Legfrissebb Hírek

Többre volt hivatott Játékvezetőkről
2016.03.22 19:10
Többre volt hivatott

Pontosan 14 évvel ezelőtt, 2002. március 22-én egy fiatal srác vezette fel a Videoton-Haladás mérkőzés 22 játékosát a zöld gyepre.

Pontosan 14 évvel ezelőtt, 2002. március 22-én egy fiatal srác vezette fel a Videoton-Haladás mérkőzés 22 játékosát a zöld gyepre. Világi Balázs első NB. I-es mérkőzésén Vámos Tibor és Vígh Tibor asszisztált, míg a tartalék játékvezető Varga II. László volt. 

Mindenki azt hitte, hogy a fiatal, tehetséges játékvezető lesz a Puhl-Vágner duó utódja.

  Wikipédia így jellemezte Balázst:

Jellemzése

Magas, vékony testalkatú, izomzata lehetővé tette, hogy sok futással esemény közelből hozzon ítéleteket. Szabályalkalmazása határozott, ítélkezése következetes, játékos párti sportember. Fellépése erélyes, de nem erőszakos, szolgálata nem részrehajló. Szabályszerűen büntette a durvaságot, az alattomos játékos, a túlzott erő alkalmazását illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást. Fegyelmezési taktikája esetenként hullámzó volt.

Pályafutása Nemzeti játékvezetés

A játékvezetői vizsga megszerzését követően Budapesten, mint gyakorló játékvezető, A Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) által működtetett különböző labdarúgó bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Társaihoz hasonlóan végigjárta a szamárlétrát. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára lett a legmagasabb labdarúgó bajnokság játékvezetője. Sportpolitikai okokból 2005-ben visszaminősítették NB. II-es játékvezetőnek.

Sikerei, díjai

A Hivatásos Labdarúgók Szövetsége (HLSZ) soros közgyűlésén 32 szavazatot kapott, így 5. lett a játékvezetők rangsorában. A szavazásnak egy érdekesség azért van, mégpedig az, hogy 2006/2007-es szezon tavaszán már nem volt országos kerettag, mégis két évvel később közel annyi szavazatot kapott, mint Szabó Zsolt, aki jelenleg is aktív játékvezető. 2005-ben ténylegesen az 5. legjobb játékvezetőnek választották.   Érdekesség, hogy Balázs 28 levezetett mérkőzés után furcsa módon kikerült az élvonalbeli keretből, míg nemsokára búcsút inthetett az országos kerettagságnak is, hála az akkor vezetés új vezetési "stílusának".  

Kovács Gábor hétvégén mindent vitt Játékvezetők statisztikái
2016.03.20 18:27
Kovács Gábor hétvégén mindent vitt

Nagy sikere volt a látogatók körében a múlthéten elindított rovatunknak, amiben a mérkőzéseken rangsoroltuk a játékvezetőket a kiosztott lapok tekintetében.

Nagy sikere volt a látogatók körében a múlthéten elindított rovatunknak, amiben a mérkőzéseken rangsoroltuk a játékvezetőket a kiosztott lapok tekintetében.Több észrevétel is érkezett e-mailben illetve a facebookon, így a tegnapi napon módosítottuk a foci-info.hu rendszerben a lekérdezéseket és új pontozási rendszert vezettünk be a lapstatisztikákban.

Így a hétvége LAPKIRÁLYA:

  1. Kovács Gábor (7 sárga, 3 piros)
  2. Andó-Szabó Sándor (10 sárga, 1 piros)
  3. Kulcsár Katalin (8 sárga, 1 piros)

 

Pontozási rendszer Szerkesztőség
2016.03.19 21:51
Pontozási rendszer

A játékvezetők által kiosztott lapok listájába beépítettünk egy pontozási rendszer, amely a kiosztott sárgára 1 pontot, míg a kiállítás eset&eacute

A játékvezetők által kiosztott lapok listájába beépítettünk egy pontozási rendszer, amely a kiosztott sárgára 1 pontot, míg a kiállítás esetén 2 pontot ad a rendszer. A rangsorban a pontot elosztjuk a vezetett mérkőzések számával.

Az új módszer alapján mégjobban meg tudjuk közelíteni a valós átlagokat.

Karakó debütált Nemzetközi feladatok
2016.03.16 22:13
Karakó debütált

Ünnep volt Karakó Ferenc életében március 15-e: FIFA-jelvénnyel először bíráskodott a határokon túl.

Ünnep volt Karakó Ferenc életében március 15-e: FIFA-jelvénnyel először bíráskodott a határokon túl.

A grúziai U 17-es elit kör 3. csoportjában a házigazdák bosnyákok elleni nyitómeccsén fújta a sípot. A 8 fokos időben a Tbilisziben található Mikheil Meskhi stadionban honfitársa, Theodoros Georgiou és az észak-ír Stephen Donaldson asszisztált neki, a tartalék-játékvezető a szintén észak-ír Andrew Davey volt. A Sakib Malkocevic szövetségi kapitány által irányított Bosznia-Hercegovina hátrányból fordított: Milin Miric a 14. percben öngólt vétett, két perccel később viszont a szarajevói középpályás, Sevkija Resic egyenlített. A győzelmet jelentő találatot Stefan Kovac vitte be a 75. percben. A csoport másik mérkőzésén az olaszok 4-0-ra lépték le az oroszokat - írja a szabolcsjb.hu.  

 

Hétvége lapstatisztikái Játékvezetők statisztikái
2016.03.13 17:56
Hétvége lapstatisztikái

A foci-info oldalunkon újabb menüpontot készítettünk, ahol az adott hétvége NB. I., NB. II. és NB. III-as mérkőzéseinek komplett lapstatisztikáit lehet megtekinteni.

A foci-info oldalunkon újabb menüpontot készítettünk, ahol az adott hétvége NB. I., NB. II. és NB. III-as mérkőzéseinek komplett lapstatisztikáit lehet megtekinteni.Most hétvégén a lejátszott 38 mérkőzésen a játékvezetők 179 sárga lapot és 9 pirosat mutattak fel.

Legtöbb sárga:

10 db - Györki Bence József - Diósgyőr-Somos (NB. III)

9 db -  Bogár Gergő és Farkas Ádám ..

1 db -  Szőts Gergely és Takács János

Legtöbb kiállítás:

3 db - Jakab Árpád - REAC-Cigánd (NB. III)

 

 

     

Visszatér Szabó Zsolt Mérkőzés beharangozó
2016.03.12 10:40
Visszatér Szabó Zsolt

Egy hónapos "pihenő" után újra találkozhatnak a "Szabó Zsolt funok" a legrutinosabb magyar játékvezetővel a zöld gyepen.

Egy hónapos "pihenő" után újra találkozhatnak a "Szabó Zsolt funok" a legrutinosabb magyar játékvezetővel a zöld gyepen.

Zsolt 2016. február 13-án működött közre utoljára a Budapest Honvéd-Haladás mérkőzésen alapvonali játékvezetőként. A 2016-os évben azonban bajnoki mérkőzést most vezet először, méghozzá az NB. II-ben a Mezőkövesd-Sopron találkozót.

 

Módosultak Kassai segítői Mérkőzés beharangozó
2016.03.11 18:00
Módosultak Kassai segítői

A szerdai szerencsés kimenetelű baleset miatt a játékvezető küldő kénytelen volt változtatni az élvonalbeli küldésen is.

A szerdai szerencsés kimenetelű baleset miatt a játékvezető küldő kénytelen volt változtatni az élvonalbeli küldésen is. Az egyik érintett mérkőzés a Kassai Viktor által vezetendő találkozó. Íme a módosított küldés és Viktor statisztikája.

DVSC-TEVA - Budapest Honvéd

MLSZ kód: 1043429
Forduló: 25. forduló
Dátum: 2016-03-12- 15:30:00
Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető: Kassai Viktor (432)
Asszisztens 1: Bozó Zoltán (1264)
Asszisztens 2: dr. Varga Zsolt (1177)
Alapvonali assz 1.: Karakó Ferenc (348057)
Alapvonali assz 2.: Szőts Gergely (3248)
Tartalék jv.: ifj. Kormányos Gábor (1748)
Ellenőr: Tóth Vencel (768)
   
A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 261
Legelső NB. I-es mérkőzés 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC
Legutolsó NB. I-es vezetés 2016-03-05 - OTP Liga - MTK-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 1180
Kiosztott piroslap: 61

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 15
Legelső mérkőzés 2015-07-19 - OTP Liga - Haladás-Ferencváros
Legutolsó mérkőzés 2016-03-05 - OTP Liga - MTK-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 75
A versenyben kiosztott piroslap: 1

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2015-11-28 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen
A versenyben kiosztott sárgalap: 2
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2015-07-25 - OTP Liga - Honvéd-MTK
2015-08-29 - OTP Liga - Honvéd-Felcsút
2015-10-03 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd
2016-02-20 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd
A versenyben kiosztott sárgalap: 26
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

Nem sikerült díjat emelni Botrány
2016.03.10 21:45
Nem sikerült díjat emelni

Büszke lehet a Berzi Sándor vezette JB magára!

Büszke lehet a Berzi Sándor vezette JB magára! Az MLSZ elnöksége elfogadta a díjfizetési rendeletet, amelyben ismét nem történt változás játékvezetői szempontból...

 

 Fogynak a játékvezetők. Kevesebben jelentkeztek a tanfolyamokra.

Nincs kontroll a megyék felett... Nincs évek óta koncepció a játékvezetésben. Nincs évek óta fizetés emelés....  

Ami van az egy nagy rakás .............

Puhl Sanyi! Hanacsek Attila!

Ti pont ez ellen küzdöttetek a korábbi JB elnökség idején. Mi változott azóta? Feladtátok az elveiteket, feladtátok a szakmát? Már nem fontos a több száz játékvezető?  

Ha hármat hibázik, lecserélik a játékvezetőt? Oktatás
2016.03.10 19:46
Ha hármat hibázik, lecserélik a játékvezetőt?

A FIFA szabályváltoztatásai kapcsán nem értenek egyet a Rangadó.hu által megkérdezett szakemberek.

A FIFA szabályváltoztatásai kapcsán nem értenek egyet a Rangadó.hu által megkérdezett szakemberek.

A Rangadó.hu is beszámolt már arról, hogy a FIFA nagy horderejű szabályváltoztatásokat tervez a 2017-2018-as esztendőtől kezdődően. Ennek legismertebb része az, hogy igent mondtak a sokáig elutasított videobíró ötletére, de több egyéb mellett az is változik majd, hogy a sérült játékosnak ezentúl nem kell majd elhagynia a játékteret ápolást követően. Az IFAB (a FIFA szabályalkotó testülete) által meghozott döntésekről három embert: egy edzőt, egy játékvezetőt és az Origo sportújságíróját kérdeztük meg.

Elsőként Urbán Flórián, 40-szeres magyar válogatott játékos értékelt.

- Abszolút nem értek egyet azzal az ötlettel, hogy a sérült játékos a pályán maradhasson. Azt javasolnám, hogy amennyit fekszik, annyit utána a partvonalon kívül kelljen is töltenie. Ha valakit 45 másodpercig ápolnak, akkor utána azt a 45 másodpercet töltse is a pálya szélén! Már így is rengeteget színészkednek, az orvosi segítségnyújtások 80 százalékára semmi szükség nem lenne, de így aztán végképp elszabadulhatnak a dolgok. Egyértelműen jóval több műesés várható ettől a módosítástól.

- Ami a videobírót illeti, a gólvonal-technológiát még támogattam, de ez már átlép egy határt. Megtöri a játék ritmusát, egy meccs pedig nem 90, hanem 120 percig fog tartani. Történik egy összerúgás, a játékvezető továbbengedi a játékot, majd mégiscsak megállítják, hogy visszanézhessék?! El sem tudom képzelni, milyen következményei lehetnek ennek... Figyeljék meg, legközelebb már azt találják ki, hogy ha a játékvezető harmadszorra is rossz ítéletet hoz, akkor le kell cserélni! - tette szóvá kétségeit a korábbi belgiumi légiós.

Az ügyben sokkal inkább illetékes az 1993 és 2010 között 271 NB I-es bajnoki mérkőzésen és számos nemzetközi találkozón működő korábbi játékvezető, Bede Ferenc, aki manapság a DigiSport állandó szakértője.

- Fontos megjegyezni, hogy a videobíró elfogadásával olyan szabályváltoztatás léphet érvénybe, amitől eddig mindenki eléggé ódzkodott. Azt viszont még nem tudni pontosan, hogy ez mire is fog pontosan kiterjedni, márpedig ez a legfőbb kérdés. Vonatkozhat büntetőszituációra, lesszituációra, kiállításszituációra. Ez meghosszabbíthatja a mérkőzés időtartamát. Rengeteg múlik azon, hogy milyen eseményeket vizsgálnak majd ezzel, de amikor legutóbb én a tervezetről hallottam, úgy emlékszem, a les benne sem volt ? kezdte értékelését Bede.

- Tisztában vagyok vele, hogy minden szurkolónak és nézőnek az a legfontosabb, hogy jó döntés szülessen; az aggályom mégis az, hogy a játékvezetés szinte gépiessé fog válni. A felelősség sem lesz már ugyanaz, mint ami régen volt. Nem lehet előre látni, hogy milyen hatásai lesznek ennek. Eleinte a gólvonal-technológia is tabu volt, de ma már látjuk, hogy igenis hasznos találmány, ami meccsek kimenetelét változtathatja meg. Ez persze más eset ? vallotta a tapasztalt játékvezető, aki szerint könnyen előfordulhatnak majd olyan szituációk is, ahol többszöri visszanézés után sem egyértelmű, mi a helyes ítélet.

? Gyakori érv volt a videobíró bevezetése ellen, hogy a labdarúgás egy olyan sportág, amit a megye III-ban és a Bajnokok Ligájában is ugyanúgy játszanak. Én ezt másképp látom. Teljesen mások a követelmények amatőr és profi szinten, a fenti gondolat azt jelentené, hogy a gólvonal-technológiát sem lehetett volna bevezetni ? szögezte le a 2002-2003-as szezon Év Játékvezetője.

? Jómagam korábban úgy gondoltam, hogy amikor elérünk erre a pontra, nem a játékvezető valamiféle segítője nézi majd vissza a jeleneteket, hanem maga a spori, mégpedig a karóráján. A technika ezt már megengedné ? mondta el saját javaslatát Bede Ferenc, aki az ápolás utáni pályaelhagyás kérdéséről is vázolta véleményét.

? Az egyetlen ok, amiért ezt bevezethetik, az az, hogy az orvosi segítségnyújtást követően a játékosnak eddig el kellett hagynia a pályát, amivel a sérült játékos csapata hátrányt szenvedett, 15-20 másodperc alatt akár gólt is kaptak. Ezt akarhatták kiküszöbölni ezzel a módosítással, másra nem is igazán tudok gondolni. Nagyon érdekes, hogy ahogyan a videobíróval előrelépünk egyet, úgy ezzel egy hátrafelé az időben, hiszen ez sok-sok éven keresztül így működött korábban is. Éppen ezért formálták ilyenné, hogy ne lehessen egy taktika része időhúzó szándékkal, tendencia se alakulhasson ki - nyilatkozta a 2004-es Eb-n egy meccsen közreműködő játékvezető.

- Elméletileg a pályán ápolni sem lehet, de természetesen amikor az orvosi stáb bejön, először megvizsgálják a sérülés jellegét. A fejsérülésekkel csínján kell bánni ? fogalmazott Bede.

De akkor mi lenne a helyes megoldás?

- A mostani rendszer a legjobb. Nézve a mai mérkőzéseket, ebben a szisztémában nem látok hibát. Ha extra dolgok nem történtek, a játékos elhagyta a pályát és jelentkezett a játékvezetőnél, záros határidőn belül visszatérhetett a játéktérre. Ebben a gyakorlatban nem láttam olyan hibát, amit orvosolni kellett volna, de talán nem figyeltem eléggé - nyilatkozta az ellenőrként is dolgozó Bede.

Az NB I-ben és a nemzetközi színtéren is egyre többször felmerült, hogy léteznek esetek, amikor a játékvezető számára is világos módon szimuláló játékost a levonulás után nem azonnal engedték vissza, hanem ? a hazai nézők egyre hangosabb elégedetlenkedésének közepette ? néhány támadás erejéig a partvonalnál várakoztatták.

? Profi világról beszélünk, szerintem ezt egyetlen játékvezető sem engedheti meg magának, ennél sokkal nagyobb kontroll alatt vannak. Ebben nem hiszek. Talán olyan már volt, hogy nem 10, hanem 15-20 másodperc után térhetett vissza, de semmi esetre sem lehet ennél több időről szó. A játékvezetőnek egyébként is van fegyvere: a hosszabbítás. Ha akarja, az elfecsérelt időt később még könnyedén beszámíthatja ? vélekedett a 2000-es években Szabad Föld-kupa, a Magyar Kupa, a Magyar Szuperkupa és a Magyar Ligakupa döntőin egyaránt közreműködő Bede.

Szintén időről időre aktuálissá váló kérdés, hogy a szimuláló játékosokat a mérkőzést követően a videofelvételek alapján a fegyelmi bizottság miért nem tiltja el.

 Kezd bejönni a gyakorlatba. Angliában az idei évtől már létezik az a szabály, hogy amennyiben egy kiállítás egy másik játékos szimulálásából ered  tehát a játékvezető tévedésből zuhanyozni küldi az egyik fél labdarúgóját -, akkor a szimulánst utólag is eltilthatják. Hogy itthon is terveznek-e ilyet, azt nem tudom megmondani - zárta szavait az utoljára egy Kecskemét-MTK mérkőzést vezető ikonikus magyar játékvezető.

Végezetül az Origo futballszakíróját, Mártha Bencét is megkérdeztük a szabályváltozásokról.

- Az, hogy ápolást követően nem kell lejönnie a játékosnak, kétélű dolog. Egyrészről így addig lehet húzni az időt, ameddig csak akarják (más kérdés, hogy ha a bíró következetes, annyit hosszabbít, hogy meg sem éri), viszont ha kötelező elhagynia a játékteret, akkor való igaz, hogy emberhátrányba kerül a csapat. Már így is nevetséges, amit néhány együttes szimulálás terén művel, nem gondolnám, hogy ez még inkább teret kapna ettől. Összességében ez talán nem rossz döntés - kezdte Mártha.

- A videobíró iszonyatos vitákat fog kiváltani. A holtidő nyilván megnő majd, és eltűnik az a része a játéknak, amit érdekes módon sokan hiányolni fognak: nevezetesen hogy a bírói hiba is része a játéknak ? de hát haladni kell a korral - fogalmazott az olasz foci szakértője.

- Azokban a sportágakban, ahol van videobíró, ott jól működik, és a magyar amerikaifoci-meccseken, vagy a jégkorong MOL-ligában sem alkalmazzák, mégsem éri kritika az amerikai bajnokságokat emiatt. Nem gondolnám, hogy szignifikánsan megnőne ettől a mérkőzések ideje, hiszen egy segítő folyamatosan a vonal mellett van és figyeli az eseményeket képernyőn. Ha észlel valamit, egyszerűen jelzi. Ami a futball legendásan jó tervezhetőségét illeti, nos az valóban sérülhet, de a jelek szerint a szabályalkotókat ez most nem érdekelte - zárta gondolatait Mártha.

Bogi is beveszi a Groupama arénát Mérkőzés beharangozó
2016.03.09 21:25
Bogi is beveszi a Groupama arénát

Ki gondolta volna, hogy az ország egyik legjobb játékvezetője, Bognár Tamás még nem vezetett NB. I-es mérkőzést a Groupama Arénában.

Ki gondolta volna, hogy az ország egyik legjobb játékvezetője, Bognár Tamás még nem vezetett NB. I-es mérkőzést a Groupama Arénában. Pár hétig pihentette a Berzi-Puhl duó Bogit, hiszen ez előző hétvégéig nem sikerült játékvezetőként küldeni NB-be. Azóta szerdán már BL mérkőzésen is járt.

 
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia
 
MLSZ kód: 1043427
Forduló: 25. forduló
Dátum: 2016-03-12- 18:00:00
Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető: Bognár Tamás (653)
Asszisztens 1: Berettyán Péter (813)
Asszisztens 2: Kóbor Péter (2850)
Alapvonali assz 1.: Iványi Zoltán (1229)
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila (3794)
Tartalék jv.: Buzás Balázs (2045)
Ellenőr: Juhos Attila (107)
   
A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 140
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es vezetés 2016-03-05 - OTP Liga - Paksi FC-Békéscsaba
Kiosztott sárgalap: 600
Kiosztott piroslap: 45

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 9
Legelső mérkőzés 2015-07-26 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút
Legutolsó mérkőzés 2016-03-05 - OTP Liga - Paksi FC-Békéscsaba
A versenyben kiosztott sárgalap: 52
A versenyben kiosztott piroslap: 3

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2015-07-26 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút 2015-08-22 - OTP Liga - Felcsút-Vasas
A versenyben kiosztott sárgalap: 7
A versenyben kiosztott piroslap: 0
Balesetet szenvedtek a játékvezetők! Mérkőzés beharangozó
2016.03.09 18:08
Balesetet szenvedtek a játékvezetők!

A Békéscsaba tájékoztatása szerint autóbalesetet szenvedett a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésre kijelölt játékvezetői hármas, így jelen pillanatban m&

A Békéscsaba tájékoztatása szerint autóbalesetet szenvedett a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésre kijelölt játékvezetői hármas, így jelen pillanatban még nem tudni, ki vezeti majd a 18 órától kezdődő találkozót. A Békéscsaba Facebook-oldalán megjelent rövid közlemény a balesettel kapcsolatban. "Sajnálatos változás történik a játékvezetők személyében - mivel a Békéscsabára indult Pintér Csaba, Viszokai László és Becséri Gergely autóbalesetet szenvedett. Jelen pillanatban az új játékvezetők kijelölése és küldése van folyamatban. A Békéscsaba 1912 Előre ezúton fejezi ki sajnálatát és mielőbbi felépülést kíván sporttársainknak!" forrás: csakfoci.hu

 

Azóta az nso.hu pontosította a cikket:

A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint az eredetileg kijelölt játékvezető, Pintér Csaba viszont nem tartózkodott a balesetet szenvedő autóban, így ő vezeti majd a találkozót. Az MLSZ Játékvezető Bizottsága a tartalékok közül jelölt ki új asszisztenseket, így Pintér Csaba munkáját ifj. Kormányos Gábor, Szvetnyik Bence, Berger József és Nazsa Tamás segíti. Az újonnan kijelölt játékvezetők azonnal a helyszínre indultak, ezért a találkozó kezdési időpontja nem változik az eredetileg kijelölthöz képest.  

 

A korábbi kiváló játékvezető, a mérkőzés jelenlegi ellenőre, Vágner László a Fradimediának elmondta: valóban baleset érte a meccs bírói stábját, de az összecsapás játékvezetője nem változott, az eredetileg kijelölt Pintér Csaba vezeti le az összecsapást. Balesetet szenvedett asszisztenseit kórházba kellett szállítani, de szerencsére nincsenek súlyos sérülések, ennek ellenére őket pótolni kellett. A helyettesítést megoldó asszisztensek is jogosultak természetesen arra, hogy közreműködjenek a mérkőzés megfelelő lebonyolításában.

Hibabejelentő Szerkesztőség
2016.03.09 17:21
Hibabejelentő

Amennyiben úgy tapasztalod, hogy az álalat lehívott statisztika nem megfelelően jelenik meg, úgy kérlek használd a hibajelzőt, amely közvetlenül küld közvetlenül a szerkesztőknek.

Amennyiben úgy tapasztalod, hogy az álalat lehívott statisztika nem megfelelően jelenik meg, úgy kérlek használd a hibajelzőt, amely közvetlenül küld közvetlenül a szerkesztőknek.