Botrány
A korábbi FIFA-asszisztens Hamar László csupán 22 magyar élvonalbeli meccsen volt játékvezető, után válaszút elé került, és d&oum
A korábbi FIFA-asszisztens Hamar László csupán 22 magyar élvonalbeli meccsen volt játékvezető, után válaszút elé került, és döntenie kellett. Az volt a kérdés, hogy marad-e főbíró a hazai bajnokságban, vagy zászlót ragad, és partjelzőként a nemzetközi porondra is kiléphet.
A Puhl Sándor, dr. Bozóky Imre, Hamar László trió két évig feltétlenül az európai elithez tartozott. Felejthetetlen meccseket vezethettek, elég csak a Borussia Dortmund – Juventus Bajnokok Ligája-döntőt, a Schalke – Tenerife UEFA Kupa-elődöntőt, vagy a Portugália–Törökország és az Anglia–Németország Európa-bajnoki találkozókat említeni.
A 61 éves sportemberrel a veol.hu közölt egy rendkívül tartalmas, érdekes interjút, amelynek a leginkább figyelemfelkeltő része Puhl Sándorral kapcsolatos.
– Az Újpest–Győr összecsapáson ugye les volt a vendégek 93. percben lőtt gólja?– Bizony az. Óriásit hibáztak a kollégák, hogy megadták. Ekkorát nem lehet tévedni. Ország-világ láthatta, hogy a gólszerző a passznál közelebb állt a kapuhoz, mint a védők – magyarázta Hamar László.
– Csak azért kérdeztem, mert egykori harcostársa, Puhl Sándor az ellenkezőjét állította a tévés gólösszefoglalóban.
– Ó kérem, az egy varietéműsor. Akik benne vannak a magyar futballban, azok tudják, hogy ez a produkció másról sem szól, mint a barátok, haverok hibáinak elbagatellizálásáról. Valamint a nem brancsbeliek legkisebb tévedéseinek kikockázásáról, s annak médiumokon való felerősítéséről. Puhl Sanyit hosszú ideje kérem, hogy tisztázzuk egymás között a félreértéseket. Ígéri, de hajlandóságot sem mutat rá. Közben én rájöttem, hogy ő nem kedveli azokat, akik ismerik a múltját. Talán ezért is fél szembe nézni a jelennel. Így viszont a televízióban félrevezetik a közvéleményt. S ez cseppet sem használ a játékvezetés eléggé megtépázott presztízsének.
A cikket szerkesztőségünket más weboldalról vette át, a forrás megjelölésével. Az eredeti cikk a rangado.hu oldalon olvasható el.
Nemzetközi feladatok
Különleges küldésekben van része Vad II István FIFA-játékvezetőnek és Erős Gábor FIFA-asszisztensnek, hiszen pénteken és vasárnap is
Különleges küldésekben van része Vad II István FIFA-játékvezetőnek és Erős Gábor FIFA-asszisztensnek, hiszen pénteken és vasárnap is kiesési rangadókon bíráskodnak - ráadásul két országban.
Pénteken a Lombard Pápa - FGSZ Siófok találkozó végeredménye akár a bennmaradásról is dönthet az OTP Bank Ligában, amennyiben a vendégek nyernek, marad esélyük élvonalbeli tagságuk meghosszabbítására, minden más esetben elbúcsúznak az élvonaltól. Az MLSZ JB a küldéssel is érzékeltette a párharc rangját: Vad II István vezeti a meccset, asszisztensei Erős Gábor és Kelemen Attila lesznek péntek este.
A Szlovák Labdarúgó-szövetséggel ápolt ideális kapcsolatnak köszönhetően felkérés érkezett a Játékvezető Bizottsághoz. A Corgon Liga zárókörében az utolsó előtti, 33 pontos, a bennmaradásért harcoló Presov a 32 pontos sereghajtót, a Trnavát fogadja, a találkozónak ugyancsak Vad II István vezeti, az asszisztensi teendőket Erős Gábor és dr. Varga Zsolt látják el.
Oktatás
Az NB. III-ra jelölt játékvezetők és asszisztensek 2013. június 26-30 között kötelező edzőtáborban vesznek részt. A "szelektálás" az edzőt&aac
Az NB. III-ra jelölt játékvezetők és asszisztensek 2013. június 26-30 között kötelező edzőtáborban vesznek részt. A "szelektálás" az edzőtábor végén történik meg.
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. tájékoztatása (adatbankban közzétett adatok) alapján a szerdai Magyar Kupa döntőt (DVSC-Győr) Kassai Viktor vezeti, míg két segítője az olda
Az MLSZ JB. tájékoztatása (adatbankban közzétett adatok) alapján a szerdai Magyar Kupa döntőt (DVSC-Győr) Kassai Viktor vezeti, míg két segítője az oldalvonalnál Erős Gábor és Albert István lesz. A tartalék játékvezető Kispál Róbert, míg információnk szerint a mérkőzés jv. ellenőr T. Vencel. Arról nincs információnk, hogy az alapvonalon kik lesznek a segítők, mert az adat az adatbankban nem szerepel. Sok sikert kívánunk Viktornak és csapatának!
Azóta kiderült, hogy a két alapvonali játékvezető: Bognár Tamás és Fábián Mihály lesz!
Megyei játékvezetés
Már az incidens másnapján elbocsátotta a Szufla SE Sarkadi Istvánt, aki előbb lefejelte, majd még bele is rúgott a játékvezetőbe.
Már az incidens másnapján elbocsátotta a Szufla SE Sarkadi Istvánt, aki előbb lefejelte, majd még bele is rúgott a játékvezetőbe.
Ahogy arról honlapunk is beszámolt két héttel ezelőtt félbeszakadt a Szufla SE - AFC Soroksár II bajnoki mérkőzés mert a hazaiak játékosa, Sarkadi István előbb lefejelte, majd bele is rúgott a játékvezetőbe.
Már a találkozó után a klub hivatalos honlapján megjelentetett közleményben elítélte a történteket az egyesület elnöke, Simó Attila, aki most az alább levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:
"A BLSZ Fegyelmi Bizottsága, szerdai ülésén meghozta döntését a Szufla FC-AFC Soroksár II bajnoki mérkőzésről.
Mint ismeretes az egyik játékosunk súlyos sportszerűtlenséget követett el a mérkőzés 53 percében. Sportpályára nem való magatartást tanúsítva, bántalmazta a játékvezetőt. Ennek okaként a FEB úgy döntött, hogy Sarkadi Istvánt 2014.10.31-ig a labdarúgástól eltiltja.
Egyesületünk sajnálatát fejezi ki a játékvezetői hármas, illetve a szövetség felé a történtek miatt. Az esetet követő napon az Szufla FC elnöksége úgy döntött, hogy azonnali hatállyal meneszti a játékost a csapatból.
Álláspontunk szerint, ilyen viselkedés és magatartás nem sportpályára való, és teljes mértékben elhatárolódunk minden ehhez hasonló megnyilvánulástól.
Szufla FC elnökség"
Oktatás
Tíz játékvezető és három asszisztens részvételével háromnapos, tartalmas akadémiai kurzust tartott az MLSZ Játékvezető-képző K&
Tíz játékvezető és három asszisztens részvételével háromnapos, tartalmas akadémiai kurzust tartott az MLSZ Játékvezető-képző Központja a vecsési Airport Hotelben.
Puhl Sándor, az MLSZ JB egyik alelnöke nyitotta meg a hosszú hétvégés összetartást, majd Hanacsek Attila, az MLSZ JB másik alelnöke ismertette az akadémiai képzéssel kapcsolatos gyakorlati feladatokat és tudnivalókat. Juhos Attila korábbi FIFA játékvezető, NB I-es ellenőr a mérkőzés előtti megbeszélésről és az együttműködésről tartott előadást, míg a szintén ex-FIFA bíró, élvonalbeli ellenőr Ábrahám Attila a játékvezetők helyezkedéséről és a játékkövetésről osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Minden akadémista kapott Polar-órát, melynek használatáról és az edzéselméletről Sáfár Sándor szövetségi edzőtől kaptak hasznos tanácsokat.
A második napon elméleti tesztet töltöttek ki, aztán fizikai felmérőn, az úgynevezett Yo-Yo teszten adtak számot felkészültségükről a résztvevők. Puhl Sándor a játékosok testi épségének védelmével kapcsolatban foglalta csokorba élményeit, és adott útmutatást a játékvezetőknek. Az angol nyelvi szintfelmérés után dr. Hegyi Péter "A helyes kommunikáció és annak szerepe a játékvezetésben" címmel tért ki részletesen a követendő cselekedetekre. A képzés résztvevői az est folyamán közösen megtekintették az Újpest-Bp. Honvéd fővárosi presztízsmeccset a Szusza Ferenc Stadionban, amit a harmadik nap délelőttjén a DVD-felvételek alapján is alaposan analizáltak. A szituációkat öt szekcióban elemezték, majd a témavezetők irányítása mellett tették közzé az álláspontokat. A játékvezető fegyelmező tevékenységét például az egykori kiváló élvonalbeli játékvezető, Kiss Béla, az asszisztensek munkáját pedig a komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező Székely Ferenc segítségével értékelték. Külön kamerák segítségével a mérkőzésen működő játékvezető és asszisztens mozgása is rögzítésre került, melyet Sáfár Sándor vett alaposan górcső alá. A mérkőzés eseményeinek részletes kielemzést követően aztán az NB I-es találkozó játékvezetője, Szabó Zsolt is az akadémisták vendége volt, aki megosztotta személyes tapasztalatait a meccsről. Zárás gyanánt Hanacsek Attila látta el szóbeli útravalóval a sokra hivatott résztvevőket.
Az összevonáson jelen lévő akadémiai játékvezetők: Bereczki Miklós (BLSZ), Hofbauer Péter (Győr-Moson-Sopron), Dolnegó Bálint (Nógrád), Szvorda Melinda, dr. Kovács Gergely (Vas), Molnár Attila (Zala), asszisztensek: Vad Anita (BLSZ), Tőkés Róbert (Hajdú-Bihar), keresztéves akadémiai játékvezetők: Zierkelbach Péter (Baranya), Farkas Mátyás (BLSZ), Jakab Géza (Fejér), Papp Ákos (Vas), asszisztens: Verbászi Patrik Bence (Tolna).
Megyei játékvezetés
Bács-Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, a Tompa-Kalocsa mérkőzésen (2-1) igen ritka eset történt: súlyos sérülé
Bács-Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, a Tompa-Kalocsa mérkőzésen (2-1) igen ritka eset történt: súlyos sérülést szenvedett az idén 20 éves játékvezető, Borbás Bottyán Aurél.
Több hétig kiesett a bíróküldésből a Szegeden tanuló játékvezető, Borbás Bottyán Aurél (20), aki Tompán egy bajnokin még a szünet előtt percekben súlyos bokasérülést szenvedett.
- Egy szögletnél hátráltam, majd letettem a bal lábam, és egy támadó-védő páros közül a tompai játékos a bokámra lépett. Ott éreztem azonnal egy nagy reccsenést, majd egy nagy fájdalmat. Éppen a szünet előtt, a 45. percben történt, le is fújtam a félidőt. Öt percig ápoltak a pályán, az egyik tompai vezető azt mondta, mentő kell. A mentővel bementünk Kiskunhalasra, ahol röngent készítettek, ott voltam majdnem két órát, majd begipszelték a lábam. Törésem nincs, de nem tudják, a szalagok mennyire sérültek. Teljes vagy részleges szakadásom lehet, jövő kedden a szegedi klinikán minden kiderül. Futballban komolyabb sérülésem még nem volt, de kosárlabdázás közben egyszer eltört a bal lábam sípcsontja - mesélt a fiatalember.
A meccset az első asszisztens, Gera Ferenc vezette le, míg a második asszisztensből, Török Sándorból lett első asszisztens. A működésükre nem volt panasz.
- Amit kell, csak annyit mozgok, viszont az SZTE-re kedden be kellett mennem egy vizsgára, amit nem halaszthattam el. Ebben a testvárem segített. A mozgással kapcsolatos vizsgáim megvannak, azokat már előre lefixáltam a testnevelő-edzői szakon, ez azért nagy szerencse - mondta végül Borbás Bottyán Aurél.
Megyei játékvezetés
Hova süllyednek a megyei bizottságok? 60.000 forintra bűntettek három játékvezetőt Veszprém Megyében! Ilyet eddig még csak Komárom-Esztergom Megyében lehetett látni. Rem&ea
Hova süllyednek a megyei bizottságok? 60.000 forintra bűntettek három játékvezetőt Veszprém Megyében! Ilyet eddig még csak Komárom-Esztergom Megyében lehetett látni. Reméljük nem ez lesz a követendő út..
Információnk szerint a játékvezetők mérkőzésén jogosulatlanul szerepeltek játékosok és ezért a Fegyelmi Bizottság elnöke fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el. Az érvénytelen játékengedélyt azonban NB. III-ban engedte az MLSZ ügyviteli rendszere beírni, így azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy az ügyben mi az MLSZ felelőssége.
731 /2012/13.
A FB Á... Dávid sportszakembert a FSZ 7 § 3 . bek. f pont 10.§ 3/d alapján a 94.§ 1/d alkalmazásával 30.000. - Ft azaz: Harmincezer oo/loo forint pénzbüntetéssel sújtj a , mely összeget kézhezvételtől számított 8 napon belül a megadott számlaszámra köteles utalni. A teljesítés elmulasztása fegyelmi vétséget valósít meg .
732 /2012/13.
A FB Sz... Tibor sportszakembert a FSZ 7 § 3 . bek. f pont 10.§ 3/d alapján a 94.§ 1/d alkalmazásával 15.000. - Ft azaz: Tizenötezer oo/loo forint pénzbüntetéssel sújtja , mely összeget kézhezvételtől számított 8 napon belül a megadott számlaszámra köteles utalni. A teljesítés elmulasztása fegyelmi vétséget valósít meg .
733 /2012/13.
A FB N..... Richárd sportszakembert a FSZ 7 § 3 . bek. f pont 10.§ 3/d alapján a 94.§ 1/d alkalmazásával 15.000. - Ft azaz: Tizenötezer oo/loo forint pénzbüntetéssel sújtja , mely összeget kézhezvételtől számított 8 napon belül a megadott számlaszámra köteles utalni. A teljesítés elmulasztása fegyelmi vétséget valósít meg.
FSZ 7§ 3. bekezdés F pontja: a FIFA, UEFA vagy az MLSZ alapszabályát, és valamennyi szabályzatában foglalt kötelezettségeket, a Megyei (Budapesti) Igazgatóság versenykiírásában foglaltakat vétkesen megszegi, a határozatokat, döntéseket nem hajtja végre továbbá a játékvezetők működésével kapcsolatban a fair play szabályait sértő, tiszteletlen magatartást tanúsít ;
10§ 3/d pontja: A sportszakember sportfegyelmi büntetése lehet: eltiltás minden jellegű mérkőzésre vonatkozóan a sportszakmai tevékenységtől meghatározott időre, akár végleges időtartamra is;
94.§ 1/d pontja: Ilyen pontot az MLSZ oldalán található hatályos FEGYELMI szabályzatban nem lehet olvasni.
Nemzetközi feladatok
Elsők között írtuk, hogy Kassai Viktor és két segítője is közreműködhet a Törökországban sorra kerülő nyári U20-as világbajnokságon. Erős Gábor melle
Elsők között írtuk, hogy Kassai Viktor és két segítője is közreműködhet a Törökországban sorra kerülő nyári U20-as világbajnokságon. Erős Gábor mellett a megbetegedett Ring Györgyöt helyettesítő Albert István lesz a magyar topbíró asszisztense.
Botrány
Bár a szövetség honlapján még csütörtökön délután is az volt fent, hogy a PMFC-MATIAS-Haladás bajnokit Andó-Szabó Sándor ve
Bár a szövetség honlapján még csütörtökön délután is az volt fent, hogy a PMFC-MATIAS-Haladás bajnokit Andó-Szabó Sándor vezeti, igaznak bizonyultak azok a hírek, miszerint katari bírók jönnek a szombati mérkőzésre.
Az MLSZ és az arab ország szövetsége korábban többször együttműködött egymással, az arab térségben rendszeresen vezetnek egy-egy meccset magyar játékvezetők, most pedig Hamisz Mohammed al-Marri munkáját Ramzan Szaid al-Nemi és Najef Mohamed al-Maszlamani segíti - Andó-Szabó Sándor tartalék játékvezető lesz.
Mindezek tudatában a pécsi drukkereknek ezúttal felesleges lesz szidni a bírókat, hiszen úgysem fogják érteni. A három hülye rigmus pusztán energiapazarlás lesz, az arab megfelelőjével (kinyomoztuk, fonetikusan: téláté modzsnun) pedig nem kellene előhozakodni, mert pénzbüntetést vonhat maga után. Mondjuk ezt meg a magyar játékvezető ellenőr nem értheti...
Játékvezetői Bizottság
Néhány nappal ezelőtt foglalkoztunk azzal, hogy volt olyan játékvezető aki minden indoklás nélkül nem jelent meg az NB. III-as teszten. Ezzel nem is lenne akkora gond, min
Néhány nappal ezelőtt foglalkoztunk azzal, hogy volt olyan játékvezető aki minden indoklás nélkül nem jelent meg az NB. III-as teszten. Ezzel nem is lenne akkora gond, mint az, hogy vígan működtek a játékvezetők azóta is NB. III-ban. Az MLSZ JB. azonban lépett a korrekt játékvezetők érdekében! Íme:
Tisztelt Elnök Úr!
Ezúton szeretnénk tájékoztatást kapni arról, hogy az alábbi személyek miért nem jöttek el a meghirdetett NB III-as fizikai felmérésre?
NÉV - megyenév...
Az érintettek minderről az MLSZ JB-t sem közvetlenül, sem a megyei JB-n keresztül nem értesítették.
Így őket úgy tekintjük, mint akik nem kandidálnak az országos NB III-as keretre. Ezért kérjük, hogy őket ne is küldjék más, kandidáló játékvezetőkkel NB III-as mérkőzésre.
Ahol szükséges, már a hétvégi küldésnél legyenek szívesek a megfelelő módosításokat megtenni.
Üdvözlettel:
MLSZ JB
Játékvezetői iroda
Játékvezetőkről
Strandlabdarúgó játékvezetőink is elkezdték a felkészülést a 2013-as bajnoki idényre. A csapat élére visszatért Ábrahám At
Strandlabdarúgó játékvezetőink is elkezdték a felkészülést a 2013-as bajnoki idényre. A csapat élére visszatért Ábrahám Attila egykori FIFA játékvezető és a csapatot erősíti tapasztalatával Arany Tamás is.
A képzést két FIFA játékvezetőnk tartotta a háromszor is VB döntőben "szereplő" Mészáros István és az EURO Liga döntőt vezető Herbály Péter. Sok új arcot lehetett felfedezni a résztvevők között akik érdeklődve és figyelmesen hallgatták a szakmai előadást. Ezzel még nem fejeződött be a játékvezetők felkészítése, hiszen június elején fizikai és elméleti teszten is bizonyítaniuk kell alkalmasságukat.