labdát szerezni és felkaron talpalta a kispesti labdarúgót. Fontos a játékosok testi épségének a védelme, jogos volt a kiállítás.
A Pécs-MTK találkozó 76. percében Kanta József szabadrúgását látszólag Gőcze kiütötte, de az alapvonali asszisztens intésére a bíró gólt ítélt.
Bede Ferenc véleménye: Mivel nem volt perdöntő kameraállás, nehéz állást foglalni. Az alapvonali asszisztens volt a legközelebb az esethez, higgyünk neki. Ha nálunk is bevezetnék a gólvonal-technológiát, akkor elejét vennénk az ilyen vitáknak. Ennek azonban akkor lenne értelme, ha mind a 16 stadionban megoldanák, így, hogy csak a Ferencváros új létesítményében lesz, csorbul az esélyegyenlőség elve.
Bede Ferenc elmondta azt is, mi a véleménye arról, hogy Puhl Sándor a jövőben nem véleményezheti a játékvezetők ítéleteit a Harmadik Félidő című műsorban. - Visszás volt a magazinműsorban való fellépése, hiszen Puhl Sándornak a saját játékvezetőit kellett pellengérre állítania hétről hétre, mivel tulajdonképpen ő a Játékvezetői Bizottság szakmai vezetője. Megítélésem szerint Puhl akkor használt volna a legtöbbet a játékvezetői társadalomnak, ha csak a Harmadik Félidőben vállal szerepet... Az ő személyétől elvonatkoztatva, azt gondolom, annak lenne értelme, ha egy szakértő az adásokban elmagyarázná az aktuális szabályértelmezéseket, de hétről hétre következetesen, ugyanazokat a meglátásokat kellene mondani az egyforma eseteknél. Ezen kívül az is fontos, hogy minden esetben a szakmailag megfelelő fogalmazást használjuk ? zárta a korábbi játékvezető.
forrás: csakfoci.hu
Mérkőzés beharangozó
Az OTP Liga vasárnapi játéknapján három mérkőzést játszanak! Íme a részletes küldés:
Az OTP Liga vasárnapi játéknapján három mérkőzést játszanak! Íme a részletes küldés:
Kecskemét - Ferencváros |
|
| MLSZ kód: | 794661 |
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2014-07-27- 16:30:00 |
| Játékvezet?: | Iványi Zoltán (1229) |
| Asszisztensek: | Medovarszki János (701) - Buzás Balázs (2045) |
| Alapvonali játékvezet?k: | Andó-Szabó Sándor (808) - Oláh Gábor (1624) |
| Tartalék játékvezet?: | Szpisják Zsolt (636) |
| Ellen?r: | Székely Ferenc (219) |
DVTK - Puskás Akadémia |
|
| MLSZ kód: | 794667 |
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2014-07-27- 18:30:00 |
| Játékvezet?: | Bognár Tamás (653) |
| Asszisztensek: | Erős Gábor (473) - Horváth Róbert (812) |
| Alapvonali játékvezet?k: | Farkas Ádám (1870) - Berke Balázs (3836) |
| Tartalék játékvezet?: | Varga Gábor (1246) |
| Ellen?r: | Juhos Attila (107) |
MVM-Paks - Győri ETO |
|
| MLSZ kód: | 794664 |
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2014-07-27- 20:30:00 |
| Játékvezet?: | Erdős József (580) |
| Asszisztensek: | Ring György (1763) - Viszokai László (757) |
| Alapvonali játékvezet?k: | Vad II. István (549) - Radványi Ádám (1863) |
| Tartalék játékvezet?: | Kispál Róbert (212) |
| Ellen?r: | Molnár László (50) |
Játékvezetőkről
Az NB I pénteki rajtján Kassai Viktor játékvezetőt érte a megtiszteltetés, hogy Magyarországon elsőként "bevesse" a jelölősprayt, ami a 2014-es brazíliai világbajnoks
Az NB I pénteki rajtján Kassai Viktor játékvezetőt érte a megtiszteltetés, hogy Magyarországon elsőként "bevesse" a jelölősprayt, ami a 2014-es brazíliai világbajnokságon mutatkozott be a labdarúgásban.
Mint emlékezetes, az argentin találmány kitűnően betöltötte feladatát a vébén, vagyis a szabadrúgásoknál a fűre ráfújt fehér habból álló (és egy perc múlva magától eltűnő) vonalat nem lépték át a sorfal tagjai és a labda is maradt a kijelölt helyén, nem próbálták meg előrébb lökdösni a támadó csapat játékosai. Nyíregyházán a Debrecen vendégeskedett pénteken, és az NB I 2014-2015. évi nyitányán már ott fityegett Kassai derekán a spray, amit a bajnoki találkozó 51. percében kellett első ízben használnia. Ekkor a nyírségi Rezes végezhetett el szabadrúgást.
A Loki védői elé fújt fehér vonal ezúttal is ellátta feladatát, Rezes pedig a kijelölt helyről remek lövést küldött kapura, a labdát Poleksic bravúrral védte a bal kapufánál. Sporttörténelmi pillanat volt!
forrás: hlsz.hu, hir24.hu