Botrány
E-mailben kerestük meg Tóth Vencel Úrat, hogy megtudjuk az MLJT működésével kapcsolatos információkat.
E-mailben kerestük meg Tóth Vencel Úrat, hogy megtudjuk az MLJT működésével kapcsolatos információkat.
Tóth Venceltől az alábbi kérdésekre nem kaptunk választ:
Válasza ennyi volt:
A 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 3. § 5. pontja szerinti értelmező rendelkezésből következően csak az állami vagy helyi önkormányzati, vagy jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy köteles a közérdekű adatigénylésnek eleget tenni. A Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testülete közfeladatot nem lát el, a civil szféra szervezete, a kért adatok pedig nem tekinthetők közérdekből nyilvános adatoknak sem, így az Infotv. személyi hatálya ebben a vonatkozásban a Testületre nem terjed ki.
Kedves Vencel! Neked még mindig a magyar játékvezetőkért kellene dolgozni........
Botrány
Egy biztos, most 100 fő felett lesz az MTK hazai mérkőzésének nézőszáma, hiszen két napos ellenőri vecsési parti egyik programja lesz a mérkőzés megtekintése.
Egy biztos, most 100 fő felett lesz az MTK hazai mérkőzésének nézőszáma, hiszen két napos ellenőri vecsési parti egyik programja lesz a mérkőzés megtekintése.
Az MLSZ JB. irodavezetője röviden tömören az alábbit írta:
"Kérjük értesítsék az érintetteket, hogy úgy készüljenek meleg öltözettel illetve jegyzettömbbel, hogy egy mérkőzés stadionban való megtekintése és ellenőrzése is a program része lesz."
Gaál Gyöngyi kihagyta, hogy forró teát, vastag zoknit, sálat és sapkát, zsebkendőt, vastag alsó gatyát is vigyenek az ellenőrök! Gondoljuk az MLSZ-es slepp majd a legújabb Adidas termékekben fog ott feszíteni.
Azt már mindenki megtudta, hogy a szerencsés mérkőzés az MTK-Paks találkozó lesz, ahol a megyei ellenőrök megnézhetik az egyik profi játékvezető teljesítményét.
Érdekes szitucáió lesz, ha azt az egyik puhlista játékvezető vezeti és esetleg hibázik... A megyei ellenőrök elmondják a hibát, Puhl Sándor meg majd utólag átírja a jelentést.
Akkor lenne ez jó és hasznos, ha úgyanolyan feltételekkel lehetne ellenőrizni a játékvezetőket, mint ahogy azt teszi a mérkőzés játékvezető, asszisztens és szuper ellenőre is.
De hát tudjuk ez csak arról szól, hogy újabb két napot eltölthessenek Vecsésen, Puhl Sándor lakcímén...
Megyei játékvezetés
Több játékvezető érdeklődését felkeltette a baranyai elnök keresési projekt és már volt jelentkező is! Íme az álláshirdetés:
Több játékvezető érdeklődését felkeltette a baranyai elnök keresési projekt és már volt jelentkező is! Íme az álláshirdetés:
ÁLLÁSHIRDETÉS
Legyél te Baranya megye első "elfogadott" elnöke
Fifa kerettag voltál vagy életedben játszottál már FIFA játékkal vagy csak egyszerűen kell a lóvé, akkor te vagy az ideális jelölt.
Az alábbiaknak kell megfelelni:
Aminek nem kell megfelelni:
Bérezés megegyezés alapján!
A kinevezés határozott időre szól. A kinevezés mellett garantálunk még céges telefont, korlátlan étel és ital fogyasztást a bálban, hatalmat, uralkodást a megyei játékvezetők felett.
Jelentkezni lehet: baranya @ emelesz.hu - megyei igazgatónak címezve
Jelige: "A C-zakó ideje már lejárt"
Megyei játékvezetés
Szombat óta elég nagy a felháborodás Baranyában, hiszen mindenki azt várta, hogy végre lemond Czakó Dénes.
Szombat óta elég nagy a felháborodás Baranyában, hiszen mindenki azt várta, hogy végre lemond Czakó Dénes.
Az MLSZ Baranyai megyei Igazgatóságának vezetőjétől nem hivatalosan azt az információt kaptuk, hogy Czakó Dénest nem menesztik. A lemondott két elnökségi tag, Bata László és Ábrahám Attila helyére Legeza László és Sipos Katalin kerül.
A megyei igazgatóság is tisztában van azzal, hogy a szakmai munka az elmúlt 10 évben hanyatlásnak esett.
Most a szakmaiságot szeretnék erősíteni a két "FIFA kerettaggal".
Az igazgató vélhetően az ő nemzetközi tapasztalatukat szeretné a megyében is felhasználni. (Sipos Katalin - 28 napja FIFA kerettag, míg Legeza László strafoci kerettag, amelyet az MLSZ elnökségi döntésének értelmében kiszervezik az MLSZ égisze alól.)
Bogyay Zoltán igazgatónak eddig nem tűnt fel, hogy Baranya erkölcsileg, szakmailag is az utolsók között kullóg. Az elnök már 5-6 éve megbukott a megyei játékvezetők között. Többek között az alapítvány ügyeivel, furcsa telefonálgatásai és vezetési stílusa miatt.
Mi kell még, hogy végre a játékvezetés a szakmáról szóljon és ne egy két ember hatalmi vágyáról? Lehet nem egy gumi bogyó......
Megyei játékvezetés
Soha nem látott mennyiségű megkeresést kaptunk a baranyai játékvezetői bizottságban található káosz miatt!
Soha nem látott mennyiségű megkeresést kaptunk a baranyai játékvezetői bizottságban található káosz miatt!
Telefonhívásokból, e-mailekből és facebook üzenetekből szemezgetünk:
„Az oké, hogy leváltják Czakót, de hogy egy önjelölt elnök?”
„Legeza tehetséges, fiatal! Engedni kell, hogy bizonyítson. Jó választás.”
„Országos kerettagként nem szabad elnöknek lenni. Akkor a puhli nyalás mellett hogy lesz szakmaiság Baranyában.”
„Ha Lego elnök vagy elnökségi tag lesz én befejezem….”
„Ahogy kiharcolta minden szakmaiság nélkül az országos keretet, úgy kell küzdeni-e elnökként is.. sok segget nyalt fényesre..”
„Eddig is ő csinált mindent Dénős helyett, csak nem ő vitte haza a pénzt..”
„Havi 100 ezerért én is vállalnám”
„Azt hittem czakó után nincs lejjebb…”
„Akkor jöhet az Ábrahám-Vavika-Iványi Pisti hármas és elkezd szárnyalni a megye….. lefelé…”
„Bárki legyen, csak Czakó tűnjön el”
„Akkor már értem miért volt ilyen lenéző a bálban két hete..”
„Az igazgatóságon más forgatókönyv is felmerült! Jön Legeza és Sipos a leköszönő Bata és Ábrahám helyére… Így marad a Czakó”
Sokán nem tudják, hogy ki az a Legeza László, így az önéletrajza és a statisztikák beszéljenek magukért:
1980-ban született Somogy megyében, rövid labdarúgó pályafutás után 2007-ben tette le a játékvezetői vizsgát. Gyorsan felkerült a megye I-es vezető keretbe. Ott azonban néhány rosszul sikerült mérkőzés után úgy döntött, hogy inkább asszisztens lesz Czakó Dénes támogatásával. Ábrahám Attila mentoráltjának már akkor beígérték, hogy országos kerettag lesz és tolták előre a strandlabdarúgásban is, ahol jöttek a sikerek.
Nem kellett sokat várni a 2013/2014-es szezontól Legeza már NB. III-as asszisztens lett az országos keretrendszer átalakítása miatt. 2018. januárjától pedig NB. II-es asszisztens. NB. II-ben egy év alatt 15 mérkőzésen asszisztált. Közben még FIFA strandlabdarúgó bíró is lett.
A sikeres játékvezetői karrierje mellett jól menő tervező is.
Megyei játékvezetés
Évek óta hallani lehet, hogy baj van a baranyai elnökkel, Czakó Dénessel.
Évek óta hallani lehet, hogy baj van a baranyai elnökkel, Czakó Dénessel.
Most a szakmaiságról ne is beszéljünk, mert az nincs.
Korábban már a szigetvári csoport képviselője Tóth István is összerúgta a port Czakóval, mondván a diktatúrát nem bírja elviselni.
Az elmúlt időszakban a korábbi kiváló FIFA játékvezető, Ábrahám Attila jelezte, hogy nem tud az elnökkel együtt dolgozni, inkább kilép az elnökségből. Az ő szakmai hitelességét nem tudja tovább biztosítani és nem tudja tovább adni a nevét.
Néhány héttel ezelőtt Bata László ellenőrzésért felelős elnökségi tag jelezte, hogy nem tud tovább együtt dolgozni Czakóval. Czakó így nem csak egy elnökségi tagot, de barátot is elvesztett. Ez sem volt jelzés Czakónak, hogy nem megfelelő az út.
Czakó elnökségében még az egykori FIFA-asszisztens Kovács Nándor van, aki emberileg annyira korrekt, hogy nem fogja felhívni Czakó figyelmét, hogy ez így nem mehet. A küldő Nagy István az egyetlen ember, aki kiáll Czakó mellett, igaz ő is már többször jelezte, hogy egyéb elfoglaltsága és az IFA Rendszer borzalmas működése nélkül nem fogja tovább csinálni a küldést.
Czakó napokon keresztül hívogatott más megyei elnököket, hogy mit kellene tenni. A vélemény egységes volt! Le kell mondani! Czakó azonban anyagi okok miatt ragaszkodik a pozícióhoz és az évi néhány NB-s küldéshez.
„Czakónál inkább a hatalom és az dominál, hogy uralkodhat a megyei játékvezetők felett” – nyilatkozta egy megye I-es játékvezető.
Lehet hallani már önkéntes jelöltekről is. Sokan beszélnek Legeza Lászlóról, de információk szerint ő elég sok pénzt kérne az elnöki feladatok ellátásáért.
„Legeza László nevét többen mondták már, mint lehetséges Czakó utód. Vajon ő mit tett le eddig az asztalra és mennyire hiteles. Nem beszélve arról, hogy működő játékvezetőként nem szabadna elnöki feladatokat elvállalni, hiszen akkor a puhli rendszer bólogató bábja lesz ő is.”
Az ügyben megkerestük Czakó Dénes elnök urat is, aki nem élt a felkínált interjú lehetőségével.
Frissítve 16:45:
Cikkünk megjelenése után több pécsi játékvezető kész tényként jelezte, hogy a megyei társadalmi elnökség jövő héten visszahívja Czakó Dénest és helyére Legeza Lászlót nevezik ki.
Visszakerül a megyei játékvezetésbe Ábrahám Attila, aki szakmai vezető lesz, míg információk szerint Vavika Ferencet is visszahelyezik a baranyai játékvezetésbe.
Frissítve 17:15:
Újabb forgatókönyet kaptunk:
miszerint Czakó Dénes marad bábként a helyén és Legeza László és egy FIFA kerettag bekerül az elnökségbe. Dénes elmozdítását anyagi okok miatt nem támogatják, hiszen az NB. III-as ellenőrzésekből és az elnöki díjazás elmaradása nehéz helyzetbe hozná őt...
Botrány
A Magyar Labdarúgó Szövetség Sajtóosztálya nem válaszolt megkeresésünkre (most sem), így nem tudhatják meg a magyar játékvezetők, hogy pontosan milyen szakmai p
A Magyar Labdarúgó Szövetség Sajtóosztálya nem válaszolt megkeresésünkre (most sem), így nem tudhatják meg a magyar játékvezetők, hogy pontosan milyen szakmai program zajlik Törökországban.
48 órával ezelőtt az alábbi levelet küldtük el nekik:
Tisztelt MLSZ Sajtó!
A focibiro.hu a magyar labdarúgó játékvezetéssel kapcsolatos oldal cikksorozatot ír a játékvezetők törökországi edzőtáboráról.
Érdeklődnék, hogy a játékvezetők mennyi időt tartózkodnak kint és milyen programokon vesznek részt?
Lehet-e tudni arról, hogy pontosan kik mentek ki és hány fő a kísérő.
A szerkesztőségünkhöz eljutott facebook posztok alapján luxus körülmények között vannak a játékvezetők. Ezt az MLSZ milyen költségből fedezi és az elmúlt évek alapján mennyire sikeresek az ilyen edzőtáborok.
Várjuk segítő válaszukat.
2019. január 22-én 19:10-kor meg is jött az automata válasz rá:
Kedves Levélíró!
Köszönjük levelét, a Magyar Labdarúgó Szövetség fogadta megkeresését.
Munkatársunk munkanapokon legkésőbb 48 órán belül felveszi önnel a kapcsolatot.
Azonnali eljárást igénylő ügyben, kérjük, hívja a + 36 1 577 9500-s telefonszámot.
Köszönjük türelmét, üdvözlettel:
MLSZ kommunikáció
Azóta nem kaptunk választ és az MLSZ.hu oldalon sem jelen meg írás a törökországi edzőtáborról.
Az mlsz.hu weboldalának keresőjében nem találtunk az elmúlt évek edzőtáborairól semmi információt, minden esetben titkolták a játékvezetők felkészülését.
Megyei játékvezetés
Minden korábbi rendezvényt felülmúlva, idén kétszázharmincegy meghívott jelezte vissza részvételi szándékát az MLSZ Heves megyei Játékvezető Biz
Minden korábbi rendezvényt felülmúlva, idén kétszázharmincegy meghívott jelezte vissza részvételi szándékát az MLSZ Heves megyei Játékvezető Bizottság 2018/19-es évadzáró, évadnyitó báljára.
Az egri Hotel Flórában szombaton 17.30-kor kezdődő rendezvényen a legnagyobb érdeklődés minden kétséget kizáróan annak szól majd, melyik sípmester érdemli ki az év legjobb játékvezetőjét megillető elismerést a Darók Attiláról elnevezett serleget. Ahogy eddig, úgy ezúttal is csak a helyszínen lesz nyilvános a győztes személye. Tavaly a gyöngyöshalászi Tóth Zoltánnak gratulálhattak a megjelentek.
A játékvezető bizottság tagjainak döntése alapján idén a jelöltek:
Díjazzák a megyei II. osztály, és a megyei III. osztály legjobb sípmesterét. Az „Év felfedezettje” különdíjat a Heves Megyei Hírlap sportrovata ajánlotta fel, valamint elismerésben részesül az a játékvezető, aki a közösségért a legtöbbet tette a tavalyi évben. Emlékplakettet kapnak továbbá azon sporttársak, akik jubileumot ünnepelnek, valamint jár az oklevél azoknak, akik első mérkőzésükön működtek közre 2018-ban.
Botrány
A profi keret tagjai mellett néhány szerencsés játékvezető és több JB. vezető is luxus körülmények között "edzőtáborozik".
A profi keret tagjai mellett néhány szerencsés játékvezető és több JB. vezető is luxus körülmények között "edzőtáborozik".
A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága teljes titokban szervezte meg a luxus edzőtáborát Törökországban. Megerősített információk szerint Puhl Sándor a vecsési hotelét a Calista Luxury Resort-re cserélte.
A booking.com adatai szerint:
"Az 5 csillagos all-inclusive Calista Luxury Resort a Földközi-tenger egy privát partszakaszán áll. Az üdülőhely szörf- és vitorlásiskolával, valamint fényűző wellnessrészleggel várja vendégeit.
Minden szálláshoz saját erkély vagy terasz tartozik, kilátással a tengerre vagy a hegyekre. A szobák műholdas TV-vel, ingyenes wifivel és tágas fürdőszobával várják a vendégeket.
A Calista Resort 10 étterme minden ízlést kielégít. A Turca medencebár könnyű harapnivalókat és italokat kínál a medence teraszán. A Garden étterem italai a frissítő, tengeri szellőben fogyaszthatók.
Az üdülőközpontban 5 kivilágított teniszpálya, kisméretű focipálya és tekepálya kínál kellemes kikapcsolódást. A 3500 m²-es Callos Spa területén különböző kezelések, szaunák, masszázs, hófürdő és szépségápolási kezelések vehetők igénybe. A miniklub a fiatalabb vendégeket várja szüleik nélkül is."
Adatok szerint a királyi lakosztály éjszakánként közel 260.000 Fortintba kerül.
A szálloda 18 fő részére VIP villát kínál a következők szerint:
3 db 2 szintes, 1500 m² összterületű villa. A teljesen felszerelt villákban 4 hálószoba, nappali és saját terasz található. Valamennyiben pezsgőfürdő, valamint privát wellnessrészleg és edzőterem vehető igénybe.
A villában az alábbi szolgáltatások is rendelkezésre állnak:
- repülőtéri transzfer a szálloda luxusautóival
- hideg italok a repülőtéri transzfer során
- gyors be- és kijelentkezés
- inasszolgáltatás 08:30 és 23:30 között
- reggeli, ebéd és vacsora a villában
- á la carte étkezési lehetőség
- helyi és importált alkoholos és alkoholmentes italok VIP szobai felszolgálással
- friss gyümölcs és gyümölcslevek
- különleges menü reggelire, ebédre és vacsorára a VIP Restaurant Elegance étteremben
- virág
- mosodai és vasalási szolgáltatások (vegytisztítást nem tartalmaz)
- VIP kikötő
- privát pavilon minden villa számára
- különleges évfordulók, születésnapok és egyéb ünnepek alkalmával
- pezsgő és snackek

A villa ára éjszakánként közel 1.800.000,- Ft.
A booking.com oldalán sok fotót lehet még letölteni a luxus helyszínről.
A törökországi edzőtáborral kapcsolatban az MLSZ JB-t is megkerestük.
Megyei játékvezetés
Az elmúlt években ilyen jó hangulatú bál nem volt.
Az elmúlt években ilyen jó hangulatú bál nem volt.
2019.01.19-én Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Játékvezetők báljában nagyon sok meghívott elfogadta a Dr Paróczai Dezső (Jb elnök), Varga Zsolt (Igazgató), Marosvári Csaba (Társadalmi elnök) szeretett teljes hívását.
PONTOS kezdés előtt sorban érkeztek JB elnökök illetve Jb elnökök által megbízott "helyettesek", akiket a vezetők mellett a megye ismert és elismert játékvezető alakjai fogadtak.
Meghívottak között szerepelt: Arany Tamás (Fejér megye JB elnöke), Balázsi Mihály (Zala megye JB elnöke), Hrabovszki András (Békés megye JB elnöke) , dr.Jekő József ( Szabolcs-Szatmár-Bereg megye JB elnöke), Juhos Attila ( BLSZ Elnöke), Nyilas Csaba (Hajdú-Bihar megye vezetőségi tag) , Szekeres Károly ( Csongrád megye vezetőségi tag)., Szpisják Zsolt (Békés megyei Igazgató), Herbály Péter és Baghy Csaba országos játékvezetők
Az este folyamán díjazták a megyében alázattal és nagyon jó munkát végző játékvezetőket,illetve azon jubilánsokat akik hétről hétre "szolgálják" sokak által elfelejtett amatőr játékvezetést.S
portszerűen köszöntötték feleségeket,barátnőket,akik nagyon jól alkalmazkodnak a "Klottgatyás" emberek,hétvégi "hobbijához"...
Kitűnő egyéniségek, igazi vezetők, a JB elnökök akik REMEK EMBEREK, abszolút "elvegyülve" nagyon jól szórakoztak, helyi sportemberekkel, mindenféle "sztárallűrök" nélkül. A nagyon finom vacsora elfogyasztása után, Balogh Sándor híres tombola sorsolása következett- zacskó-masni-stanecli - és nyert mindenki.
Végre Arany Tamás nem 60 kg krumplival távozott mint évekkel ezelőtt, hanem méretéhez mérten 5l-es pezsgővel.
Jász-Nagykun-Szolnok megye volt ezen a héten a sportbarátság őszinte fellegvára, török áfium nélkül.
Megyei játékvezetés
Ősszel a megyében kilencvenhárom labdarúgó-játékvezető működött, a létszám több mint fele ott volt szombaton Pécsett, a Laterum Hotelben a baranyai focibíró
Ősszel a megyében kilencvenhárom labdarúgó-játékvezető működött, a létszám több mint fele ott volt szombaton Pécsett, a Laterum Hotelben a baranyai focibírók hagyományos évzáró-évnyitó bálján, amelyen köszöntötték a jubiláló focibírókat.
A jubilálók egyike Máté Nikolett, aki 2013-ban tette le a vizsgát. A 26 éves, kormányhivatalban dolgozó hölgy Bodán futballozó öccse is focibíró.
– Játékvezetői asszisztens vagyok, az áll hozzám a legközelebb – mondta Nikolett. – A megye I. volt a legmagasabb osztály, ahol működtem. Általában a megye II.-be és utánpótlás-mérkőzésekre kapok küldést. Eddig nem volt olyan eset sem a pályán, sem a lelátón, ami elvette volna a kedvemet a bíráskodástól. Folytatni szeretném, a munkahelyemen sem ellenzik a hobbimat.
A baranyai játékvezetéssel kapcsolatos a hír, hogy ugyan bíróhiány van, de mindig van jelentkező, ha meghirdetnek egy tanfolyamot. A legutóbbi decemberben indult, 16-an jelentkeztek rá, köztük egy nő.
Öt éve működik (2013-ban vizsgáztak): Hernádi Attila, Ömböli Ákos, Márkus Zoltán, Máté Nikolett, Győrki Ákos, Kovács Zsófia.
10 éves működés (2008-ban vizsgáztak): Georgiou Theodoros, Bánfai Zsolt, Joó Csaba, Havasi Gábor, Kovács István, Gellai Ákos, Rasztovácz Dorottya.
15 éves működés (2003-ban vizsgáztak): Gellén Antal, Horváth György, Éles András, Tatai Attila.
20 éves működés (1998-ban vizsgáztak): dr. Czett Szabolcs, Horváth Ottó, Kanász János, Kereki István, Scheffer Attila, Székely Miklós.
30 éves működés (1988-ban vizsgázott): Georgiou Grigorisz.
35 éves működés: Szloboda József.
40 éves működés (1978-ban vizsgáztak): Szalóki Csaba, Torma János.
45 éves működés (1973-ban vizsgázott): Zákányi József.
50 éves működés (1968-ban vizsgázott): Mózer Béla.
55 éves működés (1968-ban vizsgázott): Szabó Ferenc.
60 éves működés (1963-ban vizsgázott): dr. Kamarás István.
2018 játékvezetője: Sipos Katalin.
Kassai Viktor
A Nemzeti Sport információi szerint a Győri Törvényszéken első fokon Kassai Viktor játékvezető nyerte meg a Lipták Zoltán ellen indított személyiségjogi pert.
A Nemzeti Sport információi szerint a Győri Törvényszéken első fokon Kassai Viktor játékvezető nyerte meg a Lipták Zoltán ellen indított személyiségjogi pert.
A játékvezető azért kért bírósági tárgyalást, mert Lipták az MLSZ tárgyalásán azzal vádolta meg, hogy rasszista kifejezést tett DVTK-s játékostársára. Az ítéletről szóló hírt a Győri Törvényszék weboldala megerősítette.
„A Győri Törvényszék megállapította, hogy a labdarúgó-játékos megsértette a játékvezető jó hírnévhez való jogát azzal, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsági tárgyalásán valótlanul híresztelte, hogy a játékvezető a 2017. áprilisi Diósgyőr–Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésen rasszista kijelentést tett színes bőrű csapattársára. A bíróság a személyiségi jogsértés megállapítása mellett 400 000 forint összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest a játékvezető felperes részére” – állt a Törvényszék honlapján.
Az ítélet ellen fellebbezhetnek, ezért még nem jogerős.
Még 2017 novemberében adtunk róla hírt, hogy a diósgyőri labdarúgók szerint a 2017. április 29-én lejátszott Diósgyőri VTK–Vasas bajnokin rasszista szavakat használt Kassai Viktor.
A Mezőkövesden lejátszott mérkőzés 74. percében Kassai kiállította Liptákot – a játékvezető szerint a DVTK futballistája megütötte az angyalföldiek légiósát, Felix Burmeistert (utóbbi később a televízióban megerősítette az ütés tényét). Liptákot az MLSZ fegyelmi bizottsága is bűnösnek találta, és öt bajnokitól eltiltotta. A súlyos ítéletnek az is magyarázata lehetett, hogy a védő a piros lap láttán csaknem nekirontott a bírónak, és csak társai tudták megfékezni, miközben indulatosan vitatta az ítéletet.
A DVTK vezetősége nem hagyta annyiban a dolgot, és Lipták büntetése kapcsán a tárgyalás megtartását kezdeményezte. A meghallgatáson kapott igazán „gellert” a történet, hiszen a fegyelmi bizottság előtt elhangzottakról feljegyzés készült, és az írásba foglaltak alapján Kassai – információnk szerint rágalmazásért, valamint becsületsértésért – feljelentette a kiállított labdarúgót.
Lapunk úgy tudja, a fegyelmi tárgyaláson a DVTK a játékosokra hivatkozva azt állította, hogy a játékvezető „rasszista megjegyzéseket tett” az akkor a klubban szereplő, jelenleg Mezőkövesden futballozó Patrick Mevoungoura.
Kassai beperelte a DVTK játékosát, s a tárgyaláson azt akarta elérni, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértést és ítéljen meg 500 ezer forint sérelemdíjat. Az összeget sportcélra, a Diósgyőr utánpótlássportjáért létrejött Rakaczki Bence Alapítványnak ajánlotta fel.
A per tavaly februárban kezdődött, s tavaszi, majd őszi meghallgatásokkal folytatódott. Szerdán első fokon ítéletet hirdettek, ami Kassainak kedvezett.
Indokolásában a törvényszék kiemelte, hogy Lipták nem tényt állított a fegyelmi tárgyaláson, hiszen nem volt közvetlenül fültanúja az állítólagosan elhangzott rasszista megjegyzésnek, hanem a Mevoungoutól hallottakat híresztelte nagy nyilvánosság előtt.
Lipták a bíróság megítélése szerint nem tudta bizonyítani, hogy Kassai szájából elhangzott a rasszista mondat, így ennek híresztelése azért volt sértő, mert a kijelentés tartalma nemcsak rasszista és játékvezetői mivoltához méltatlan, hanem valótlan is. A valótlan kijelentés azért is különösen sértő volt a játékvezetőre nézve, mert a rasszizmus elleni küzdelem kiemelt fontosságú a magyar és a külföldi labdarúgó-szövetségek tevékenységében.
Forrás: nso.hu
Fotó: Szabó Miklós