Kassai Viktor
A múlt hétvégén a BVSC-Zugló stadionjában a 2018-ban újjáalakult Budapesti Atlétikai Klub megtartotta első négycsapatos tornáját, amelyet a Grande Torino edzőj&eac
A múlt hétvégén a BVSC-Zugló stadionjában a 2018-ban újjáalakult Budapesti Atlétikai Klub megtartotta első négycsapatos tornáját, amelyet a Grande Torino edzőjéről, a BAK legendás fedezetéről, Egri-Erbstein Ernőről neveztek el. A rendezvényen részt vett a legősibb amatőr angol csapat, a Corinthian Casuals is, amely több mint száz év után látogatott újra Budapestre. A torna döntőjében Kassai Viktor fújta a sípot. A legismertebb, egyben a legtöbbet kritizált magyar játékvezető vezetett már BL-döntőt és Európa-bajnoki elődöntőt is. Az elmúlt szezonról, a videobíróról és arról is beszélt, miben hasonlít egy játékvezető a buszsofőrhöz.
Nehéz szezon van a háta mögött, hogy van?
Köszönöm, jól. A huszadik szezonomat fejeztem be az NB I-ben, túl vagyok a háromszázadik élvonalbeli meccsemen is, emellett 17. éve vagyok a FIFA-keret tagja. A sportolókhoz hasonlóan a játékvezetők pályafutása is hullámvölgyekből és hullámhegyekből áll, normálisnak tartom, hogy könnyebb és nehezebb szezonok követik egymást. Több mint 40 mérkőzést vezettem az elmúlt bajnoki szezonban, amelyeken természetesen akadtak hibás döntéseim is, de ez is hozzátartozik ehhez a munkához.
Kassai Viktor a legismertebb játékvezető Magyarországon, így a legtöbb kritika céltáblája is. Hogyan dolgozza föl, amikor csőstül ömlenek a megjegyzések?
Nyitott vagyok a szakmai kritikára, de számomra az a legfontosabb, hogy ki fogalmazza azt meg. Nem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, ki mondja. Sokan soha nem látták még a labdarúgás szabálykönyvét, életükben nem fújtak a sípba, soha nem voltak még futballpályán síppal vagy zászlóval a kezükben, de azért megmondják, hogyan kell meccset levezetni. Emellett pedig sokan csak azért szidnak különböző fórumokon, mert ez a divat és viccesnek találják.
Amikor egy-egy fordulóban a másodosztályban vezet mérkőzést, az szakmai visszajelzés?
Az elmúlt évtizedekben mindig jellemző volt, hogy az NB I-es játékvezetők néhány mérkőzést levezetnek a másodosztályban is, ez abszolút nem újdonság. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha ez éppen velem történik, akkor ennek hírértéke van, és azonnal úgy tálalják, hogy büntetésben vagyok, kikerültem az élvonalbeli keretből vagy egy osztállyal visszasoroltak.
Egy novemberi BL-meccsen Raheem Sterling földbe rúgott, amiért ön tizenegyest ítélt. A felvétel bejárta az internetet, mindenki erről beszélt. A BL-ben idén még nem volt videóbíró, amely segített volna a helyes ítélet meghozatalában. Hogyan lehet feldolgozni egy-egy ilyen hibát?
Az élet sok területére jellemző, hogy amit az ember tett, azt már nem lehet visszacsinálni. A sportban ez fokozottan igaz. Ott és akkor zajlik a mérkőzés, nincs „mi lett volna ha”. Hiába törekszik minden ember, minden játékvezető a tökéletességre, sajnos a hibáink végigkísérik az életünket és a pályafutásunkat. Természetesen nem mindegy, hogy milyen mérkőzésen hibázik valaki, de ahogyan a játékosoknak, úgy a játékvezetőnek sem ér véget egyetlen rossz ítélettel a pályafutása. A futballban ráadásul az a szép, hogy minden héten új mérkőzés van, a következő alkalommal ismét lehet bizonyítani azt, hogy az előző heti hiba csak egyszeri alkalom volt. Egy játékvezetői pályafutást, akárcsak a játékosokét, hosszú távon kell értékelni, nem csak egy-egy pillanatképet kiemelni és fókuszba állítani.
Természetesen aki a játékvezetésben tevékenykedik mindenkinél jobban tudja azt, hogy nálunk a sikeres mérkőzéseket nem jegyzik, csak a hibák kerülnek előtérbe. A jó meccs elsikkad.
Természetesnek veszik a jó döntést?
Olyanok vagyunk mint a buszsofőrök: ha csak szimplán teszik a dolgukat és elviszik az utasokat egyik megállóból a másikba, senki sem köszöni meg nekik a munkájukat, de ha rácsukják valakire az ajtót, azt örökre megjegyzi a pórul járt utas. A játékvezetés is ilyen szakma, ezt el kell tudni viselni. Ez egy nehéz munka, amit nem könnyű jól csinálni, de a játékvezetők többsége szereti ezt a kihívást, ezt a stresszt. Kevés olyan bíró van, aki menekülne a nagy feladat elől. Azt szeretjük, ha nagy a tét, sok a néző és minél nagyobb a felelősség, mert ezeken a meccseken lehet kiemelkedni az átlagos játékvezetők közül.
Kiből lesz jó bíró?
Nagyon sok tulajdonság kell ahhoz, hogy valaki minőségi játékvezető legyen. A futballpálya nem kicsi, fizikailag bírni kell a tempót, napi fegyelmezett edzésre van szükség. A labdarúgás szeretete alapvető feltétel, hiszen aki életében nem rúgott labdába, kizárt, hogy jó játékvezetővé válhat. Mivel a játéktéren az egymással érdekellentétben álló játékosokat kell kordában tartanunk, ezért értenünk kell, mi zajlik a játékosok fejében. A heti felkészülésünk része, hogy rengeteg mérkőzést nézünk és folyamatosan szakmai klipeket elemzünk. A játékvezetés nem úgy működik, hogy a hétvégi bajnoki után hátra dőlünk, és várjuk a következő hétvégét.
Vezetett már a többi között BL-döntőt és Eb-elődöntőt is, itthon ritkaság az ilyen tapasztalat. Sok pályakezdő kér tanácsot öntől?
Nem csak tőlem, a többi rutinos bírótól is. Nekem is nagy lökést adott, amikor fiatal játékvezetőként Puhl Sándor, Vágner László vagy Bede Ferenc adott tanácsot egy-egy szakmai kérdésben. Szívesen segítünk azoknak, akik szeretnének tanulni. Emellett próbálunk a megyei játékvezetők munkájába is belefolyni, képezni őket.
Visszavonulása után is ebbe az irányba halad majd?
Majdnem harminc éve vagyok játékvezető, ebből húsz az NB I-ben, így az egész életemet meghatározta a labdarúgás és a játékvezetés. Ezt a tapasztalatot vétek lenne nem átadni a következő generációnak. Mindenesetre konkrét elképzeléseim még nincsenek, egyelőre az aktív pályafutásomra koncentrálok.
Összetartó közeg a játékvezetőké?
Abszolút, mivel a labdarúgásban csak magunkra támaszkodhatunk. Mi egészen más szemüvegen át nézzük a mérkőzéseket, mint a futball többi résztvevője. Ahol sok ember van – és Magyarországon közel háromezren dolgoznak a játékvezetésben –, természetesen akadnak súrlódások, de alapvetően összetartó közegnek tartom a magyar játékvezetést.
Ön az első játékvezető a világon, aki hivatalos FIFA-meccsen használta a videobírót. Azóta eltelt két és fél év, ma mit gondol az eszköz bevezetéséről, nagy segítség?
Minden technikai segítség elősegíti a labdarúgás fejlődését és a mi munkánkat is megkönnyíti. Több mint egy évtizede vezették be a játékvezetői csapaton belüli kommunikációs berendezést, aztán jött a gólvonaltechnológia és most a legújabb technikai vívmány, a VAR. Mindenképpen a labdarúgás hasznára válnak azok az újítások, amelyek segítenek a nagy játékvezetői hibák kiszűrésében.
Sokan úgy látják, nem hozta meg a kellő áttörést a rendszer.
Természetesen mindig lehet vitatkozni, a rendszer működésén és eredményein, de alapvetően elég csak azt megnézni, hogy a tavalyi világbajnokságon hány olyan büntetőt ítéltek meg a kollégák, amit nem adtak volna meg a VAR nélkül.
A labdarúgásban mindig lesz vita a játékvezetői döntésekkel kapcsolatban, mert sok helyzetnek nincs fekete vagy fehér megoldása, hanem a játékvezető vagy a VAR szubjektív véleményén alapul egy ítélet.
Szó van már róla, hogy az NB I-ben is bevezetik a rendszert.
Az MLSZ májusi közgyűlésén valóban elhangzott a bejelentés a VAR bevezetéséről, azonban ennek időpontjáról még nem történt bejelentés. Persze csodát a VAR-tól sem lehet majd várni, ettől nem fognak tapsolva ünnepelni minden játékvezetői ítéletet az NB I-ben, de biztosan nagyságrendekkel csökkenti majd a nagy bírói tévedések számát.
Nem reklamálnak emiatt még többet a játékosok?
A labdarúgásban az alapvető dolog, hogy a játékosok mindig reklamálnak. A szokásos játékos-játékvezető közötti párbeszédekben biztosan beépülnek majd a VAR-ral kapcsolatos megjegyzések, de nem gondolom, hogy a VAR miatt több lenne majd a szövegelés. Sokszor a játékos is tudja, hogy szabálytalankodott és a VAR használata után talán könnyebben belenyugszik a játékvezető döntésébe. Egy vitatott esetet több kameraállásból visszanézve sokszor hitelesebb és szakmailag megalapozottabb döntést tud hozni a játékvezető, mint amit eredetileg futás közben a másodperc törtrésze alatt egyszer, egyetlen szögből meghozott.
Mit mutat a tapasztalat, a szurkolók tisztában vannak azzal, mikor lehet, kell a videóbírót használni és mikor nincs rá lehetőség?
Nagyon komoly, csaknem százoldalas szakmai anyag van a VAR-ról, amely rendelkezik, amely arról rendelkezik, mikor és hogyan kell használni a rendszert. Szó nincs arról, hogy valaki hasraütésszerűen szalad ki a monitorhoz megnézni a felvételeket, aztán pedig a következő alkalommal nincs kedve visszanézni az esetet. Sokan viszont azt hiszik, ez így megy. Nem arról van szó, hogy egyszer így döntünk, egyszer meg úgy. A monitorok mögött is emberek ülnek, akik egyes esetekben szubjektív módon értékelnek egy-egy játékhelyzetet.
A labdarúgás közegének azt kell elfogadnia, hogy a VAR-rendszer lényege nem az, hogy minden egyes hibát kijavítson, hanem az, hogy az óriási hibákat meggátolja.
Hétvégén egy amatőr tornán vezetett mérkőzést. Élvezte?
A játékvezetésben is mindenki a megyei osztályban kezdi, onnan juthat el magasabb szintre. A döntőt láttam, mivel én vezettem. A hétvégi amatőr torna döntőjében azért kicsit szokatlan volt az első pár perc, mivel az elmúlt 20-25 évben nem vezettem ilyen szintű mérkőzést. A futball, viszont futball minden szinten, nekünk játékvezetőknek az a dolgunk, hogy a szabályokat biztosítsuk a pályán függetlenül attól, hogy milyen játékerőt képviselő csapatok játszanak.
Bírói szemmel ez nehéz meccsnek számított?
Nem igazán. Három sárgát osztottam ki, alapvetően a játékosok sportszerűek voltak. Természetesen minden meccsen előfordul, hogy egy játékos nem érzi a sportszerűség határait, de egy játékvezetőnek ilyenkor résen kell lenni, hogy visszaterelje őt a normális kerékvágásba. A vasárnapi mérkőzésen ilyenre alig volt szükség.
Az amatőr játékosok lassabb tempóban játszanak, több technikai hibát is elkövetnek. Mik a legnagyobb különbségek a játékvezető szemszögéből a profikhoz képest?
A mai labdarúgásban fizikai állapot sok mindent meghatároz. Nem mindegy, hogy valaki futás közben le tudja-e kezelni a labdát, pontosan tud-e passzolni. Már az NB III-ban is remek fizikai állapotban vannak a játékosok, akik azonnal letámadják az ellenfelet és alig van terület átvenni a labdát és körbenézni egy passz előtt. A játékosok fizikai állapota és technikai képzettségük szintje befolyásolja leginkább a mérkőzések ritmusát. Ez a játékvezetőkre is igaz, hiszen a mai játékvezetésben komoly szinten már nem látni sétáló vagy az akcióról lemaradozó játékvezetőt, nekünk is állandó futás közben, minél közelebbről kell döntenünk a szituációkról.
Egy olyan kaliberű bírónak, mint ön mennyire fontos, hogy olyan rendezvényeken is szerepeljen, mint az Egri-Erbstein Torna?
Nem keresem, hogy minden hétvégén valamilyen rendezvényen részt vehessek, de ha olyan felkérést kapok, amelynek van sportszakmai értéke, akkor nem szoktam elutasító választ adni. Ehhez az kell természetesen, hogy passzoljon a felkészülésembe és ne ütközzön más programmal. Jó érzés volt újra a BVSC Szőnyi úti stadionjában belépnem, hiszen 1999-ben itt voltam első alkalommal asszisztens az NB I-ben. Ennek már húsz éve.
Nekünk, akik a profi labdarúgásban élünk és dolgozunk nem szabad elfordítanunk a fejünket az amatőr futballtól, hiszen sportágunkban nagyságrendekkel többen játszanak illetve vezetnek mérkőzéseket amatőr státuszban mint profiként és éppen emiatt számít a labdarúgás a tömegek sportjának és adja a labdarúgás más sportággal össze nem hasonlítható varázsát.
Megyei játékvezetés
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága ötödik alkalommal rendezte meg június 15-én, szombaton Vasadon a hagyományosnak számító
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága ötödik alkalommal rendezte meg június 15-én, szombaton Vasadon a hagyományosnak számító Játékvezetői Napot (Képünkön a főszervező, Gyarmati Pál az ünnepélyes díjátadó serlegeivel).
Ezen első alkalommal a hölgyek részére is megrendezték a kispályás labdarúgótornát, melyet – jobb gólkülönbségével – a Göd nyert meg az Erdőkertest és a Pest megyei női játékvezetők együttesét megelőzve. A tervezett negyedik gárda, a Jászberény együttese végül nem jelent meg a rendezvényen. Az urak mezőnyében ezúttal kilenc együttes három csoportban mérettette meg magát, az azonos helyen végzők a rájátszásban a helyosztókon alakították ki a végső sorrendet. A tornát végül – jobb gólkülönbségének köszönhetően a megyei 1-2. osztályú játékvezető/asszisztensek csapata nyerte meg, megelőzve a II. osztályú játékvezetők I-es, illetve az Újoncok I-es alakulatát. A címvédő MLSZ Pest Megyei Igazgatósága az idén nem indított csapatot.
Női torna
Eredmények:
Göd – Pest megyei játékvezetők 3–0; Erdőkertes – Göd 0–0; Erdőkertes – Pest megyei játékvezetők 2–1.
Végeredmény: 1. Göd (3–0) 4 pont; 2. Erdőkertes (2–1) 4 p; 3. Pest megyei játékvezetők 1 p.
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Kis Krisztina Mónika (Erdőkertes);
Legjobb mezőnyjátékos: Bodor Marianna (Pest megyei játékvezetők);
Gólkirálynő: Stiglincz Orsolya (Göd) – 2 találattal.
Férfi torna
A-csoport
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Inaktív játékvezetők; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 5–0; Inaktív játékvezetők – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–1; Inaktív játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 2–0; Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei I.-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–4; Megyei I.-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Inaktív játékvezetők 1–2.
Az A-csoport végeredménye: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 9 pont; 2. Inaktív játékvezetők 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 1 p.
B-csoport
Eredmények: Megyei I. osztályú játékvezetők I. – Újoncok II. 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Újoncok II. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Újoncok II. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei III. osztályú játékvezetők 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Újoncok II. 1–4.
A B-csoport végeredménye: 1. Megyei II. osztályú játékvezetők I. 9 pont; 2. Újoncok II. 6 p; 3. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.
C-csoport
Eredmények: Országos ellenőrök – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 2–0; Újoncok I. – Országos ellenőrök 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Újoncok I. 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Országos ellenőrök II. 2–5; Országos ellenőrök – Újoncok I. 0–2; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 1–0.
A C-csoport végeredménye: 1. Újoncok I. 9 pont; 2. Országos ellenőrök 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 3 p.
Helyosztó a 7-9. helyért
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3–0 (játék nélkül); Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 0–8.
Végeredmény: 7. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 6 pont; 8. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3 p; 9. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.
Helyosztó a 4-6. helyért
Eredmények: Országos ellenőrök – Inaktív játékvezetők 0–0; Inaktív játékvezetők – Újoncok II. 3–0; Újoncok II. – Országos ellenőrök 1–5.
Végeredmény: 4. Országos ellenőrök (5–1) 4 pont; 5. Inaktív játékvezetők (3–0) 4 p; 6. Újoncok II. 0 p.
Helyosztó az 1-3. helyért
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 2–2; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) – Újoncok I. 4–0; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 0–0.
Végeredmény: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) (6–2) 4 pont; 2. Megyei II. osztályú játékvezetők I. (2–2) 4 p; 3. Újoncok I. 1 p.
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Drótár Péter (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/);
Legjobb mezőnyjátékos: Székely Rajmund (Megyei II. osztályú játékvezetők I.);
Gólkirály: Tóth Szabolcs (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) – 9 találattal.
Botrány
Az MLJT is közzétette az éves beszámolóját, amelyből megállapítható, hogy páran jól jártak ismét.
Az MLJT is közzétette az éves beszámolóját, amelyből megállapítható, hogy páran jól jártak ismét.
A Játékvezetői Testület 2018-as bevétele 2.205.000 forint volt, amelyből 1.996.000 forint tagdíjbevétel volt. Emellett még volt 905.000 Ft pénzügyi müveletek bevétele is
A kiadási oldal már érdekesebb:
Tárgyévi eredmény: - 1.402.000 Ft
Tóth Vencelék ismét jól gazdálkodtak...
Botrány
Tudjuk, hogy az MLSZ.hu, a Szövetség hivatalos oldala elég keveset foglalkozik a magyar játékvezetés ügyeivel
Tudjuk, hogy az MLSZ.hu, a Szövetség hivatalos oldala elég keveset foglalkozik a magyar játékvezetés ügyeivel
Így fordulhatott elő az is, hogy Kulcsár Katalin és Török Katalin már harmadik mérkőzésen szerepelnek a Női Világbajnokságon és a "hivatalos" szócső még egyetlen mondatot sem írt le...
Hallgat az MLSZ JB . mindenben, ami játékvezetés....
FRISSÍTVE:
Cikkünk megjelenése után pár órával, az MLSZ.hu is beszámolt Katékről.
Sajnáljok, hogy mindig nekünk kell megírni, hogy mennyire trehány az MLSZ JB.
Megyei játékvezetés
Hosszú évekre tekint vissza a remek kapcsolat, amely jellemzi Marosvásárhelyi játékvezetők és a Zalai játékvezetők kapcsolatát.
Hosszú évekre tekint vissza a remek kapcsolat, amely jellemzi Marosvásárhelyi játékvezetők és a Zalai játékvezetők kapcsolatát.
Két kiváló sportvezető Józsi György (Zala) és Cseh Gábor (Marosvásárhely) pillérei ennek a remek sportbarátságnak.
Télen Zala megyében találkoztak, Keszthelyen a szokásos Téli terem tornán, ahol szlovén Lendva csapatával kiegészülve, nagyon jó játékkal szórakoztatták a kilátogató közönséget.
Most Marosvásárhelyen találkoztak, roppant erős mezőnnyel versenyezve, Zalai kontingens a felsőházban zárta küzdelmet. Előtte nap, teljes edzőtábort tartva a CSIKI sörgyárban-barátság jegyében.
Köszönjük Marosvásárhelynek a vendéglátást!
Köszönjük Erdély!
Találkozunk agusztus 3-án Nagykanizsán!
Zala megyében ahol nem a rettegés, félelem , a puhli arrogancia és besúgás a divat, hanem ahol a játékvezetésért és játékvezetőkért dolgoznak a vezetők, élükön Balázsi Mihály elnökkel és Józsi György Igazgatóval. Ők azok az EMBEREK akiket nem érdekel az olcsó népszerűség, és kézfogás nélkül is mélységesen tisztelik egymást...
Játékvezetőkről
A Dél-Afrika–Kína mérkőzés után a Jamaica–Ausztrália találkozón fújja a sípot Kulcsár Katalin a Franciaországban zajló női labdarúg&oacut
A Dél-Afrika–Kína mérkőzés után a Jamaica–Ausztrália találkozón fújja a sípot Kulcsár Katalin a Franciaországban zajló női labdarúgó-világbajnokságon. A kedden 21 órakor kezdődő meccset Grenoble-ban rendezik.
A 34 éves magyar játékvezető egyik segítője Török Katalin lesz, aki első alkalommal vesz részt felnőtt-világbajnokságon.
Kulcsár 2015 után másodszor tevékenykedhet női vb-n, Kanadában két mérkőzést vezetett. Európa-bajnokságon ugyancsak kétszer szerepelt (2013, 2017), 2016-ban ő dirigálta a női Bajnokok Ligája döntőjét, majd a világ legjobb női játékvezetőjének választották.
Megyei játékvezetés
Veszprém Megyében is véget ért a bajnoki szezon. Wenczel Imre JB. elnök értékelte a szezont.
Veszprém Megyében is véget ért a bajnoki szezon. Wenczel Imre JB. elnök értékelte a szezont.
Játékvezetőkről
A női VB-n a hölgyek újabb feladatot kaptak, igaz most csak tartalékok.
A női VB-n a hölgyek újabb feladatot kaptak, igaz most csak tartalékok.
Sweden - Thailand
Refereee: Salima Mukansanga (RWA)
Assistant Referee 1: Bernadettar Kwimbira (MWI)
Assistant Referee 2: Lidwine Rakotozafinoro (MAD)
Fourth Official: Katalin Kulcsar (HUN)
Fifth Officil: Katalin Torok (HUN)
Video Assistant Referee: Felix Zwayer (GER)
Assistant Video Assistant Referee 1: Paolo Valeri (ITA)
Assistant Video Assistant Referee 2:Sarah Jones (NZL)
Játékvezetőkről
Kulcsár Katalin vezeti csütörtökön a Dél-Afrika–Kína mérkőzést a franciaországi női labdarúgó-világbajnokság csoportkörének második
Kulcsár Katalin vezeti csütörtökön a Dél-Afrika–Kína mérkőzést a franciaországi női labdarúgó-világbajnokság csoportkörének második fordulójában. A találkozó helyszíne a Parc des Princes lesz.
A 34 éves magyar játékvezető egyik segítője Török Katalin lesz, aki első alkalommal vesz részt felnőtt-világbajnokságon.
Kulcsár 2015 után másodszor tevékenykedhet női vb-n, Kanadában két mérkőzést vezetett. Európa-bajnokságon ugyancsak kétszer szerepelt (2013, 2017), 2016-ban ő dirigálta a női Bajnokok Ligája döntőjét, majd a világ legjobb női játékvezetőjének választották.
Íme a hivatalos küldés:
South Africa - China
Referee: Katalin Kulcsar (HUN)
Assistant Referee 1: Katalin Torok (HUN)
Assistant Referee 2: Sanja Rodak (CRO)
Fourth Official: Jana Adamkova (CZE)
Fifth Official: Stephanie-Dale Yee Sing (JAM)
Video Assistant Referee: Christopher Beath (AUS)
Assistant Video Assistant Referee 1: Mohammed Mohammed (UAE)
Assistant Video Assistant Referee 2:Manuela Nicolosi (FRA)
Keretek
Az elmúlt tizenöt évben nem sokszor kellett közzétenni helyreigazítást, de most a tények máshogy voltak.
Az elmúlt tizenöt évben nem sokszor kellett közzétenni helyreigazítást, de most a tények máshogy voltak.
A héten közzétettük, hogy Hanacsek Attila elfoglaltsága miatt visszalépett a nemzetközi ellenőri kerettől és inkább a magyar játékvezetés fejlesztésén dolgozik tovább!
Valótlant állítottunk, hiszen a tény nem ez!
A nemzetközi labdarúgó szövetségtől kapott információk alapján Hanacsek Attila nemzetközi ellenőri keretbe történő besorolását nem fogadták el, mivel nemzeti szövetség által rendezett legmagasabb osztályú mérkőzéseken az ellenőr évek óta nem ellenőriz.
„Magyarországon bevezetett szuper ellenőrzések a nemzetközi szövetség által nem minősülnek olyan színtű szakmai ellenőrzések, amely elfogadott lenne a nemzetközi ellenőri kerethez. Azaz a szuper ellenőrzéseket a szövetség nem ismeri el.”
Több éve már megírtuk mi is, hogy korábban csak Puhl Sándor, de most más Hanacsek Attila „kifizető” helye a szuperellenőri státusz, hiszen a játékvezetőkkel kapcsolatban érdemi ellenőrzést nem végeznek.
A focibiro.hu adatbázisában megtalálhatóak a két személynek korábbi szuper ellenőrzéseinek listája, amelyből azt lehet látni, hogy inkább bevétel optimalizálásról szól ez a keret, nem az ellenőrzésről.
Az MLSZ-nek, most már papírja is van arról, hogy Puhl Sándor és Hanacsek Attila ellenőrzései nem szakmaiak, azokat nem lehet elfogadni sehol.
Vajon az MLSZ elnöksége elé ezt dr. Vági Márton vagy Berzi Sándor beviszi? Vagy inkább hallgatnak róla.
Elnézést kérünk mindenkitől, hogy azt a látszatot keltettük, hogy Hanacsek Attila önként lépett vissza a kerettől.
Az ügyben megkerestük az érintett játékvezetőt, ahogy érkezik tőle válasz, úgy frissítjük weboldalunkat.
Játékvezetői Bizottság
70 éves Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, elnökségi tagja, nemzetközi igazgatója, MLSZ JB. elnöke, nemzetközi ellenőr.
70 éves Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, elnökségi tagja, nemzetközi igazgatója, MLSZ JB. elnöke, nemzetközi ellenőr.
Berzi Sándor 1949. június 7-én született, és már egész fiatal korában közel került a labdarúgáshoz, édesapja ugyanis NB I-es labdarúgó, majd sportvezető volt.
Labdarúgóként a Vasas második csapatában játszott, sportvezetőként azonban jóval sikeresebb karriert épített - immár negyven éve dolgozik a hazai futballért. 1979-ben lett az MTK-VM gazdasági vezetője, majd tíz éven keresztül, 1989 végéig elnökhelyettesként dolgozott a klubnál. 1989-ben az MLSZ történetének 21. főtitkára lett, először 1989-től 1996-ig, majd 1998-tól 2006-ig töltötte be a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkári posztját, nála hosszabb ideig senki sem gyakorolhatta ezt a tisztséget a szövetségben.
Jelenleg a szövetség alelnöke és elnökségi tagja, a nemzetközi osztály igazgatója, a Játékvezető Bizottság elnöke. Kiváló nemzetközi kapcsolatait az európai szövetségnél is kamatoztatja, tagja az UEFA Fegyelmi Bizottságának. Berzi Sándor évtizedek óta rendszeresen kap nemzetközi megbízatásokat az UEFA-tól, a múlt héten például az Európa-liga bakui döntőjének (Chelsea-Arsenal 4-1) UEFA-ellenőre volt.
Születésnapja alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a sportvezetőnek, és köszönetet mondott azért, hogy "az elmúlt évtizedek alatt különböző futballkluboknál, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetségben végzett munkájával is elkötelezetten szolgálta a hazai labdarúgás ügyét". Berzi Sándornak a miniszterelnök sportért felelős tanácsadója, Takács Mihály adta át az üdvözlő levelet.
Jó nyugdíjas éveket kedves Sándor!
Botrány
Soha nem látott mennyiségű megkeresést kaptunk Gaál Gyöngyi és Ábrahám Attila nemzetközi keretbe kerülésével kapcsolatban.
Soha nem látott mennyiségű megkeresést kaptunk Gaál Gyöngyi és Ábrahám Attila nemzetközi keretbe kerülésével kapcsolatban.
Az üzenetek és emailek közül szemezgetünk:
„Fél éve ellenőri tapasztalat alapján az MLSZ üdvöskéje már nemzetközi keretben. Ennyi a hűség ára.”
„Gyöngyinek addig is nagy arca volt, mi lesz ezután. Lehet, hogy majd ő is szuper ellenőr lesz?”
„YES és NO ismerettel már valaki nemzetközi keretbe kerül?”
„Játékvezetőként is kétes nemzetközi keretes ügye volt, most meg ellenőrként…”
„Hol vannak a nyelveket beszélő kollégák? Szabó Zsolt, Erős Gábor, Vámos Tibor, Bede Ferenc?”
„Puhl Sándor már a nemzetközi keretet is lenullázta, saját bólogató embereit rakja be oda is.”
„Szakmaiságnak vége! Köszönjük”
„Ábrahám?? Most hogy nincs beach soccer, kell pótolni a kieső pénzeket…”
„Eddig nyugatra jártak az ellenőrök, most irány kelet… A Puhli fejlődés”
„A hűség ára… két gerinctelen ember karrierje.”
„Azt hittem Kurmai Zoli bácsi vagy Vavika Feri kerül oda… még makai is jobb lenne..”
"Csibe! Sok az irigye. Ne foglalkozzál semmivel, tudod, hogy te vagy Baranyában az első.. Te mindig a megyei játékvezetők érdekeit képviselted és segítetted a fiatalokat. Ja nem! Bocs, az nem te vagy.."