VAR
Az alábbi levelet változtatás nélkül közüljük.
Az alábbi levelet változtatás nélkül közüljük.
Kedves Attila (Elnök Úr)!
Értem én, hogy vannak olyan játékvezetők, akik nincsenek a JB vezetés seggnyaló körében. Persze, hiszen nem vagyunk egyformák. De azt hogyan engedheti meg magának egy elnök, hogy olyan játékvezetőket küld VAR-nak, akik a pályán is kudarcot kudarcra halmoznak, megszégyenítve a teljes magyar játékvezetést?! Olyan játékvezetők ülnek néha a VAR buszban, akik meg sem tankolhatnák azt, ráadásul még a téli gumik cseréjét sem bíznám rájuk. Olyan játékvezető dirigál mérkőzéseket, olyan játékvezető ül a buszban, aki tartalék játékvezetőként is a füléhez nyúl egy-egy „komolyabb” szituáció következtében. De ezek szerint a vezetés szereti lejáratni magát.
Nem baj, hiszen a játékvezetők többsége bármit megtehet a pályán és a buszban egyaránt, még a feje tetejére is állíthatnák azt, amikor benne ülnek, úgyis dupla küldésre számíthatnak hétről hétre.
Miért van az, nagyra becsült elnök úr, hogy azon játékvezetők, akik gyengébb teljesítményt nyújtanak, hétről hétre duplán vannak küldve, akik szakmailag megérdemelnék, azok pedig összetehetik a két kezüket, ha egyáltalán küldve vannak?
Látjuk, hogy irgalmas szamaritánusként történik a küldés, anyagiakkal kompenzálva, a szakmát teljesen háttérbe szorítva. Nem csoda, hogy a játékvezetés színvonala hétről hétre csökken.
Szégyen, hogy olyan játékvezetők vannak preferálva, akik mérkőzései nem mentesek a visszhangoktól.
Szégyen, hogy a magyar játékvezetésben a szakmaiság mára már teljesen kihalt, hogy a küldéseket az határozza meg, hogy kinek meddig ér a nyelve.
Attila! Bocsánat, ELNÖK ÚR! Még hány mérkőzést kell tönkretennie egy-egy játékvezetőnek, hogy annak komolyabb következménye legyen?
De mit is várjunk egy olyan vezetőtől, aki játékvezetőként is gyenge, jellemtelen ember volt, aki fegyelmezni sem tudott és a mai generáció – a külföldi szakmához hasonlóan – azt sem tudja, ki is az a Hanacsek Attila.
Mélyen Tisztelt Elnök Úr!
Már csak egy kérdésem maradt.
Egyes játékvezetők hogyan lehetnek még mindig a profi keret tagjai? Vagy úgy esetleg nem lenne, akik az információkat szállítanák számodra?
Mérkőzés beharangozó
Vad István harmadik alkalommal vezeti a Magyar Kupa döntőjét.
Vad István harmadik alkalommal vezeti a Magyar Kupa döntőjét.
A 2007/2008-as szezonbaban a Debrecen - Honvéd, míg 2010. májusában a Debrecen - Zalaegerzeg találkozót vezette.
Budafoki MTE - ZTE FC |
||
| Forduló: | 1. forduló | |
| Dátum: | 2023-05-03- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Vad II. István | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Albert István | |
| Tartalék jv.: | Pintér Csaba | |
Vad II. István MK döntő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 2 | |
| Legelső mérkőzés | 2008-06-04 - Magyar-Kupa (döntő) - Debrecen-Honvéd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2010-05-26 - Magyar-Kupa (döntő) - Debrecen-Zalaegerszeg | |
| Kiosztott sárgalap: | 10 | |
| Kiosztott piroslap: | 0 | |
Mérkőzés beharangozó
4. alkalommal vezeti Bogár Gergő a Derbit!
4. alkalommal vezeti Bogár Gergő a Derbit!
Bogár Újpesten még nem vezetett Derbit, eddig három alkalommal a Ferencváros hazai mérkőzését vezettte
2019/2020: Ferencváros - Újpest - Jegyzőkönyv
2020/2021: Ferencváros - Újpest - Jegyzőkönyv
2021/2022: Ferencváros - Újpest - jegyzőkönyv
A három mérkőzésen összesen 21 sárgalapot mutatott fel és 2 játékost állított ki.
Újpest FC - Ferencvárosi TC |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-05-01- 18:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | ||
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Georgiou Theodoros | ||
| Tartalék jv.: | Pintér Csaba | ||
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 85 | ||
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Puskás Akadémia | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-22 - OTP Liga - Videoton-Kecskeméti TE | ||
| Kiosztott sárgalap: | 427 | ||
| Kiosztott piroslap: | 25 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 10 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 26 (hazai pályán: 4, vendégként: 22) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Abdouley Diaby - 2021-08-08 - Debrecen - Újpest FC 2 - 2 Abdouley Diaby - 2021-09-26 - Ferencváros - Újpest FC 3 - 1 Csoboth Kevin - 2022-10-30 - Újpest FC - Puskás Akadémia 3 - 3 Tallo Gadji Celi Carmel Junior - 2021-02-12 - Újpest FC - Diósgyőr 1 - 0 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 13 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 29 (hazai pályán: 18, vendégként: 11) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Frimpong Abraham Akwasi - 2020-10-24 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0 | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 15 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Zalaegerszeg | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-22 - OTP Liga - Videoton-Kecskeméti TE | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 75 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-30 - OTP Liga - Újpest FC-Puskás Akadémia | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2023-01-28 - OTP Liga - Ferencváros-Vasas 2023-04-02 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
||
| A kiosztott sárgalap: | 8 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc 113. élvonalbeli mérkőzését vezeti Debrecenben.
Karakó Ferenc 113. élvonalbeli mérkőzését vezeti Debrecenben.
DVSC - MOL Fehérvár FC |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-30- 15:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | ||
| Asszisztens 1: | Albert István | ||
| Asszisztens 2: | Medovarszki János | ||
| Tartalék jv.: | dr. Csonka Bence | ||
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 112 | ||
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskeméti TE | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-23 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Mezőkövesd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 549 | ||
| Kiosztott piroslap: | 34 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 11 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 30 (hazai pályán: 20, vendégként: 10) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Kinyik Ákos - 2019-02-02 - Debrecen - Újpest FC 0 - 0 Kusnyir Erik - 2022-05-15 - MTK - Debrecen 3 - 0 Manrique Diaz Christian - 2023-03-05 - Újpest FC - Debrecen 1 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 51 (hazai pályán: 30, vendégként: 21) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 17 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Puskás Akadémia | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-23 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Mezőkövesd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 84 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-03 - OTP Liga - Debrecen-Videoton 2023-02-11 - OTP Liga - Debrecen-Paksi FC 2023-03-05 - OTP Liga - Újpest FC-Debrecen |
||
| A kiosztott sárgalap: | 15 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-03 - OTP Liga - Debrecen-Videoton 2022-10-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC 2023-03-18 - OTP Liga - Videoton-Honvéd |
||
| A kiosztott sárgalap: | 21 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Antal Péter vezeti a Vasas - Puskás Akadémia találkozót.
Antal Péter vezeti a Vasas - Puskás Akadémia találkozót.
Vasas FC - Puskás Akadémia FC |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-29- 19:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Antal Péter | ||
| Asszisztens 1: | Garai Péter | ||
| Asszisztens 2: | Berényi Ákos | ||
| Tartalék jv.: | Bogár Gergő | ||
Antal Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 25 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-06-24 - OTP Liga - Honvéd-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Honvéd-Kisvárda FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 103 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | |||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 13 (hazai pályán: 9, vendégként: 4) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Aniceto Grandela Nunus Joao - 2021-08-08 - Puskás Akadémia - Paksi FC 1 - 6 Nagy Zsolt - 2021-08-08 - Puskás Akadémia - Paksi FC 1 - 6 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-31 - OTP Liga - Paksi FC-Kisvárda FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Honvéd-Kisvárda FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 16 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-11-05 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Kisvárda FC | ||
| A kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
20. élvonalbeli mérkőzését vezeti dr. Csonka Bence.
20. élvonalbeli mérkőzését vezeti dr. Csonka Bence.
Kisvárda Master Good - Budapest Honvéd |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-29- 17:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | dr. Csonka Bence | ||
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | ||
| Tartalék jv.: | Berke Balázs | ||
dr. Csonka Bence statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 19 | ||
| Legelső mérkőzés | 2019-08-24 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-15 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Zalaegerszeg | ||
| Kiosztott sárgalap: | 66 | ||
| Kiosztott piroslap: | 1 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Izidorio Matheus Leoni - 2023-03-18 - Mezőkövesd - Kisvárda FC 1 - 1 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-09-03 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Paksi FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-15 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Zalaegerszeg | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 17 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-28 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kisvárda FC 2023-03-18 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kisvárda FC |
||
| A kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a kupadöntőre készülő ZTE idegenbeli mérkőzését.
Pintér Csaba vezeti a kupadöntőre készülő ZTE idegenbeli mérkőzését.
Mezőkövesd Zsóry FC - ZTE FC |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-29- 14:15:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | ||
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter | ||
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | ||
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 136 | ||
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-15 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 617 | ||
| Kiosztott piroslap: | 48 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 41 (hazai pályán: 11, vendégként: 30) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Karnitski Aliaksandr - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Puskás Akadémia 1 - 0 Szeles Tamás - 2018-08-18 - Újpest FC - Mezőkövesd 1 - 1 Tóth Bence - 2017-07-15 - Debrecen - Mezőkövesd 1 - 2 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 9 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 24 (hazai pályán: 15, vendégként: 9) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bolla Bendegúz Bence - 2019-10-05 - Kisvárda FC - Zalaegerszeg 3 - 3 Devecseri Szilárd - 2019-10-05 - Kisvárda FC - Zalaegerszeg 3 - 3 Lesjak Zoran - 2020-08-30 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 2 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-15 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 63 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd 2023-02-24 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd |
||
| A kiosztott sárgalap: | 10 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-11 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Puskás Akadémia | ||
| A kiosztott sárgalap: | 8 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Változtatás nélkül közöljük az alábbi levelet:
Változtatás nélkül közöljük az alábbi levelet:
Attila! Bocsánat, Elnök Úr!
Csányi Sándor Elnök Úr a múlt hét folyamán azt mondta, hogy a játékvezetésben és a VAR használatában történt előrelépés. Értem. Na de mi alapján mondta ő ezt? A hamis és elferdített statisztika alapján, amit te hétről hétre megmásítasz és a saját szájad íze szerint alakítasz?!
Attila! (Elnök Úr)
Azokat az eseteket, amelyeket a szőnyeg alá söpörtél és folyamatosan söpörsz, azokat a statisztikai táblád melyik cellájába illeszted? Azt gondolod, hogy mindenki hülye? Azt gondolod, hogy mindenkit hülyének nézhetsz? Az emberek, a közeg nagy része tudja, hogy a hamis számaiddal akarod bizonyítani a „jó” szakmai munkát. De a játékvezetőid nagy része bizonyítja a pályán, hogy ez a gyakorlatban nem úgy megy, ahogy az a statisztikáidban meg van jelenítve.
Attila! Mondj már valamit ezekre az általad elsumákolt esetekre, hátha Csányi urat is érdekli ez.
Nagyon sok eset van, amely felett „véletlenül” elsikkadt a figyelmed, hiszen azok a statisztikai táblában a pozitív cellába kerültek, jó döntésként szerepeltetve, pedig egyértelműen rosszak.
Köszönjük Attila az eddigi „őszinte” „szakmai” munkádat!
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti pénteken a Kecskemét - Paks találkozót.
Andó-Szabó Sándor vezeti pénteken a Kecskemét - Paks találkozót.
Kecskeméti TE - Paksi FC |
|||
| Forduló: | 29. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-28- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | ||
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | ||
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely | ||
| Tartalék jv.: | Vad II. István | ||
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 293 | ||
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-07 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1341 | ||
| Kiosztott piroslap: | 75 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 29 (hazai pályán: 16, vendégként: 13) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Gyagya Attila Lehel - 2009-02-21 - Paksi FC - Kecskeméti TE 2 - 2 Zeke Márió - 2022-08-19 - Puskás Akadémia - Kecskeméti TE 1 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 38 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 95 (hazai pályán: 40, vendégként: 55) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Szélpál Norbert - 2020-09-11 - Ferencváros - Paksi FC 5 - 0 Vági András - 2018-04-21 - Ferencváros - Paksi FC 2 - 2 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-07 - OTP Liga - Kisvárda FC-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-07 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 50 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 7 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-19 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Kecskeméti TE 2022-10-07 - OTP Liga - Újpest FC-Kecskeméti TE |
||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-11-09 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC | ||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A pécsi Zierkelbach Péter vezeti a Zalaegerszeg - DVSC találkozót.
A pécsi Zierkelbach Péter vezeti a Zalaegerszeg - DVSC találkozót.
ZTE FC - DVSC |
|||
| Forduló: | 28. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-23- 18:45:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Zierkelbach Péter | ||
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert | ||
| Asszisztens 2: | Garai Péter | ||
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor | ||
Zierkelbach Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 18 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-08-23 - OTP Liga - Újpest FC-Budafok | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-25 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Paksi FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 85 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 5 (hazai pályán: 4, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 6 (hazai pályán: , vendégként: 6) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-13 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-25 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Paksi FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 25 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2023-02-05 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Mezőkövesd | ||
| A kiosztott sárgalap: | 6 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd találkozót.
Karakó Ferenc vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd találkozót.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|||
| Forduló: | 28. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-23- 16:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | ||
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | ||
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | ||
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 111 | ||
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskeméti TE | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-08 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros | ||
| Kiosztott sárgalap: | 545 | ||
| Kiosztott piroslap: | 34 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 52 (hazai pályán: 14, vendégként: 38) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Lopa Dmytro - 2016-03-09 - Puskás Akadémia - Paksi FC 2 - 1 Molnár Gábor - 2018-07-28 - Diósgyőr - Puskás Akadémia 2 - 2 Szolnoki Roland - 2020-06-17 - Diósgyőr - Puskás Akadémia 1 - 2 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 11 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 27 (hazai pályán: 9, vendégként: 18) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Nesterov Andrii - 2020-06-20 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1 Pillár Róbert - 2021-04-04 - Puskás Akadémia - Mezőkövesd 2 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 16 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Puskás Akadémia | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-08 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 80 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Puskás Akadémia | ||
| A kiosztott sárgalap: | 4 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-08 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd 2022-11-05 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kecskeméti TE |
||
| A kiosztott sárgalap: | 6 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Kárpály Mihály vezeti a Paks - Kisvárda találkozót.
Kárpály Mihály vezeti a Paks - Kisvárda találkozót.
Paksi FC - Kisvárda Master Good |
|||
| Forduló: | 28. forduló | ||
| Dátum: | 2023-04-23- 14:15:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | ||
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | ||
| Tartalék jv.: | dr. Csonka Bence | ||
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 32 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-01 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg | ||
| Kiosztott sárgalap: | 141 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 5 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: 1, vendégként: 8) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 11 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 15 (hazai pályán: 6, vendégként: 9) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Hej Viktor - 2020-12-18 - Videoton - Kisvárda FC 3 - 1 Hej Viktor - 2021-08-28 - Kisvárda FC - Mezőkövesd 2 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-06 - OTP Liga - Debrecen-Kecskeméti TE | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-04-01 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 34 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-26 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC | ||
| A kiosztott sárgalap: | 6 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-14 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Kisvárda FC 2022-11-08 - OTP Liga - Kisvárda FC-Zalaegerszeg 2023-03-11 - OTP Liga - Kisvárda FC-Debrecen |
||
| A kiosztott sárgalap: | 5 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
AZ NB. I-es labdarúgó bajnoksággal kapcsolatos játékvezetői híreket lehet megtekinteni a főoldalon. A híreket kategórizálva lehet megtalálni. A jobb oldali menüsávban a bajnoksággal kapcsolatos statisztikai menüpontok érhetőek el, míg alatta a mérkőzéslista.