Legfrissebb Hírek

IFAB: több pontban változnak a labdarúgás szabályai Szabályváltozás
2019.03.03 06:03
IFAB: több pontban változnak a labdarúgás szabályai

Fontos módosítást fogadott el a kezezésre vonatkozóan a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB, amely a skóciai Aberdeenben ülésezett a hétvé

Fontos módosítást fogadott el a kezezésre vonatkozóan a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB, amely a skóciai Aberdeenben ülésezett a hétvégén. Az új szabályok a 2019–2020-as idénytől hatályosak.

A kézzel elért gólok a jövőben nem érvényesek függetlenül attól, hogy a játékos véletlenül ért-e a labdához vagy sem. Ugyanez vonatkozik azokra a találatokra, amelyek vétlen kezezéssel induló támadásból születnek.

Ezek a szabálymódosítások korlátozzák a játékvezetők mérlegelési jogkörét, egyben megkönnyítik a munkájukat – közölte szombati ülése után az IFAB.

Arról is döntés született, hogy a támadó csapat játékosai a következő idénytől nem állhatnak be a sorfalba a szabadrúgásoknál.

A cseréknél a lecserélt játékosoknak az oldalvonal legközelebbi részén kell elhagyniuk a pályát.

Amikor a bírókat érinti a labda, akkor játékvezetői labdával folytatódik a játék, a tizenegyeseknél pedig a kapusoknak már csak az egyik lábukkal kell érinteniük a gólvonalat - írja az MTI közleményében.

Ketten jubiláltak Játékvezetők statisztikái
2019.03.03 06:01
Ketten jubiláltak

Az OTP Liga hétvégi mérkőzésen Karakó Ferenc 150 alkalommal működött közre az élvonalban, míg Lémon Oszkár 50 alkalommal volt az élvonalban tartalék j

Az OTP Liga hétvégi mérkőzésen Karakó Ferenc 150 alkalommal működött közre az élvonalban, míg Lémon Oszkár 50 alkalommal volt az élvonalban tartalék játékvezető.

Be kell látni, hogy Amatőr JB szükséges Játékvezetőkről
2019.03.02 14:17
Be kell látni, hogy Amatőr JB szükséges

A megyei játékvezetők és JB elnökök többsége már belátta, hogy a Berzi Sándor vezette MLSZ Játékvezetői Bizottság nem képviseli a megyék érde

A megyei játékvezetők és JB elnökök többsége már belátta, hogy a Berzi Sándor vezette MLSZ Játékvezetői Bizottság nem képviseli a megyék érdekét, őket csak a profik és az NB. II. érdekli.

Elővettünk egy 2011-ben, az MLSZ megyei szövetségeinek integrálásakor készült tanulmányt, melyet több, akkor vezető pozícióban dolgozó játékvezető és szakértő készített.

Az elkövetkező hetekben több részletet fogunk ebből közölni:

„A megyei szövetégek megszüntetésekor fel kellett térképezni azt, hogy a megyék mennyire maradjanak önállók. A kezdetben erre két verzió volt:
a) minden megyében maradjanak meg a bizottsági rendszerek, köztük a megye JB-k is. A vezetőjüket a megyei igazgató vagy a társadalmi elnökség nevezze ki
b) a szakmai bizottságok irányítása és vezetési az MLSZ-ből történjen, az MLSZ szakbizottsága nevezze ki a megyei vezetőket.

A kettő pont között nagyon nagy különbség van, hiszen így a megyék elveszítenék önállóságukat, azonban a szakmaiság gyorsabban végigmehetne a rendszeren. Budapestről kapna minden játékvezető instrukciót, oktatási anyagokat. Csak a küldések és az elszámolások történnének helyben.

Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy nagyon jól működő informatikai rendszer legyen, amely naprakészen képes 4-5,000 játékvezető mindennapjait koordinálni.

Az integrációval megbízott Roskó Zoltán és Berzi Sándor azonban úgy döntött, hogy az alapszabályba azt építik be, hogy a megyei társadalmi elnökség javaslatára az MLSZ Elnöksége nevezeti ki a megyei játékvezetői bizottság vezetőit, míg átvitték azt is, hogy az MLSZ JB. elnökének MLSZ elnökségi tagnak kell lenni. Ők ezt egy nem létező UEFA utasításra hivatkozva tették. (Ekkor került be titkokban az a rendelkezés is, hogy MLSZ elnökségi tag lehet főállású alkalmazott is, ami egyébként összeférhetetlen és etikailag is megkérdőjelezhető. A közgyűlésen azonban erről mindenki hallgatott.”

Az elmúlt időszakban azonban az megváltozott, hogy az MLSZ elnökségét már nem érdekli a megyei bizottságok, azokat visszautalták megyei társadalmi hatáskörbe, így a megyékben dől el minden játékvezetői kérdés.

A Puhl-Hanacsek alelnökök által uralt magyar játékvezetésben csak a profi és az nb2 számít, a többiek nem számítanak. A legtöbb megyei életbe oly módon szóltak be, hogy a saját bólogató embereiket tették oda, akik függenek tőlük az országos küldések miatt. Csak nem gondolja valaki, hogy Makai János tolnai elnöknek saját véleménye lehetne, mint ahogy korábban volt. Most csak a küldésekkel tartják sakkba. Nem mehetne élvonalba asszisztens ellenőrként, a korábbi szókimondó és mindig markáns véleménnyel rendelkező elnök.

„A Játékvezetői Bizottság működését ketté kell választani. Az MLSZ JB. profi tagozata foglalkozna az NB. I-NB. II-ben működő játékvezetőkkel. Azonban nekik szigorú költségvetéssel kellene rendelkezni. Nem megengedhető az, hogy a játékvezetésre költött forintok 90%-át Puhl Sándorék elhaknizzák Vecsésen, Törökországban úgy, hogy a játékvezetők kevesebb, mint 10%-a tartozik hozzájuk” – nyilatkozta az amatőr bizottság elállítását szorgalmazó elnök.

„A terv az, hogy az NB. III. és alatta működő játékvezetőket egy bizottságba integrálnánk, meghagyva a megyék részbeni önállóságát. A biztosságban 5 fő lenne, aki 2 keletről, 2 nyugatról és 2 Budapestről lenne. Kizárólag olyan vezetők lehetnek a bizottságban, akik nem függenek az országostól, tehát nem NB. I-es vagy NB. II-es ellenőrök vagy játékvezetők” – folytatta a tervet a megyei elnök.

„A Bizottságon belül 4 szakmai csoportot hoznánk létre: oktatási/továbbképzési, küldési, fiatalok kiválasztása és adminisztrációs csoportot. Ezekbe a megyék delgálhatnak közvetlenül tagokat, így az információ áramlást le lehet rövidíteni.”

„A küldési csoport koordinálnál a megyék közötti küldési rendszert és az országos utánpótlási küldéseket. A megyék között így nagyobb átjárhatóság lenne a küldésekben. Szükség lenne a játékvezetőknek a légkörváltozásra, új impulzusra.”  

„NB. III-as osztályba működhetnének az olyan fiatalok, akiket az adott megye jelölhetnek NB-s működésre és ezzel biztosítva lenne a felfelé áramlás. A fiatalokat nem kellene Pestre rángatni minden féle kamu oktatásra, őket az adott megyében vagy régióban lehetne teszteltetni.”

„Központi nyilvántartási rendszert is fejleszteni kell, hogy a játékvezetők adminisztrációja teljeskörű legyen. Az IFA rendszer alapjaiban képes ezt megoldani, de több téren is fejlesztésre szolgál. Ilyen a küldési rendszer átalakítása, a teljeskörű nyilvántartási lehetőség valamint a hozzáférhetőségek biztosítása. Meg lehetne azt is oldani, hogy a mérkőzés után 72 órával megkapja mindenki a díjazásárt.”

A felálló új rendszer már rövidtávon is a megyei játékvezetés érdekét szolgálná. Eltűnnének a megyék közötti különbségek. Nem fordulhatna az elő, hogy Zalából vagy Szolnokról azért nem kerül feljebb valaki, mert Puhl nem szimpatizál a megyei elnökkel. Itt mindenki egyenlő lenne és a megyei vezetőkkel közösen lehetne alakítani a játékvezetést az alsó szintektől.

Hamarosan folytatjuk.

Bognár: Ferencváros-Diósgyőr Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 10:34
Bognár: Ferencváros-Diósgyőr

Bognár Tamás vezeti a forduló zárómérkőzését.

Bognár Tamás vezeti a forduló zárómérkőzését.

Ferencvárosi TC - DVTK

MLSZ kód: 1345095
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztens 1: Berettyán Péter
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros
Alapvonali assz 1.: Szőts Gergely
Alapvonali assz 2.: Takács János
Tartalék jv.: Becséri Gergely

Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 184
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 819
Kiosztott piroslap: 58

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 21
A kiosztott sárgalap: 118
A kiosztott piroslap: 9

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 28
A kiosztott sárgalap: 142
A kiosztott piroslap: 6

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2018-07-21 - OTP Liga - Videoton-Várda SE
Legutolsó mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 31
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2018-10-20 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Berke: Videoton-Kisvárda Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 08:51
Berke: Videoton-Kisvárda

Berke Balázs vezeti a Videoton-Kisvárda találkozót.

Berke Balázs vezeti a Videoton-Kisvárda találkozót.

Mol Vidi FC - Kisvárda Master Good

MLSZ kód: 1345098
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Berke Balázs
Asszisztens 1: Ring György
Asszisztens 2: Szalai Balázs
Alapvonali assz 1.: Pintér Csaba
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila
Tartalék jv.: Bornemissza Norbert

Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 65
Legelső NB. I-es mérkőzés 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros
Kiosztott sárgalap: 281
Kiosztott piroslap: 12

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 7
A kiosztott sárgalap: 31
A kiosztott piroslap: 0

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 1
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 1

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 15
Legelső mérkőzés 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás
Legutolsó mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros
A versenyben kiosztott sárgalap: 79
A versenyben kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Mérkőzések: 2018-09-02 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton
2018-09-26 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd
2018-10-20 - OTP Liga - Haladás-Videoton
A kiosztott sárgalap: 12
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2018-12-08 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 1


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Solymosi: Újpest-MTK Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 08:29
Solymosi: Újpest-MTK

A túlkoros Solymosi vezeti a fővárosi rangadót.

A túlkoros Solymosi vezeti a fővárosi rangadót.

Újpest FC - MTK Budapest

MLSZ kód: 1345096
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: dr. Varga Zsolt
Alapvonali assz 1.: Szilasi Szabolcs
Alapvonali assz 2.: Pillók Ádám
Tartalék jv.: Garai Péter

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 279
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-02-23 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE
Kiosztott sárgalap: 1145
Kiosztott piroslap: 71

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 46
A kiosztott sárgalap: 176
A kiosztott piroslap: 12

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 25
A kiosztott sárgalap: 86
A kiosztott piroslap: 0

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 11
Legelső mérkőzés 2018-07-28 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2019-02-23 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE
A versenyben kiosztott sárgalap: 38
A versenyben kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2018-11-24 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC
2018-12-15 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 7
A kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2018-09-01 - OTP Liga - MTK-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Erdős: Honvéd-Haladás Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 07:26
Erdős: Honvéd-Haladás

Erdős József vezeti a Honvéd-Haladás mérkőzést. Érdekesség, hogy a héten népszerűvé vált Székely Ferenc ellenőrzi.

Erdős József vezeti a Honvéd-Haladás mérkőzést. Érdekesség, hogy a héten népszerűvé vált Székely Ferenc ellenőrzi.

 

Budapest Honvéd - Switelsky Haladás FC

MLSZ kód: 1345097
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Erdős József
Asszisztens 1: Szécsényi István
Asszisztens 2: Medovarszki János
Alapvonali assz 1.: Nagy Róbert
Alapvonali assz 2.: Kovács Gábor Péter
Tartalék jv.: Albert István

Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 170
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2018-12-16 - OTP Liga - Videoton-Ferencváros
Kiosztott sárgalap: 632
Kiosztott piroslap: 33

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 19
A kiosztott sárgalap: 84
A kiosztott piroslap: 2

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 29
A kiosztott sárgalap: 120
A kiosztott piroslap: 4

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 13
Legelső mérkőzés 2018-07-21 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2018-12-16 - OTP Liga - Videoton-Ferencváros
A versenyben kiosztott sárgalap: 51
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Mérkőzések: 2018-08-12 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd
2018-09-15 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros
2018-12-08 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2018-07-29 - OTP Liga - Haladás-Újpest FC
2018-09-01 - OTP Liga - Debrecen-Haladás
A kiosztott sárgalap: 7
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Kassai: Puskás-Debrecen Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 07:24
Kassai: Puskás-Debrecen

Nem kell sokat utaznia Kassainak, hogy levezesse a Puskás Akadémia - Debreden mérkőzést.

Nem kell sokat utaznia Kassainak, hogy levezesse a Puskás Akadémia - Debreden mérkőzést.

Puskás Akadémia FC - DVSC

MLSZ kód: 1345094
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Kassai Viktor
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Márkus Tamás
Alapvonali assz 1.: Vad II. István
Alapvonali assz 2.: Csonka Bence
Tartalék jv.: Lémon Oszkár

Kassai Viktor statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 312
Legelső NB. I-es mérkőzés 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - MTK-Videoton
Kiosztott sárgalap: 1456
Kiosztott piroslap: 78

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 10
A kiosztott sárgalap: 44
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 45
A kiosztott sárgalap: 195
A kiosztott piroslap: 10

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 14
Legelső mérkőzés 2018-07-22 - OTP Liga - Újpest FC-MTK
Legutolsó mérkőzés 2019-02-16 - OTP Liga - MTK-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 75
A versenyben kiosztott piroslap: 5

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2018-08-18 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE
2019-02-02 - OTP Liga - Videoton-Felcsút
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2018-08-10 - OTP Liga - Videoton-Debrecen
2018-09-29 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE
2018-12-15 - OTP Liga - Haladás-Debrecen
2019-02-09 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen
A kiosztott sárgalap: 24
A kiosztott piroslap: 1


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Karakó: Mezőkövesd-Paks Mérkőzés beharangozó
2019.03.02 07:20
Karakó: Mezőkövesd-Paks

Karakó Ferenc vezeti szombaton a Mezőkövesd-Paks bajnoki mérkőzést.

Karakó Ferenc vezeti szombaton a Mezőkövesd-Paks bajnoki mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - Paksi FC

MLSZ kód: 1345099
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: ifj. Tóth Vencel

Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 45
Legelső NB. I-es mérkőzés 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-02-23 - OTP Liga - Videoton-Haladás
Kiosztott sárgalap: 236
Kiosztott piroslap: 9

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 2
A kiosztott sárgalap: 9
A kiosztott piroslap: 0

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 11
A kiosztott sárgalap: 68
A kiosztott piroslap: 3

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 8
Legelső mérkőzés 2018-07-28 - OTP Liga - Diósgyőr-Felcsút
Legutolsó mérkőzés 2019-02-23 - OTP Liga - Videoton-Haladás
A versenyben kiosztott sárgalap: 46
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2018-09-29 - OTP Liga - MTK-Mezőkövesd
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2018-10-20 - OTP Liga - Debrecen-Paksi FC
A kiosztott sárgalap: 7
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

OTP Liga 23. forduló küldése Mérkőzés beharangozó
2019.03.01 16:42
OTP Liga 23. forduló küldése

Az MLSZ JB. 24 órával a mérkőzések előtt közzétette az OTP Liga szombati küldéseit.

Az MLSZ JB. 24 órával a mérkőzések előtt közzétette az OTP Liga szombati küldéseit.

Puskás Akadémia FC - DVSC

MLSZ kód: 1345094
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Kassai Viktor
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Márkus Tamás
Alapvonali assz 1.: Vad II. István
Alapvonali assz 2.: Csonka Bence
Tartalék jv.: Lémon Oszkár

 

Újpest FC - MTK Budapest

MLSZ kód: 1345096
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: dr. Varga Zsolt
Alapvonali assz 1.: Szilasi Szabolcs
Alapvonali assz 2.: Pillók Ádám
Tartalék jv.: Garai Péter

 

Budapest Honvéd - Switelsky Haladás FC

MLSZ kód: 1345097
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Erdős József
Asszisztens 1: Szalai Balázs
Asszisztens 2: Szécsényi István
Alapvonali assz 1.: Nagy Róbert
Alapvonali assz 2.: Kovács Gábor Péter
Tartalék jv.: Albert István

 

Mol Vidi FC - Kisvárda Master Good

MLSZ kód: 1345098
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Berke Balázs
Asszisztens 1: Ring György
Asszisztens 2: Szalai Balázs
Alapvonali assz 1.: Pintér Csaba
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila
Tartalék jv.: Bornemissza Norbert

 

Mezőkövesd Zsóry FC - Paksi FC

MLSZ kód: 1345099
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: ifj. Tóth Vencel

 

Ferencvárosi TC - DVTK

MLSZ kód: 1345095
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2019-03-02 - 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztens 1: Berettyán Péter
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros
Alapvonali assz 1.: Szőts Gergely
Alapvonali assz 2.: Takács János
Tartalék jv.: Becséri Gergely
Zala messze van Vecséstől... Megyei játékvezetés
2019.02.28 08:01
Zala messze van Vecséstől...

2019. utolsó szombatján, talán február leghidegebb reggelén kezdték meg a zalai játékvezetők, "szokásos" fizikai tesztjüket a tavaszi bajnokságra. 

2019. utolsó szombatján, talán február leghidegebb reggelén kezdték meg a zalai játékvezetők, "szokásos" fizikai tesztjüket a tavaszi bajnokságra. 

"Bírni kell a fiúknak" - válaszolta, Balázsi Mihály  JB elnök.  - "Nem vagyunk mi puncshuszárok és manökenek, a játéktéren is találkozhatunk hasonló szituációval. Mellette elhaladó érettebb sípmesterek is hasonló véleménnyel voltak.  Lézerméréssel pontosan feltérképezték az erőállapotot, két fő sérülése kiújult ezért Ők és a hivatalos hiányzók, márciusban "hozhatják" a kötelezőt."

"Ez egy munkahely, itt nem lehet "vetíteni", teljesíteni kell, hiszen ezt a csapatok  és a szakmai stábok elvárják, nem szabad "meglopni" őket - folytatta, közben haladtunk a Palatinus étterembe, ahol folytatódott az edzőtábor "szellemi" felvonása. - "Személy szerint nem értek egyet ezzel a régi rendszer "maradványával" az elméleti tesztel, fél évente, hiszen például az autó jogosítványt is több évre adják, szerintem a játékvezetők sem butulnak el fél év alatt. Minden héten csoportfoglalkozásokon a felelősök remek munkát végezve éberen tartják a szabályok ismeretét."

Hivatalos köszöntőben Józsi György (MLSZ ZMLSZ Igazgatója) megköszönte a játékvezetőknek az elmúlt bajnoki félévet, felhívta a figyelmet az általános játékvezetéssel kapcsolatos típushibákra, majd megkérte Őket, hogy az újonnan kiosztott 44 db defibrilátort "ellenőrizzék" le, hogy a csapatok megfelelő helyen tartják, a többi labdarúgással kapcsolatos "eszközzel" együtt.


Erdős József profi játékvezető kiváló előadással előrukkolva "szórakoztatta" a résztvevőket, alkalmazkodva a "laza" zalai stílushoz.


Varga László az ellenőri szekció vezetője, felhívta az ellenőrök figyelmét a szakmai feladatok pontos és precíz megfogalmazására, zéró toleranciát hirdetve a fegyelmezetlenség és sportszerűtlen viselkedések ellen.


Balázsi Mihály JB elnöke tájékoztatta a résztvevőket az elmúlt félév pozitív és negatív eseményeiről, melyből kiderült,hogy megreformálta az elnökség a játékvezetői kereteket.


Játékvezetői Akadémiára felvett  Major Zsolt és Mózsa Ábel mellett díjazásban részesült még: Boldi Tibor, Gulyás Ádám, Siket László, Szente Dávid,  Aczél Péter,  Novák János.


Előtérbe helyezte az emberi intelligenciát, viselkedést a játékvezetésben, de felhívta a figyelmet, nem kell elviselni olyan körülményeket, melyek nem fedik a megfelelő sportszerű viselkedést.

Bemutatták a két legújabb Zalai játékvezető szereléseket,melyek a három éves koncepció utolsó darabjai. (melegítő, táska, öt adidas szerelés, így Zala optikailag is a "csúcsra" ért).

Elnök úr kiemelte három év után 25 futsal hallgató sikeresen vizsgázott (ebből öt somogyi kolléga), mely örömteli,hogy mindenki aktívan működik. Ebben a szakágban a "boss" NB I-es futsal játékvezető Kubicsek Máté lett.

"Nagypályás" hallgatók száma 10 fő, ebből egy hölgy, reméljük Ők is hasonló eredménnyel fognak a tudásukról bizonyítványt kiállítani.

Megköszönte minden játékvezetőnek a kiváló felkészülést,megemlítve, hogy jelenleg Magyarországon az amatőr és professzionális játékvezetése között nagy szakadék tátong. Amatőr játékvezetésre és támogatására végre koncepciót kellene kidolgozni, olyan sikeres megyei elnökök és az országos elnökséggel karöltve, hogy vonzó és eladható legyen az egész "cirkusz", ezzel jobb és minőségibb merítést biztosítva az Országos játékvezetés részére. Leszögezve, hogy egy elnöknek nem a saját érdekeit kell előtérbe helyezni az általa vezetett megyével szemben,mert ezzel meglopja saját és általa képviselt EMBEREK értékeit.

Zala megyére lebontva,ha nem olyan pozitív az Igazgatóság hozzáállása,akkor a játékvezetők létszáma folyamatosan csökkenne, a  fizetés emelés ellenére, hiszen a kocsi elkerülné a lovat.

Zala megyében  közel 150 fő közreműködésével, indítjuk a szezont, remélem nem lesz új a nap alatt-zárta be az edzőtábort Balázsi Mihály

 Akadémista voltam, vagy nem voltam? Botrány
2019.02.26 06:16
Akadémista voltam, vagy nem voltam?

Leszögezném, nem azért ragadtam meg a billentyűzetet, mert sértet ember/játékvezető vagyok, hanem mert ebben a "színházban" ami ma körülveszi játékvezetésünk

Leszögezném, nem azért ragadtam meg a billentyűzetet, mert sértet ember/játékvezető vagyok, hanem mert ebben a "színházban" ami ma körülveszi játékvezetésünket ne ringassunk rózsaszín álmokat.

Tény: nincs keresztapád,nem vagy csókos vagy a "Pesti" srácoknak nem spanjuk a megyei vezetés akkor kidobtál az életedből pár évet a semmire,mivel a felfestett életkép olyan mint HOLLYWOOD.

Kirakat az megvan, mögötte meg a  nagy fekete lyuk, melyben nagyon sok tehetséges és értelmes EMBER/JÁTÉKVEZETŐ elveszett, olyan emberek javaslatára, döntései nyomán, amely irreális és irányított ellenőrzésekkel nem elfogadható.

Ezek emberek nem "tanítók", példaképek, hanem a szakma és értelem "hóhérai".

Nem bántam meg, hogy évente közel egy hónapot tanultam és részt vettem foglalkozásokon, ahol lehetett tanulni, de alkalmazni nem, azt a tanítást melyet kaptam, "neves" kollégáktól, vezetőktől.

Megjegyezném, soha nem hasaltam el.

Szerencsére vállalkozásom megengedte a távolmaradásom, de sok játékvezetőnek ez igazi nagy akadály és eleve hátrányból indulnak a semmibe.

Kedves kollégáim, tények makacs dolgok, itt a befektetett munka nem mindig kamatozik, nem játszik az egyetem, két nyelvvizsga, jó fizikum, nem vagyok nagyképű de talán a mérkőzés vezetés sem. Évente én négy alkalommal voltam megyémben Talent és Előkészítő napon, most ez hat nap.

Nem vettem volna részt, akkor figyelmeztettek fentről, nem helyes. 

Minek?? 

Megyékre megint ráterhelik a kötelező "feladatokat", de semmi eszközt, anyagi támogatást nem kapnak a Pesti fiúktól.

Vajon lesz kiút ebből???

Vajon mikor kezdi el VALAKINEK csípni a szemét az eredménytelenség???

Vajon KASSAI után hol vannak az "AKADÉMISTA" kiválasztottak?? 

Az élet nagy rendező,de ne feledjük,tanulni csak a legjobbtól szabad.... Akadémia vezetők vajon azok??? Jelenlegi Országos vezetőink azok??? Elgondolkodtató.....nem kicsit, nagyon. 

Köszönöm a Megyei Játékvezető Bizottságnak, hogy gondoltak rám, mellém állva legalább nem kellett befejeznem pályafutásom, pedig tettek róla, hogy megundorodjam ettől a csodálatos "szakmától".

Köszönöm a kollégáimnak, hogy "visszafogadtak", gyengeségemet elfogadva, nem szokásom feladni, de "szemtől-szemben" elég volt. Köszönm a weboldal szerkesztőinek, hogy ebben a nagy ellenszélben bemutatják a szomorú magyar valóságot, a tönkretett magyar játékvezetést. 

Többi Akadémistának sok sikert, jó munkát, nagyon sok türelmet, és ahogy szoktuk mondani-birka üzemmódot...