Legfrissebb Hírek

Csányi úr most már az játékvezetéssel is foglalkozzon! Botrány
2019.02.07 17:42
Csányi úr most már az játékvezetéssel is foglalkozzon!

Gratulálunk dr. Csányi Sándornak, hogy újabb négy évre beválaszották az UEFA döntéshozó testületébe.

Gratulálunk dr. Csányi Sándornak, hogy újabb négy évre beválaszották az UEFA döntéshozó testületébe.

Ez is bizonyítja, hogy az elnök úrat komolyan kell venni! 

KÉRJÜK, KÖNYÖRGÜNK ÁLLJON MÁR IDEHAZA IS A SARKÁRA! VÁLTSA LE PUHL SÁNDORÉKAT, MERT ÉVEK ÓTA MEGVEZETIK ÖNT ÉS TESZIK TÖNKRE A MAGYAR JÁTÉKVEZETÉST.

 

 

Megerősítette tisztségeiben az MLSZ elnökét az UEFA-kongresszusa: további négy évre beválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba és Csányi Sándor továbbra is képviseli a kontinens érdekeit alelnökként a FIFA-nál, e mellett a magyar elnök lett az UEFA egyik alelnöke is.

Rómában rendezték 55 ország részvételével az UEFA 43. tisztújító közgyűlését, melyen a testület újabb négy esztendőre a szlovén Aleksander Ceferint választotta a szervezet élére. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét két szavazás érintette közvetlenül. A kongresszus újraválasztotta dr. Csányi Sándort a végrehajtó bizottságba, majd egy újabb szavazást követően ismételten ő lett az UEFA által kijelölt FIFA-alelnök is, méghozzá egyhangú voksolással. E két tisztség együttes betöltése példátlan sportdiplomáciai siker.

Az UEFA vezető döntéshozatali testületébe először 2015-ben szavazták be a magyar elnököt, aki a spanyol Angel Maria Villar távozása után, 2018-ban lett első ízben a FIFA alelnöke. Az UEFA vb-tagságról szóló mai szavazáson Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az összes jelölt közül, az 53 érvényes szavazólapból 49-en szerepelt az MLSZ elnökének neve.

A délután folyamán összeült az UEFA új összetételű végrehajtó bizottsága, és az alakuló ülésen Aleksander Ceferin bejelentette, hogy az európai szövetség egyik új alelnöke Csányi Sándor lesz a következő négyéves időszakra. Korábban sosem fordult elő, hogy magyar sportdiplomata egyszerre töltött be két ilyen magas rangú nemzetközi tisztséget, mint a FIFA és az UEFA alelnöki posztja. 

„A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta el a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi.”

Csányi Sándor nemzetközi tisztségei:

UEFA
2010-2011         Fejlesztési és Technikai Bizottság alelnöke
2011-2015         Nemzeti Szövetségek Bizottságának alelnöke
2015-2017         Ifjúsági és Amatőr Bizottság elnöke
2015-2017         UEFA Gyerekekért Alapítvány – kuratóriumi tag
2015-2016         Nemzeti válogatottak Bizottsága elnökhelyettese, 2016-ban megbízott elnök
2015-                  UEFA végrehajtó bizottsági tag (újraválasztva 2019-ben)  
2017-                  Nemzeti Válogatottak Bizottsága elnöke
2017-                  Pénzügyi Bizottság tagja
2019-                  UEFA-alelnök

FIFA
2012-2015         A világbajnokság szervezőbizottságának tagja
2012-2014         A világbajnokság szervezőbizottsága irodájának tagja
2015-2017         Pénzügyi Bizottság tagja
2017-2018         FIFA-Tanács tagja
2018-                  FIFA-alelnök (újraválasztva 2019-ben)

Megütötte a játékvezetőt a kiállított futballista Mosonszolnokon Megyei játékvezetés
2019.02.07 05:43
Megütötte a játékvezetőt a kiállított futballista Mosonszolnokon

Az alacsonyabb osztályú bajnokságokban még el sem kezdődött a tavaszi szezon, máris tettlegességig fajult egy futballmeccs.

Az alacsonyabb osztályú bajnokságokban még el sem kezdődött a tavaszi szezon, máris tettlegességig fajult egy futballmeccs.

Egy teremtornán rendezett mérkőzésen a kiállított játékos a pályára visszatérve kétszer megütötte a játékvezetőt.

Pár héttel ezelőtt a téli felkészülés jegyében rendeztek Mosonszolnokon egy teremtornát, amely minden bizonnyal nem a gólokról, helyzetekről, hanem az egyik játékos ámokfutásáról marad emlékezetes.

Történt ugyanis, hogy a tornán kiállított egyik játékos, akit információink szerint később feljelentett a bántalmazott futballbíró, így büntetőeljárás indul ellene – egy vitatott szituációt követően visszatért a játéktérre és kétszer megütötte a játékvezetőt.

Az esetről egyébként videófelvétel is készült. Ezen jól látszik, ahogy a renitens játékost ismét figyelmeztetni szándékozó és a játéktér széle felé igyekvő bíróhoz odalép a pályára visszatérő labdarúgó, aki aztán lendületből meg is üti a meglepett bírót. A játékos aztán újra lecsap, ám szerencsére a második ütés már nem találja el tisztán a játékvezetőt, aki úgy tudjuk, mindezek ellenére mégis végigvezette a találkozót.

A futballistára – akinek várhatóan majd a bíróság előtt is felelnie kell a tettéért – valószínűleg komoly eltiltás vár. A verekedő labdarúgó a megyei II. osztályú Mosonszolnok igazolt játékosa, s a teremtornán történteket hamarosan a szövetség fegyelmi bizottsága is tárgyalja majd - írja a kisalföld.hu.

Személyes levelet kapott Czakó Dénes Megyei játékvezetés
2019.02.06 18:44
Személyes levelet kapott Czakó Dénes

Weboldalunk tulajdonosa, személyes tartalmú levelet küldött Czakó Dénesnek, hogy talán még nem késő...

Weboldalunk tulajdonosa, személyes tartalmú levelet küldött Czakó Dénesnek, hogy talán még nem késő...

Kedves Dénes!

Vélhetően nem fogod végig olvasni a levelemet, hiszen az elmúlt 7 évben gyakorlatilag egyetlen egy játékvezetéssel kapcsolatos megkeresésre nem válaszoltál.

2012 óta nem beszéltünk személyesen, még telefonon sem. Ha jól emlékszem kétszer köszöntünk egymásnak ez idő alatt és három alkalommal elfordítottad a fejedet. Nem tudom persze ezeket dátumra pontosan megmondani, mert nem vezettem erről külön naptár bejegyzést. Túl teszem magam ezen, max jókat nevetek rajta. Én nem bújtam el Siklóson sem egy oszlop mögé, hogy észre ne vegyenek. Ezt úgy hallom most oktatják, mert JT. bálon Vavika Ferenc is elbújt Balázsi Misi  elől.

 

Megdöbbenéssel és sajnálattal halottam, hogy az elmúlt években mekkora változásokon, mélyrepülésen mentél keresztül és gyakorlatilag teljesen elveszítetted a korábbi önmagadat.

Elszomorodtam.

Jó szívvel emlékszem vissza arra az időre, amikor először találkoztunk 1998-ban, mint újonc játékvezető, a jelenleg Ítélőtábla épületében téged kellett keresni a küldések miatt. Akkor és azóta is számos alkalommal segítettél nekem a játékvezetés útvesztőjében eligazodni. Amiért hálás vagyok az első pillanattól.

Emlékszem amikor még megyei I-ben vagy éppen NB. III-ban asszisztáltam neked és akkor is figyeltem minden mozdulatodat, beszédedet, hiszen tanulni szerettem volna.

Közel 10 évig együtt dolgoztunk a megyei játékvezetőkért. Akkor te mint küldő, én mint bizottsági titkár vagy csak éppen NB. III-as asszisztens.

Mindenki örömére szerveztünk focikat, főzéseket és bulikat. Jó hangulat volt a megyei játékvezetők között. Ment a mérkőzés utáni kajálás, iszogatás. A hosszú utak során beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről.

Ti, a nagy öregek akkor még összejártatok. Emlékezz vissza milyen jók voltak a postás klubos péntekek. Vili bácsi, Csibe, Görög, Bata Laci, Balajti Jani és a többiek..

Akkor öröm volt játékvezetőnek lenni. Közösen húzta mindenki a megye szerekért. Ha nem sikerültek a meccsek jól, akkor együtt sírtunk, a sikerekben együtt nevettünk.

Közösen dolgozott mindenki Csibével is a vágneri rezsim ellen. Emlékszem még akkor te mondtad valamelyik iszogatáskor, hogy ilyen a jó katona, mint Vágner! Átgázol mindenen, feladja az elveit és szétveri a rendszert! Te is küzdöttél ez ellen.

Tudom, hogy az volt a célod, hogy elnök legyél. Mindig is mondta, hogy jó elnök szeretnél lenni. Ennek drukkoltam szívből. Csibe megpuccsolása után mindenki egyöntetűen kiállít melletted és téged javasolt elnöknek. Miért is ne? Jó voltál küldőnek, jó voltál játékvezetőnek és jó ember voltál.

Elkezdtük a közös munkát, te mint elnök és mint titkár. Naponta küzdöttünk az ellenszélben, húztuk előre a játékvezetés igáját. Napi több órát foglalkoztunk a megyével. Emlékszel? Pénz nélkül, csupán szeretetből. Mert a játékvezetés volt az életünk. Telefonszámlát, útiköltséget és mindent magunknak fizettünk. Igaz, nem tagadom, kiemelten jó küldésem volt, köszönet érte neked ezért. Volt, hogy Csacsával és Herbai Atival 20 mérkőzésen voltunk egy hónapban. Soha nem fogom, fogjuk elfelejteni ezeket az éveket.

Úgy gondoltam akkor és azt gondolom ma is, hogy a közös mérkőzések, utazások és munka alatt barátok lettünk. Jó volt a keszthelyi nyaralás, a közös szülinapozás és a karácsonyi köszöntések.

Az elnökségi pozíció átvétele után azonban valami megváltozott. A folyamat nem egyik napról a másikra ment. 2-3 év alatt kellett hozzá.

Sokszor lehet olvasni, hogy a hatalom és az uralkodási vágy felülkerekedik az emberen.

Tudom, hogy tanultál te is a vezetési stílusokról akár a katonaság akár a vállalkozói szférában.

Könyvtárnyi könyvet írtak már az Autokrata vezetési stílusról, szó szerinte te ilyenné váltál. Nem lenne jó, ha elrettentés miatt téged oktatnának évek múlva a sportvezetőknek, játékvezetőknek.

Akkor én többször jeleztem neked négyszemközt vagy éppen elnökségi ülésen, hogy valami nem oké. Úgy módosítottál keretet, ahogy te akartad. Nem hallgattál meg senkit. Aki ellened szavazott arra rondán néztél.

Nem volt szimpatikus az, ha éppen hozzád az irodádba mentem, mentünk. Mutattad a hatalmadat. Feltetted a lábadat az asztalra és onnan beszéltél hozzánk. Sokszor még a szemünkbe se néztél. Ezek apró dolgok, de jelek voltak, hogy változtál.

Furcsa volt hallani, hogy jó menő vállalkozó vagy és te megteheted, hogy havonta wellnessezni menjél. Mikor hallottad Görögtől vagy akár tőlem, hogy hogyan állok anyagilag? Nem szabad kérkedni ezzel. Ez is visszaüt, visszaütött.

Tudom, ezek apróságok, de a változást mutatták.

Az igazi furcsaságok 2010-től jöttek el, amikor szervezeti változások történek a magyar labdarúgásban. Órákat beszélgettünk az igazgató furcsa kinevezésén, most erről nem beszéljünk. Túl tette mindenki magát.

Markáns véleményed volt az odarakott igazgatóról. Gyorsan elfelejtetted azt is, amikor napokig dolgoztunk a szakmai programról, amelyet le kellett adni neki. Csupán azért, mert Horváth Bandi megkérte az igazgatót, hogy szórakozzon velünk. Megcsináltuk azt is!

Példa értékű volt a munkánk. Az MLSZ minden informatika fejlesztését tőlünk kérte. Nekünk volt a legjobb nyilvántartásunk, saját @mlsz.hu-s címünk, weboldalunk. Jó volt akkor baranyainak lenni.

Emlékszel még milyen képet vágott Vágner Laci és Huták Tóni Székesfehérváron? Öröm volt nézni őket.. Megnyertük a focitornát! Közösen, együtt, Baranyáért és a demokráciáért..

Kihúzott gerinccel mentünk az MLSZ-be, értekezletekre.

Furcsaságok jöttek azért tőled szépen lassan. Elkezdted leépíteni Ábrahámot és a vidékeket. Saját fiatalokat toboroztál magad köré, akik hittek még a Czakó-kultuszba. Neked dolgozott több játékvezető, akiket fogtál anyagilag. Leépítetted az elnökségi jogköröket.

Tudod jól, hogy nálam kivágta a biztosítékot Legeza-féle keretmódosítás, amikor berendeltél az irodádba.

Pár héttel később én voltam az, aki tiltakozott ellene, hogy 40 fokban fussunk. Azóta mindenki tudja, még te is, hogy igazam volt! (Lásd a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatodat! Büszke voltam arra, hogy nem felejtetted el amit mondtam.)

Lesöpörted a tagdíjfizetési javaslatokat, mondván, nehogy elnökként többet kelljen fizetni.

Szórtad a bálban a pénzt, majdnem mindenki a te számládra ivott. Ez soha nem volt és nem is lesz a te pénzed. Évek óta nem tudja senki mennyi pénze van a játékvezetőknek, úgy keverted a lapot, hogy senki soha ne lásson bele. Jogi és erkölcsi problémák is vannak ezzel. Lehet, hogy csak nekem, de bízom, hogy egyszer nem ülsz majd hatóságok székében ezekért.

Nem sértődtem rád meg, csak demokráciában a szavazás szokott dönteni és nem egy ember érdekét kell nézni.

Ez van.

Nyilván én is hibáztam. Le is vontam a következtetéseket, nem dolgozom már a megyei játékvezetésben, a játékvezetőkért.

Persze kapcsolatom azért van rajtad kívül mindenkivel.

Én mindenki elé oda merek állni. Kollégáid, barátaid a mai napig felhívnak. Még ha titkolják is.

Hallom és megdöbbentem azon, hogy barátaimat fel merted hívni és számon merted kérni, hogy mit beszéltek velem.

Nem mertem volna ezt megtenni a helyedben. Minden ilyen telefonhívás azt bizonyítja, hogy kicsúszott a talaj a lábad alól. Tudom, hogy gondjait voltak, le akartak váltani. Rosszul kezelted. Most megint elkönyvelt mindenki olyannak, amilyen régen soha nem akartál lenni. „A hatalmához ragaszkodó Czakó, aki eladta magát pár NB. III-ért”.

Igen, szoktam beszélni másik elnökökkel is. Felhívnak akkor, amikor fél órán keresztül ecseteled, hogy milyen jó dolog elnöknek lenni és nem mondasz le. Szidod Csibét, Görögöt és engem úton útfélen. Engem nem zavar, akikkel te beszélsz szerencsére ismernek engem és nem ülnek fel.

Felhívnak a barátaid akkor is, amikor beszóltál nekik vagy éppen kártya partin nem barátként, emberként viselkedtél.

Aki el akarja hallgattatni a barátait, az nem jó ember. Te ilyennél váltál sajnos.

Néha vissza kell lépni a hatalomtól, hogy utána megújult erővel térhessél vissza. Úgy hallom mindenkitől, hogy ezt te lassan eljátszottad. Lehetsz még elnök a saját szemétdombodon, de inkább ember, és gerinces ember legyél. Te most megalkuvó, hatalom éhes vagy, azzá váltál az évek során. Irányítani akarod a játékvezetőket. Néhányat még tudsz, fogod őket a küldéssel, mással nem már nem tudod. A többség és az értelmiség kiismert.

Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy már Bata Laci is kihátrált mögüled az emberi dolgok miatt! Göröggel már rég nem beszélsz, Csibével sem. Dénes! Ki maradt még a nagy csapatból? Úgy látom senki.

Nekem biztosan jelzés értékű lenne, ha minden régi barátom otthagyott volna. Egyedül akarsz megöregedni? Egyedül akarod a játékvezetést felépíteni a nulláról?

Arról most ne beszéljünk, hogy milyen a szakmaiság, mert én az nem tudom és nem is tisztem megállapítani. Én egyet látok, emberileg, erkölcsileg valahogy szétverted a közösséget. A többség azt mondja, hogy már emberileg tarthatatlan vagy.

Nem hiszem, hogy sértődött lennék, pedig adtál rá okot. Ha az lennék nem vetettem volna papírra ezt a levelem.

Nem hívtál meg a bálra, nem kaptam jubiláns kupát. Más ezért már nem beszél veled régóta. Szidsz mindenkinek, pedig szerintem okot nem adtam rá. Ha sértődött lennék, akkor nem érdekelne az, hogy mi történik veled. Ha sértődött lennék már régen feljelentettelek volna a pénzügyi visszaéléseid miatt, de nem tettem, nem teszem, pedig mindig irat, dokumentum rendelkezésemre áll.

Dénes! Féltelek! Mi lesz így veled? Ne csússzál már le ennél jobban. Légy ember, olyan amilyennek mindenki megismert. Jó pofa, jó fej és jó humorú bajszos Czakó! Régen mindenkit várta, hogy szóljon a telefonja és beleszóljál, hogy „Halló CZAKÓ”…

 

Mindenki a régi Dénest szeretné.

Légy ember!

 

Üdvözlettel, egykori barátod

 

Szabolcs

Puhlék mögött már senki nem áll! Botrány
2019.02.05 17:10
Puhlék mögött már senki nem áll!

Egyre több megkeresést kapunk az országból, hogy vajon az MLSZ JB. két alelnökét mikor rúgják már ki.

Egyre több megkeresést kapunk az országból, hogy vajon az MLSZ JB. két alelnökét mikor rúgják már ki.

Néhány nyugdíjas ellenőrön kívül már senki nem áll Puhl Sándorék mögött. Ők is csak azért, mert ennyi pénzt soha nem kaszáltak korábban. MLSZ költségén laknak Vecsésen, több száz kilométer utaznak hetente és nincs határ a költségelszámolásoknak.

„Szakmáról a Puhl-Hanacsek vezette bizottságban már évek óta nem beszélhetünk” – nyilatkozta weboldalunknak egy országos kerettag. – „A semmitmondó továbbképzések, videós elemzések arra jók, hogy ne fejlődjünk. Az edzőtáborok viccek. Azt lesik ki kivel beszél.” „Puhléknak egy fontos, hogy minél többet tudjanak kivenni a rendszerből. Miért jó, hogy edzőtáboroztunk, majd két héttel később tesztelünk. Csak nem azért, mert akkor Sanyi bácsi duplán jár jól..”

„Sértő és megalázó, hogy az NB-s edzőtáborban olyan nyugdíjas ellenőrök beszélnek nekünk a szakmáról, akik korábban teljesítményük miatt kerültek ki a legfelsőbb keretből. Megalázó számunkra az a lenézés, hogy több nyelvet beszélő diplomások előtt olyan ex postás beszél a szakmáról és az alázatról, akit a megyéje kitagadott és korábban feljelentett több kollégáját. Ilyen nyelveket nem beszélő, külföldön ismeretlen  ex játékvezetők még egy értelmes mondatot sem tudnak elmondani” – kesergett a játékvezető.

"Szánalmas, hogy egy számít csak Puhlnak, hogy az MLSZ fizesse a szállását. Nézzétek meg januárját: Január 4-6 között Miskolc, január 11-12 Jt bál Siófokon, január 13-25 Antalya, január 27- február 1 Bük.  Igaz papíron beteg volt, így visszatért Vecsésre. Más pénzéből könnyen veri..."



„Mi lehet a jövőkép a fiatalok előtt? Egy a....holista, k..inós vezető? Vagy egy gerinc nélküli zsaru? Ugye nem? Ezt miért nem látja Berzi Sándor vagy Csányi Sándor? Ők miért nem lépnek már az évek óta mélyponton lévő játékvezetés miatt.”

„Lassan elfogynak a játékvezetők, ellenőrök és a gerinces emberek.”

 

A közzétett levél tartalmát szó szerint idéztük.  A játékvezető nevét az ő védelme miatt nem írjuk meg. Köszönjük neki és bízunk a szebb jövőben.

Pádár László 75 éves! Megyei játékvezetés
2019.02.05 09:49
Pádár László 75 éves!

Néhány héttel ezelőtt ünnepelte a 75. születésnapját Csongrád megyei utolsó FIFA játékvezetője, Pádár László.

Néhány héttel ezelőtt ünnepelte a 75. születésnapját Csongrád megyei utolsó FIFA játékvezetője, Pádár László.

Ebből az alkalomból kereste fel otthonában Kalmár László JB elnök és Szekeres Ferenc elnöki tanácsadó, a korábbi „bajtárs”. Elvitték Neki a Magyar Labdarúgó Játékvezető Testület ajándékát és Tóth Vencel MLJT elnök és az elnökség jókívánságait.

 

Az MLJT és a személyes ajándékok átadása után hosszú beszélgetés vette kezdetét, felidézve a múltat, boncolgatva a jelenlegi foci és játékvezetés helyzetét is, mely közben a felesége, Piroska kiváló túrós pitéjét falatozgatták. Pádár László bár már régen felhagyott az aktív játékvezetéssel és ellenőrzéssel rendkívüli módon képben van a jelen játékvezetésével. Legkedveltebb szórakozása egy-egy mérkőzés megtekintése a televízión keresztül, figyelve a játékvezető ténykedését is.

Elmondta, nagyon szorít a Csongrád megyei játékvezetőknek, hogy valaki a nyomdokaiba léphessen és részesülhessen abban a sok-sok élményben, melyek annak idején megédesítették a pályafutását!

LACI! ISTEN ÉLTESSEN!

Vavika, Kurmai, Tóth Vencel Botrány
2019.02.04 16:29
Vavika, Kurmai, Tóth Vencel

Az MLSZ JB. három nyuggere, mindenhol ott van. Hétvégén ismét Vecsésen lesz az újabb felesleges party.

Az MLSZ JB. három nyuggere, mindenhol ott van. Hétvégén ismét Vecsésen lesz az újabb felesleges party.

Múlt héten már megbukott Puhl Sándor két napos ellenőri programja, amikor 10 megyéből 64, nem tévedés 64 ellenőr vett részt.

 

Most ismét Vecsésen lesz a buli. És hogy kikkel?

Természetesen Vavika "megyenélküli" Ferenccel, Tóth "elnök" Vencellel és Kurmai "mindenholottvan" Zoltánnal.

A programot a cikkünk végén le tudjátok tölteni.

Két hónapja hallgat az mlsz.hu Botrány
2019.02.04 12:42
Két hónapja hallgat az mlsz.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala az elmúlt két hónapbann nem számolt be a fontos játékvezetéssel kapcsolatos hírekről.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala az elmúlt két hónapbann nem számolt be a fontos játékvezetéssel kapcsolatos hírekről.

A "magyar labdarúgás hivatalos honapja" többek között nem számolt be arról, hogy

  • a legsikeresebb női játékvezető, Gaál Gyöngyi befejezte aktív játékvezetői pályafutását
  • Berke Balázs nemzetközi játékvezető lett 2019. január 1-től
  • több változás is volt a FIFA keretben
  • tovább működhetnek a túlkoros játékvezetők
  • Miskolcon rendezték meg a Sípmester Fesztívált, amelyen több száz játékvezető vett részt
  • Országosan toborozták a játékvezetőket
  • Igazgatók kérésére csökkent a tanfolyami díj
  • Nógrád megyében váltás történt a játékvezetői Bizottságban
  • Nagy Miklós 80 éves lett
  • Lezajlott az MLJT Bálja
  • Kiosztották a FIFA jelvényeket
  • Törökországban edzőtáboroztak a profi játékvezetők
  • Edzőtáboroztak az NB-s játékvezetők
  • Ellenőri értekezletet és szakmai napot tartottak Vecsésen
  • Vágner László kikerült a nemzetközi ellenőri keretből

 

Hanacsek váltja Vágnert Keretek
2019.02.03 11:19
Hanacsek váltja Vágnert

2019. január 1. napjával kikerült Vágner László a nemzetközi ellenőri keretből és őt Hanacsek Attila váltja.

2019. január 1. napjával kikerült Vágner László a nemzetközi ellenőri keretből és őt Hanacsek Attila váltja.

Az 1998-as VB-t megjárt játékvezető az elmúlt években a nemzetközi ellenőrként járta Európa pályáit. Hétről hétre BL, Európa Liga legrangosabb meccseirn ellenőrzött. Ő folyamatosan ellenőrzöt belföldön is, segítette a fiatalokat tapasztalatával.

 

Piller Sándor után újabb olyan játékvezető került be a nemzetközi ellenőri kerebe, aki nem ellenőriz belföldön, nem megy be az öltözőbe és nem ír jelentést.

Hanacsek Attila az egyik szuper ellenőr, aki hétvégén akár három mérkőzésen is ott van, de nem beszél a játékvezetőkkel és ellenőrökkel. Maximum otthonról, felvétel alapján átíratja a jelentéseket.

"A hivatalos verziók szerint Vágner családi elfoglaltságra hivatkozott, aki viszont ismeri őt, tudja, hogy már ő is hány a puhli rendszertől, pedig ő sem volt semmi elnökként" -  nyilatkozta weboldalunknak az egyik országos ellenőr.

 

Hova süllyedhetünk még szakmailag?

Hol vannak a nemzetközileg is elismert korábbi játékvezetők?

 

Hanacsek majd mehet U.17-es tornákra, mert vélhetően komoly ellenőrzést ő sem fog kapni.

 

 

Ez volt a tavaszi első forduló OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.02.03 07:50
Ez volt a tavaszi első forduló

Az MTK otthon kapott ki a Pakstól 2019 első OTP Bank Liga mérkőzésén.

Az MTK otthon kapott ki a Pakstól 2019 első OTP Bank Liga mérkőzésén. Radoki János győzelemmel mutatkozott be a Puskás Akadémia kispadján, 3–0-ra nyert csapata a MOL Vidi FC-vel szemben. Az Újpest és a Debrecen nem tudott egymásnak gólt lőni.

OTP Bank Liga, 19. forduló:

MTK Budapest–Paksi FC 1–2 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Bognár
gólszerzők: Bognár (85.), illetve Remili (41.), Szabó J. (76.)
sárga lap: Varju (18.), Gera (28.), Gengeliczki (50.), illetve Zsidai (26.), Remili (31.), Fejes (34.)
MTK: Kicsak – Katona, Varju (Kulcsár T., 74.), Gengeliczki, Szelin – Vass Á. – Gera (Vass P., 82.), Kanta (Vogyicska, 67.), Bognár, Lencse – Torghelle
Paks: Nagy G. – Kulcsár D., Fejes, Gévay, Szabó J. – Zsidai, Papp – Hahn, Kecskés (Egerszegi, 93.), Remili (Bartha, 78.) – Simon A. (Könyves, 61.)

A gyenge iramú első félidőben negyedóra után a paksiak legalább lehetőségekig eljutottak, az ötlettelen támadójátékot produkáló hazaiak azonban semmilyen veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára. A Paks a 41. percben megérdemelten jutott vezetéshez: az addig sokat hibázó Remili Mohamed látványos mozdulattal, ollózva talált az MTK kapujába. 

A második felvonásban nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt az MTK, ez azonban csak némi mezőnyfölényhez volt elegendő, helyzetekre és egyenlítésre már nem. A védekezésre fókuszáló Paks ugyanis a 76. percben szöglet után növelte előnyét – a védő Szabó János a rövidre érkezve éles szögből pörgetett a kapuba –, az MTK a hátralévő időben Bognár István találatával csak szépíteni tudott.

Szombathelyi Haladás–Kisvárda Master Good 0–1 (0–0)
Szombathely, v.: Bogár
gólszerző: Horváth Z. (51.)
sárga lap: Saláta (63.), illetve Horváth Z. (54), Beriosz (53.), Felipe (71.)
Szombathelyi Haladás: Király – Habovda, Saláta, Jagodics, Németh Mi. – Bamgboye (Németh Má., 76.), Dausvili, Nyári (Rui Pedro, 63.), Ofosu – Priskin (Rabusic, 31.), Gaál
Kisvárda: Felipe – Melnik, Ene, Vári, Beriosz – Lucas, Karaszjuk (Protic, a szünetben), Seco (Gosztonyi, 67.), Cukalasz (Ilic, 76.) – Grozav, Horváth Z.

Az első félidő nagy részében eseménytelen mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk sokáig alig forogtak veszélyben. Királynak egyszer, a másik oldalon pedig a hajrában Felipének kétszer kellett védenie, ezen kívül az jelentett még különleges eseményt, hogy Priskint sérülés miatt fél óra után le kellett cserélni.

A szünet után gyorsan vezetést szerzett a vendégcsapat, amelynek támadásáról lemaradt a hazaiak védelme. A gól felébresztette a Haladást, amely átvette az irányítást, a Kisvárda védelme azonban, élén a brazil kapussal, útját állta a próbálkozásoknak. Az utolsó tíz percre szinte teljesen beszorultak a vendégek, de a szombathelyieknek nem sikerült egyenlíteniük.

Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen, v: Karakó
kiállítva: Kinyik (81.)
sárga lap: Kinyik (32., 81.), Tőzsér (52.), Haris (73.), Kusnyír (87.), illetve Pauljevic (3.)
Debreceni VSC: Kosicky – Pávkovics, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris, Szécsi (Nagy K., 92.) – Takács T. (Kusnyír, 83.), Damásdi (Avdijaj, 61.)
Újpest FC: Banai – Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Burekovic – Sankovic, Onovo – Nwobodo, Nagy D. (Zsótér, 62.), Beridze (Simon K., 69.)– Novothny

Az első félidőben mindkét oldalon adódtak gólhelyzetek a csapatok előtt, ennek ellenére 0–0-s állásnál vonultak szünetre a felek. Az Újpest elsősorban a baloldalon erőltette a támadásokat, és ott próbálta feltörni a hazaiak védelmét, a Debrecen ugyanakkor az egyik átlövési kísérletnél kapufáig jutott.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a második debreceni kapufát követően a vendégek átvették a kezdeményezést, valamivel többet birtokolták a labdát, és rendre veszélyeztettek is. A hazaiak az ellentámadásaikban bíztak, de a hajrára egy kiállítás nyomán emberhátrányba kerültek, így végül örülhettek annak, hogy egy pontot otthon tudtak tartani.

Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (0–0)
Miskolc, v.: Szőts
gólszerzők: Vernes (94.), illetve Molnár G. (52.)
sárga lap: Hasani (40.), Vernes (82.), Tajti (86.), illetve Drazic (31.), Vadnai (69.)
Diósgyőri VTK: Bukrán – Sesztakov, Brkovic, Karan, Tamás M. – Márkvárt – Szabó B. (Bacsa, 71.), Géringer (Tajti, 54.), Juhar – Hasani (Vernes, 62.), Mihajlovic
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Pillár, Szalai, Vadnai (Katanec, 84.) – Meszhi, Bertus – Pekár (Silye, 67.), Molnár G., Cseri (Dragóner, 90.) – Drazic

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, de mindkét csapat védelme stabil volt, így az első tíz percben nem alakult ki gólhelyzet. Ezt követően a vendégek kerültek fölénybe, több ígéretes akciót vezettek, gólt azonban nem sikerült szerezniük, mert a DVTK szervezetten védekezett.

A második félidőt nagy lendülettel kezdték a miskolciak, öt perc alatt több nagy lehetőségük is volt, a kihagyott helyzetek viszont megbosszulták magukat: a Mezőkövesd első támadásából betalált. A kapott gól alaposan visszavetette a hazai csapatot, amely csak az utolsó húsz percre tért magához. Hiába tartotta azonban kisebb megszakításokkal nyomás alatt a vendégkaput, egyenlíteni sokáig nem tudott, mígnem a hatperces ráadásban a csereként beállt Vernes fejjel mentett pontot a csapatának.

MOL Vidi FC–Puskás Akadémia FC 0–3 (0–1)
Székesfehérvár, v.: Kassai
gólszerzők: Urblík (7.), Radó (71.), Arabuli (88.)
sárga lap: Stopira (14.), Milanov (34.), Fiola (54.), Futács (73.), Hodzic (83.), illetve Bokros (1.), Kiss T. (48.)
MOL Vidi FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Stopira – Nikolov, Elek Á. (Hodzic, 46.), Pátkai – Huszti (Futács, 72.), Milanov (Tamás K., 72.) – M. Scepovic
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Szolnoki, Hadzsijev, Heris, Bokros – Varga J, Tamás N. (Szakály P., 89.) – Vega (Arabuli, 81.), Urblík, Kiss T. (Latifi, 81.) – Radó

A Puskás Akadémia kispadján ezen a találkozón debütált a téli szünetben kinevezett vezetőedző, Radoki János. A trénernek nem kellett sokat várnia arra, hogy csapata előnybe kerüljön, hiszen a 7. percben Urblík József óriási gólt lőtt a hazai kapu bal felső sarkába. A gól láthatóan megfogta a Vidit, nem igazán tudott veszélyt teremteni a felcsúti kapu előtt, a Puskás pedig gyors embereivel kedvére kontrázhatott. A félidő vége felé nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, s a klubhoz hosszú idő után visszatérő Elek Ákos közeli fejese után közel álltak az egyenlítéshez, ám Hegedüs Lajos nagy bravúrral védett.

A második félidő első felében futószalagon érkeztek a Vidi-helyzetek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Nem úgy a túloldalon, ahol Radó András nagy védelmi hibát kihasználva egyedül vezette a labdát a fehérvári kapura és növelte a vendégelőnyt. Elkeseredetten küzdött a bajnokcsapat, de a felcsúti gárda szerzett újabb gólt és ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött.

Ferencváros–Budapest Honvéd 1–0 (0–0)
Groupama Aréna, v.: Berke
gólszerző: Böde (82.)
kiállítva: Batik (95.)    
sárga lap: Lovrencsics G. (42.), Lanzafame (57.), illetve Mezghrani (35.), Holender (43.), Batik (54., 95.), Heffler (56.), Danilo (67.), Gróf (82.), Gazdag (90.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Haratin, Sigér – Varga R. (Böde, 77.), Gorriaran (Bőle, 80.), Petrjak – Lanzafame (Szignyevics, 67.)
Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Lovric, Kálnoki Kis (Kukoc, 86.) – Mezghrani, Szendrei (Banó-Szabó, 65.), Heffler, Gazdag, Holender – NGog (Tischler, 69.), Danilo

Az első félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben játszott, fél óráig ugyanis még helyzetet sem tudott kialakítani. Addigra viszont a kispestiek már két nagy lehetőséget puskáztak el. Davide Lanzafame ollózásával veszélyeztetett először a házigazda, majd Varga Roland szabadrúgását mentette bravúrral Gróf Dávid.

A fordulást követően az FTC nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és saját térfelén tartotta a vendégcsapatot, amely csak Gróf bravúrjaival tudta megőrizni a gól nélküli állást. Idővel azonban kijött a szorításból a Honvéd, gólhelyzetekig is eljutott a túl bátran kitámadó Ferencvárossal szemben, amelynek középpályás védőmunkája ekkor nem volt kellően hatékony. A 82. percben Böde Dánielt nem tudták szerelni a kispestiek: az alig hat perce pályán lévő cserejátékos két védő között is lövéshez jutott, és közelről nem hibázott. Mivel a hajrában nem esett több gól, nyert a házigazda.

Megbukott az MLSZ informatika! Informatika
2019.02.02 19:11
Megbukott az MLSZ informatika!

Február másodikán  elrajtoltolt az OTP Liga tavaszi szezonja! Több helyen megint nem jó az MLSZ nyilvántartása.

Február másodikán  elrajtoltolt az OTP Liga tavaszi szezonja! Több helyen megint nem jó az MLSZ nyilvántartása.

A Videoton-Puskás Akadémia és a Szombathelyi Haladás-Kisvárda mérkőzésen is az adatbank szerint kevesebb játékos lépett pályára.

Az érintett sportszervezetek és hivatalos személyesek elmondták, hogy az IFA rendszerben megjelentek a jegyzőkönyvben a hiányzó adatok, csak az adatbank felületen nem.

Tehát kiderült, hogy nem a csapatok és a játékvezetők hibáztak. 

 

Vajon az MLSZ informatikusai mit tettek?

 

A hibát az MLSZ szombaton 21 órára elhárította.

Vecsésről jelentjük Botrány
2019.02.02 19:00
Vecsésről jelentjük

 68 játékvezető ellenőr jelent meg Puhl Sándor vecsési szálláshelyén.

 68 játékvezető ellenőr jelent meg Puhl Sándor vecsési szálláshelyén.

10 megyéből érkeztek játékvezetők, aki közül azért Pest, Győr, Komárom is megjelent, tehát a létszám elég kevés... Mit szól ehhet Berzi Sándor? Újabb két napot fízet az MLSZ.

Természetesen ott van Kurmai Zoltán, Tóth Vencel, Makai János ....

 

Makai János kioszotta a fehér papírt, hogy mindenki írjon Bognár Tamás tevékenységéről!

"Ne felejtsétek TOP játékvezetőről van szó.. úgy fogjon a toll" - hangzott sheriff szájából.

 

Este korán kell feküdni, mert 9:50-kor már reggeli lesz.

Utána ismét tartalmas semmittevés...

 

10 megyéből 68 ellenőr.... szépen megbukott ismét az MLSZ JB.

 

Legalább jöhet az újabb vecsési számla és az MLSZ utalhatja a lét... Sanyi bá meg újabb éjszakákat tölthet el.

 

 

Vavika előkerült az oszlop mögül Botrány
2019.02.02 17:59
Vavika előkerült az oszlop mögül

Mindig vannak kedvencek és udvaribolondok is. Most talán Vavika "mindenholottvan" Ferenc illethető ezzel a két jelzővel.

Mindig vannak kedvencek és udvaribolondok is. Most talán Vavika "mindenholottvan" Ferenc illethető ezzel a két jelzővel.

"Korábban már megírtuk, hogy Vavika Ferencet - aki egyetlen megyéhez sem tartozik - kinevezték az Akadémia vezetőjének. Gondoljuk, hogy a fiatalos, közel 70 éves Vavika aki nyelveket nem beszél, nemzetközi tapasztalata nincs és a számítástechnika sem a barátja a legjobb erre a neves feladatra.

Azóta kiderült, hogy Ferenc körbehaknizta az országot, Baranyába már be sem lép. 

Pár hónapja még a megyéket ellenőrizte, jelentette fel a megyei elnököket, neves szakembereket.

Azóta volt az MLJT báljában, ahol egy oszlop mögé bújt, amikor az általa is kedvelt és nagyra tartott zalai elnök átvette a díját.

Ferencünk azóta előbújt az oszlop mögül és az NB. II-es játékvezetőket és asszisztenseket oktatta.

 

Feri! Ezt az alázatot várja Puhl Sándor! Te még nem tudod, de mindenki rajtad nevet. Te vagy az új ügyeletes sheriff, a paksi megmondó ember utódja....

 

Bóhoc voltál és az is maradsz.."

 

 

Lejegyezte: K.I.