Botrány
Sokan kérdezték, hogy titkos-e vagy nem a játékvezető jelentés.
Sokan kérdezték, hogy titkos-e vagy nem a játékvezető jelentés.
Az MLSZ-es munkatársa szerint az MLSZ kiemelten közhasznú szervezet, így ebben az esetben nehéz titkosságról beszélni. A mérkőzés jegyzőkönyvéhez a két csapat vezetői, ügyintézői valamint az összes labdarúgásban dolgozó szakember hozzáférhet az ügyviteli rendszeren keresztül. Az adatokat a mai nap 12 óráig bárki meg tudta nézni az MLSZ ügyviteli rendszerén keresztül bejelentkezés nélkül. Ezt a problémát már 2010. szeptemberében weboldalunk szerkesztői jelezték az MLSZ vezetőinek, akkor néhány pontban történt átalakítás (jelentések, elszámolások, átigazolások titkosítása).
Álláspontunk és az MLSZ munkatársa szerint a tényszerű játékvezetői jelentés nem titkos. Így a vitatott kiállítások – főleg a reklamálás esetén – egyértelművé válnak. A Videoton-Győr mérkőzés utáni reakciókból és a TV visszajátszásból sem derült ki, hogy miért állították ki a játékost. Így tehát tisztábban lehet látni.
Informatika
Ismét az informatikusok hibáztak, hogy az interneten keresztül bárki elérhette a mai napig a játékvezetői jelentéseket, mint ahogy korábban elérhetőek voltak az ellenőri jelent&ea
Ismét az informatikusok hibáztak, hogy az interneten keresztül bárki elérhette a mai napig a játékvezetői jelentéseket, mint ahogy korábban elérhetőek voltak az ellenőri jelentések.
Botrány
Az elmúlt három évben több alkalommal jelentek meg NB. I-es és NB. II-es csapatok weboldalán a játékvezetői jelentésben foglaltak szószerinti id&eacut
Az elmúlt három évben több alkalommal jelentek meg NB. I-es és NB. II-es csapatok weboldalán a játékvezetői jelentésben foglaltak szószerinti idézete. Rendre idézték a kiállítások, balhék alkalmával, hogy mit írtak a játékvezetők. Vajon titkos-e a jelentés és ha igen, akkor miért? Miért nem lehet megtudni pontosan, hogy kit miért állítottak ki? A TV visszajátszásából sem derült ki senki számára, hogy mit mondott a Vidi játékosa vasárnap estre. Talán így érthetőbb mindenki számára, hogy miért állították ki.
Információnk szerint mindenki számára nyilvánosak a jelentések. A Videoton-Győr mérkőzés jegyzőkönyve is megtekinthető az interneten.
2012. szeptember 20-án a pepsifoci.hu oldalon az Újpest-Fradi mérkőzés MLSZ ellenőri jelentése jelent meg, míg tavaly tavasszal az országos küldések kerültek ki idő előtt.
Szerkesztőség
Tájékoztatjuk az olvasóinkat, hogy a Videoton mérkőzéssel kapcsolatos cikkünkben megjelenteket (játékvezetői jelentés) vasárnap este e-mailben kaptuk meg.
Tájékoztatjuk az olvasóinkat, hogy a Videoton mérkőzéssel kapcsolatos cikkünkben megjelenteket (játékvezetői jelentés) vasárnap este e-mailben kaptuk meg.
Szerkesztőségünk kiemelt figyelmet fordít a játékvezetéssel kapcsolatos tájékoztatásra, így publikálásra került az abban foglaltak. A hétfő napon azonban megállapítást nyert, hogy bárki hozzáférhet minden jelentéshez, így a nagy közönség előtt is olvashatóak azok. Emlékezhetünk, hogy tavaly a FourFourTwo magazin pl. előre lehozta a játékvezetői küldéseket, amiket az MLSZ még nem tett közzé.
Elemzés
Lassan minden Videoton mérkőzés után azt láthatjuk, hogy Paulo Sousa a játékvezetőket szidja. Tette ezt gyakorlatilag az első fordulótól kezdve. Korábban l
Lassan minden Videoton mérkőzés után azt láthatjuk, hogy Paulo Sousa a játékvezetőket szidja. Tette ezt gyakorlatilag az első fordulótól kezdve. Korábban láttuk, hogy az MLSZ JB. elnöke a Fegyelmi Bizottságnál kezdeményezte az eljárást a sportemberhez nem méltó magatartás miatt. Vajon mikor lépnek? Íme a hétvégi szösszenet. Most Fábián Mihály a célpont:
Talán minden eddiginél hevesebb kirohanást intézett Paulo Sousa, a Videoton mestere a játékvezetők irányába, miután csapata 1-0-s vereséget szenvedett a Győri ETO ellen a bajnokságban. A tréner a Fábián Mihály által vezetett csata után többek között azt mondta, amíg ilyen bírók vannak, a magyar foci nem fog fejlődni, és a jelek szerint az ellenőrök a sporttársakkal együtt írják meg a jelentéseket.
Videoton 1-0-s vereséget szenvedett a Győri ETO ellen az OTP Bank Liga 8. fordulójában, a találkozón ismét összetűzésbe került a játékvezetővel Paulo Sousa,a fehérváriak mestere. A portugál egy tizenegyesgyanús esetnél is például hevesen reklamált, Fábián Mihály csendre is intette. A lefújás után, többek között Torghelle Sándor piros lapja miatt kis híján elszabadultak az indulatok a pályán, és a luzitán szakember is igen szókimondóan nyilatkozott a játékvezetésről.
- Ennek az országnak a labdarúgása ilyen bírókkal nehezen fog fejlődni... A jelek szerint a bírók és az ellenőrök együtt készítik el a jelentéseket, más magyarázatot a jelenségekre nem nagyon tudok. A fegyelmi bizottság együttműködik velük, a vezetésben meg ott van a Győr elnöke. Így ilyen dolgok történhetnek, mint ami ma történt velünk. Volt, hogy a győriek az utolsó pillanatban kértek bírócserét a meccsünk előtt, és meg is kapták. Nem tudni, ki kinek a főnöke, ki ellenőriz kit. Ma is fel akartuk pörgetni a ritmust, de a bíró akkor engedte el a faultokat, amikor csak akarta, aztán még mosolygott is ki a kispad felé. Így azért nehéz. Amíg én itt dolgozom, ez ellen harcolni fogok, mert nem az igaz futball az, amit támogatnak ? füstölgött Sousa az MTV kamerái előtt.
A portugálnak nem ez az első komoly kritikája a játékvezetők irányába, már korábban is hangot adott annak a véleményének, hogy a magyar bírók nyugodtan hibázhatnak, senki nem veszi elő őket - írja a pepsifoci.hu
Kassai Viktor
A napokban felkapott téma lett Huszti Szabolcs esete, amelyről sokan véleményt formáltak már.
A napokban felkapott téma lett Huszti Szabolcs esete, amelyről sokan véleményt formáltak már. Többek szerint a játékvezető hibázott a két sárga lap kiosztásával, a magyar bíró kérésünkre szintén beszélt az esettel kapcsolatosan.
- A játékvezetőknek nem azt kell eldönteniük, hogy a szabályok jók vagy nem. A rendőr sem azt dönti el, hogy jó-e, hogy 30-as tábla van kint az út mellett, hanem azt figyeli, hogy valaki túllépte-e a megengedett sebességet. Az, hogy ki mit gondol legbelül erről, nem releváns. Esetünkben az emberi oldal nem a játéktéren dominál, ez a szakma nem arról szól, hogy a játékvezető a szimpátia alapján döntsön. A játékosnak kell tudnia, mit szabad és mit nem. Eléggé unikum szituáció volt egyébként, velem még ilyen nem történt meg. De ami történt, rávilágít arra, hogy soha nem tudhatjuk előre, mi fog történni a pályán. A mérkőzéseknél mindig újabb és újabb szituációk történnek meg, néha olyanok, melyek előtte még soha sem. Ezért nehéz erre felkészülni, mert nem lehet egy sablont adni a játékvezetőnek, hogy ilyen helyzetekben mi a pontos teendő, hogyan kell pontosan eljárni, mert ha van is egy nagy visszhangot kiváltó eset, a következő alkalommal már egészen biztosan minden torzul egy kicsit, és akkor az már egy másik szituáció lesz, amely akár már más döntést is kívánhat - foglalta össze a véleményét a Huszti-ügyről Kassai.
Kassai Viktor és stábja számára rendkívül pechesen, igen rövid idő alatt jött össze két nagyobb visszhangot kiváltó baki. Az Európa bajnokságon az ukránoknak nem megadott gól után következett egy Neymar-féle találat, ahol a játékvezetőt ismét az asszisztense vezette félre.
- Azon a meccsen három olyan szituáció volt, ami kétes volt, azoknál egytől egyig jó döntés született, de az valahol természetes dolog a mai világban, hogy abból nem lett téma, a negyedikből - a hibából ? pedig egyértelműen igen. Pedig szakmailag mindegyik egyformán nehéz volt. Pont a napokban olvastam egy angliai tanulmányt, amely szerint Angliában a játékvezetők 93%-ban eltalálják a jó ítéletet, az asszisztenseknél ez az arány 97%-os. Pár százaléknyi hibalehetőség mindig benne van a munkánkban. Az Eb-n megtörtént hibán sem lovagolunk már, úgy vagyunk ezzel, mint az a játékos, aki elbukta a BL-döntőt - itt az új szezon, lehet újra bizonyítani - mondta Kassai, aki arra a felvetésünkre is reagált, mely szerint rákerült-e ezzel egy pecsét.
- Nyilván, egy ilyen esetet mindig tovább hordoz magán az ember, sőt, akár pályafutásunk végéig, sőt még utána is összekapcsolják majd ezt velünk. A szurkolóktól most is kapjuk még a szurkálódásokat, de szakmán belül ez már nem téma.

Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa Liga-csoportmeccseinek első körében nem kapott mérkőzést a magyar játékvezetői team. Kassai szerint semmi meglepő nem történt.
- Azért nem lepődtünk meg, mert az UEFA a sorozatok első két körét együtt kezeli. Aki az első körben kap meccset, a másodikban nem és fordítva, mi pedig ezúttal a második fordulóban vezetünk majd. Emellett az is biztossá vált, hogy egyik világbajnoki selejtezőt október 12-én mi vezetjük majd, van tehát nemes feladat bőven.
A hétvégén nagy rangadóra kerül sor az NB I-ben, hiszen a Videoton az ETO-t fogadja. A mérkőzést viszont biztosan nem Kassai Viktor vezeti.
- Megkezdjük a felkészülést a 2014-es világbajnokságra. Az előző vb-re már 2007-ben indult a felkészítés, most kicsit később kezdünk. 59 játékvezető vesz majd részt a nemzetközi összetartáson, fizikai teszteket csinálunk, gyakorlati foglalkozások alapján felmérik, hol is tartunk, a résztvevők közül kerülnek majd ki később a világbajnokság játékvezetői, így nem leszek itthon a meccs idején, de ha itthon lennék sem biztos, hogy én vezetném.
Ha már NB I: bár most egy kicsit kevésbé puskaporos a hangulat, de augusztusban szinte hétről hétre kavartak nagy vihart a vezetőedzői nyilatkozatok a vélt vagy valós játékvezető hibák kapcsán, szinte alig akadt forduló, hogy három-négy szakember ne kritizáljon élesen egy-egy döntést. A bírók ilyen esetben nyilvánosan nem reagálnak a vádakra, Kassai Viktort arról is kérdeztük, ez mennyire árt a játékvezetők tekintélyének, mennyire sugall egy olyan összképet, hogy a magyar bírók rosszak.
- Mindenki ezt mondja, megye III-tól kezdve az NB I-ig bezárólag. Ez nem újdonság, mert mindig a bírókat találják meg. Hozzászoktunk már, senkit nem lepett meg szakmán belül, hogy akadt olyan forduló, ahol az edzők fele a játékvezetőkkel foglalkozik. Úgy is mondhatom, mi mindig kéznél, illetve lábnál vagyunk, aki belénk akar rúgni, az megteheti. Természetesen van, hogy mi is hibázunk, de az edzőknek talán azt is látniuk kellene, hogy bizony előfordul, hogy nem az ő csapatuk kárára, hanem javára történt az a tévedés. De ahogy mondani szokás, lesgólt még senki nem rúgott, csak kapott, és olyan nyilatkozatot sem hallottunk még, hogy "jogtalan büntetővel nyertünk"...
Játékvezetőkről
Már csomagol Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit. Ők ketten képviselik Magyarországot a hamarosan kezdődő U 17-es női labdarúgó-világbajnokságon.
Már csomagol Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit. Ők ketten képviselik Magyarországot a hamarosan kezdődő U 17-es női labdarúgó-világbajnokságon.
Szeptember 22-től október 13-ig tart a Bakuban és Lankaranban rendezendő korosztályos vébé. Kulcsár Katalin bő egy hete még a Puskás Akadémia-Paks II másodosztályú bajnokin fújta a sípot Felcsúton, most pedig már Azerbajdzsánban várja az első feladatokat, ugyanis Új-Zéland, valamint Trinidad és Tobago után ezúttal a kaukázusi ország ad otthont a 16 U17-es együttes (Azerbajdzsán, Brazília, Kanada, Kolumbia, Kína, Gambia, Ghána, Japán, Észak-Korea, Mexikó, Új-Zéland, Nigéria, Uruguay, Egyesült Államok, Franciaország, Németország) tornájának, ahol négyes csoportokban küzdenek a továbbjutást érő pozíciókért.
Asszisztense, dr. Kulcsár Judit múlt kedden a Szolnok-MTK Ligakupa-mérkőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítményt, ő is készülhet névrokonával a világversenyre.
Az azeri vb nyitányán fellép J-Lo, azaz Jennifer Lopez, meghívták Rihannát is, a záróünnepségen pedig Shakira szórakoztatja a közönséget. Mindkét magyar hölgy arra törekszik, hogy méltó módon öregbítse a játékvezetésünk hírnevét.
Megyei játékvezetés
Az MLSZ JB lépcsőzetes képzési rendszerének fontos láncszemeinek számítanak az előkészítő csoportok. Régiós hatáskörrel hozt&aacu
Az MLSZ JB lépcsőzetes képzési rendszerének fontos láncszemeinek számítanak az előkészítő csoportok. Régiós hatáskörrel hozták létre, az adott megyében, így a Szabolcs-Szatmár-Beregben működő tehetséges olyan játékvezetők/asszisztensek képzése a cél, akiknek sanszuk van majdan az országos keretbe való felkerülésre.
Az előkészítő csoport az akadémiai képzés előiskolája, mely a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető-képző Központjának támogatásával és szakmai felügyeletével működik.
Az előkészítő csoport létrehozásának célja: a tehetségek korai felismerése, a képességeik folyamatos fejlesztése, a szakmai fejlődés felgyorsítása, a tehetséges játékvezetők/asszisztensek felkészítése, az akadémiai képzésre az elvárások megismertetése.
Az előkészítő csoport játékvezető/asszisztens tagjait a a megyei JB pályázati úton választja ki. A jövőben ebből a csoportból kell kijelölni a szabolcs-szatmár-beregi JB által akadémiai képzésre delegált játékvezetőket/asszisztenseket.
Botrány
Beperli rágalmazásért a hétvégi, Csákvár elleni NB II-es bajnoki játékvezetőjét Soós Imre, a Nyugati csoportban szereplő Sopron vezetőedzője,
Beperli rágalmazásért a hétvégi, Csákvár elleni NB II-es bajnoki játékvezetőjét Soós Imre, a Nyugati csoportban szereplő Sopron vezetőedzője, akit három meccsre eltiltott az MLSZ fegyelmi bizottsága. A tréner úgy véli, a sporttárs valótlan dolgokat állít a mérkőzés jegyzőkönyvében. Soós természetesen a szövetségnél is fellebbez elmeszelése ellen.
Három meccsre elmeszelte az MLSZ fegyelmi bizottsága a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában szereplő Soproni VSE vezetőedzőjét, Soós Imrét, és segítőjét, Bücs Zsoltot. Az ügynek viszont lesz folytatása, méghozzá a bíróságon is. A tréner a rangado.hu-nak arról beszélt, beperli Barna Gábor játékvezetőt rágalmazásért, amiért az szerinte valótlan dolgokat tüntetett fel a Csákvár elleni csata (1-1) jegyzőkönyvében.
Őszintén megmondom, fogalmam sincs, miért tiltottak el. Kedd este belenéztem a jegyzőkönyvbe, az van beleírva, hogy én azt mondtam a játéktéren a játékvezetőnek, idézem, "elcsaltad a meccset!". Elvileg ezért a mondatért kaptam három mérkőzésre szóló eltiltást. Én ilyet természetesen nem állítottam, és nem is fogom ennyiben hagyni a dolgot. Korábban már megfizettem a tanulópénzt, még a Cegléd edzőjeként négy évvel ezelőtt büntetett meg a szövetség egy nyilatkozatom miatt, amiben a csalás szót használtam. Akkor megfogadtam, hogy többet ilyet játékvezetőnek nem mondok. Ami a jegyzőkönyvbe áll, az én számat nem hagyta el, hiszen nem is szenvedtünk vereséget a Csákvár ellen, nem is értem, hogy miért állítottam volna ilyet. Abszolút jogtalannak érzem az eltiltást, és már fellebbeztük az eltiltásomról szóló határozat kapcsán az MLSZ-nél. Ezen felül is fogok lépéseket tenni, már beszéltem az ügyvédemmel, be is fogom perelni a játékvezető urat rágalmazásért, mert én ilyet nem mondtam. Egyébként elég sokat elárul a sporttárs ténykedéséről, hogy a következő fordulóra nem kapott küldést - füstöltött Soós.
A soproniak két forduló után négy ponttal állnak a Nyugati csoportban.
Nemzetközi feladatok
A BL csoportkörébe jutás a tét Ramat Ganban. Az izraeli városban kedden a fehérorosz bajnok BATE Borisov vendégeskedik, a házigazda a Hapoel Kiryat Shmona együttese. A vendégl&aacut
A BL csoportkörébe jutás a tét Ramat Ganban. Az izraeli városban kedden a fehérorosz bajnok BATE Borisov vendégeskedik, a házigazda a Hapoel Kiryat Shmona együttese. A vendéglátók keretének tagja a szezon elején szerződtetett Lencse László is.
Nem pusztán miatta van magyar érdekeltsége a mérkőzésnek, ugyanis Kassai Viktor lesz a játékvezető, asszisztensként Erős Gábor és Ring György segítik a munkáját, az AAR, azaz a kapuk mellett asszisztens játékvezető Bognár Tamás és Fábián Mihály lesznek, míg a tartalék-játékvezető Kispál Róbert. A játékvezetői ellenőr szerepét a spanyol Manuel Lopez Fernandez tölti be.
A minszki első mérkőzésen 2-0-ra nyert a BATE.
Játékvezetői Bizottság
Berzi Sándor MLSZ JB-elnök megnyitója után Puhl Sándor és Hanacsek Attila alelnökök koordinálásával komoly munkát
Berzi Sándor MLSZ JB-elnök megnyitója után Puhl Sándor és Hanacsek Attila alelnökök koordinálásával komoly munkát végeztek a megyei vezetők, tizenöt napirendi pontot tárgyaltak meg. Tájékoztató hangzott el az akadémiai képzésről, illetve az előkészítő csoportok indításával kapcsolatos tennivalókról. Ez utóbbiak az akadémiai képzés előiskoláinak felelnek meg. Az MLSZ JB lépcsőzetes képzési rendszerébe szervesen illeszkednek a régiós hatáskörrel létrehozott, az adott megyék majdan országos keretre esélyes tehetségeire fókuszáló csoportok. Külön kiemelték, hogy az akadémiai segítséggel, annak támogatásával folytatott képzés mellett az angolnyelv-tudáshoz való orientáció már ekkor célszerű.
A regionális megyei JB-elnöki összejövetelen téma volt még a bajnokságok átszervezése, a megyék adminisztrációs feladatrendszere, a hiányzó adatok feltöltése, illetve az októberre összeállítandó beszámoló.
A Sáfár Sándor, a Testnevelési Egyetem tanára, az MLSZ JB országos edzője által elkészített javaslatot követően a résztvevők konszenzusra jutottak, hogy a jövőben minden megyében azonosak lesznek a fizikai tesztek szintjei, és egységesítették a korhatárokat is. Eddig ugyanis jelentős különbségek voltak a megyékben felállított mércék között. A javaslatok az MLSZ Elnökségének elfogadása esetén 2013. január 1-jével lépnek életbe.
Játékvezetői Bizottság
2011. őszén elkészült egy átfogó dokumentum az MLSZ Játékvezetői Bizottság működéséről. Az elkészült dokumentum célja az volt,
2011. őszén elkészült egy átfogó dokumentum az MLSZ Játékvezetői Bizottság működéséről. Az elkészült dokumentum célja az volt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (Szövetség) vezetése részéről érkezett felkérés alapján, áttekintést adjon a Szövetség játékvezetői irodájának belső működését - különös tekintettel a kommunikációra és a nyilvántartásokat - érintő általános kérdésekről, illetve jövőbeni fejlesztési lehetőségekről.