Legfrissebb Hírek

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 4 Botrány
2020.03.03 20:10
Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 4

A népszerű sorozatunk folytatódik.

A népszerű sorozatunk folytatódik.

TOP 4.: MLSZ Elnöksége

2010. júliusa óta vezeti az MLSZ-t Csányi Sándor. Azóta az stábja kisebb változásokat eltekintve azonos. Nagyon vitatható az elnökség összetétele, hiszen politikustól kezdve klubvezető is van benne. Természetesen helyet kapott a nagy öreg Berzi Sándor is, aki Csányi hatalomra jutásában nagy szerepe volt. Ő nyomta át a küldötteken azt az alapszabályt, amiben benne volt, hogy elnökségi tag MLSZ alkalmazott is lehet. Ekkor már tudtuk, hogy ő biztosan élet halál ura lesz a Szövetségben. Kezdetben csak nemzetközi igazgatóként, majd MLSZ JB elnökeként.

Sokan bíztak Garancsi Istvánban, az FC Fehérvár tulajdonosában, hiszen amig nem került be az MLSZ-be számos alkalommal kritizálta a rendszert, hogy nem 21. századi a szövetség – akár informatikailag, akár szervezetileg. Igaz, ma Istvánról korábbi edzője nyilatkozta, hogy jó üzletember, de a focihoz nem ért, inkább a természetet szereti. Ha ez igaz, akkor még szomorúbbak vagyunk..

Nagyon sokat vártunk Török Gábortól is, akinek nagy tudása van elemzésekben. Nem gondoltuk azt, hogy őt is sikerült Puhl Sándoréknak megvezetni.

Nyilas Tibi bácsi is ott ül a döntéshozók asztalánál. Vajon ő nem látta az elmúlt években, hogy milyen módon lett szétverve a magyar játékvezetés? Nem látta szakmailag a hibákat?

Berzi Sándorról most ne beszéljünk.. róla még írnunk kell!

Nem tudjuk, hogy Bánki Erik, Dankó Béla, dr. Anthony Radev, Balog Gabriella a játékvezetéssel kapcsolatban tett-e már fel kérdést.

Őket vezették meg félévenként a kamú jelentéssekkel, szakmaiságot nélkülöző anyagokkal. Sajnos, nem mertek semmit kérdezni, hiszen nem láttak bele ebbe a puhli átverésben.

A pénzügyi szakemberek nem kérdezték meg, mi kerül az országos keretben évi többszáz millióban? Hova tűntek a játékvezetők a megyékben?

 

Egy biztos, ha mertek volna kérdezni, akkor nem süllyedt volna az MLSZ Elnökségének támogatásával ilyen mélyre a magyar játékvezetés.

Az MLSZ elnöksége, hogy nem jött rá arra, hogy átveri őket a saját játékvezetői bizottsága méltón érdemelte ki a negyedik helyet a listánkon.

Innováció Csongrádból Megyei játékvezetés
2020.03.03 08:40
Innováció Csongrádból

Csongrád megyében pár évvel ezelőtt már volt nagyon jó oktatási és szabálytesztes program, de a kollégák most bemutatták Hanacsek Attilának, hogy pén

Csongrád megyében pár évvel ezelőtt már volt nagyon jó oktatási és szabálytesztes program, de a kollégák most bemutatták Hanacsek Attilának, hogy pénz nélkül ő meg tudják csinálni, amiről a tar exrendőr csak évek óta beszél.

Pár héttel ezelőtt a megye néhány lelkes játékvezetőjének köszönhetően a Csongrád megyei játékvezetés egy olyan rendszerrel, programmal gazdagodott, ami nagymértékben segíti a játékvezetők felkészülését, illetve tudásuk szinten tartását. Minden Csongrád megyében aktívan működő játékvezető egy zártkörű oktatási rendszerhez kapott hozzáférést.

Borbás Bottyán, ifj. Kormányos Gábor, Szűcs István Dávid, Kakuk Szabolcs és a megye egyik újonc játékvezetője, Pluhár Gábor áldozatos munkájának köszönhetően a Moodle rendszeren keresztül mára már bármelyik megyei játékvezető, ellenőr, elnökségi tag otthon, az iskolai szünetben, buszon, munkahelyi kávé mellett kitölthet egy 25 kérdésből álló szabályismereti tesztet. A fentiek hatványozottan igaznak bizonyulnak, ha megemlítjük, hogy a fejlesztők egy Alkalmazást is biztosítanak az eléréshez, azaz mobiltelefonra írt verzióban is elérhető a felület, gyorsan és kényelmesen.

A feladatlap kitöltésére 60 perc áll rendelkezésre, és „vizsga” befejeztével a rendszer azonnal visszajelzést küld az elért eredményről, megjeleníti a pontszámot, illetve megjelöli a hibás válaszokat. A teszt befejeztével mindegyik kérdésnél megjelenik a helyes válasz, így a kitöltő percek alatt elmélyítheti tudását az adott kérdéskörben. A kérdéshalmaz nagyságrendileg 1100 kérdésből áll, érintve a labdarúgás összes szabályát a labda méretétől, a les szabályon át, egészen a kiállítással járó szabálytalanságokig.

Számszerű megkötés nélkül kitölthető a teszt, ami véletlenszerűen „dobálja” a játékvezetők elé a 25 kérdésből álló feladatsort. Egy február végi adat szerint ezres nagyságrendű már a töltöttség.

Érdeklődésünkre Borbás Bottyán, országos kerettagú játékvezető elárulta, hogy mi mindenre használható még a felület.

Az eddigiekkel ellentétben például a Csongrád megyei Talent játékvezetők (fiatal, tehetséges játékvezetők, akik külön foglalkoztatásban is részesülnek) már nem Google űrlapon keresztül kapják a hetente kötelezően kitöltendő szabályismereti tesztet, hanem az beintegrálása került a Moodle rendszerbe. Ezen rövid idő alatt is rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a készítők, sokkal kényelmesebbnek és hatékonyabbnak tartják a fiatalok is a tesztelési lehetőséget.

A januárban beiratkozó tanfolyamosoknak, leendő játékvezetőknek is hatalmas segítség, hogy nap mint nap készülhetnek a hamarosan megrendezésre kerülő záróvizsgára.

Ezen felül a megyei sporiknak egy naptár is rendelkezésükre áll a felületen, ahol a fontosabb, Csongrád megyei játékvezetéssel kapcsolatos eseményeket tudják nyomon követni.

Egyedülálló módon a játékvezetők rendelkezésére áll egy UEFA által összeválogatott klipsorozat, szám szerint 100 videó, ami szintén kiválóan szolgálja a felkészülést, és azt, hogy a játékvezetők egységes szemléletet próbáljanak kialakítani és kivinni a pályára.

Mindezeken túl az elmúlt évek edzőtáborainak, illetve frissítő kurzusainak az elméleti tesztjei is megtalálhatóak az oldalon, amik gyakorlásképp ismét a játékvezetők rendelkezésére állnak.

 A fejlesztők nem elégednek meg ennyivel, elmondásuk szerint újabb hasznos funkciók kerülnek majd az oldalra, melyek tovább szolgálják majd a megyei labdarúgást és játékvezetést.

Le a kalappal a srácok előtt, remek munka!

Vajon az MLSZ JB. 10 év alatt miért nem tudta megvalósítani?

Újabb nézőszám rekord, de negatívban OTP Liga / NB-s bajnokságok
2020.03.02 09:08
Újabb nézőszám rekord, de negatívban

182 fizető néző tekintette meg az Újpest és a Puskás Akadémia szombati élvonalbeli bajnokiját Zalaegerszegen. A riasztó szám azonban koránt sem negatív csúcs, sőt,

182 fizető néző tekintette meg az Újpest és a Puskás Akadémia szombati élvonalbeli bajnokiját Zalaegerszegen. A riasztó szám azonban koránt sem negatív csúcs, sőt, a TOP 10-ben sincs benne. 

Mint ismeretes, az Újpest a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének alkalmatlansága és felújítása miatt az elmúlt hetekben vándorolni kényszerült, játszott Szegeden, Kaposváron és legutóbb, a Puskás Akadémia ellen már Budapesttől 230 kilométerre, Zalaegerszegen is.

A ZTE Aréna pedig szinte kongott az ürességtől, ami elsősorban nem a fővárostól lévő távolság miatt alakult így, hiszen a lilák ultrái, szurkolói egyébként is bojkottálják csapatuk mérkőzéseit, ezzel kifejezve elégedetlenségüket (és ellenszenvüket) Roderick Duchatelet tulajdonos tevékenysége, illetve a csapat teljesítménye miatt.

A felcsútiak ellen összesen 182 fizető néző lépett be a hivatalos statisztika szerint a zalaegerszegi stadionba (ebben az 1-2 tucat vendégdrukker is benne volt), így maroknyian láthatták, hogy az Újpest az utóbbi hat bajnokijából már a negyediket veszíti el, a Puskás Akadémia 3-2-re győzött.

Időpont
Osztály
Pályaválasztó - vendég
Játékvezető
Nézőszám
2012-10-26
OTP Liga
Eger - Pápa 1 - 1 Becséri Dániel 56
2013-04-09
OTP Liga
Eger - Paksi FC 2 - 2 Erdős József 58
2013-04-20
OTP Liga
Eger - Kaposvár 1 - 0 Veizer Roland 62
2013-05-04
OTP Liga
Eger - PMFC 2 - 3 Becséri Dániel 67
2014-04-04
OTP Liga
Felcsút - Haladás 1 - 2 Vad II. István 77
1982-04-28
NB. I.
Szeged - Zalaegerszeg 1 - 1 Tompa István 100
1982-04-28
NB. I.
Csepel - Volán SC 2 - 0 Palotai Károly 100
2013-11-30
OTP Liga
Felcsút - Pápa 1 - 0 Szabó Zsolt 122
2012-11-24
OTP Liga
Eger - Haladás 1 - 2 Fábián Mihály 128
2014-04-18
OTP Liga
Felcsút - PMFC 1 - 1 Farkas Ádám 136
2013-04-16
OTP Liga
Siófok - Diósgyőr 3 - 0 Bognár Tamás 150
2013-04-19
OTP Liga
Siófok - MTK 2 - 1 Németh Ádám 150
2008-03-15
Soproni Liga
Tatabánya - REAC 1 - 1 Sulyok Gergely 150
2020-02-04
OTP Liga
Mezőkövesd - Újpest FC 2 - 2 Pillók Ádám 152
2020-02-29
OTP Liga
Újpest FC - Felcsút 2 - 3 Solymosi Péter 182
2012-10-26
OTP Liga
Siófok - Kecskemét 0 - 2 Oláh Gábor 190
2009-05-30
Soproni Liga
Siófok - Győr 3 - 2 Takács János 200
2002-11-15
NB. I.
MTK - Győr 2 - 0 Juhos Attila 200
2013-06-01
OTP Liga
Eger - Győr 2 - 3 Szőts Gergely 200
1999-12-08
NB. I.
Siófok - Honvéd 1 - 0 Kiss Béla 200
Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 5 Botrány
2020.03.01 06:04
Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 5

Mi bevállaltuk. Ha kell elismerjük, mit tettük tönkre a magyar játékvezetést.

Mi bevállaltuk. Ha kell elismerjük, mit tettük tönkre a magyar játékvezetést.

Top 5.: Focibiro.hu

Az elmúlt 15 évben több alkalommal is megkaptuk, hogy a focibiro.hu szerkesztői és az oldal tulajdonosa tönkre tette a magyar játékvezetést!

Megkaptuk ezt Vágner Lászlótól is, amikor ő volt hatalmon. Előttünk vannak még azok a telefonhívások, amikor személyesen Vágner Lászlóval beszéltünk. Őt mindig a szakmaiság vitte előre és mi elmondtuk neki, hogy pár dolog nem úgy van, mint ahogy ő gondolja. Azonban akkor és utólag is mindig elismerik, hogy sokat segítettünk a játékvezetők országos nyilvántartásának elkészítésében.

Emlékezzen mindenki vissza, hogy az iroda.mlsz.hu és az mlsz.info fejlesztésében részt vettünk és minden útmutatót, tájékoztatót mi készítettünk el.

Nem felejtjük el Hanacsek Attila telefonhívásait vagy több száz e-mail váltását sem (amik persze el vannak mentve), amig segítséget kért adatokban vagy csak a fiatalok ötleteit akarta meghallgatni. Ilyen is volt, persze Attila ezt is letagadja, hiszen most ez az érdek.

Akkor éppen Puhl Sándor és súgói adták a tippeket, hogy mit írjunk meg.

2010-ben eljött a rendszerváltás ideje. Elsőként mi ajánlottuk fel a segítséget Puhl Sándornak és Berzi Sándornak.

Több alkalommal egyeztettünk velük Budapesten, ahol többek között bemutatásra került az MLSZ JB. iroda fejlesztési programja és az országos játékvezetői nyilvántartási rendszer.

Kezet is fogtunk Puhl Sándorral és Berzi Sándorral, hogy kezdjünk neki a munkának közösen. Néhány hét múlva viszont a két Sándor elfelejtette a kézfogást és az email váltásokat. Ők azt mondták, hogy a kézfogás az MLSZ-ben nem számít! Bár azóta a kérfogás szent Puhl Sándornak. Emlékezzünk mekkora vihar volt Zala megyében, amikor Balázsi Mihály okkal nem fogot kezet Vavika Ferenccel, aki őt besározta mindenhol.

Mindegy, mi megcsináltunk mindent, ami a nyilvántartási rendszert illeti. Ezt láthatjátok most a focibiro.hu és a foci-info.hu oldalon.

Több, mint 7500 játékvezető adata, keretbesorolása tekinthető meg. Sőt a háttérprogram elkészült és már teszteljük a személyes oldalak menedzseléséhez, ahol minden játékvezető karban tudja tartani a saját adatait és levelezni, üzenni tud kollégájuknak. Erre a rendszerre épül egy megyei adminisztrációs és oktatási programrész is, amely már korábban elkészült, de nem került még aktiválásra.

A gonosz focibiro.hu oldalon már 1973 óta minden élvonalbeli küldés megtekinthető és az is, hogy melyik játékvezetők melyik csapatnak hány meccset vezetett.

Persze!

Kritikusak vagyunk a fennálló puhli rendszerrel kapcsolatban!

Ki nem az? Ennyire mélyen még soha nem voltunk. Sándorék tönkretették a szeretett játékvezetésünket. Nem csak szakmailag, de erkölcsileg is. Ők meg lehúzták az MLSZ-t anyagilag, ahogy csak tudták.

Ezt mi nem fogjuk elhallgatni!

Nem hallgattuk el azt, hogy meghalt egy kolléga tesztelésen, sem azt, hogy feleslegesek a vecsési puhli bulik. Nem lehet befogni a szánkat, még akkor sem, ha megfenyegetik a kollégáinkat, barátainkat. 

Nincs olyan MLSZ JB. rendezvény, ahol ne minket szidnának. Ez is bizonyítja, hogy mindenki minket olvas. Monják, hogy irigykedünk és sértödöttek vagyuk? Úgye vicces mondat ez? Azoktól, akiknek már tükörbe sem szabad nézniük, hiszen annyir bűnük van. Ha sértődöttek lennénk, akkor már rég nem foglalkoznánk a játékvezetéssel. 

 

Ha ez bűn, hogy közzétesszük Puhl Sándorék ámokfutását és átveréseit, akkor tényleg mi tettük tönkre a magyar játékvezetést!

Miattunk nincsenek már elismert nemzetközi játékvezetők.

Miattunk nincsenek külföldi küldések.

Miattunk nincsenek a megyékben játékvezetők és

miattunk van mindenki rosszul Puhl Sándortól!

 

 

Pintér: Ferencváros-Debrecen Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 09:40
Pintér: Ferencváros-Debrecen

Pintér Csaba vezeti a forduló zárómérkőzését.

Pintér Csaba vezeti a forduló zárómérkőzését.

Ferencvárosi TC - DVSC

MLSZ kód: 1446365
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Pintér Csaba
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Erdős József
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Lémon Oszkár

Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 79
Legelső NB. I-es mérkőzés 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-08 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút
Kiosztott sárgalap: 344
Kiosztott piroslap: 27

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 16
A kiosztott sárgalap: 74
A kiosztott piroslap: 7

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 13
A kiosztott sárgalap: 54
A kiosztott piroslap: 1

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 13
Legelső mérkőzés 2019-08-17 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE
Legutolsó mérkőzés 2020-02-08 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút
A versenyben kiosztott sárgalap: 61
A versenyben kiosztott piroslap: 7

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Mérkőzések: 2019-09-14 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros
2019-11-02 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd
2020-02-05 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 14
A kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 6 Botrány
2020.02.29 09:29
Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 6

Folytatjuk a népszerű sorozatunkat. Bemutatjuk azokat, akik tönkre tették a magyar játékvezetést.

Folytatjuk a népszerű sorozatunkat. Bemutatjuk azokat, akik tönkre tették a magyar játékvezetést.

Top 6.: Kurmai Zoltán

Élet halál ura a jelenlegi rendszerben Kurmai Zoltán, aki a játékvezetésből 1970. április 26-án Mezőcsáton vizsgázott. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei LSZ által szervezett labdarúgó bajnokságokban kezdte a játékvezetői pályafutását. A Megyei Játékvezető Bizottság (JB) határozatára NB III-as, egyben országos utánpótlás-bíró. A Magyar Labdarúgó Szövetség JB minősítésével 1977-ben NB II-es, 1983-tól az NB I-es bíró. 1984-ben visszaminősítették az NB II-be, majd 1988-tól újra élvonalbeli bíró.

Élvonalbeli statisztikái:

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
1998/1999
6
28
4.67
2
0.33
1997/1998
10
44
4.40
1
0.10
1996/1997
9
23
2.56
2
0.22
1995/1996
8
23
2.88
0
0.00
1994/1995
8
26
3.25
2
0.25
1993/1994
9
20
2.22
2
0.22
1992/1993
8
23
2.88
5
0.62
1991/1992
6
12
2.00
1
0.17
1990/1991
7
20
2.86
3
0.43
1989/1990
10
29
2.90
2
0.20
1988/1989
7
14
2.00
2
0.29
1987/1988
2
4
2.00
0
0.00
1984/1985
2
2
1.00
1
0.50
1983/1984
6
8
1.33
2
0.33
ÖSSZESEN
98
276
2.82
25
0.26

 

Első élvonalbeli mérkőzését 1983.  szeptember 17-én vezette, akkor a Csepel 2-0-ra megverte a Szombathelyi Haladást.

Sportvezető:

  • 1990–1994 között Borsod-Abaúj-Zemplén megye Labdarúgó Szövetség (BAZ LSZ) JB főtitkára, illetve az NB III-as csoportban ellenőr,
  • 1999–2003 között BAZ LSZ elnökségi tag,
  • 2008–tól BAZ LSZ JB elnökségi tag,
  • 2010–től BAZ LSZ JB elnökhelyettes
  • 2011–től a Magyar Labdarúgó Játékvezető Testület (MLJT) elnökségi tagja,
  • 1999–2005 között, majd 2009-től országos ellenőr,

Emlékezetes Kurmai szerepe abban, amikor 2017-ben játékvezető kollégánk a borsodi teszten elhunyt. Kurmai felelősségrevonása a mai napig nem történt meg. (Igaz több, mint egy évvel később leváltották a megyei elnöki pozicióról.)

A közel 70 éves Kurmai a jelenlegi rendszer egyik legnagyobb kiszolgálója.  Élet halál ura, hiszen sokszor ő iratja át a jelentéseket, hogy mégsem megfelelően látták az ellenőrök a játékvezetők tevékenységét. 

Hétről hétre az élvonalban ellenőrködik.

Információink szerint nagy szerepe volt abban is, hogy Fábián Mihály külföldre költözött. Pár évvel ezelőtt egy interjúban még azt írta: "Számítok Misire, de még nincsenek konkrét terveim vele kapcsolatban. Erre a kérdésre, azaz személyére tavasszal vagy nyáron, de legkésőbb az őszi bajnokság megkezdése előtt mindenképpen visszatérünk. Örvendetes, hogy az eddigi legeredményesebb megyei síposunk is nyitott az együttműködésre."

 Nem véletlenül szerepl TOP tizes listánk előkelő helyén Kurmai Zoltán!

Küzdeni kell, hogy az ilyen embereket a magyar labdarúgó játékvezetők mielőbb elfelejtsék!

Bogár: Honvéd-Diósgyőr Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 09:22
Bogár: Honvéd-Diósgyőr

Bogár Gergő vezeti a Budapest Honvéd - Diósgyőr mérkőzést.

Bogár Gergő vezeti a Budapest Honvéd - Diósgyőr mérkőzést.

Budapest Honvéd - DVTK

MLSZ kód: 1446369
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Buzás Balázs
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros
Alapvonali assz 1.: Csonka Bence
Alapvonali assz 2.: Zierkelbach Péter
Tartalék jv.: Szécsényi István

Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 20
Legelső NB. I-es mérkőzés 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE
Kiosztott sárgalap: 95
Kiosztott piroslap: 5

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 2
A kiosztott sárgalap: 13
A kiosztott piroslap: 0

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 2
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 2

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 11
Legelső mérkőzés 2019-08-03 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE
A versenyben kiosztott sárgalap: 59
A versenyben kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-09-28 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 7
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2019-08-17 - OTP Liga - Videoton-Diósgyőr
2019-10-19 - OTP Liga - Debrecen-Diósgyőr
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 2


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Andó-Szabó: Kisvárda-Paks Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 09:18
Andó-Szabó: Kisvárda-Paks

Andó-Szabó Sándor vezeti a Kisvárda-Paks mérkőzést.

Andó-Szabó Sándor vezeti a Kisvárda-Paks mérkőzést.

Kisvárda Master Good - Paksi FC

MLSZ kód: 1446370
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
Asszisztens 1: Márkus Tamás
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Iványi Zoltán
Alapvonali assz 2.: Radványi Ádám
Tartalék jv.: Punyi Gyula

Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 241
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Kaposvár-Honvéd
Kiosztott sárgalap: 1072
Kiosztott piroslap: 56

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 5
A kiosztott sárgalap: 28
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 28
A kiosztott sárgalap: 137
A kiosztott piroslap: 3

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 8
Legelső mérkőzés 2019-08-11 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE
Legutolsó mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Kaposvár-Honvéd
A versenyben kiosztott sárgalap: 43
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2019-08-11 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE
2020-02-05 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 12
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Farkas: MOL Fehérvár - Kaposvár Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 06:22
Farkas: MOL Fehérvár - Kaposvár

Farkas Ádám vezeti a Mol Fehérvár - Kaposvár mérkőzést.

Farkas Ádám vezeti a Mol Fehérvár - Kaposvár mérkőzést.

Mol Fehérvár FC - Kaposvári Rákóczi FC

MLSZ kód: 1446367
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Farkas Ádám
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: Szalai Dániel
Alapvonali assz 1.: Berke Balázs
Alapvonali assz 2.: Ducsai József
Tartalék jv.: Varga Gábor

Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 166
Legelső NB. I-es mérkőzés 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-05 - OTP Liga - Felcsút-Diósgyőr
Kiosztott sárgalap: 838
Kiosztott piroslap: 67

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 22
A kiosztott sárgalap: 112
A kiosztott piroslap: 6

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 12
A kiosztott sárgalap: 60
A kiosztott piroslap: 6

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 9
Legelső mérkőzés 2019-08-10 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC
Legutolsó mérkőzés 2020-02-05 - OTP Liga - Felcsút-Diósgyőr
A versenyben kiosztott sárgalap: 49
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-10-19 - OTP Liga - Mezőkövesd-Videoton
A kiosztott sárgalap: 9
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-09-14 - OTP Liga - Felcsút-Kaposvár
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Vad: Mezőkövesd-Zalaegerszeg Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 06:19
Vad: Mezőkövesd-Zalaegerszeg

Egyik legrutinosabb játékvezető, Vad István vezeti a Mezőkövesd-ZTE mérkőzést.

Egyik legrutinosabb játékvezető, Vad István vezeti a Mezőkövesd-ZTE mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - ZTE FC

MLSZ kód: 1446366
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Vad II. István
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Takács János
Alapvonali assz 2.: Urbán Eszter
Tartalék jv.: Becséri Gergely

Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 248
Legelső NB. I-es mérkőzés 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC
Kiosztott sárgalap: 1113
Kiosztott piroslap: 89

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 12
A kiosztott sárgalap: 53
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 20
A kiosztott sárgalap: 88
A kiosztott piroslap: 10

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2019-08-03 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút
Legutolsó mérkőzés 2020-02-15 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 7
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Solymosi: Újpest-Puskás Akadémia Mérkőzés beharangozó
2020.02.29 06:17
Solymosi: Újpest-Puskás Akadémia

Solymosi Péter vezeti az Újpest-Puskás Akadémia mérkőzést Zalaegerszegen.

Solymosi Péter vezeti az Újpest-Puskás Akadémia mérkőzést Zalaegerszegen.

Újpest FC - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 1446368
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Szalai Balázs
Asszisztens 2: Albert István
Alapvonali assz 1.: Bognár Tamás
Alapvonali assz 2.: Kulcsár Katalin
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 295
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2020-02-08 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd
Kiosztott sárgalap: 1199
Kiosztott piroslap: 69

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 50
A kiosztott sárgalap: 194
A kiosztott piroslap: 12

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 21
A kiosztott sárgalap: 73
A kiosztott piroslap: 6

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 10
Legelső mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2020-02-08 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd
A versenyben kiosztott sárgalap: 35
A versenyben kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2019-08-17 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC
2019-12-14 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 6
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-11-02 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

OTP Liga 23. forduló küldése Mérkőzés beharangozó
2020.02.28 16:38
OTP Liga 23. forduló küldése

Az MLSZ közzétette a szombati mérkőzések játékvezetői küldését.

Az MLSZ közzétette a szombati mérkőzések játékvezetői küldését.

Mezőkövesd Zsóry FC - ZTE FC

MLSZ kód: 1446366
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Vad II. István
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Takács János
Alapvonali assz 2.: Urbán Eszter
Tartalék jv.: Becséri Gergely

 

Mol Fehérvár FC - Kaposvári Rákóczi FC

MLSZ kód: 1446367
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Farkas Ádám
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: Szalai Dániel
Alapvonali assz 1.: Berke Balázs
Alapvonali assz 2.: Ducsai József
Tartalék jv.: Varga Gábor

 

Újpest FC - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 1446368
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Szalai Balázs
Asszisztens 2: Albert István
Alapvonali assz 1.: Bognár Tamás
Alapvonali assz 2.: Kulcsár Katalin
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

 

Budapest Honvéd - DVTK

MLSZ kód: 1446369
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Buzás Balázs
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros
Alapvonali assz 1.: Csonka Bence
Alapvonali assz 2.: Zierkelbach Péter
Tartalék jv.: Szécsényi István

 

Kisvárda Master Good - Paksi FC

MLSZ kód: 1446370
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
Asszisztens 1: Márkus Tamás
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Iványi Zoltán
Alapvonali assz 2.: Radványi Ádám
Tartalék jv.: Punyi Gyula

 

Ferencvárosi TC - DVSC

MLSZ kód: 1446365
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2020-02-29 - 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Pintér Csaba
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Erdős József
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Lémon Oszkár