Sipmester Fesztivál
Közelmúltban fejeztem be aktív játékvezetői pályafutásomat, mivel a vírus helyzetben egészségügyi dolgozóként (orvos), éjjel-nappal dolgoznom kellett és kell.
Közelmúltban fejeztem be aktív játékvezetői pályafutásomat, mivel a vírus helyzetben egészségügyi dolgozóként (orvos), éjjel-nappal dolgoznom kellett és kell.
Nagyon szép és kellemes éveket töltöttem "mundér" becsületét képviselve. Családtagjaim közül jó páran csatlakoztak játékvezetői társadalomhoz, de ami a napokban történt, nálam kiverte a biztosítékot.
Vírus helyzetben-negyedik-hullám, engedélyezi az MLSZ JÁTÉKVEZETŐI BIZOTTSÁGA a Sípmesterek tornáját Szegeden.
Uraim Önöknek elment az eszük,hogy mernek visszaélni az emberek,játékvezetők életének biztonságával??
Naponta több száz új fertőzött és oltások ellenére rengetek beteg, ami naponta többszörösére emelkedik. Terembe összezárni több napra olyan embereket, akik közül sokan gyanítom még be sem oltatták Magukat, vagy csak egyszer netán kétszer.
Privát életbe ilyen egyénekkel vannak tele a kórházak, most pedig jön a tél, amely jobban kihozza a hörgő és légúti betegségeket.
Ki fogja vállalni a felelősséget a tragédiáért, amelyet a lappangás vált aktívvá fokozott fizikai terhelésnél, mivel megyei játékvezetőket nem minden héten teszteltetnek és kapnak orvosi ellenőrzést??
Kötelező maszk viselés elrendelése esetén maszkban játszanak a résztvevők??
Kiderül valakiről, hogy a tornán vagy utáni orvosi vizsgálaton pozitív tesztet produkált, mind a kb. három száz résztvevőt és Kk. 50 profi játékvezetőt és Jb vezetőket felfüggesztik tesztelés idejére???
Tisztelt Hanacsek és Berzi ELNÖK Urak most kell gondolkodni ésszel, felvállalni a "vezér" szerepét, nem pedig mindig másra várni és "rátolni" a felelősséget...
Előzzük meg a tragédiát vagy tragédiákat még nem késő, vonják vissza az engedélyt. Biztos vagyok benne sok megye és megyében tevékenykedő játékvezető lemondja ezt a flúgos futamot, ami természetesen reálisan gondolkodva elfogadható.
Halkan megjegyezném, már a felsőoktatási intézményekben lassan visszatér a maszk használat, beoltatlanoknál- beoltottak pedig oltási igazolványt "villanthatnak.".
Köszönöm a Focibíró internetes portálnak, hogy elmondhattam.
Elemzés
Az Újpest-Gyirmót NB I-es alsóházi rangadó 64. percében Berke Balázs játékvezető fizikai erejét is bevetve szedte szét az épp egymásnak ugró Georgios
Az Újpest-Gyirmót NB I-es alsóházi rangadó 64. percében Berke Balázs játékvezető fizikai erejét is bevetve szedte szét az épp egymásnak ugró Georgios Koutroumpist és Varga Barnabást, majd a vendégek szakvezetőjét, Csertői Aurélt is helyretette - igaz, őt már szóban.
A hét sárga lapot is hozó találkozót a győriek nyerték 3-1-re, a lila-fehérek így a mezőny egyetlen nyeretlen csapataként sereghajtók az NB I-ben.
Berke rendet tesz Újpesten:
VAR
A vasárnap lejátszott Paks - Ferencváros mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője kiakadt a VAR rendszerre.
A vasárnap lejátszott Paks - Ferencváros mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője kiakadt a VAR rendszerre.
Bognár György (Paks): – A saját csapatomat értékelve szerintem jó felfogásban játszottunk. De ma nem kaptunk egyenlő bánásmódot. Mert VAR ide, VAR oda, csak a Ferencváros javára tévedtek! A lesgól lesgól volt, a büntető az büntető, rendben van. De hogy lehet belenyúlni egy jól működő mérkőzésbe már a 70. percben egy olyan sárga lappal, ami kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de hogy nem szándékos, az biztos. Ez a meccs 4-3 lehetett volna valaki javára, ha hagynak minket végig játszani. Csodálkozom, és azért vagyok olyan dühös, mert az első félidőben akár Civicet és a Besicet is ki lehetett volna állítani két sárga lappal, erre odamegy a bíró és a fülem hallatára azt mondja, “ez volt az utolsó”. A Szélpálnak miért nem volt ez az “utolsó”? Ha egyáltalán szabálytalan volt… itt az igazságtalanság! És összevissza, manipulálva húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, leshatárnak, de nem a láb a leshatár könyörgöm…jó lenne már tanulni az eddigi hibákból! Ezért gratulálok a csapatomnak, mert nem érdemeltünk volna vereséget!
HOGY LEHET OLYAN BÍRÓI TÉVEDÉS, HOGY ELŐBB SÁRGA LAPOT KAP EGY JÁTÉKOS MŰESÉSÉRT, AZTÁN MÉGIS 11-ES LESZ ÉS A MÁSIK FÉL KAPJA A LAPOT? AZ MILYEN HOZZÁÉRTÉST FELTÉTELEZ, HOGY NEM AZ EGYIK KAPJA A SÁRGÁT, HANEM A MÁSIK? SZÉLPÁL MÁSODIK SÁRGÁJA PEDIG EGÉSZEN NEVETSÉGES VOLT, OTT A FRADI JÁTÉKOSA SZABÁLYTALANKODOTT! TEHÁT NEVETSÉGES AZ EGÉSZ. NEVETSÉGES. HÜLYÉT CSINÁLTAK A BÍRÓBÓL, A VAR HÜLYÉT CSINÁLT A BÍRÓBÓL!
| Játékvezető: | Bognár Tamás |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Buzás Balázs |
| Tartalék jv.: | Csonka Bence |
| VAR 1: | Berke Balázs |
| VAR asszisztens: | Szert Balázs |
| VAR Operátor: | dr. Kovács Gergely |
Elemzés a csakfoci.hu oldalon:
Az FTC már a 3. percben bevette a tolnaiak kapuját, de Tokmac a partjelző, majd a VAR szerint is lesen állt, mielőtt a kapuba talált volna. Nem sokkal később, Bognár bepasszánál aztán kezezést reklamáltak a paksiak Sammy Mmaeénél, de a videóbíró-szobában ez az esetet nem is vizsgálták.
A 13. és a 14. percben is eljutott lövőhelyzetig a Fradi, de Uzuni és Tokmac is elrontta kecsegtető lehetőségét. A másik oldalon Bognár ígéretes helyzetből lőhetett szabadrúgást, de a sorfal mentett.
A 17. percben úgy tűnt, vezetést szereztek a hazaiak: egy kisszöglet után Ádám még a kapufát találta el fejjel, de a kipattanó végül Szabó János elé került, aki éles szögből kapura lőtt, a labda pedig Laidounin is megpattanva a hálóba került. A VAR azonban közbeszólt hosszú percek vizsgálódása után: a kisszögletnél Balogh lesen volt, így került középre a labda, emiatt érvénytelen lett a találat.
A 27. percben Böde áttört a védeőfalon Blazic mellett, majd Dibuszon is túljutott, de de kisodródott pozícióból végül csak az odlalhálót találta el. A 30. percben Uzuni két remek csellel csapta be Kinyiket, majd 14 méterről lőtt is, de Nagy Gergely nagyot védett lábbal. Ugyancsak említést érdemelt még Sammy Mmaee, illetve Szélpál egy-egy nagy mentése a mozgalmas első bő félórában.
A 41. percben Ádám erőszakon került helyzetbe Sammy Mmaee mellett, de nem tudta átemelni a labdát a kapujából jól kimozduló Dibusz fölött. A 46. perben Ádám veszélyes csúsztatása következett, majd úgy tűnt, Tokmac műesése és sárgája zárta le a játékrész eseményeit. Azonban a Szélpállal történt találkozóját Bognár játékvezető a VAR segítségével visszanézte, majd 11-est ítélt a Fradinak. A büntetőt pedig Ryan Mmaee biztos lábbal értékesítette (0-1).
Játékvezetők statisztikái
Hétvégén teljes fordulót rendeztek az NB-s osztályokban, igaz egy mérkőzést csak hétfőn játszanak le.
Hétvégén teljes fordulót rendeztek az NB-s osztályokban, igaz egy mérkőzést csak hétfőn játszanak le.
A lejátszott találkozókon a játékvezetők 18 játékost állítottak ki és 212 sárgát mutattak fel.
A legemlékezetesebb kiállítás Vad Istvánhoz tartozik, akik Dzsuzsák Balázst állította ki. Azóta számos internetes portál kielemezte a lapot és biztosan hetekig beszélnek még róla.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Bogár Gergő | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Takács Ryan Lee | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| ifj. Hartung Vilmos | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Zám Zsolt | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Zierkelbach Péter | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Tóth Tamás | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Horváth Patrik | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kátai Gábor | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Zimmermann Márió | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Szőts Gergely | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| Mencsik László | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Gál Péter |
Botrány
2021. június 30-án mindenki nagy meglepetésére két Játékvezetői Bizottsági "Elnök” kezdte meg a munkát Magyarországon.
2021. június 30-án mindenki nagy meglepetésére két Játékvezetői Bizottsági "Elnök” kezdte meg a munkát Magyarországon.
Olyan erős a játékvezetésünk, hogy egy már kevés, igaz a komédiások is általában ketten járnak. Igaz, a folytatásban nem várhattunk mást, mivel változások nem történtek a személyek minőségében sen. Érdekes elnökséget verbuvált Hacsek Úr, mindenki szerepet kapott a régi "színházból", aki tett is érte, hiszen helyezkedni tudni kell, pályán belül és pályán kívül...
Minőség és tiszta vezetés a Fair Play szellemében?? Ugyan ezt a poént sokan nem "eszik" meg.
Nézzünk a kulisszák mögé.....
Nincsen kiemelkedő nagy név és nemzetközileg elismert játékvezető a vezetésben. Csak középszerű, saját érdeküket és hatalmukat fitogtató, fenyegetőző, vezetői tapasztalattal nem rendelkező személyek, akik civil életükben gyenge szemlélettel rendelkeznek.
A felsővezetésben nem merték meghúzni a váratlant és szakmának teret nyitni, karizmatikus volt játékvezetőkkel (pl.: Szabó Zsolt, Erős Gábor, Kassai Viktor, Arany Tamás és az amatőrök közül olyan megyei vezetőket akik felépítenek megyékben játékvezetést, nem pedig szétzüllesztik).
Nem szolgálta az érdekeket, inkább a dumaszínházban megint Hacsek megmagyarázta Sajónak, az elégtelen és gyenge produkciót.
Hova lettek a nemzetközi küldések??
Vágner érában statisztika kimutatja a mennyiségi és minőségű különbséget. Civil életben ilyen munkát nem előléptetéssel, hanem eltávolítással jutalmazzák - ja kérem,Országos Játékvezetői Bizottságban minden más. Ott nem számítanak a statisztikák, hiszen azokat nem ők írták át.
Családi összefonódások vannak minden szinten.
Édesapa profi ellenőr, fiú profi asszisztens…. (Ki mer rosszat írni a fiúról?).
Asszonyka JB elnökségi tag - férjecske profi játékvezető. Lát és tud mindenkiről mindet. Nála nem számít semmi, sem súly, sem semmi.
Apuka megyei Jb elnök - családtagok játékvezetők, asszisztensek egy megyén belül. (legalább szomszéd megyében tevékenykedne a "Familia" Kft.)
Megyei vezető nyíltan vállalja politikai nézetét - ami nem baj - , de nyomdafestéket nem tűrő hangon becsmérli a jelenlegi kormányt, ahonnan felveszi nem érdemtelen fizetését.
Hacsek és Sajó úrnál ez is belefér, mert szerintük Futaki Bátor csak viccelt, amikor szidja a kormányt és politizál...
Akadémiás elmélet a vicc színpadon.
Meddig gondolják a komédiás urak, hogy visszatapsolják Őket ??
Többször, mert a fizetett (küldések által) emberek kényszeredett és gyáva viselkedéssel ide sodorták a magyar játékvezetést. Álságos megyei Játékvezetői Bizottsági elnökök (tisztelet a kivételeknek), saját érdekeiket tekintve inkább behódolnak, hogy kérhessenek egy jó poént Hacsek és Sajó úrtól. Így jönnek elő az alkalmatlan és agyonvédett játékvezetők akik megbuknak nemzetközi és hazai teszteken.
Nem vicces-drámai, itt kell megjegyezni: "Fiacskáim az élet nem komédia. ".
Mérkőzés beharangozó
Bognár Tamás vezeti a két zöld-fehér csapat mérkőzését.
Bognár Tamás vezeti a két zöld-fehér csapat mérkőzését.
Paksi FC - Ferencvárosi TC |
||
| Forduló: | 8. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-03- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bognár Tamás | |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter | |
| Asszisztens 2: | Buzás Balázs | |
| Tartalék jv.: | Csonka Bence | |
Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 216 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-26 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen | |
| Kiosztott sárgalap: | 969 | |
| Kiosztott piroslap: | 66 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 30 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 68 (hazai pályán: 34, vendégként: 34) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Báló Tamás - 2018-12-08 - Felcsút - Paksi FC 1 - 1 Kulcsár Dávid - 2018-04-07 - Paksi FC - Debrecen 2 - 5 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 28 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 64 (hazai pályán: 30, vendégként: 34) | |
| Kiállított játékosok száma: | 6 (hazai pályán: 2, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Alempijevic Aleksandar - 2012-11-24 - Kecskemét - Ferencváros 2 - 2 Bešić Muhamed - 2012-11-24 - Kecskemét - Ferencváros 2 - 2 Busai Attila - 2013-11-24 - Paksi FC - Ferencváros 2 - 2 Da Silva Barbosa Isael - 2019-09-01 - Ferencváros - Diósgyőr 1 - 0 Gorriaran Fontes Fernando - 2018-05-05 - Videoton - Ferencváros 0 - 0 Nalepa Michal - 2017-04-15 - Ferencváros - Vasas 1 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-07-31 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-26 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 26 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti a ZTE - MTK mérkőzést.
Andó-Szabó Sándor vezeti a ZTE - MTK mérkőzést.
ZTE FC - MTK Budapest |
||
| Forduló: | 8. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-03- 14:15:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | |
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | |
| Tartalék jv.: | Bogár Gergő | |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 265 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-10 - OTP Liga - Debrecen-Gyirmót | |
| Kiosztott sárgalap: | 1203 | |
| Kiosztott piroslap: | 62 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 47 (hazai pályán: 24, vendégként: 23) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bogunović Milan - 2011-04-27 - Zalaegerszeg - Siófok 2 - 1 Goncalves Dos Reis Pires S. S. Emanuel - 2021-03-03 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 2 - 0 Miljatovic Matej - 2009-04-28 - Zalaegerszeg - Győr 2 - 7 Németh Erik - 2021-05-08 - Újpest FC - Zalaegerszeg 5 - 4 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 31 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 70 (hazai pályán: 41, vendégként: 29) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Kanta József - 2019-05-19 - MTK - Honvéd 1 - 4 Torghelle Sándor - 2016-04-23 - Videoton - MTK 5 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-01 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-10 - OTP Liga - Debrecen-Gyirmót | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 13 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-01 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Csapatok
Harminc évvel ezelőtt játszotta itthon a Stuttgart elleni utolsó nemzetközi kupamérkőzését a PMSC.
Harminc évvel ezelőtt játszotta itthon a Stuttgart elleni utolsó nemzetközi kupamérkőzését a PMSC.
1991. október 2-án Európa számos városában, így Pécsett is kupanap volt. Az újmecsekaljai stadionban PMSC – VfB Stuttgart UEFA-kupa visszavágó mérkőzést rendeztek. A pécsiek helyzete eléggé nehézkes volt, hiszen a stuttgarti 4-1-es vereség után minimum 3-0-ra kellett volna nyerniük otthon ahhoz, hogy idegenbeli góllal továbbjussanak.
Garami József vezetőedző esélyeit tovább csökkentette, hogy keretét sérülések tizedelték. Erről maga a tréner árulkodott a találkozót megelőzően: – Reálisan senki sem számíthat a továbbjutásunkra, de ha már búcsúzni kell, akkor szépen szeretnénk búcsúzni – idézi Garami Józsefet, egykori sikeredzőnket a Dunántúli Napló.
Vélhetően a szakadó eső, no meg a szokatlanul korai kezdés miatt csupán háromezren látogattak ki a Stadion utcába. A játékosok pedig pontban délután fél kettőkor, az olasz Pezzella Arcengelo játékvezetővel az élen kivonultak a PMSC-pálya felázott, csúszós gyepére. A két csapat összeállítása a következő volt:
PMSC: Bodnár – Braun, Balog, Bódog – Kónya, Jenei, Ulveczki, Czéh, Kocsis – Mörtel, Magyar. Edző: Garami József.
VfB Stuttgart: Immel – Schneider, Dubajics, Schmaler – Schafer, Buchwald (Krammy, 68.), Strahmel, Gaudino, Frontzeck – Kastl (Mayer, 74.), Walter. Edző: Christoph Daum.
A mérkőzés korabeli tudósításában egy állati élményt is feljegyeztek, a játékosok mellett ugyanis egy nem mindennapi vendég is tiszteletét tette a játéktéren. Történetesen egy hosszú farkú, menyétszerű kis jövevény futkározott jó két percig a füvön, majd a reklámtáblák alatt kiosonva jelezte, tőle akár kezdődhet a találkozó.
A kilátogatók nagy örömére a vezetést a pécsiek a 18. percben szerezték meg. Kónya Mihály jobbról beívelt, Magyar Zsolt az ötösről kapura emelt, Immel Eike, a német hálóőr a kapufára tolta a labdát, majd azt másodszorra már csak a gólvonal mögül tudta kihalászni. A partjelző gólt jelzett, a játékvezető ebben a hitében pedig megerősítette és középre mutatott, 1-0.
Ám a hazaiak előnye a második félidő 54. percéig tartott csak ki, ekkor Buchwald Gaudino adott be balról, a labda elsuhant a lábak között, Strehmel Alexander viszont le tudta venni az ötösön, majd az elvetődő Bodnár László mellett beemelt a kapu bal oldalába, 1-1. Ekkor már mutatkoztak jelei a két csapat közti erőkülönbségnek, ami a 75. percben a németek javára döntött.
A csereként beálló Mayer Michael 16 méteres lövése a kapuba vágódott, igaz ebben közreműködött Czéh László is, ugyanis a stuttgarti játékos lökete róla ment be, 1-2. Garami József tanítványai azonban nem adták fel. Hat perccel a lefújás előtt Mörtel Béla magánszáma következett, ami nagy tapsot érdemelt. A 84. minutumban a csatár Czéh László indításával betört a tizenhatoson belülre, aztán egy csel után hat méterről okosan a bal alsóba gurított, beállítva ezzel a 2-2-es végeredményt. Végül ha nem is győzött, legalább szépen búcsúzott a PMSC a nemzetközi kupáktól.
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd mérkőzést.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
||
| Forduló: | 8. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-02- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | Horváth Róbert | |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István | |
| Tartalék jv.: | Csonka Bence | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 107 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-08-28 - OTP Liga - Videoton-MTK | |
| Kiosztott sárgalap: | 488 | |
| Kiosztott piroslap: | 38 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 44 (hazai pályán: 28, vendégként: 16) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Băluță Alexandru-Mihail - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 Henty Ezekiel Isoken - 2018-03-17 - Ferencváros - Felcsút 3 - 1 Mevoungou Mekoulou Patrick - 2017-11-04 - Honvéd - Felcsút 4 - 3 Szolnoki Roland - 2019-11-30 - Felcsút - Mezőkövesd 1 - 1 Van Nieff Yoell - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 16 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 34 (hazai pályán: 6, vendégként: 28) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Karnitski Aliaksandr - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 Szeles Tamás - 2018-08-18 - Újpest FC - Mezőkövesd 1 - 1 Tóth Bence - 2017-07-15 - Debrecen - Mezőkövesd 1 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-01 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-08-28 - OTP Liga - Videoton-MTK | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 30 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-01 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-14 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd | |
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti szombaton délután az Újpest - Gyirmót mérkőzést.
Berke Balázs vezeti szombaton délután az Újpest - Gyirmót mérkőzést.
Újpest FC - Gyirmót FC Győr |
||
| Forduló: | 8. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-02- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Berke Balázs | |
| Asszisztens 1: | Márkus Tamás | |
| Asszisztens 2: | Király Krisztián | |
| Tartalék jv.: | Farkas Ádám | |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 115 | |
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-11 - OTP Liga - Paksi FC-MTK | |
| Kiosztott sárgalap: | 522 | |
| Kiosztott piroslap: | 20 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 13 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 21 (hazai pályán: 11, vendégként: 10) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bureković Dženan - 2020-05-27 - Újpest FC - Ferencváros 0 - 1 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 4 (hazai pályán: 4, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-07-30 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-11 - OTP Liga - Paksi FC-MTK | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 24 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-15 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-29 - OTP Liga - Gyirmót-Felcsút | |
| A kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Gyászhírek
Megrendülten tudatjuk, hogy Navratil Gábor ellenőr kollégánk hosszan tartó betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Megrendülten tudatjuk, hogy Navratil Gábor ellenőr kollégánk hosszan tartó betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Gábor 1992-ben tett sikeres játékvezetői vizsgát, így hosszú évtizedeken keresztül volt a Somogy megyei futball élet része, előbb játékvezetőként majd ellenőrként.
Utolsó útjára 2021. október 06-án (szerda) 12 órakor indul a Kaposvári Keleti Temetőben!
A család kérése, hogy a személyes részvétnyilvánítás legyen mellőzve!
Mérkőzés beharangozó
Vad István évek óta meghatározó játékvezető idehaza és volt olyan időszak, amikor külföldön is elismerték a munkáját.
Vad István évek óta meghatározó játékvezető idehaza és volt olyan időszak, amikor külföldön is elismerték a munkáját.
Sajnos évek óta sérülésekkel küzd, így egyre kevesebbet találkozhattunk vele a pályán. István most újra visszatért. Szombaton 262. élvonalbeli mérkőzését vezeti.
DVSC - MOL Fehérvár FC |
||
| Forduló: | 8. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-02- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Vad II. István | |
| Asszisztens 1: | Garai Péter | |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | |
| Tartalék jv.: | Karakó Ferenc | |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 261 | |
| Legelső mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-05-02 - OTP Liga - Budafok-Honvéd | |
| Kiosztott sárgalap: | 1160 | |
| Kiosztott piroslap: | 90 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 47 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 93 (hazai pályán: 34, vendégként: 59) | |
| Kiállított játékosok száma: | 9 (hazai pályán: 3, vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bouadla Selim - 2013-11-03 - Újpest FC - Debrecen 1 - 4 Fodor Marcell - 2010-11-26 - Pápa - Debrecen 1 - 1 Korhut Mihály - 2012-04-22 - Debrecen - Kaposvár 3 - 0 Ludánszki Bence - 2015-04-26 - Honvéd - Debrecen 1 - 1 Sándor Tamás - 2006-09-30 - Debrecen - Videoton 3 - 1 Šimac Dajan - 2011-09-09 - Siófok - Debrecen 0 - 0 Szakály Péter - 2010-05-19 - Debrecen - Győr 0 - 0 Tőzsér Dániel - 2016-10-29 - Gyirmót - Debrecen 1 - 2 Zsidai László - 2014-08-31 - Diósgyőr - Debrecen 1 - 1 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 38 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 88 (hazai pályán: 34, vendégként: 54) | |
| Kiállított játékosok száma: | 11 (hazai pályán: 7, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Csobánki Ádám - 2007-11-05 - Videoton - Debrecen 0 - 0 Dos Santos Tavares Ianique - 2014-12-06 - Dunaújváros-Pálhalma - Videoton 1 - 4 Farkas Balázs - 2009-03-06 - Videoton - Debrecen 0 - 1 Farkas Balázs - 2005-12-11 - Videoton - Újpest FC 1 - 1 Horváth Gábor - 2009-03-06 - Videoton - Debrecen 0 - 1 Kovács István Ádám - 2014-07-26 - Videoton - Pápa 3 - 0 Lang Ádám - 2015-07-18 - Honvéd - Videoton 1 - 0 Pátkai Máté - 2016-04-02 - Honvéd - Videoton 2 - 1 Sándor György - 2014-12-06 - Dunaújváros-Pálhalma - Videoton 1 - 4 Schwarcz Zoltán - 2006-04-15 - Videoton - PMFC 1 - 0 Souza Dos Santos Paulo Vinicius - 2014-03-16 - Videoton - Győr 0 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod