Nemzetközi feladatok
Andó-Szabó Sándorék és Németh Ádámék U21-es Eb-selejtezőn.
Andó-Szabó Sándorék és Németh Ádámék U21-es Eb-selejtezőn.
Két magyar játékvezetői négyes is közreműködik a labdarúgó U21-es Európa-bajnoki selejtezők szeptember 5-i, csütörtöki játéknapján. Az 1. csoportban Anglia még nem játszott egyetlen meccset sem, így fordulhat elő, hogy a tabellát Litvánia vezeti Finnország előtt. Az ominózus két válogatott egymással találkozik szeptember 5-én 18 órától Vilniusban. A mérkőzés játékvezetője Németh Ádám, asszisztensként Viszokai László és dr. Varga Zsolt segítik a munkáját, a tartalék-játékvezető pedig Szabó Zsolt lesz.
A 9. csoportban bemutatkozik Szerbia: az FK Metalac otthonában 20 órától az egy győzelemmel és egy vereséggel bíró Ciprus lesz az ellenfél. A Gornji Milanovac stadionban rendezendő találkozót Andó-Szabó Sándor vezeti, asszisztensei Kispál Róbert és Lémon Oszkár lesznek, a tartalék-játékvezetői teendőket Farkas Ádám látja el - írja az mlsz.hu
Játékvezetőkről
Kellemes élményekkel tért haza Walesből, a női U19-es labdarúgó Európa-bajnokságról Urbán Eszter, ahol egyedüliként képviselte haz&aacut
Kellemes élményekkel tért haza Walesből, a női U19-es labdarúgó Európa-bajnokságról Urbán Eszter, ahol egyedüliként képviselte hazánkat.
A walesi női U19-es Eb nyolcas döntőjének nyitónapján a gól nélküli Anglia?Franciaország mérkőzésen még a lengyel Monika Mularczyk tartalék-játékvezetője volt a gyöngyösi sípmester, a korosztályos kontinensviadal érdekessége, hogy a döntőben megismétlődött ez a párosítás, a rendes játékidő mindkét esetben 0-0 lett (a fináléban a franciák hosszabbításban 2-0-ra nyertek), ráadásul ez utóbbi meccset is Monika Mularczyk vezette.
A civilben testnevelő tanár Urbán Eszter a Dánia-Franciaország mérkőzésen fújhatott először a sípjába. A spanyol Rocia Puente Pino és az orosz Yana Mazanova segítették a munkáját a franciák 3-1-es győzelmét és két dán sárga lapot hozó sportszerű találkozón.
Úgyszintén Llanelli városában rendezték a Norvégia-Svédország összecsapást, amelyet szintén Urbán Eszter vezetett, asszisztensei a szerb Svetlana Bilic és a svájci Belinda Brem voltak. A norvégok 5?0-ra diadalmaskodtak, mindössze egyszer villant a sárga.
Utána szűkítették a játékvezetői keretet, és az első kontinenstornáján résztvevő magyar játékvezető maradhatott az Eb-n. Következett a Németország-Franciaország elődöntő (1-2), melyen tartalék-játékvezetőként számítottak rá, így összességében két mérkőzést vezetett, kettőn tartalék volt, közreműködhetett a fináléba jutásért kiírt párharcon - első nekifutásra dicséretes teljesítmény a tehetséges játékvezetőtől.
ESZTER MA ÜNNEPLI SZÜLETÉSNAPJÁT! Boldog szülinapot Eszter!
Mérkőzés beharangozó
A miskolci játékvezető vezető a Győri ETO - MVM Paks bajnoki mérkőzést szombaton.
A miskolci játékvezető vezető a Győri ETO - MVM Paks bajnoki mérkőzést szombaton.
Győri ETO - MVM-Paks |
|
| MLSZ kód: | 706462 |
| Forduló: | 6. forduló |
| Dátum: | 2013-08-31- 16:30:00 |
| Játékvezető: | Fábián Mihály (535) |
| Asszisztensek: | Lémon Oszkár (732) - Márkus Tamás (707) |
| Alapvonali játékvezetők: | Oláh Gábor (1624) - Szőts Gergely (3248) |
| Tartalék játékvezető: | dr. Varga Zsolt (1177) |
| Ellenőr: | Tóth Vencel (768) |
Misi csütörtökön még Európa Liga mérkőzésen működött közre tartalék játékvezetőként Franciaországban, szombaton már Győrben vezet mérkőzést. A 2013/2014-es bajnokságban eddig két mérkőzést vezetett, ahol 7 sárgát és 4 (!!) pirosat osztott ki. Fábián a Győr szemszögéből: A 3. fordulóban a Győr-FTC mérkőzés alapvonali játékvezetője volt, míg másnap a Győr-Bayern München gálamérkőzést vezette. Győrben utoljára bajnoki mérkőzést a tavalyi előtti szezon 29. fordulójában vezetett. Akkor a Győr 3-0-ra verte meg a PMFC csapatát. Fábián Mihály Paks meccsei: A Paks csapatával múlt héten találkozott Misi utoljára, amikor a Paks-Honvéd mérkőzésen alapvonali játékvezető volt.
| 05. | 2006.09.10 | MTK | PAKSI FC | 1:0 (0:0) | vereség |
| 13. | 2006.11.13 | Honvéd | PAKSI FC | 0:0 | döntetlen |
| 14. | 2007.11.10 | DVSC-TEVA | PAKSI FC | 1:1 (0:0) | döntetlen |
| 30. | 2008.06.01 | Siófok | PAKSI FC | 1:1 (1:1) | döntetlen |
| 07. | 2008.09.13 | Vasas | PAKSI FC | 5:0 (1:0) | vereség |
| 06. | 2009.08.29 | MTK | PAKSI FC | 1:1 (0:0) | döntetlen |
| 16. | 2010.03.31 | PAKSI FC | ZTE FC | 1:2 (0:1) | vereség |
| 13. | 2010.11.06 | PAKSI FC | Siófok | 0:0 | döntetlen |
| 29. | 2013.05.25 | Kaposvár | MVM-PAKS | 1:0 (1:0) | vereség |
Botrány
A focibiro.hu szerkesztősége sajnálattal fogadta a hírt, hogy Dr. Borbély Zoltán jogi igazgató, szóvivő szeptember 1-től távozik az MLSZ-ből. Zoltánban sze
A focibiro.hu szerkesztősége sajnálattal fogadta a hírt, hogy Dr. Borbély Zoltán jogi igazgató, szóvivő szeptember 1-től távozik az MLSZ-ből. Zoltánban szerkesztőségünk egy korrekt, mindig segítőkész embert ismert meg. Minden kérdésünkre, levelünkre órákon belül precíz választ küldött. Az MLSZ-ből is mindig a profik távoznak.. Sok sikert Zoltán!
Az egykori legfőbb ügyészségi ügyész és szóvivő 2010 májusa óta dolgozott a magyar labdarúgásban, az első évben elnökségi tagként, később az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetőjeként, majd egészen mostanáig a szövetség jogi igazgatójaként és szóvivőjeként.
Tizenhárom évi szóvivői munka után a jövőben elsősorban eredeti, jogi hivatását kívánja gyakorolni, lélekben nem elszakadva a magyar labdarúgástól és a sportújságírástól.
Az mlsz.hu kérdésére a következőket mondta:
Életem legérdekesebb és legtartalmasabb három évét töltöttem a magyar labdarúgásban. 2010 tavaszán az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom ajánlott Csányi Sándor figyelmébe, akit korábban személyesen nem ismertem. A koncepció az volt, hogy az élet különböző területein bizonyított szakemberek bevonásával új lendületet kapjon a sportág irányítása, a gazdasági racionalitás és a pénzügyi fegyelem mellett a jogi szempontok is megjelenjenek a Szövetség munkájában. Amikor az ember viszonylag fiatalon bekerül egy olyan nagy tekintélyű testületbe, amelynek Csányi Sándor mellett tagja a Magyar Tudományos Akadémia és az Állami Számvevőszék korábbi elnöke is, olyan érzés, mint amikor a lányos házban a kérő szorongatja a kalapját. Egy évvel később - felhagyva a legfőbb ügyészségi ügyészi hivatással - immár főállásban az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetésével bíztak meg. A Szövetségnek akkor 10-12 folyamatban lévő pere volt, amelyeket mára sikerült szinte kivétel nélkül sportnyelven szólva győzelemmel, vagy győzelemmel felérő döntetlennel (kedvező egyezséggel) lezárni. Az elnökség egyik legfőbb célkitűzését, a megyei szövetségek zökkenőmentes integrációját is megvalósítottuk. Ezzel egységesebbé és átláthatóbbá vált az MLSZ gazdálkodása. Létrehoztuk a Labdarúgás Fejlesztéséért és a Focisegély alapítványokat, amelyek közül az utóbbi közel hetven szociális, vagy egészségügyi okokból rászoruló korábbi labdarúgót támogatott, valakinek szó szerint az életét adva vissza.
Magyarország egyik legrégebben hivatalban lévő sajtószóvivőjeként, a jogi pályán, korábbi kapusként olyan lehetőség kapujához érkeztem, amely valószínűleg az életemben soha többet nem adódik. Alapvető jogszabályaink gyökeres megváltozása miatt ez talán az utolsó olyan pillanat, hogy lépést tartsak hivatásom legkiválóbbjaival.
Szilárd meggyőződésem, hogy a Csányi Sándor által vezetett Elnökség hivatali ideje alatt kijutunk egy világversenyre és sikeresen szerepelünk a 2014 nyarán Magyarországon megrendezésre kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A vitathatatlan nehézségek ellenére a labdarúgás a világ legcsodálatosabb játéka, elsősorban nem gond, hanem örömforrás. Legalább akkora, mint amekkora boldogság volt nekem a labdarúgásban, a magyar labdarúgásért dolgozni.
Mérkőzés beharangozó
Fiatal játékvezetőknek jól megy az idei szezon, hiszen az eddig 5 fordulóból 5 meccset vezetett.
Fiatal játékvezetőknek jól megy az idei szezon, hiszen az eddig 5 fordulóból 5 meccset vezetett.
Haladás - Lombard Pápa |
|
| MLSZ kód: | 706466 |
| Forduló: | 6. forduló |
| Dátum: | 2013-08-30- 19:00:00 |
| Játékvezető: | Farkas Ádám (1870) |
| Asszisztensek: | Kelemen Attila (612) - Becséri Gergely (2338) |
| Alapvonali játékvezetők: | Oláh Gábor (1624) - Szőts Gergely (3248) |
| Tartalék játékvezető: | Bozó Zoltán (1264) |
| Ellenőr: | Hanacsek Attila (64) |
Ádám az első öt fordulóban 23 sárgát és öt pirosat osztott ki. Az első öt fordulóban azonban egyik csapattal sem találkozott. A Haladás csapatának hazai pályán még nem vezetett mérkőzést. Vendégként a tavalyi NB. I-es szezon 15. fordulójában találkoztak. Akkor a Honvéd-Haladás (1-1) mérkőzésen 5 sárgát és 1 pirosat adott Ádám. Pápa csapatán utoljára a tavalyi 18. fordulóban vezetett mérkőzés, amikor a Pápa hazai pályán 3-0-ra kapott ki a Ferencvárostól. A mérkőzésen hat alkalommal kellett fegyelmezni a játékosokat sárga lappal.
Oktatás
Frankfurtban tartott három napos kurzust az Európai Labdarúgó Szövetség, ahol a Convention-panelben érintett tagországok képviselői találkoztak.
Frankfurtban tartott három napos kurzust az Európai Labdarúgó Szövetség, ahol a Convention-panelben érintett tagországok képviselői találkoztak.
Az UEFA Convention program fő feladata a játékvezetés egységesítése, a fejlesztések egységes európai bevezetése. A rendszer minden képzést, oktatást tartalmaz, ez biztosítja az egységes gondolkodást, és a bírók megfelelő szakmai színvonalát. Az UEFA Convention Paneljében kapott szerepet az év elejétől dr. Hegyi Péter korábbi FIFA-asszisztens, akit nemrégiben neveztek ki a Csongrád megyei Játékvezető Bizottság elnökének is. A bizottság tagjai volt neves játékvezetők, mint például Angliából Stuart Hackett, Németországból Wilfried Heitmann, Dániából pedig Jörn West Larsen. Kelet-Európából egyedül dr. Hegyi Péter tagja a bizottságnak.
A frankfurti Convention-kurzuson ketten képviselték hazánkat Hanacsek Attila és dr. Hegyi Péter személyében. Egyenként ismertették az országok jelentéseit, a beadott dokumentumokat. Magyarország kiváló értékelést kapott, pozitívan minősítették a változásokat (pl. a profi játékvezetői rendszer, a hat játékvezetős modell bevezetése, talent-mentor program). Európai viszonylatban eredményesnek tartják a toborzás eredményeit, a legnagyobb kihívást a játékvezetők megtartása jelenti. Dr. Hegyi Pétert megbízták a skót és a szlovén Convention-munka felügyeletével. Legközelebb decemberre tervez a frankfurtihoz hasonló összejövetelt az Európai Labdarúgó Szövetség.
Megyei játékvezetés
Szerkesztőségünk olvasói levelet kapott veszprémi játékvezetőktől. A levelet változtatás nélkül tesszük közzé. A megjelenés előtt megkerestük az é
Szerkesztőségünk olvasói levelet kapott veszprémi játékvezetőktől. A levelet változtatás nélkül tesszük közzé. A megjelenés előtt megkerestük az érintett megyei igazgatót és JB. elnököt, akik reakciója is elolvasható.
"Hivatalba lépése után, Cs. Ferenc ig. arra hivatkozva, hogy az előző vezetés üres kasszát hagyott hátra, nem akart egy fillér támogatást sem adni a játékvezetők nyári edzőtáborához. Miután Berzi Sándor ?leszólt? neki az MLSZ-ből, mindjárt talált egy kis pénzt abban az ?üres? kasszában. Az előző vezetés minden évben kifizette a játékvezetők edzőtáborozásának nagy részét.
Cs. Ferenc ig. volt, aki nem lépett föl a fegyelmi bizottság játékvezetőkkel szembeni túlkapásaival, és igazságtalan, elmarasztalásaival szemben. Erről lehetet olvasni a focibiro oldalán is.
Cs. Ferenc ig-tól indult, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy jogtalanul eltiltsanak és meghurcoljanak egy ártatlan játékvezetőt Veszprémben. Erről is lehetett olvasni a focibiro oldalán.
Cs. Ferenc ig. volt, aki a húsz megye tornájára való utazást is önköltségessé tette a résztvevő játékvezetők számára a korábbiakkal ellentétben. Cs. Ferenc ig. volt az, aki felháborító módon áldását adta arra, hogy a fegyelmi bizottság pénzbüntetést szabjon ki apró hibát vétő játékvezetőkre. Ezen összegek a többszörösére rúgtak az adott mérkőzésen megkereshető forintoknak. Erről is lehetett a focibiron olvasni.
Cs. Ferenc ig. játékvezetőkkel szembeni ámokfutása ezzel még nem ért véget!
A 2013-2014-es idény kezdete előtt is több felkészülési mérkőzést rendeztek a megyében lévő csapatok. Ezekre az igazgatóságon keresztül küldték a játékvezetőket. A számlák rendszerre történő rögzítésekor a játékvezetők azt tapasztalták, hogy a rendszer nem a már megszokott és érvényes díjakat kínálja fel, rögzítésre, hanem annál alacsonyabbakat. Az igazgató szó nélkül csökkentette a játékvezetői díjakat, önhatalmúlag, megváltoztatva az MLSZ idevonatkozó rendelkezését. Az MLSZ, a megyei igazgatóságokra is érvényes 2013-2014 évi SZABÁLYOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJFIZETÉSI REND-je a 11. oldalon, a H pont 1. bek.-ben úgy rendelkezik, hogy a felkészülési (edző) mérkőzéseken, a magasabb osztályra megállapított jv-i költség fizetendő. Arra nem tér ki, hogy ki játszik otthon és ki idegenben. A bátrabbak és rutinosak e szerint, és helyes módon számláztak. A gyávábbak és tudatlanabbak az igazgató által önkényesen csökkentett díjakat merték csak leszámlázni. A kettősség kiderült, ami jelezve lett Cs. Ferenc ig-nak, és M. Béla JB elnöknek is. Cs. Ferenc hű maradt önmagához, és egy levélben szemtelen és cinikus módon válaszolt a megye egyik jv-i csoportjának, ami pillanatok alatt eljutott a megye többi játékvezetőjéhez is.
Többek között azt írta az ig: ?A díjakhoz kérem, senki ne nyúljon hozzá a saját gondolatai alapján.?
Pofátlanság, amit és amilyen stílusban ír! Még hogy saját gondolatai alapján? Ki ha nem ő változtatta meg az MLSZ díjfizetési rendjét a ?saját gondolatai alapján?? Amennyiben esetleg változott valami az elmúlt évhez képest, és az elkerülte, a figyelmünket nem érdemeltünk volna meg egy tájékoztatást?
De nem jött tőle semmi, így joggal hisszük, hogy sunyi módon egy MLSZ-es igazgatóhoz méltatlanul a zsebünkben turkál és kihasználva egy pár ember figyelmetlenségét, félelmét, sokallja a jv-i díjakat, és el akar tőlünk csenni pár ezer forintot! Ezt nem engedhetjük meg neki, és ő sem magának.
Az MLSZ sem nézheti tétlenül, hogy Cs. Ferenc ig. az MLSZ-től független saját utat kíván járni.
Nem mehetünk el szó nélkül M. Béla JB elnök viselkedése mellett sem. Azt nem írhatom, hogy a mi JB elnökünk viselkedése mellett sem, mert ő nem a mienk, hanem Cs. Ferenc JB elnöke, ő nézte ki magának, ő választotta ki és meg, mert ő volt a leggyengébb láncszem, és őt bábuként tudja rángatni.
Már duplán is ?Gerébnek? hívhatjuk M. Bélát. Először volt társait árulta el, a pozícióért, most meg minket a megye játékvezetőit. Ismeri ezt a problémát is, és a tőle megszokott módon úgy kiáll értünk, és mellettünk, hogy az csak, na. Hallgat, mint sz.r a gazban! Hűen szolgálja Cs. Ferenc ig.-t aki továbbra is akadálytalanul, és kénye kedve szerint alázhatja a Veszprém megyei játékvezetők társadalmát és ehhez a volt FIFA asszisztenstől, a jelenlegi JB elnök M. Bélától minden segítséget megkap, és aki ehhez még szorgalmasan asszisztál is neki. De meddig tehetik még ezt velünk
Tisztelt MLSZ, Tisztelt Berzi Sándor úr, és Tisztelt kollégák?
Sporttársi üdvözlettel 1 jv."
Természetesen szerkesztőségünk megkereste Csík Ferenc igazgatót, aki a következő levelet juttatta el szerkesztőségünknek:
Mező Béla korábbi FIFA asszisztens, JB. elnök a következő levéllel válaszolt a fentiekre:
Játékvezetőkről
A politikus és a futballbíró is lehet jó ember - városnapi ünnepséget tartottak Emődön.
A politikus és a futballbíró is lehet jó ember - városnapi ünnepséget tartottak Emődön.
Két díszpolgári címet adtak át augusztus 19-én az emődi képviselő-testület határozata alapján: Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő és Puhl Sándor, aki négyszer érdemelte ki a világ legjobb labdarúgó játékvezetője kitüntetést. A politikus és a futballbíró is lehet jó ember? - hangzott el az emődi városnapi ünnepen. Tállai András köszönő beszédében kiemelte, hogy nem gyakori, hogy politikust választanak díszpolgárnak, ezért neki különösen megtisztelő a cím. Puhl Sándor pedig méltatta a város fejlődését és a sportban elért eredményeit. Mindezek után a helyi teljesítmények elismerése következett. A közösségért végzett munkájáért, Veres Attila vehetett át díszoklevelet, valamint a bajnok, U19 labdarúgócsapat a sportban nyújtott kiemelkedő eredményéért.
Ezután a város frissen avatott díszpolgárai és Lehóczki István, Emőd polgármestere felavatták az új műfüves futballpályát. A két díszpolgár emődi futballmezt is kapott, így tiszteletbeli csapattagok lettek. Az átadás után az emődi gyerekek egy 15 perces meccset játszottak az új pályán. A kezdőrúgást Tállai András végezte el, a játékvezető Puhl Sándor volt.
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor és játékvezetői csapata csütörtök este Európa Liga mérkőzést vezet.
Kassai Viktor és játékvezetői csapata csütörtök este Európa Liga mérkőzést vezet. Múlt héten az Apollon hazai pályán 2-0-ra nyert. Viktor munkáját Ring György és ifj. Tóth Vencel segíti. A tartalék játékvezető Fábián Mihály lesz.
Az UEFA delegáltja Roland Ospelt, míg a játékvezetői ellenőr Hugh Dallas lesz. Érdekesség, hogy a házigazdáknak utoljára Szabó Zsolt vezetett mérkőzést 2003.07.26-án (Bremen-Nice - Intertotó).
Szabó Zsolt vezette 2010. augusztus 5-én az Apollon-Sibir Európa Liga mérkőzést, míg 1984. szeptember 9-én Hartmann Lajos fújta a sípot a Bohemians 1905 - Apollon UEFA Kupa mérkőzésen.
Kassai Viktor
Az UEFA küldése alapján kiderült, hogy Kassai Viktort csütörtökön a skót Hugh Dallas ellenőrzi.
Az UEFA küldése alapján kiderült, hogy Kassai Viktort csütörtökön a skót Hugh Dallas ellenőrzi. A Nice-Apollon mérkőzés csütörtökön 20 órakor kezdődik.
Megyei játékvezetés
Baranya és Tolna megye között eddig is gyakori volt, hogy kiemelt rangadón játékvezetőket cserélnek. Ebbe a körforgásba most már B&a
Baranya és Tolna megye között eddig is gyakori volt, hogy kiemelt rangadón játékvezetőket cserélnek. Ebbe a körforgásba most már Bács megye is beszáll.
Hétvégén baranyai játékvezetők vezetik a Híd SC-Kiskunfélegyháza – mérkőzést, míg tolnai játékvezető sípol a PVSK-Szigetvár, bács megyei játékvezető a Szederkény-Villány mérkőzésen.
Érdekesség, hogy a PVSK meccset a Pécsett dolgozó és Pogányban lakó Éreth Attila vezeti, így gyakorlatilag ő hazaiként vezeti a meccset Baranyában.
Szerkesztőség
Szerkesztőségünk néhány hete indította el a 12 profi játékvezetővel foglalkozó weboldalt. A profispori.hu gyorsan népszerű lett a játékvezetők
Szerkesztőségünk néhány hete indította el a 12 profi játékvezetővel foglalkozó weboldalt. A profispori.hu gyorsan népszerű lett a játékvezetők és sportszeretők körében, hiszen az elitről a legfontosabb híreket, statisztikákat és küldéseket az oldalon meg lehet találni. Köszönjük az eddigi bizalmat. Azon dolgozunk, hogy a két oldalunk továbbra is népszerű legyen az olvasók körében.