Legfrissebb Hírek

Szabó Zsolt: négy esetben avatkozik be a VAR VAR
2020.09.21 19:56 fradi.hu
Szabó Zsolt: négy esetben avatkozik be a VAR

A Bajnokok Ligája playoff-körében az UEFA alkalmazni fogja a játékvezetők munkáját segítő VAR-t.

A Bajnokok Ligája playoff-körében az UEFA alkalmazni fogja a játékvezetők munkáját segítő VAR-t.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Dinamo Zagreb 2-1-es legyőzésével kiharcolta a Bajnokok Ligája playoff-körében való szereplés jogát, ahol a norvég aranyérmes Molde lesz az ellenfél.

Az UEFA előírásai szerint a selejtezősorozat eddigi párharcaiban nem volt lehetőség a videóbíró technológia, azaz a VAR használatára, azonban a playoff-ban már alkalmazhatják a játékvezetők a kétes szituációk vizsgálatára.

A topbajnokságokban több helyen láthattuk, hogy egy központi stúdióban kap helyet a videóbíró, azonban ez a Bajnokok Ligájában másképp van.
- A Bajnokok Ligájában más a helyzet, mint amit eddig láthattunk egy átlagos bajnoki forduló alatt. Az UEFA-nak több busz áll rendelkezésére, ezek pedig a videóbíró bevezetése óta rendszerint a stadionon belül helyezkednek el. Itt állítják fel a VAR-nak szánt stúdiót, tehát egy ilyen mérkőzésen nincs konkrét központ. A stúdióban ülők az egész találkozót figyelemmel kísérik, de csak négy esetben avatkozhatnak közbe – mondta Szabó Zsolt, korábbi FIFA játékvezető.

A négy ilyen eset közé tartozik a mérkőzésen esett gólok alapos vizsgálata: a labdaszerzéstől egészen az akció befejezéséig visszanézik a támadást, annak érdekében, hogy csak és kizárólag szabályos gólt adjanak meg.
- Egy gól esetében a labdaszerzéstől kezdve többször újranézik a támadás menetét, hogy történt-e olyan szabálytalanság - akár a pálya másik részén - ami a védekező csapat kárára történt. Ilyen lehet például, ha a bal oldalon futó támadás közben a pálya másik részén az egyik csatár visszahúzza a védőjét, a labda pedig pont az ő területére érkezik. Ebben az esetben a gólt visszavonják és a védőcsapat végezhet el szabadrúgást. De itt azt is figyelik, hogy a labda teljesen áthaladt-e a gólvonalon, de ez már a gólvonaltechnológiára tartozik.

A négy között szerepel még a tizenhatoson belül történő szabálytalanságok, illetve azok valódisága és súlyossága. A harmadik komoly, meccset befolyásoló tényező, hogy melyik játékos kapott sárgalapos figyelmeztetést, vagy piros lapot.
- Egy tömegjelenetnél nincs könnyű dolga egyetlen játékvezetőnek sem. Nem egyszerű szemmel tartani, hogy pontosan mi is történik egy-egy ilyen szituációban, így az is könnyen előfordulhat, hogy rossz embernek mutat fel sárga lapot. Ilyenkor a videóbíró többször is megnézi az adott jelenetet és a játékvezető fülére szól, hogy mondjuk nem a nyolcas, hanem a hatos játékost kellett volna figyelmeztetni – magyarázza Szabó Zsolt.

A negyedik ilyen tényező a közvetlen piroslapos szituáció. Szabó Zsolt elmondta, hogy a játékvezető nem láthat minden szabálytalanságot és ilyenkor lép életbe a videóbíró.
- Vannak esetek, amikor a játékvezető követi a labda útját, követi a támadást, de a háta mögött történik valami. Mivel a játékvezető a pálya másik felén van, lehet, hogy ebből nem sok mindent érzékel, de a videóbíró követte végig az eseményeket, így a fülére szólnak, hogy mi is történt. Ilyenkor a pálya szélén felállított monitoron visszanézheti a szituációt és leküldheti a pályáról a szabálytalankodó felet. Kiemelendő, hogy második sárga lapos szituációt - annak ellenére, hogy annak is piros lap lenne a vége - nem néz vissza a játékvezető.

Egy mérkőzés alatt sok kérdőjeles szituáció adódhat, de a játékosok és a kispadon lévő stábtagok sem kérhetik, hogy az adott történéseket a játékvezető nézze vissza, sőt ez reklamálásnak számít, ami sárga lapot jelenthet.
- Természetes, hogy abban a felfokozott állapotban a játékosok szeretnék, ha a bíró visszanézné a szituációt, de ezt sem ők, sem pedig a kispadon lévők nem kérhetik. A szituáció visszanézéséről kizárólag a videóbíró és a játékvezető dönthet.

A helyzetek többségében a játékvezetőnek kell döntenie, de van, amikor a VAR mondja ki az utolsó szót:
- A helyzetek nagy részében a játékvezető kezében van a döntési jog: ilyen lehet egy tizenegyesszituáció vagy egy szabálytalanság súlyosságának (és egyben egy kiállítás) kérdése. Viszont vannak olyan esetek, amikor a videóbíró mondja ki az utolsó szót. Ez rendszerint olyan helyzetekben történik meg, amikor azt kell vizsgálni, hogy a labda kint volt-e vagy bent, illetve, hogy egy szabálytalanság a tizenhatoson belül történt, vagy épp azon kívül történt.

Fontos kiemelni, hogy a VAR csak nyilvánvaló hiba esetén avatkozik be. Előfordulhat olyan is, amikor a játékvezető látott egy esetet a büntetőterületen belül, és eldöntötte, hogy az "nem ér" büntetőt, ilyenkor kommunikál a VAR-al, és jelzi, hogy nem fogja visszanézni, mert egyértelműen látta a szituációt.

György Sándor harminc év után akasztja szögre a sípot Megyei játékvezetés
2020.09.20 16:48 oroscafe.hu
György Sándor harminc év után akasztja szögre a sípot

A labdarúgó játékvezető három évtizedet töltött aktívan a futballpályán.

A labdarúgó játékvezető három évtizedet töltött aktívan a futballpályán.

– Hogyan indult a pályafutása?

– Futballozni 13 éves koromban kezdtem el az akkori lakó,- és szülőhelyemen, Berettyóújfaluban. A tehetségemnél sokkal nagyobb volt a lelkesedésem, ezért profi labdarúgó nem vált belőlem. Végigjárva a ranglétrát a serdülőtől a felnőtt bajnokságig, játszottam Körösszegapátiban és Biharkeresztesen, megyei első és másodosztályú bajnokságokban. Majd a nagyjából 10 év igazolt labdarúgó pályafutásomat követően a munkám miatt 1988-ban Orosházára kerültem. Itt egy rövid ideig a Rákóczi Vasas igazolt játékosa is voltam, bár bajnoki mérkőzésen nem szerepeltem. A munkahelyi elfoglaltság végett az edzések látogatása nem mindig volt egyszerű feladat, ezért, továbbá Szénási József invitálására 1989-ben jelentkeztem a játékvezetői tanfolyamra – amit el is végeztem – és az aktív nagypályás labdarúgással felhagytam.

– Mely személyek segítették játékvezetői pályafutása kezdetén?

– Nagyon sokat köszönhetek Szénási Józsefnek, Bánki H. Istvánnak, Zsurka Józsefnek, Győri Lászlónak, és nagyon sok volt és jelenlegi játékvezető társamnak, de elsősorban a családomnak, akik mindig szinte szó nélkül tolerálták azt, hogy igen kevés teljes hétvégét tudtam velük együtt eltölteni a 30 év alatt, de ennek ellenére mindig mögöttem álltak és támogattak.

– Milyen szintű, osztályú mérkőzéseken szerepelt?

– Ezen a téren is végigjártam a ranglétrát. A legalsóbb osztálytól indultam, mint mindenki más, majd az idő haladtával jutottam magasabb szintű bajnokságok mérkőzéseire, közreműködőként. Elsősorban, mint játékvezető tevékenykedtem, de sokszor asszisztensként is segítettem a játékvezetők munkáját. A saját magam által kitűzött célt, hogy NB III-as játékvezető legyek, kicsit túl is teljesítettem, mivel 15 évnyi stabil NB III-as kerettagság mellett, néhányszor NB II-es bajnokságban is asszisztáltam. A 2001/2002-es bajnokságban beválasztottak az NB III-as Alföld Csoport legjobb három játékvezetője közé, amire nagyon büszke vagyok.

– Milyen élményekkel gazdagodott, voltak-e érdekesebb esetek a pályafutása során?

– Rengeteg pozitív élmény ért, nagyon sok sportsikert értem el, de természetesen előfordult, hogy egy-egy mérkőzés rosszabbul sikerült – főleg még a pályafutásom elején – és nem túl békésen váltunk el a játékosoktól vagy a nézőktől. Vezettem egy megyei II. osztályú Sarkadkeresztúr – Sarkad szomszédvári rangadót mintegy 600 néző előtt, elég paprikás hangulat uralkodott a pályán és a nézőtéren is. A hazai csapat nyert egy góllal, egy vitatható büntetővel, amit a vendégszurkolók nehezen „emésztettek meg”. A létesítményt úgy kellett volna elhagynunk, hogy közöttük kellett volna elhaladni, ezt úgy oldottuk meg, hogy a kertek alatt osonva jutottunk ki a főútra, így a komolyabb incidenst megelőztük.

– Mik a további tervei a sport területén?

– Semmiféleképpen sem szeretnék elszakadni imádott sportágamtól, úgy tervezem, hogy sok mérkőzésen meg fogok jelenni és – amennyiben igénylik – a működésükről elmondom a véleményemet a fiatalabb játékvezetőknek, hogy segítsem őket a további pályafutásuk alakulásában. A fiam is e területen bontogatja szárnyait már egy pár éve és az ő előmenetelét is szeretném támogatni.

– Melyik volt az utolsó mérkőzés, amelyet vezetett?

– Már tavasszal szerettem volna befejezni a működésemet, de a COVID-19 pandémia közbeszólt, így őszre kellett halasztani a búcsút. A 2020. szeptember 13-ára tervezett Tótkomlós – Doboz kvalifikációs felnőtt labdarúgó mérkőzést is elvitte a járvány, így konkrét búcsúmérkőzés nélkül ért véget a pályafutásom. Tótkomlósra azért esett a választásom, mert itt vezettem életem első NB III-as bajnoki mérkőzésemet, még 1997-ben. Ezt a tartalmas pályafutást a barátokkal, játékvezető társakkal és párjaikkal, egy kellemes vacsorával és kisebb táncmulatsággal egybekötött rendezvényen értékeltük, ahol nagyon szép ajándékkal kedveskedtek a MLSZ Békés Megyei Igazgatóság és a Játékvezető Testület munkatársai is.

EL: Bognár Szófiában vezet Nemzetközi feladatok
2020.09.20 11:33
EL: Bognár Szófiában vezet

Bognár Tamás és csapata Európa Liga mérkőzést vezet Szófiában.

Bognár Tamás és csapata Európa Liga mérkőzést vezet Szófiában.

19:00 CET - Sofia (Bulgarska Armiya)
PFC CSKA Sofia (BUL) - B36 Tórshavn (FRO)
Referee: Tamás Bognár (HUN)
Assistant Referee 1: Buzás Balázs (HUN)
Assistant Referee 2: Péter Kóbor.(HUN)
Fourth Official: Ferenc Karakó (HUN)
UEFA Referee Observer: Albano Janku (ALB)
UEFA Delegate: Myrsini Psarropoulou (GRE)

Fontos tájékoztatás az ellenőröknek Játékvezetőkről
2020.09.18 18:06 MLSZ JB.
Fontos tájékoztatás az ellenőröknek

Az MLSZ JB. tájékoztatás küldött az ellenőrök részére, igaz az nem derült ki, hogy ki fizeti az ellenőrök telefonszámláját.

Az MLSZ JB. tájékoztatás küldött az ellenőrök részére, igaz az nem derült ki, hogy ki fizeti az ellenőrök telefonszámláját.

Tisztelt Ellenőr Sporttársak,

ezúton értesítjük, hogy az MLSZ rendelkezéseinek értelmében a vírushelyzetre való tekintettel sportzóna van elrendelve, ami azt jelenti, hogy az ellenőr sem a mérkőzés előtt, sem a mérkőzés után nem mehet be az öltözőbe, ezt a megbeszélést telefonon kell megejteni.

Valamint a mérkőzés előtti megbeszélést az ellenőr e-mail címére kell röviden elküldeni.

Üdvözlettel:

MLSZ JB

Játékvezetői iroda

Gaál Gyöngyi kezezés helyett most öngól! Botrány
2020.09.17 05:59 DR-PD
Gaál Gyöngyi kezezés helyett most öngól!

Ha ironikusan írnánk Gaál Gyöngyiről, akkor azt mondhatnánk, hogy körülbelül ennyit várhattunk tőle, attól, aki még egy kezezést sem vesz észre….

Ha ironikusan írnánk Gaál Gyöngyiről, akkor azt mondhatnánk, hogy körülbelül ennyit várhattunk tőle, attól, aki még egy kezezést sem vesz észre….

Mire gondolunk pontosan?

Gaál korábban aktív játékvezetőként is az MLSZ kötelékében dolgozott, akkor még csak belső ellenőr volt. Ez is furcsaság, hiszen olyan dokumentumokba, pénzügyi kimutatásokba nézhetett bele, ami összeférhetetlen volt a játékvezetői működésével. Gondoljuk bele láthatta akkor a Vágner László vezetett JB. valamennyi iratát, pénzügyi elszámolását, belső anyagokat.

Majd Márton Sándor kétes eltávolítása után Gaál gyorsan irodavezető lett. Láthatta a küldéseket, pénzügyi elszámolásokat és egyéb aktív játékvezetőkre nem tartozó dolgokat. Láthatta ezt úgy is, mint az egyik profi játékvezető élettársa. Nyilván elhisszük neki, hogy soha nem nézte meg ezeket és véletlen, hogy neki és párjának magasan a legjobb küldése volt és a titkos prémiumokból is a legtöbbet szakították. 

Gaál egyre nagyobb hatalmat kapott. Utasítgatta a megyei igazgatókat, JB. elnököket. Sokakkal úgy beszélt, mintha a hátsójából rángatná őket.

Az MLSZ vele elnézőbb volt, hiszen sokszor küldéseket felejtett el, utolsó pillanatban szólt csak mérkőzésekről, de neki még ezt is lehetett. Soha, semmiféle szankció nem volt. Jöttek az élvonalbeli küldések.. aztán mi változott?

Titokban ellenőri keretbe került, amit Budapest el akart titkolni, hiszen aktív játékvezetőként a mérkőzése előtt pár órával még meccset ellenőrzött. Persze, ő Gyöngyi, aki ezt is megteheti. Amikor ezt megírták, akkor gyorsan reagáltak, hogy ez hazugság és eltűnt a hölgy utólag a küldésekből.

Nem merték közzétenni azt sem, hogy Ábrahám Attilával évközben Bécsben teszteltek, hogy nemzetközi ellenőrök lehessenek. Miért kell ezt titkolni?

Ne felejtsük azt sem, hogy Mohoskői M. néven nyomoz a facebookon a megyei elnökök után és listázza, azt, hogy melyik játékvezető mit írt és mit lájkolt.

Gaál szerepe nagy abban is, hogy gyakorlatilag az IFA rendszer játékvezetői része használhatatlan, mert ő felelt annak a fejlesztéséért.

És láss csodát! A süllyedő puhli fertőben most újabb szerepet kap. Múlt héttől már MLSZ JB. elnökségi tag. Jó legyünk korrektek, végre van egy 50 alatti ember az bizottságba és nem az őskövületek.

Azt, hogy mit nyilatkozott azt inkább hagyjuk:

„hogy váltanom kellene, hiszen a két diplomámmal és az idegennyelv tudásommal, talán most van az utolsó lehetőségem, hogy a civil életben is karriert építhessek”

Ezek szerint akkor az MLSZ JB. elnökségi tagjának ennyire jó lenni? Azt mondjuk láttuk már Puhl Sándoréknál hogy igen, hiszen kétes „menedzseri” díjakat, szuper ellenőrzéseket és ingyenes hoteleket kapnak. Akkor most a nagyságosasszony is vélhetően beköltözik párjával a kedvenc hotelbe, közel egymilliót vihet haza akkor havonta…

 Más biztossági tagnak vajon mennyit fizet az MLSZ? Tudjuk, mert utána jártunk! 0, azaz nulla forintot!

A szerencsétlen megyei vezetők..  elvették a költségtérítésünket, telefonunkat. Lehet ebből kell az új királylány összegét kifizetni?

Ez kell nekünk, vajon hol a határ?

Mérlegen a valóság: játékvezetés igazi arca Botrány
2020.09.13 15:53 Tóth Zoltán (Eger)
Mérlegen a valóság: játékvezetés igazi arca

Egy internetes portálon - "csakfoci"-  megdöbbentő nyilatkozatot olvasva, úgy éreztem, hogy tegyük mérlegre a valóságot.

Egy internetes portálon - "csakfoci"-  megdöbbentő nyilatkozatot olvasva, úgy éreztem, hogy tegyük mérlegre a valóságot.

Megdöbbentő az elégedettség a két alelnök úr részéről, melyről nyilatkoznak.

Nézzük a tényeket kendőzetlenül.

Csúcsvezetők??? 

Megkérdőjelezhető, mivel a vezetési stílus diktatórikus és teljesen bosszúálló alapokon nyugszik. Aki nem tetszik, nem nyal azt kicsinálják a csatlósokon keresztül. Nagyon sok tehetséges fiatal játékvezető hagyta abba a "munkát" és fogja is tenni a következő időkben. Neveket nem közölve, közel 100 fő lett inaktív, felesleges és túlzott követelményeknek köszönhetően. Igaz az IFA rendszer valós számokat soha nem fog mutatni, hiszen oda hamis adatok vannak feltöltve. Évek óta nem működő játékvezetők még aktívak és persze keretekhez is vannak rendelve.

Rendszert szolgáló "nyugdíjas" végrehajtók (TÓTH VENCEL, KURMAI ZOLTÁN, KAIBÁS DEZSŐ, VAVIKA FERENC, néhányat kiemelve) értelmes véleményt és észrevételt nem tudnak formálni a játékvezetés fejlesztéséről.

Kilóra megvett "színészek" - bár ha a két alelnök irányában megfelelően "tálalva" van a problematikus helyzet, ritkaság de vevők a változásra. Sokszor nem jut el hozzájuk a "panasz", mert sok ellenőrzésekkel megvett megyei jb elnök, félti a pénzét és pozícióját, ennek megfelelően saját érdekeit helyezi előtérbe, majd "hazaérve" jópofizik, saját játékvezetői előtt.

Valóban nagyon sok az ellenőrzés a magyar játékvezetés rendszerében, van úgy mérkőzésenként négy-öt fő.

Minek??

Kérdés jogos, mert az ellenőrök, amit látnak nem hiszik el, megkérdezve több "csúcs vezetőt" döntenek és döntetnek velük az ellenőrzés megfogalmazásáról és az érdemjegyek kiosztásáról...

Ellenőröktől tudjuk, hogy több átfogalmazott ellenőrzés (kérésre) kerül a "kiemelt" játékvezető indexébe. Sajnos, így lesznek az előre beígért játékvezetőkből NB-s játékvezetők, akiket hímes tojásként védelmeztetnek. Amatőr szinten a játékvezetés hibáit szigorúbban szankcionálják, lehetőség szerint pihentetik a szakmailag tévedő személyt.

NB-s kereteken belül érdekes a "bünti", mivel igazából nem létezik.

Rendszerben a rendszertelenség: Akadémia és a többi felesleges kitalált pénznyelő.

Fiatal játékvezetők előtt nincs szakmai koncepció, csak követelés a fenyegetés. Könnyebb előre lépések helyett, mindig kitalált Akadémiák-Talent napok (koncepció nélkül) nehezítik a felkészülést. Sokszor kérdezik a résztvevők: Minek három napokat eltölteni "fő" szezonban Vecsésen, amikor, ha elvégezzük az Akadémiát többségünk sehova sem jut??

Motiválatlan és "sötét" rendszer az utánpótlás nevelés országos szinten.  Megyei szintén jól dolgozó játékvezetők ezeken a napokon "unatkoznak". Elavult oktatás és elavult oktatók, igaz Ők azok a nyugdíjas emberek, akik rászorulnak és ráérnek a támogatottságra. 

Professzionális keret öreg?

Valóban szakmailag  nagy része középszintű nem egyéniséggel megáldott játékvezető. Vajon kinek a hibája? Ki választotta ki erre a feladatra Őket???  Hol a szisztematikus munka??? Hol vannak a közelmúlt FIFA játékvezetők?? Miért nem Ők képzik az utánpótlást?? Miért a réges, régen lecsengett  nyelveket nem beszélő szocreál jelen oktatói???

Itt köszön vissza a PUHL diktatúra - aki veszélyes és jobban preferálják a FIFA kötelékeiben nem engedjük ŐKET  a magyar játékvezetésben dolgozni. Önző és dicstelen Önérdekű gondolkodás, amely bútor boltban is szálkát szúrna a boltvezető személyében.  

Csányi úrhoz nem jut el a valóság, csak a kozmetikázott és kendőzött  hájjal simogatott  Önérdekű beszámolók. Csányi úr véletlenül tartana egy fogadó órát a Magyar játékvezetésben dolgozó megyei vezetők részére, valószínű érdekes beszámolót kapna, erről a "jó" játékvezetői tevékenykedésről és csúcs vezetésről.

Jó játékvezetés?? 

Európai szinten nincs top játékvezetőnk sem az egyes sem a kettes kalapban. Tény, amit nehéz kimagyarázni. Hátrányban vagyunk, nincs menedzselés - nem szeretik a mostani "csúcs díszeket", nincs meg az európai szinthez a technika, tologatjuk kifogások alapján. Évek óta egyre lejjebb. Nincs előre látás nincs koncepció...vajon meddig tart még ez a RÉM KIRÁLYSÁG ??? 

Realitás elvesztése, önfényezés, Én vagyok a "legokosabb" eszme gyakorlása arra szintre taszította a magyar játékvezetést, hogy csapatok játékvezetőket kérnek fel játékvezetés elemzésére, hogy  a konfliktusokat kerüljék, arrogáns és inkorrekt MLSZ-JB-vel.  Csapatok nem építenek a gyűlöletre, inkább szánalomból  csak legyintenek.

Nem megítélésünk megítélni a jelenlegi kirakat játékvezetőinket, de Berke Balázs, Bognár Tamás urak ütik meg a nemzetközi elvárt MAGYAR szintet. 

Nemzeti bajnokságunk legmagasabb osztályában 49 éves Solymosi bizonyítja, közel ötvenhez is van élet totyogva az elitben. Valóban ez a valóság ?? - biztos sokan felteszik a kérdést magukban?  Igen -akik még regnálnak és viszik a játékvezetést most helyeslően bólogatnak.

Amatőr játékvezetés

Ezzel a szegmenssel az országos vezetés nem foglalkozik, csak követel, ellenőriz és szégyen módjára bírál. Nincs egység, nincs program. Megyék saját erőből és saját tematikával dolgoznak. Vajon miért nem tartoznak a megyék a magyar játékvezetés égisze alá, amikor támogatásról van szó??? Országos JB évek óta semmilyen formában nem támogatja az amatőr játékvezetést.

2020-tól minden megye amatőr hiszen minden megbízási szerződést visszavontak, hogy a kevés anyagi juttatást letudják venni a Megyei vezetőktől (telefon, megbízási díj). Ingyen, vál veregetésért  vagy azért sem dolgoznak a Megyei JB-k.

Szégyen, közben meg ahol meg kellene húzni a nadrágszíjat, ott két kézzel szórják a pénzt.

Megyei ellenőrök Vecsési félnapos tesztje, edzőtáborok értelmetlen három és öt napos kivitelezése.  Mielőtt Valaki azt gondolja egy sértődött és rosszindulatú tény feltárás lenne az írás, nem innen fúj a szél. Játékvezetésnek Magyarországon nem ezekről a sötét tevékenységekről kellene szólni, hanem a szakmáról, fiatalokról és a nemzetközi sikerekről.

Szerénység nem ártana a vezetőinknek, kis alázat, és értékelni kellene Ön magukban, nyugdíjba vonulással, hogy eddig "vetíthettek" ilyen magas, legalábbis számukra magas szinten. Elgondolkodva lehet nem az Ő hibájuk, hanem azoké, a hátuk mögött rejtőző "vezetőké" akik támogatják ezt a kirakat vezetést és "fedezik" a jellemtelen országos szinten tevékenykedő liblingek munkáját.

Lehet PUHL-HANACSEK áldozat??? 

Nem, csak bekötötték a JUSTICIA szemét játékvezetésben, ne lássa senki mi a megoldás a Magyar játékvezetés felemelkedésére. Bár tudja, de nem mondja.

Elmondtuk, leírtuk a tényeket.

Solymosi: Újpest-Kisvárda Mérkőzés beharangozó
2020.09.13 09:36
Solymosi: Újpest-Kisvárda

A legrutinosabb játékvezető, Solymosi Péter vezeti az Újpest-Kisvárda mérkőzést.

A legrutinosabb játékvezető, Solymosi Péter vezeti az Újpest-Kisvárda mérkőzést.

Újpest FC - Kisvárda Master Good

Forduló: 4. forduló
Dátum: 2020-09-13- 15:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Márkus Tamás
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Antal Péter
Alapvonali assz 2.: Iványi Zoltán
Tartalék jv.: Huszár Balázs

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 304
Legelső mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó mérkőzés 2020-08-21 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg
Kiosztott sárgalap: 1227
Kiosztott piroslap: 69

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 52
Sárgalapos figyelmeztetés: 97 (hazai pályán: 46, vendégként: 51)
Kiállított játékosok száma: 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4)
Kiállított játékosok listája: Heris Jonathan Steve - 2015-09-19 - Videoton - Újpest FC 3 - 0
Rósa Dénes - 2003-05-24 - Debrecen - Újpest FC 2 - 0
Souleymane Diarra - 2017-02-18 - Videoton - Újpest FC 5 - 1
Suljic Asmir - 2013-12-07 - Újpest FC - Felcsút 3 - 3
Suljic Asmir - 2015-04-12 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 7
Sárgalapos figyelmeztetés: 14 (hazai pályán: 3, vendégként: 11)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Simovic Slobodan - 2020-01-25 - Mezőkövesd - Várda SE 1 - 0  

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros
Legutolsó mérkőzés 2020-08-21 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg
A versenyben kiosztott sárgalap: 5
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Karakó: MTK-ZTE Mérkőzés beharangozó
2020.09.12 17:11
Karakó: MTK-ZTE

Karakó Ferenc 65. mérkőzését vezeti az élvonalban!

Karakó Ferenc 65. mérkőzését vezeti az élvonalban!

MTK Budapest - ZTE FC

Forduló: 4. forduló
Dátum: 2020-09-13- 17:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Albert István
Asszisztens 2: Vígh-Tarsonyi Gergő
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Erdős József
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 64
Legelső mérkőzés 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét
Legutolsó mérkőzés 2020-08-30 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 322
Kiosztott piroslap: 20

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 8
Sárgalapos figyelmeztetés: 21 (hazai pályán: 7, vendégként: 14)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája: Vukmir Dragan - 2016-09-10 - MTK - Ferencváros 2 - 1  

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 4
Sárgalapos figyelmeztetés: 8 (hazai pályán: 5, vendégként: 3)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2020-08-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2020-08-30 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 11
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Gaál Gyöngyi MLSZ JB. elnökségi tag lett! Játékvezetői Bizottság
2020.09.12 08:27 ELN-161/2020 (09.11.) számú határozat
Gaál Gyöngyi MLSZ JB. elnökségi tag lett!

Az MLSZ Elnöksége 2020. szeptember 11-i hatállyal, 2020. december 31-ig terjedő határozott időtartamra kinevezte Gaál Gyöngyi Krisztina Úrhölgyet a Játékvezető Bizottság tagj&a

Az MLSZ Elnöksége 2020. szeptember 11-i hatállyal, 2020. december 31-ig terjedő határozott időtartamra kinevezte Gaál Gyöngyi Krisztina Úrhölgyet a Játékvezető Bizottság tagjává.

– Rengeteg munkám volt, hiszen a különböző elszámolásoktól, az edzőtáborok, továbbképzések szervezésén át, szinte valamennyi adminisztratív munka hozzám tartozott. Közel tíz szép év után egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy váltanom kellene, hiszen a két diplomámmal és az idegennyelv tudásommal, talán most van az utolsó lehetőségem, hogy a civil életben is karriert építhessek. Nemrégiben megtisztelő felkérést kaptam, hogy legyek a Játékvezető Bizottság tagja, Még nem tudom a pontos feladatomat a Játékvezetői Bizottságon belül, de természetesen szeretném segíteni a női játékvezetést, hiszen én is sok támogatást kaptam az MLSZ-től pályafutásom során. A Bizottság női taggal való bővítése egybehangzik az UEFA irányelvével, amely azt szorgalmazza, hogy minél nagyobb legyen a nők szerepvállalása a futballban. Ezúton is köszönöm az MLSZ Elnökségének a bizalmat – mondta el Gaál Gyöngyi az mlsz.hu-nak

Farkas: Mezőkövesd-Budafok Mérkőzés beharangozó
2020.09.12 05:27
Farkas: Mezőkövesd-Budafok

Farkas Ádám vezeti a szombati nap nyitó mérkőzését.

Farkas Ádám vezeti a szombati nap nyitó mérkőzését.

 

Mezőkövesd Zsóry FC - Budafoki MTE

Forduló: 4. forduló
Dátum: 2020-09-12- 14:45:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Farkas Ádám
Asszisztens 1: ifj. Tóth Vencel
Asszisztens 2: Szalai Balázs
Alapvonali assz 1.: Andó-Szabó Sándor
Alapvonali assz 2.: Hanyecz Bence
Tartalék jv.: Medovarszki János

Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 171
Legelső mérkőzés 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2020-08-30 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE
Kiosztott sárgalap: 858
Kiosztott piroslap: 67

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 9
Sárgalapos figyelmeztetés: 27 (hazai pályán: 18, vendégként: 9)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Hegedűs Csaba - 2013-08-10 - Kecskemét - Mezőkövesd 2 - 6  

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2020-08-15 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC
Legutolsó mérkőzés 2020-08-30 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE
A versenyben kiosztott sárgalap: 6
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Bognár: DVTK-Budapest Honvéd Mérkőzés beharangozó
2020.09.11 19:44
Bognár: DVTK-Budapest Honvéd

Bognár Tamás első mérkőzését vezeti az idei szezonban az élvonalban.

Bognár Tamás első mérkőzését vezeti az idei szezonban az élvonalban.

DVTK - Budapest Honvéd

Forduló: 4. forduló
Dátum: 2020-09-12- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztens 1: Kóbor Péter
Asszisztens 2: Szert Balázs
Alapvonali assz 1.: Antal Péter
Alapvonali assz 2.: Németh Ádám
Tartalék jv.: Csatári Tibor

Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 201
Legelső mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó mérkőzés 2020-06-21 - OTP Liga - Debrecen-Diósgyőr
Kiosztott sárgalap: 883
Kiosztott piroslap: 61

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 33
Sárgalapos figyelmeztetés: 85 (hazai pályán: 38, vendégként: 47)
Kiállított játékosok száma: 3 (hazai pályán: 2, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Karan Dejan - 2019-03-02 - Ferencváros - Diósgyőr 7 - 0
Kostic Zoran - 2013-08-03 - Diósgyőr - MTK 2 - 2
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 33
Sárgalapos figyelmeztetés: 68 (hazai pályán: 15, vendégként: 53)
Kiállított játékosok száma: 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2)
Kiállított játékosok listája: Budovinszky Krisztián - 2006-09-10 - REAC - Honvéd 3 - 4
Holender Filip - 2015-02-28 - Nyíregyháza - Honvéd 2 - 0
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Iványi: Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia Mérkőzés beharangozó
2020.09.11 19:42
Iványi: Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia

Iványi Zoltánnak ismét sikerült a póttesztje, így újra - immár sokadik alkalommal - esélyt kapott az élvonalbeli kerettagságra.

Iványi Zoltánnak ismét sikerült a póttesztje, így újra - immár sokadik alkalommal - esélyt kapott az élvonalbeli kerettagságra.

MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC

Forduló: 4. forduló
Dátum: 2020-09-12- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Iványi Zoltán
Asszisztens 1: Garai Péter
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Káprály Mihály
Alapvonali assz 2.: Erdős József
Tartalék jv.: Szécsényi István

Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 248
Legelső mérkőzés 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2020-06-27 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd
Kiosztott sárgalap: 1128
Kiosztott piroslap: 69

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 36
Sárgalapos figyelmeztetés: 87 (hazai pályán: 31, vendégként: 56)
Kiállított játékosok száma: 3 (hazai pályán: 0, vendégként: 3)
Kiállított játékosok listája: Simon Ádám - 2015-08-01 - Diósgyőr - Videoton 1 - 2
Souza Dos Santos Paulo Vinicius - 2012-08-05 - Újpest FC - Videoton 0 - 1
Szolnoki Roland - 2012-08-05 - Újpest FC - Videoton 0 - 1
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 12
Sárgalapos figyelmeztetés: 29 (hazai pályán: 15, vendégként: 14)
Kiállított játékosok száma: 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája: Hadzhiev Galabov Kamen - 2019-12-14 - Felcsút - Zalaegerszeg 0 - 1
Pauljevic Branko - 2016-02-27 - Felcsút - Videoton 0 - 1
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod