Legfrissebb Hírek

Miért nem hiányzik 25 Kazincbarcikai játékvezető? Megyei játékvezetés
2019.02.22 17:01
Miért nem hiányzik 25 Kazincbarcikai játékvezető?

Szétverték Borsodban azt, ami korábban jól működött. Kurmai és Márkus csak ehhez értett.

Szétverték Borsodban azt, ami korábban jól működött. Kurmai és Márkus csak ehhez értett.

A kazincbarcikai „Játékvezetői megye III. – as csapat” úgy működött mint egy nagy család, minden héten keddenként gyűlést tartottak, megbeszélték mi történt előző héten a mérkőzéseken. Majd gyűlés után ismerhették ma a játékvezetők a következő heti küldést. Már a küldések ismeretében a játékvezetők megbeszélték, hogy hogyan és mikor mennek mérkőzésre, hol találkozunk ki megy autóval stb.

Ezután következett az edzés, mindig magas létszámban vettek részt a játékvezetők. „Nagyon sokan a mi edzésünket választották a környék magasabb osztályban működő játékvezetői, a központi Miskolci edzés helyett.” – nyilatkozta weboldalunknak a korábbi, elüldözött csoportvezetője.

„A bajnokságra a felkészülést egy edzőtábor biztosította, az elmúlt években 4 alkalommal külföldön szerveztünk edzőtábort, Erdélyben (Szovátán) profi körülmények közt, ott ahol korábban a Szovátai edzőközpont volt a Román Labdarúgó Válogatott fő hadiszállása!” „Programokkal, kirándulásokkal, nagyon sok hozzátartozó, barátnő, szülök elkísérték a játékvezetőket így amíg a játékvezetők a hivatalos programokon vettek részt addig vendégeknek hasznos és szórakoztató időtöltést szerveztünk.”

Nagyon jó volt látni, hogy a fiatal, idősebb játékvezetők sokat beszélgettek és a kialakult kölcsönös tisztelet után majd a mérkőzésekre már barátként utaznak.

„Az évet bállal zártuk, ahol neves híres hazai sztárvendéggel biztosítottuk a fergeteges hangulatot. Nekünk volt pénzünk fellépőkre és volt ceremóniamester is.”

Több borsodi játékvezetőt kerestünk meg, akik vállalták is, hogy nyilatkoznak weboldalunknak.

Egy 50 éves játékvezető visszatekintése:

20 év kézilabdázást és 13 év labdarúgást követően labdarúgó játékvezetőként folytattam sportpályafutásomat, melyre többnyire szívesen tekintek vissza.

Lipták Árpi bácsi és Fehér Gyula játékvezetők biztatására 47 évesen beadtam a jelentkezésemet a tanfolyamra, melynek végén sikeres vizsgát tettem. Pozitív élményként könyveltem el a vizsgáztatók részéről érkezett motivációt, Kurmai Zoli bácsi biztató szavait. A tanfolyam lezárását követően a Megye III. kazincbarcikai csoportjának tagjaként kezdtem el működésemet. Mind játékvezetőként, mind pedig asszisztensként szívesen vettem részt a mérkőzéseken, és igyekeztem mindig legjobb tudásom szerint teljesíteni. A játék szeretetén túl a társak, az összetartó közösséghez tartozás ereje is vonzott. Néhány év múlva lehetőségem nyílt a Megye II. keretein belül is kipróbálni tudásomat, ahol a megszokott baráti hangulatot egy kevésbé kellemes és kevésbé őszinte légkör váltotta fel. Nem egyszer tapasztaltam rosszindulatot, áskálódást és lekezelő hangnemet, melyeket indokolatlannak éreztem. Egy alkalommal, amikor munkám miatt nem tudtam mérkőzést vállalni, egy korábban másképp viselkedő vezető választás elé állított: a munka vagy a játékvezetés. Az ellenőrzések során az illetékesek elégedettségükről biztosítottak, ám a következő aktuális tavaszi tesztek előtt nem támogatták további működésemet, életkoromra hivatkozva. Indoklásuk több szempontból is érthetetlen volt számomra: munkámat előzőleg megfelelőnek ítélték, továbbá más, nálam idősebb játékvezetők pályafutásának folytatása elé ugyanezen indokkal nem gördítettek akadályt. A történtek után újra a Megye III. csoportban folytattam, ahol nagyon jól éreztem magam. A csapatot összefogó Károly Sándor olyan légkört teremtett, ami minden szerencsés idetartozó számára lelkesítő és vonzó volt. Közös edzések, jó hangulatú beszélgetések, változatos programok, szép környezetben szervezett edzőtáborok fokozták az összetartozás érzését minden részt vevő játékvezetőben és családtagjaikban. Úgy érzem, példaértékű közösség alakult ki körzetünkben vezetőnknek köszönhetően.

A Megye III. csoportok központosítása véget vetett a kialakult kisebb közösségek addigi tevékenységének. Az új vezetőség változtatott az addig sikeresen működő rendszeren. A változások hatására több játékvezető is befejezte többre hivatott pályafutását. Jómagam is ekkor hoztam meg ezt a döntést. Véleményem szerint az összevonást követően nem szerencsésen módosult a játékvezetők tesztelése, ennek eredményeként történt az a bizonyos sajnálatos eset, mely sokakat felháborított.

Bár egy ideje már nem fújom a sípot, szívesen emlékszem vissza a helyi csoportban, a barcikai társakkal, barátokkal együtt szerzett tapasztalatokra, felejthetetlen nyomokat hagytak bennem. Sokat kaptam, sokat tanultam, életemnek egy szép szakaszaként könyveltem el a Megye III. kazincbarcikai csoportjában eltöltött éveket.

40 éves jatékvezető:

Testnevelő tanárként, edzőként amatőr csapatoknál rengeteget beszélgetek játékokosokkal, akik el akarnak menni klubjuktól, vagy abba akarják hagyni az adott csapatsportot, vagy már megetették. A válaszok 80%-ban az indok, hogy nincsennek már ott a barátaim! Minden amatőr csapatjáték lényege a barátság, jól érezzem magam a közös tevékenység közben.

Amikor ez megszűnik, már nem ad élményt és akkor szembesülünk vele, hogy a közösség miatt jártam le, nem a verseny miatt. Velem is ez történt meg. A barátok miatt mentem hétvégente lengetni, hétköznap edzeni. Számomra ismeretlen, bár szimpatikus emberekkel, nem az az élmény. Amikor lerombolja valaki a közösségemet, miért álljak oda mellé? Elég idős vagyok, hogy tudjam mi a jó nekem, és döntésemet a jv befejezéséről csak ez befolyásolta. Nem beszélhetek társaim nevében, de szerintem az övéket is. Elértük a jv-ben amit el tudtunk, nekünk már csak a közösség motivált! A fiatalok folytatják, mert céljaik vannak, nekünk már csak az élmény volt.

2013-ban 17 évesen vizsgáztam a Borsodi LSZ- nél mint játékvezető:

A kazincbarcikai megyehármas keretbe kerültem, ott ismerkedtem meg egy nagyszerű társasággal. Szerettem volna minél feljebb jutni és jól teljesíteni. A barcikai “csapat” úgy működött mint egy nagy család, minden héten keddenként taggyűlést ki ő ki tartottunk, megbeszéltük mi történt az előző hétvégén a mérkőzéseken, majd a barcikai vezetőség Károly Sándor és Lipták Árpád, nekünk csak Árpi bácsi közölték velünk az eheti küldést, majd a jv hármasok megbeszélték azt, hogy hogyan, mikor megyünk a mérkőzésre. Ezután közös edzést tartottunk, amin mindig magas létszámban vettünk részt, pedig volt aki Ózdról járt le barcikára minden egyes kedden. Mindent elmond a társaságról hogy sokan mint megye 1-es, 2-es játékvezetők is a környékről inkább hozzánk jártak edzésre, mint a megyei központi edzésre, ahol a létszám mindig sokkal alacsonyabb volt mint nálunk.

A megyei edzőtáborok inkább hasonlítottak kiképző táborra. Semmi szabad idő, állandóan előadások, ha valaki olyat csinált ami a vezetőségnek nem tetszett, számíthatott a nyilvános megalázásra mindenki előtt.

Idővel csak összejött a központosítás, közös fizikai teszt, elméleti teszt, ezzel nem is lett volna baj, de amit mi csináltunk minden kedden barcikán, hogy megbeszéltünk mindent, azt nem fogadták el, elvárták hogy járjunk be a megyei edzésre. Ha valaki a munkahelye miatt nem tudott mérkőzést vállalni megkérdezték tőle, hogy mi a fontosabb a munkahelye vagy a játékvezetés döntse el.

A küldések össze-vissza voltak megcsinálva, nem volt átlátható.

Sokan közülünk abba hagyták 2017 februárjában a működést és azt mondták nem vagyunk hajlandóak tűrni amit a megyei vezetőség csinál, inkább közösen azt mondjuk elég volt és nem működünk tovább.

Majd a vezetőség idiotizmusa abban teljesült ki amikor 2017 augusztusában megtörtént a tragédia. 40 fokos melegben, hőségriadóban futni fizikai tesztet délben. Sajnos egy kolléga életével fizetett az ostobaságuk miatt. A futás előtt többen jelezték, hogy nagyon meleg van miért kell futni, erre az volt a válasz a mérkőzésen is meleg van.

Azóta új vezetőség van, arról nem tudok nyilatkozni milyenek, mert 2017-ben én is abba hagytam a játékvezetést.

OTP Liga 22. forduló küldése Mérkőzés beharangozó
2019.02.22 16:26
OTP Liga 22. forduló küldése

Az MLSZ közzétette a hétvégi NB. I-es küldéseket.

Az MLSZ közzétette a hétvégi NB. I-es küldéseket.

Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC

MLSZ kód: 1345088
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Farkas Ádám
Asszisztens 1: Albert István
Asszisztens 2: Szert Balázs
Alapvonali assz 1.: Németh Ádám
Alapvonali assz 2.: Radványi Ádám
Tartalék jv.: Szalai Dániel

 

Mezőkövesd Zsóry FC - Kisvárda Master Good

MLSZ kód: 1345089
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Berettyán Péter
Asszisztens 2: Varga Gábor
Alapvonali assz 1.: Szilasi Szabolcs
Alapvonali assz 2.: Csonka Bence
Tartalék jv.: Medovarszki János

 

Mol Vidi FC - Switelsky Haladás FC

MLSZ kód: 1345090
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Garai Péter
Alapvonali assz 1.: Szőts Gergely
Alapvonali assz 2.: Nagy Róbert
Tartalék jv.: dr. Varga Zsolt

 

Újpest FC - DVTK

MLSZ kód: 1345092
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Vad II. István
Asszisztens 1: Horváth Róbert
Asszisztens 2: Becséri Gergely
Alapvonali assz 1.: Takács János
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Szalai Balázs

 

Paksi FC - DVSC

MLSZ kód: 1345093
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Pintér Csaba
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: Király Krisztián
Alapvonali assz 1.: Bognár Tamás
Alapvonali assz 2.: Kulcsár Katalin
Tartalék jv.: Georgiou Theodoros

 

Budapest Honvéd - MTK Budapest

MLSZ kód: 1345091
Forduló: 22. forduló
Dátum: 2019-02-23 - 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Szécsényi István
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Andó-Szabó Sándor
Alapvonali assz 2.: Iványi Zoltán
Tartalék jv.: ifj. Tóth Vencel

 

Interjú a nyugdíjas korú Solymosival Játékvezetőkről
2019.02.20 17:49
Interjú a nyugdíjas korú Solymosival

Ha befejezi a profi játékvezetést, lehet, hogy szakácsnak áll.

Ha befejezi a profi játékvezetést, lehet, hogy szakácsnak áll. Ma már nem biztos, hogy kiállítaná a Fradi támadóját a balhés derbin, de vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy elvezette azt a meccset. Szerinte a mai fiatal játékvezetőknek sokkal nehezebb dolguk van, mint nekik volt. Interjú Solymosi Péterrel, aki büszke rá, hogy túlkorosként az NB I-es klubtulajdonosok az év bírójának választották.

Mennyire lepte meg, hogy az NB I-es klubvezetők szerint Ön lett az előző év legjobb játékvezetője?
– Meglepett, ugyanakkor minden elismerés jólesik, még akkor is, ha nem a szakma szavazott – kezdte Solymosi Péter a csakfoci.hu-nak. – Nem tudom, mi alapján döntöttek, de mivel régi motoros vagyok, sokszor láthattak már a saját mérkőzéseiken és valószínűleg többségében elégedettek voltak a teljesítményemmel. Érdekes, hogy a teljes szezonban egy játékost állítottam ki, az utolsó fordulóban a kispesti Skvorcot küldtem le a pályáról, de nem volt belőle probléma a helyszínen, és úgy tűnik a Honvéd tulajdonosa sem neheztelt ezért, hiszen rám szavazott.

Érdekesség, hogy az előző évhez hasonlóan, ezúttal is egy „túlkoros” játékvezető végzett az élen. Ez jelentheti azt, hogy gond van az utánpótlással?
– Úgy látom, hogy vannak fiatal kollégák, akik „mocorognak” és akik idővel majd átvehetik a helyünket. Azt azért látni kell, hogy egy mostani fiatal játékvezetőnek sokkal nehezebb dolga van, mint például nekünk volt. Ha valaki leteszi a vizsgát, még nem játékvezető, egy érési folyamaton kell keresztülmennie, amit nem lehet felgyorsítani. A 12 csapatos NB I-ben minden meccsnek komoly tétje van, ami azt jelenti, hogy egy fiatalt azonnal a mélyvízbe kell dobni. A mi időnkben rutint lehetett szerezni „csendesebb” mérkőzéseken, most erre nincs lehetőség.

Ön meddig tervez még?
- Fél szezonokban gondolkodom. Amíg van rám igény és én is úgy érzem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak, addig csinálom. 50 éves koromig azonban biztosan nem akarok bíráskodni.

– Ha vége a bajnokságnak, átbeszéljük a tapasztalatokat és ha mindenki elégedett, akkor maximum még egy félévet vállalok, többet aligha.

Korábban szakácsként és gépkocsivezetőként dolgozott. Ha véget ér a játékvezetői karrierje, tudja már, hogy mihez kezd?
– Végzettségem szerint szakács vagyok, a mai napig nagyon szeretek főzni. Amikor elkezdtem a játékvezetéssel komolyabban foglalkozni, sajnos abba kellett hagynom a szakácskodást, hiszen a hétvégén a mérkőzésem miatt nem tudtam a saját szakmámban dolgozni, ekkor lettem gépkocsivezető egy gyógyszeres cégnél.

NEM ESNÉK AZONBAN KÉTSÉGBE, HA ÚJRA SZAKÁCSKÉNT KELLENE DOLGOZNOM, SŐT, ÖRÜLNÉK NEKI. JÁTÉKVEZETŐKÉNT FOLYAMATOSAN PSZICHÉS NYOMÁS ALATT VAGYUNK, EZÉRT TALÁN JÓT IS TENNE, HA TELJESEN MÁSSAL FOGLALKOZNÉK, PERSZE, AZT SEM ZÁROM KI, HOGY A FUTBALLBAN MARADOK VALAMILYEN FORMÁBAN.

Akik közelről ismerik Önt, azt mondják, hogy a zord külső egy megértő, játékospárti játékvezetőt takar. Egyetért ezzel?
– Azok a játékosok, akiket kiállítok, biztosan nem így vélekednek, de igen, alapvetően én is azt gondolom, hogy a „jó fej” játékvezetők közé tartozom. Próbálok a pályán nem úgy viselkedni, mint egy serif, aki le akarja vadászni a játékosokat. Sokat kommunikálok a meccsek alatt, a kollégáim szerint túl sokat is, de a legtöbb esetben ez kifizetődő. Egy jókor, jól megválasztott mondattal sokszor csillapítani lehet a feszültséget a pályán. Előfordul, hogy a humor is segít: volt olyan, amikor egy meccs után az egyik játékos nagy hévvel jött reklamálni és közölte, hogy nem elégedett a teljesítménnyel. Erre mondtam neki, hogy „valóban, játszott már ennél jobban is”. Azonnal elmosolyodott és be is fejezte a reklamálást.

Az előző szezonban talán az átlagosnál is többet foglalkoztak a játékosok és az edzők a mérkőzések után a játékvezetőkkel. A lefújást követően Önök tudják, hogy mikor milyen szituációban hibáztak?
– Ott a pályán nem tudjuk. Ha például az első félidőben van egy kétes szituáció, a szünetben nem nézhetjük meg és nem is lenne jó, ha úgy mennénk ki a folytatásra, hogy tudjuk, tévedtünk, hiszen az megzavarhatná a fejeket. Három fordulónként a főnökeink kielemzik a teljesítményünket és tulajdonképpen úgy működünk, mintha a bajnokság 13. csapata lennénk: vannak, akik jó formában vannak közülünk és vannak, akiket formába kell hozni vagy adott esetben pihentetni.

Hogy viseli egy játékvezető, ha nagyobb hiba után pihentetik?
– Tudomásul vesszük. Nem duzzogunk, nem háborgunk, nem fúrjuk a másik kollégát. Igyekszünk úgy készülni, hogy legközelebb ne legyen gond a teljesítményünkkel.

Az mennyire teszi nehezebbé egy játékvezető felkészülését az adott bajnoki mérkőzésre, ha csak péntek este tudja meg, hogy hétvégén hol vezet meccset?
– Ilyen döntés született, ezt el kell fogadnunk. A játékvezetők egész héten úgy készülnek, hogy hétvégén mérkőzést vezetnek, mindig minden esetben késznek kell lenni a beugrásra, mint ahogy például már a tavaszi szezonban is előfordult ilyesmi betegség miatt. Van olyan kolléga, akinek kifejezetten jó, ha mondjuk pénteken délután tudja meg, hogy egy rázósabb meccset vezet, így legalább nem ezen görcsöl egész héten.

Az Ön pályafutásának legrázósabb meccse minden bizonnyal a 2010-es Újpest-Fradi (6-0) derbi volt. Ez mennyire volt kihatással a karrierjére?
– A karrieremre nem biztos, de ha bárhol szóba kerül a nevem, főleg Ferencváros-szurkolók körében, akkor a mai napig van, aki szerint én vagyok az a bíró, aki elvezette a meccset. Az első félidőben volt egy kétes szituáció, amikor Marek Heinz lendítette a lábát az ellenfél felé, de nem találta el.

AKKOR ABBAN A PILLANATBAN ÚGY ÉREZTEM, EZ PIROS LAPOT ÉR. MA MÁR NEM BIZTOS, HOGY ABBAN A SZITUÁCIÓBAN KIÁLLÍTANÁM. UTÁNA EGY IDEIG NEM VEZETTEM DERBIT, DE AZTÁN A RÉGI ÜLLŐI ÚTI STADION UTOLSÓ FRADI-ÚJPESTJÉT RÁM BÍZTÁK. AMIKOR KIMENTÜNK MELEGÍTENI A KAPU MÖGÖTT LÉVŐ FRADI-SZURKOLÓK KIRAKTAK EGY MOLINÓT AZZAL A FELIRATTAL, HOGY „SOLYMOSI, EGYRE VIGYÁZZ! MAGADRA.” A MECCS AZTÁN SIMÁN LEZAJLOTT, A LEGKISEBB BALHÉ NÉLKÜL.
Azóta nagyon sok fradistával találkoztam, többször az utcán megállítottak, de mindig normál hangnemben tudtunk beszélgetni.

Itthon a topbírók közé tartozott, de soha nem volt FIFA-játékvezető. Miért?
– Amikor komolyan szóba kerülhettem volna, akkor került fel Vad Pista és Fábián Misi, mindketten fiatalabbak voltak és végül rájuk esett a választás. Vad komoly karriert futott be, míg Fábián nagyon jól indult, 3-4 nyelven tökéletesen beszélt, ezért az akkori főnökeink benne többet láttak. Tartalék-, valamint alapvonali játékvezetőként közreműködtem Európa Liga-csoportmeccseken, láttam, hova juthattam volna. Nem fogok azonban soha rossz szájízzel gondolni arra, hogy ez kimaradt, hiszen vezettem csaknem 300 NB I-es meccset, köztük nagy rangadókat, Magyar Kupa-döntőket. Ha ma véget érne a karrierem, elégedett lennék.

PRIVACSEK ANDRÁS

Bükre utaztak az NBIII-as kerettagok és akadémistáink Megyei játékvezetés
2019.02.20 05:46
Bükre utaztak az NBIII-as kerettagok és akadémistáink

2019. február 13-17. között került megrendezésre az országos NB III-as edzőtábor Bükön.

2019. február 13-17. között került megrendezésre az országos NB III-as edzőtábor Bükön.

A táborban részt vettek játékvezető kollégáink, Borbás Bottyán, Dobai János, Kakuk Szabolcs, Török Sándor illetve ellenőreink Kalmár László és Szekeres Károly is. Továbbá meghívást kapott az ősszel az alapfokú akadémiára felvételt nyert Virág András Barnabás (játékvezető) és Bereczki Bence (asszisztens) kettős.

A programban az elméleti teszt megírásán kívül – melyet mindenki sikerrel teljesített – szerepeltek csoportos foglalkozások, sérülés megelőzésről és edzéselméleti témákról szóló előadások is. A fizikai felmérésre február 26-án kerül sor.

Az NBIII-as tábort megelőzően Kormányos Gábor NBII-es asszisztensünk is részt vett a büki edzőtáborban, ahol ő is sikeresen teljesítette az elméleti tesztet.

Veszprém: Hol a pénzük Feri bá? Megyei játékvezetés
2019.02.19 16:27
Veszprém: Hol a pénzük Feri bá?

Ismét felteszik a veszprémi játékvezetők Csík Ferencnek, hogy hol a pénzünk??

Ismét felteszik a veszprémi játékvezetők Csík Ferencnek, hogy hol a pénzünk??

 

Nem először fordul már elő az elmúlt időszakban, hogy a megyei igazgató nem engedélyezte a játékvezetői pénzek kifizetését. A játékvezetők jogosan kérik a pénzt, hiszen elég sok kötelezettséget ír nekik elő Csík Ferenc.

Csík azonban a szerződésben foglalt kötelezettségeknek nem tesz eleget, így a veszprémi játékvezetők megint nem jutottak pénzhez.

 

Kassai EL meccset vezet Nemzetközi feladatok
2019.02.19 11:33
Kassai EL meccset vezet

Az UEFA Játékvezető Bizottsága Kassai Viktort jelölte ki a csütörtöki Betis-Rennes Európa-liga-találkozó vezetésére.

Az UEFA Játékvezető Bizottsága Kassai Viktort jelölte ki a csütörtöki Betis-Rennes Európa-liga-találkozó vezetésére.

  

21 February 2019, 21:00 CET - Seville (Estadio Benito Villamarín)
Real Betis Balompié (ESP) - Stade Rennais FC (FRA)
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Fourth Official: Péter Berettyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognár (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Balázs Berke (HUN)
UEFA Referee Observer: Rune Pedersen (NOR)
UEFA Delegate: Antonio Talarico (ITA)

Átutazták az országot, szakmailag feltöltődtek Megyei játékvezetés
2019.02.18 13:25
Átutazták az országot, szakmailag feltöltődtek

Közeleg a labdarúgó harmadosztály márciusi folytatásának rajtja, a játékvezetők pedig edzőtáborban hangolódtak.

Közeleg a labdarúgó harmadosztály márciusi folytatásának rajtja, a játékvezetők pedig edzőtáborban hangolódtak.

Bükön töltöttek el 5 napot az NB III-as labdarúgó játékvezetői és asszisztensi, valamint az ellenőri keret tagjai, illetve a meghívottak, akik döngetik a keret ajtaját. Szabolcs-Szatmár-Bereget Sándor Csaba, Takács Ákos, Valu Tibor (játékvezetők), Benkő Róbert, Soós András (asszisztensek), Paráda Róbert és Piskóczi Viktor (meghívottak) képviselték. Mindannyian sikeres szellemi tesztet tettek, a fizikai felmérő későbbi időpontban lesz.

Előzőleg az NB I-es és az NB II-es keret is Bükön edzőtáborozott. Ott Karakó Ferenc, dr. Kulcsár Judit (FIFA), Takács János (NB II) képviselték a megyét, Szilágyi Norbert (NB II) pedig igazoltan volt távol, futsal FIFA-kerettagként a moldovai világbajnoki selejtezőn vett részt - írja a szabolcsjb.hu.

Másfél perc szakmaiság Botrány
2019.02.17 17:34
Másfél perc szakmaiság

Puhl Sándor záróbeszédjével befejeződött az NB. III-ban működő játékvezetők és ellenőrök felkészítése Bükön.

Puhl Sándor záróbeszédjével befejeződött az NB. III-ban működő játékvezetők és ellenőrök felkészítése Bükön.

 

Most arról ne beszéljünk, hogy mennyire mélyen vannak Sándorék, hiszen nem lenne annyi karakter.

Rövidben csak az elmúlt napok:

  • Vasárnap már semmiféle elektronikus eszközt nem lehetett bevinni a termekbe
  • Bács megyei kollégák szombaton nyomkodhatták a telefonjukat, rájuk nem szóltak. Persze, nem lenne hol aludni akkor Vecsésen.
  • Még mindig a kézfogás a téma, hogy a zalai elnök, Balázsi Mihály Úr nem fogot kezet az Akadémia vezetőjével, Vavika Ferenncel. Sanyi bácsi az előzményeket persze nem mondta el., pedig ő is tudja, hogy erős a zalai kézfogás és sokat is ér.
  • Nem került fel senki az NB. II-es keretbe
  • Két játékvezető esett ki a keretből
  • "Kilővik az ellenőröket tavasszal, mert csökkenteni kell a keretet"
  • Másfél perc szakmaiság volt, amikor Szabó Zsolt az m4 csatornán elemezte a játékvezetői tevékenységet! Igaz, Puhl Sándor elmondta, hogy az UEFA is tévedett és persze Szabó Zsolt is!! 
  • Sok lesz az MLSZ számláján a vörös bor, mert Sanyi bá osztogatta vacsorákon.
  • Ismét nem eset szó a jövőképről, milyen lehetőségek vannak felkerülni az osztályból.

 

 Hoztam is, meg nem is, adtam is meg, nem is... Botrány
2019.02.17 08:38
Hoztam is, meg nem is, adtam is meg, nem is...

Megyei Ellenőrök szakmai napja Vecsésen új és eredményes fordulat reményében, "két napos" jeligével került megrendezésre, amely ötlet szintjén maradva nagy


Megyei Ellenőrök szakmai napja Vecsésen új és eredményes fordulat reményében, "két napos" jeligével került megrendezésre, amely ötlet szintjén maradva nagyon jól sikerült...

Nagyon kiváló kezdeményezés, de sajnos mint mindig, az utóbbi időben, részsikereket tartalmazva zajlott le.

Igazából sokan nem értettük, mit kerestünk két napot a családjainktól távolt, hogy ez személyesen mibe került azt már tudjuk. Remélem amit kedves és nagyon jó szakember hírében álló Tóth Vencel úr, megemlítette 100.000 euróba belefért, melyet kaptak az UEFA-tól, az ellenőri képzésre, számomra ez kicsit "gyanús", mert szerintem a nemzetközi szervezetet nem biztos, hogy a megyei vagy regionális ellenőrök "felkészítése" ennyire érdekelné..

Sokkal tényszerűbbnek tartom, hogy ismét beindult a szokásos "vetítés".

Régi arcok nagy napja volt, hiszen a szokásos "teremőrök" elcsépelt poénjai mellett a poroszos szigor kapott teret.(értelmetlen és érthetetlen).

Nem értem minek a cirkusz, teszt és más "szakmai" horror, amikor az ellenőrök létszáma ahogy beszélgettünk,  csökkent, nem kicsit.

Talán ha követnénk egy fejlettebb játékvezetői kultúrával rendelkező ország felkészítő mechanizmusát, akkor a létszám is ugrásszerűen megnőne, és nem az anyagi javak emelésére gondolnék.

Tőlünk Nyugatra, ahol a "kicsi" embereket is megbecsülik, vannak két-három napos képzések, szakmai napok, mérkőzés nézések és egyéb programok. Összejövetelek kötetlen és őszinte észrevételeket tartalmazó "szabad" beszélgetések, nem pedig kötelező tesztelések, profi mérkőzés illetve profi mérkőzések elemzése, mellyel ilyen közegben megyén belül soha nem találkozunk.

A "perzekutoroknak" pedig a tudásukról, megyéjükben, régiójukban, játékvezetőkkel együtt kell számot adni, érvényes licencet nyerve.

Ismerve a játékvezetők filozófiáját, így sokkal jobban elfogadják a "szakmai" ellenőreik értékelését, hiszen látták és tapasztalták, mennyire felkészültek, mellettük.

Nem félévente Vecsésen koptatni a MLSZ számláját. Ezen pénzeket osszák ki az amatőr játékvezetésbe.

Aha tudom erre kapták az eurót.

Remélem erre majd előbb utóbb felfigyelnek azon Igazgatók akik a játékvezetést emberi oldalról megközelítve, ember számba veszik az  amatőr játékvezetést, ellenőrzést.

Felesleges elemezések, időhúzások, "csak teljen a nap" jeligével.

Tegye fel a kezét akinek nem tetszett a két nap?? - kérdezte Vencel a "szeánsz" végén.

Ugyan már ilyen komolytalan kérdés.

Kinek hiányzik hogy alelnök urak és a holdudvaruk ezen lelkizzenek hónapokig.

Különben is, már sokan szabadulni szerettünk volna, ebből a "színházból", ahol már idejelenne a direktoroknak új és   emblematikusabb szereplőket "szerződtetni" .

Köszönöm, hogy megint egy keserű pirulával többet kellett lenyelnem a játékvezetés cukros dobozából a megyei játékvezetés érdekében.

Igaza volt egy ellenőr kollégámnak: Amikor lejár a termék szavatossága, attól az még viseli a márka nevet, de már büdös...

88% szerint nem kell a kétnapos ellenőri továbbképzés Botrány
2019.02.17 06:11
88% szerint nem kell a kétnapos ellenőri továbbképzés

Weboldalunkon keresztül egy hétig tölthették ki az ellenőrök a kérdőívet arról, hogy milyen volt a két napos ellenőri továbbképzés Vecsésen.

Weboldalunkon keresztül egy hétig tölthették ki az ellenőrök a kérdőívet arról, hogy milyen volt a két napos ellenőri továbbképzés Vecsésen.

 

76 ellenőr küldte be a kérdőívre a válaszokat.

 

Íme az elemzés:

Mennyire tartottad hasznosnak a szakmai előadásokat?

  1. (Semennyire) 39 válasz
  2. 28 válasz
  3. 2 válasz
  4. 3 válasz
  5. 4 válasz

 

Hallottál-e újdonságot a két nap alatt?

75%-ban nem hallottak az ellenőrök

Hasznos volt-e a közös mérkőzés nézés?

63%-ban hasznosnak ítélték meg

Le merted-e írni a valós véleményt a játékvezető tevékenységéről?

84%-ban az ellenőrök nem merték leírni a véleményüket

Ha rajtad múlik, akkor jövőre tartanál ilyen két napos továbbképzése?

88%-ban az ellenőrök nem szeretnének ilyen továbbképzést többet

Ki fizette a költségeidet?

84%-ban a saját maguknak fizették

Mennyire voltak felkészülve az ellenőrök?

  1. (Semennyire) 49 válasz
  2. 13 válast
  3. 5 válasz
  4. 3 válasz
  5. 6 válasz

 

Szöveges értékelés:

  • felesleges két napos hülyeség
  • Nagy szar volt.
  • Saját megyében,saját oktatókkal,sokkal színvonalasabb...
  • Saját megyében mint régen...
  • felesleges..
  • Megyéken belül megtartani elég
  • Talán csak Vencel volt egy kicsit felkészült, de ő is ülve laptopról olvasta a szöveget. A többiek, amit kérdeztünk a válaszuk az volt, hogy " ha nagyon fontos akkor meg kérdezem". A közös ellenőri jelentés kiköltésekor a - nagy akadémia vezető - nem tudott hozzá szólni semmihez, csak pirosodva a laptopjába bámult. Még gyöngyi is többet hozzá tudott tenni! Csak gondoljunk bele, hogy kettő óra fagyoskodás a 2-3-4 sorban ülve, majd a Hotelba vissza érve nyolc után, vacsora kilencig. És reggel nyolcra kész kellett lenni a kézzel írott egyéni ellenőrzésnek. A többség otthon gép ellőt ülve megfelelő világítással kb 4-6 óra. A nagy közös értékeléskor a többség jelezte, hogy a játékvezető lehet hogy rosszul ítélkezett, jött a semmit mondó félre magyarázás, "ez nem fehér és fekete hanem szürke" Szerintem több jeles és tapasztalt ellenőrnek is lehetett volna oktatási feladatot adni. A költségünk csak az üzem anyag volt, amit az igazgatóság fog kifizetni, és ha minden jól megy akkor április 10. körül. Még lehetne több mindenről írni!
  • Felesleges
  • Vicc
  • Jobb volt, mint az UEFA dvd-zés!
  • A közös mérkőzés elemzést jó gondolatnak tartom, de inkább csoportvezetőnek kellett volna irányítania a beszélgetést, kiemelve a fontosabb szituációkat. Mert mi nagyon elvesztünk a részletekben és a második félidő fontosabb részleteire és a jelentés kitöltésére már túl kevés idő jutott. A mostani képzést jobbnak tartom mint, ami korábban volt.
  • Szánalmas vergődés
  • Jó volt hasznos volt.Főleg így hogy nem tantermi módon tőrténtek az előadások
  • Jól összeállított program volt.
  • Nulla
  • Időpocsékolás
  • Bejött nekem!!
  • 10.000 Euróból, amit Vencel bácsi mondott, mennyi jutott nekünk? vélhetően semennyi
  • Legalább az útiköltséget fizették volna ki
  • Legalább voltam nb1-es meccsen, ennyi!
  • Jövőre vigyenek el törökbe
  • Tóth Venvel sem a régi.. elvesztette gerinc jellegét, puhatestű lett
  • nem értem mindek kellett ez?
  • jövőre nem jövök!!
  • Ez a vecsési porfészek.... botrány
  • a szenilis hülyék mit mondtak nekünk, semmit.
  • Nekem tetszett! 
Csongrád: Sikeres továbbképzés Megyei játékvezetés
2019.02.16 16:34
Csongrád: Sikeres továbbképzés

Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhelyen tartottuk meg a téli továbbképzésünket.

Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhelyen tartottuk meg a téli továbbképzésünket.

A rendezvényt részvételükkel megtisztelték a mostani alapfokú tanfolyamra járó újonc játékvezetők, a szövetség részéről Dékány Dóra, meghívott vendégelőadónk Hanyecz Bence, illetve megyei referensünk Iványi Zoltán is.

A közel 90 résztvevő a nap első felében a mindenki számára kötelező fizikai teszttel kezdett a Városi Stadionban. Utána egy jóízű ebédet fogyasztott el a társaság a Hordó Pub étteremben.

A nap második felében a Cseresnyés Kollégium adott otthont számunkra, ahol a nyitó előadást Dékány Dóra tartotta, aki az elmúlt időszak IFA rendszer- és elszámolások problémáiról beszélt. Ezután játékvezetőink elméleti tesztet töltöttek ki. A továbbképzés vendég előadója Hanyecz Bence volt, aki jelenleg is aktív NB III-as Játékvezető. A videóval színesített elődadásának témája “A játékvezető, és az asszisztensi felelősségi területek, és a feladatok felosztása”. Ezt követően 25 klipből álló videós tesztet töltöttek ki a játékvezetőink, melyben nem csak az UEFA által közzétett jeleneteket láthattak, hanem a megyei életből is voltak bejátszások.

A nap zárásaként az elméleti teszteknek a kiértékelését követően Kalmár László elnök úr megtartotta évértékelő beszédét, és bezárta a továbbképzési napot.

Beismerte végre hibáját Gaál Botrány
2019.02.16 15:34
Beismerte végre hibáját Gaál

Délelőtt írtunk arról, hogy Gaál Gyöngyi saját e-mail címére kér adatszolgáltatások!

Délelőtt írtunk arról, hogy Gaál Gyöngyi saját e-mail címére kér adatszolgáltatások!

Most jött egy elnézést kérő levél és végre volt aláírás is!! Ami az elmúlt 6 évben soha nem volt.

 

Tisztelt Elnök Úr!

 
Elnézésüket kérjük, tévesen egy nem létező e-mail cím került a levélbe.
 
A táblázatokat természetesen a gaal.gy.,,gyi@mlsz.hu e-mail címre kérjük.
 
Köszönettel:
 
Gaál Gyöngyi
Játékvezetői iroda