Kassai Viktor
A török FIFA-bíró, Cüneyt Cakir a VAR-ról, Kassai Viktorról és az Európa-bajnoki reményeiről is beszélt, amikor kollégánk az edzőtáborban faggatta a terveiről - írja az nso.hu.
A török FIFA-bíró, Cüneyt Cakir a VAR-ról, Kassai Viktorról és az Európa-bajnoki reményeiről is beszélt, amikor kollégánk az edzőtáborban faggatta a terveiről - írja az nso.hu.
„Dzsünejt Csákir” – hallhattuk a bemutatkozást a Calista Hotelben.
A magyar csapatok közül több is Antalyában és Belekben edzőtáborozott, így találkoztunk a 43 éves FIFA-játékvezetővel (a török élvonalban bíráskodók is a török Riviérán készültek a tavaszi feladatokra), aki készséggel válaszolt lapunk kérdéseire – először arra, hogyan is ejti ki ő a nevét.
Cakirt a magyar szurkolók is ismerhetik: 2010 óta vezet a Bajnokok Ligája csoportkörében, két világbajnokságon és két Európa-bajnokságon vezetett már meccseket.
Az első „igazi” kérdés pedig arra vonatkozott, értesült-e a magyar játékvezető Kassai Viktorral kapcsolatos legfrissebb hírekről, a visszavonulásáról, az oroszországi kinevezéséről.
T"ermészetesen! – mondta Cüneyt Cakir. – Viktor tíz éve nemcsak a kollégám, hanem mondhatom, a barátom is. Rengeteg tornán, felkészülésen, továbbképzésen vettünk részt együtt, sokat beszélgettünk, sok közös emlékünk van. Az egyik legjobb játékvezetőről beszélünk, aki szorgalmával, a szakmánk iránti alázatával mindenkinek példát mutatott, személyisége a játékvezetésre is rendkívül jelentős és pozitív hatással volt. Testközelből láthattam, milyen tisztelet övezi őt a pályán és azon kívül egyaránt. Soha nem felejtem el neki, milyen nyitott, barátságos és segítőkész volt velem, amikor megismerkedtünk. Bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá, mindig megosztotta a tapasztalatait, de nemcsak velem, hanem az utánunk következő generáció tagjaival is, többek között ezért is tisztelik a szakmánkban. Nagyon sok sikert kívánok neki az új munkájához, biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendőkben is közeli barátok maradunk.”
Szakmai kérdés is elhangzott: a nemzetközi futballban egyre elterjedtebb a VAR-rendszer, a BL-ben is használják. Melyek a tapasztalatok, és Cakir mit javasol a magyar kollégáknak, ha az NB I-ben is bevezetik?
„Szerintem ez kitűnő eszköz nemcsak a játékvezetést, hanem az egész labdarúgást tekintve – mondta a futballbíró. – A legfontosabb, hogy az egyértelmű és nyilvánvaló tévedéseket kizárja, ebben segíti a munkánkat, illetve nemcsak bennünket, bírókat, hanem a labdarúgókat is védi. Tudom, hogy a szisztéma új, idő kell, hogy mindannyian megszokjuk, de ahogy egyre nagyobb rutinnal használják majd ezt az eszközt, egyre jobban megismerik a csapatok és a szurkolók is a működését, úgy csökken majd a kritika a VAR-ral szemben. A fiataloknak is azt tanácsolom, nézzenek minél több mérkőzést, adaptálni kell a rendszert, úgy megérthetjük, mi miért történik, hogyan lehet a gyakorlatban a legjobban használni.”
Az esztendő legfontosabb futballeseménye – a BL tavaszi mérkőzései mellett – a 2020-as Európa-bajnokság: alighanem ez motiválja a játékvezetőket is.
„Ez nem is kérdés – helyeselt a török sportember. – Nekünk is megvannak a céljaink, két éve a nyári Eb van a fókuszban. Lépésről lépésre haladunk, ezért edzünk, erre készülünk, a nemzetközi mérkőzéseken mutatott kiegyensúlyozott teljesítménnyel lehet a keretbe kerülni – ez a célunk. Különleges torna lesz, hiszen sok ország ad otthont a rendezvénynek. Hatalmas megtiszteltetés lenne harmadszor is mérkőzést vezetni Európa-bajnokságon.”
S ha már a helyszínek…
Az előző Európa-bajnokság döntőjének visszavágóját, a Portugália–Franciaország találkozót Budapesten rendezik. Ki tudja, akár Cüneyt Cakir is lehet a játékvezető…
„Büszke lennék rá – mondta erre. – Hallottam, hogy Budapest gyönyörű stadionnal gazdagodott, nagyon szívesen megnézném.”
Megyei játékvezetés
Évtizedes hagyomány folytatódik a hétvégén a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségnél: jubiláló sípmestereket köszöntenek a Laterum Hotel d&iacu
Évtizedes hagyomány folytatódik a hétvégén a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségnél: jubiláló sípmestereket köszöntenek a Laterum Hotel dísztermében. Köztük lesz a sportcsaládból származó Horváth László is, aki 45 éve tett játékvezetői vizsgát.
- Anyósom javaslatára tettem le a játékvezetői vizsgát 1974-ben - kezdte a beszélgetést Horváth László, a kosárlabdázó Juci és a kézilabdás Zsuzsi testvére.
Megtudtuk, hogy a Pécsi BTC és a PEAC labdarúgója volt, majd egy családi tévénézés közben folyamatosan bírálta a fekete ruhást, erre feleségének édesanyja indulatosan rászólt: "legyél játékvezető, most indul egy tanfolyam".
Sikeres vizsga után Laci karrierje hamar emelkedett a labdarúgó-játékvezetők ranglistáján, 1976-1983 között országos kerettag lett. Egyik emlékezetes mérkőzésének mondta a Népstadionban rendezett kettős rangadót, ahol 40 ezer néző előtt a Ferencváros-Vasas mérkőzésen Palotai Károly munkáját segítette.
A pécsi játékvezetők kispályás csapatában bokatörés érte egy teremtornán, ami a bíráskodás befejezését jelentette számára. A kényszerszünet alatt, játékvezető-hiány okán országos JB engedélyével alsóbb osztályú mérkőzéseken bíráskodott, ahol segítette a fiatal kezdő kollégákat (az engedély az életkora miatt volt szükséges).
Véleménye szerint a játékvezetéshez kell egy kis megszállottság, elhivatottság, csepp mazochizmus, önismeret, naprakész szabályismeret, megfelelő fizikai állapot és jó családi háttér, tudni kel feldolgozni pozitív és negatív észrevételeket, bírálatokat.
Horváth László 1574 nagypályás mérkőzés mellett számtalan kispályás és rengeteg teremtornán fújta a sípot. Fizikai tettlegesség nem érte, a verbális inzultus nem érintette meg. A játékvezetői berkekben létezik egy mondás, miszerint ahol miséztek, oda nem mennek vissza ministrálni. Laci azonban visszament, igaz, más beosztásba, ellenőrként segítve a fiatal játékvezetők munkáját.
A szombati évzáró rendezvényen Horváth László mellett több jubiláló játékvezető vehet át elismerést - írja a pecsistop.hu
Botrány
Aki nyomon követi az MLSZ JB. kommunikációját az, az elmúlt hetekben fontos változásokat vehetett észre.
Aki nyomon követi az MLSZ JB. kommunikációját az, az elmúlt hetekben fontos változásokat vehetett észre.
Kassai Viktor visszavonulását a Magyar Labdarúgó Szövetség röviden kommentálta csak, azonban arról, hogy Viktor és Ring György fontos szerepet vállalt az Orosz Labdarúgó Szövetségnél azt már nem kommunikálták.
Az elmúlt években az MLSZ JB. soha nem tette közzé, hogy mikor edzőtáboroznak Törökországban. Most a Nemzeti Sport munkatársát is elvitték magukkal, mint ahogy korábban a főszerkesztőt is. Minden nap beszámolnak arról, hogy milyen jó szakmai munka folyik a luxus körülmények között, kilóra megvéve az újságírót.
A retorika most arról szól, hogy lám lám Kassai is a pénzért mindent bevállal! Cserbenhagyta ő is a magyar bírókat és inkább pénzt akar keresni! Arról bezzeg nem szól a sportújság, hogy egyetlen férfi játékvezető nincs az UEFA edzőtáborában, erkölcsileg és szakmailag széthullot a magyar játékvezetés. Soha nem volt még ilyen kevés nemzetközi küldés, mint a tavalyi évben.
Több tíz millió forintot dob ki évente az MLSZ az ablakon mondvacsinált továbbképzésekre, akadémiákra, Puhl Sándor pihenésére. Erről sem ír az elfogulatlan sportújság.
Bezzeg játékra hívja az olvasóit az FFT, hogy ismerjék fel az olvasók a legjobb magyar játékvezetőt! Hogy ki ő?? Eltalálhatják!! PUHL SÁNDOR!
Jézusom, 15 év után még mindig ő a legjobb? Egy biztos, valamit tud, hiszen szétvert mindent, mindenkit egymás ellen uszított. Elüldözött minden értelemes embert. Ebben ő a legjobb…. És még mindig pozícióban van Puhl!
Érdekesség az is, hogy sok fiatalt - főleg az ellenzéki megyékből - meghívtak az NB. I-II-es edzőtáborba. Az ok egyszerű: az ellenszélben Puhl maga mellé állítsa a fiatal játékvezetők. Szerencsére ők ismerik bár Sanyi bácsit és a puhli trükköket...
Játékvezetőkről
Nem unatkozik Szabó Zsolt, hiszen a visszavonult profi játékvezető nem távolodott el a játékvezetéstől. Most Máltán járt.
Nem unatkozik Szabó Zsolt, hiszen a visszavonult profi játékvezető nem távolodott el a játékvezetéstől. Most Máltán járt.
"Múlt héten 3 előadást tartottam a Máltai játékvezetőknek a téli továbbképzésen" - írta Zsolt saját facebook oldalán.
"Szó volt a motivációról, az együttműködésről a labdarúgás szereplőivel, és természetesen szakmáztunk is, a mérkőzés menedzselése volt hangsúlyos.
Remek klipeket elemeztünk, jó volt a hangulat a 200 fős hallgatóság között. Nagyszerű embereket ismertem meg.
Igazán élveztem a munkát!"
Látjuk, hogy a visszavonult játékvezetőket mennyire foglalkoztatják külföldön. Fábián Mihály az Ausztrál szövetség megbecsült embere, Kassai Viktor és Ring György az Orosz játékvezetés vezetői, míg Szabó Zsolt VAR szakértő már külföldi szövetségek felkérésére tart oktatást.
Vajon őket idehaza miért nem használjuk?
Szabó Zsolt külföldi oktatásáról részletek:
Botrány
Másfél héttel ezelőtt megkértük a megyei JB. elnököket, hogy név nélkül mondják el véleményüket! 20-ból 15-en kitöltötték a kérd
Másfél héttel ezelőtt megkértük a megyei JB. elnököket, hogy név nélkül mondják el véleményüket! 20-ból 15-en kitöltötték a kérdőívünket!
A válaszadók többsége kettes osztályzatot adott a kummunikációra. Véleményük szerint elfogadhatatlan az, hogy nem segíti az MLSZ JB. a megyék működését.
Az elnökök kiváncsiak lennének a JB. döntéseire, hírekre.
Mindenki szeretné Szabó Zsoltot és Kassai Viktort látni az MLSZ JB. vezetésében!
Végeredmény megtekinthető:
https://docs.google.com/forms/d/10FJmTGshT_1n-tNKkH8X4omSXiZ6OTsivx9iCxdRaZw/viewanalytics
Botrány
Beérett Puhl Sándor munkája! Nem lesz férfi játékvezető a téli UEFA továbbképzésen!
Beérett Puhl Sándor munkája! Nem lesz férfi játékvezető a téli UEFA továbbképzésen!
Majorca, Spain
27 - 28 - 29/01/2020
All Elite referees, both men and women will attend the course.
Men Elite
Alexey Kulbakov (Belarus, Elite)
Gediminas Mažeika (Lithuania, Category 1)
Marta Frías Acedo (Spain, Category 1)
Megyei játékvezetés
Január 11-én tartották a szokásos játékvezetői bált Miskolcon.
Január 11-én tartották a szokásos játékvezetői bált Miskolcon.
Olyan dolog történt, amely ritkán fordul elő a megyékben. Tóth I. Tibort választották az év játékvezetőjének. Ő azonban a díjkiosztó előtt kiment a teremből és csak az ceremónia végén tért vissza.
„Tökös srác volt Tibi, hiszen ő is érezte, hogy a díjat évekkel ezelőtt kellett volna megkapnia, nem most. – nyilatkozta egyik kollégája. – Nyilván tudja mindenki Borsodban, hogy ami itt folyik az szánalmas és nem a tudás és a szakmaisság dominál. Vajon most mit lép a mindenki által „kedvelt” Márkus Tomi???”
A síposok tavalyi munkáját dr. Varga Zsolt jb-elnök értékelte, majd átadták a szokásos díjakat.
Húsz éves jubileum: Mező Imre, Pongrácz László, Szutorcsik Gyula.
Huszonöt éves jubileum: Czél István, Friedl Csaba, Skarupa Tamás János.
Harminc éves jubileum: Ortó Gyula.
Harmincöt éves jubileum: Demeter János, Jakab Tibor.
Negyvenöt éves jubileum: Zvolenszky László.
Ötven éves jubileum: Bognár István, Kurmai Zoltán, Utassy Béla.
Hatvanöt éves jubileum: Stenczel István.
Az Év ifjúsági asszisztense: Sántha Szabolcs.
Az Év ifjúsági játékvezetője: Vinter Béla Gábor.
Az Év asszisztense (felnőtt kategória): Lajkó Norbert.
Az Év játékvezetője (felnőtt kategória): Tóth I. Tibor.
Botrány
Gaál Gyöngyi nagyságos asszony ismét hibázott! Rossz szerződést küldött ki a megyéknek!
Gaál Gyöngyi nagyságos asszony ismét hibázott! Rossz szerződést küldött ki a megyéknek!
Kedves Játékvezető kollégák!
Tegnapi nap az MLSZ JB irodától kapott és kiküldött megbízási szerződést az MLSZ JB a mai nap módosította, amelyet mellékelten megküldök.
Felhívom a figyelmet arra hogy a módosított szerződésben a 8. pontba került be egy kiegészítés valamint a szerződés csak június 30-ig szól. A második félévre új minta kerül kiküldésre.
Valóban hibázott Gaál, de ezt már megszokhattuk tőle. Mást már rég kiraktak volna, de ő nagy titkokat tud...
Gyászhírek
Az MLJT. tagokat levélben értesítették a szomorú hírról:
Az MLJT. tagokat levélben értesítették a szomorú hírról:
Mély fájdalommal tudatom, hogy Édesapám, Megyebíró János 2020. január 4-én 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 17-én (pénteken) 13.00 órakor lesz a gyulai Református Ó temetőben
református szertartás szerint.
(Gyula, Dombi Lajos utca)
Botrány
Az MLSZ a játékvezetőkkel júniusig köt szerződést és fontos változás van benne!
Az MLSZ a játékvezetőkkel júniusig köt szerződést és fontos változás van benne!
Az MLSZ JB. irodájában dolgozó hölgy [most nevet is mert írni] írásban tájékoztatta az érintetteket, hogy fontos változások vannak a játékvezetők szerződéseiben!
"Az MLSZ Adminisztráció utasítására és Kósik Tamás kiegészítése után kérjük szépen a mellékelt szerződéseket aláíratni a megyei játékvezetőkkel."
Mi az hogy utasítására??
"Figyelem, a szerződés csak június 30-ig szól. A második félévre új minta kerül kiküldésre."
És mi meddig kötünk szerződést Puhl Sándorral és a többivel?
Ezen kívül a 8. pontba került be egy kiegészítés.
"A Megbízott jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés szerinti tevékenységével kapcsolatosan tartózkodik a nyilvános véleménynyilvánítástól, és ugyancsak tartózkodik mások labdarúgással kapcsolatos tevékenységének nyilvános értékelésétől. A Megbízott jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy nyilvános megnyilatkozásai során a személyiségi jogokat tiszteletben tartja. A Megbízott ennek keretében tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Megbízó tevékenységére, működésére, az által szervezett mérkőzésekre, rendezvényekre vonatkozó bárminemű információt, képet, véleményt stb. csak a Megbízó előzetes hozzájárulásával hozhat nyilvánosságra, adhat át harmadik személynek, tehet közzé közösségi oldalakon."
El kell hányni magunkat!!
"Üdvözlettel:
Gaál Gyöngyi
Játékvezetői iroda"
Jé!! Ő még dolgozik?
Megyei játékvezetés
December 21-én tartotta meg évzáró eseményét az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának Játékvezetői Bizottsága.
December 21-én tartotta meg évzáró eseményét az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának Játékvezetői Bizottsága. A sporik, családtagjaik, rokonok és barátok, ezúttal a SZUSZ Park rendezvénytermében gyűltek össze.
Ezúttal sem szakadt meg az évtizedes hagyomány, miszerint bállal kell lezárni az évet a játékvezetők családjában. Igaz, sűrű volt az év vége, de karácsony előtt így is sikerült beiktatni a bált. A helyszín ezúttal a debreceni SZUSZ Park volt, ahol az ellátásra nem lehetett panasza senkinek sem. A svédasztalos vacsorán mindenki megtalálhatta a kedvére való fogást.
De mielőtt a vacsorára került volna sor, előbb a köszöntések illetve díjátadások voltak terítéken. A megjelenteket köszöntötték társmegyéink képviselői: Dr. Jekő József, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Játékvezetői Bizottságának elnöke, valamint Márkus Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Játékvezetői Bizottság titkára.
Sápi Csaba megnyitójában megemlékezett a nemrégiben elhunyt, korábbi megyei szövetségi elnök úrról, Csende Sándorról, továbbá korábbi kiváló sporttársunkról, Fodor Ferencről is.
Az estet még egy, kissé szomorú esemény árnyékolta be. Kiss János, aki jelenleg az ellenőri keretünk tagja, súlyos betegséggel küzd. A bálon adománygyűjtést rendeztek a megsegítésére. Kollégáink átérezték a helyzet komolyságát, s végül szép összeggel segítették a bajba jutott barátot.
A szokásoknak megfelelően, a játékvezetők éves teljesítményét, illetve a jubilánsokat is díjazták. Ezek átadására, még a vacsora előtt sort kerítettek. A legjobb 30 év alatti játékvezető Kovács Zoltán lett, ő kapta a Divinyi Béláról elnevezett kupát, amelyet személyesen a névadótól vehetett át a fiatal asszisztens.
30 év felett, az idei esztendőben Szűcs Lászlót találta a kupára érdemesnek elnökségünk.
A jubilánsok is kaptak oklevelet, érmet vagy kupát, valamint az éves teljesítményért is járt az elismerés. (A díjazottak teljes névsorát a cikk végén olvashatják.)
A hivatalos események után, kezdetét vette a vacsora, majd a szórakozás. Ezúttal sem maradhatott el az egyszemélyes „Puskás-show”. Azért volt, aki próbált csatlakozni Zolihoz, vagy éppen „letáncolni”, de megyei I. osztályú játékvezetőnk még mindig őrzi kiváló táncos formáját.
A tombola után lassan szállingóztak hazafelé a sporttársak, maguk mögött hagyva egy felejthetetlen évzáró bankettet.
A bálon készült fotók IDE kattintva érhetők el.
A díjazottak:
Az év 30 év feletti játékvezetője: Szűcs László.
Az év 30 év alatti játékvezetője: Kovács Zoltán.
Országos keret díjazottja: Kövér Tamás
Ellenőri keret díjazottja: Soós László
Jubilálók:
5 év: Dávid Attila, Tóth Tamás, Pósa Zsolt
10 év: Pallai Zsolt, Tóth Gábor, Vasas György, Vasziliu Tamás
15 év: Harmati László, Kövér Tamás, Szűcs László, Török Zoltán
20 év: Tatár Imre, Nagy Róbert
25 év: Puskás Zoltán, Takács István
30 év: Sápi Csaba
40 év: Nyilas Csaba
45 év: Divinyi Béla
Éves teljesítménye alapján díjazottak:
Újoncok: Sápi Virág
Megyei egyéb keret: Nagy Annamária, Kovács László
Megye III. osztály: Harmati László, Nedeczky Zsombor
Megye II. osztály: Orosz János, Pallai Zsolt
Megye I. osztály: Erdélyi Tamás, Kovács Ádám
Játékvezetői Bizottság
Az MLSZ Elnöksége az elmúlt hetekben két fontos, a játékvezetéssel kapcsolatos döntést hozott:
Az MLSZ Elnöksége az elmúlt hetekben két fontos, a játékvezetéssel kapcsolatos döntést hozott:
ELN-97/2019 (12.10.) számú határozat
Az MLSZ Elnöksége a videóbíró (Video Assistant Referee System) és ahhoz kapcsolódóan a virtuális les technológia (Virtual Offside Line Technology) OTP Bank Liga NB I-be való bevezetése érdekében a FIFA által akkreditált szolgáltatóktól beérkezett árajánlatok értékelésére és a nyertes ajánlattevő kiválasztására a jelen előterjesztésben foglalt személyi összetételű Bíráló Bizottságot állította fel.
Az MLSZ Elnökség felhatalmazta az MLSZ Főtitkárát a Bíráló Bizottság által kiválasztott nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés részleteinek megtárgyalására, továbbá az MLSZ Elnökségének tájékoztatását követően a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés aláírására.
ELN-1/2020 (01.06.) számú határozat
Az MLSZ Elnöksége elfogadta az ELN-68/2019 (09.06.) számú elnökségi határozattal jóváhagyott 2020. évi nemzetközi játékvezetői és asszisztensi keret módosítására vonatkozó javaslatot, amely a FIFA felé kerül felterjesztésre.