Legfrissebb Hírek

Komárom: elindult a tanfolyam Oktatás
2019.01.16 09:40
Komárom: elindult a tanfolyam

Tatabányán elkezdődött az alapfokú játékvezetői tanfolyam. Az első órán 33 fő jelent meg, amit több mint kétszerese a tavaly jelentkezetteknek.

Tatabányán elkezdődött az alapfokú játékvezetői tanfolyam. Az első órán 33 fő jelent meg, amit több mint kétszerese a tavaly jelentkezetteknek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség január 01-től a felére csökkentette a játékvezetői tanfolyami díjakat. A megnyitón Khéner László megyei igazgató  elmondta, hogy megyénkből több híres játékvezető futott nemzetközi karriert, elég csak Kassai Viktor vagy Erős Gábor nevét említeni. A sportvezető sok sikert kívánt a megjelenteknek és bízik benne, hogy a jövőben minél több hallgatóval találkozhatnak a sportpályákon. Az első oktatási napon Erős Gábor JB elnök is jelen volt. A kurzust, mely két helyszínen Esztergomban és Tatabányán fog zajlani, Szalai Balázs és Szalai Dániel instruktorok vezetik.

 

MLJT: félrebeszélt Kurmai Botrány
2019.01.14 13:10
MLJT: félrebeszélt Kurmai

Több játékvezető kollégánk is meglepődött, amikor a játékvezetői bálban a prondmester, Kurmai Zoltán azt mondta, hogy nincs pénze a JT-nek vendég fellépőre.

Több játékvezető kollégánk is meglepődött, amikor a játékvezetői bálban a prondmester, Kurmai Zoltán azt mondta, hogy nincs pénze a JT-nek vendég fellépőre.

Közgazdász kollégák elővették az MLJT nyilvánosan közzétett beszámolóját, amiből látszik, hogy egy évvel ezelőtt közel 7 millió forint pénzeszközzel rendelkeztek.  A beszámolóból kiderül, hogy 2017-ben a tagdíj bevétel  1.925.000 forint volt.

 

Az MLJT személyi kiadása 1.584.000 forint volt. Bár jó lenne tudni, hogy kik vették ezt fel?

 

Az MLJT az elmúlt időszakban nem az átláthatóságáról volt híres, hiszen magánszámlára kérték a játékvezetőkről a báli hozzájárult valamit a mai napig olyan tagokat is hívogatnak rendezvényekre, akik évek óta nem fizetnek tagdíjat.

 

Kurmai Zoli bácsinak, meg lehet, hogy 70 évhez közeledve nem szabadna ilyen ostobaságokat mondani ....

MLJT: Bál volt, de inkább ne lett volna Botrány
2019.01.13 17:22
MLJT: Bál volt, de inkább ne lett volna

Szombat hajnal óta több hívás érkezett hozzánk a pénteki MLJT bállal kapcsolatban.

Szombat hajnal óta több hívás érkezett hozzánk a pénteki MLJT bállal kapcsolatban.

Mindenki azt hitte Tóth Vencelék nem tudnak Puhlék alá süllyedni..

Az alábbi levelet kapta szerkesztőségünk, melyet változtatás nélkül közlünk:

"Áll a bál.. Hol voltak a JB elnökök és a fiatalok???

Várakozva és talán kis izgalommal utaztam Siófokra a hagyományos JT rendezvényre, ahol sok emberrel találkozhattam ismét.

Nem csalódtam...

Neves szállodába belépve, lézengő és tekergő egymást kérdezgető, észrevételeiket megosztó sportemberekkel találkoztam, akik közül sok igazgató kicsit sértve közölte, hogy milyen szobát kapva, helyezték el Őket. Nem volt a státuszuknak megfelelő.

Apró figyelmetlenség, melyet fokozni lehetett az üdvözlő italoknál, ahol a JT részéről senki nem volt jelen, nem fogadta senki az érkezőket. (A felszolgáló hölgyek legalább üde színfoltot képviseltek).

Csodálatos és impozáns teremben, megtalálva helyeket, úgy gondoltuk lassan kezdődik a rendezvény, amely 19.00-ra volt delegálva. Nem csalódtam, szűk 70 perc után (két alelnök késése), Kurmai Zoli porondmester megköszörülte a közel 70 éves torkát, retro stílusban a lovak közé csapott. Most ő volt az ügyeletes „udvaribolond”, mivel vélhetően más alkalmas személyt nem találtak a szerepre.

Kurmai kimentette Berzi urat, aki hirtelen beteg lett, erős a Balatoni levegő, lehet jót tett volna közérzetének. Megdöbbentő volt a bejelentés, hogy anyagi kondíció hiányába nem lesz sztár fellépő.

Megértem, hiszen itt ami potya kimegy nem is lehet. Érthetetlen a pazarlás és lehúzás, mondjuk ez már megszokott.

Első kör ital után miért nem fizetnek a rendelő személyek??? Nagyképűsködnek és vedelnek más számlájára, jelen voltak olyanok, akik tagdíj befizetésben nem jeleskednek. Ebből lehetne sztár fellépő, nem akárki...

Csekély egy óra alatt sikerült körbe dicsérni a múlt nagyjait, akik nem kívánták jelenlétükkel emelni a rendezvény színvonalát. (Erős Gábor, Szabó Zsolt, Molnár László, Bede Ferenc, Juhos Attila stb.). Hiányoztak még nagy nevek…

Jelzés értékű volt, mint ahogy az is, hogy sok megyei Jb elnökök távolmaradt. Ők már nem adják nevüket ehhez a cirkuszhoz.

2018-as bálban többen jelentek meg. Megértem Őket, hiszen nem őszinte cirkusz, nem a tiszteletről, elismerésről, megbecsülésről szól, melyet fényesen bizonyít egy elnök és akadémia vezető viszonya. (megírtuk).

Elismerést átvevő személy tekintete és kézfogása elöl Vavika VV „Utazómajom” Ferenc elmenekülve elbújt egy pillér mögé, ilyen gerinces jellem vezeti a megkezdett úton a következő Sándorokat, Viktorokat, Lászlókat (hiszen ő az Akadémia vezetője)...csak az egész terem röhögött rajtad Ferenc...

Tisztelet-melyet a régi rendszerben nem a postások hordtak...

Hanacsek úr kitüntetése kellemes meglepetés, melyet Őt idézve a taps erejéből lemérhető a szeretett. (Miskolc). Akkor Őt nagyon nem szeretik....... Aki tapsolt az is inkább azért, mert kínos lett volna, ha senki sem tapsolja meg a gerincét és erkölcsét vesztett tar rendőrt. Felemelő érzés volt, látni azokat a játékvezetőket, asszisztenseket, akik most kapták meg a F.I.F.A jelvényeket, hiszen mindegyik sokat dolgozva érte, megérdemlik. Gratulálok.

Végre elkezdődött a vacsora 21.33 -kor, melyet nem szeretnék véleményezni, az méltatlan volt a szállodához, az estéhez és talán nálam még a kutya is finomabbat eszik esténként… Sokat beszélgetve és emlékeket készítve remek sportemberekkel, megérte ismét eljönni, de jövőre ahogy sokan mondták éppen nem fognak ráérni.

Tombola sorsolás után gyakorlatilag behalt a buli, mifelénk akkor kezdődik.. A két alelnök Úr is inkább nyugovóra tért, hiszen kézenfogva távoztak a helyszínről. Lehet, hogy ők visszatértek Vecsésre. Reméljük nem egy ágyban nyomják…

Nem értem a szervezőket, miért éppen Siófok?? Miért nem pályáztatjuk meg??? Miért kell ennyi potyolinót elnézni???

Úgy gondolom, a becsületben megöregedett szervezőknek be kell látni, ezt már a pártkönyv nem oldja meg.

Talán jobb lenne egy fiatalabb, határozottabb, költségekkel jobban sáfárkodó kollektíva, aki talán a későkre is hatással lenne. Vannak a játékvezetésben olyan aktív személyek, akik ezt profi módon végeznék. Tudom a választ, ahogy mondani szokták: „csak bírálni tudunk", de sajnos bizonyítani nem, mert a szervezők olyanok, mint a JB vezetés, kihalásig szorítják a trón karfáját, pedig az újtól nem félni kell, hanem teret adni neki.

Edzőtáborban a késésekért (percek), leszokták venni rólunk a keresztvizet... Tisztelet.

Péntek helyett jobb lenne szombat, akkor többen jönnének, hosszabb időre. nem magyarázat erre, hogy szombaton nincs terem, le kell foglalni vagy a helyszín változás is megoldás.

Egy élménnyel gazdagabb lettem, de nem biztos pozitív csengéssel. Köszönöm.

Kurmai Zoltán szavait idézve: "Nagy Miklós vegye át Szabó Zsolt elismeréséért járó kupát, hiszen Ő utódja a Vízműveknél"
Sokan remélik nemcsak a Vízműveknél lesz az utódja Nagy Miklósnak Szabó Zsolt.

Tisztelettel : egy volt JT tag....

Kilépés ideje: 2019.01.12 péntek.

Tiszteletlen volt Puhl! Botrány
2019.01.12 09:09
Tiszteletlen volt Puhl!

Puhl Sándornak nem kell a szomszédba menni, ha a bunkóság a kérdés.

Puhl Sándornak nem kell a szomszédba menni, ha a bunkóság a kérdés.

Múlt héten a Sípmester Fesztivál gála vacsoráján késett a két alelnök és közel 400-an vártak rájuk.

 

Tegnap este rendezték meg az MLJT bálját, ahol Puhl Sándor és árnyéka, Hanacsek Attila ismételten közel egy órát késett. 

Puhl és Hanacsek tiszteletlen mindenkivel, de hát ők megtehetik.

Sem Berzi Sándor, sem dr. Csányi Sándor nem szól nekik.

 

A játékvezetők fő erénye a pontosság, a szuper ellenőröknek meg a bunkóság.....

 

Itt tartunk 2019-ben is.

Eltiltottak játékosokat utólag OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.01.11 07:40
Eltiltottak játékosokat utólag

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 10-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 10-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Souza Dos Santos Paulo Vinicius (MOL Vidi), mert a december 16-i, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen a labda megszerzéséért folytatott küzdelemben veszélyeztette ellenfele testi épségét 2, Leandro M.P. De Almeida (FTC), mert a MOL Vidi elleni bajnoki mérkőzésen egy tömegjelenetben megrúgta ellenfelét 1 és Vernes Richárd (Diósgyőr), mert a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen a labda megszerzéséért folytatott küzdelemben nagy intenzitással, túlzott mértékű erőbevetéssel veszélyeztette ellenfele testi épségét 1 soron következő NB I férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.


A FEB elnöke által elrendelt előzetes vizsgálat során a játékvezető kiegészítő jelentése alapján a bizottság megállapította, hogy a 2018. december 16-án lejátszott MOL Vidi FC – Ferencváros NB I-es férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzés 6. percében Pátkai Máté az általa elkövetett szabálytalansággal fegyelmi vétséget nem valósított meg, így ellene fegyelmi eljárás elrendelésére nem került sor.

forrás: mlsz.hu

Több, mint egy hónapja hallgat az MLSZ Játékvezetői Bizottság
2019.01.10 09:49
Több, mint egy hónapja hallgat az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala az elmúlt egy hónapbann nem számolt be a fontos játékvezetéssel kapcsolatos hírekről.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala az elmúlt egy hónapbann nem számolt be a fontos játékvezetéssel kapcsolatos hírekről.

A "magyar labdarúgás hivatalos honapja" többek között nem számolt be arról, hogy

  • a legsikeresebb női játékvezető, Gaál Gyöngyi befejezte aktív játékvezetői pályafutását
  • Berke Balázs nemzetközi játékvezető lett 2019. január 1-től
  • több változás is volt a FIFA keretben
  • tovább működhetnek a túlkoros játékvezetők
  • Miskolcon rendezték meg a Sípmester Fesztívált, amelyen több száz játékvezető vett részt
  • Országosan toborozták a játékvezetőket
  • Igazgatók kérésére csökkent a tanfolyami díj
  • Nógrád megyében váltás történt a játékvezetői Bizottságban
  • Nagy Miklós 80 éves lett

 

Lett volna mit írni.....

 

 

Baranya: nem jött össze a felsőház Sipmester Fesztivál
2019.01.10 05:54
Baranya: nem jött össze a felsőház

A középmezőnyben végzett a Baranya Megyei JV Válogatott.

A középmezőnyben végzett a Baranya Megyei JV Válogatott.

Idén 14. alkalommal került megrendezésre a Sípmester Fesztivál január 5-6 között. A házigazda Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt, a rendezvénynek pedig Miskolc adott otthont. A Baranya megyei játékvezetők a csoportküzdelmek során erős ellenfelekkel találkoztak, ahol nagyon szoros, eseménydús és hangulatos mérkőzéseken végül a harmadik helyen zártak, így az alsóházban folytathatták a küzdelmeket.

Itt két mérkőzésen alul maradtak a baranyai sípmesterek, akik végül a 12. helyen végeztek. A mindenki számára meglepő eredményt nem tükrözve a hangulat nagyon jó volt a csapat körében, a rendezvény során sikerült a csapatszellemet erősíteni, amely az életben és a szakmában is segíti a csapat tagjait, hogy egymást segítve érjék el céljaikat.

Kubatov Úr! Kergesd el Puhlékat! Botrány
2019.01.09 17:47
Kubatov Úr! Kergesd el Puhlékat!

Lassan azt lehet látni, hogy egyedül Kubatov Gábort és a Ferencvárost érdekli  a magyar játékvezetés jövője!

Lassan azt lehet látni, hogy egyedül Kubatov Gábort és a Ferencvárost érdekli  a magyar játékvezetés jövője!

A Ferencváros Elnöke az elmúlt időszakban több alkalommal hangsúlyozta, hogy botrányos a magyar játékvezetés és elfogadhatlan, hogy az MLSZ nem tesz semmit!

Kedves Gábor!

Kérjük beszéljél már a többi klubvezetővel, barátoddal és lépjetek már.

Jó az ötlet, hogy szurkolóitokat kérdezitek a következőkről:

  1. Kérjük, 1-től 5-ig osztályozza a játékvezetők munkáját a 2018-as esztendőben!
  2. Egyetért Ön azzal, hogy hosszú távon a hibás játékvezetői ítéletek kiegyenlítik egymást egy csapat életében?
  3. Egyetért Ön azzal, hogy az FTC-t az elmúlt 2 évben többnyire csak sújtották a hibás játékvezetői ítéletek?
  4. Két évvel ezelőtt az FTC határozottan lépett fel a játékvezetésben tapasztalt anomáliák ellen. Ön szerint történt előrelépés az ügyben?
  5. Támogatja klubunk vezetését abban, hogy tovább folytassa a küzdelmet, amit a játékvezetői munka jobbításáért vív?
  6. Egyetért Ön az FTC azon javaslatával, mely szerint maximum 1 nappal a fordulók előtt sorsolással kéne kiválasztani a bírókat a mérkőzésekre?
  7. Egyetért Ön az FTC azon javaslatával, mely szerint a játékvezetőket a csapatok is értékelhessék?
  8. Egyetért Ön az FTC azon javaslatával, mely szerint a csapatok értékelése alapján gyengén teljesítő játékvezetőket az MLSZ szankcionálja?
  9. Egyetért Ön az FTC azon javaslatával, mely szerint a játékvezetők munkája– következmények nélkül – nyilvánosan is bírálható legyen?

 

Kedves Gábor!

Ne hagyjad magad, lépjetek, mert az egész magyar labdarúgás érdeke, hogy a szakmailag és erkölcsileg megbukott Puhl Sándort nyugdíjazzák.

Vannak fiatal, nemzetközileg is elismert játékvezetők, akik szakmailag, emberileg és erkölcsileg is jobbá tudják tenni a magyar játékvezetést. Nem 60-70 éves papáknak kell a jövőt építeni, ők már a múlt!

 

Csak együtt sikerülhet!

 

Hajrá Magyar Játékvezetés, Hajrá Kubatov!

 

Mégsem lesz zártkapus mérkőzés OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.01.09 07:42
Mégsem lesz zártkapus mérkőzés

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

A FEB tárgyalás megtartása után az Újpest – MOL Vidi mérkőzéssel kapcsolatban az Újpesttel szemben meghozott korábbi határozatát (1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésének nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartása és 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetése) megváltoztatta, és az Újpestet 2.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Ellentmondásos volt Hanacsek Sipmester Fesztivál
2019.01.08 16:44
Ellentmondásos volt Hanacsek

"Hanacsek Attila az ügyeletes szépfiú mondta a záró beszédet a Sípmester Fesztiválon." - írja kollégánk egy facebook csoportban.

"Hanacsek Attila az ügyeletes szépfiú mondta a záró beszédet a Sípmester Fesztiválon." - írja kollégánk egy facebook csoportban.

"Hanacsek Attila aki a két napos rendezvényen nem sok emberrel beszélt, magányosan ült végig Puhl Sándor mellett furcsa beszédet mondott."

"Igaz idén pozítvium, hogy legalább nem az MLSZ által biztosított szabadidőruhában volt."

 "Hanacsek elmondta, hogy a Sípmester Fesztívál az amatőr játékvezetők tornája, hogy megismerjék egymást, és jól érezzék magukat." - nyilatkozta weboldalunknak több országos játékvezető. - "Szép és jó, de Attila, akkor miért kötelező ennyi NB-s játékvezetőt vinni, miért határozzátok meg, hogy milyen kerettagok jöhetnek?"

"Ha az amatőr játékvezetők tornája, akkor te mit keresel ott és miért te mondod a beszédet? Miért nem az MLSZ JB. amatőr játékvezetésért felelős elnökségi tagja. Ja!! Attila, mert olyan nincs? Nem képviseli őket senki." - kérdezi az egyik neves játékvezető Hanacsek Attilától.

"Ha az amatőr játékvezetők tornája, akkor nem az lenne a cél, hogy jól érezzék magukat a megyei játékvezetők? Te és csalótlósaid azt nézték, hogy ki kivel beszél. Volt olyan megyei elnök, aki nem mert beszélni másik elnökkel, mert félt, hogy számon kéri a nagy Puhl Sándor!" - írja az egyik ellenőr.

"Hol voltak a nagy nevek? Hol volt a mindig jófej  Gaál Gyöngyi? Merre volt az országutazó Vavika Feri? Reméljük ő nem Talent ellenőrzésen volt? Vagy szimplán csak nem fizették az útját és nem jött?" 

 "Hogy lehet kedves Puhl Úr, hogy Fodor Gyula, Bay Ferenc és Szarka Zoltán JB elnök nem volt ott"

"Vajon hol volt Berzi Sanyi bácsi?? Nem ő a JB. elnök?"

 

Meddig kell ez még nekünk?

 

Címvédés a Sípmester Fesztiválon! Sipmester Fesztivál
2019.01.07 16:51
Címvédés a Sípmester Fesztiválon!

2019 első hétvégéjén Miskolcon rendezték meg a 14. Országos Sípmester Fesztivált.

2019 első hétvégéjén Miskolcon rendezték meg a 14. Országos Sípmester Fesztivált.

A 20 csapat (19 megye + Budapest) szombaton 4 csoportban vágott neki a küzdelmeknek, ahol az MLSZ Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának játékvezetői Zala (3-2), Baranya (3-2), Jász-Nagykun-Szolnok (2-2), Veszprém megye (3-2) előtt nyerték meg csoportjukat, így bejutottak a másnapi negyeddöntőbe.

A vasárnapi egyenes kieséses szakaszban először Pest megye csapatát győzték le 4-2 arányban a mieink, majd az elődöntőben a remek játékerőt képviselő Győr-Moson-Sopron megye csapata ellen nyertek 2-0-ra. A döntőben a korábbi négyszeres bajnok Budapest csapatával kerültek össze játékvezetőink, ahol a torna legjobb játékával és 4-3-as eredménnyel hódították el ismét a kupát. Egy különdíjjal is gazdagodott csapatunk, a torna legjobb kapusaKatona Balázs lett.

A csapat tagjai:

Játékosok: Antal Péter, Béleczki László, Bornemissza Norbert, Fehérvári Patrik, Garai Péter, Katona Balázs, Katona György, Kiss László, Nagy Attila, Szvetnyik Bence, Topálszki Szabin, Tóth Róbert.

Edző: Marozsi Gábor.

Csapatvezetők: Losonczy László, Losonczy Anikó, Fazekas János, Harsányi József, Holczimmer Andor.

Kassaiék is pályára léptek Sipmester Fesztivál
2019.01.07 09:54
Kassaiék is pályára léptek

A profi keret tagjai is pályára léptek vasárnap.

A profi keret tagjai is pályára léptek vasárnap.

A kispályás labdarúgómérkőzéseknek az egyetemi körcsarnok és a Herman Ottó Gimnázium tornaterme adott otthont – előbbi helyszínen játszották le azt a gálamérkőzést vasárnap délután, amin a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megyei igazgatói játszottak NB I-es játékvezetők ellen.

A program célja a társadalmi és baráti kapcsolatok erősítése.

A torna során eldőlt, hogy melyik megye sípmesterei bánnak a legjobban a labdával, eldőlt az is, hogy ki lett a verseny gólkirálya és a legjobb kapusa, valamint megválasztották a legjobb játékost is.

Tatárka József, a megyei igazgatóság társadalmi elnöke úgy fogalmazott, az egész életük a futball körül forog. – A játékvezetők sokat tudnak egymásról, de ilyen alkalmakkor személyesen is megismerhetjük egymást. A játékvezetés szerintem egyébként nehezebb, mint focizni, hiszen nagy a nyomás a sípmestereken, mindkét oldal részéről, de természetesen a szakmai elvárásoknak kell megfelelni elsősorban. Örök igazság, hogy egy-egy rossz döntésre a szurkolók sajnos hosszabb ideig emlékeznek, mint a jó ítéletekre – tette hozzá.

A gálamérkőzés egyébként végül 3-3-as döntetlennel zárult a megyei igazgatók és a profi játékvezetők között - írja a minap.hu.

GALÉRIA