Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor is ott lesz június 21. és július 13. között a törökországi U20-világbajnokságon.
Kassai Viktor is ott lesz június 21. és július 13. között a törökországi U20-világbajnokságon.Nyolc európai játékvezető kap szerepet a tornán, s immár biztos, hogy köztük ott lesz a magyar is. Segítői ezúttal is az előzetes világbajnoki keretbe bekerülő Erős Gábor és Ring György lesznek. Kassai a 2007-es U20-vébén három mérkőzést vezetett. Mostani szereplése azt jelenti, hogy biztosan lemarad a szintén nyáron rendezendő Konföderációs Kupáról.
Játékvezetői Bizottság
Másfél éve azt ígéri Puhl Sándor és az MLSZ JB vezetői, hogy a megyei szakbizottságok az országos JB. alá lesznek rendelve szakmailag, pénz&u
Másfél éve azt ígéri Puhl Sándor és az MLSZ JB vezetői, hogy a megyei szakbizottságok az országos JB. alá lesznek rendelve szakmailag, pénzügyileg és kinevezési szempontból is. Ők adják a szakmai iránymutatást és javaslatot tesznek a megyei elnökök és elnökségi tagok személyére. Ezt támogatta mindenki, hiszen csökkenne a megyei igazgatóságok irányítási jogköre a bizottságon. Fontos ez, hiszen a megyei "szakemberek", igazgatók nem szakmabeliek.
A törekvés első jele az volt, hogy a megyei bizottságok nevéből eltűnt az Igazgatóság szó. (most használatos: MLSZ Fejér megyei Játékvezetői Bizottság)
Az MLSZ közgyűlése 2013. május 13-án ülésezik, ahol az alapszabályt módosítják. A módosítás viszont Puhl és a megyék törekvésével ellentétes:
Hatályos szöveg:
22.§ - Az Elnökség hatásköre, feladatai 4) Az elnökség feladata és hatásköre:
p) az MLSZ Megyei Társadalmi Elnökségei és a megyei állandó bizottságok elnökeinek és tagjainak kinevezése, beszámoltatása, visszahívása;
Új szöveg szöveg:
22.§ - Az Elnökség hatásköre, feladatai 4) Az elnökség feladata és hatásköre:
p) az MLSZ Megyei Társadalmi Elnökségei elnökeinek és tagjainak kinevezése, beszámoltatása,visszahívása
q) indokolt esetben a megyei állandó bizottságok elnökeinek visszahívása
A javaslat szerint a 34.§ (1) és 35. § (6) pontok módosítás s révén a Megyei Társadalmi Elnökségek hatáskörébe kerül a megyei állandó bizottságok elnökeinek és tagjainak kinevezése, azzal, hogy indokolt esetben az MLSZ Elnöksége jogosult a megyei társadalmi elnökségek elnökeinek kinevezését visszahívni. Ilyen esetben új megyei állandó bizottsági elnököt kinevezni a Megyei Társadalmi Elnökség jogosult .
A fentiekből is látszik, hogy ezentúl még jobban a megyéhez kötődnek a szakmai bizottságok, köztük a megyei játékvezetői bizottságok is.
Azonban akkor a név sem megfelelő ezentúl, vissza kell térni az eredeti névhez: pl..: MLSZ Csongrád Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága.
Nem értjük mi változott az MLSZ JB-b belül. Ez ugyanolyan gyanús módosítás, mint amikor Berzi Sándor - még FC Fehérvár Kft. ügyvezetőjeként - javasolta, hogy MLSZ Elnökségi tag lehessen MLSZ alkalmazott is. Pár héttel később megtudtuk, hogy Berzi Sándor MLSZ elnökségi tag lett és kinevezték percek alatt Nemzetközi igazgatónak is. Azóta már alelnök és MLSZ JB. elnök is lett. (RÉSZLETES ÍRÁS)
Ezt azonban dr. Borbély Zoltán nagyon profin megoldotta, lemondott az elnökségi tagságáról. Ebből is látszik, hogy az alázat és a szakmaiság mennyit számít a sportban.
Érdemes elolvasni a korábbi Berzi-botrányról írt cikket is, amikor több funkciót kapott! A CIKK ITT ÉRHETŐ EL.
Játékvezetői Bizottság
Elkészült az MLSZ Közgyűlésére a szakmai beszámoló tavalyi évről valamint az idei tervek. A játékvezetési részben nincs semmi kül&oum
Elkészült az MLSZ Közgyűlésére a szakmai beszámoló tavalyi évről valamint az idei tervek. A játékvezetési részben nincs semmi különös dolog szokásos mondatok csak, terv viszont ismét nincs, pedig igérgetés volt (megyéknek informatika, társadalmi aktívák díjazása). A jövő évi informatikai tervekben viszont benne vannak azok, amiket évek óta mindenki javasolt. EDDIG azt mondta az MLSZ főinformatikusa, versenyigazgatója és az MLSZ főtitkára, hogy felesleges dolgok ezek. Reméljük megvalósul végre valami..
Íme a 2012-es szakmai beszámolóból:
A Szövetség által elfogadott Stratégia alapján az Elnökség, illetve a Szövetség továbbra is kiemelt feladatainak tekintette:
Játékvezetés
2.1. A szakterülethez kapcsolódó általános szövetségi feladatok:
2.2. A szakterületen a beszámolási időszakban elvégzett kiemelendő, illetve projektszerű feladatok
A játékvezetés területén a beszámoló időszakban a Szövetség apparátusa
2.3. Edzőtáborban a játékvezetők
Az MLSZ Játékvezetői Bizottság 2012. jan. 13 ? 20 között rendezte téli edzőtáborát a törökországi Belek-ben. Ezen az NB I-es játékvezetői, asszisztensi, ellenőri keret mellett a női FIFA kerettagok és két NB II - es játékvezető vett részt, összesen 62 fő. A táborban minden nap 5,5 órában elméletben foglalkoztak a résztvevők a szabályokkal, elemezték az őszi szezon felvételei alapján a hozott döntéseiket, ítéleteiket. Emellett napi egy hivatalos, egy fakultatív edzés t tartottak.
2.4. Rangos játékvezetői sikerek
Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Vad II. István és Bognár Tamás képviselte hazánkat az Európa Bajnokságon . Az UEFA játékvezetői bizottsága Kassai Viktort és csapatát jelölte ki a Real Madrid ? Bayern München Bajnokok Ligája elődöntő vissza ágójának vezetésére. Május hónapban a spanyolországi Lleida adott otthont a négy legjobb európai Futsal bajnokcsapat fináléjának. A rendezvényen hazánkat Kovács Gábor játékvezető képviselte. Kassai Viktor tagja lett a 2014- es brazíliai labdarúgó - világbajnokság bő játékvezetői keretének. Kovács Gábor képviselte hazánkat a novemberi, thaiföldi Futsal világbajnokságon, ahol a döntőben időmérőként működött. Mészáros István a Strandlabdarúgó Euroliga döntőjében bíráskodott. Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit a z U 17 - es női labdarúgó - világbajnokságon szerepelt. Vámos Tibor helyett Berettyán Péter , valamint Ring János helyett Tóth Vencel került a nemzetközi ellenőri keretbe .
2013-as tervek:
JÁTÉKVEZETÉS:
1.1. A szakterület tevékenysége
1.2. A hivatali egység / szervezeti egység eseti vagy projektszerű feladatai (felsorolás)
MARKETING:
Weboldal funkcionális fejlesztése
8.1. A projekt rövid leírása
2012 novemberében elkészült a Szövetség új weboldala, amely tartalmában, funkcionálisan és megjelenésében is méltó Magyarország legnagyobb sportszövetségéhez. A fejlesztés kezdetekor két lépcsőre osztottuk a munkát, melyek közül az első fejeződött be. A 2013 - as év elejének első feladata az eredeti koncepcióban szereplő tartalmak és funkciók fejlesztése, vagyis a második lépcső végrehajtása. Ahhoz, hogy a szövetség kommunikációja sikeres legyen , elengedhetetlen, hogy mind infrastruktúrájában (IT), mind tartalmilag és funkcionalitásában is folyamatosan frissen tartsuk az oldalt, és a digitális kor kihívásaira válaszolva újabb és újabb ötletekkel, megoldásokkal, szolgáltatásokkal szögezzük magunkra a magyar futballszerető társadalom sok irányból lekötött figyelmét. Ez a folyamatos tartalmi kiszolgálás mellett szolgáltatásfejlesztéssel is jár, íg y emiatt indokolt az oldal folyamatos fejlesztése.
8.2. A projekt célok eléréséhez szükséges fő tevékenységek
Folyamatos tartalomfejlesztés, előre megtervezett fejlesztések .
8.3. Szükséges pénzügyi és humán erőforrások 7 000 000 Ft
8.4. A projekt várható eredménye Előre megtervezett látogatottsági/regisztrációs adatok elérése, túlszárnyalása .
INFORMATIKA:
1. A szakterület tevékenysége
Az informatikai szakterület felelős a Szövetség informatikai rendszereinek működéséért.
Felügyeli a Szövetség valamennyi informatikai tevékenységét, eszközeinek, hálózatának és rendszereinek összehangolt működtetését. Biztosítja és koordinálja az alkalmazások fejlesztését (kül önösen IRODA rendszer), bevezetését, jogosultságkezelését, gondoskodik az informatikai biztonságról. Irányítja az IT szolgáltatókat, közvetíti a hivatali igényeket, számon kéri az eredményességet.
2. A szakterület kiemelt projektjei Elektronikus ügyintézés ki szélesítése
Az elvárt adat - és üzembiztonság érdekében az infrastruktúra folyamatos fejlesztése.
3. Elektronikus ügyintézés
3.1. A projekt rövid leírása
Elektronikus ügymenetbe további folyamatok bevonása
3.2. A projekt célok eléréséhez szükséges fő tevékenységek Szoftverfejlesztés
3.3. Szükséges pénzügyi és humán erőforrások 10MFt.
3.4. A projekt várható eredménye
Az elektronikus ügymenetben kezelt területek száma nő . Hatékonyabb működés. A labdarúgásban résztvevők (játékosok, szervezők, stb.) regisztrálása, információk gyűjtése.
Játékvezetők statisztikái
Medovarszki Jánosnak is fontos volt, hogy ne maradjon el szombaton az Eger-PMFC NB. I-es bajnoki mérkőzés, hiszen ezen a mérkőzésen asszisztálhatot az NB. I-ben 150. alkalommal
Medovarszki Jánosnak is fontos volt, hogy ne maradjon el szombaton az Eger-PMFC NB. I-es bajnoki mérkőzés, hiszen ezen a mérkőzésen asszisztálhatot az NB. I-ben 150. alkalommal. További sok jó mérkőzést idehaza és külföldön egyaránt!
Botrány
Kedden tartották az országos felmérést az NB. III-ra jelölt játékvezetőknek és asszisztenseknek. A teszt jól sikerült, hiszen 99%-a jelölteknek sik
Kedden tartották az országos felmérést az NB. III-ra jelölt játékvezetőknek és asszisztenseknek. A teszt jól sikerült, hiszen 99%-a jelölteknek sikeresen vette az akadályokat. Néhány megyében ügyeltek ara, hogy egyen pólóba mentek a jelöltek, míg más megyében szedett-vedett volt a társaság.
Érthetetlen módon azonban volt olyan játékvezető, aki minden bejelentés nélkül egyszerűen nem ment el a tesztre, nem tájékoztatott senkit erről. Az arcátlanság azonban az egészben az, hogy az adott játékvezető ennek ellenére hétvégén NB. III-ban működhetett. Nem fordult meg senki fejében, hogy ezek után nem illő oda küldeni. Sőt ezzel a húzással a többi megyei játékvezetőt sértették meg, hiszen egy újabb megkülönböztetés jött elő.
Az ügyben megkerestük az érintett megyei elnököt, aki nem élt a megszólalás lehetőségével.
Megyei játékvezetés
Az NB III. Bakony csoportjában ez év május elsején szerdán játszották a Balatonfüred - Komárom mérkőzést. Az első helyen álló Füred az utolsó hely
Az NB III. Bakony csoportjában ez év május elsején szerdán játszották a Balatonfüred - Komárom mérkőzést. Az első helyen álló Füred az utolsó helyezettet fogadta. Ebben a csoportban jelenleg az első öt csapat közt hajszálnyi a különbség tehát minden apró momentum, hatással lehet a végső sorrend kialakulására.
Az összecsapás színvonala megfelelt az elvárásoknak. Amíg a füredi csapat meg nem szerezte a vezetést addig néhány apró, hibásnak vélt játékvezetői ítélet borzolta a hazai szurkolók kedélyeit. Ekkor a huszonötödik percben jártunk. Innentől kezdve egyre több a közönségnek nagyon nem tetsző játékvezetői ítélet született, köztük két hazai kiállítás, meg nem adott büntető a hazaiak javára, rengeteg szabadrúgás a büntető terület előteréből a vendégek javára, következetlen sárgalap kezelés és, a hazai edző elküldése a kispadtól stb. (Neki sem tetszettek az ítéletek!) A nézőtéren elkezdődött a kombinálás, fantáziálás és különféle verziók, láttak napvilágot. Ezek főszereplője a mérkőzést éppen vezető Zala megyei játékvezető, a Bakony csoportot igazgató Zala megyei szövetség, annak játékvezető küldője, valamint a Balatonfüredi csapat soron következő ellenfele az a Zala megyei Andráshida csapata, amely egy ponttal áll a füredi csapat mögött és szintén a bajnoki cím megszerzése a célja.
Nem is volt meglepő az egyik szurkoló hangos okfejtése, miszerint a Zalaiak összetartanak és most is konzekvensen segítik a sajátjaikat. Többek közt a két kiállítást említette példaként, és mindez azért történik, hogy majd vasárnap a zalai csapatnak könnyebb legyen a dolga a Füreddel szemben. Többen helyeseltek is utalva a kiállítások indokolatlanságára. A mérkőzésen történtek alapján a fenti véleményt nehéz is lenne cáfolni.
Pont ezen az oldalon nem kell ugye magyarázni azt sem, hogy egy megyében mennyi előnnyel járna mindenki számára, és ebben a játékvezetők is benne vannak, ha ott (jelen esetben pl. Zala megyében) egy új NB II-es csapat indulna. Vitathatatlan a közös érdek!
Fent a közönség viselkedéséről és a reakciójáról beszéltem. A játékvezetésről nem kívánok véleményt mondani, mert az a szakember a játékvezető ellenőr dolga.
A Zala megyei szövetség etikátlan, sportszerűtlen, lelkiismeretlen ezen felül megvédhetetlen viselkedését, viszont nem tudom, és nem lehet szó nélkül hagyni.
Itt nem egy pillanat alatt kell dönteni! Ez nem olyan, mint egy játékvezetői tévedés! Ez annál sokkal, de sokkal súlyosabb hiba! Elítélendő, hogy akiknek a feladata lenne a tiszta viszonyok megteremtése és fenntartása, pont azok nem végzik ilyen vagy olyan okból tisztességesen a munkájukat. Hol a sokat emlegetett prevenció? Még a látszatot sem próbálják fenntartani!
Támadási felületet hagyva kellemetlen és gyanús helyzetbe hozzák a játékvezetőiket, az ellenőrt, a csapatokat és esetlegesen egy csapat egész éves munkáját teszik tönkre a nemtörődöm magatartásukkal, pont ott ahol, nüánsznyi dolgok dönthetnek mindenről.
Ha „bármi” is történik, Ők majd a szövetségben mossák a kezeiket és elvtelenül védik majd a mundér becsületét, pedig csak egy kicsit kellett volna figyelni és ismerni ezt a bajnokságot. Igényesebben kellett volna dolgozni, játékvezetőt küldeni és elkerülni ezt a helyzetet! Ha pedig ezeket a cselekedeteket a szurkolói felvetésnek megfelelően nem a véletlen produkálta, akkor még gondolni is rossz arra, hogy mi uralkodik a zalai szövetségben.
Mondhatják Zalában, hogy ilyenről szó sincs, ez nem igaz. De ez másként néz ki egy másik megyéből.
T. Zalaiak legalább a látszatot kellene fenntartani, mint mondtam már, mert ez így nagyon hamis!
Remélhetőleg az illetékesek levonják majd a konzekvenciát és megteszik a kellő lépéseket, mert ha valaki nem tudja rendesen ellátni a feladatát, akkor bizony változtatni kell, mert ez csak a nevében játék. Remélem, és a többi szurkolóval együtt reméljük, hogy a FIFA és az MLSZ nem ezt a fair play-t hirdeti, mert amit mi most tapasztaltunk az csak olyan „Fair play a’la zálá” volt. De mondhatom, hogy nekünk ez a menü nagyon nem ízlett, „vacakol” is a gyomrunk tőle!
Az olvasói levelet változtatás nélkül közöltük.
Botrány
Annyira szigorúan titkos az ellenőri küldés, hogy a Sport1 riportere bemondta, hogy a Honvéd-Pápa mérkőzésen Arany Tamás az ellenőr. Hozzá tette, hogy "braty
Annyira szigorúan titkos az ellenőri küldés, hogy a Sport1 riportere bemondta, hogy a Honvéd-Pápa mérkőzésen Arany Tamás az ellenőr. Hozzá tette, hogy "bratyizott" a játékosokkal annak idején és mennyire szerették. UGYE ERRŐL BESZÉLTÜNK! Kész vicc ez a titkos küldés. Múltkor is bemondta a riporter. Miért? Mert ismerik az ellenőröket, beszélgetnek velük a riporterek meccs előtt. Mikor jön már valakinek az esze ezzel a nevetséges döntéssel kapcsolatban?
Botrány
Hamisított sportorvosik miatt bűnhődnek a csapatok BLSZ 1-től BLSZ 4-ig
Hamisított sportorvosik miatt bűnhődnek a csapatok BLSZ 1-től BLSZ 4-ig
Ahogy arra számítani lehetett, a Fegyelmi Bizottság eltiltással és pontlevonással bűntette a hamis sportorvosival pályára lépő játékosokat és azok csapatait.
Ahogy arra számítani lehetett jó pár csapattól pontot vont le a BLSZ Fegyelmi Bizottsága. Már korábban beidéztek játékosokat, akik a feltételezés szerint hamisított sportorvosi engedéllyel játszottak. Ez BLSZ I-től BLSZ IV-ig érintett csapatokat. A Versenybizottság az ügyet múlt héten kivizsgálta, az érintet játékosok meghallgatása után pedig az ügyet a Fegyelmi Bizottság elég utalta. A Fegyelmi Bizottság pedig most meghozta a döntését: eltiltás és pontlevonás a büntetés.
A Budapest-bajnokság első osztályában szereplő listavezető Voyage SE csapatától 4 büntető pontot vontak le, játékosukat, Visegrádi Bencét pedig a szezon végéig eltiltották. A bajnokság állása ezzel át is alakul, a Voyage lecsúszott a harmadik helyre. A táblázatot jelenleg így a THSE-Sashalom vezeti.
A Budapest-bajnokság másodosztályában két csapat volt érintet. A BEAC csapatától három-, a MAFC-EDDA együttesétől pedig egy büntető pontot vontak le. Játékosaikat Dencs Tamást, Ozsváth Zsoltot, Bácskai Sándort a MAFC-tól, Jakobszen Tamást, Nemes Istvánt, Horváth Szabolcsot, Németh Ábelt, Nizák Jenőt, Eri Fülöpöt és Helmle Pétert a BEAC-tól a szezon végéig eltiltották.
Legrosszabban a Budapest-bajnokság negyedosztály 1. csoportjában szereplő Maximo SE járt, amelytől 22 büntető pontot vontak le.
Hétfőn felvetettünk egy fontos problémát, méghozzá a sportorvosi kérdést. Azóta folyamatosan kapjuk a leveleket megyei igazgatóságoktól, élvonalbeli csapatoktól és játékvezetőktől, hogy milyen megoldás legyen. A megoldás ott van az MLSZ egyik vezetőjének az irodájában, valamelyik fiók mélyében. Most kicsit leporoltuk az aktát és néhány részletet közzéteszünk a 30 oldalas tanulmányból:
SPORTORVOSI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER
Probléma:
Az elmúlt időszakban nagy gondot okozott MLSZ és megyei szinten is a hamis sportorvosik megjelenése. Sok esetben érvénytelen bélyegzőkkel pecsételik be az ?orvosok? az igazolást, a kezdő és végdátumok nem megfelelőek. Előfordult, hogy színes fénymásolóval össze voltak ollózva az igazolások.
Megoldási javaslat:
Négy korábbi javaslatot vizsgáltunk meg egyesével, az előny-hátrány figyelembevételével valamint az észszerűséget és a hatékonyságot.
Előnye:
- nem kell az MLSZ részéről beavatkozási lehetőség
- nem kell informatikai fejlesztés
- nem kell Versenyszabályzat módosítása
Hátránya:
- alapvető probléma nem oldódik meg
- tovább nő a hamísítások száma - óvások, Fegyelmi eljárások
Közvetlen költsége:
- 0 Forint
A játékos a sportorvosi vizsgálatról igazolást kap, amelyet bemutat a megyei igazgatóságon. Az igazgatóság az adatot rögzíti az MLSZ ügyviteli rendszerében és a tagsági igazolványhoz hasonlóan kartont nyomtat ki, amelyet aláírnak. A kartonon szerepel a sportorvosi vizsgálat dátuma, az orvos neve és pecsétszáma valamint a lejárat ideje.
A program automatikusan figyeli, hogy az adott születési dátumú játékos mennyi időre kaphat sportorvosit, a lejárat előtt értesítést küld a játékosnak és a sportszervezetnek. A digitális jegyzőkönyvbe nem írható be az a játékos, akinek lejárt az orvosi engedélye.
Előny:
- folyamatos nyomon követési lehetőség a játékos, sportszervezet, MLSZ oldaláról
- külön sportorvosi karton, amit a játékvezetőknek ellenőriznie kell
Hátrány:
- igazgatóságok leterhelése
- informatikai átalakítások ? egyszeri kialakítás
- költség ? karton, stb.
- hosszú idő telik el a vizsgálat és a rögzítés között
Közvetlen költség:
- MLSZ.info átprogramozása
A sportorvosok előre deffiniált EXCEL táblát küldenek el az igazgatóságra, ahol egy kattintással importálni tudják az adatokat az ügyviteli rendszerbe.
A program automatikusan figyeli, hogy az adott születési dátumú játékos mennyi időre kaphat sportorvosit, a lejárat előtt értesítést küld a játékosnak és a sportszervezetnek. A digitális jegyzőkönyvbe nem írható be az a játékos, akinek lejárt az orvosi engedélye.
Előny:
- folyamatos nyomon követési lehetőség a játékos, sportszervezet, MLSZ oldaláról
- gyorsan lehet rögzíteni ? egy kattintással
- valós idejű adatok
Hátrány:
- orvosok közreműködése ? ő érdekük is!
- informatikai átalakítások ? egyszeri kialakítás
Közvetlen költség:
- MLSZ.info átprogramozása
Néhány évvel ezelőtt tárgyalás volt az OSI vezetőivel. A terv az volt, hogy az ügyviteli rendszerhez hozzáférést kapnának. A sportorvosi programban lehetne berögzíteniük a név, születési dátum alapján a sportorvosi vizsgálat eredményeit. Az orvos egy legördülő menüből tudja kiválasztani a lehetőségeket. A tárol funkcióval tudja eltárolni az adatokat.
A program automatikusan figyeli, hogy az adott születési dátumú játékos mennyi időre kaphat sportorvosit, a lejárat előtt értesítést küld a játékosnak és a sportszervezetnek. A digitális jegyzőkönyvbe nem írható be az a játékos, akinek lejárt az orvosi engedélye.
Előny:
- folyamatos nyomon követési lehetőség a játékos, sportszervezet, MLSZ oldaláról
- gyorsan lehet rögzíteni ? egy kattintással
- valós idejű adatok
- MLSZ részéről nem igényel feladatot
Hátrány:
- orvosok közreműködése ? ő érdekük is!
- informatikai átalakítások ? egyszeri kialakítás
- bevezetési nehézségek
Közvetlen költség:
- MLSZ.info átprogramozása
A fejlesztést három irányban kell végrehajtani az ügyviteli rendszerben:
1: Sportorvosi vizsgálatok berögzítése:
Fent felvázolt lehetőségek közül a legoptimálisabbat kell kiválasztani. Minden esetben a felelős a megyei igazgatóság.
A személytörzsben lehetne a szerződésekhez hasonlóan nyilvántartani az egy személy adatait.
Az MLSZ szinten folyamatosan nyomon lehet követni, hogy milyen orvosok végezték el a vizsgálatokat és mikor. (Korábban felmerült, hogy olyan pecsétek is vannak forgalomban, amikre nincs jogosultság).
Az információs részen bármi adatot le lehetne kérdezni: pl: orvosi vizsgálatok száma, stb.
2: Sportszervezeti adatok:
A berögzített adatokat információ jelleggel láthatják a csapatok. A lekérdezésben külön színnel látják a lejáró sportorvosikat és a hamarosan lejárókat. A lejárat előtt 20 nappal értesítést kapnak e-mailben, illetve az ügyviteli rendszer üzenőfalán.
A digitális jegyzőkönyvbe be kell építeni azt, hogy a lejárt sportorvosi adatokkal rendelkező játékosokat ne lehessen beírni. (Ez a játékvezetők részére is fontos.)
3.: Személyes adatok oldala:
Az alapadatokat kibővítve (sárgalap, mérkőzés szám, szerződés adat), fel kell tűntetni a sportorvosival kapcsolatos adatokat.
A lejárat előtt 20 nappal értesítést kapnak e-mailben, illetve az ügyviteli rendszer üzenőfalán.
A versenyszabályzat módosításánál felmerült, hogy a háziorvos is pecsételhessen be sportorvosit. Amennyiben ez átmegy, akkor az alapprobléma még hatványozottabban elő fog jönni.
TOVÁBBI RÉSZLETEK A KAPCSOLÓDÓ CIKKEKNÉL!!
Játékvezetők statisztikái
Elképesztő jubileum: a 43 éves FIFA-asszisztens, Kispál Róbert a Videoton-MTK mérkőzésen 300. alkalommal lengeti zászlaját az NB I-ben.
Kispál Róbert évek óta tagja Kassai Viktor Bajnokok Ligája-csapatának. A 2011-es fináléban, a Wembleyben ő volt a tartalék-asszisztens, legutóbb a Bayern München-Barcelona BL-elődöntőn látta el az asszisztensi teendőket.
A Csongrád megyei Kisteleken nőtt fel, ahol a serdülő együttesben játszott, aztán 1984-ben átnyergelt a játékvezetők táborába Szegeden. Az első felnőtt meccse 1985. március 30-án egy Dorozsma II-Pusztamérges megyei harmadosztályú találkozó volt, akkori szóhasználattal élve partjelzőként. Az országos keretbe a Budapesti Labdarúgó Szövetség kötelékéből került fel 1996-ban.
Idestova 13 esztendeje tagja a FIFA-keretnek a háromgyermekes apa, és közel száz mérkőzésen kapott szerepet külföldön. A Videoton-MTK bajnoki szakaszhatár a pályafutásában, a 300. NB I-es asszisztálása példátlanul komoly mutató, ő a legrutinosabb a hazai mezőnyben.
Megyei játékvezetés
Egy két helyen már elszakadt a cérna, most mi is elmondjuk a véleményünket a bíráskodásról a megyei labdarúgásban. Szubjektív.
Lapunk indulása óta számtalan levelet kaptunk a bírók - finoman szólva is - hajmeresztő ítéletei miatt, sőt nem kevésszer két egymás ellen játszó csapat is kritizálta egyazon játékvezetői hármas munkáját.
Jelen írásunkat a hétközi, május 1-jén lejátszott Zala megyei forduló történései ihlették, és konkrétumok nélkül, általánosságban fejtjük ki véleményünket tapasztalataink és olvasóink levelei alapján a játékvezetésről.
Az amatőr labdarúgás berkein belül a játékosok jobbára a testmozgás, a játék, a csapathoz tartozás vagy éppen a sikerélmény öröméért futnak ki hétről hétre a gyepre. Anyagi ellenszolgáltatás csak néhány megye I-es csapatnál dívik, alsóbb osztályokban szinte sehol.
Szerdán, május 1-jén, munkaszüneti napon, verőfényes napsütésben vonultak pályára a csapatok az MLSZ (és az időjárás) által rendkívül szorosra szabott menetrend értelmében, ahelyett, hogy családjukkal, barátaikkal töltötték volna az ünnepet kirándulva, majálisozva vagy akárhogy. Ha máskor nem is (dehogynem, akkor is), most igazán megillette volna őket, hogy legalább átlagos bíráskodás mellett játsszák le a mérkőzést, és ne a spori szeszélyeinek kitéve kelljen összeszorított fogakkal és ököllel végigjátszani a 90 percet, hogy aztán az összecsapás végén fortyogó düh közepette állapítsák meg, hogy a mai nap is pocsékba ment, miközben a bíró a helyi ivóban hasára ver "jól megérdemelt" fizetésének.
Jó, ne általánosítsunk ennyire, de talán érződik, hogy mit szeretnénk mondani. A tehetetlen elkeseredés szólt egynéhány levélből, nem csak ma, melyek arról szóltak, hogy milyen igazságtalanság érte csapatukat. Ha csak a fele jogos sérelem, akkor is elkeserítő az állapot.
Elfogadhatatlan, hogy személyes ellentétek vagy érdekek miatt, urambocsá' hozzánemértésből vagy nemtörődömségből ítéljenek hibásan ide vagy oda.
Ha pénzt kapnak a munkájukért, akkor azt tisztességesen lássák is el! Elképzelésünk szerint alternatíva lenne egy "bírok bajnokságának" bevezetése, melyben a csapatok pontozása alapján alakulna ki a tabella. A legjobb bíróknak, akár csak a kluboknak, lehetőségük lenne feljebb lépni magasabb osztályban bíráskodni, ahol nagyobb szakmai presztízs, és fizetés illetné meg őket, míg az utolsók kiesnének(ritkábban, vagy nem hívnák őket meccset vezetni egy bizonyos ideig). Ez motivációt jelentene játékvezetőknek az igazságos ítéletekhez.
Egy másik opció szerintünk abban rejlik, hogy a játékvezetők (remélhetőleg) nem olyan magas tiszteletdíjban részesülnek megyei szinten, hogy az a megélhetésüket jelentené, így a "bírók bajnokságának" alapján a leggyengébben teljesítő spori fizetését meg lehetne vonni, amit aztán a tabellát vezetőéhez hozzácsapnának. Mondjuk negyedtávokra lebontott szezon mellett egy-egy fizetésig csak 7-8 fordulót kellene várniuk a bíróknak, és a következő etapban lehetne javítani, mert nullázódik a tabella.
Két lehetőséget vázoltunk fel, amik csak hirtelen eszünkbe jutottak, nincsenek részletekbe menően kidolgozva, sőt, lehet, hogy megvalósíthatatlanok, de reformra mindenképpen szükség van. Főleg, hogy a magyar labdarúgás eddigi rendszerének átszervezése miatt tovább sűrűsödnek a megye bajnokságok, és az NBIII-ból érkező alakulatok is joggal várják majd el, hogy megfelelő bíráskodás mellett fussanak ki hétről hétre a pályára.
Megyei játékvezetés
Félbeszakadt a Budapest-bajnokság negyedosztály 1. csoportjában szerdán megrendezett Szufla SE - AFC Soroksár II bajnoki mérkőzés.
Félbeszakadt a Budapest-bajnokság negyedosztály 1. csoportjában szerdán megrendezett Szufla SE - AFC Soroksár II bajnoki mérkőzés.
A vendégek 3-0-ás vezetésénél a játékvezető bántalmazása miatt félbeszakadt a május 1-én megrendezett BLSZ IV-es bajnoki mérkőzés. Az AFC Soroksár már az első félidőben már ellépett ellenfelétől és a szünetben Gyányi és Szabó góljaival már 2-0-ra vezettek. A második félidőben sem kellett sokat várni az újabb vendég gólra az 56. percben Kiss Gábor növelte a Soroksár előnyét. Két perccel később aztán futballpályára abszolút nem illő esemény történt:
- Az 58. percben jártunk amikor történt egy szabálytalanság a pályán. - Nyilatkozta honlapunknak az AFC Sorokság elnöke, Hajdu Imre. - Ellenfelünk játékosának a játékvezető sárga lapot adott, amire az elvesztette a fejét, majd előbb arcon fejelte, utána pedig bele is rúgott a játékvezetőbe.
Ezután természetesen Sarkadi Istvánt a játékvezető kiállította, a mérkőzést pedig beszüntette. Természetesen az ügynek lesz folytatása, az biztos, hogy Sarkadira hosszú eltiltás vár, de azt sem tartjuk kizártnak, hogy a rendőrségen is folytatódik a történet. A meccs végeredményről a Versenybizottság minden bizonnyal jövő héten fog dönteni.
A hazaiak honlapján, a szufla-se.eoldal.hu-n a csapat elnöke, Simó Attila a következőt írta:
"Én szégyellem magam a mai meccsen történtek miatt! Komolyan gondolkozom azon, hogy érdemes-e így tovább folytatni. Az biztos, hogy a szezont befejezem, ha kell akkor 8-10 emberrel fogok kiállni a meccsre. Ezt még egyszer senkinek, ismétlem senkinek nem engedhetem, illetve engedhetjük meg, hogy a saját csapatát és társait ilyen kellemetlen helyzetbe hozza, hozzá teszem nem először!!!!! A jövőben aki nem tud viselkedni emberi módon legyen az akármilyen játékos el lesz küldve az egyesülettől."
További részletek: http://www.budapestifoci.hu
Két hallássérült magyar játékvezető képviselte hazánkat a londoni Siketek Bajnokok Ligájában.
Sikerült ötről a hatra jutni, így immár hatodik alkalommal rendezték meg a Deaf Champions League elnevezésű futballrendezvényt. Az angol fővárosba nyolc országból tíz együttes érkezett. A tizenkét hallássérült játékvezető és asszisztens között kapott helyet Cserni Tamás és Vasas György. Utóbbi a Hajdú-Bihar Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesületének elnöke, és 2009 márciusában végezte el sikeresen a labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot. Azóta is aktív résztvevője a hajdú-bihari bajnokiknak.
Különleges volt a londoni rendezvény, hiszen a játékosoktól a főszervezőkig mindenki hallássérült. Vasas György a finálé előtt másfél órával értesült róla, hogy ő lesz az egyik asszisztens a döntőben. Addig háromszor bíráskodott és ötször asszisztált, ő lett a legfoglalkoztatottabb a speciális BL-versengés során.
A VI. Siketek Bajnokok Ligája győztese a spanyol Huelva lett, magyar csapat nem vett részt a viadalon.