Keretek
Közel egy évvel ezelőtt megírtuk, hogy Gaál Gyöngyi nemzetközi ellenőr lesz, ezért rá nem vonatkoznak az MLSZ szabályai.
Közel egy évvel ezelőtt megírtuk, hogy Gaál Gyöngyi nemzetközi ellenőr lesz, ezért rá nem vonatkoznak az MLSZ szabályai.
Nem kellett sokat várni, hogy Gaál Gyöngyi befejezze az aktív játékvezetést és most már ellenőrködjön is nemzetközi szinten.
A megerősített információk szerint nyártól Gaál Gyöngyi és Ábrahám Attila nemzetközi ellenőr lett. Titkos helyen és titkos időpontban már az elméleti vizsgát le is tették.
Játékvezetőkről
Az olasz sportszermárka három évre szóló szerződést kötött az Európai Labdarúgó Szövetséggel [UEFA].
Az olasz sportszermárka három évre szóló szerződést kötött az Európai Labdarúgó Szövetséggel [UEFA]. A játékvezetők új szerelése az Európa Liga döntőjében debütált. 2022-ig szóló megállapodást írt alá a Macron és az UEFA, amelynek keretében az olasz sportszermárka öltözteti a játékvezetőket a szövetség hatáskörébe tartozó meccseken, így többek között a Bajnokok Ligája, az Európa Liga, és az Európa-bajnokság mérkőzésein.
A játékvezetők új szerelésének bemutatójára az UEFA nyoni központjában került sor egy sajtótájékoztató keretében, míg élőben először az Európa Liga döntőjében lehetett vele találkozni. Az új szettet viselték a játékvezetők a BL-döntő során is.
A hagyományos fekete mellett az öltözetet három neon színben bocsátja a Macron az UEFA rendelkezésére: kékben, sárgában és rózsaszínben. A ruházat lélegző anyagból készül, slim fit szabású és a Macron Hero logó szerepel rajta. A tervezés során a Macron képviselői több tapasztalt játékvezetővel is konzultáltak, hogy az igényeiknek leginkább megfelelő ruházatot készítsék el.
Bővebben: http://sportsmarketing.hu/2019/06/05/a-macron-oltozteti-a-jatekvezetoket-az-uefa-egisze-ala-tartozo-merkozeseken
Keretek
Korábban beszámoltunk arról, hogy Vágner László helyett Hanacsek Attila nemzetközi ellenőr lett. Nem volt hosszú élető az alelnök pályafutása.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Vágner László helyett Hanacsek Attila nemzetközi ellenőr lett. Nem volt hosszú élető az alelnök pályafutása.
Hanacsek Attila visszalépett a nemzetközi kerettől arra hivatkozva, hogy túl sok a feladat a JB-ben és hogy alíg látja a családját. Ez így igaz. A felesleges Vecsési rendezvények és szuper ellenőrzések miatt az exrendőr heti 3-4 napot tölt Puhl Sándorral a kedvenc repülőtéri hotelében. Biztosan nem fér már bele az elfoglaltságba néhány keleti U.17-es vagy U.19-es vagy női mérkőzés.
A megerősített hírek szerint Puhl Sándor jóbarátja, a korábbi élvonalbeli játékvezető Ábrahám Attila kerül a nemzetközi kerebe.
Nemzetközi feladatok
Szerdán Portóban rendezik meg a Nemzetek Ligája elődöntőjét, ahol két magyar játékvezető is szerepet kap.
Szerdán Portóban rendezik meg a Nemzetek Ligája elődöntőjét, ahol két magyar játékvezető is szerepet kap.
5 June 2019, 20:45 CET - Estádio do Dragão, Porto (POR)
PORTUGAL - SWITZERLAND
Referee: Felix Brych (GER)
Assistant Referee 1: Mark Borsch (GER)
Assistant Referee 2: Stefan Lupp (GER)
Fourth Official: Viktor Kassai (HUN)
Video Assistant Referee: Christian Dingert (GER)
Assistant Video Assistant Referee: Tobias Stieler (GER)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás és Farkas Ádám is EB selejtező mérkőzést vezet.
Bognár Tamás és Farkas Ádám is EB selejtező mérkőzést vezet.
Group A
7 June 2019, 20:45 CET - Prague (Generali Arena)
CZECH REPUBLIC - BULGARIA
Referee: Tamás Bognar (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Buzás (HUN)
Assistant Referee 2: Péter Kóbor (HUN)
Fourth Official: István Vad (HUN)
Group B
7 June 2019, 20:45 CET - Vilnius (LFF Stadionas)
LITHUANIA - LUXEMBOURG
Referee: Ádám Farkas (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Balázs Szert (HUN)
Fourth Official: Balázs Berke (HUN)
Játékvezetők statisztikái
A lejátszott 1298 mérkőzésen a 90 játékvezető 5658 sárgalapot mutatott fel és 288 játékost állítottki.
A lejátszott 1298 mérkőzésen a 90 játékvezető 5658 sárgalapot mutatott fel és 288 játékost állítottki.
A pontozásos rendszerünk alapján (sárgalap 1 pont, kiállítás 2 pont) a legszigorúbb ifj. Szilágyi Sándor volt. Ő a levezetett 15 mérkőzésen 99 sárgalapot mutatott fel és 7 játékost állított ki. A sorban Farkas Ádám következik, míg a bronzérmes Kubicsek Máté.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Bálint Attila | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Barna Gábor | ||||||
| Berényi Tamás | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Böcskei Balázs | ||||||
| Bodzay Áron | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Dolnegó Bálint | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| Fekete Tibor | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Gaál Gyöngyi | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| dr. Jakab Géza | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Juhász Dávid | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Kassai Viktor | ||||||
| Kátai Gábor | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Kiss Anikó Tünde | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| dr. Kovács Gergely | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Kulcsár Katalin | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Mencsik László | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Németh Ádám | ||||||
| Oláh Gábor | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Rózsavölgyi Dávid | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Sipos Katalin | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Somogyi Sára | ||||||
| Szabó Levente | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Szilasi Szabolcs | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Szőts Gergely | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Takács János | ||||||
| Takács Ryan Lee | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Tamási Patrik | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Urbán Eszter | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Valu Tibor | ||||||
| Veizer Roland | ||||||
| Zám Zsolt | ||||||
| Zierkelbach Péter |
Játékvezetők statisztikái
Az NB-s mérkőzéseken a 2018/2019-es szezonban 271 játékvezetőt, asszisztest és ellenőrt foglalkoztatott az MLSZ.
Az NB-s mérkőzéseken a 2018/2019-es szezonban 271 játékvezetőt, asszisztest és ellenőrt foglalkoztatott az MLSZ.
A statisztikákból hiányoznak a szuper ellenőrzések valamint az asszisztens ellenőrzések, mert azokat az MLSZ többszöri kérésünkre sem adta ki. Így nem lehet tudni, hogy azokon mely ellenőrök vettek részt.
Legtöbbet müködött közzre:
49: Szilasi Szabolcs
47: Fazekas János
46: Takács János
42: Bogár Gergő
Legtöbb mérkőzést vezette:
22: Berke Balázs, Kassai Viktor
21: Hanyecz Bence
20: Bogár Gergő, Erdőzs József, Zierkelbach Péter, Solymosi Péter, Andó-Szabó Sándor, Bálint Attila, Szommer Attila,
Legtöbbet asszisztált:
40 : Kiss Balázs
38: Máyer Gábor
36: Szert Balázs, Baghy Csaba
Legtöbbet ellenőrzött:
47: Fazekas János
41: Varga Sándor
40: Ábrahám Attila, Birincsik József, Sápi Csaba
39: Székely Ferenc
A statisztikákban az NB. I, NB. II. és NB. III-as mérkőzések szerepelnek.
Játékvezetők statisztikái
A lejátszott 720 mérkőzésen a játékvezetők 3116 sárgalapot osztottak ki és 163 játékost állítottak ki.
A lejátszott 720 mérkőzésen a játékvezetők 3116 sárgalapot osztottak ki és 163 játékost állítottak ki.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont |
| Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Bálint Attila | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Barna Gábor | ||||||
| Berényi Tamás | ||||||
| Böcskei Balázs | ||||||
| Bodzay Áron | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Dolnegó Bálint | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Fekete Tibor | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Gaál Gyöngyi | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| dr. Jakab Géza | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Juhász Dávid | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Kátai Gábor | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Kiss Anikó Tünde | ||||||
| dr. Kovács Gergely | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Kulcsár Katalin | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Mencsik László | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Németh Ádám | ||||||
| Oláh Gábor | ||||||
| Rózsavölgyi Dávid | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Sipos Katalin | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Somogyi Sára | ||||||
| Szabó Levente | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Szilasi Szabolcs | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Szőts Gergely | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Takács János | ||||||
| Takács Ryan Lee | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Tamási Patrik | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Urbán Eszter | ||||||
| Valu Tibor | ||||||
| Veizer Roland | ||||||
| Zám Zsolt | ||||||
| Zierkelbach Péter |
Játékvezetők statisztikái
Az NB. III-as küzdelmek végével megtudhatod ki müködött a legtöbbaz a harmadik vonalban.
Az NB. III-as küzdelmek végével megtudhatod ki müködött a legtöbbaz a harmadik vonalban.
A mérkőzéseken összesen 230 fő müködött közzre játékvezetőként, asszisztensként vagy játékvezetői ellenőrként.
Legtöbb mérkőzést vezette:
21: Hanyecz Bence
20: Bálint Attila, Szommer Attila
19: Görög Márió, Mencsik László
Legtöbbet asszisztált:
30: Pogonyi Ferenc, Rózsa Dávid
29: Kövér Tamás
28: Dobos Dávid
Legtöbbet ellenőrzött:
29: Kincses Tibor
28: Nyilas Csaba
27: dr. Jekő József
Elemzés
A szokásoktól eltérően nem ugyanolyan feltételekkel ér véget a Bajnokok Ligája, mint ahogy elkezdődött. 2018 őszén még nem volt videoasszisztens, azaz a VAR a játékv
A szokásoktól eltérően nem ugyanolyan feltételekkel ér véget a Bajnokok Ligája, mint ahogy elkezdődött. 2018 őszén még nem volt videoasszisztens, azaz a VAR a játékvezetők segítségére, annak ellenére, hogy 2018 nyarán, a világbajnokságon már használták a videobírót. Bede Ferenccel, az Origo szakértőjével, korábbi FIFA-játékvezetővel beszélgettünk arról, hogy vált be a videózás a Bajnokok Ligája tavaszi szezonjában.
Sokak szerint Kassai Viktor őszi hibája a Manchester City-Sahtar Donyeck mérkőzésen is kellett ahhoz, hogy bevezessék a videobírós rendszert a Bajnokok Ligájában. Ön is egyetért ezzel? Ez volt az utolsó csepp a pohárban?
A nemzeti bajnokságokban ekkor már használták a videós rendszereket, a világbajnokságon is alkalmazták. A klubfutball csúcsa a Bajnokok Ligája, jogosan tehették fel a kérdést, hogy a topon miért nem használják a technikát. Lehet, sőt biztos, hogy ennek a rendszernek a bevezetése későbbre volt tervezve, de az ilyen hibák felerősítették azokat a hangokat, amik az azonnali bevezetést követelték. Kassai Viktorék hibája, a Manchester Citynek megítélt tizenegyes egy ilyen mozzanat volt, felerősödött a VAR melletti lobbi hangja, tavasszal pedig be is vezették.
Jó ötletnek tartja, hogy szezon közben vezették be az új rendszert?
Általában egy versenyrendszer úgy ér véget, ahogy kezdődik, de a csúcsfociban az elveket felülírják az érdekek. Nem lehet túlságosan meglepődni azon, hogy bevezették.
Mennyire támogatja a VAR bevezetését?
Akármit gondol erről az egyén, a technológiát nem lehet kiszorítani a labdarúgásból. Ahogy láttuk, hogy a topbajnokságokban sorra bevezették, kizárt dolog volt, hogy elkerüli a Bajnokok Ligáját. Én jobban szerettem a hagyományos játékvezetést, az emóciókat, de a szellemet kiengedték a palackból, innen már nem lehet visszafordulni.Ha nincs a VAR, akkor egészen másképp alakulhatott volna a BL, például nem esett volna ki a Paris Saint-Germain, és a Tottenham helyett a Manchester City lett volna az Ajax ellenfele az elődöntőben.
Azért vannak még gyerekbetegségek.
Vannak. A leshelyzetek megítélésével például szerintem nincs gond, a VAR-rendszerrel objektíven el lehet dönteni, ebben nem voltak hatalmas hibák, de a büntetőterületen belüli szituációknál maradtak szubjektivitások. A képernyők előtt is emberek ülnek, így ezt nem lehet kizárni. Elég, ha a Porto-Roma meccs hosszabbítására gondolunk, ahol a 116. percben a római Florenzi rántotta vissza Andrádét, amiért Cakir először nem ítélt büntetőt, de aztán visszanézte és meggondolta magát. A másik kapu előtt viszont Mariga szabálytalansága után nem avatkozott közbe senki. A Juventus-Ajax meccsen is volt egy érdekes jelenet, Cristiano Ronaldo gólja után a videós asszisztens kihívta a játékvezetőt, miközben két Ajax-játékos lökte fel egymást.
Az UEFA ajánlásában eredetileg az szerepelt, hogy a videobíró felkérheti a játékvezetőt, hogy nézze vissza az esetet a pálya mellett kihelyezett monitor segítségével, de végül mindig a pályán lévő bíró dönt. Jó ez így?
Az ajánlásokat sokszor felülírja az élet. Az VAR bevezetésének az volt a célja, hogy a komoly játékvezetői hibákat kiszűrje. A videobíró nem szól, hogy a játékvezető nézzen vissza valamit, ha egyetért a döntéssel. A VAR feladata az lenne, hogy kiszűrje a rossz döntéseket, de ez nem olyan egyértelmű tudomány, mint mondjuk a gólvonal-technológia. A baj az, hogy két topbíró szabályértelmezésében is lehet különbség, pedig ugyanazt tanulták. A City-Tottenham meccsen például Llorente kézzel szerzett gólját Cakir megadta, a videobíró mégis visszanézette az esetet, de a török nem változtatott, szerintem helyesen.
Bizonyos esetekben a videoasszisztensnek nem kellene kihívni a játékvezetőt, mert neki ugyanazzal az értelmezéssel kellene néznie a képanyagokat, ezért meglepő, hogy ilyenkor kihívják a játékvezetőt. A Barcelona-Manchester United meccsen az ellenkezője történt, Brych tizenegyest ítélt, amikor Rakitic a földre került, majd a játékvezetőt kihívták és végül visszavonta az ítéletet, majd labdaejtés következett, szerintem helytelenül.
És mi a helyzet a partjelzőkkel?
Sportszakmai szempontból leértékelődött az asszisztensek szerepe. Sajnos nem merik felvállalni a döntéseket, csak több labdaérintés után hozzák meg a döntésüket, ami néha komikus helyzeteket szül. A labda már rég a kapuban volt, amikor jeleztek, vagy nem, hiszen majd a VAR úgyis megnézi, hogy les volt-e vagy sem. Lassan oda jutottunk, hogy felesleges a lessel foglalkozni, mert úgyis szól majd a VAR, ha szabálytalan a gól.
A Bajnokok Ligája tavaszi idényében csak olyan játékvezetők fújtak, akiknek a hazájában már működik a VAR. Ez rendben van?
Egy kivétel volt, a szlovén Damir Skomina, aki a döntőt is megkapta. Furcsa tendencia ez az UEFA részéről, olyan, mintha nem a teljesítmény számítana, hanem az, hogy a játékvezető hazájának bajnokságában van-e VAR vagy nincsen.
Ősszel sokkal több meccs lesz a BL-ben, mi lesz a megoldás?
A játékvezetői topkeretnek sokkal nagyobb a létszáma, mint amennyiből tavasszal dolgoztak. Mindenkinek szerepet kell adni. Tavasszal az UEFA kicsit talán attól félt, hogy kikezdik majd az új rendszert, ezért akartak biztosra menni. A többi országból érkező játékvezetőket pedig őszig fel kell készíteni, és szépen lassan beleszoknak majd az új felállásba. Korábban, amikor hat játékvezető volt, akkor is vezettek olyanok, akiknek a bajnokságában csak négy dolgozott.
Változtatna valamit a rendszeren a következő idényre?
A legfontosabb, hogy a képzésnél a szabályok értelmezése megfelelő legyen, hogy mindenki egyformán fogja fel a szabályokat, például a szándékos kezezések esetében. A VAR-t csak az egyértelmű bírói hibáknál kellene alkalmazni. Ez persze nehéz, mert ma már mindenki a videóért kiált, ha valami történik a pályán, de le kellene szűkíteni a használatát, és az egyértelmű hibákat jelezni a játékvezetők számára. Jó lenne az is, ha az asszisztensek fel mernék vállalni a leshelyzetek megítéléseit.
Mi lenne, ha a csapatok is kérhetnének videózást, mint mondjuk az NFL-ben?
Ha az a veszély fenyeget, hogy túl sokszor áll a játék a videó miatt, akkor azon is el lehet gondolkodni, hogy legyen mondjuk csapatonként két lehetőség, ezt is ki lehetne próbálni, de most azt mondom, hogy ez nem aktuális.
Sokan azt várták, hogy a videobíró bevezetésével egy csapásra minden a helyére kerül, nem lesznek téves ítéletek, de most kiderült, hogy videózás után sem mindig egyszerű jó döntést hozni.
Az emberi tényezőt nagyon nehéz kivenni ebből a sportágból, nem minden fekete és fehér. A baj abból van, ha a játékvezető és a videoasszisztens mást gondol az adott szituációról. A közvélemény felé nehéz azt kommunikálni, hogy videóval sem tudunk egyértelmű ítéletet hozni. A videós ítéleteket korlátozni kell arra, ami egyértelmű, de látjuk, mennyire nehéz eldönteni egy-egy helyzetet. Amikor egy zárt szobában ötször visszanéznek valamit, és még úgy sem egyértelmű, akkor szerintem hagyni kéne.
A játékosok hozzáállása változott valamit, mióta van videobíró?
Maximum annyit, hogy egy kétes eset után mindenki a monitort mutogatja a kezével. A játékosok tisztában vannak a rendszerrel, szeretnék felhívni a figyelmet. A leseknél mindenki el szokta fogadni a VAR döntését, a szabálytalanságoknál is megfigyelhető ez, de nyilván sok mindentől függ, ki hogy dolgozza fel, hogy ellene ítélnek. A VAR ebben mindenképp segít a játékvezetőknek.
Az egész BL egyik legemlékezetesebb jelenete volt, amikor a Manchester City gólt szerzett a Tottenham elleni visszavágó utolsó pillanataiban. Tombolt a stadion, Guardiola önkívületben volt, majd jött a VAR és közölte, hogy les volt. Az ilyen érzelmi hullámvasutazást nem lehetne valahogy kiküszöbölni?
Szerintem nem lehet. Hiába az óriási öröm, hiába tombol a lelátó, pillanatok alatt fordulhat minden. Ezt meg kell szoknunk, és együtt kell ezzel élni. Sokszor elmarad a gólöröm, mert várni kell a VAR-t, tudat alatt mindenki visszafogottan mer majd ünnepelni, ha volt valami kétes szituáció az akció során.
Már csak egy meccs maradt, mit vár a döntőtől?
Ez lesz az első Bajnokok Ligája-döntő, amin használhatják majd a videót, és érdekes, hogy két olyan csapat, a Tottenham és a Liverpool jutott be, amelynek bajnokságában nem működik a VAR, ráadásul a szlovén játékvezető, Skomina sem használja azt minden bajnoki fordulóban. A felek ennek ellenére ismerik a rendszert, a legfontosabb kérdés az, mennyi kritikus, tizenhatoson belüli esemény lesz, ha kevés, akkor kisebb a hibázás lehetősége.
forrás: orgio.hu
Botrány
Végre, nagyon jó, remélhetőleg már csak egy mérkőzés és levegőhöz jutok, nem kell megerőszakolnom magam, hogy Puhl, Kurmai duó jól érezze magát.
Végre, nagyon jó, remélhetőleg már csak egy mérkőzés és levegőhöz jutok, nem kell megerőszakolnom magam, hogy Puhl, Kurmai duó jól érezze magát.
Elég volt, sok rendszert kiszolgáltam mint ellenőr, országos szinten, de ez a legalja.
Nem értem igazából, hol van az a határ ahol a tisztesség és a szakma kéz a kézben tudna közlekedni.
Bábuk voltunk, vagyunk egy olyan rendszerben ahol, érdekek nélkül nem teszünk és tesznek semmit.
Nincs önálló döntés, nem lehet "igazat" leírni, nem lehet sokszor elmondani, a játékvezetők alkalmatlanságát, mert valakinek a valakije, Nagy Sándor és Attila király pedig dorgáló jelleggel, Zoltán udvari bohóccal közölteti, hogy nem egészen úgy van a fehér ahogy látjuk.
Így kellene leírni a jelentést , úgy kellene leírni, de úgy csinálod,ahogy akarod, de tudod ez annak a megyének a játékvezetője, ott az a JB elnök,ezért ha lehet akkor mégse.
Legjobb amikor V.Ferenc császár az Akadémisták teljesítményét próbálja kozmetikáztatni, majd pedig letagadja.
Becstelen briganti voltam, de elég, remélem sok hasonló nem pénzéhes ellenőr is egy kicsit elgondolkodik, hogy megtalálja gerincét.
Sajnálom azon megyei vezetőket, akik idejüket, anyagiakat nem sajnálva elhitetik a játékvezetőkkel van kiút ebből a sötétségből.
Hanacsek úr a statisztika királya, hiszen polgári múltjából adódóan, nyomozatilag, kideríthetjük kik a kedves megyék illetve azon megyék ahol nem kedvelt emberek (JB Elnökök, Elnökség, Igazgatóság) végeznek parádés munkát.
Sajnos ebben a "KILLER" ellenőrök is partnerek-én is-vazallus voltam, ellenőri átírt és megváltoztatott ellenőri jelentéseimmel.
Sokszor vívódtam azon, miért kell olyan szerepet vállalnom, ami nem etikus.
A válasz egyszerű volt,ahogy mondták: Tartozol a játékvezetésnek ennyivel. Valóban???
Tartozom annyival, hogy kiírtam magamból, elnézést kérve olyan tisztességes emberektől, akik mégis érvényesülnek, érvényesültek a becsületmezején.
Részvétem a megyei ellenőr kollégáknak, mert annyi maszlagot amit fennt Vecsésen kapnak, idegpróbáló hallgatásra ad okot. Mi köze a megyei ellenőri kerethez a nagy okos Országos JB-nek.
Miért cibálják fel Őket két napra, hogy fényezzék Magukat és értelmetlen előadásokkal tömjék fejüket??? Megyékben a megyei képzés utcahosszal minőségibb, mint az ORSZÁGOS RETRÓ emberek előadásai.
Megyei ellenőr bizonyítson és vizsgázzon saját megyéjében játékvezetőik társaságában, ezzel is emelve a respectet. Sok ellenőrtől hallva, nem érdekli őket más megyékből delegált megyei ellenőrök társasága.
Érthető.
Tapasztaltam elégszer négy-öt-hat napos edzőtáborokban az értelem és a szakmaiság szárnyalását. Olyan magasságokban voltuk,hogy ülve tudtuk volna nyalni az eget.Köszönöm a játékvezetésnek,hogy találkozhattam olyan nemzetközi és Magyar játékvezetőkkel akik megtudtak maradni EMBERNEK. Remélem a jelenlegi Party arcok előbb-utóbb eltűnnek játékvezetésünkből,megújulva régi dicsőségben fog a Magyar virtus előkerülni.
Köszönöm a lehetőséget Vágner Lacinak, Puhl Sanyinak és sok kollégának, de szerintem értelmes ember eltudja dönteni mikor elég.
Remélem Sanyi Te is eldöntötted már...
További jó és "sikeres" ellenőrzéseket.
Egy NB-s ellenőr
Játékvezetőkről
Kerek születésnapon ünnepel a mai napon Vad István.
Kerek születésnapon ünnepel a mai napon Vad István.
Vad István vagy ahogy a statisztikák írják Vad II. 1979. május 30-án született Vecsésen.
Gyermekkorában a Rákosmenti TK-ban (RTK) kezdett futballozni, majd a Ferencváros (FTC), végül a Budapesti VSC (BVSC) ifjúsági keretében kergette a labdát. A játékvezetésből 1995-ben Budapesten vizsgázott. Fiatal kora miatt kettő éven keresztül csak gyermekmeccseket vezethetett.
1997-ben vezette első BLSZ II-es felnőtt mérkőzését, 1997-től a BLSZ I keret tagja. A BLSZ Játékvezető Bizottsága (JB) javaslatára 2001-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Az MLSZ JB minősítésével 2002-től NB II-es, majd NB I/B-s. 2004-től NB I-es bíró.
Első NB. I-es mérkőzését 2004. április 3-án vezette (Sopron-Videton). Azóta 246 mérkőzést vezetett le, amelyeken 1109 sárgalapot osztott ki és 89 játékost állított ki.
2007-től a nemzetközi játékvezetői keret tagja. 2009-től nemzetközi II. kategóriás játékvezető lett.
2010. októberétől Kassai Viktor mellett bekerült a legrangosabb kupában, a Bajnokok Ligájában (BL) működő játékvezetők közé. Három és fél éves nemzetközi kerettagság után, a BL-ben meccseket vezető európai bírók legfiatalabbjaként, 31 évesen kapta a megbízatást. Bár 1997-ben három BL-játékvezetője is volt Magyarországnak (Puhl Sándor, Piller Sándor és Vágner László), az eredménye mindenképpen óriási elismerés az UEFA részéről.
Kolumbia rendezte a 18., 2011-es U20-as labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bírói szolgálattal foglalkoztatta. Ukrajna rendezte a 2009-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol az UEFEA JB bíróként alkalmazta.
Kassai Viktor után újabb magyar játékvezető, Vad István is bekerült a labdarúgó Bajnokok Ligája bírói keretébe. A magyar szövetség honlapja szerint az elmúlt nemzetközi mérkőzéseken nyújtott szakmai értékelések alapján számítani lehetett rá, hogy mindhárom magyar éljátékvezető szerepet kap az európai kupasorozatok következő fordulóiban, de későbbre várt meglepetés volt, hogy Vad István alig három és féléves nemzetközi kerettagság után, a BL-ben meccseket vezető bírók legfiatalabbjaként, 31 évesen kapott megbízatást, 2010-ben.
Összes NB-s és nemzetközi küldése elérhető adatbankunkban.
Boldog születénapot Pista!