Legfrissebb Hírek

Portré: Saskőy Szabolcs Portré
2020.04.30 05:48
Portré: Saskőy Szabolcs

Előzetesbe is került a volt FIFA játékvezető. Érdekes cikkek, történések Saskőy Szabolcsról.

Előzetesbe is került a volt FIFA játékvezető. Érdekes cikkek, történések Saskőy Szabolcsról.

A játékvezetésből 1990-ben, Budapesten, a XIII. ker. Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) előtt Kürti Imre a BLSZ JB elnöke és id. Lovász László a kerületi JB elnök előtt vizsgázott. A kerületi JB feladásával 1992-től a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban folytatta sportszolgálatát. A BLSZ JB határozata alapján NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Az MLSZ JB minősítésével NB IIes, majd 2002-től az NB I-es bíró.

B. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 45
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-08-24 - NB. I. - MTK - Siófok
Legutolsó NB. I-es mérkőzésn 2006-05-06 - NB. I. - PMFC - Sopron
Kiosztott sárgalap: 178
Kiosztott piroslap: 21

2005-től nemzetközi játékvezetői keretbe került. A rossz hírek szerint volt az a pénz, ami jelvényt ért.

 

Kemény kritika Saskőyről:

Érthetően hatalmas visszhangot kapott 2006. április 16-én Saskőy Szabolcs által vezetett a Ferencváros-Újpest FC mérkőzés utolsó néhány perce. Szabolcs a hajrában alaposan "kitett" magáért: kiállí­totta az újpesti Böjte Attilát - jogosan - majd kollégájával együtt elnézett egy leshelyzetet. A következmény: piros lap, büntető, verekedés...

Tehát azt már az elején leszögezhetjük: a FIFA-játékvezető és kollégái nagyot hibáztak a Ferencváros-Újpest FC mérkőzés 95. percében.

Hiszen az egyértelműen, a helyszí­nen is látszott: miután Kovács Zoltán lövését Kemenes Szabolcs hárította, a kipattanót a lesen álló Rajczi Péter fejelte tovább.

És ebből a szitiációból lett aztán kiállí­tás, büntető, hogy a második gól utáni középkezdést követő eseményekről ne is beszéljünk.

Ennek kapcsán muszáj egyértelműsí­teni: mit is mond ki a labdarúgás szabálykönyve a Kovács-Rajczi-szituációra? (Már csak azért is, mert nem csak az üllői úti stadion lelátóján, hanem napokkal később, különböző internetes fórumokon is azon vitatkoztak a szurkolók: most tulajdonképpen leshelyzet volt-e Rajczi helyzete - vagy sem?)

Nos, a szabály úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben - is - a labda elrúgásának pillanata számí­t, függetlenül attól. hogy a játékszer az ellenfél kapusáról pattan az elrúgás pillanatában lesen álló játékos elé. Azaz: abban a pillanatban aktí­vvá vált Rajczi Péter leshelyzete, hogy a kipattanó labdához hozzáért.


Saskőy szakálla...
A játékvezető már csak azért is balszerencsés volt, mert mint annyiszor a mérkőzés folyamán, ezúttal is akcióközelben helyzkedett - csak egész egyszerűen nem merte felvállalni azt, hogy felülbí­rálja kétségkí­vül jobb pozí­cióban lévő kollégáját, dr. Kovács Pétert. (Igaz, olvasóink egyből mondhatják: hasonló szituáció már előfordult a futballtörténelemben, elég, ha csak a Puhl Sándor vezette 1994-es vb-döntőt idézzük fel - de hát erre szokták azt mondani: ilyenre tényleg csak a legnagyobbak képesek...)

Visszatérve Saskőyre: azért neki is több, mint gyanús volt a szituáció.

Hiszen mi mással lehet magyarázni azt, hogy a Botis kezezését követő büntető előtt kiment Kovács asszisztenshez és megkérdezte tőle: "Biztos vagy benne, hogy nem volt les?" Mivel a kolléga határozottan válaszolt, a bí­ró nem tehetett mást: tizenegyest í­télt és kiállí­totta a vétkes Fradi-védőt.

Azért Saskőy Szabolcsnál érdemes megállni egy kicsit.

Már csak azért is, mert e sorok í­rója az emlékezetes, Pápa-Debrecen mérkőzést követően (ha valaki esetleg nem emlékezne rá: ez volt az a bajnoki, ahol a hajdúságiak úgy értek el gólt, hogy a labda a kapufáról kifelé pattant, Saskőy ennek ellenére, asszisztense beintésére középkezdést rendelt el) - miután a FIFA-bí­ró eléggé érdes stí­lusban megtagadta a nyilatkozatot - nyí­lt levelet í­rt neki, amely enyhén szólva nem esett jól a játékvezetőnek.

Jó példa erre, ami pár héttel ezután, egy nemzetközi kupamérkőzésen történt.

A lelátón összetalálkoztunk - szinte ki se tudtuk kerülni egymást -én persze, köszöntem Saskőynek (jelezve, hogy a véleményemtől függetlenül azért nincs harag), de ő jól hallhatóan inkább beszólt egyet.

Nem éreztem, hogy erre bármilyen formában reagálnom kellene, már csak azért sem, mert Saskőy ezzel - önmagát minősí­tette.

Az viszont tény: sok olyan dolog megjelent ebben az í­rásban, amely nem tetszhetett neki.

Többek között azt í­rtuk meg: Saskőy elsősorban annak köszönhette a FIFA-jelvény formájában megelőlegezett bizalmat, hogy különösen jó kapcsolatot ápol Puhl Sándorral.

Ebben még nem is lenne semmi különleges, hiszen a világ gyakran í­gy működik - kapcsolatokon is múlnak emberi sorsok.

Csak éppen az "csí­pte" a szemünket, hogy Saskőy éppen a fent emlí­tett Pápa-Debrecen bajnoki után kapta meg a legrangosabb jelvényt, arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban nem volt olyan mérkőzése, amelyen ne lett volna kisebbfajta botrány (értsd: piros és sárga lapok tömkelege, vagy éppen közfelháborodás. Ezzel kapcsolatban elég, ha csak az őszi Bp. Honvéd - MTK Budapest mérkőzést emlí­tjük meg, amelyet Saskőy 98 percig vezetett, a vendégcsapat egyenlí­tését követően pedig egyből lefújta a meccset).

Puhl persze, ekkor is megvédte kollégáját, mint ahogy megtette ezt a Ferencváros - íšjpest FC mérkőzés hivatalos ellenőreként is.

Mindenesetre az tény: Saskőy Szabolcs valóban érdekes, öntörvényű figura.

Hiszen nem megélhetési játékvezetőként fújja hétről-hétre a sí­pot, mondhatjuk a sportág szeretete vezérli, ezt jól jelzi az is, hogy már NB I-es kerettag volt, amikor visszajárt Budapest II. és III. osztályú mérkőzéseket vezetni.

De talán éppen a fent emlí­tett ok miatt sokkal többet meg is enged magának, mint jónéhány kollégája, mondhatjuk: lazábban vesz egy-két dolgot.

Erre megint csak egy adalék: azt tudni kell, hogy Saskőy civilben mindig kényesen ügyel arra, hogy borotvált arccal jelenjen meg, ám egy-egy mérkőzése előtt két-három nappal már nem áll tükör elé.

Az ok roppant egyszerű: a bajnoki időpontjában í­gy már kellő borostával rendelkezik, és ez a tény talán pszichikailag is jót tesz neki.

Sőt, azt ismerősei sem tagadják: erre azért is szüksége van, mert í­gy marconábbnak tűnhet.

Azért az nem titok: akadt olyan kollégája, aki mindezt felrótta neki.

Saskőy válasza minderre az volt: hol í­rja le a szabálykönyv azt, hogy egy játékvezető nem lehet borostás?

Jót tett neki, hogy - Vágner lett a főnök!
A fent leí­rtak után azonban mindenképpen meg kell jegyezni azt is: a FIFA-játékvezetőnek feltétlenül jót tett az is, hogy kebelbarátját, Puhl Sándort leváltották az MLSZ JB elnöki tisztjéről.

És hogy miért mondjuk mindezt?

Mert nem csak mi, hanem a szakmai krém jónéhány képviselője is azon a véleményen van: az elmúlt pár hétben az érthető módon elkényelmesedett Saskőy sokkal jobban odateszi magát a mérkőzéseken, láthatóan bizonyí­tani akar.

Természetesen Vágner Lászlónak.

Hiszen az új bí­rófőnök köztudottan kemény ember hí­rében áll, akit nem érdekel senkinek az előélete, ő kizárólag a saját szemének és a mérkőzésen nyújtott teljesí­tményeknek hisz.

A közelmúltban lezajlott játékvezetői továbbképzésen információnk szerint többek között azt is elmondta: senkinek sincs bérelt helye a keretekben, viszont aki megfelel a követelményeknek, aki rendre hozza magát a mérkőzéseken, az állandó megbí­zást kap!

Mert Vágnernek egyértelműen az a célja: a magyar bajnokik ne a bí­róbakikról szóljanak, a játékvezetők - jó értelemben - csak háttérszereplői legyenek a mérkőzéseknek!

Saskőy Szabolcsnak - habitusánál fogva - ez még nem mindig megy, de azt kell, hogy mondjuk: jó úton halad.

Hiszen az elmúlt néhány fordulóban valóban jól lehozta a mérkőzéseit, ennek is köszönhette, hogy mint legjobb formában lévő FIFA-bí­ró, megkaphatta a Ferencváros-Újpest FC mérkőzést.

A kialakult helyzetet pedig egyébként tökéletesen jellemzi Vágner László kijelentése.

A JB-elnök csak annyit jegyzett meg: "a történteknek lesz következménye, amely azonban nem Saskőy Szabolcs játékvezetőt, hanem dr. Kovács Péter asszisztenst érinti majd!"

Ezt jól jelzi az is: a FIFA-bí­ró már a hétvégén újabb bizonyí­tási lehetőséget kap, az MTK-Zalaegerszeg mérkőzésen fújja a sí­pot, Kovács partjelző nevével pedig - játékvezetői körökből származó információnk szerint - jónéhány hétig nem találkozunk majd!

Majdnem a pályáról vitték el:

2006. május 6-án még Pécsett vezetett mérkőzést, pár nappal később már előzetesben kerültA bíró civilben vámolással foglalkozó céget vezet és ha igazak a vádak, illetve a hírek, akkor ezzel kapcsolatban került előzetes letartóztatásba.

„Nagy értékű csempészet miatt kezdeményeztünk eljárást tizennégy személy ellen" – mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője, aki jelenleg az MLSZ szóvívője.

"Az érintettek távolkeletről hoztak az Európai Unióba, egészen pontosan Magyarországra, Szlovákiába és Ausztriába különböző termékeket, hamis papírokkal és pecsétekkel, összesen három és félmilliárd forint értékben. A VPOP egy ideje nemzetközi nyomozás keretében figyelte az érintetteket, akik között valóban van egy élvonalbeli labdarúgó játékvezető is.Kedden hajnalban rajtaütöttünk a társaságon. Az érintettek előzetes letartóztatását kezdményezzük, erről csütörtökön dönt majd a bíróság.”

Saskőy Szabolcs a közeljövőben Ukrajnában egy nemzetközi utánpótlás tornán vezette volna a Csehország–Costa Rica találkozót. Erre az eseményre azonban biztosan nem utazhat, hiszen Vágner László a játékvezetők főnöke „levette” őt a találkozóról.

„Saskőy Szabolcsnak nemzetközi mérkőzései lettek volna, ám jelen pillanatban úgy tűnik, hogy véget ért a játékvezetői pályafutása – mondta Vágner László. – Nem szerencsés, ha a magánéletében, vagy a munkájában támadás ér egy játékvezetőt, aki egy erkölcsi testület tagja. A mi szakmánkban nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Az utóbbi időben morális okok miatt néhány kollégával szemben el kellett járnom, de erre azért én sem voltam felkészülve."

Amíg én vagyok az elnök nehezen tudom elképzelni, hogy Saskőy Szabolcs élvonalbeli mérkőzést vezessen, ez nem is lenne szerencsés, hiszen komoly támadásoknak lenne kitéve” – tette hozzá Vágner.

A játékvezető bizottság emellett levelet írt a FIFA illetékeseinek, amelyben tájékoztatták a nemzetközi szövetséget, hogy súlyos munkahelyi problémák miatt Saskőy Szabolcs idén december 31-ig nem vállal mérkőzést, leiratkozik az összes hazai és nemzetközi találkozóról.

Kemény kritika a kollégáktól:

Heteken át foglalkoztatta a játékvezetőket a Saskőy-ügy.

Juhos Attila: Szakmailag és morálisan is helyre kell tenni a magyar játékvezetést!

Az egykori FIFA-bí­ró véleménye már csak azért is érdekes lehet, mert 2005 januárjában Saskőy Szabolcs éppen Juhos helyére került a nemzetközi keretbe.

- Úgy érzem, nem lenne teljesen etikus, ha én törnék pálcát Szabolcs felett, úgy gondolom, az élet úgyis bebizonyí­totta, hogy annak idején helyes döntést hoztak-e a vezetők, vagy sem...

- Véleménye azért csak van az ügyről...

- Természetesen, de annak semmi értelme nem lenne, ha én most vagdalkoznék, személyeskednék. Egyébként is: Szabolcsot is megilleti az ártatlanság vélelme, tehát nem akarok pálcát törni felette. Általánosságban azonban az mindenképpen elmondható: az amúgy is megtépázott magyar játékvezetésnek sem itthon, sem külföldön nem jött jól ez az ügy. Hiszen bárhogy is alakul tovább a történet, biztos, hogy a közvéleménynek hosszú ideig támadási felületet adtunk, arról nem is beszélve, hogy a határainkon túl is nehéz lesz meggyőzni az illetékeseket arról, hogy ne általánosí­tsanak a magyar futballbí­rókat illetően. Hiszen azért azt is hozzá kell tenni: az országos keretben igenis sok tehetséges kolléga működik...

- Amióta megví­vta az emlékezetes csatáját az MLSZ JB elnöki posztjáért Puhl Sándorral - igen keveset hallani önről...

- Alig több, mint egy éve az országos keret galyatetői edzőtáborában a megújulás mellett tettem le a voksomat. Már akkor is egyfajta figyelemfelkeltésnek szántam a dolgot, jelezve, hogy vaalmi nagyon nem működik jól a JB berkein belül. És bár nem nyertem, 64 szavazatot kaptam, ami azt is jelezte, hogy sokan már akkor elégedetlenek voltak a Puhl Sándor vezette bizottsággal. Ezek után számomra egyáltalán nem volt meglepő, hogy a közelmúltban éppen a saját közege fordult az egykori világelső ellen...

- Ön mikor beszélt utoljára Puhl Sándorral?

- Az ominózus galyatetői edzőtáborban. Kétszer fél órát...

- És akkor nem került szóba egy esetleges közös munka lehetősége?

- Megmondom őszintén: titkon számí­tottam erre. De hát a bűnöm az volt, hogy változást szerettem volna, erkölcsi és szakmai megújulást, a "válasz" erre pedig csak az volt, hogy egyszerűen félreállí­tottak, szóba sem álltak velem.

- Ahhoz mit szól, hogy Puhl Sándort Vágner László váltotta a JB-elnöki poszton?

- Szakmailag egyértelműen jó kezekbe került az irányí­tás, de nem lesz könnyű a megújulás, hiszen nem csak szakmailag, hanem morálisan is rendbe kell tennie a magyar játékvezetést...


Lauber Gyula: Amikor Saskőy FIFA-bí­ró lett - egyből felálltam!

Az egykori élvonalbeli játékvezető hosszú évekig az MLSZ JB elnökségi tagja volt, a küldőbizottságot vezette. Az ő személye azért is érdekes, mert nem is titkolja: 2004 végén éppen azért mondott le elnökségi tagságáról, mert nem értett egyet Saskőy Szabolcs FIFA-keretbe jelölésével.

- Tudja, hogy van ez: aktí­v játékvezetőként még hajlandó voltam a kompromisszumra de 69 évesen már túl öreg vagyok ahhoz, hogy megalkudjak. Éppen ezért amikor Saskőy beválasztására sor került, én nem is gondolkoztam sokat: egyből felálltam....

- Mi volt a kifogása Saskőyvel szemben?

- Tudom, hogy ez egy szubjektí­v dolog, de egész egyszerűen nem tartottam alkalmasnak arra, hogy a legmagasabb szinten képviselje a magyar játékvezetést. És ezzel kapcsolatban nem csak szakmai, hanem erkölcsi aggályaim is voltak. Éppen ezért úgy döntöttem: ehhez nem adom a nevem. Érdekesség: az akkori, öttagú elnökségből Hamar László és Palotai Károly nem is volt jelen, í­gy Puhl Sándor és Divinyi Béla szavazatával szemben egyedül maradtam...

- Milyen erkölcsi aggályai voltak?

- Tudja, vannak olyan dolgok, amiről Szabolcs személyével kapcsolatban játékvezetői berkekben már évek óta beszélnek - de a dolgokat bizonyí­tani nem lehet. Éppen ezért én is csak annyit mondanék: kár,l hogy Puhl Sanyi túlságosan elfogult volt Saskőyvel szemben. Véleményem szerint ez is igen csak közrejátszott abban, hogy a játékvezetők a közelmúltban bizalmatlanságukat fejezték ki vele szemben. Azt pedig roppantul sajnálom, hogy Saskőy-ügyben az élet - hozzáteszem: sajnos - engem igazolt.

- Az ügyben még folyik a vizsgálat, í­télet hosszú hónapok múlva várható, ráadásul Saskőy Szabolcsot - több társával egyetemben - szabadlábra helyezték...

- Ez valóban í­gy történt, de kérdezem én: az NB I-es keret tagjai közül miért éppen Saskőy neve került szóba egy több milliárdos csempészés kapcsán?...

Saskőy: Ketté törték a karrierem:

"Ártatlan vagyok, nem csináltam semmit. Ezt megmondtam már akkor is, amikor bevittek, és ezt mondom most is. De ezzel a vádaskodással kettétörték a karrieremet" - mondta Saskőy Szabolcs egykori játékvezető. Az egykori FIFA-bírót 2006 májusában vette őrizetbe a rendőrség, egy 5 milliárd forint értékű csempészési és adócsalási ügyben." - nyilatkozta 2008-ban az index-nek.

A 14 gyanúsítottból talán ha hármat ismertem. Egy vámügyintéző cégnél dolgoztam, ahol angol nyelvű kínai számlákat kellett ellenőriznem. Ezekből azonban nem derült ki, hogy nem az volt a származási ország, ami a számlán szerepelt" - állítja Saskőy.

A volt játékvezető szerint a legrosszabb az egészben az volt, amikor kommandósok törtek rá az otthonában, és a gyermekei annyira megijedtek, hogy hetekig nem aludtak jól. Ezután három napra őrizetbe vették, majd négy és fél hónapot ült előzetesben a Gyorskocsi utcában. Kiengedése után két hónapot házi őrizetben töltött.

Amikor kikerültem, az APEH azonnal teljes vagyonosodási vizsgálatot indított nemcsak ellenem, hanem az egész családom ellen is. Semmit nem találtak" - mondta Saskőy, aki szerint a börtönélet nem jó dolog, de nem is olyan borzasztó, mint sokan gondolják. "A legrosszabb az egészben az volt, hogy egész nap nem csináltam semmit" - panaszolta.

Saskőynek korábban több zűrös meccse is volt, amelyekkel sokat foglalkoztak a lapok. Az egyik Honvéd-MTK után a kispesti vezetők feljelentéssel is megfenyegették. 2005 novemberében a játékvezetőt tippmixes csalással vádolták, miután a találkozót a 98. percig - az MTK egyenlítéséig - vezette, és három hazai játékost is kiállított.

Ez hülyeség. Ha valaki kicsit odafigyelt volna, rájön, hogy ötös kötésben voltak a tippmixmeccsek, tehát eggyel semmit nem értem volna. Egyébként kétszer is jeleztem a hosszabbítást, amit a mai napig videófelvétellel tudok bizonyítani."

Másik két emlékezetes meccsén lehet, hogy hibázott, de mindkétszer a partjelzőjére hagyatkozott. Ezért adta meg a Debrecen gólját Pápán, amikor a labda nem is volt bent, és ezért adta meg az Újpest egyenlítő találatát a Ferencváros ellen 2006 áprilisában, amikor a gólszerző Kovács Zoltán lesen állt a kipattanó átvételekor.

A korábban egyenruhás vámosként tevékenykedő játékvezető úgy érzi, akik a barátai voltak, azok most is azok, és amikor előzetesben volt, akkor is kitartottak mellette. Így a 2002-es vb-n szerepelt Székely Ferenc partjelzővel is megmaradt a barátsága, de elmondása szerint soha senki nem bántotta, se nyilvános helyen, se magánemberként.

Azt már korábban is rebesgették róla - ő sem tagadta -, hogy nem megélhetési játékvezetőnek számított, számára ez csak hobbi volt. Már 18 éves korában elvégezte a játékvezetői tanfolyamot, végigjárta a szamárlétrát, így jutott el a FIFA-tagságig. Éppen ezért fáj neki, hogy amikor kiderült az ügye, a játékvezetők első embere, Wágner László kijelentette, amíg ő a főnök, Saskőy nem fog meccset vezetni.

Pókerre váltott:

Három éve minden híradás Saskőy Szabolcs játékvezetővel volt tele. Először bajnoki meccsek eredményét befolyásoló vitatott ítéleteivel, majd egy csempészési üggyel került a sporttárs a címoldalakra. Az egykori bíró most is vallja, valamennyi ügyben ártatlan, és azt sajnálja nagyon, hogy már nem vezethet labdarúgó-mérkőzéseket. Saskőy neve most a pókerben tűnhet fel nekünk.


"Ártatlan vagyok, nem csináltam semmit. Ezt megmondtam már akkor is, amikor bevittek, és ezt mondom most is. De ezzel a vádaskodással kettétörték a karrieremet" - mondta Saskőy Szabolcs egykori játékvezető. Az egykori FIFA-bírót 2006 májusában vette őrizetbe a rendőrség, egy 5 milliárd forint értékű csempészési és adócsalási ügyben. Az index.hu egy évvel ezelőtt egy hosszabb interjút készített vele:

"Amikor kikerültem, az APEH azonnal teljes vagyonosodási vizsgálatot indított nemcsak ellenem, hanem az egész családom ellen is. Semmit nem találtak" - mondta Saskőy, aki szerint a börtönélet nem jó dolog, de nem is olyan borzasztó, mint sokan gondolják. "A legrosszabb az egészben az volt, hogy egész nap nem csináltam semmit" - panaszolta.

Saskőynek korábban több zűrös meccse is volt, amelyekkel sokat foglalkoztak a lapok. Az egyik Honvéd-MTK után a kispesti vezetők feljelentéssel is megfenyegették. 2005 novemberében a játékvezetőt tippmixes csalással vádolták, miután a találkozót a 98. percig - az MTK egyenlítéséig - vezette, és három hazai játékost is kiállított.

"Ez hülyeség. Ha valaki kicsit odafigyelt volna, rájön, hogy ötös kötésben voltak a tippmixmeccsek, tehát eggyel semmit nem értem volna. Egyébként kétszer is jeleztem a hosszabbítást, amit a mai napig videófelvétellel tudok bizonyítani."

Másik két emlékezetes meccsén lehet, hogy hibázott, de mindkétszer a partjelzőjére hagyatkozott. Ezért adta meg a Debrecen gólját Pápán, amikor a labda nem is volt bent, és ezért adta meg az Újpest egyenlítő találatát a Ferencváros ellen 2006 áprilisában, amikor a gólszerző Kovács Zoltán lesen állt a kipattanó átvételekor.

A korábban egyenruhás vámosként tevékenykedő játékvezető úgy érzi, akik a barátai voltak, azok most is azok, és amikor előzetesben volt, akkor is kitartottak mellette. Így a 2002-es vb-n szerepelt Székely Ferenc partjelzővel is megmaradt a barátsága, de elmondása szerint soha senki nem bántotta, se nyilvános helyen, se magánemberként.

"Azt például kevesen tudják, hogy tavaly ért véget egy öt éve húzódó ügyem, amelyben felmentettek a csempészés vádja alól. Mindezt úgy, hogy az ügyész indítványozta a felmentést" - mondta. Arra viszont nem kívánt kitérni, jelenleg miből él. "Üzletemberként élem az életem" - jegyezte meg.

Azt már korábban is rebesgették róla - ő sem tagadta -, hogy nem megélhetési játékvezetőnek számított, számára ez csak hobbi volt. Már 18 éves korában elvégezte a játékvezetői tanfolyamot, végigjárta a szamárlétrát, így jutott el a FIFA-tagságig. éppen ezért fáj neki, hogy amikor kiderült az ügye, a játékvezetők első embere, Wágner László kijelentette, amíg ő a főnök, Saskőy nem fog meccset vezetni.

Vágner László, a hazai játékvezetés jelenlegi első számú vezetője nem kívánt nyilatkozni a Saskőy-ügyben. Mint mondta, lezártnak tekinti a történetet. Azt cáfolta, hogy ő örökre eltiltotta volna az egykori bírót, hiszen alacsonyabb osztályokban - amelyek meccsei nem az ő hatásköre alá tartoznak - nyugodtan vezethetne még. Azt elismerte, amíg ő a játékvezetői bizottság elnöke, az országos keretben nem lesz helye Saskőynek.

Játékvezetőként és asszisztensként a BLSZ által üzemeltetett, alacsonyabb osztályokban kapott működési lehetőséget.

Rendszerváltás évei (1991-2000) Játékvezetés története
2020.04.29 19:34 A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
Rendszerváltás évei (1991-2000)

Az újabb változáshoz ismét politikai rendszerváltozásra volt szükség. 1989 a fordulat éve volt a futballbíróknál is, s a független Játékvezetői Testület létrehozásával a magyar bírák legsikeresebb évtizede kezdődött.

Az újabb változáshoz ismét politikai rendszerváltozásra volt szükség. 1989 a fordulat éve volt a futballbíróknál is, s a független Játékvezetői Testület létrehozásával a magyar bírák legsikeresebb évtizede kezdődött.
Ám, mielőtt a Nagy Miklós és Puhl Sándor nevével fémjelzett korszak bemutatásába kezdenénk, kanyarodjunk vissza a hetvenes évekbe, ahol az immár JB-elnök Zsolt Istvánnál ejtettük el a fonalat a nagy egyéniségek bemutatásakor. Mert mielőtt továbblépnénk, aranybetűkkel kívánkozna ezekre a lapokra Zsolt egyik kortársának, az ugyancsak évtizedekig az élvonalban bíráskodó örök tatabányai Emsberger Gyulának a neve, aki részt vett többek között az 1970-es mexikói világbajnokságon is. Tisztességét soha nem kérdőjelezhette meg senki, s korának egyik leginkább tisztelt és elismert FIFA-bírója volt, s ő az is, aki a feleségén kívül soha senkinek nem mondta el, miután játékvezető volt, hogy gyerekkorában melyik csapatnak szurkolt. De hogyan is lehetne feledni a legendás Vadas Györgyöt, akivel kapcsolatban egy Real Madrid-Internazionale BEK-csata után terjedt el mindenféle pletyka, alighanem minden alap nélkül, vagy a chilei vb-résztvevő Dorogi Antalt? Vagy hogyan lehetne mellőzni ehelyütt Münz György méltatását, aki talán a világon egyedüliként volt egyszerre élvonalbeli jégkorong és futballbíró, s előfordulhatott, hogy egyetlen hétvégén működött közre egy kettős rangadón a Népstadionban és egy izzó hangulatú Fradi-Újpesten a Kisstadionban? Münz és hatvanas-hetvenes évekbeli kollégái olykor a világ akkori legnagyobb játékosainak vezethettek hétről hétre a magyar pályákon, ötven-hatvanezer néző előtt, nyolcvan-százhúsz forintos bírói díjért. Aligha a pénzért csinálták, ám megannyi élmény kárpótolta őket, s legendás egyéniségek fújták ekkor a sípot a magyar pályákon. A világhírű vagányok, Albert, Mészöly, Farkas és a többiek mellett szükség is volt a rettenthetetlen bírókra. Kaposi Sándorra például, aki a legenda szerint egyszer a közönség ellen is szabadrúgást ítélt. Aztán - bár ez megint csak nem tisztán sporttörténeti sztori - az izmos nyakú, hatalmas termetű idős Kaposi Sándor tarkója szerepelt a rendszerváltozás szimbólumává vált "Tovarisi, konyec" feliratú plakáton.
Történelmi idők voltak mesékkel, legendákkal és legendás sportemberekkel a magyar pályákon. Olykor történelmi igazságtalanságokkal, olykor bájos történetekkel. És akkor a már-már omladozó vakolatú, de alapjaiban még bitangul erős magyar futballból megérkezett a modern labdarúgás első magyar sztárbírója: Palotai Károly. Már attól páratlan egyéniség a nagy bírók között, hogy futballistaként olimpiai bajnok és ismert játékos volt, de mindenfajta korábbi népszerűség nélkül is a futballtörténelem egyik legnagyobb játékvezetőjeként tisztelték volna szerte a világban, a Békéscsabán született, de Győrben híressé lett sportembert.


Palotai három világbajnokság (1974, 1978, 1982) és három olimpia (1972, 1976, 1980) résztvevője volt, vezette az összes európai kupa döntőjét, 1974-ben a vb-döntők történetének első tartalékbírója volt, visszavonulása után pedig sportdiplomataként használt rengeteget a magyar bíróknak, többek között a FIFA JB tagjaként. Ma ő az MLSZ JB alelnöke.


Palotainak - önhibáján kívül - egyetlenegy, a legnagyobb csúcs meghódítása nem sikerült csupán. Ám emberi nagyságát jelzi, hogy éppen ő volt az, aki a FIFA JB tagjaként részben hozzásegítette egy magyar utódját ahhoz, hogy a szakma abszolút csúcsára érve, világbajnoki döntőt dirigáljon.


Már amennyire hozzá kellett segíteni a valaha élt, talán legnagyobb futballbírót bármihez is. Természetesen Puhl Sándorról van szó, aki a magyar labdarúgás és bíráskodás ragyogó hagyományain nevelkedett, de aki fénykorában - a kilencvenes években - az addigra végletekig lezüllött labdarúgásunk egyetlen világhírű reprezentánsa volt (Palotai és Puhl között meg kell említeni a nyolcvanas évek klasszis játékvezetőjét, az 1986-os világbajnokságon részt vett békéscsabai Németh Lajost). Puhl Sándor volt az a magyar játékvezető, aki egyedüli magyarként világbajnoki döntőt vezetett (1994-ben, a Los Angeles-i Rose Bowl-stadionban a Brazília-Olaszország találkozót), s akit a földkerekségen egyedüliként választottak egymás után négy évben (1994-1997) is a világ legjobb játékvezetőjének.
Puhl sikereinek időszaka gyakorlatilag egybeesik az egykori FIFA-bíró, Nagy Miklós vezette új magyar Játékvezető Testület létével. Az önállósodó bírók egy időre kimenekültek az összeomló magyar labdarúgás hulló törmelékei alól, s virágzó "állam voltak az államban". Takarékosan, de eredményesen gazdálkodtak, formaruhát adtak az élvonalbeli bíróknak, nagybefolyású külföldi szakértőket hívtak meg és láttak vendégül továbbképzéseiken, felszámolták a bundát és a korrupciót, amely a nyolcvanas években sajnos bizonyíthatóan behatolt a bíráskodásba is. Az alázattal végzett sok munkához kellett még egy szupertehetség, Puhl Sándor, s megszületett a világelső magyar bírói kar. Puhl mellett ugyanis a kilencvenes években az elit tagja volt még Vágner László is, és mellettük is alkalmaztak magyar bírókat a létező világversenyen. Volt olyan év (1996), amikor mindkét párosításban magyar bírói négyes vezette a Bajnokok Ligája elődöntőit, Puhl Sándor révén persze ott voltunk BL-döntőn, UEFA-kupa-döntőn, interkontinentális vb-selejtezőn, Európa-bajnokságon, s megannyi nagy-nagy tétmérkőzésen.


Aztán ennek a sikersztorinak is vége szakadt, s csak részben az egymás ellen forduló nagynevű bírók miatt. Sokkal inkább azért, mert immár nem vonhatták ki magukat többé a magyar labdarúgás általános romlásából a játékvezetők sem. Nagy Miklósnak végül mégsem kellett méltatlan módon, műve totális bukásához asszisztálva távoznia, hanem - az egész sportág számára viharos két esztendő után, amely során újra MLSZ-bizottság lett a bírók irányító testülete a JT helyett - megszilárdult hatalommal végül ő maga adta át a stafétabotot kedvenc "tanítványának". A 2000-ben visszavonuló Puhl Sándornak, akit, néhány héttel később JB-elnöki funkciója mellett az MLSZ alelnökének is megválaszottak. Így annak a dr. Bozóky Imrének lett az alelnöke, aki korábban éppen Puhl Sándor állandó partjelzőjeként lett ismert a futballvilágban, s aki többek között az 1996-os Európa-bajnokságon, s az 1997-es BL-döntőn is együtt vett részt Puhl Sándorral.
Puhl Sándor az FTC-Haladás mérkőzés játékvezetőjeként búcsúzott az NB I-től és a közönségtől, 2000. november 15-én, Torinóban az Olaszország-Anglia (1-0) barátságos találkozó hármas sípszavával a nemzetközi élvonaltól.


2001-től Puhl Sándor a JB elnökeként tevékenykedik, míg az egykori asszisztense dr. Bozóky Imre az MLSZ elnöke.
Az új elnökség radikális fiatalítást hajtott végre a keretekben.


Ennyi hát a magyar futballbíráskodás regényes történetéről az MLSZ századik születésnapján. Arról a históriáról, amelynek ezúttal csak vázlatos áttekintését tudtuk nyújtani a megannyi titkot rejtegető, alig feltérképezett száz esztendőnek. Adatokat alig-alig hagyományoztak az utókorra a sportág szereplőinek harca közepette vitézkedő derék játékvezetők, és lelkes történetírójuk sem igen akadt. A kutatómunka remek terepe lehet ez a gazdagon burjánzó, feltáratlan dzsungel, amelynek gazdagságába talán sikerült némi bepillantást nyújtani.

Márványtáblától a jubileumig (1945-1991) Játékvezetés története
2020.04.29 19:31 A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
Márványtáblától a jubileumig (1945-1991)

A magyar játékvezetés történetének újabb jelentős szakaszához érkeztünk: a második világháborút követően a sport — szinte elsőként lép az újrakezdés útjára.

A magyar játékvezetés történetének újabb jelentős szakaszához érkeztünk: a második világháborút követően a sport — szinte elsőként lép az újrakezdés útjára. A Nemzeti Sportbizottságban a JT-t egy küldött képviselte.

A JT megválasztotta elnökségét. Elnök: dr. Ábrái Zsigmond; alel nők: Mihalicza J., Nagy László, Platt Károly, Zvoiensiky B.; főtitkár: Molnár L., titkár R. Takács J., pénztáros: Mácsai A.: bíróküldő: Gerő Ferenc.

 A bajnokság kettős derbivel kezdődött: az FTC—Vasas mérkőzést Szigeti Gy. (Kallós — Rose); az Újpest— MTK találkozót Barna B. (Rosmann — Zsolt) vezették.

1945. december 22-én a második világháború játékvezető mártírjainak emlékére — a tagság adakozásából —, az akkori MLSZ-székház (Vadász u. 31.) bejáratának falán márványtáblát lepleztek le.

Az emléktáblára vésve a következők olvashatók: „A Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testületé örök emlékül azoknak, akik 1939-1945. évben életüket vesztették."

Nem vihettük el minden évben a százharmincnyolc mártír emléktáblájához a kegyelet virágait, mert a tábla is „követte" a magyar játékvezetés - hányatottnak is nevezhető - „sorsát". Az átszervezések, a sűrű költözködések miatt a tábla is el-eltűnt; 1972-ben az MLSZ helyiségeinek felújítása után került a szövetség központi folyosójának falára .. .

Jelentős szerepet töltött be a magyar játékvezetésben Tabák Endre. 1930-ban tette le a játékvezetői vizsgát; 1945-től a Közép-Magyarországi kerületi JT, 1948-tól az akkor önállóan működő országos JT főtitkára.

A ma is alkotóereje teljében levő szakíró tankönyveiből — elsősorban „A zöld gyepen" című három kiadást megért kötetből — sok ezer hazai és külföldi játékvezető tanulta meg a labdarúgás szabályait.

1951-ben az egyik törvényerejű rendelet a testnevelés és sport fejlesztését állami feladattá teszi.

Megalakul az OTSB, megszűnnek a játékvezető testületek (a kerületiek is), helyükbe bizottságok alakulnak, amelyek a Labdarúgó Szövetségekhez kapcsolódnak. Természetesen nem kivétel ez alól az országos JT sem.

Ha képet akarunk alkotni a magyar játékvezetés legutóbbi negyven évéről, akkor — filmes nyelven szólva - „gyors vágásokkal" kell az eseményeket, azok főbb szereplőit felidézni.
Szó sem lehet teljességről, ezt a terjedelem nem engedi meg; marad a keresztmetszet, hátrányaival együtt.

1956 őszén az OTSB kinevezte az Országos Játékvezető Tanács vezetőségét, amely az első taggyűlésen egyhangú bizalmat kapott a tagságtól. Az országos vezetőség elnöke: dr. Ábrái Zsigmond, elnökhelyettes: Nagy Lajos, titkár: Ludwig Antal. A JT-iroda vezetője: Koós Sándor, a mindenki „Szanyi bácsija". Fejből tudta több száz (lehet, hogy ezer) játékvezető, edző, klub címét, telefonszámát; 15 évig bíráskodott, több mint 25 éven át volt tagja a küldőbizottságnak. Szerette a fiatalokat — menedzselte őket. Pillanatok alatt intézkedett; a játékvezetői díjakat zsebből fizette, de soha nem volt egy fillér hiánya sem.

1959-ben a Nemzeti Bajnokság őszi idényének mérkőzéseit 276 bíró vezette. Nevek az ,,A"-keretből: A három Balla: Károly, Béla (testvérek), Gyula (Szolnokról), Harangozó S., Hernádi V., Páldi E. (Pécs), Sipos Szilárd (Miskolc), Fülep Kornél (Debrecen), Virágh Ferenc (Cegléd). Sokat foglalkoztatott játékvezető itthon és külföldön Сеге Gyula; a labdarúgással 1947-ben jegyezte el magát, gyors karriert futott be: 1950-ben NB III, 1952-ben NB II és 1954-ben NB l-es!

1962 februárjában köszöntötték Baranyában a negyvenéves jubileumukat ünneplő Kassai Józsefet és Heiness Jenőt.

Az 1962-ben Chilében megrendezett VII. VB-n az 50 éves Dorogi Andor képviselte a magyar játékvezetői kart. A VB-vel be is fejezte sport- pályafutását. Egyébként az eddigi tizennégy VB-n tiz alkalommal képviselték magyar bírók a testületet. Hertzka Pál (1938. Franciaország), Dorogi Andor (1962), Emsberger Gyula (1970 Mexikó), Németh Lajos (1986), Zsolt István (három alkalommal: 1954, 1958, 1966), és ugyancsak három alkalommal Palotai Károly (1974, 1978, 1982).

Az 1963. évi tatai edzőtáborozáson vezették be az úgynevezett „atlétikus próbákat".

1964 novemberében fejezte be 25 éves pályafutását Hamar Antal szolnoki játékvezető; több mint 100 NB ll-es mérkőzést vezetett.
A Hajdú-Bihar megyei játékvezetők 1965-ben 2084 mérkőzésen bíráskodtak.

Ezerkilencszázhatvanhét: a JT megalakulásának 50 éves jubileuma alkalmával Sir Stanley Rous újévi üdvözletét küldött a magyar játékvezetőknek. „Szeretném a Játékvezető című lapon keresztül legszivé- lyesebb jókivánságaimat küldeni az 1967-es esztendőre a lap olvasóinak, a magyar játékvezetőknek. Ebben az évben Európa valamennyi országa játékvezetői részére tovább szélesedtek a külföldi működés lehetőségei. Véleményem, hogy az 1966-os VB küzdelmeinek játékvezetése magasabb, mint az előző világbajnokságokon. A szabályok magyarázatának szelleme azonban továbbra is igen egyenlőtlen, játékosok, játékvezetők között egyaránt. Az egységesítés érdekében továbbra is folytatnunk kell állhatatos erőfeszítéseinket. Valamennyieknek boldog és eredményes esztendőt kíván: Sir Stanley Rous, a FIFA-elnöke".

Fiatal - 27 éves — játékvezetőtől Horváth Józseftől kellett végső búcsút venni. A dunaújvárosi játékvezető - tragikus körülmények között — hunyt el. A Székesfehérvár— Börgönd vasúti átjárónál a lezárt sorompót megkerülve igyekezett játékvezetői küldési határozatának eleget tenni, amikor az arra robogó személy- vonat halálra gázolta . .. Két kiskorú gyermeket hagyott hátra . ..

A szűkítés ellenére is több mint 160 játékvezetőből állt az 1969. évi országos keret.

A magyar játékvezető társadalom 1969 márciusában gyászolta alapító elnökének Havas Lajosnak végső távozását. Hamvainál megígértük, hogy emlékét megőrizzük.

Tolna megyében alaposan kihasználták a téli szünetet: 72 játékvezetőt képeztek ki. S. Lászlóné személyében női játékvezetője is lett a megyének.

 Az 1970/71-es FIFA-keret Almási János, Bircsák Gusztáv, Biráczky János, Emsberger Gyula, Petri Sándor, Vízhányó László, Zsolt István.
 A Komárom megyeiek Pe tőházán tartották edzőtáborukat; az események között szerepelt Emsberger Gyula élménybeszámolója az 1970-es mexikói VB-ről.

A játékvezetői dijak ekkor a következők voltak: NB I 140,— Ft (partbíró 80,—); NB I В 110,- Ft (pb. 70,-); NB II 90,- (pb. 55,-); NB III 60,- (pb. 35,-).

Szabolcsban 1970-ben „megyei szinten" kevés volt a játékvezető: 56-an voltak. Okát a rossz közlekedési viszonyoknak, a mérkőzések veszélyes légkörének, és az alacsony megyei játékvezetői díjaknak tulajdonították.

1971 tavaszán országos értekezletet tartott az MLSZ, amelyen foglalkoztak a játék- vezetés időszerű kérdéseivel is. Az elhangzottak alapján az a következtetés vonható le, hogy minden ország játékvezetői kara nagymértékben felelős hazája labdarúgásának színvonaláért.
Ennek az évnek a végén tette le a sípot Zsolt István, aki 34 évet töltött labdarúgó- pályákon; Vadas György több évtized sok-sok nehéz mérkőzése után búcsúzott. A játék- vezetés mindkettőjük napi életének szerves része volt.

1972: Az országos játékvezetők tatai edzőtáborozásán felszólalt az MLSZ-főtitkára: kihangsúlyozta, hogy a szövetség és a JT zavartalan, jó munkakapcsolatot tart fenn; a JT szakmai önállósággal rendelkezik. A játékvezetőknek a jövőben is komoly szerepet szánnak.

A Somogy megyéhez tartozó siófoki (1973-ban járási) alszövetséghez 74 csapat tartozott. Mérkőzéseik vezetésére nem állott rendelkezésre megfelelő számú játékvezető; ezért Pintér Lajos alelnök, munkatársaival, elsősorban dr. Kasza Gyula (t) orvossal, 1973-tól rendszeresen szervezett alapfokú játékvezetői tanfolyamokat. Elérték azt fis, hogy a vizsgák után 8-10 játékvezető a „pályán maradjon"; többen ma is bíráskodnak: Sipos L., Vaskó F., Sárközi F., Balog F., Miskei L.

1973. április 14-én a Ganz-Mávag—Várpalotai Bányász NB I/B-s mérkőzés bírája Vecsera János a 42. percben - tragikus hirtelenséggel - a sportpályán, vezetés közben meghalt. A fiatal, 36 éves, jó megjelenésű és egyéniségű sportembert sokan ismerték és szerették, mert erényes sport- emberi tulajdonságai voltak. Védte a tiszta játékot.

Az 1973—74-es bajnokságot a sárga lapok eltörlésével kezdték. A két évvel korábban bevezetett rendszer módosítását ,,a játékvezetők érdekében hozott intézkedésnek" minősítették!? Az intézkedés heves szakmai vitát váltott ki az ország játékvezetői körében.

1973. szeptember 3-7. között rendezték meg Tatán az országos edzőtábort, miután 1953-ban került sor első ííben a tatai edzőtábor megtartására, ez a huszadik, jubileuminak számított.

1974 kezdetén lépett hivatalába az MLSZ új elnöksége Kutas István vezetésével; 1/74. sz. határozatában a JT irányításával Zsolt Istvánt bízta meg, aki dr. Szilágyi Györgyöt váltotta fel e poszton.

A játékvezetés hazai gyakorlatában a nemzetközi előírásoktól eltérő módszerek kerültek bevezetésre. A FIFA-fő- titkára dr. H. Käser már márciusban észrevételt tett, és magyarázatot kért az eltérésekre Többek között ezt írta levelében: „a játékvezetőknek szigorúan be kell tartaniok a szabályokat.

Arról van szó, hogy a szabályokat világszerte egységesen kell alkalmazni, s nincs helye »nemzeti« külön utasításoknak."
Az MLSZ csak májusban(f) válaszolt, arra hivatkozva, hogy „bizonyos időt vett igénybe a tények tisztázása." Továbbiakban megállapítja: „Néhány erélyes intézkedésünk jóvoltából ma már rend van a pályákon, a játékosok a szabályok adta lehetőséget használják ki... Helyreállt a rend a nézőtereken is."

Frankfurtban Dr. Joao Havelange-t választották meg a FIFA elnökének. Hatvannyolc szavazatot kapott, ötvenketten ellene voksoltak.

А X. VB-n a magyar játékvezetést Palotai Károly képviselte.

A hazai játékvezető keretek 1974-től alaposan megváltoztak: az NB l-nek 17; a díj mérkőzésenként 500,- Ft; NB II 26 (250,-); NB JH 59 (150,-). Volt egy 14 tagú part- bírói keret is.

1975 júliusában a „Játékvezető" című lap (XIV. évf.) a „Labdarúgás" méllékleteként jelent meg, új köntösben.

Az 1975—76-os FIFA-keret: Halász Mihály, Hámori László, Müncz György, Nagy Béla, Palotai Károly, Petri Sándor, Somlai Lajos.

1976 januárban az NB l-ll keretek Verebes József edző irányításával Csillaghegyen alapoztak; 5 nap alatt 55 ezer métert futottak. Az

1978-79. évi országos játékvezetői keret „rangidőse" Marton László; a legfiatalabb tagja: a ma is bíráskodó Kurmai László volt.
Az 1978-as sikertelen argentínai VB-szereplés ismét „új fejezetet" nyitott a magyar labdarúgás életében: év végén az OTSFf elnöke négy évre egy 17 tagú „új" elnökségnek adta át a megbízó leveleket, a testület elnöke: Szepesi György. Engem — az elnökség tagját - megbíztak a JT veztésével.

A megelőző négy évben különböző kísérletek történtek a játékvezetés színvonalának emelése érdekében, főleg az első időszakban mutatkoztak a törekvések látszólagos eredményei. Az alapvető kérdés - a hazai labdarúgás segítése - viszont nem oldódott meg. A labdarúgás szabályait vagy nem, vagy csak torzítva alkalmazták. A FIFA—JB Buenos Airesben ismét foglalkozott az eltérő „magyar szabályalkalmazással", további vizsgálatot tartott szükségesnek! A JT új vezetősége, amelynek tagjai voltak: dr. Szilágyi György (UEFA-tag), Szlávik András (t), Kaposvári József, dr. Neuber Alajos; a titkár: Temesvári János a szabálytorzítások felszámolását, a szakmai és nevelő(utánpótlást is biztositó) munka meghonosítását tartotta elsőrendű feladatának. Ez utóbbi cél elérése érdekében bevezette a játékvezetők követelményrendszerét, mint a minősítés, keretbesorolás alapját. Az 1979-es tatai edzőtáborozáson részt vett F. Seipelt (t) az UEFA—JB elnöke, és megnyugvással vette tudomásul, hogy a magyar játékvezetők ismét a mindenkor érvényes szabályok szerint bíráskodnak.

A FIFA-keretbe az 1979-80-as évre a lehetséges 7-tel szemben csak 5 hazai bíró került jelölésre. Az NB l-nek 18, az NB fl-nek 60 tagja volt.

40 éves játékvezetői pályafutását ünnepelhette Páldi Ede az utánpótlás bizottság akkori vezetője.

Az 1980-81-es FIFA-keret újból 7 tagú!
130 budapesti és vidéki játékvezető, valamint ellenőr vett részt a Budapest Sport- csarnok építési munkáiban; szabad szombatjukat „áldozták" erre.

Az MLSZ elnöksége 1980 decemberében foglalkozott a játékvezetés helyzetével; 68/1980. (10. 08.) sz. határozatában a JT-t „dicséretben részesítette a kétéves munkáért." De „ajánlásaiban", főleg a játékvezetői kereteknél beleszólást igényelt. Ez pedig kifejezetten olyan kérdés, amely a JT szakmai önállóságát sérti. Az említett „igény" vezetett később zavarokhoz, ellentétekhez. - Nemzetközi tanfolyamot szervezett a JT Szarvason 1981. július 19-25-e között. A rendezvényt az UEFA- tanfolyam „főpróbájának" tekintették. Erre egyébként a spanyolországi VB után Keszthelyen került sor. Az UEFA kétévenként rendezi meg az európai éljátékvezetők tanfolyamát. Első Ízben került arra sor, hoqy „kelet-európai" országot bíztak meg a tanfolyam megszervezésével. Ezt a magyar JT elismerésének is tekinthetjük. А VI. tanfolyamon megjelentek az UEFA akkori vezetői dr. Artemio Franchi (t) elnök, Hans Bangerter főtitkár és a JB tagjai. Elismerően szóltak az előkészítésről és a program pontos lebonyolításáról. Nem veszett kárba a hároméves előkészítő munka.

1982 decemberében — lemondás folytán - Szlávik András kapott megbízást a JT vezetésére; csak „pályamódosítást" tervezett a JB-ben.

1983 novemberében fejezte be aktiv játékvezetői pályafutását az akkor 48 éves Palotai Károly. Nem szakadt el ezután sem a játékvezetéstől: idehaza JT-tagjo, a FIFA-ban előbb instruktor, majd 1990 decembere óta a FIFA-JB tagja.

Súlyos betegség következtében elhunyt Kasza Ferenc, a Csongrád megyei JT elnöke.

Dr. Ábrái Zsigmondnak a szíve 1984 nyarán felmondta a „szolgálatot", az a szív, amely a labdarúgásért, a játékvezetésért dobogott. A 91 éves korában eltávozott nagyszerű ember hosszú időre a magyar játékvezetők példaképe marad.

Az 1986-os mexikói VB kudarcot jelentett válogatott csapatunk számára.

Az elmúlt négy év sistergő változásokat hozott szervezetben, személyekben egyaránt, a szövetség és a labdarúgás életében. Ezek érintették a játékvezetőket is. Fordulatot jelentett az 1989. május 29-j országos játékvezetői értekezlet, amely a jelölőbizottság javaslata alapján választotta meg a testület elnökségét. Elnök: Nagy Miklós, volt FIFA-játékvezető, helyettese: Palotai Károly. A Fővárosi cégbíróság jóváhagyta a Játékvezető Testület működési engedélyét, s ma önálló jogi személyként a Magyar Labdarúgó Szövetséggel mellérendeltségi viszonyban állva, alapszabály szerint végzi tevékenységét. Negyven év utón a játékvezetők ismét magukénak mondhatják testületüket.

 



Az önállóság útján (1917-1939) Játékvezetés története
2020.04.29 19:28 A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
Az önállóság útján (1917-1939)

A bírótestület megalakulásáról a legilletékesebb — az első elnök - Havas Lajos így emlékezett: „A harctérről se- besülten hazakerültem, bejártam a szövetségbe, birókép- zéssel és vizsgáztatással igyekeztem a biróhiányon segíteni.

A bírótestület megalakulásáról a legilletékesebb — az első elnök - Havas Lajos így emlékezett: „A harctérről se- besülten hazakerültem, bejártam a szövetségbe, birókép- zéssel és vizsgáztatással igyekeztem a biróhiányon segíteni.

Azt mondták, hogy „gyártottam" a bírókat. Hamarosan felmerült (nem először) egy testület alakítása. Mint a Bi- róbizottság elnöke és a szövetség alelnöke ezen igényt bejelentettem; az MLSZ-veze- tősége azonban előbb erélyesen ellenzett. A sokaság kívánságát viszont nem lehetett elnémítani. Alapszabályt készítettünk, melyet az illetékes hatóság jóvá is hagyott: megkaptuk a működési engedélyt, összehívtuk az alakuló közgyűlést, amely engem választott elnökévé. Megalakulásunkat levélben bejelentettük a Szövetségnek, amelyet most már tudomásul vett. A korábbi bírálóbizottságot megszüntették." Nevek az első elnökségből: Kiss Gyula alelnök; a titkári beosztásban — rövid idő alatt - többen is váltották egymást: Rojkó Béla, Kiss Menyhért, Salczer Alfréd; Gero Ferenc pénztáros. Havas Lajost az elnöki székben Fischer Mór követte, majd Langfelder Ferenc, Szüsz Hugó, Sulczer Vilmos állt a testület élén.

A vidéki alosztályok bíróelnökei: Chemez Rezső, Horváth Pál, Machó Ferenc, Kann Ferenc, dr. Pfeifer Márk, és Szűcs Aladár.


A bíráknak, mint a testület tagjainak „nyilatkozatot" kellett aláírniok, két ajánló „ellenjegyzésével", amelyben kijelentették a következőket: „Futballbiróvá való minősítésem esetén alávetem magam a birótestület és az MLSZ szabályainak, s pontosan teljesitem mindazon kötelezettségeket, melyeket a szabályok előírnak, a mérkőzéseken mindenkor a legjobb tudásom szerint igazságosan - minden klubszemponton, rokon- és ellenszenven felülemelkedve fogok bíráskodni.
Aláírás nélkül ma is elvárható követelmény.

E korszak egy kedves alakja Orova Henrik —, de csak úgy Ismerték szerte az országban: „Heimi". Nem tudni tőle származlk-е a bíró mérkőzés előtti bemutatkozása, amely így hangzik: „Szemüvegem van! Szüleim nincsenek! Nem megyek sehová.

Érdemes megvizsgálni, hogy milyen lehetősége volt a tízes-húszas évek játékvezetőinek arra, hogy a szakmai-elméleti ismereteket megszerezhessék? A játék szabályait elsőnek magyar nyelven Bél у Mihály írta meg. A szerző eredeti magyarsággal fordítja az angol kifejezéseket; például a kirúgást „elrúgásnak", a gólt „berepitésnek". 1925- ben megjelent a „Football- könyv” Kiss Menyhért szerkesztésében, az ára 30 000 korona volt! Ezt követte 1929- ben a Magyar Futballbírák Évkönyve. Csak a harmincas évek második felében, illetve a negyvenes évek első éveiben kiadott szabálykönyveket tekinthetjük olyan kiadványoknak, amelyek a szakmai ismereteket korszerűen magyarázzák.

Az MLSZ 1926. január havában megtartott közgyűlése határozatot hozott a professzionizmus bevezetésére.

A BT kapcsolata a profiszövetséggel nem volt súrlódásmentes. A profiegyesületek egymás között elintézték a vezető bíró kiválasztását, sőt vétó joguk is volt. Egy 25 főből álló keret vezette a profi mérkőzéseket. Néhány név: dr. Ábrái Zs., Boronkai G., Hertzka P., Ivancsics M., Kann F., Klug F.

1930. január 7-én a magyar királyi belügyminiszter jóváhagyta a BT alapszabályát. A Testület céljait az 5. § — többek között - így határozta meg: „a magyar labdarúgósport fejlesztése, játékbirák nevelése, minősítése, képesítése, állandó oktatása, továbbképzése, a bíráskodás szabályszerű ellátása, az egységes bíráskodás meghonosítása .. . bíráknak kiküldése külföldi mérkőzések vezetésére.

A célokat és feladatokat tekintve érdemes egy rövid összehasonlítást tenni a mai játékvezető Testület alapszabályában foglaltakkal: „A Testület célja: a játékvezető szakmai felkészültségének
emelése; . .. kapcsolatok ápolása és fejlesztése a nemzeti labdarúgó-szövetségek játékvezető testületéivel; ... elvégzi a játékvezetői-ellenőri keretek tagjainak minősítését . szervezi és ellenőrzi a játékvezetésre vonatkozó jogszabályok és határozatok végrehajtását ..."

Zavarba jöhet az, aki a BT „címjegyzékét" akarja összeállítani; mert tizenegy helyen tanyáztak a bírók.

1931. november 19-én hangzott el a rádióban a BT részéről „A futball, a közönség és a biró" című előadás.

Ezerkilencszózharmincket- tőben egész éven keresztül tartó tárgyalások eredményeként új egyezményt kötött az MLSZ és a Magyar Futbáll- bírák Testületé. Ez lényegében megegyezik a régivel, amit korábban a BT felmondott.

- A testület szervezeti felépítése alosztályokból állt. Az országos JT egyúttal a budapesti alosztályt is jelentette.

Taglétszám 1939-ben minősítési fok szerint: III. fokú — 176; II. 270; I. 340; gyakorló játékvezető 182; összesen 968. (A legmagasabb bírói fokozat a III. fokú.)
Negyven évvel később — 1979-ben: NB I. 20; NB II. 82; megyei játékvezetők száma: 1121; járásokban működők — 2560.

1939-ben felfüggesztik ar MLSZ és a JT autonómiáját, kormánybiztost neveznek ki.

Az első két évtized (1897-1917) Játékvezetés története
2020.04.29 19:24 A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
Az első két évtized (1897-1917)

Angliában a labdarúgás alakulására két fontos társadalmi fejlődés volt hatással: a vasúthálózat kiterjedése, amely megkönnyítette az utazást, és a szombati félnapi munkanap bevezetése.

Angliában a labdarúgás alakulására két fontos társadalmi fejlődés volt hatással: a vasúthálózat kiterjedése, amely megkönnyítette az utazást, és a szombati félnapi munkanap bevezetése. A XIX. század végére kiterebélyesedett a labdarúgás, szervezett formát öltött a különböző nemzeti szövetségek létrejöttével. Ennek a fejlődésnek a hullámai elérték hazánkat is: a tizenkilencedik század utolsó évtizedében már ismerték, sőt játszották is a labdarúgó játékot Magyarországon, de - ekkor még - minden különösebb rendszer és szabályok alkalmazása nélkül. Ennek ellenére a játék a magyar sporttársadalmat meghódította. Hasonlóan Angliához, nálunk is a tornatanárok és a diákok hódoltak elsőként a fut- balldivatnak. Végül is 1897- 1900 között 57 (!) nemzetközi, 63 fővárosi csapatok közötti, 20 fővárosi és vidéki csapatok közötti mérkőzésre került sor.

Csupán jelzésként még néhány adat:

  • 1897. május 9. - első nyilvános mérkőzés;
  • 1897. október 31. - első nemzetközi mérkőzés (BTC—Vienna Cricet and Football Club);
  • 1900 ősz, a „Törekvés Football Club 1900" megalakulása.
  • 1901. január 19. Az MLSZ megalakulása, ugyanebben az évben: — első versenykiírás: — a játék- szabályok magyar szövegezése; — az első (nem hivatalos) magyar válogatott mérkőzés
  • (1901. április 11.); - 1902. - első szövetségi közgyűlés; — első osztrák-magyar mérkőzés (1902. október 12.); -
  • 1903. október 10. — megalakul az Ifjúsági Labdarúgó Szövetség (ILSZ); 
  • 1905. Az amatőrszabály megalkotása. Új játékszabályok magyarázatokkal.
  • 1906. Belépés a FIFA-ba.
  • 1909. május: FIFA-kongresszus Budapesten.
  • 1912. Első részvételünk az olimpiai labdarúgótornán Stockholmban.
  • 1914. július 23. Az első világháború kitörése.
  • 1916. MLSZ „Hadi Kupa" bajnokság beindítása.
  • 1917. május 29. Megalakul a Bírák Testületé...


Az MLSZ és a BT megalakulása közötti több mint másfél évtizedben változás változást követett, s azt is elmondhatjuk, hogy időnként nem volt zavartalan a szövetség és a bírák kapcsolata. Sokszor került „napirendre" az a kérdés: hol van a bírók helye a labdarúgás szervezetében; s ez, bármilyen furcsán is hangzik, — az önállóság éveit leszámítva — mindig visszatérő kérdéssé vált. Az okát abban találjuk, hogy a különböző testületek, bizottságok mind jogot szerettek volna formálni a játékvezető irányítására, ellenőrzésére.

Már az első „tanácsülések" foglalkoztak a bíráskodással, kimondták: a bírót és határbírákat a szövetség küldi ki, akik nem lehetnek tagjai a mérkőző egyesületeknek.
Bírói képesítést azok szerezhettek, akik a szövetség „bíróvizsgáló bizottsága" előtt mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgán megfeleltek.

Ennek a bizottságnak a tagjai: Gillemont Ferenc (1916- ban elesett az első világháborúban), Horváth Ferenc, Pobuda Tivadar, Harsádi József, Kárpáti Béla, és Speidl Zoltán.

Az első vizsga időpontja: 1901. augusztus 10.

Az első képesített bírák: Herczog Ede, Pozsonyi Imre, Jónás Alfréd, Schubert Emil, és Procskó Mihály.
Az első bajnoki mérkőzést a BTC-BSC között 4-0 (1-0) a Millenáris-pályán Speidl Zoltán vezette.

1903-ban a szövetség életre hívja - keretén belül - bíróbizottságát, melynek elnöke Füzesséry Árpád.

Az első nemzetközi mérkőzéseket Ordódy Béla (1903), Horváth Ferenc (1904), Herczog Ede (1905), Fehéry Ákos (1906), Hajós József (1907) vezették.

1910-ben merült fel az önálló bírótestület megalakításának szükségessége, de erre még hét évet várni kell.

Játékvezetés története Játékvezetés története
2020.04.29 19:22 A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.
Játékvezetés története

A játékvezetést önmagában vizsgálni merő képtelenség; csak a labdarúgás fejlődésének tükrében válik igazán érthetővé.

A játékvezetést önmagában vizsgálni merő képtelenség; csak a labdarúgás fejlődésének tükrében válik igazán érthetővé.
A bíráskodás kialakulásának, szerepnövekedésének motorja - a szabály, és annak változása(i).

A „nagy őstől" — a késes embertől, aki a „kapuknál" állt és késsel, vagy fejszével jelezte a kapufán, ha gól esett — a mai elegáns játékvezetőig hosszú évszázadokon át vezetett az út. Erre az útra léptünk mi is a XIX. század végén, a XX. század elején, amikor éppen a leggyorsabb volt a fejlődés üteme. Részévé váltunk az egyre terebélyesedő futballvilágnak, s a kezdeti passzív szerepünk lassan aktívvá alakult.

A játékvezető a szabályok fejlődésének késői szakaszán szerepel csak hivatalos személyként, akit hatalommal ruháztak fel. A labdarúgásban betöltött szerepe megegyezik a szabályok főhivatásával: neki is a játékost kell szolgálni!

„Egyetlen milliméterre sem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Ami elmúlt, azt a jelenbe visszahozni, élettel telíteni nem lehet. Elszakadás és találkozás, rügyfakadás és lombhullás kísérőink kilométerkőtől kilométerkőig az élet országútján. A nesztelenül elsuhant évek után rá kell ébredni a valóságra, amikor a régiek csapata ritkul körülöttünk, és már új nemzedék húz el mellettünk."

E kissé lírai hangvételű sorokat dr. Ábrái Zsigmond írta 1977-ben lapunkban - a Labdarúgásban. A történeti visszaemlékezésben többször találkozunk nevével, értékes gondolataival, s ez nem véletlen: Ábrái Zsigmond és a magyar játékvezetés útja elválaszthatatlan.

„Sorstársak" ők a fogantatástól a boldog fejlődés, kegyetlen megalázás éveiben; erkölcsileg, szellemileg erősek a mélyütések utáni felálláshoz. Á boldog beteljesülés egyiküknek sem adatott meg, őt az élet rendje, a testületet a - futballban és körülményekben — folytonosan változó világ állította kényszerpályára. E „meghatározott pályán" halad a JT; futnak a játékvezetők, hogy a szabályok
szellemében igazságos ítéleteket hozzanak - több mint kilencven év után is ...

 

Portré: Márton Sándor Portré
2020.04.29 05:19
Portré: Márton Sándor

Olimpián és a VB-n is lengethetett.

Olimpián és a VB-n is lengethetett.

Márton Sándor (Budapest, 1952. november 16.)

Játékvezetésből 1973-ban Budapesten, a VII. kerületi LSZ JB előtt vizsgázott. Vizsgáját követően a kerületi Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. Minősítéssel a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) állományába került, ahol folyamatosan lépett előbbre. NB III-as bíróként az országos utánpótlás tagja lett. A Magyar Labdarúgó Szövetség (Játékvezető Testületének (JT) minősítésével előbb NB II-es, majd 1988-tól NB I-es játékvezető. Első NB. I-es mérkőzését Zalaegerszegen vezette 1988. augusztus 17-én.

1991-től nemzetközi asszisztensi keretbe került, ahol a siker útjára állt.

1991. őszén a legjobb NB. I-es játékvezetőnek választották. Akkor a foci7 című újságnak az alábbiakat nyilatkozta.

A Televíziónál dolgozik, gondolom, szívesen működne közre mérkőzésközvetítéseknél is.

Titkolt vágyam ez. Amióta elkezdtem a szakmát, azóta várok a lehetőségre. Tudom, először más sportág, vagy stúdióbeszélgetés lehetne a feladatom, míg eljutnék a meccsközvetítésig. Mindenesetre nagyon örülnék, ha lehetőséget kapnék.

Mi a játékvezetői hitvallása?

Bármily hihetetlenül is hangzik: én a közönségnek szeretek dolgozni, azért, hogy midkét szurkolótábor elégedett legyen ténykedésemmel. Persze nem árt, ha a két edző és a játékvezető ellenőr is elégedett.

Vágyai a játéktéren?

Nagyon szeretném, ha minden mérkőzésen hétnyolc gól esne, tehát a futball ismét szórakoztató játékká válna. Szeretnék MÉRKŐZÉSEKET kapni, így csupa nagybetűvel. Tehát rangos meccseket is jó lenne vezetni, ahol igazán megméretik az embert.

Ekkor még nem tudhatta Sándor, hogy 1992-es barcelonai Olimpián öt csoportmérkőzésen és egy elődöntőn is asszisztálhat fél évvel később. Érdekesség, hogy több mérkőzésen Markus Merk asszisztense volt Márton.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma
1992. július 24. Luis Casanova Stadion, Valencia csoportmérkőzés (B. csoport) Spanyolo.–Kolumbia Markus Merk 4 – 0 88 000
1992. július 27. Luis Casanova Stadion, Valencia csoportmérkőzés (B. csoport) Spanyolo.–Egyiptom Márcio Rezende de Freitas 2 – 0 15 000
1992. július 29. Luis Casanova Stadion, Valencia csoportmérkőzés (B. csoport) Spanyolo.–Katar Arturo Angeles 2 – 0 19 300
1992. július 26. Luis Casanova Stadion, Valencia csoportmérkőzés (C. csoport) Marokkó–Dél-Korea Arturo A. Angeles 1 – 1 2000
1992. július 30. Luis Casanova Stadion, Valencia csoportmérkőzés (C. csoport) Paraguay–Marokkó Markus Merk 3 – 1 2000
1992. augusztus 1. Luis Casanova Stadion, Valencia egyik negyeddöntő Spanyolo. - Olaszország Márcio Rezende de Freitas 1 – 0 38 000

Az olimpiai fellépés jól sikerült, hiszen az 1994-es Világbajnokságra is jelölték asszisztensként. A Nemzeti Sportnak akkor nyilatkozott:

Márton Sándor meglepettségénél csak az öröme volt nagyobb, miután felhívtuk telefonon és közöltük vele a szerkesztőségünkbe érkezett telefax tartalmát.

Bár titkon számítottam rá, hogy bekerülök a VB-keretbe, de most a hivatalos értesítés hallatán roppant boldognak érzem magam. Több, mint két hete érkeztünk haza Daliásból, ahol Cooper úr klinikáján teszteltek minket. Már ott éreztük, hogy mindketten megfeleltünk a követelményeknek, s a jelek szerint a FIFA illetékesei is így látták.

Hány jelölt közül választották ki Önöket?

Puhl Sanyinak egy kicsit nehezebb dolga volt mint nekem, hisz a huszonnégyes játékvezetői keretbe harmincadmagával pályázott. Mi partjelzők huszonötén kezdtük el a felmérést és hárman estek ki. 

Miben különbözött a vezetőbírók és a határbírók tesztje?

Mindkét csoport ugyanazt a munkát végezte, csupán anynyi volt a különbség, hogy nekünk a kétszáz métert nem kellett teljesíteni.

Mikor utaznak vissza Dallasba?

Néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt kell kiérkeznünk, majd két-három napos összetartás után kezdődnek a csoportküzdelmek.

Gondolom, az első mécsesén mutatott teljesítmény nagyban meghatározza majd a további szereplés lehetőségét. 

Így van, hiszen aki a bemutatkozó mérkőzésén betlizik, nem biztos hogy lesz módja javítani. A selejtezők után egyébként lesz egy rosta, amely után a társaság felét hazaküldik. Remélem mi maradunk.

A Világbajnokságon 6 mérkőzésen asszisztálhatott (3 csoportmérkőzés, 2 negyeddöntő és 1 elődöntő).

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma
1994. június 19. RFK Stadion, Washington csoportmérkőzés (E. csoport) Norvégia–Mexikó Pulh Sándor 1 – 0 52 393
1994. június 20. RFK Stadion, Washington csoportmérkőzés (F. csoport) Hollandia–Szaúd-Arábia Manuel Díaz Vega 2 – 1 50 635
1994. június 28. Silverdome Stadion, Pontiac csoportmérkőzés (B. csoport) Brazília–Svédország Puhl Sándor 1 – 1 77 217
1994. július 2. RFK Stadion, Washington egyik nyolcaddöntő Spanyolország–Svájc Mario van der Ende 3 – 0 53 121
1994. július 10. Giants Stadion, East Rutherford egyik negyeddöntő Bulgária–Németország José Torres Cadena 2 – 1 72 000
1994. július 13. Rose Bowl Stadion, Pasadena egyik elődöntő Brazil labdarúgó-válogatott–Svéd labdarúgó-válogatott José Torres Cadena 1 – 0 91 856

Érdekesség, hogy 1994. őszén  levélben fordult a JT elnökségéhez, hogy szeretne kilépni ebből a tagságból, és a továbbiakban ismét csak mérkőzéseket óhajt vezetni. Kérése teljesült, így a jövőben nem lett tagja a FIFA- partjelzőkeretnek.

A továbbiakban Mártonra NB. I-es játékvezetőként számítottak. Az aktív játékvezetéstől 1998-ben vonult vissza. Utolsó Nb. I-es mérkőzését 1998. június 6-án szintén Zalaegerszegen vezette, ott, ahol 10 éve kezdődött élvonalbeli pályafutása.

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1997/1998
15
43
2.87
10
0.67
1996/1997
16
55
3.44
3
0.19
1995/1996
10
30
3.00
4
0.40
1994/1995
5
11
2.20
1
0.20
1993/1994
1
2
2.00
0
0.00
1992/1993
11
28
2.55
8
0.73
1991/1992
9
36
4.00
5
0.56
1990/1991
10
24
2.40
1
0.10
1989/1990
9
16
1.78
2
0.22
1988/1989
5
9
1.80
3
0.60
ÖSSZESEN
91
254
2.79
37
0.41

Márton Sándor nem vonult háttérbe 2006-2012 között az MLSZ Játékvezetői Irodájának vezetője volt.

Portré: Maczkó II. József Portré
2020.04.28 06:28
Portré: Maczkó II. József

Furcsa körülmények között vezette első NB. I-es mérkőzését.

Furcsa körülmények között vezette első NB. I-es mérkőzését.

Maczkó II. József (Budapest, 1937. október 15. – 2016. április 5. )

A játékvezetésből 1968-ban vizsgázott. Vizsgáját követően a Budapesti Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A BLSZ JB minősítette az NB III-as keretbe, egyben az országos utánpótlás keretbe. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére NB II-es, majd 1976-tól az NB I-es játékvezető.

Azonban már az 1976-os felkerülése előtt veztett az élvonalban, méghozzá 1972. június 25-én, a Vasas-VM Egyetértés mérkőzést. 

A Népsport akkor az alábbi cikket jelentette meg Maczkóról:

"Megszokott mozdulattal a zászlóért nyúlt.

Huszonöt NB I-es mérkőzésen működött közre már, mint partjelző. De egyetlen egyet sem vezetett! Most is az eredeti „partitúra” szerint, az oldalvonal mellett kellett volna töltenie a 90 percet. De nem ott töltötte! Közbe szólt az élet kiszámíthatatlansága: nem érkezett meg a kijelölt játékvezető, Kamarás dr.

A két csapat — a Vasas és a VM Egyetértés — vezetői megállapodtak; s arra kérték: vezesse le a mérkőzést. Maczkó József nem akart hinni a fülének! De amikor másodszor is elhangzott a kérés, letette a zászlót — és kölcsönkért egy sípot. S 15 perces késéssel megkezdődött a találkozó. A nézőtérről nem lehetett észrevenni. hegy élete első NB I-es mérkőzését dirigálja. Határozott volt, mindent meglátott és megtorolt.

És nemcsak a szeme bizonyult jónak, hanem a füle is: a halk megjegyzéseket is meghallotta.

Ötször ítélt szabadrúgást beszédért! Mindkét csapat játékosai megpróbálták bepalizni. Nem sikerült.

A beugás bravúrosan sikerült.

Egy apró hibától eltekintve jól bíráskodott. Hogy nagyszerűen debütált, arról csak annyit: a 90 perc eltelte Idán mind a két "rapat játékosai gratuláltak neki. Megérdemelte!

A mezőny legjobbja volt."

Ezt  beugrást még további 134 NB. I-es mérkőzés vezetés követte.

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1987/1988
6
18
3.00
1
0.17
1986/1987
8
15
1.88
0
0.00
1985/1986
10
12
1.20
0
0.00
1984/1985
9
9
1.00
0
0.00
1983/1984
11
8
0.73
0
0.00
1982/1983
15
16
1.07
3
0.20
1981/1982
18
15
0.83
3
0.17
1980/1981
5
2
0.40
0
0.00
1979/1980
13
7
0.54
1
0.08
1978/1979
14
0
0.00
3
0.21
1977/1978
15
0
0.00
0
0.00
1976/1977
10
0
0.00
0
0.00
1971/1972
1
2
2.00
0
0.00
ÖSSZESEN
135
104
0.77
11
0.08

 
1980-ban a játékvezetői követelményeket (cooper teszt) nem tudta teljesíteni, ezért visszaminősítették az NB II-be. A következő felmérésen teljesítette a fizikai követelményeket, újra NB I-es bíró lett. Az aktív játékvezetéstől történő visszavonulása után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Játékvezető Testületnél (JT) az utánpótlás Bizottság vezetőjeként, országos ellenőrként tevékenykedett.

Nevét az 1985. szeptember 4-i Körkapcsolás bajnoki mérkőzésekről című rádiós műsor tette legendássá. Vass István Zoltán tudósított a Vasas SC – MTK-VM találkozóról a Fáy utcából. A tudósítás során a következőket mondta:

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.

Beszámoló kicsit másképpen, hitelesebben Botrány
2020.04.27 19:24
Beszámoló kicsit másképpen, hitelesebben

Magyar labdarúgásban az április nem hozott változást, ennek fényében gratulálni kell az újra választott elnökségnek.

Magyar labdarúgásban az április nem hozott változást, ennek fényében gratulálni kell az újra választott elnökségnek. Videó "parti" alapján országban a küldöttek komolysága visszatükröződött néhány esetben.  Szégyen látni, hogy élő közvetítés során sok küldött ásítozott, vakarózott vagy éppen az orrában turkált.  Mit lehet ehhez mondani? Felháborító, hogy ilyen emberek döntenek a magyar labdarúgásról, bár a párt diktarúrát  idézve jól tudtak szavazni és nyomni az igen gombot. Meg van az árra erre, biztos helyük lesz majd a válogatott meccseken..

Csányi úr elégedett az eddigi munkával és teljesítménnyel. Gratulálunk. 

Félő a játékvezetésre is átterjed ez az elégedettség, mely közel sem ilyen fényes. Megtekintve Magyar Játékvezető Bizottság beszámolóját, megállapítható, áprilisi tréfának első osztályú. Ennyi hazugságot, átverést még soha nem olvashattunk leírva.

Hiteles tényekkel alátámasztva lássuk a Berzi-Puhl-Hanacsek triumvirátus munkáját.

Kezdjük az elején a profi kerettel.

Nincs nemzetközileg elismert első vagy másod "kalapos" játékvezetőnk. Miért nincs?? Nagyon jó kiválasztás, utánpótlás nevelés és menedzselés hiszen remek szakemberek és kutyalelkű ellenőrök hozzák a kerettagságokat.

Visszakapta a Magyar Játékvezetés a Puhli diktatúrát és anarchiát. Lesz ennél lejjebb??  Gyenge a sportdiplomácia magyar játékvezetés terén,  Berzi úr annyit ér külföldön, mint a Játékvezetői Bizottság elnöke.

Hiszen tudjuk Ő az elnök, aki talán még a les szabály fogalmát sem tudja definiálni.

Messze távol, aki talán reménysugárt jelenthet nemzetközi szinten Berke Balázs. Kérdés Őt vajon Sándor úr tudja támogatni megfelelően, ahogy Őt Palotai Karcsi bácsi támogatta, vagy kiutálja Berkét, mint Kassai Viktort vagy Szabó Zsoltot?  

Puhl úr kijelentette diktatúra van, személyes döntései alapján, dőlnek el emberi sorsok, kerülnek fel és kerülnek ki játékvezetők országos keretekből, látszólag jogosan.

Fiatal embereket parkoltatnak NB III-as purgatóriumban, mert nem a kedvenc megyékből érkezetek ,  viszont 40 éves játékvezetőket emelnek fel NB II-es keretbe. Ilyen életkorban minek?

Átláthatatlan és rendszertelen keretek, melyek túl vannak ember anyaggal töltve. 25 fő játékvezető NB II-ben, ahol mérkőzéseik száma havonta egy de, van akinek egy sem. 

Keretet olvasva, megyéket tekintve nem kell professzornak lennünk, hogy megállapítsuk a tényeket. Van megye, ahonnan egy játékvezető sincs, van ahonnan három-négy.

Vajon melyik megyék???  Nézzük az NB III-at. Létszám túlzsúfolt és szakmailag felhígult. Sajnos itt is megjelent a "kedvenc" megyék jelenség, de az élet itt már rendezte a dolgokat. Olyan játékvezetők, akik kiskapun érkeztek, kiskapun távoztak, hiszen megbuktak a FIZIKAI teszteken. Elérkeztünk az amatőr játékvezetéshez.

Romokban a megyei játékvezetés, kivétel azon megyék, ahol nem PUHL Sándor "emberei" a megyei elnökök.

Van is durci érte, meg diktatórikus módszerek alkalmazása. Karakán megyei igazgatók ahol kiálltak Jb elnökeik mellett, tapasztalható, nem "húztak" rosszat. Ki ismerné jobban a megyék játékvezetését, mint azon megye vezetése-igaz Puhl Sándor hangsúlyozta Ők nem szólnak bele.   Valóban Baranya, Jász-Kun Szolnok, eszprém,  Szabolcs-Szatmár Bereg,  Komárom-Esztergom,  Somogy, Zala megyében próbáltak terrort alkalmazni, de még Berzi úr jelenléte se hatotta meg az esztelen érveléseket.

Természetesen ezen megyék válaszként a JB irodán keresztül, Gyöngyike elfelejtett e-mailokra hivatkozva kapták a diktatórikus módszereket, csatlakozva a "hű és igazságos ellenőrökhöz, akik átíratták a jelentéseket több esetben szakmára hivatkozva.

Hamár ellenőrök, akkor sok kérdés közül a legfontosabb: miért kell a megyei ellenőröknek Vecsésen vagy Telkiben minden évben kétszer vizsgázni és hallgatni Tóth Vencel felolvasását?

Miért kell a megyei ellenőröknek olyan ellenőrzést írni, mint a felsőbb osztályokban, ahol nem ellenőrök vannak, hanem megfigyelők? Önálló döntésük nincs, hiszen Puhl Sándor ossza a frankót. Minek oda öt-hat ellenőr egy mérkőzésre?

Javaslat, ezeket a kiváló volt játékvezetőket, "top" ellenőröket, küldjék tehetségeket felfedezni alacsonyabb osztályba. Videók alapján NB-I, NB II-ben felesleges a lelátón aludni.  Tehetségek felkutatása Talent nap keretein belül.

Vérlázító ami folyik a megyékkel szemben. Felépítetlen, szervezetlen és iránymutatás nélküli cirkusz, ahol olyan "szakemberek" élhetik ki kisebbségi  vágyaikat,  Puhl Sándor szavaival: "NONAMEK"  Megyei elnökök pukkadoznak a Hanacsek táblázat kivetítésén a melyet Vavika Ferenc készített titokban, mivel senki illetékes nem láthatta és olvashatta.  Milyen alapon vesz részt, mint ellenőr Talent napokon, hivatalos küldés nélkül???  Fakultatív a feladata, akkor hogy számol fel költséget???  Ezen apropó alapján bárki látogathatná a ZÁRTKÖRŰ TALENT napokat?   

Javaslat: Legyenek regionális Talent napok.

Három csoport: Nyugat-Közép-Kelet.  Csoportos foglalkozások, megyei delegáltakkal, előre jelzett napokon és helyeken. Vavika úr előadásaival, megyei instruktorok vezetésével. Egységes tanulási és fejlődési lehetőség, egyenlő feltételek.  Akadémia rendszer felesleges ilyen formátumban. Nincs megfelelő szintű munka, nincsenek 21.századi játékvezetők akik 21.századi szinten oktatnak. Nem kötelező az angol nyelv, akkor kiket nevelünk??? 

Hol vannak a régmúlt nagy FIFA  játékvezetői??? 

Uraim a fejlődést egy Vavikában, Solymosiban, Makaiban, Kurmaiban,  Kaibásban rejlik? 

Helyezzük új alapokra a rendszert és a képzést:

Átlátható felvételik (nem fű alatt bejutni, mert a barátom fia), legyen kötelező angol nyelven az oktatás, jöjjenek a fiatal már nem működő volt nemzetközi játékvezetők.

Névsorba sokan beleférnének, de tudjuk szegény alelnök urak gondban lennének, mivel ŐK már nem szolgalelkűek lennének. Fogynak a játékvezetők, kivétel egy-két megye, mert nincs jövő kép, addig nem is lesz, ameddig nem a teljesítmény lesz az alap országos szinten.

Toborzás teljesen fakultatív, Mlsz JB teljesen passzív. 

Puhl Sándor: "Nekünk mindig lesz játékvezetőnk az országos keretben !!!"  

Kérdés : Megyei játékvezetés nem tartozik az országos játékvezetéshez??  Sajnálatos de van olyan amikor újonc játékvezetők nem tudnak elsőre levizsgázni, de miért kell nekik Budapestre pótvizsgára utazni??? 

Miért nem a megyékben pótvizsgáznak?

80 %-ek nem utazik el a fővárosba. Telki és Vecsés ellenőri napok...  Jutalom falatok azon "játékvezetésben" dolgozó embereknek, akiknek ez a megélhetőségük.

Bratyi tábor!  

  1. III. – NB.I-es ellenőrök napokig mit tudnak tanulni?

Maximum két nap alatt ezen anyagokat le kell oktatni. Minden évben két alkalom hatalmas anyagi áldozattal.  Videó oktatás ugye mond valamit alelnök urak???  21.század!  

Puhl diktatúra közvetlen munkatársakkal a megyei JB elnökökkel szemben.  Kiváló játékvezető ékes bizonyítéka a rosszindulatú, egoista, pökhendi,  manipulátor vezetőnek.

Megyei vezetők között állandó feszültséget próbál generálni, hogy fenntartsa látszat hatalmát. "Kihallgatások", nyomozások, ki kivel beszél és milyen rendezvényeken vesznek részt. Szerződéseket módosított, hogy nyilatkozat stopot rendeljen el, ne derüljenek ki a sötét de valós üzelmei.

Nem kér a JB vezetők társaságából, külön vonulnak minden rendezvényen "élettársával" Hanacsek Attilával. Jó tanács: Jó lenne leszállni az Olimposzról (Vecsés), emberként  viselkedni egy megyét képviselő ELNÖKÖKKEL, akik nem óvodások, hogy a homokozóba húzkodják a hajukat.

Lehet több kommunikációval és szerényebb vezetői viselkedéssel a Megyei JB elnökök sokat lendítenének megítélésében pozitív irányban?? Sok JB elnök nem megvehető alamizsna ellenőrzésekkel.  

Sajnos Puhl szindróma nem új keletű jelenség, hiszen évek óta apátiában van, vezetése alatt a Magyar Játékvezetés.

Nagy Miklós regnálása alatt pont, Puhl Sándor volt az, aki állandóan osztotta és Ő akarta megmondani a tutit.. 

Sikerült. 

Mielőtt még valaki arra gyanakszik, hogy harag vagy utálat vezérel megfogalmazásban, nagyot téved.

Kiváló játékvezető volt Sándor, laza és szerethető, aki mára egy magányos üldözési mániában szenvedő beteg ember lett.

Rosszindulatú, jobb és bal WC előtt álldogáló okj-s vezető, aki nem tudja, hogy többet árt, mint használ a Magyar Játékvezetésnek.

Javaslom Sándor tartson önvizsgálatot, változtasson viselkedésén és végre legyen JÓ INDULATÚ EMBER és EGY KICSIT JOBB VEZETŐ, de jobb lenne hacsak ember maradna.

Portré: Huták Antal Portré
2020.04.27 06:37
Portré: Huták Antal

A 80-as évek meghatározó játékvezetője a fontos szerepelt kapott a 2000-es években a játékvezetés felsővezetésében.

A 80-as évek meghatározó játékvezetője a fontos szerepelt kapott a 2000-es években a játékvezetés felsővezetésében.

Bizonyára kevesen tudják róla, hogy okleveles vegyészmérnök és tizenkét találmány fűződik a névé hez. Különböző gyógyszerek és kozmetikumok alkotója, hétvégeken pedig labdarúgó mérkőzéseket vezet - írta a Labdarúgás című folyóírat 1986. janurjában.

Ifjúsági játékos volt a Testvériség SE-ben. 1970-ben egy újsághirdetésre jelentkezett a játékvezetői tanfolyamra. Gondolta, jó lenne alaposaban megismerni a szabáyokat. A tanfolyamon oly annyira jól érezte magát, hogy a vizsga után bejelentette: ő bizony megpróbálja, szívesen vezetne meccseket. Kezdte az ifiknél majd fokozatosan he ladt előre. 1976-ban lett NB-s játékvezető és az NB I-ben Pécsett mutatkozott be a PMSC-Csepel találkozón.

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1992/1993
7
21
3.00
5
0.71
1991/1992
13
42
3.23
5
0.38
1990/1991
13
35
2.69
3
0.23
1989/1990
12
25
2.08
0
0.00
1988/1989
13
27
2.08
3
0.23
1987/1988
14
22
1.57
0
0.00
1986/1987
15
39
2.60
3
0.20
1985/1986
12
29
2.42
0
0.00
1984/1985
9
13
1.44
0
0.00
1983/1984
10
16
1.60
1
0.10
1982/1983
14
30
2.14
1
0.07
1981/1982
15
18
1.20
1
0.07
1980/1981
11
18
1.64
1
0.09
ÖSSZESEN
158
335
2.12
23
0.15

Az akkot 38 éves játékvezetőként 1986. januárban léphetett a FIFA-koreltagok sorába. Igaz, előtte volt már lehetősége nemzetközi mérkőzéseken is bíráskodnia. Magas elismerést kapott 1984 -ben Vietnamban a Baráti Hadseregek labdarúgó tornáján, majd nyáron Thalfőldön is Jól képviselte a magyar játékvezetőket. 

Vezetett az indiai Nehru-kupán, az izraeli Maccabi Játékokon, bíráskodott Thaiföldön, Vietnámban 1984-ben (nyolc mérkőzést vezetett a baráti hadseregek spartakiádján), az Amerikai Egyesült Államokban és Brazíliában.

Sportvezetői feladatok:

 1998-ban Kovács Attila MLSZ elnöksége idején az MLSZ JB elnöke. 2006-tól az MLSZ JB elnökhelyettese, az ellenőrző bizottság vezetője, a küldő bizottságon belül az élvonalbeli mérkőzések felelőse, országos ellenőr, a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) JB volt elnöke. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nemzetközi játékvezetőinek ellenőre.

Portré: Urbán Árpád Portré
2020.04.26 06:33
Portré: Urbán Árpád

Urbán Árpád 1977-1984 között volt élvonalbeli játékvezető, összesen 85 mérkőzéset vezetett.

Urbán Árpád 1977-1984 között volt élvonalbeli játékvezető, összesen 85 mérkőzéset vezetett.

1942-ben született a Nógrád megyei Ipolyvecén. 1960-ban érettségizett a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban. Egy évig a helyi járási tanácson volt egészségőr, majd tanító lett több városkörnyéki általános iskolában is. 1965 és 1970 között a balassagyarmati II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára volt, mialatt 1967-ben az Egri Tanárképző Főiskola levelező tagozatán testnevelés-biológia szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett. 1970-től Balassagyarmaton a Dózsa György Általános Iskola tanára, majd igazgatóhelyettese, 1990 és 1994 között pedig az igazgatója lett. 1995-ben kiegészítő diplomát szerzett a BME közoktatás vezetői szakán. 1998-tól ismét tanár, az őrhalmi - 2005. április 11-étől József Attila nevét viselő - Körzeti Általános Iskola igazgatója volt.

Iskolai pályafutása mellett 1964 és 1985 között labdarúgó-játékvezető is volt, FIFA-kerettag is lett.

1977. őszén felkerült az élvonalbeli keretbe, ahol 85 mérkőzést vezetett. 1977. szeptember 10-én a Székesfehérvári MÁV - Szeged mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban.

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1983/1984
10
22
2.20
2
0.20
1982/1983
13
23
1.77
4
0.31
1981/1982
15
26
1.73
3
0.20
1980/1981
5
6
1.20
0
0.00
1979/1980
16
25
1.56
0
0.00
1978/1979
14
0
0.00
2
0.14
1977/1978
12
0
0.00
0
0.00
ÖSSZESEN
85
102
1.20
11
0.13

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága 1984-ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek. Palotai Károly mellett partjelző lehetett olyan találkozókon, mint a százezer néző előtt játszott AS Roma–Porto, Benfica–AS Roma, illetve Eindhoven–Rangers.

 

1964-ben lépett be az MSZMP-be. Az MSZP-nek a kezdetektől, 1989 októberétől volt tagja, 1993-ban a párt Nógrád megyei koordinációs tanácsának tagja, majd az Országos Választmánya tagja lett. Az 1994. évi országgyűlési választásokon Balassagyarmaton (Nógrád 4. vk.) egyéni mandátumot szerzett. Az 1998-as választásokon nem jutott be a parlamentbe, de a helyhatósági választásokon a helyi képviselő testület tagja lett Balassagyarmaton. A 2002-es országgyűlési választásokon pártja Nógrád megyei területi listájáról szerzett ismét mandátumot. Május közepétől az ifjúsági és sportbizottság, júniustól az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban volt tag. Ezeken kívül a Cserháti Vadásztársaság elnöke volt, valamint tagja volt a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány felügyelő bizottságának, illetve a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének is.

2005. november 26-án Balassagyarmat és Érsekvadkert között egy vaddisznóhajtáson vett részt, amikor 73 éves bátyja tévedésből szívtájékon lőtte. Sérüléseibe még aznap a balassagyarmati kórházban belehalt.

 

 

Portré: Németh Lajos Portré
2020.04.25 06:40
Portré: Németh Lajos

1986-os mexikói VB-n is járt Németh Lajos!

1986-os mexikói VB-n is járt Németh Lajos!

Németh Lajos 1944. augusztus 14-én született Gyomaendrődön. Első csapata a Gyomai SE volt, majd a katonaideje egy részében a Honvéd Szalvai SE együttesében játszott. Ott figyeltek fel rá a Bp. Honvéd vezetői, felvezényeltették a fővárosba. A tehetséges csatár az 1967-es bajnoki évben tíz mérkőzésen játszott a piros-fehéreknél az élvonalban, két gólt szerzett. 1968-ban visszakerült szülőmegyéjébe, a Békéscsabai Előréhez. A második vonal gólkirálya lett, az 1973–74-es idény végén feljutott a lila-fehérekkel az első osztályba. A következő négy szezonban, 1978 tavaszáig az első osztályban futballozott. 101 mérkőzésen játszott a legmagasabb osztályban. 1974-ben, még NB I/B-s játékosként, éppen Békéscsabán, szerepelt az utápótlás-válogatottban, a hollandok elleni Eb-negyeddöntőben. Csereként beállva góllal segítette a Gujdár – Varga S. (Virágh), Kocsis I., Csorna, Vépi – Dunai III, Kunszt – Pénzes, Németh L. (Komjáti), Kiss T., Becsei csapatot a győzelemhez. (Játszott később a szovjetek elleni, harkovi elődöntőben is. Bár a döntőkben már nem lépett pályára, utánpótlás Európa-bajnoknak mondhatta magát.)

Visszavonulása után a játékvezetők táborába lépett. 1981 és 1992 között működött az NB I-ben, 1983 és 1990 között volt FIFA-kerettag. Sok különleges találkozón vezetett, egyik volt ezek közül az 1989. júniusi Szeged–Vasas osztályozó. Vezetett két Magyar (Népköztársasági) Kupa-döntőt, először 1984-ben a Siófok–Rába ETO, majd 1992-ben az Újpesti TE–Vác találkozót.

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1992/1993
9
17
1.89
2
0.22
1991/1992
13
36
2.77
4
0.31
1990/1991
15
42
2.80
6
0.40
1989/1990
12
40
3.33
2
0.17
1988/1989
14
33
2.36
2
0.14
1987/1988
12
38
3.17
1
0.08
1986/1987
14
35
2.50
4
0.29
1985/1986
13
26
2.00
0
0.00
1984/1985
9
23
2.56
0
0.00
1983/1984
12
10
0.83
1
0.08
1982/1983
14
20
1.43
2
0.14
1981/1982
14
6
0.43
0
0.00
ÖSSZESEN
151
326
2.16
24
0.16

 

Játékvezetői pályafutásának legemlékezetesebb sikere a mexikói világbajnokságon való részvétele volt. Az 1986-os Mundialon vezetőbíróként működött közre a Dánia–Skócia találkozón, további öt mérkőzésen pedig partjelzőként segédkezett.

2014. januárjában, 69 évesen hunyt el.

Képes Sport 1986-ban az alábbiakat írta:

Az a nap is pontosan úgy kezdődött, mint a többi. Reggel felkelt, felült a kerékpárjára, elhajtott a munkahelyére, ott végezte szokásos teendőit Amikor estefelé hazament, mint mindig, akkor is bekapcsolta a rádiót. A sporthírek alatt azonban belemarkolt a karosszék támlájába, percekig szóhoz sem jutott, felesége, aki közel húsz éve hű társa, megijedt. Jól ismeri férjét, szeméből, arckifejezéséből a nehéz pillanatokban is tudott olvasni. Most azonban valami olyasmi történt, amit ő sem volt képes megfejteni. A végtelennek tűnő időt végül is 16 éves Attila fiuk törte meg: „Apu, utazol Mexikóba!?!?”

Németh Lajos és családja azon a hideg, borús, ködös, ám szám ukra csodálatos januári estén tudta meg, hogy a FIFA jelölte a magyar bírót a világbajnokságra. Másnap állandóan foglalt volt a Városi Tanács Sportfelügyelőségének telefonja — itt főelőadó Németh Lajos —, mindenki gratulált neki, sorra kapta az üdvözlő táviratokat.

Pedig az, hogy végül is őt választották, nem meglepetés. Eddigi játékvezetői múltja, rendszeres kiváló minősítése alapot adott arra, hogy a legnagyobb tornán, a Mundiálon is számítsanak rá.

Németh Lajos 42 éves, 101 mérkőzést játszott az élvonalban, tíz alkalommal a Bp. Honvéd mezében, a többit szülőföldje, a Békéscsaba színeiben. Az argentínai vb évében, 1978-ban hagyta abba a futballt, s tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy rablóból pan­dúr, azaz játékosból bíró lesz.

Három évvel később, 1981. augusztus 21-én, a Csepel— PM SC mérkőzésen mutatkozott be — sikerrel. Igaz, akkor még nagyon szerény, amatőrök számára is alig ajánlott 200 schillinges órával vezette a mérkőzést, volt is bonyodalom belőle, bőven.

Az óra természetesen elromlott, vagy izgalmában talán ő nyomta meg, kétszer, a lényeg az, hogy segítőinek köszönheti, senki nem vette észre a kínos helyzetet. Amilyen rosszul sikerült a bemutatkozás — mármint a balszerencsés időmérés miatt — annál jobb volt a folytatás.

Azóta 62 mérkőzésen bíráskodott az élvonalban, s 61-szer lengette a zászlót. Vezetett vb-selejtezőt (1), barátságos, nemzetek közötti találkozókat (2), ifjúsági E b- (5), UEFA Kupa- (1), K E K - (4), BEK- (2) mérkőzéseket.

Németh Lajos most a világbajnokságra, Mexikóra, az ottani körülményekre, s a tét miatt rendkívül nehéz mérkőzésekre készül.

Nem járt még az amerikai kontinensen, bújja a könyveket, a szakirodalmat. Erőnléte kiváló, hetente háromszor — felesége fogalmazása szerint — kifejezetten önsanyargató edzéseket tart, s a többi napon sem marad el a futás, a gimnasztika, és természetesen a kerékpározás.

Munkahelyén nem csak a számára kedvező időbeosztás kialakításában segítik, hanem abban is, hogy minél jobban tanulja a német nyelvet, naponta 2—3 órát beszélgetnek vele németül, s arra is marad idő, hogy a spanyolt annyira elsajátítsa, hogy ne lehessen eladni az aztékok földjén.

Hatodikként — Hertzka Pál, Zsolt István, Dorogi An dor, Emsberger Gyula, Palotai Károly után — fújja a sípot a Mundiálon, és így e sorozat nem szakad meg, a magyar játékvezetők 1954 óta minden világbajnokságon részt vesznek.

Ars poeticája: kiállítani sokkal könnyebb, mint pályán tartani.