Megyei játékvezetés
Félbeszakadt vasárnap a Kökény–Újpetre mérkőzés a felnőtt labdarúgó megyei III. osztály Czibulka-csoportjában, még pedig a játékvezető inzult&aac
Félbeszakadt vasárnap a Kökény–Újpetre mérkőzés a felnőtt labdarúgó megyei III. osztály Czibulka-csoportjában, még pedig a játékvezető inzultálása miatt.
A bírói jelentésben foglaltak szerint a játék végleges megszakítása a 75. percben történt, a vendégek 1-0-ás vezetésénél. Akkor a mérkőzés dirigense sárga lapot adott a hazaiak kapusának, aki a kártyát kitépte a kezéből, amiért a pirosat is felmutatták neki. Ettől haragjában fellökte a játékvezetőt, amitől a bíró a földre került. A kapuvédő még ekkor sem állt le, nem akart lemenni a pályáról, sőt fenyegetően közeledett az általa inzultált sípmester felé, aki erre lefújta a mérkőzést.
Az ügy még ezen a héten az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága fegyelmi bizottsága elé kerül, annak súlyos ítéletét borítékolni lehet. Miként azt is, jó hosszú eltiltás lehet belőle, ami akár a 33 éves kapus pályafutásának végét jelentheti. A döntést megkönnyíti, hogy szövetségi ellenőr is volt a meccsen.
A fegyelmi testület után a versenybizottság következik, amely dönt a bajnoki további sorsáról. Korábban ilyen esetekben nem volt újrajátszás, sem pedig a maradék idő bepótolása és mindig a vétlen csapat kapta meg a 3 pontot.
Az MLSZ BMI-nél érdeklődve azt tudtuk meg, hogy szerencsére évek óta nem fújtak le idő előtt mérkőzést a játékvezető inzultálása miatt. A jó sorozat megszakadása nem hiányzott…
A megyei III-at érintő dolog az is, hogy a Dárdai-csoportban szereplő Mohács II. már harmadik hete nem tudott játszani, mert az ellenfelek nem álltak ki ellene. Sorozatban így úszta meg a vélhetően súlyos vereséget a Báta, a Geresdlak és most hétvégén a Görcsönydoboka. Az előző két alkalommal a Mohács II. 3-0-ás gólkülönbséggel kapta meg a három pontot, így lesz ez a görcsönydobokai együttes esetében is.
Játékvezetői Bizottság
Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke, Hanacsak Attila jövő péntekre szakreferensi értekezletet hívott össze.
Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke, Hanacsak Attila jövő péntekre szakreferensi értekezletet hívott össze.
Az "újdonsült" elnök most bemutatkozhat a megyei vezetők (elnök, küldő, TALENT felelős, stb.) előtt és ismertetheti azt, hogy hogyan húzza ki a magyar játékvezetést a gödörből. A megyei elnökök már várják a találkozót, hiszen sok probléma van a játékvezetés minden területén.
A fokozodó kovid vírushelyzet miatt, sokan örültek volna, ha online találkozót tartanának, de az új elnök úr biztosan élőben szeretne az elnökök szemébe nézni. Arról most ne is beszéljünk, hogy ismét munkanap...
Sipmester Fesztivál
Döntött az ész, így elmarad télen a Sípmester Fesztivál.
Döntött az ész, így elmarad télen a Sípmester Fesztivál.
Nógrádi Tibor igazgató a mai napon tájékoztatta az MLSZ JB. vezetőit az alábbiakról:
"A mai napon értesítettük az MLSZ JB-t a 2022. januárra tervezett Sípmester fesztivál bizonytalan idejű elhalasztásáról.
Az egészségügyi és kommunikációs kockázatókat olyan mértékűre ítéltük, hogy legnagyobb sajnálatunkra kénytelenek voltunk ezt a döntést meghozni.
Csongrád-Csanád megye készen áll, - amennyiben a külső körülmények megengedik - a fesztivál a legkorábbi és méltó megrendezésére."
Bölcs döntést hozott az igazgató!
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás és játékvezetői csapata csütörtökön Európa-Liga mérkőzést vezet.
Bognár Tamás és játékvezetői csapata csütörtökön Európa-Liga mérkőzést vezet.
Megyei játékvezetés
Az alábbi levelet kaptuk, amelyet változtatás nélkül teszünk közzé:
Az alábbi levelet kaptuk, amelyet változtatás nélkül teszünk közzé:
Csak egy elsősoros fekete bábú vagyok a labdarúgás nagy sakktábláján. Egy egytollú mezei ellenőr. A frissen vizsgázott fiatalokat ellenőrzöm és videókat készítek a meccseikről, oktatási anyagokat.
Sajnos az őszi idényben már két meccsem maradt el a vendégcsapatok slendriánsága miatt. Sajnos a meccsek elmaradása az ötödik és a hatodik vonal problémája. Felsőbb osztályokban nem fordul elő. A falucskában már tegnap óta keringett a hír, miszerint a vendégek nem jönnek el a találkozóra. Hivatalosan semmit nem jelentettek a Megyei Igazgatóság felé. Ott voltunk a találkozó előtt egy órával.
A hazai csapat, a vezetők, a rendezők és az árválkodó frissen előkészített játéktér. És a szépszámú néző is gyülekezett. A játékvezető és segítői végezték munkájukat. Pályabejárás, jegyzőkönyv, igazoltatás. A kezdés időpontjától harminc percet vártunk és bosszúsan indultunk haza. Eddig harminc százalékos díj járt.
Ez pontosan a kivárási harminc perc ideje volt.
Most nulla a javadalmazás. Családi programot mondtam le, mert a foci Szent, a Család meg még, remélem sokáig megmarad. A hazaiaknak is lettek költségeik. Nem beszélve arról, hogy az idő pénz! Gondolkozzunk picit. A programok borulása, a rendező csapat költségei, a közönség arculcsapása, a játékvezetők és az ellenőr utazási költségei. És a vendégcsapat csupán egy 0-3 eredménnyel bűnhődik.
Vajon ilyen gazdagok vagyunk?
Arról nem beszélek, ha időben jelzik, akkor a játékvezetőink elmehettek volna más találkozókra. Így is a létszám miatt igen feszített a programjuk. Én is ellenőrizhettem volna egy másik fiatal párost. Egy meccsel és egy ellenőrzéssel bizony szegényebbek lettünk.
Tudomásom szerint az MLSZ rendelkezik egy veretes jogász csoporttal.
Szerintem ki kellene dolgozni az ilyen esetek elkerülése érdekében egy vétkes csapatot sújtó költségtérítést.
Biztosan megvan a jogi háttere. És azt hiszem, némi elrettentést jelenthetne a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Kassai Viktor
A novemberben megjelenő könyve mellett a legszebb pillanatokról és a legnagyobb hiányérzetéről is beszélt lapunknak a 2011-es BL-döntő játékvezetője, Kassai Viktor, akinek Oroszorsz
A novemberben megjelenő könyve mellett a legszebb pillanatokról és a legnagyobb hiányérzetéről is beszélt lapunknak a 2011-es BL-döntő játékvezetője, Kassai Viktor, akinek Oroszországban túl sokan akartak beleszólni a munkájába, a VAR-ral kapcsolatban pedig úgy érzi, immár nincs visszaút.
– A novemberben megjelenő önéletrajzi könyvében mindent kiadhatott magából, ami pályafutása során nyomta a lelkét. Megkönnyebbült?
– Nem ezt a szót használnám, a könyv ugyanis nem azért született, hogy a bennem felgyülemlett érzelmeket most a külvilágra zúdítsam – mondta lapunknak a 46 éves Kassai Viktor. – Inkább az volt a cél, hogy kicsit az is belelásson a játékvezetők életébe, aki nem mozog otthonosan ebben a világban.
– Az anekdoták vagy a szakmai magyarázatok állnak a középpontban?
– Semmiképpen sem akartunk szakmai könyvet írni, nem az volt a cél, hogy az elolvasása után az illetőnek már alapfokú képesítése legyen. Annak sem láttam sok értelmét, hogy útikönyvszerűen sorra vegyük életem főbb állomásait, úgyhogy próbáltuk úgy ötvözni a szakmát és az emlékeket, hogy mindenki találjon benne érdekességet, muníciót és tanulságot. Az is, aki csak felszínesen ismeri a labdarúgást, és az is, aki esetleg játékvezetőként ténykedik benne.
– Profi játékvezetőként csak a legritkább esetekben nyilatkozhatott, de érdekel, aktív évei alatt hányszor érezte, hogy szívesen kiállna a nyilvánosság elé, és elmondaná a véleményét?
– Nemcsak a sportban, az életben is megesik, hogy az ember szeretne őszintén beszélni, ám ott vannak a társadalmi elvárások, a határok. Érdekes helyzet ez, mert a futballisták és az edzők elméletben bármikor beszélhetnének kendőzetlenül, ők minden meccs után nyilatkozhatnak, ebben a közegben a többség mégis vattába csomagolja a véleményét. Nyilván a játékvezetők is sok mindenről mesélhetnének, de azzal a labdarúgás összes szereplője tisztában van, nem szerencsés mindent kendőzetlenül elmondani arról a közegről, amelyhez tartozunk.
– Lelkizős alkat?
– Abszolút nem. Szerencsére a pozitív és a negatív élményeket is a helyén kezeltem, talán azért, mert mindkettőben volt részem. A futball a játékvezetőknél éppen olyan, mint a labdarúgóknál, a múltból nem lehet megélni. Mindig jön az újabb meccs, az újabb kihívás, amikor teljesíteni kell, és ha hibázol, senkit sem érdekelnek a múltbéli sikerek. Amikor a csapatommal a csúcs közelében voltunk, akkor sem hittük magunkról, hogy nem hibázhatunk, mindig tudtam, vannak és lesznek kudarcok a pályafutásomban. A fordítottja is igaz volt, akkor sem éreztem, hogy eljött volna a világ vége, amikor mindenki minket ütött. Nincs olyan edző, akit nem rúgnak ki, nincs olyan futballista, aki mindig bajnokságot nyer, és nincs olyan játékvezető, akinek előbb-utóbb ne lennének botrányos vagy balhés meccsei.
– Mit tart pályafutása csúcspontjának?
– A dél-afrikai világbajnokság meghatározó esemény volt, ott robbantam be a nemzetközi játékvezetés elitjébe, és annak az időszaknak a kétezertizenegyes BL-döntő volt a csúcspontja. Nagyon fiatalon, harmincöt évesen bízták rám a rangos feladatot, talán az a finálé jelenti a pillanatképet, ami a csúcson készült. Ugyanakkor ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy kétezerhét és kétezertizenkilenc között a Bajnokok Ligájában negyvenhárom meccs jutott nekem, márpedig tizenhárom éven keresztül nem lehet véletlenül abban a sorozatban lenni. Persze a huszonöt kamerával közvetített meccseken nem mindegyik sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, talán kevesebb negatív emlék kapcsolódna a nevünkhöz, ha korábban bevezetik a VAR-t, de ezen kár rágódni.
– Mi volt a legfájóbb pont?
– Szerettem volna több világbajnokságra kijutni, sikeresebb pályafutásom lehetett volna, ha Brazíliában és Oroszországban is számítanak ránk. Ám legfőképpen a kollégáim, Ring György és Tóth Vencel miatt sajnáltam, hogy nem sikerült, ők ugyanis nem voltak ott velem Dél-Afrikában, pedig szakmai tudásuk alapján megérdemelték volna a vb-szereplést.
– A kétezertizenkettes Európa-bajnokság angol-ukrán csoportmeccse miatt alakult így, amelyen nem ítéltek gólt, miután John Terry a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát?
– Természetesen az a hiba is hatással volt a pályafutásunkra, és vállalnunk kellett a következményeket. Az a zajos ügy mindannyiunk karrierjét befolyásolta – de nem törte ketté. Felálltunk belőle, elviseltük a következményeket, és utána Bajnokok Ligája-elődöntőt vezettünk, valamint a kétezertizenhatos Eb-n is számítottak ránk. Végül úgy hagyhattam abba, hogy a Bajnokok Ligájában vezettem az utolsó nemzetközi meccsemet.
– Pályafutása befejezése után szinte azonnal Moszkva felé vette az irányt, tavaly januárban az Orosz Labdarúgó-szövetség a játékvezetők szakmai főnökének nevezte ki, ám idén szeptemberben lemondott a pozícióról. Miért?
– Erről sokat tudnék beszélni. Minden országnak megvannak a sajátosságai, mindenhol másként szervezik a futballt és a játékvezetést. Ring György kollégámmal azért vágtunk bele, mert a szövetségnél szerették volna a nyugat-európai normák irányába terelni a játékvezetést, ebben kérték a segítségünket. Ennek szellemében álltunk munkába, ám az évtizedes, olykor évszázados beidegződéseket nem minden esetben lehetett megváltoztatni. Márpedig amikor az ember sokszor falakba ütközik, el kell döntenie, mennyi konfliktust képes még elviselni. A csaknem két év alatt a legjobb tudásunk szerint próbáltunk segíteni, több területen is sikerült változást elérnünk, de elérkezett az a pont, amikor másnak kell megpróbálnia továbbvinni ezt a folyamatot.
– Tudna néhány konkrétumot említeni, milyen nehézségekkel küzdöttek?
– Számtalan egymás mellé és fölé rendelt szervezet működik, ami azt eredményezte, hogy sokszor a játékvezetők sem tudták, kinek az iránymutatására kell hallgatniuk. Rengetegen akartak beleszólni a munkánkba, és befolyásolni azt, de ezzel együtt emberileg és szakmailag is sokat kaptam ettől az időszaktól. Korábban sohasem éltem huzamosabb ideig külföldön, ebben a munkában ráadásul nem mi, hanem az orosz játékvezetők voltak a fontosak, nekünk kellett alkalmazkodni hozzájuk.
– Szívesen dolgozna Magyarországon is hasonló szerepkörben?
– Néhány hete négy évre megválasztották a játékvezetői bizottság vezetőit, így nincs realitása annak, hogy a közeljövőben a magyar játékvezetésben tevékenykedjek. Jelenleg az UEFA sportmenedzseri tanfolyamát végzem. Még a Covid első berobbanása előtt kezdődött el a képzés, de a vírus miatt kissé lelassult. Nem válik hátrányomra, amit ott tanulok, ráadásul a külföldi álláslehetőségekre is nagyobb esélyem nyílik.
– Az otthon most Tatabányát vagy Budapestet jelenti?
– Tatabánya mindig is fontos volt az életemben, nem véletlen, hogy mielőtt Oroszországba költöztem, sokat foglalkoztam a Komárom-Esztergom megyei játékvezetőkkel, jelenleg Erős Gábor barátom a bírók főnöke ott. Az ember próbál visszaadni valamit, ahonnan a legtöbbet kapta, én sem feledem a gyökereimet, de életvitelszerűen Budapesten élek.
– Kijár az NB I-es meccsekre?
– Alacsonyabb osztályú meccseken már voltam, de az élvonalbeli mérkőzéseken aligha találkoznak velem.
– Miért?
– Nem szeretném, ha bárki is fals következtetéseket vonna le abból, hogy meglát bármelyik stadionban.
– Mi a véleménye a szurkolókat és a közvéleményt megosztó VAR-ról?
– A játékvezetésre, az ítéletek minőségére és a bírókra egyaránt pozitív hatással van. Ha jól érzékelem, két nagy tábor van, az egyik a kevesebb játékvezetői hiba miatt pozitívan áll hozzá, míg a másik tábor szerint a használata megváltoztatja a futball évszázados tradíciót, ezért semmi szükség rá. Csakhogy a szellemet már kiengedték a palackból, vagyis a VAR van és lesz is. Lehet mondani, megöli a futballt, de ez olyan, mint azon siránkozni, hogy már nincsenek grundok. A labdarúgás legendás időszaka volt, de a mai gyerekek már nem akarnak salakos vagy bitumenes pályán focizni. Haladni kell a korral, a játékvezetésnek is.
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő vezeti a forduló záró mérkőzését, Felcsúton.
Bogár Gergő vezeti a forduló záró mérkőzését, Felcsúton.
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-31- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | |
| Asszisztens 1: | Medovarszki János | |
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | |
| Tartalék jv.: | Berke Balázs | |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 55 | |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-17 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen | |
| Kiosztott sárgalap: | 272 | |
| Kiosztott piroslap: | 15 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 23 (hazai pályán: 8, vendégként: 15) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Mance Antonio - 2020-12-15 - Videoton - Felcsút 1 - 1 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 20 (hazai pályán: 8, vendégként: 12) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 2, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Batik Bence - 2020-02-29 - Honvéd - Diósgyőr 0 - 4 Mezghrani Mohamed Amin - 2020-02-29 - Honvéd - Diósgyőr 0 - 4 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-08 - OTP Liga - Debrecen-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-17 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 39 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Felcsút 2021-08-18 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Felcsút |
|
| A kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-10-01 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE | |
| A kiosztott sárgalap: | 10 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Bognár Tamás vezeti vasárnap a Kisvárda - Zalaegerszeg találkozót.
Bognár Tamás vezeti vasárnap a Kisvárda - Zalaegerszeg találkozót.
Kisvárda Master Good - ZTE FC |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-31- 14:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bognár Tamás | |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs | |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | |
| Tartalék jv.: | Farkas Ádám | |
Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 218 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd | |
| Kiosztott sárgalap: | 980 | |
| Kiosztott piroslap: | 68 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 7 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 19 (hazai pályán: 16, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Stavros Tsoukalas - 2019-09-14 - Várda SE - Mezőkövesd 1 - 2 Vári Barnabás - 2018-07-21 - Videoton - Várda SE 4 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 16 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 23 (hazai pályán: 13, vendégként: 10) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Balázs Zsolt - 2011-08-26 - Győr - Zalaegerszeg 5 - 1 Bogunović Milan - 2010-05-22 - Zalaegerszeg - Nyíregyháza 4 - 3 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-07-31 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 37 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-09-26 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti szombaton este, a Gyirmót - Ferencváros mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti szombaton este, a Gyirmót - Ferencváros mérkőzést.
Gyirmót FC Győr - Ferencvárosi TC |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-30- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | |
| Asszisztens 2: | Király Krisztián | |
| Tartalék jv.: | Csonka Bence | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 110 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút | |
| Kiosztott sárgalap: | 503 | |
| Kiosztott piroslap: | 40 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: 1, vendégként: 8) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 23 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 53 (hazai pályán: 31, vendégként: 22) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Botka Endre - 2020-08-30 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 2 Cukic Vladan - 2015-05-16 - Paksi FC - Ferencváros 0 - 1 Paintsil Josiph - 2018-03-17 - Ferencváros - Felcsút 3 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-01 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 45 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-06 - OTP Liga - Várda SE-Gyirmót | |
| A kiosztott sárgalap: | 4 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-14 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd | |
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
20. mérkőzését vezeti Kárpály Mihály szombaton.
20. mérkőzését vezeti Kárpály Mihály szombaton.
MTK Budapest - DVSC |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-30- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | |
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs | |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István | |
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | |
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 19 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-24 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 88 | |
| Kiosztott piroslap: | 3 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 6 (hazai pályán: , vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-09-24 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 17 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A legrutinosabb játékvezető, Solymosi Péter vezti szombaton délután a találkozót.
A legrutinosabb játékvezető, Solymosi Péter vezti szombaton délután a találkozót.
Mezőkövesd Zsóry FC - Újpest FC |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-30- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Solymosi Péter | |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő | |
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor | |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 327 | |
| Legelső mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Ferencváros-MTK | |
| Kiosztott sárgalap: | 1306 | |
| Kiosztott piroslap: | 73 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 45 (hazai pályán: 14, vendégként: 31) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 59 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 113 (hazai pályán: 53, vendégként: 60) | |
| Kiállított játékosok száma: | 6 (hazai pályán: 2, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Heris Jonathan Steve - 2015-09-19 - Videoton - Újpest FC 3 - 0 Pauljević Branko - 2021-09-13 - Újpest FC - Zalaegerszeg 2 - 2 Rósa Dénes - 2003-05-24 - Debrecen - Újpest FC 2 - 0 Souleymane Diarra - 2017-02-18 - Videoton - Újpest FC 5 - 1 Suljić Asmir - 2013-12-07 - Újpest FC - Felcsút 3 - 3 Suljić Asmir - 2015-04-12 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-09-13 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-24 - OTP Liga - Ferencváros-MTK | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 8 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-09-13 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg | |
| A kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Farkas Ádám vezeti pénteki találkozót Székesfehérváron.
Farkas Ádám vezeti pénteki találkozót Székesfehérváron.
MOL Fehérvár FC - Paksi FC |
||
| Forduló: | 11. forduló | |
| Dátum: | 2021-10-29- 19:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs | |
| Tartalék jv.: | Bogár Gergő | |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 184 | |
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-16 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg | |
| Kiosztott sárgalap: | 926 | |
| Kiosztott piroslap: | 69 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 64 (hazai pályán: 29, vendégként: 35) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 22 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 51 (hazai pályán: 25, vendégként: 26) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok listája: | Hegedűs Lajos - 2020-12-19 - MTK - Paksi FC 3 - 1 Kecskés Tamás - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1 Lenzsér Bence - 2018-08-25 - Paksi FC - Felcsút 3 - 2 Szabó János - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1 Vayer Gábor - 2011-11-19 - Kecskemét - Paksi FC 0 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-09-12 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-10-16 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 21 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | |