Megyei játékvezetés
A játékvezetők élelmiszereket, vitaminokat és fertőtlenítőszereket adtak át az otthon lakóinak.
A játékvezetők élelmiszereket, vitaminokat és fertőtlenítőszereket adtak át az otthon lakóinak.
A koronavírus-járvány elleni védekezés elősegítésére az ETO FC Győr labdarúgói, vezetői, edzői és szurkolói nemrég 1 millió 670 ezer forintot gyűjtöttek össze: másfél millió forintot a Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak adtak, 170 ezer forintért maszkokat vásárolnak, amelyeket a rendőrségnek juttatnak el. A Gyirmótot támogató Alcufer kft. pedig tízezer darab FFP2 típusú maszkot ajándékozott korábban a győri kórháznak.
Csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó-játékvezetők is beálltak a sorba.
A futballbírók, annak ellenére, hogy a szünetelő bajnokságok miatt most nincs bevételük – Böcskei Balázs és Juhász Bálint országos kerettagok kezdeményezésére – szerveztek gyűjtést a megyei játékvezetők körében. A nevükben Juhász Bálint és Péter Tamás a megyei játékvezető bizottság titkára adtak át tegnap kétszázezer forint értékben élelmiszereket, vitaminokat és fertőtlenítőszereket a győri Szent Anna Otthon lakóinak és gondozóinak.
„Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy nincs olyan család vagy közösség ma Magyarországon, amelyet ne érintene a járvány. Nem mindenki éli át ugyanúgy ezeket a nehéz napokat, de abban egyetérthetünk, hogy az idős társadalom, a gondozásban élő idősek, illetve az őket példás elhivatottsággal gondozók jelentősen ki vannak téve a járvány veszélyeinek. Azt is látjuk, hogy az idősotthonok, intézmények ellátottsága és forrásai végesek, ezért is örömteli, hogy a megyei játékvezetők egy emberkén álltak a kezdeményezésünk mellé. A játékvezetőké mindig is szolidáris közösség volt, most sem kellett egymást győzködnünk, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten csatlakozzon a gyűjtéshez. Pedig többünknek lett, lesz nehezebb a holnap, de együttérzünk ebben a bizonytalanságban mindazokkal, akikre nagyobb teher hárul ezekben a hónapokban” – emelte ki a Böcskei Balázs.
(Kisalföld)
Játékosként és játékvezetőként is maradandó alkotott Molnár László.
Játékosként és játékvezetőként is maradandó alkotott Molnár László.
1949-ben született és a Komáromi Olajmunkás csapatában ismerkedett meg a labdarúgással. Többször szerepelt a magyar ifjúsági válogatottban, majd 1968-ban a Bp. Honvéd játékosa lett. Onnét került 1972-ben a ZTE-hez és 1978-ig 211 NB I-es mérkőzésen szerepelt a kemény kötésű hátvéd.
Egy súlyos közúti baleset szakította félbe játékos pályafutását és közel másfél éves betegeskedés várt rá.
A játékvezetői tanfolyamot úgy végezte el, hogy mankóval járt az előadásokra Sikeresen vizsgázott, de sokáig a bemutatkozás váratott magára, mert technikai vezető lett a zalai csapatnál.
1982-től viszont csak a játékvezetés jelentette számára a labdarúgással való kapcsolatot. Fél évenként lépett egy osztállyal előrébb és 1983-ban már NB-s kerettag lett. Az NB/I-ben 1985. március 27-én mutatkozott be a Tatabánya- Újpesti Dózsa mérkőzésen. A játékosként szerzett tapasztalatokat jól hasznosította, egymást követték a komoly feladatok és Molnár László nem okozott csalódást. Hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja jobban: másfél éves élvonalbeli működés után ez év nyarán FIFA játékvezető lehetett.
A nemzetközi porondon még nem volt alkalma a bizonyításra, de a határozott játékvezető valószínűleg ott sem okoz majd csalódást. Különösebb álmai még nincsenek, szeretne gyökeret ereszteni a FIFA keretben. Számviteli főiskolát végzett és a Zala megyei Tanács főelőadója - íjra a Labdarúgás című folyóirat 1986-ban.
| 1997/1998 | |||||
| 1996/1997 | |||||
| 1995/1996 | |||||
| 1994/1995 | |||||
| 1993/1994 | |||||
| 1992/1993 | |||||
| 1991/1992 | |||||
| 1990/1991 | |||||
| 1989/1990 | |||||
| 1988/1989 | |||||
| 1987/1988 | |||||
| 1986/1987 | |||||
| 1985/1986 | |||||
| 1984/1985 | |||||
| ÖSSZESEN |
A Magyar Labdarúgó Sszövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 1986-ban lett nemzetközi játékvezető, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bírói karának tagja. Több UEFA-kupa, Intertotó Kupa, nemzetközi válogatott mérkőzésen volt játékvezető vagy partbíróként segítette a játékvezető munkáját. A magyar nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 20. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. 1989-ben meghívták az első teremlabdarúgó világbajnokságra, ahol a Dánia–Paraguay csoportmérkőzést, illetve az egyik elődöntőt, a Belgium–Brazília mérkőzésen játékvezetőként, további három összecsapáson segédjátékvezetőként működött közre. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1994-ben búcsúzott.
Így vallott pályafutásáról:
1949. június 28-án születtem a Tolna megyei Kalaznón. Gyermekkorom azonos volt minden mozgékony magyar srác gyermekkorával: foci, foci és foci... az általános iskolában némi atlétika is, a mindenkori versenyprogramnak megfelelően, futottam, ugrottam, dobtam, mikor-mi kellett.
14 éves fejjel már a Komáromi Olajmunkás megyei I. osztályú csapatában játszottam, a következő évek során a csapat — velem együtt — bekerült az NB III-ba. Ez idő alatt tizenegy alkalommal húzhattam fel a címeres trikót is, mint a magyar ifiválogatott buzgó és meghatott tagja.
Aztán tizenegy NB I-es esztendő következett. 1968-tól 72-ig a Honvédben, majd a ZTE-ben. Ezekben a csapatokban végigmuzsikáltam áz ösz- szes védőposztot, néha még a középpályára is előremerészkedtem. Sosem tartoztam a galamblelkű védőjátékosok közé, ez a magyarázata, hogy alkalmanként a piros lap is megvillant bűnbánó szemeim előtt. No, nem sokszor, össze-vissza talán három vagy négy esetben.
Focipályámra gyors és hatásos függönyt eresztett egy közúti baleset. 1978. szeptember 19-én történt, s az orvosok elismerő arccal mutogatták egymásnak a lábszáramról készült röntgenfelvételt — ritka szép példája volt a nyílt törésnek.
Két évig a ZTE technikai vezetőjeként dolgoztam, aztán a 81/82-es szezonban — Hévízen — még egyszer megpróbálkoztam a játékkal, de a négyszer műtött lábszáram nem akart igazán engedelmeskedni. Azóta csupán az öregfiúk mérkőzésein lépek pályára — ritkán és óvatosan.
A játékvezetői vizsgát még 1979 februárjában letettem. Ez afféle kétségbeesett ügy volt, hiszen akkortájt még az is hiú reménynek tűnt, hogy valaha még járni tudok.
Aztán furcsa módon mégiscsak belecsöppentem a bíráskodásba.
A bemutatkozást egy véletlennek köszönhettem. Az egyik hévízi edzőmeccsre nem érkeztek meg a játékvezetők, hát kény télén-kelletlen én vettem számba a sípot.
Jól éreztem magam.
Így utólag vissza gondolva, a játékostársaimnak volt ebben oroszlánrésze. Szívemberek voltak, tudták, érezték, hogy végre sikerélményre is szükségem van, hát ünnepeltek, gratuláltak a játékvezetői teljesítményemhez. Mindenesetre feldobott a dolog, hiszen új lehetőség nyílt, hogy mégis visszatérjek a futballpályára. Attól kezdve keresni kezdtem az alkalmat a bíráskodásra.
Végigjártam a teljes iskolát. Kispályás és teremmérkőzéseken fújtam a sípot, de keszthelyi pályafutásom befejeztével, 1982 végén már a Zala megyei JB-nél is kopogtattam.
1983 tavaszától fogva menetrendszerűen masíroztam előre a játékvezetői ranglistán. Félévenként sikerült egy lépcsőfokkal feljebb lépnem — megyei ifi, megyei I. osztály, területi bajnokság, NB II ez volt az útvonal. 1984 végén pedig az NB I-es játékvezetői keret tagja lettem. Az ország első futballszínpadán 1985. március 27-én debütáltam, Tatabányán vezettem a Tatabánya—Ú. Dózsa mérkőzést.
1986-ban — bár erre nem számítottam —, elérve életem vágyálmát, tagja lettem a FIFA-keretnek. Ez örömteli meglepetés volt, hát majd igyekszem megszolgálni. A kemény, férfias játékot szeretem, biztosítva az események folyamatosságát. Játékvezetői példaképem nincsen, hiszen a szabály minden mérkőzésen egyforma, viszont mindenkitől lehet valamit tanulni
Fizikai felkészülésemhez jó alap az évtizedes focimúlt, szintentartá- sához pedig a kétnaponta végzett edzés és alkalomszerűen még mindig egy kis kétkapus játék.
Hobbim — hogyan is lehetne másként? — még mindig a foci, foci, minden mennyiségben.
A Zala megyei Tanácsi Költségvetési Elszámoló Hivatalnál dolgozom főelőadóként, és a Zala megyei JB Oktatási Albizottságának vezetőjeként is tevékenykedem. Jól tudom, az intimszféra nem tartozik egy ilyenfajta sportbeli bemutatkozás témái közé, a családomról azonban mégis mesélnem kell. Bár szavakkal alig lehet elmondani, hogy mennyit segített a feleségem és a három fiam. Nem könnyű jó szívvel elviselni, .amikor a családfő a kirándulásra, utazásra, együttlétre szánt hétvégeket rendszeresen és sorozatosan „házon kívül” tölti, rövidnadrágban szaladgál és inkább egy sipot fújdogál valahol.
Játékvezetőkről
A 48 éves sípmester a sportnapilapnak nyilatkozott az aktuális érzéseiről.
A 48 éves sípmester a sportnapilapnak nyilatkozott az aktuális érzéseiről.
„A Nemzeti Sport osztályzatai alapján az ősz legjobb bírója, Solymosi Péter várja, hogy folytatódjon a bajnokság, ő is készen áll a feladatra. Rendszeresen edz, akár a labdarúgók, készül a visszatérésre.
– A Ferencváros-Kaposvár bajnokit vezettem, és egyáltalán nem hittem, hogy az lesz az utolsó meccsem. A sors fintora, hogy az aznapi Nemzeti Sport címlapja a fotómmal jelent meg, és a következő címmel: Az utolsó sípszó? Pályafutásom során még nem találkoztam hasonlóval, de hát nincs mit tenni, az egészségnél, az emberek biztonságánál nincs fontosabb.
– Közös edzésekre egyelőre nincs lehetőség. Sáfár Sándornak köszönhetően központilag kapjuk a feladatokat, ő az elvégzett munkát hetente értékeli. Az erőnléti terhelés mellett jut idő az elméleti ismeretek fejlesztésére is. Tizenegyen vagyunk a profi keretben. Tartjuk egymással a kapcsolatot, a többiek nevében is bizton állíthatom, készen állunk a folytatásra, tőlünk már a hétvégén folytatódhatna a bajnokság”.
(Nemzeti Sport, Vajda György)
Játékosok
Mostantól, a veszélyhelyzet ideje alatt a labdarúgóklubok egyoldalúan is csökkenthetik az edzők és játékosok fizetését, maximum 70 százalékkal.
Mostantól, a veszélyhelyzet ideje alatt a labdarúgóklubok egyoldalúan is csökkenthetik az edzők és játékosok fizetését, maximum 70 százalékkal.
“A veszélyhelyzet ideje alatt a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt versenyrendszerben szereplő sportszervezet az általa labdarúgás sportágban
a) munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott hivatásos sportolót, illetve
b) munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatott sportszakembert
megillető rendszeres havi díjazást írásbeli nyilatkozatával egyoldalúan csökkentheti.
(2) Az (1) bekezdés alapján megbízási jogviszony esetén akkor csökkenthető a díjazás, ha a megbízási díj a számvitelről
szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre.
(3) Az (1) bekezdés szerinti csökkentés mértéke legfeljebb 70 százalék lehet.
(4) Az (1) bekezdés alapján csökkentett díjazás a veszélyhelyzet megszűnéséig érvényes”
forrás: 142/2020 Kormányrendelet
Portré
Új sorozatot indítunk, az elmúlt 50 év legnagyobb játékvezetőit mutatjuk be. A sorozat első része id. Vad Istvánról szól, aki méltón lehet büszke játékvezető családjára.
Új sorozatot indítunk, az elmúlt 50 év legnagyobb játékvezetőit mutatjuk be. A sorozat első része id. Vad Istvánról szól, aki méltón lehet büszke játékvezető családjára.
Vad István 1953. november 5-én született Budapesten.
Vad István későn kezdett megismerkedni a sportág tudományával. Legalábbis, ha azt vesszük alapul, hogy ma már foci-óvodák és foci-sulik működnek szerte az országban, s a 11—12 éves gyerekek sorra járták a világban a leghíresebb labdarúgó-szentélyeket, hozzák haza a trófeákat a különböző nemzetközi tornákról.
Ő „már 13 éves volt, amikor a szülei megengedték, hogy a Szabadság-hegyről rendszeresen eljárjon a város másik végébe, a Fehér úti KSI-birodalomba. Am elég volt egy-két edzés ahhoz, hogy egy életre barátságot kössön a labdarúgással. Ehhez, persze, hozzájárult az edzői szakértelem is, amely kimondta az ítéletet: igazi csatártehetség van születőben, nem szabad szem elől téveszteni!
Labdarúgó pályafutása
Igazi, vérbeli csatár volt, ezen a poszton játszott a Ferencvárosban (8 évig volt tagja az egyesületnek). A felnőtt csapatban az első mérkőzése: 1975-ben, az utolsó mérkőzése 1977-ben Párizsban volt. Az FTC felnőtt csapatában összesen 49 mérkőzésen szerepelt (19 bajnoki, 6 nemzetközi, 24 hazai díjmérkőzés). Góljainak száma: 25 (12 bajnoki, 13 egyéb). Magyar Népköztársasági Kupa-győztes 1976-ban. A Ferencvárost követően játszott Csepelen, ahol nem sok szerepet kapott, majd leigazolta a Volán SC, egy év után nem tartottak rá igényt. Hódmezővásárhelyre került, az NB II-es csapathoz, edzőcsere és máris a területi DÉLÉP SC csapatába találta magát. A labdarúgást 33 esztendősen Rákoscsabán a 22. Volán SC egyesületben fejezte be.
1985-ben a Labdarúgás című újságban az alábbiakat nyilatkozta:
Vad Istvánnak megéri a második vonalban futballozni?
— Ebben az osztályban csakis az első öt-hat helyezett együttesben „éri meg” játszani! Az én esetem természetesen nem lehet mérvadó, hiszen végig a kiesés ellen küszködtünk, tehát nem is kereshettünk jól. Az az igazság, hogy ha a feleségemnek nem lenne egy viszonylag jól jövedelmező vendéglátóipari munkahelye, akkor nekem már abba kellett volna hagyni a labda rúgását ... A télen például hívtak Egerbe, de fájó szívvel nemet kellett mondanom. Nem adhattuk fel a feleségem biztos állását az én bizonytalan egri egzisztenciámért. A család nélkül viszont én egy lépést sem tennék. Kisfiam, a hatéves Pisti — aki focikapus szeretne lenni! — már nagyon megszokta, hogy vagy anyu, vagy pedig apu megy érte az óvodába. És ez így lesz akkor is, ha ősszel megkezdődik számára az iskola.
Ugye nem titok, hogy amikor éppen nem kell pályára lépnie labdarúgóként, akkor játékvezetőként működik? . ..
— Nem, egyáltalán nem titok. Tudja, amikor az apám abbahagyta a játékot, ő is bíráskodott. Később meg, amikor rengeteget utaztam fel Vásárhelyről a fővárosba, a vonaton sokat beszélgettem a játékvezetőkkel, és közben kedvet kaptam a sípmesterséghez. Szeretnék egyszer NB I-es játékvezető lenni! Most persze még csak BLjSZ-mecs- cseken sípolök és lengetek. De jóbarátom, Németh Lajos példája lebeg előttem, aki bámulatos gyorsasággal emelkedett fel a ranglistán, és lett FIFA-bíró.
Szóval, hogyan lett játékvezető?
— A síp szeretetét még édesapám oltotta belém, aki maga is aktív játékos volt. A játékkal töltött évek alatt azonban még nem gondoltam a bíráskodásra, csak jóval később. Egészen pontosan akkor, amikor vasárnaponként Hódmezővásárhelyről hazafelé jövet a vonaton együtt utaztam a játékvezetőinkkel, s Eörytől, Nagy Lacitól, Maczkótól és többiektől hallottam a jobbnál jobb bírósztorikat. Ekkor fogott meg az 6 kicsit furcsa, különös világuk, s így határoztam el, hogy én is rablóból pandúr leszek.
Játékvezetői pályafutása:
Az általánosan elfogadott nézet szerint - a sporttörténelem igazolja ezt a téves állítást - igazán csak az lehet kiváló játékvezető, aki maga is rúgta a labdát, ismeri a játékosok minden csíntevését. Labdarúgó pályafutásának végén, a budapesti XIII. kerületi Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságánál, Kürti Imre, Lovász László, Sipos Sándor vizsgabizottság előtt tett játékvezetői vizsgát. Hamarosan felkerült a Budapesti Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságához, ahol a ranglétrán gyorsan lépkedett előre. NB. III-as, rövidesen országos utánpótlás besorolást kapott, majd az országos keretben NB. II-es mérkőzések vezetésével bízták meg. Az első osztályban 1990-től tevékenykedett, 1998-ban búcsúzott a nemzeti játékvezetéstől. "Örök fájdalma maradt", hogy nem vezethetett mérkőzést a Ferencvárosnak. A játékvezetők Etikai Szabályai nem engedik, hogy a játékvezető élesben annak a csapatnak vezessen mérkőzést, ahol maga is játszott - barátságos vagy edzőmérkőzése vezetése azonban nem tiltott.
Élvonalbeli kimutatások:
| 1998/1999 | |||||
| 1997/1998 | |||||
| 1996/1997 | |||||
| 1995/1996 | |||||
| 1994/1995 | |||||
| 1993/1994 | |||||
| 1992/1993 | |||||
| 1991/1992 | |||||
| 1990/1991 | |||||
| ÖSSZESEN |
Játékosok közül a legtöbbet Szlezák Zoltánnak vezette (18 mérkőzés), míg őt Bérczy Balázs, Hahn Árpád követi a rangsorban. Érdeksség, hogy volt Fradi játékosként a legtöbb élvonalbeli meccset (20) a Honvédnak vezette.
Nemzetközi játékvezetés:
A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) 1991-ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. 38 évesen vezethette első nemzetközi mérkőzését. Pályafutása alatt UEFA KEK, Intertotó Kupa és nemzetek közötti válogatott mérkőzéseket vezetett. Az MLSZ JB nemzetközi kapcsolatának eredményeként 1993-ban Hartmann Lajos társaságában meghívást kapott Katarba a nemzeti bajnokságban működő csapatok összecsapásainak irányítására. 10 mérkőzésen vezetőbíróként, 7 találkozón pedig egyes számú partbíróként tevékenykedett. A magyar nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 20. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1998-ban egészségi okok miatt búcsúzott.
Játékvezető család:
A mama a (akkor még) Testnevelési Főiskola tanáraként a labdarúgók oktatásáért volt felelős személy. Az apa, id. Vad István az aktív labdarúgást befejezve rendszeresen megnézte fiát a serdülő, majd az ifjúsági derbiken, a játékok végén indult saját mérkőzésének dirigálására, tudni illik, ő akkoriban a budapesti (megyei) bajnokságban bíráskodott. A fiú, Vad István, gyorsan végigjárva a játékvezetői szamárlétrát, hamarosan a FIFA nemzetközi játékvezetői karának tagja lett. Az unoka, a fiú, Vad II. István az idő múlásával maga is, a FIFA nemzetközi játékvezetői karának tagjai közé emelkedett. A másik unoka, a lány, Vad Anita testvérének hazai- és nemzetközi játékvezetői sikerein felbuzdulva, fiatal felnőttként maga is a játékvezetői vizsgát tett. Határozottan kijelenthetjük, hogy a játékvezetői sportpályafutások során ritkaságszámba megy, hogy egy családból három - id. Vad István, ifj. Vad István, Vad Anita - FIFA minősítésű játékvezető nevelődjön ki. Európában, de talán a világon is különleges esemény, hogy a nagyapa, az apa, a fiú (unoka) és a lány (unoka) is játékvezetésre adja a fejét.
Megyei játékvezetés
Április 22-én lett 52 esztendős Vitkai Elemér labdarúgó-játékvezető.
Április 22-én lett 52 esztendős Vitkai Elemér labdarúgó-játékvezető. A Kelet-Magyarország tegnapi számában terjedelmes cikk jelent meg róla Buczó Balázs tollából:
„Vitkai Elemér 2018-ban Izlandon megnyerte az ötven felettiek korosztályában a Spartan Iceland Ultra Championship elnevezésű huszonnégy órás versenyt, ezt a bravúrt tavaly Svédországban sikerült megismételnie. A nyíregyházi férfi azóta sem riad meg a kihívásoktól, és megszállottan küzd is a megvalósításukért. Az elmúlt évben is rengeteg versenyen rajthoz állt.
– A családomnak megígértem, hogy az idén kevesebbet leszek távol, hogy többet tudjak velük lenni. Nemcsak sportolóként visel meg engem ez a helyzet, van egy egyesületünk, és a május 2-ára szervezett Nyíregyházi Extreme Trail Stadionversenyünket sajnos le kellett fújnunk, pedig hazánkban ez lett volna az első stadionban megrendezett akadályfutó verseny, de a május 16-ára tervezett krasznahorkai viadalunk is elmarad.
Ennek az esztendőnek is rengeteg tervvel indult neki.
– A Spartan összes ágában, sprintben, superben, beastben és ultrában is sok helyen szerettem volna elindulni, de a mi sportágunkba is begyűrűzött a koronavírus-járvány, sorra maradtak és maradnak el a versenyek. Télen még sikerült háromszor indulnom, legutóbb Margitics Zoltán barátom invitálására február 22-én Nyírbátorban a Dragon Ice-on vettem részt. Európa- bajnokság és világbajnokság is szerepelt az idei versenynaptárban. Fő versenyem a szeptember 22-ei ultra-világbajnokság lett volna, korosztályomban kétszeres világbajnok vagyok, nagyon motivált a triplázás lehetősége, de tíz nappal korábban Ausztriában a kontinensviadalon is rajthoz álltam volna. Nem sok esély van arra, hogy ezeket megrendezik.
– Az edzésekkel azonban nem álltam le, főleg Tokajban és a nyírturai erdőben futok. Nekem ez már egy életforma, amelyet az évek alatt megszoktam, és nem is tudnék lemondani róla.
– Annyi előnye azonban van ennek a helyzetnek, hogy több időt tudok tölteni a családommal. Az interneten keringenek különböző praktikák, például az étolajon futás vagy egy íróasztal körül teljesített maraton, én azonban maradok a kinti edzéseknél. Ha az ember betartja az alapvető biztonsági előírásokat és a megfelelő távolságot, véleményem szerint nem lehet probléma.
– Mostanában rengeteg embert látok futni, azt gondolom ez annak köszönhető, hogy a termek bezárásával sokan „kiszorultak” a futópadról a szabadba. Ez jó, mert remélhetőleg sokan ráéreznek ennek az ízére.
Elemér az elmúlt hétvégén egy különleges versenyen vett részt.
Kővári János barátommal a kabalási erdőben a sprint távjának megfelelő pályát alakítottunk ki, és elneveztük Spartan home office sprintnek.
– A közel hat kilométeres távon harminckét akadályt építettünk, volt ott többek között kötélmászás, kötélen egyensúlyozás, lánccipelés, gumiabroncs-görgetés, dárdadobás, és még frissítőpontot is telepítettünk.
Ebben az évben óriási megtiszteltetés érte a veterán sportolót.
– A Spartan nagykövetének választottak meg, bekerültem a Spartan Pro Teambe, amelynek országonként három női versenyző mellett három férfi a tagja. Feladatunk a sportág népszerűsítése, és ebben az évben külön fejpántot és mezt kapunk, amelyet az összes versenyen viselünk. Ez nagyjából olyan, mint a Tour de France kerékpárversenyen a sárga trikó”.
A szabolcsfociinfo.hu is megszólaltatta a „vasembert”:
– Nekem úgymond, nem változott semmi – vágott a közepébe Vitkai Elemér. – Az élet nem állt meg: heti egyszer nagy bevásárlást nyomok, megveszem, amit az asszonykám összeír. egyébként ugyanúgy edzek, mint máskor. Hétfő kivételével minden nap mozgok, heti ötven-hetven kilométert futogatok! Annyi különbséggel, hogy most szigorúan egyedül megyek, Tokajba vagy a környező erdőkbe járok ki. Mindig kérdezik, mi a motiváció? Hát az, hogy kitűztem magam elé egy célt: háromszoros világbajnok akarok lenni saját korosztályomban! Szeptember 18-án lenne a Spartan Race ultra világbajnokság az USA-ban, ahol huszonnégy óra alatt kell a lehető legnagyobb távot teljesíteni a győzelemhez, ami kétszer már sikerült. Egyébként az a megtiszteltetés ért, hogy Spartan Race nagykövetnek választottak, talán azért is, mert tavaly ötvenkét versenyen indultam, volt olyan hétvége, hogy háromszor is rajthoz álltam, ezek után elképzelhető, mennyire más most minden… Ráadásul sajnos, versenyszervezőként megérezzük, a kialakult helyzetet, sorra elmaradnak a tervezett terepfutó eseményeink. Mondjuk a család legalább örül, mert állandóan itthon vagyok.
Na és, persze a futball. Momentán azt is hanyagolni kénytelen.
– Hiányzik a foci, naná, hogy hiányzik. Fél évet kihagytam nagypályán, közben a futsalban működtem, télen újra levizsgáztam, de ilyen a szerencsém, tavasszal csak egyszer tudtam vezetni. Aztán hogy mikor legközelebb, attól tartok, csak augusztusban.
Játékvezetők statisztikái
1970/1971-es szezon óta 128 játékvezető debütált az élvonalban.
1970/1971-es szezon óta 128 játékvezető debütált az élvonalban.
Közülül 25 játékvezető nem jutott el a 20 NB. I-es mérkőzésig.
Íme akik a legkevesebbet vezették:
1 mérkőzés: Kulcsár Katalin
3 mérkőzés: dr. Bózoky Imre, Gaál Gyöngyi, Köböl Sándor, Szlávik András
4 mérkőzés: Csonka Bence
5 mérkőzés: Király Krisztián, Rácz László
6 mérkőzés: Szabó Róbert
7 mérkőzés: Pillók Ádám
8 mérkőzés: Király László
10 mérkőzés: Ádám Mihály, ifj. Mohácsi Lajos, Hosszú Ferenc, Nyilas Csaba
11 mérkőzés: Török Károly
12 mérkőzés: Böcskei Balázs, Pánczél Krisztián, Drucskó János
13 mérkőzés: Fazekas János, Molnár II. József
14 mérkőzés: Marosvári Csaba, Szabó János
15 mérkőzés: Kovács J. Zoltán, Kincses Tibor
Közülök Kulcsár Katalin, Csonka Bence Pillók Ádám még növelheti a mérkőzés számot. Király Krisztián azóta átkerült az NB. I-es asszisztensi keretbe, míg Böcskei Balázs és Kovács J. Zoltán a másodosztályba került visszasorolásra.
Megyei játékvezetés
Dr. Resán Gergely különleges bíró. Mert civilként „majdnem” bíró, és a futballpályán is fontos döntéseket hoz az egykori fedett pályás o
Dr. Resán Gergely különleges bíró. Mert civilként „majdnem” bíró, és a futballpályán is fontos döntéseket hoz az egykori fedett pályás országos bajnok atléta.
– 200 méteren fedett pályán felnőtt magyar bajnok voltam – vágott a közepébe dr. Resán Gergely, a szabolcs-szatmár-beregi megyei első osztályú labdarúgó-játékvezetői keret tagja. Atlétaként szabadtéren felnőtt országos bajnokságon 2007-2012 között minden évben dobogós voltam 200 méteren. Emellett a 4x100-as középiskolai országos csúcsukat 2011 óta képtelenek voltak megdönteni, ő is tagja volt a váltónak.
– Az egyetem elvégzését követően ugyanaz a szint munka mellett nem volt fenntartható. A heti 3x napi 2, a heti 8 edzés már nem fért bele. Emiatt az nem „csikolt, hogy dobogós remények nélkül jussak be a döntőbe. Így aztán a munka mellett döntöttem. Nem akartam az a sportoló lenni, aki nem tudja abbahagyni az eredményes versenyéveket. Egyszerre egy fenékkel két lovat magas szinten nem lehet megülni. Eldöntöttem: az atlétika helyett az ügyvédi munkából szeretnék hosszú távon megélni.
A nyíregyházi dr. Resán Gergelyt a sport minden formája vonzotta.
– Az egyetem mellett olyan kiegészítő elfoglaltságot akartam, amiből némi pénz is van és kihívásnak is jó. Van benne előrelépési lehetőség, azaz lehet motivációt találni, és nem utolsósorban a friss levegőn van. A futballpályán nem sprinterként kell futni, de ez nem zavar egy csöppet sem – az atlétáknál jobb mozgáskoordinációval nem rendelkeznek egyik sportágban sem. Nem véletlenül ez az alapja mindennek. .
A futballpályán is ítéleteket, döntéseket kell hozni, miként az ügyvédi hivatás során.
– A jogi pályán belül leginkább a bírói hivatással lenne rokon szakma a játékvezetés. Döntéseket hozunk az élet számos területen, így az ügyvédkedésben vagy például valamilyen cég vezetőjeként is. Noha van hasonlóság, ám a szemlélet teljesen más szemüveget kíván.
Azt szeretem a játékvezetésben, hogy egyszerre kell nehéz, sokszor kétes kérdésben szinte azonnal jó döntést hozni. A huszonkét játékost, a kispadon ülőket és a nézőket kell egyszerre meggyőzni arról, hogy felkészültek vagyunk fizikálisan, elméletben es emberileg is ahhoz, hogy a mérkőzést levezessük.
Játékvezetőkről
Dr. Jekő József, a szabolcs-szatmár-beregi labdarúgó játékvezetők elnöke már 42 van a pályán.
Dr. Jekő József, a szabolcs-szatmár-beregi labdarúgó játékvezetők elnöke már 42 van a pályán.
Hogy kezdődött?
A Piros Lap megyei kiadvány egyik 2003. évi számában elárulta: „Már gyermekkoromban jártam keresztapámmal - aki 33 évig bíráskodott Szolnokon – a szolnoki játékvezetők edzésére, ahol egy nagyon baráti társaság volt. Így 1978-ban úgy döntöttem, hogy leteszem a játékvezetői vizsgát. Egy évig működtem a Szolnok megyei LSZ JB-nél, majd Szegedre kerültem egyetemre, ahol Kasza Feri bácsi volt a JB-elnök. Feleségemmel is Szegeden ismerkedtem meg. Az egyetem után költöztünk Tiszavasváriba (ott élünk most is), és azonnal megkerestem Gál Zoli bácsit, és a segítségével sikerült csatlakozni a szabolcsi játékvezetők táborához. 1984-ben vezethettem az első megyei első osztályú mérkőzésemet (Nyírkarász-Tyukod). 1996-ban kerültem az NB III-as keretbe, illetve néhány éven keresztül a kispályás NB I-ben is működhettem. 2000 őszétől egyéves kihagyásra kényszerültem, mert megkaptam egy belga ösztöndíjat, az antwerpeni egyetemen lehettem vendégkutató.
A 25 év alatt rengeteg sztori gyűlt össze. Egyet felidézek. Egy esti, teremben megrendezett kispályás mérkőzésre mentünk Hajdúböszörménybe a kocsimmal, amikor Böszörmény előtt nem sokkal elromlott a világításkapcsoló. Sajnos, nem tudtuk megcsinálni, sőt, az addigi helyzetjelző sem működött már visszafelé. Haza kellett vinni viszont egy kollégát Nyíregyházára, aztán onnan irány Tiszavasvári. Szerencsére volt egy szivargyújtóról működő lámpám, amit bekapcsoltunk, és Szlomoniczki Pista kitartotta az ablakon egészen hazáig. Néha még meg is lóbálta a lámpát, csodálkoztak is a szembe jövők, de végül szerencsésen hazaértünk” – megjelent a Piros Lap időszaki kiadványban.
Dr. Jekő József jelenleg a szabolcs-szatmár-beregi megyei labdarúgó játékvezetői bizottság elnöke, NB III-as ellenőr, főiskolai tanár, vegyész, a Magyar Kémikusok Egyesületének tagja.
Játékvezetőkről
Bájos, mosolygós és határozott. Ő Hegyi Eszter, a legmagasabban jegyzett Csongrád megyei női játékvezető.
Bájos, mosolygós és határozott. Ő Hegyi Eszter, a legmagasabban jegyzett Csongrád megyei női játékvezető.
Azt gondolom, ehhez a – napjainkat érintő rendkívüli – helyzethez mindenki másképpen alkalmazkodik. Mesélj egy kicsit, hogyan éled meg ezeket a napokat, heteket a koronavírus „árnyékában”!
Amikor bejelentették a veszélyhelyzetet, a felsőoktatási intézményeket zárták be először, és köteleztek minket távoktatásra. Az első hét előrehozott tavaszi szünet volt a szegedi egyetemen, így nekünk, hallgatóknak nem sok feladatunk volt, jelenleg online óráink vannak, kapunk feladatokat, beadandókat, így saját magunknak kell beosztani az időnket. Ami fontos, hogy kell egy időrend, hogy ne folyjon el a nap.
Mondhatjuk, hogy ennyire céltudatos vagy az életed minden területén?
Muszáj annak lenni, mert a célokat csak akkor tudod elérni, ha konkrét terved van, vagy legalábbis sokkal könnyebb elérni, ha van egy stratégiád.
A mindennapjaidban, az iskolai dolgaidon kívül, hogy éled meg a jelenlegi helyzetet, a kialakult korlátozásokkal?
Én nem korlátozásként fogom fel, ez egy lehetőség, hogy minél többet tudjak itthon tanulni és a családommal lenni, amint elfogadnám azt, hogy ez egy korlátozás, sokkal nehezebb lenne, mert bezártnak érezném magam. Én eddig minden nap kimentem a szabad levegőre, futottam, edzettem, így jól érzem magam. Nyilván a társasági élet, a napi ritmus hiányzik, de kicsit olyan ez, mintha nyári szünet lenne.
Látom, felhívtad több fórumon is a figyelmet civil megmozdulásokra, mely a vírus terjedésének megelőzésében és az egészség megőrzésében segít. Aktív társadalmi életet élsz?
Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni a kínálkozó lehetőségekből, az egyetemnek köszönhetően tagja lettem, és jelenleg is a program szekció vezetője vagyok a Pro Jure – Egyesület a Szegedi Joghallgatókért független diákszervezetnek. Feladatom különböző megmozdulások, programok szervezése, mint például, börtönlátogatás, vagy előadók meghívása olyan jogi témákban – melyek nem feltétlen kerülnek elő az iskolapadban. Emellett több mint egy éve atletizálok, és lassan hat éve játékvezetőként tevékenykedek, mindezek mellett igyekszem az aktuális programokra, problémákra felhívni a környezetem figyelmét és az ezzel kapcsolatos rendezvényeken meg is jelenni.
Már többször előkerült az egyetem és a jog. Hol tartasz jelenleg a jogi tanulmányaidban? Mesélj egy kicsit, milyen az egyetemi élet?
Most tartok a harmadik évben, igyekeztem a tanulmányok mellett egyetemi versenyeken és a Tudományos Diákkör munkáiban részt venni, hogy minél több tudásanyagot elsajátíthassak.
A legelején nehéz volt felvenni a ritmust, kevés konkrét, hatályos joggal foglalkozó tantárgy volt. Mindezek ellenére, nagyon fontos év ez, úgymond alapozó év, segít megérteni a jognak a logikáját, de akkor azért felmerültek bennem kérdések, hogy én biztos ezt szerettem volna-e, de aztán beindult a második év, és rájöttem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam.
Igazából én kicsi korom óta tudtam, hogy valami joggal kapcsolatos dolgot szeretnék csinálni, melyet nagymamám már körülbelül öt éves koromban megtapasztalhatott. Történt ugyanis, hogy valami rosszat csináltam, leszidott, erre nekem az volt a reakcióm, hogy ne merje megtenni, mert nekem jogaim vannak. Mindezt minden előzmény nélkül, úgy, hogy a családban nincs jogász, hát kikerekedtek a szemei, de szerencsére aztán jót nevetett rajta.

A család. Úgy tudom sok időt töltesz édesapáddal, mennyire fontos, milyen szerepet tölt be a család az életedben?
A család mindig is fontos részét töltötte be az életemnek. Édesapukám és édesanyukám is rendkívüli példát mutat nekünk, hogyan legyünk jobbak és jobbak, és hogy bizony lehet sok dolgot egyszerre magas szinten művelni. Édesanyukám is amellett, hogy felnevelt ötünket, öt diplomát szerzett, Szegeden tanít történelmet, irodalmat, mellette könyvtáros és tánctanár. Családi hagyomány a néptánc is, hiszen apáék is ezen keresztül ismerkedtek meg, az összes testvéremmel táncoltunk. Korban közel állunk egymáshoz, de tanulmányainkban elég széles a paletta, van közgazdász, gyógypedagógus, kisebbik húgom orvosnak készül, öcsénk pedig még általános iskolás.
Honnan jött az ötlet, hogy játékvezető legyél? Mi volt a motivációd?
Már lassan hat éve vagyok játékvezető. Az egész úgy indult, hogy itthon kezdtem focizni, majd Angliában – mikor kiköltöztünk apa kutatásai miatt – folytattam a focit. Ott a női labdarúgás jóval erősebb volt, már nyolcévesen női csapatban tudtam játszani, ami bizonyára pozitív megerősítés és élmény volt. Miután visszatértünk, akkor is folytattam a labdarúgást, de tizenhat évesen beláttam, hogy a futball karrieremből maximum hobbi lesz. Édesapám ekkor már több, mint húsz éve aktív szereplője volt a futball- és játékvezető-társadalomnak, így az ő tanácsára és az én ambícióimnak köszönhetően, úgy döntöttem, ha már nem tudok focistaként kiteljesedni, befejezem a karrierem; teljesítettem a játékvezető tanfolyamot, sikeres vizsgát tettem, és azóta tevékenykedem és nagyon szeretem!
Ennyi minden: egyetem, egyesület, család, atlétika, játékvezetés, hogyan összeegyeztethető a magánéleteddel?
Az ember arra tud időt szánni, amire akar, kifogásokat mindig tud kreálni, de apától megtanultam, hogy azzal még, hogy megtaláltuk a tökéletes kifogást, nem lettünk előrébb azzal, amit épp csinálunk, vagy csinálnunk kellene. Szóval kifogások helyett, inkább igyekszem mindenre időt szakítani. Nyilván vannak jobb napok és vannak nehezebb napok, de amíg az ember szívesen csinálja, addig nem tűnik megterhelőnek. A jobb napokért pedig mindig megéri! A magánéletet is be lehet sűríteni, természetesen erre a másik oldalon is kell egy nyitott, elfogadó és türelmes félnek lennie.
Szereted, ha a családod, párod elkísérnek a mérkőzéseidre, ha látnak játékvezetés közben?
Nem is feltétlen a párom, de a családban van két nagyon lelkes támogatóm, édesapám és az idősebb húgom, ők minden fontosabb debütálásomon kint voltak, néha ki szoktak járni más mérkőzéseimre is. Jól esik tudni, hogy ott vannak, és érezni, hogy szeretnek és támogatnak. Annak mindig különösen örülök, ha apa kijön a meccsemre.
Említetted, hogy édesapád játékvezető volt. Az ő tapasztalatával komoly segítségedre lehet, milyen szinten támogatja ez a játékvezetői karriered?
A segítség akkor tud érkezni, ha Te már letettél valamit az asztalra, ez szerintem nagyon sok élethelyzetben jelenik meg, így derül ki a leghamarabb, hogy ott van-e a helyed vagy sem. Apa abban segít, hogy akármi is van, támogat, átlendít nehezebb időszakokon, olykor plusz motivációt ad, de mindenekelőtt rengeteg gyakorlati tanáccsal lát el, ha ő kijön egy meccsemre, abból én rengeteget tudok tanulni. Amennyiben készült felvétel a mérkőzésemről, azt együtt megnézzük és kielemezzük, tanácsokat ad az egész játékvezetésre vonatkozóan, de a mindennapi edzésterveim összeállításától kezdve a megfelelő étrendig, mindenben tud segíteni és számíthatok rá az élet minden területén. Nem köntörfalaz, őszintén, egyenesen megmondja, amit lát, és mindig a legjobbat akarja nekem.
Van bárki más, akinek sokat köszönhetsz az eddigi karriered során?
Én itt nem szeretnék név szerint említeni senkit, mert hosszú lenne a névsor és senkit se szeretnék kifelejteni. Országos szinten is vannak, akik támogatnak engem, a megyében is úgy érzem, megkaptam a szükséges támogatást és bizalmat az előre haladásomhoz.
Fenn tudod hagyni a pályán, a mérkőzésen történteket?
A játékvezetői karrierem elején nagyon nehéz volt, főleg a gyerek meccseken a szülők viselkedésének a kezelése, azt elfogadni, hogy nem tudsz rajta változtatni. Ott tanultam meg ezt kizárni. Ha egy mérkőzésre igazán koncentrálsz, odafigyelsz, akkor a külső dolgokkal nem tudsz foglalkozni, ha a szurkolókat meg is hallod, gyorsan el is kell felejteni, menni kell tovább. Egyszerűen nem szabad hagyni, hogy a külső vélemények befolyásolják a pályán lévő működésedet.
Meghatározó pillanatok, akár pozitív, akár negatív élmények a pályáról?
Ezt az élményt sose fogom elfelejteni, egy felnőtt férfi mérkőzést vezettem, és a mérkőzés végén az egyik játékos felvett a pályáról egy szál virágot, odalépett hozzám, odaadta a virágot és azt mondta: virágot a virágnak! Annyira meglepett, de nagyon jól esett!
Nyilván a legnagyobb elismerés, mikor odajönnek a végén mindkét csapatból a játékosok és megköszönik, hogy jó volt a mérkőzésvezetés, ezek a visszajelzések azért kellenek. Az országos mérkőzések különösen pozitív élmények, jó hangulatúak. Nyilván kapunk negatív megjegyzéseket is, melyeknek olykor alapja is van, de emberek vagyunk, hibázunk, nyilván abból is tanulunk, le kell vonni a következtetéseket, de tovább kell lépni, és legközelebb még jobban figyelni és még jobbnak lenni. Nincs bennem ezért negatív élmény, helyén tudtam kezelni ezeket a tapasztalatokat, történéseket is.
Miben más egy férfi és egy női mérkőzést vezetni? Hogyan tudsz a férfi mezőnyben női játékvezetőként érvényesülni?
Minden mérkőzés más, ez igaz mind a férfi, mind a női mérkőzésekre. Én minden mérkőzésre ugyanúgy készülök. Ami különbség lehet férfi-női mérkőzés között, hogy a női mérkőzések fizikálisan lassabbak, a férfiak általában technikásabbak, jobban kialakult a technikai vagy akár a taktikai tudás. Amit viszont nagyon jó látni, hogy minél magasabb osztályú női meccsre mész, annál jobban közelít a férfi mérkőzések színvonalához.
Női meccsen nem egyedülálló, hogy te, mint nő ott vagy, férfi meccsen nagyon ritka, hogy mint nő, ne egyedül legyél, így a legelején olyan vagy, mint egy kívülálló, de aztán a mérkőzés előrehaladtával ez megváltozik, és minden csak a futballról szól. Nyilván amikor már többször találkozott egy csapat velem, már nincsenek előítéletek, vagy ha vannak, azok már nem a nememből fakadnak.
Mérkőzés előtti rituálé, van valamilyen babonád?
Van rituálém, de ezt nem fogom elmondani, mert akkor elveszítené a varázsát. A legfontosabb, hogy kipihenten és időben érkezzek a mérkőzésre, étkezésre kell odafigyelni – ne egyen nehezet az ember. Mérkőzés előtti napon már azon legyen a fókusz, hogy másnap meccs, de már egész héten úgy kell készülni, mind testileg, mind lelkileg, hogy hétvégén meccs lesz.
Van valamilyen taktikád, terved, amivel készülsz a mérkőzésre?
Minél magasabb szinten vagy, annál fontosabb, hogy legyen egy fix időterved, hogy mit, mikor csinálsz, onnantól kezdve, hogy a pályára érsz. Mikor egyeztetsz az ellenőrrel? A mérkőzés előtti eligazítást mikor tartod meg? A csapatok is igénylik, hogy tudják mikor igazoltatsz, mikor tudnak kimenni melegíteni, mikor indulunk el a játékoskijáróból?
Meg szoktam nézni a csapatok legutóbbi eredményeit, tabellán lévő helyezésüket, ebből ugyan lehet előre következtetni, de nem ez határozza meg a mérkőzést. A játékvezető a taktikáját a mérkőzés hangulatához és jellegéhez kell, hogy felépítse, a mérkőzés menetét kell kézben tartania, ez rugalmasságot, tudatosságot és jó alkalmazkodókészséget igényel.
Ami fontos még, hogy a mérkőzés nem azzal ér véget, hogy lefújtad azt, fontos, hogy átbeszéljük a kollégákkal a mérkőzést, hogy kapjunk egy visszacsatolást, hisz teljesen máshogy éljük meg a történteket belülről, mint kívülről. Én minden meccsen megkérdezem a kollégáimat, hogy mit gondolnak a mérkőzésről.
Ha már szóba került, mi a véleményed a játékvezetői ellenőrzésekről?
Jók az ellenőrök, jót akarnak, próbálják a játékvezető felé közvetíteni azt, amit az adott mérkőzésen nem tudott tökéletesen teljesíteni. Minden ellenőrzésben van igazság, valami tanulságot mindig le tudsz vonni belőle. Nem szabad teljes mértékben elzárkózni egy ellenőrzéstől, mert nyilván az ellenőr ért hozzá, van szakmai múltja és egyben külső szemlélő is. Látja azt kívülről, amit mi belülről teljesen máshogy élünk meg, ahogy a kollégáktól a mérkőzés után, úgy az ellenőröktől is nagyon fontos ez a fajta külső, szakmai visszacsatolás. A jó ellenőrzésből és a rossz ellenőrzésből is le kell vonni a tanulságot, és tovább kell menni, nem szabad rajta fennakadni. Minden mérkőzés egy új lehetőség a bizonyításra.
Egy jótanács, ha valaki mélyponton érzi magát, nem találja a helyét, vegyen elő egy jó ellenőri jelentést és olvassa el, adni fog neki egy kis lendületet, önbizalmat.
Példakép az életedben, esetleg kedvenc játékvezető?
Édesapámat már említettem, természetesen ő. Nők vannak nemzetközi és magyar szinten is példaképek, kedvencek. Stéphanie Frappart, francia játékvezető, aki vezette a 2019-es UEFA Szuperkupa döntőt (Liverpool – Chelsea rendes játékidő 1:1, hosszabbítás után 2:2, büntetőkkel: 5:4 – a szerk.) és bebizonyította, hogy nők is tudnak ilyen magas szintű mérkőzéseket jól levezetni, ami egy óriási lépés a női játékvezetésnek. Bibiana Steinhaus Németországban a Bundesligában vezet mérkőzéseket, ő volt az első nő, aki a német élvonalban mérkőzést vezetett (2017. szeptember 10. Hertha BSC – SV Werder Bremen 1:1 – a szerk.), ő is az egyik úttörője a nemzetközi női játékvezetésnek.
Hazánkból is említhetnék néhány példaképet, a 2019-es franciaországi női labdarugó-világbajnokságon működő Kulcsár Katalint és Török Katicát, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket.

Mit tanácsolsz az újonc kollégáknak, mit mondanál nekik útravalóul?
Soha ne adják fel, találják meg a játékvezetés szépségeit, legyenek kitartóak, és merjenek kérdezni, mert a válaszokból sokat tanulhatnak. Egy, kettő vagy több rossz meccs nem jelenti azt, hogy nem lehet valakiből jó játékvezető, az azt jelenti, hogy lehet még mit tanulni. A legjobbaknak is vannak gyengébb mérkőzései, rosszabb napjai. Mindannyian emberek vagyunk!
A lányoknak, nőknek pedig üzenem, hogy ne féljenek kipróbálni magukat, van helye a női játékvezetésnek!
Köszönöm szépen az időt, az energiát, amit ennek az interjúnak szenteltél! További nagyon sok sikert kívánok a játékvezetői karrieredben és az életed minden területén!
Gyászhírek
Életének 77. évében elhunyt Pádár László egykori FIFA játékvezető.
Életének 77. évében elhunyt Pádár László egykori FIFA játékvezető.
Több játékvezető kolléga facebookon búcsúzik kollégájuktól!
Pádár László 1943. december 21-én született Szentesen. Pályafutása elején szülővárosa csapatában, a Kinizsiben játszott, majd később szerepelt a Szegedi Dózsa egyesületében is az NB III-ban. Onnan vonult vissza 1967-ben, ám a sportághoz hű maradt, mivel abban az évben elvégezte a játékvezetői tanfolyamot apósának, az NB II-ben bíráskodó Dukai Imrének a biztatására.
Közel 8 esztendővel később, 1975. szeptember 10-én vezette élete első NB I-es mérkőzését, a Diósgyőr–Békéscsaba összecsapást (1-0). Két évvel utána, 1977-ben FIFA-kerettag lett, és egy évtizeden át fújhatta a sípot a nemzetközi keretben. Többek között részt vett a Japánban megrendezett U 20-as világbajnokságon (1979), ahol megismerte a világ Diego Maradonát, és bíráskodott rangos világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkön is. Az 1979-es bázeli KEK-döntőben Palotai Károly partjelzője volt a Barcelona-Düsseldorf fináléban 58 ezer néző előtt, végül a spanyol sztárcsapat hosszabbítás után 4-3-ra nyert. Összesen 48 meccset vezetett FIFA-kerettagként a 45 éves korhatár betöltéséig. Egy évvel később, 1988-ban a Ferencváros-Pécs Magyar Kupa-döntő (4-2) dirigense lehetett a Népstadionban 20 ezer néző előtt. Az utolsó NB I-es mérkőzése a Tatabánya–Újpest rangadó (2-2) volt abban az esztendőben – ez volt az általa vezetett 174. élvonalbeli meccs.
Pádár Lászlót játékvezető társai olyan jószívű, segítő szándékú embernek ismerték meg, aki mindig igyekezett csapatot építeni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a pályafutását követően a csongrádi ifjú játékvezetőknek (például dr. Hegyi Péternek, Kószó Csabának) igyekezett minél több tapasztalatot átadni. Mindenkori jóbarátjával, Szekeres Ferenccel sok mérkőzésen öregbítették a megye hírnevét. A civil életében nyugdíjazásáig a MOL-nál dolgozott műszakvezetőként.
Nyugodj békében, Laci!
Focibiro.hu adatbázisából:
Volt kapus, majd védőjátékos, a Szentesi Kinizsi minden korosztályában focizott. A sorkatonai szolgálat alatt a Szegedi Dózsa egyesületben játszott. Legmagasabb minősített szint, ahol igazolt játékos volt, az NB. III. osztály. 1967-ben befejezte az aktív labdarúgást.
Apósa Dukai Imre (volt NB II-es játékvezető) kérésére 1967-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot. A szükséges tapasztalatok megszerzését követően ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1972-ben kerül az NB. II-es játékvezetői keretbe. Foglalkoztatásár a jellemző, hogy az 1977/1978-as bajnoki idényben Lauber Gyula társaságában 22 mérkőzést vezethetett.
Nb. I-es küldési kimutatás:
| Küldések száma: | 231 |
| Játékvezetőként: | 174 |
| Asszisztensként: | 57 |
| Legelső küldés az adatbankban | 1974-04-28 - NB. I. Csepel - MTK - (Asszisztens 1) |
| Legutolsó küldés az adatbankban | 1988-06-05 - NB. I. Tatabánya - Újpest FC - (Játékvezető) |
| Kiosztott sárgalap: | 167 |
| Kiosztott piroslap: | 34 |
Gyászhírek
Elhunyt Galambosi István borsodi játékvezető.
Elhunyt Galambosi István borsodi játékvezető.
Galambosi István 1986-ban vizsgázott le játékvezetőként. A működését még abban az évben az ózdi körzetben megkezdte, majd később a központosítás miatt átkerült a kazincbarcikai csoportba.
Kollégái tudták, hogy súlyos betegséggel küzd évek óta, de az aktív játékvezetést nem fejezte be, hiszen a pálya volt a második otthona, míg a kollégák a második családja.
Egy igazi barát távozott...
Őszinte részvétünk a családnak.