Botrány
Érdekes jelenségre hívta fel figyelmünket az egyik országos ellenőr.
Érdekes jelenségre hívta fel figyelmünket az egyik országos ellenőr.
Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy az országos ellenőrök jelentései többször át kell írni, hogy megfelelő legyen „az érintett” személynek.
„Évek óta az országos keretben ellenőrködök, így vélhetően meg tudom ítélni azt, hogy a játékvezetők hogyan tevékenykednek. Közel húsz év aktív játékvezetés, számos nemzetközi mérkőzés után vélhetően azért vagyok a keretben, mert jók a meglátásaim. – írja kollégánk. – Lassan nem tudok a kollégák szemébe nézni, hiszen amit elmondok a mérkőzés helyszínén nem az jön le a véglegesített jelentésekből.”
A nagy kérdés, hogy miért?
„A beküldött jelentéseket többen átnézik „szakmai” szemmel és legtöbbször megcsörren a telefon, hogy ne legyen ráírva Ferikére a sárgalap, vagy Petikének írjunk még egy elmaradt lapot. Persze úgy tűnik, mintha az én agyszüleményem lenne de nem. Felső utasításra kerülnek ezek a jelentésbe.”
Mennyire lesz hiteles az ellenőr a játékvezetők körében?
„Van aki azt mondja, tök mindegy hogy vezetek, jó jegyet kell adni, mert a puhli ember vagyok. Persze vannak olyan kollégák, akik reálisabban nézik a jelentéseket és felhívnak egy-egy átírt jelentés után. Ők értik miről van szó, tudják, hogy kényszer helyzetben van az ellenőr, mert jövő héten nem kapna küldést.”
Mi lehetne a megoldás?
„Egyszerűbb lenne az, ha az ellenőrökre bíznánk a jelentés megírását és nem felülről jövő nyomásra kellene átírni azokat. Persze akkor más lenne a rangsor és lehet, hogy bizonyos játékvezetők már nem szerepelnének az adott keretben. Miért nem mondjuk úgy történik az egész, hogy a jelentést megírom otthon és lezárom. Majd aki át akar irattatni valamit, akkor az egy megjegyzést teszt a jelentésvégén (pl: szuper ellenőri jelentés rész) és akkor a kolléga látja, hogy ki nyúlt a jelentésbe? Most úgy tűnik, hogy tényleg nem értek hozzá, mert naponta változik a jelentés.”
Történelem
Sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül.
Sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal annak a húszéves történetnek jártunk utána: lopott-e labdákat Spanyolországból Hanacsek Attila játékvezető?
Sokan élénken emlékeznek a Deportivo Alavés szereplésére az UEFA-kupa 2000–2001-es kiírásában: a nemzetközi szinten igencsak kiscsapatnak számító spanyol együttes óriási meglepetésre egészen a döntőig menetelt. A dortmundi fináléban pedig minden idők egyik legizgalmasabb és leglátványosabb kupadöntőjét játszotta a Liverpool ellen: csak hosszabbításban, ezüstgóllal kapott ki 5–4-re. A sorozat második körében, a legjobb 48 között játszott mérkőzésre, az Alavés és a norvég Lilleström találkozójának visszavágójára vélhetően már jóval kevesebben emlékeznek. Egyvalaki azonban egészen pontosan: Hanacsek Attila, a mérkőzés magyar játékvezetője. Az első mérkőzésen Norvégiában már 3–1-re nyerni tudott az Alavés, így a 2000. november 9-i spanyolországi visszavágó már csak formalitásnak tűnt. A pályán nem is volt nagy izgalom, a békés 2–2-vel a spanyolok könnyedén bejutottak a következő fordulóba. A találkozón bíráskodó magyar játékvezetőben azonban örök nyomot hagyott az összecsapás – pedig nem a pályán történt olyasmi, ami kellemetlenné vált volna számára.
Több mint egy héttel a mérkőzés után ugyanis különös hír jelent meg az egyébként még igencsak gyerekcipőben járó internetes futballportálok egyikén, a brit onefootball.com oldalon. A cikk egyenesen azt állítja: a Hanacsek Attila vezette magyar játékvezetői négyes a mérkőzés tizenkét hivatalos labdájából hetet ellopott a bírói öltözőből. „Az Alavés elöljárói Hanacsek Attilát és három segítőjét azzal vádolják, hogy hét, összesen 280 fontot érő futball- labdát loptak el a múlt heti Lilleström elleni UEFA-kupa-mérkőzés után – írta a brit honlap. – A négy magyart korábban borokkal és trikókkal a főszponzor is megajándékozta, ezek után még inkább meglepték vendéglátóikat azzal, hogy kértek Alavés-mezeket is, hogy azokat hazavigyék. Amikor a spanyol klub menedzsere a mérkőzés másnapjának reggelén benyitott a játékvezetői öltözőbe, felfedezte, hogy onnan eltűnt hét kiváló minőségű labda. A klub szóvivője szerint, a hivatalos verzió úgy szól: ajándékba adták a bíróknak a labdát.”

A civil foglalkozását tekintve rendőrnyomozó Hanacsek Attila a Nemzeti Sport megkeresésére azonnal reagált a vádakra. „Nevetséges ez az egész – fogalmazott. – Megdöbbentő, és nem is találok szavakat. Még hogy hét labdát elloptunk volna? Én, aki nyomozó vagyok?! Ez nevetséges. Különben is, mit keresne hét labda a bírói öltözőben? A lefújást követően a labdaszedők feladata, hogy begyűjtsék azokat. Ezt meg is tették, de hogy utána hová vitték a labdákat, arról fogalmam sincs. Egy biztos, nem a mi öltözőnkbe tették be! Én egyetlenegy labdát, a meccslabdát vittem be, azt természetesen ott is hagytuk az öltözőben. Azt mondják, másnap reggel vették észre, hogy eltűntek a labdák? Kérdem én, miért nem kerestek meg minket? Hiszen reggel még ott voltunk a városban. Egyébként a meccs estéjén sem akadt senkinek semmi gondja velünk, mindkét klub vezetői gratuláltak a teljesítményünkhöz. A mezekkel kapcsolatban meg csak annyit: valóban kaptunk egy Alavés-, illetve egy Lilleström-dresszt a végén, de ez mindenütt így szokás. Most is, amikor beszélünk, egy portugál válogatott mez van rajtam. Azt is loptam volna?! Aljas rágalom az egész. Csak az a baj, hiába tudom, hogy ártatlan vagyok, hiába bizonyosodik be, hogy nekünk van igazunk, én jövök ki az egészből kellemetlenül. Ha ez a nemzetközi szövetség fülébe jut… Gondolja, hogy egy ilyen marhaság miatt feláldoznám a nemzetközi karrieremet? Ez nevetséges. Nem tudok mást mondani.” A nyomozó helyett a Nemzeti Sport kezdett nyomozásba. A november 17-i lapszám Pietsch Tibor által jegyzett cikke szerint a következő beszélgetés zajlott le a magyar és az angol kollégák között:

„– Jó napot kívánok, Magyarországról, a Nemzeti Sport című napilaptól beszélek. A Hanacsek-hír miatt zavarnám…
– Jó napot, itt Ben Lyttleton, a onefootball.com hírszerkesztője. Miben segíthetek?
– Elsősorban abban, hogy elárulja nekünk, honnan származik az információ.
– Nem titok, Spanyolországban van egy tudósítónk, ő adta le az anyagot.
– Arról van tudomásuk, hogy a kollégájuk miként jutott a hír birtokába?
– Azt hiszem, az egyik újságban olvasta.
– Mielőtt a cikkeket feltennék az oldalra, önök, szerkesztők szokták ellenőrizni, van-e valóságalapjuk az információknak?
– A legtöbb esetben igen, de ezúttal kivételt tettünk, mert a spanyolországi emberünk az egyik legmegbízhatóbb újságírónk.
– Mondja meg őszintén, elképzelhetőnek tartja, hogy Hanacsek arra kényszerülne, hogy hét labdát eltegyen?
– Ha szerda este kérdez, akkor azt felelem, lehet. Csütörtök délelőtt viszont számos e-mailt kaptunk magyar olvasóinktól, melyben azt írják, higgyük el, a játékvezető ártatlan. Ezek után úgy vélem, alaptalanok az Ala vés vádjai.
– Hallotta már, hogy Hanacsek Attila civilben nyomozóként dolgozik?
– Nem, még nem. Na látja, ezek után végképp nem kételkedem az ártatlanságában.”

A brit portál ezután javította a cikkét, de addigra már körbefutott a hír a spanyol médiában. Még a világ leghíresebb sportnapilapjainak egyike, a madridi Marca is írt róla, ezzel a címmel: „Az Alavés tagadja, hogy a magyar bíró, Attila (sic!) hat labdát lopott volna”. A hat egyébként onnan jött, hogy a Radio Vitoria – amelyre aztán visszavezethető volt, hogy elsőként kürtölte világgá az álhírt – úgy mentegetőzött: „Riporterünk csupán azt hallotta, hogy a játékvezetők bevittek hét labdát az öltözőbe, és később csak egy került elő. A maradék hatnak rejtélyes körülmények közepette nyoma veszett. A magyarokat valóban megajándékozták mezekkel és borokkal, de azokat emlékül kapták. Az Alavés pedig kiadott egy sajtóközleményt, amelyben tagadta az információ valóságát.”

Végül tehát az Alavés, a spanyol és a brit sajtó is tisztázta a magyar játékvezetőt a képtelen vádak alól. De hogy kinek állhatott érdekében az akkortájt a legjobb magyar játékvezetőnek számító Hanacsek Attila befeketítése, az sosem derült ki. Egy könnyed, ráadásul továbbjutást érő döntetlen után a spanyol klubnak vajon mi oka lehetett a vádaskodásra? Ha fel is fedezték hat vagy hét labda eltűnését, vajon miért csináltak belőle ügyet? Kinek állt érdekében ez a hecckampány? Egy neve elhallgatását kérő informátorunk, egy korábbi játékvezető a FourFourTwo-nak annyit árult el az ügy hátteréről: az ötletgazdát, a „súgót”, aki az álhírt elterjesztette a nemzetközi sajtóban, bizony idehaza kell keresni…
Megkérdeztük Hanacsek Attilát, hogyan tekint vissza a húsz évvel ezelőtti ügyre. A korábbi játékvezető máig nem tud nevetni az eseten.
„Nem szeretnék erről nyilatkozni, mert túl fájdalmas sebeket szakítana fel bennem – mondta a FourFourTwonak. – Nehéz időszaka volt az az életemnek, nehezen tettem magamat túl rajta, de most már lezártam magamban, és nem szeretnék emlékezni sem rá. Nem tudom, kinek állhatott az érdekében a lejáratásom, egy ideig gondolkodtam azon is, hogy jogi útra terelem a dolgot, de miután a sajtóban is tisztáztak engem, letettem erről, nem vagyok bosszúálló típus. Hálás vagyok a Nemzeti Sportnak is, mert oknyomozó cikkük révén derült fény az igazságra.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. augusztusi számában.)
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti vasárnap este a Puskás Akadémia - Mezőkövesd találkozót.
Karakó Ferenc vezeti vasárnap este a Puskás Akadémia - Mezőkövesd találkozót.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-04- 19:15:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | |
| Alapvonali assz 1.: | Németh Ádám | |
| Alapvonali assz 2.: | Ducsai József | |
| Tartalék jv.: | Huszár Balázs | |
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 73 | |
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 365 | |
| Kiosztott piroslap: | 21 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 14 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 43 (hazai pályán: 11, vendégként: 32) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Lopa Dmytro - 2016-03-09 - Felcsút - Paksi FC 2 - 1 Molnár Gábor - 2018-07-28 - Diósgyőr - Felcsút 2 - 2 Szolnoki Roland - 2020-06-17 - Diósgyőr - Felcsút 1 - 2 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 10 (hazai pályán: 5, vendégként: 5) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Nesterov Andrii - 2020-06-20 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-08-30 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC 2020-10-04 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút 2021-02-07 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Felcsút |
|
| A kiosztott sárgalap: | 12 | |
| A kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti húsvét vasárnap a Kisvárda - MOL Fehérvár mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti húsvét vasárnap a Kisvárda - MOL Fehérvár mérkőzést.
Kisvárda Master Good - MOL Fehérvár FC |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-04- 14:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | |
| Alapvonali assz 1.: | Andó-Szabó Sándor | |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László | |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 97 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-06 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd | |
| Kiosztott sárgalap: | 429 | |
| Kiosztott piroslap: | 34 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 21 (hazai pályán: 11, vendégként: 10) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Berios Theodoros - 2018-08-11 - Várda SE - Ferencváros 0 - 2 Shynder Anton - 2018-08-11 - Várda SE - Ferencváros 0 - 2 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 9 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 20 (hazai pályán: 12, vendégként: 8) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 10 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-17 - OTP Liga - Budafok-Várda SE | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-06 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 47 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-08-17 - OTP Liga - Budafok-Várda SE | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
180. élvonalbeli mérkőzését vezeti a fővárosban Farkas Ádám.
180. élvonalbeli mérkőzését vezeti a fővárosban Farkas Ádám.
Budafoki MTE - Ferencváros |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-04- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | |
| Asszisztens 1: | Garai Péter | |
| Asszisztens 2: | Király Krisztián | |
| Alapvonali assz 1.: | Iványi Zoltán | |
| Alapvonali assz 2.: | ifj. Szilágyi Sándor | |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János | |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 179 | |
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-06 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 896 | |
| Kiosztott piroslap: | 68 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 6 (hazai pályán: , vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 28 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 78 (hazai pályán: 26, vendégként: 52) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Alempijevic Aleksandar - 2013-05-12 - Győr - Ferencváros 1 - 0 Botka Endre - 2017-09-16 - Honvéd - Ferencváros 1 - 3 Leandro M. P. De Almeida - 2016-02-20 - Ferencváros - Felcsút 2 - 0 Ramirez Zambrano Cristian Leonel - 2016-04-02 - Debrecen - Ferencváros 2 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 10 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-15 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-06 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 44 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-12 - OTP Liga - Mezőkövesd-Budafok 2020-12-12 - OTP Liga - Videoton-Budafok |
|
| A kiosztott sárgalap: | 10 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-02-20 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd | |
| A kiosztott sárgalap: | 5 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Az elmúlt hetekben sok apróbb változás történt a weboldalunkon, amelyeket röviden összefoglalunk:
Az elmúlt hetekben sok apróbb változás történt a weboldalunkon, amelyeket röviden összefoglalunk:
Játékosok - játékvezetők oldalának feljesztése:
Évadokon át rész bővítése:
Az NB. I-es bajnokság mellett már az NB. II-es bajnokság évadokon átnyúló statisztikáit is el lehet érni.
Adatbázis bővítés:
Mérkőzés beharangozó
Bognár Tamás vezeti a fővárosi rangadót.
Budapest Honvéd - Újpest FC |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-03- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bognár Tamás | |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs | |
| Alapvonali assz 1.: | Berke Balázs | |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János | |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros | |
Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 206 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-01-31 - OTP Liga - Diósgyőr-Budafok | |
| Kiosztott sárgalap: | 914 | |
| Kiosztott piroslap: | 65 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 35 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 74 (hazai pályán: 15, vendégként: 59) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Budovinszky Krisztián - 2006-09-10 - REAC - Honvéd 3 - 4 Holender Filip - 2015-02-28 - Nyíregyháza - Honvéd 2 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 52 (hazai pályán: 23, vendégként: 29) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Calcan Andreias-Cristian - 2020-05-30 - Várda SE - Újpest FC 1 - 0 Kecskés Ákos - 2016-10-29 - Paksi FC - Újpest FC 1 - 1 Pollák Zoltán - 2012-05-27 - Újpest FC - Videoton 0 - 2 Takács Zoltán - 2010-05-05 - Újpest FC - Kaposvár 2 - 1 Vasiljević Dušan - 2013-11-10 - Kecskemét - Újpest FC 1 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-09-12 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-01-31 - OTP Liga - Diósgyőr-Budafok | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 31 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-12 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd 2020-10-04 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Honvéd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 11 | |
| A kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az egyik legrutinosabb játékvezető vezeti a Zalaegerszeg - Diósgyőr mérkőzést.
Az egyik legrutinosabb játékvezető vezeti a Zalaegerszeg - Diósgyőr mérkőzést.
ZTE FC - DVTK |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-03- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Vad II. István | |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs | |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István | |
| Alapvonali assz 1.: | Solymosi Péter | |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs | |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán | |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 257 | |
| Legelső mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-03 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 1142 | |
| Kiosztott piroslap: | 90 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 24 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 44 (hazai pályán: 18, vendégként: 26) | |
| Kiállított játékosok száma: | 6 (hazai pályán: 3, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bogunović Milan - 2012-03-17 - Zalaegerszeg - Haladás 1 - 1 Bulatovic Rados - 2011-07-16 - Diósgyőr - Zalaegerszeg 4 - 1 Katanec Matija - 2020-02-29 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 1 - 2 Kocsárdi Gergely - 2012-03-17 - Zalaegerszeg - Haladás 1 - 1 Lendvai Miklós - 2006-03-11 - Zalaegerszeg - Sopron 2 - 2 Szalai Tamás - 2010-09-11 - Honvéd - Zalaegerszeg 1 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 39 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 78 (hazai pályán: 29, vendégként: 49) | |
| Kiállított játékosok száma: | 13 (hazai pályán: 3, vendégként: 10) | |
| Kiállított játékosok listája: | Debreceni András - 2014-08-03 - Újpest FC - Diósgyőr 1 - 1 Egerszegi Tamás - 2014-08-03 - Újpest FC - Diósgyőr 1 - 1 Futács Márkó - 2014-03-23 - Újpest FC - Diósgyőr 2 - 0 Jose Antino Delgado Villar - 2017-04-15 - Haladás - Diósgyőr 2 - 0 Katona Attila - 2006-09-16 - Paksi FC - Diósgyőr 2 - 1 Milicic Boris - 2009-05-16 - Haladás - Diósgyőr 1 - 0 Mohamadolu Abdouraman - 2014-03-02 - Diósgyőr - Debrecen 1 - 1 Müller Zsolt - 2005-04-02 - Diósgyőr - PMFC 1 - 0 Rocha Alves William - 2015-03-07 - Kecskemét - Diósgyőr 2 - 1 Sebők Vilmos - 2008-08-08 - Honvéd - Diósgyőr 3 - 1 Szabó Bence - 2019-05-04 - Diósgyőr - Videoton 2 - 1 Szarka Ákos - 2017-08-19 - Újpest FC - Diósgyőr 1 - 1 Ugrai Roland András - 2017-02-18 - Mezőkövesd - Diósgyőr 3 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-02-20 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-03 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 5 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-02-20 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Újpest FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő vezeti a válogatott szünet utáni első élvonalbeli mérkőzést.
Bogár Gergő vezeti a válogatott szünet utáni első élvonalbeli mérkőzést.
Paksi FC - MTK Budapest |
||
| Forduló: | 27. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-03- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter | |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás | |
| Alapvonali assz 1.: | Káprály Mihály | |
| Alapvonali assz 2.: | Erdős József | |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely | |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 43 | |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-13 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd | |
| Kiosztott sárgalap: | 216 | |
| Kiosztott piroslap: | 12 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 15 (hazai pályán: 9, vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Simon András - 2019-04-06 - Ferencváros - Paksi FC 3 - 0 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 7 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 17 (hazai pályán: 11, vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Baki Ákos - 2019-05-11 - Videoton - MTK 4 - 2 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 18 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-13 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 97 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-10-03 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 4 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2020-11-07 - OTP Liga - MTK-Videoton 2020-12-13 - OTP Liga - MTK-Diósgyőr 2021-01-24 - OTP Liga - Budafok-MTK 2021-02-27 - OTP Liga - MTK-Ferencváros |
|
| A kiosztott sárgalap: | 27 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Szombaton és vasárnap rendezik az OTP Bank Liga 27. fordulójának mérkőzéseit, kezdődik a 2020–2021-es bajnoki idény hajrája.
Szombaton és vasárnap rendezik az OTP Bank Liga 27. fordulójának mérkőzéseit, kezdődik a 2020–2021-es bajnoki idény hajrája.
PAKSI FC–MTK BUDAPEST FC
(Szombat, Paks, 14.45)
A két csapat között négy pont a különbség, a kék-fehérek állnak jobban, negyedikek. Ugyanakkor a bajnokság első harmadában, Pakson, súlyos vereséget szenvedtek, sőt 2014 óta nem nyertek a zöld-fehérek vendégeként. Az MTK a legutóbbi fordulóban győzött, de előtte négy bajnoki mérkőzésen nem. A Paks a legutóbbi négy bajnoki meccsén összesen két pontot szerzett. Pályaválasztóként az első három 2021-es bajnokiját megnyerte, a legutóbbi kettőn nyeretlen maradt. Az MTK legutóbb 0–0-ra végzett Diósgyőrben, de előtte az összes, vendégként játszott idei bajnoki meccsén két gólt szerzett.
ZALAEGERSZEGI TE FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Zalaegerszeg, 17.00)
Mind a két csapat számára nagyon fontos a mérkőzés, a ZTE a tizedik, a Diósgyőr a 12. helyen áll, a vendégek hátránya három pont a pályaválasztóval szemben. A ZTE a legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt Boér Gáborral szerződést bontott a vezetőség és Waltner Róbert került a csapat élére. A kék-fehérek idén eddig csupán az Újpest ellen győztek pályaválasztóként az OTP Bank Ligában. A Diósgyőr kétszer is nyert már 2021-ben idegenben, mégpedig a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen. A két csapat párharcában az elmúlt egy évben a ZTE a jobb, előtte viszont a Diósgyőr gyűjtött több pontot.
BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC
(Szombat, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 19.30)
A kispestiek továbbra is az MTK pályáján rendezik hazai bajnoki mérkőzéseiket, ott fogadják az Újpestet. Horváth Ferenc együttese a szünet előtti két meccsén egyetlen pontot szerzett, így kilencedik a tabellán, három ponttal a ZTE előtt. Pályaválasztóként öt eddigi idei bajnokijából csupán egyet nyert meg, éppen az MTK ellenit. Az Újpest március első felében jól szerepelt, ideértve február utolsó napját is, négy mérkőzéséből hármat megnyert. Így felkapaszkodott a hatodik helyre. Vendégként idén eddig felváltva nyer és veszít, most győzelem következne a sorban. Az elmúlt egy évben a két csapat három bajnokit játszott egymás ellen, mindegyiket a lila-fehérek nyerték.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Kisvárda, 14.30)
Szabics Imre ezen a találkozón mutatkozik be a MOL Fehérvár élén, segítői Juhász Roland és Torghelle Sándor. A csapat a harmadik helyen áll, az elmúlt hetekben a páratlan számú fordulókban nyerni tudott, a párosokban nem. A szünet előtti utolsó mérkőzését elveszítette a Puskás Akadémia pályáján. Idegenben idén három bajnokit megnyert, hármat elveszített eddig. Kisvárdán januárban kikapott, ott az eddigi három bajnoki mérkőzésének mérlege egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. A Kisvárda a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyert, négyszer kikapott. A táblázaton a nyolcadik helyen áll 34 ponttal, de az előtte álló Újpestnek és Paksnak is ugyanannyi van. Pályaválasztóként november 20. óta csak a Fehérvárt és a ZTE-t győzte le.
BUDAFOKI MTE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Vasárnap, Budafok, 17.00)
A listavezető a 2020–2021-es idényben még nem szenvedett vereséget vendégként, ugyanakkor a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján nem tudott nyerni, mindhárom mérkőzés 2–2-re végződött. Az eddigi hat 2021-es idegenbeli bajnokiján 14 gólt szerzett. A Budafok elleni mindkét szezonbéli mérkőzését megnyerte, január végén 3–0-ra győzött a Promontor utcában. Csizmadia Csaba együttese a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt, az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. Pályaválasztóként a Fradi elleni vereség óta felváltva nyer és veszít.
PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Vasárnap, Pancho Aréna, 19.15)
A forduló egyetlen párosítása, amelyben mindkét csapat az első hat hely valamelyikét foglalja el a táblázaton. A Puskás Akadémia a legutóbbi kilenc bajnokijából nyolcat megnyert, csak a Honvédtól kapott ki. A Pancho Arénában október 31. óta a kispestiek elleni az egyetlen veresége. A legutóbbi tíz hazai bajnokijából csak egyszer, a Kisvárda ellen nem szerzett gólt. A Mezőkövesd az ötödik helyen áll, éppen tíz ponttal lemaradva a Puskás Akadémia csapatától. Ugyanakkor övé a legrégebbi veretlenségi sorozat a mezőnyben, december 5. óta egyszer sem kapott ki tétmérkőzésen a rendes játékidőben, vagy hosszabbításban. Az OTP Bank Ligában, vendégként, a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen maradt, de ezek közül csak az elsőt nyerte meg, a budafoki siker óta ötször döntetlent ért el.
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Az MLSZ JB. közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Paksi FC - MTK Budapest |
|
| Forduló: | 27. forduló |
| Dátum: | 2021-04-03 - 14:45:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Bogár Gergő |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás |
| Alapvonali assz 1.: | Káprály Mihály |
| Alapvonali assz 2.: | Erdős József |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely |
ZTE FC - DVTK |
|
| Forduló: | 27. forduló |
| Dátum: | 2021-04-03 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István |
| Alapvonali assz 1.: | Solymosi Péter |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán |
Budapest Honvéd - Újpest FC |
|
| Forduló: | 27. forduló |
| Dátum: | 2021-04-03 - 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Bognár Tamás |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Berke Balázs |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros |
MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos dokumentumtárában megjelentek a következő idényre vonatkozó versenykiírások.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos dokumentumtárában megjelentek a következő idényre vonatkozó versenykiírások. Eldőlt, hogy a következő évadtól az NB I-ben kötelező lesz a VAR-rendszer, az élvonalbeli bajnokság július 30-án kezdődik, a Magyar Kupában pedig a 3. fordulóban kapcsolódnak be az első és másodosztályú klubok.
Az NB I 2021–2022-es versenykiírásában az áll, hogy a bajnokság július 30-án, pénteken kezdődik, és május 15-én, vasárnap ér véget. Hétvégeken pénteken, szombaton és vasárnap is rendeznek bajnoki találkozókat.
A 12 csapat háromkörös rendszerben vív meg egymással. Ezúttal sem lesz kiemelés annak kapcsán, melyik hat klub játszhat eggyel többször (17-szer) hazai pályán. Az idény végén a tabella utolsó és utolsó előtti helyezettje kiesik a másodosztályba.
A legfontosabb változás, hogy a következő idénytől az NB I-ben kötelező lesz a videobíró használata. Mindegyik élvonalbeli sportszervezetnek telepítenie kell a stadionjában a VAR-rendszert a nemzetközi előírásoknak megfelelően.
Az NB I-es csapatoknak a következő idényben is legfeljebb 25 fős kereteket kell nevezniük a bajnokságra. Az U19-es (2003-ban vagy később született) magyar játékosokat nem kell felírni a listára.
A következő évadban is marad a koronavírus-járvány miatt bevezetett mérkőzésenkénti öt cserelehetőség (három játékmegszakítással) – ha a futball szabályalkotó testülete (IFAB) meghosszabbítja a határozatát.
Az NB II-ben a következő kiírásban minden csapatban legalább egy 2002-ben vagy később született játékosnak kell végig a pályán lennie.
A szövetség az NB III-as bajnokságot 54 csapatosra tervezi a mostani évad 60 szereplős harmadosztálya helyett.
A Magyar Kupában az NB I-es és az NB II-es együttesek a 3. fordulóban csatlakoznak. Az első fordulóban 128 gárda vesz részt, a másodikban 64, a harmadikban pedig ismét 64. A döntőnek (8. forduló) a budapesti Puskás Aréna ad otthont - írja az nso.hu