Játékvezetőkről
Szűkös időket élünk nemzetközi küldésekkel kapcsolatban, így örülni kell, ha a hölgyek kapnak küldést.
Szűkös időket élünk nemzetközi küldésekkel kapcsolatban, így örülni kell, ha a hölgyek kapnak küldést.
Kulcsár Katalin vezeti a Törökországban megrendezésre kerülő Chile - Kamerun női interkontinentális play-off meccset. Az asszisztensei Török Katalin és Vad Anita lesznek április 13-án.
Két női válogatott barátságos mérkőzésen is magyar játékvezeti csapat működik közre a következő napokban. Az Ausztria-Finnország meccset Urbán Eszter vezeti, Gavalla-dr. Kulcsár Judit és Baráth Noémi asszisztálása mellett, a Lengyelország-Svédország mérkőzésen pedig Molnár Réka irányít majd, ahol szintén Gavalla-dr. Kulcsár Judit és Baráth Noémi segíti majd a munkáját.
2021. április 18-án a női Bajnokok Ligájában is számítanak egy magyar négyesre, ahol a Lyon-PSG mérkőzést Kulcsár Katalin vezeti. Asszisztenei Török Katlin és Vad Anita lesznek, a tartalákjátékvezetői feladatokat Urbán Eszter látja majd el.
Játékvezetők statisztikái
Hétvégén 45 NB-s mérkőzést játszottak le, amelyeken a játékvezetők 12 játékost állítottak ki és 198 alkalommal mutatták fel a sárgalapot.
Hétvégén 45 NB-s mérkőzést játszottak le, amelyeken a játékvezetők 12 játékost állítottak ki és 198 alkalommal mutatták fel a sárgalapot.
| Mérkőzés | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Gál Péter | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Erdélyi Bence | ||||||
| Bodzay Áron | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Tóth Tamás | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Georgiou Nikosz | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Holczbauer Flórián | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Kiss Anikó Tünde | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Berényi Tamás | ||||||
| Szabó Levente | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Juhász Dávid | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Szilasi Szabolcs | ||||||
| Fuhrmann József | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| dr. Kovács Gergely | ||||||
| Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Takács János | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Bálint Attila | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél |
Játékvezetői statisztikák
Az MTK-Budafok mérkőzésen Solymosi Péter beérte az ezüstérmes Szabó Zsoltot az örökrangsorban.
Az MTK-Budafok mérkőzésen Solymosi Péter beérte az ezüstérmes Szabó Zsoltot az örökrangsorban.
Már csak három élvonalbeli mérkőzést kell vezetnie Solymosinak, hogy egyeduralkodó legyen az NB. I-es rangsorban. (Jelengleg 323 mérkőzssel Kassai Viktor áll az első helyen.)
Érdekesség, hogy 19 évvel ezelőtt, 2002. április 10-én szintén MTK mérkőzésen debütált az élvonalban játékvezetőként. Akkor az MTK 1-0-ra győzte le a MATÁV Sopron csapatát. Solymosinak Hrabovszky András, Tumó György asszisztált és a tartalék játékvezető Heibl József volt.
Néhány évvel ezelőtt eltörölték a korhatárt, így működhetett Solymosi 45 éves kora után is.
Az eddig levezetett 321 mérkőzésen 1288 sárgalapot osztott ki és 71 játékost állított ki.
Mérkőzés beharangozó
Farkas Ádám vezeti a forduló utolsó mérkőzését, Zalaegerszegen.
Farkas Ádám vezeti a forduló utolsó mérkőzését, Zalaegerszegen.
ZTE FC - Budapest Honvéd |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-11- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | |
| Asszisztens 1: | Márkus Tamás | |
| Asszisztens 2: | Aradi József | |
| Alapvonali assz 1.: | Káprály Mihály | |
| Alapvonali assz 2.: | Ducsai József | |
| Tartalék jv.: | Vígh-Tarsonyi Gergő | |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 180 | |
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-04 - OTP Liga - Budafok-Ferencváros | |
| Kiosztott sárgalap: | 898 | |
| Kiosztott piroslap: | 69 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 1 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 1 (hazai pályán: , vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 62 (hazai pályán: 30, vendégként: 32) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 3, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Akassou Akran Jean-Baptise - 2011-10-01 - Honvéd - Paksi FC 2 - 3 Batik Bence - 2018-08-18 - Honvéd - Videoton 0 - 3 Cuerda Pena Fernando - 2010-09-25 - Honvéd - Pápa 2 - 4 Ignjatovic Aleksandar - 2014-10-25 - Kecskemét - Honvéd 1 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-15 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-04 - OTP Liga - Budafok-Ferencváros | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 46 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-08-30 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE 2020-10-24 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd 2021-02-20 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 12 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Diósgyőr - Paks mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti a Diósgyőr - Paks mérkőzést.
DVTK - Paksi FC |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-11- 14:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs | |
| Alapvonali assz 1.: | Németh Ádám | |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence | |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 98 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-04 - OTP Liga - Várda SE-Videoton | |
| Kiosztott sárgalap: | 435 | |
| Kiosztott piroslap: | 35 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 16 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 40 (hazai pályán: 14, vendégként: 26) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Ivanovski Mirko - 2019-11-09 - Honvéd - Diósgyőr 1 - 0 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 48 (hazai pályán: 27, vendégként: 21) | |
| Kiállított játékosok száma: | 7 (hazai pályán: 4, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Balázs Zsolt - 2016-04-06 - Ferencváros - Paksi FC 5 - 2 Bartha László - 2016-07-30 - Újpest FC - Paksi FC 1 - 0 Böde Dániel - 2020-02-08 - Paksi FC - Felcsút 0 - 2 Gévay Zsolt - 2019-09-14 - Paksi FC - Ferencváros 0 - 4 Könyves Norbert - 2020-02-08 - Paksi FC - Felcsút 0 - 2 Lenzsér Bence - 2017-09-10 - Paksi FC - Honvéd 2 - 2 Tamási Zsolt - 2015-03-14 - Újpest FC - Paksi FC 1 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-17 - OTP Liga - Budafok-Várda SE | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-04 - OTP Liga - Várda SE-Videoton | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 53 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 7 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-12-16 - OTP Liga - Honvéd-Diósgyőr 2021-01-20 - OTP Liga - Ferencváros-Diósgyőr 2021-02-26 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 11 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2021-01-31 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC 2021-03-06 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 13 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
VAR
Legtöbb megyei elnök felkapta a héten a fejét, amikor egy ismeretlen MLSZ alkalmazott videó konferenciára hívta őket.
Legtöbb megyei elnök felkapta a héten a fejét, amikor egy ismeretlen MLSZ alkalmazott videó konferenciára hívta őket.
Dr. Zelei János Tamás –az MLSZ főtitkára titkárságvezetője, aki rendelkezik játékvezetői vizsgával is – pénteken 10 órakor videókonferenciát tartott a megyei elnököknek és igazgatóknak. János vezeti az MLSZ VAR programját, ahogy kiderült az aláírásából.
Érdekes az időválasztás is, hiszen a legtöbb elnök azért nem főállású MLSZ alkalmazott, így a saját munkaidejükből kellett lecsípni újabb órákat.
Előre mosolygott már mindenki, hogy talán a megye I-ben is bevezetik a VAR-t. De nem, ennél érdekesebb ötlettel állt elő a projektgazda
„Két alkalommal 5-5 főt kell delegálni a megyénkből focizni – mesélte az egyik megyei elnök. – Azért a játékvezetőkre esett a választás, mert az MLSZ szerint a csapatok nem vennék komolyan a teszt mérkőzéseseket. Furcsa számunkra ez a megoldás, hiszen két hétvégén a bajnokság végén nem működhetnek a játékvezetők, hanem baráti focira kell menni. Persze az MLSZ állja a szállást és az étkezést, de a kieső játékvezető díjról nem esett szó.”
„Az elmondások szerint a kollégákat „buborékban” fogják őrizni és mindenkit tesztelnek. Aki pozitív, annak a megyebeli kollégáinak is vélhetően haza kell menni, hiszen egy kocsiban utaznak Telkibe.” - zárta sorát a megyei elnök.
Egy biztos, ez unikum ismét Európában, de a sokat szidott megyei játékvezetők ismét kihúzzak a pácból az országos keretet és az MLSZ-t. Reméljük a döntéshozók lassan rájönnek, hogy a megyei játékvezetők nélkül már régen nem működne a rendszer.
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti a MOL Fehérvár - Újpest FC találkozót.
Berke Balázs vezeti a MOL Fehérvár - Újpest FC találkozót.
MOL Fehérvár FC - Újpest FC |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-10- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Berke Balázs | |
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert | |
| Asszisztens 2: | Garai Péter | |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc | |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám | |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán | |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 105 | |
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Budafok | |
| Kiosztott sárgalap: | 470 | |
| Kiosztott piroslap: | 18 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 38 (hazai pályán: 11, vendégként: 27) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bamgboye Funsho Ibrahim - 2020-03-14 - Videoton - Diósgyőr 1 - 1 Elek Ákos - 2020-02-15 - Ferencváros - Videoton 1 - 0 Hadžić Anel - 2019-04-20 - Ferencváros - Videoton 4 - 1 Rus Adrián - 2021-02-07 - Ferencváros - Videoton 2 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 11 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 14 (hazai pályán: 6, vendégként: 8) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bureković Dženan - 2020-05-27 - Újpest FC - Ferencváros 0 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-16 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Budafok | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 56 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-10-25 - OTP Liga - Mezőkövesd-Videoton 2021-02-07 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
|
| A kiosztott sárgalap: | 10 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Solymosi Péter lassan megdönti Kassai Viktor rekordját, ehhez most a szombati mérkőzés is hozzájárul.
Solymosi Péter lassan megdönti Kassai Viktor rekordját, ehhez most a szombati mérkőzés is hozzájárul.
MTK Budapest - Budafoki MTE |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-10- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Solymosi Péter | |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | |
| Asszisztens 2: | Szalai Balázs | |
| Alapvonali assz 1.: | Vad II. István | |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László | |
| Tartalék jv.: | Huszár Balázs | |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 320 | |
| Legelső mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Felcsút-Videoton | |
| Kiosztott sárgalap: | 1284 | |
| Kiosztott piroslap: | 70 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 31 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 46 (hazai pályán: 17, vendégként: 29) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 7 (hazai pályán: , vendégként: 7) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 18 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-14 - OTP Liga - Felcsút-Videoton | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 62 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros 2020-11-01 - OTP Liga - Újpest FC-MTK 2020-12-16 - OTP Liga - Zalaegerszeg-MTK 2021-02-06 - OTP Liga - MTK-Újpest FC |
|
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-12-19 - OTP Liga - Ferencváros-Budafok 2021-02-13 - OTP Liga - Honvéd-Budafok |
|
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Akár már szombaton bajnok lehet a Ferencváros. A találkozót Bognár Tamás vezeti.
Akár már szombaton bajnok lehet a Ferencváros. A találkozót Bognár Tamás vezeti.
Ferencváros - Puskás Akadémia FC |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-10- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bognár Tamás | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Kóbor Péter | |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő | |
| Alapvonali assz 2.: | Erdős József | |
| Tartalék jv.: | Szécsényi István | |
Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 207 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-03 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 919 | |
| Kiosztott piroslap: | 65 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 26 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 56 (hazai pályán: 27, vendégként: 29) | |
| Kiállított játékosok száma: | 6 (hazai pályán: 2, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Alempijevic Aleksandar - 2012-11-24 - Kecskemét - Ferencváros 2 - 2 Bešić Muhamed - 2012-11-24 - Kecskemét - Ferencváros 2 - 2 Busai Attila - 2013-11-24 - Paksi FC - Ferencváros 2 - 2 Da Silva Barbosa Isael - 2019-09-01 - Ferencváros - Diósgyőr 1 - 0 Gorriaran Fontes Fernando - 2018-05-05 - Videoton - Ferencváros 0 - 0 Nalepa Michal - 2017-04-15 - Ferencváros - Vasas 1 - 2 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 35 (hazai pályán: 15, vendégként: 20) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bačelić-Grgić Stipe - 2018-05-27 - Debrecen - Felcsút 1 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-09-12 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-04-03 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 36 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Megyei játékvezetés
Sportos család a Georgiou család. A legkisebb, Nikosz, most hétvégén debütál játékvezetőként az NB. III-ban.
Sportos család a Georgiou család. A legkisebb, Nikosz, most hétvégén debütál játékvezetőként az NB. III-ban.
Nikosz a Dunaújáros - Újpest FC II. mérkőzést vezeti Szabó Dániellel és Güldner Ádámmal.
Georgiouéknál a fiúk az apjuk nyomdokaiban járnak. Mindenki közgazdász és labdarúgó-játékvezető (vagy az volt). Theodorosz már FIFA-kerettag, és az U19-es Eb-n is szerephez jutott.
Sportos család az övék, Georgiouéknál a foci mindig is nagy szerepet játszott. A családfő, Georgiou Grigorisz több pécsi csapatban focizott, így a BTC-ben, a PEAC-ban és a Postásban, társaival országos főiskolai bajnokságot nyert, szerepelt a magyar játékvezetői válogatottban. Játékvezetőként 103 NB I-es meccsen működött közre (asszisztensként) és tíz nemzetközi mérkőzése is van, aktív pályafutása után játékvezetői ellenőrként járja a pályákat. Amikor pályafutása legkellemetlenebb élményéről kérdezem, egy Csepel–Szolnok NB II-es bajnokit említ, amelyen az azóta már elhunyt, szintén pécsi Balajti Jánossal „lengetett”, harmadik társuk nem volt baranyai.
– A Szolnok nyert, bennünket pedig a hazai szurkolók a lefújás után megvártak, rendőrségi kísérettel tudtuk csak elhagyni a stadiont. Kevesen voltak a drukkerek, de nagyon vérmesek – emlékezik vissza.
Legkellemesebb élményei között egy FTC–Diósgyőr (3-4) találkozót emleget és egy görög–svéd válogatott meccset idéz fel, utóbbin mutatkozott be Otto Rehhagel a hellének szövetségi kapitányaként.
Fiai követték a pályán, mindkét srácból szintén játékvezető lett. A nagyobbik, Theodorosz máris sikeresebb az apjánál, 157 NB I-es mérkőzésen működött asszisztensként, 2017 óta FIFA-kerettag, 2019-ben az U19-es Európa-bajnokságon is szerephez jutott. Öccse, Nikosz is felhagyott már az aktív futballal, jelenleg a megyei első osztályban vezet mérkőzéseket, azonban neki is komoly céljai vannak a játékvezetéssel.
– Soha nem erőltettem, hogy fiaim kövessenek az életben, de bevallom, volt némi ráhatásom, hogy közgazdászok legyenek, akárcsak én, és hozzám hasonlóan játékvezetői képesítéssel is rendelkezzenek. Mindenesetre mégis így lett, amit persze egyáltalán nem bánok – mondja a családfő. – Csak egyet kértem tőlük, ám azt hangsúlyozottan: mindketten diplomázzanak le. A testvérek a pécsi közgázon szereztek alapdiplomát, Theo a mestert is itt végezte el, Nikosz pedig jelenleg Budapesten tanul. Mindenki közgazdász, még a feleségem első házasságából származó fia is.
Georgiou Grigorisz még azt kérte a fiaitól, hogy a görög gyökereiket tartsák meg. Ennek is eleget tettek, még ha nem is vették fel a hellén állampolgárságot. A família évente legalább egyszer meglátogatja a Görögországban élő rokonokat. Az idei vizit július első hetében esedékes.
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezeti pénteken este a Mezőkövesd - Kisvárda találkozót.
Iványi Zoltán vezeti pénteken este a Mezőkövesd - Kisvárda találkozót.
Mezőkövesd Zsóry FC - Kisvárda Master Good |
||
| Forduló: | 28. forduló | |
| Dátum: | 2021-04-09- 20:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Iványi Zoltán | |
| Asszisztens 1: | Albert István | |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János | |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő | |
| Alapvonali assz 2.: | Kulcsár Katalin | |
| Tartalék jv.: | Király Krisztián | |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 257 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-05 - OTP Liga - Diósgyőr-MTK | |
| Kiosztott sárgalap: | 1169 | |
| Kiosztott piroslap: | 71 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 18 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 52 (hazai pályán: 21, vendégként: 31) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Karnitski Aliaksandr - 2020-05-30 - Diósgyőr - Mezőkövesd 1 - 0 Myhailo Meshki - 2020-11-08 - Ferencváros - Mezőkövesd 3 - 0 Szalai Attila - 2018-08-25 - Mezőkövesd - Ferencváros 0 - 1 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 17 (hazai pályán: 15, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Lukianchuk Pavlo - 2019-03-30 - Várda SE - Ferencváros 0 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-09-12 - OTP Liga - Videoton-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-03-05 - OTP Liga - Diósgyőr-MTK | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 41 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-11-08 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd 2020-11-29 - OTP Liga - Mezőkövesd-Diósgyőr |
|
| A kiosztott sárgalap: | 10 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Elemzés
Nincs olyan forduló, hogy ne kritizálnák az edzők, csapatvezetők az országos kerettagokat.
Nincs olyan forduló, hogy ne kritizálnák az edzők, csapatvezetők az országos kerettagokat.
Pár hónappal ezelőtt Bognár György illette kemény szavakkal a játékvezetőket, akkor az MLSZ súlyosan el is tiltotta.
Hétvégén a Budafok-Ferencváros mérkőzés után Oláh Loránt fogalmazott meg éles kritikát.
– Sajnos nem először fordul elő, hogy a játékvezetők olyan esetekben sújtanak minket eredményt befolyásoló ítéletekkel, amikor mérlegelési lehetőségük van. Itt nem egyértelmű szituációkról, durva, szándékos és sérülésveszélyes megmozdulásokról van szó. Sem vasárnap, Huszti András kiállításánál, sem korábban Újpesten, Kulcsár Kornél piros lapjánál nem történt olyan, amit egyértelműen ilyen súlyos módon kellett volna büntetni – mondta kritikusan a klubhonlapon Oláh. – Ezeket a döntéseket megmosolyogja az, aki valaha is futballozott és reálisan értékel. Félreértés ne essék, nem mentem fel a játékosainkat, de a játékvezetőktől elvárható, hogy a játékért és ne annak elrontásáért működjenek. Értem és tudom, hogy aki dolgozik, az hibázik, viszont a hasonló szituációknál a bíróknak kell hogy legyen más eszközük is arra, hogy megoldják a helyzetet.
A tegnapi Ajka-Szeged mérkőzés után fakadt ki a hazai vezető.
Négy tizenegyest fújtak be (ebből hármat a vendégek kaptak, de két 11-est kihagytak) és négy gól esett Ajkán, ahol a Szeged szerepelt a legutóbbi NB II-es fordulóban. A 2-2-re végződött találkozót követően a kétgólos előnyből pontokat veszítő hazaiak több játékvezetői ítéletet is nehezményeztek, például Kis Károly vezetőedző szerint sem kapták meg “az egyenlő feltételeket” Barna Gábor bírótól.
A bíráskodással foglalkozott a mérkőzést értékelve az FC Ajka ügyvezetője, Geri Gyula, aki az alábbi közleményt adta ki a klub honlapján:
A tegnap esti mérkőzésen történtek után az FC Ajka ügyvezetőjeként az alábbi nyilatkozatot teszem.
A Klub vezetősége teljes mértékben elhatárolódik néhány szurkolói megnyilvánulástól, amelyet a különböző portálokon lehetett olvasni. Nem történt semmiféle csalás vagy a mérkőzés szándékos elfújása. Mikor beneveztünk a bajnokságba is tisztában voltunk vele, hogy a játékvezetés a labdarúgás része. Történhet olyan egy mérkőzésen, hogy a játékvezető úgy lát egy szituációt, amely nem volt szabálytalan és nem volt a büntetőterületen belül, hogy az volt és ott volt. Dönthet úgy, hogy valakit kézen rúgnak 1 méterről izomból az 11 es és sárga lap. Dönthet úgy, hogy valakinek a melléről felpattan a labda az kéz és 11-es, de az nem sárga lap. Sajnos ez benne van a sportban.
Úgy is dönthet, ha a másik oldalon valaki kézzel elvetődve beleüt a kapura tartó lövésbe, a labda irányt változtat, az nem 11 es. De ez is benne van. Csak kár a mások munkáját furcsa teljesítménnyel elrontani, úgy, hogy mindez 2:0-s hazai vezetésnél egy félidő alatt történik, hogy a hazai csapat kap egy rakat sárga lapot, az ellenfél pedig egyet sem…..
Most történt velünk másodszor hazai pályán, hogy 3 tizenegyest ítéltek ellenünk. Nem tudom van-e még csapat akivel történt ilyen. Tudjuk, hogy nehéz ezt feldolgozni, de fel kell! Menni kell tovább.
Lesznek, akik szerint sírunk megint. Nekik Üzenem. Nem, Nekünk nincs rá szükségünk!
Amire van és amit elvárunk az az, hogy egyenlő feltételek mellett játszhassunk. Még akkor is, ha csak egy kis város csapata vagyunk, nagy célokkal!
A többi történelem!
Együtt a város!
Tiszteld az embert!”