Megyei játékvezetés
Erős Gábort, Esztergom fideszes alpolgármesterét indíthatja a kormánypárt az április 3-ai országgyűlési választáson a vesztegetéssel gyanús
Erős Gábort, Esztergom fideszes alpolgármesterét indíthatja a kormánypárt az április 3-ai országgyűlési választáson a vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál helyett Komárom-Esztergom megye kettes számú választókörzetében – értesült a 24.hu.
Az 50 éves politikus 2014-ben lett önkormányzati képviselő a városban, majd 2019-ben alpolgármesterré választotta a fideszes többségű képviselőtestület. Erős korábban játékvezető és asszisztens volt, a többi közt a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon Kassai Viktor segítőjeként tevékenykedett.
– Sejtem, miért keresnek – mondta a politikus, amikor felhívtuk. Esetleges indulásáról pedig azt mondta:
Amikor hivatalos információ lesz az országos választmánytól, akkor derül ki, hogy ki indul.
Arra a kérdésünkre, hogy vállalná-e a jelölést, azt mondta: ezt a családjával kell megbeszélnie.
Megyei játékvezetés
Megkereste portálunkat egy megyei igazgató és JB elnök, hogy elmondják véleményüket az amatőr játékvezetésről.
Megkereste portálunkat egy megyei igazgató és JB elnök, hogy elmondják véleményüket az amatőr játékvezetésről.
„Amatőr játékvezetésben nagy vihar közeledik - kezdte az Igazgató -, mivel sok játékvezető parkoló pályára helyezi működését 2022 tavaszán. Érthető ez, hiszen nincs motiváció, nincs anyagi megbecsülés, igaz erről mi Igazgatók is nagyban tehetünk. Nekünk a munkakörünk egyik szegmese a játékvezetés, amelyet a játékvezetői bizottság elnöke felügyel. Bár mi olyan képet kapunk a tevékenységről, amelyet az asztalunkra tesznek.”
„Mi egy "kicsi" megye vagyunk kevés országos játékvezetővel, igaz a létszámunk reális és "nettó", mi ebben nem csalunk. Igazgató társaim dicsekednek a létszámmal és a végén minidig kiderül, hogy a legnagyobb darab számot produkáló megyében az ellenőrökkel és az inaktív játékvezetőkkel is számolnak papíron. (Ilyen esetben persze a JB elnök a hibás, nem az igazgatók).”
„Hibásak vagyunk, mert a "dicsekvésünk" ide vezetett, ahelyett, hogy a megoldást keresnénk évek óta. Megoldás lenne, TAO pályázatok egyik feltétele lenne, hogy a TAO-ra nevezett egyesületnek két fő aktív játékvezetőt kellene "felmutatni", legalább öt éven keresztül megbízó szerződéssel. (Megyénként, így legalább 40-50 fővel emelkedni a létszám). Észszerű és célszerű megoldás lenne ez mindenhol. Anyagi megbecsülésről ne beszéljünk, mert ameddig a profiknak nagyon gyakran emelnek béreket, amatőr szinten gyalázatos a bérszint.”
„Nézzük meg a szomszédos országokat: Ausztria - negyedik liga (megyei) 150 euró/ fő, Szlovénia: 150 euró/ fő , Horvátország 120 euró (átszámítva), Szlovákia : 130 euró. Országok létszámait főre lebontva az adott osztályban dupla annyian vannak játékvezetők, mint Magyarországon. Nem lehet kifogás, hogy a "nagy" létszám miatt nem érik el a bérek reális munkavégzés arányát.”
„Toborzásban kollégáim szédítő számokat emlegetnek, jól hangozva, de akik elkezdik megyéjükben a működést az 6-11 fő között mozog. (A valós számok az adatbankban láthatóak.) Vajon miért kell becsapni egymást, akadémiai fiatalokat, középiskolai osztályokat beszervezve, hogy statisztikázzunk. Vajon amelyik Jb elnök ehhez adja a nevét mit keres még a megyéje élén??”
„Nem szeretnék más megyék életében sötét foltokat keresni, de Hanacsek úr által vezetett országos játékvezetői bizottság ebből tud "főzni", ebből a kozmetikázott jelentésekből, bár nevezett vezetőt sem kel félteni a színes ceruzák előhúzásától (statisztika zsonglőr). Nem felmentve magunkat a felelősség alól, amíg a megyei játékvezetői bizottságok és a regnáló elnökök ferdítenek (kevés kivétel és példa található), "puncsolnak" Hanacsekék felé, nem minőségi játékvezetőket támogatva, saját érdeküket előtérbe helyezve, ne várjunk változást.”
„Javaslom az országos játékvezetői Bizottság vezetőjének, akik a szemében "fekete" bárány JB. elnökök, azoknak a szavára figyeljen, mert Ők nem saját érdekeiket előtérben helyezve kormányozzák megyéjüket. Tudom néha fáj ha okosabb és tapasztaltabb emberek szemtől szemben elmondják a valóságot, de megéri inkább tűzben égni, mint langyos húgyban lubickolni.
Minden szava valóság alapot tükrözi az Igazgató úrnak - kapcsolódik be JB. elnök úr. Sajnos a vírus alatt a játékvezetők jobban család és munkahely centrikusabbak lettek, ahol a megbecsülés hatványozottan igaz. Nem tehetünk róla, inkább feláldozzák a játékvezetést, fél vagy egy évre, de sokan végleg befejezik. Nincs motiváció, nincs megbecsülés sok a sötét folt felsőbb és megyei vezetésben.”
Igazgató úr említette, nem a jelenlegi országos elnökség a felelős a kialakult helyzetért.
„Részben, mert nincs karizmatikus és emblematikus ember, akire toborozni lehetne vagy megtartani a játékvezetőket (Kassai és a többiek). Valóban országos szinten mindig lesz játékvezető, de a minőség olyan amilyet tapasztalunk (kollégákról semmit). NB-s ellenőr létemre megoldást keresve támogatnám a független megyei jb elnöki státuszt. (Úgy kinevezni megyei elnököt, kritérium nem lehet országos ellenőr).”
„Megyei JB elnök saját megyéjében megyei mérkőzéseket ellenőrizzen, ha akar, nem függve az alá és fölé rendelt viszonyt követelő Hanacsek vezette elnökségtől. Érdekes fordulatok lennének az elnökök szemléletében, sok delikvensből biztosan előtörne az elfojtott düh és igazságérzet.”
„Attila elnök kimondta: "Országos JB dolgai nem tartoznak a megyékre." (Lásd pl: Ábrahám ügy). Fordítsuk meg a tézist: Megyei JB. elnökök, mint ellenőrök tudására miért támaszkodik az Országos JB??? Hol vannak az aktív pályafutásukat befejezett NB-s játékvezetők. ??? Röviden: Független Megyei Játékvezetői Bizottsági elnököket, aki így nem vállalná a feladatot, az mondjon le. Megyei játékvezető Bizottságok égisze alatt vizsgázzanak a megyei játékvezetők és ellenőrök. Egyszerű megyei ellenőri jelentéseket. Tóth Vencel úr ne kérkedjen a jelenlegi ellenőri jelentésekkel, mert megyei szinten élet idegenek. „
Jön a vihar kedves kollégák, jó lenne a bosszút és esztelenséget félre tenni, képmutató megyei és hamis adatokat gyártó megyei vezetőknek pedig elköszönni. Tudom sok embert ezzel megsértek és már telefonálnak az illetékes kapcsolattartónak, aki jelenti a "mosoni" vezérnek, de ennek a szervezetnek ilyen formában VÉGE még egyszer Vége lesz.”
Nemzetközi feladatok
Újabb magyar játékvezető kapott megbízást a görög szövetségtől kiemelt kockázatú mérkőzés vezetésére.
Újabb magyar játékvezető kapott megbízást a görög szövetségtől kiemelt kockázatú mérkőzés vezetésére. Szerdán Vad II István fújja a sípot a PAOK–AEK Görög Kupa-mérkőzésen.
Vad II Istvánnak svéd kollégája helyett kell beugornia, a negyeddöntő első felvonására eredetileg kijelölt Andreas Ekberg ugyanis koronavírusos lett, és vissza kellett mondania a felkérést. A görögök választása ezután esett Vad II Istvánra.
Legutóbb Bognár Tamás vezetett meccset Görögországban, őt az AEK–Panathinaikosz bajnoki rangadóra kérték fel.
Játékvezetőkről
A játékvezetéstől visszavonult Solymosi: “A VAR-buszban ülve hibázni a legnagyobb vétek”
A játékvezetéstől visszavonult Solymosi: “A VAR-buszban ülve hibázni a legnagyobb vétek”
A december 18-ai MTK-Paks mérkőzéssel fejezte be futball-játékvezetői pályafutását a magyar NB I-es csúcstartó Solymosi Péter.
Tartalmas és hosszú pályafutásom volt – kezdte a Digi Sportnak adott interjúját Solymosi.
– Szerencsém volt, hogy az UEFA pár éve eltörölte azt a szabályt, hogy 45 éves kornál kell nyugdíjazni a játékvezetőket, így nekem több találkozó adatott. Azonban most éreztem azt, hogy a fizikális állapotom miatt érdemes abbahagynom a bíráskodást. Úgy gondolom, hogy a megfelelő teljesítményt tudtam nyújtani az utóbbi években is, ezért jobbnak láttam, ha ilyen állapotban vonulok vissza – mondta a már korábbi játékvezető.
Solymosi első NB I-es meccse a 2002 áprilisában játszott MTK-Sopron (1-0) találkozó volt, így az MTK mérkőzések foglalták keretbe a sporttárs pályafutását.
– Nem éltem meg negatívumként, hogy eljött az utolsó mérkőzésem időpontja. Nyilván máshogy készül egy bíró az első és az utolsó bajnoki mérkőzésére, de bennem csak jó érzések voltak – folytatta Solymosi.
Solymosi a riporter kérdésére arra is válaszolt, van-e kedvenc mérkőzése a pályafutásából.
– NINCS KEDVENCEM, MINDEGYIK MÁSÉRT VOLT ÉRDEKES. VAN RENGETEG DOLOG, AMIT MÁSKÉPPEN CSINÁLNA AZ EMBER ÍGY VISSZAGONDOLVA, VOLT JOBB ÉS ROSSZABB MECCSEM IS.
Szerencsére vezethettem négy kupadöntőt, Szuperkupa-döntőt, bajnoki rangadókat, úgyhogy nagyon nem tudnék kiválasztani kedvencet – majd azt a kérdést is megkapta, van-e olyan szurkolótábor vagy csapat, amelyre kevésbé gondol vissza jószívvel. – Egyáltalán nincs ilyen, ezt tiszta szívből mondom. Teljesen mindegy, hogy melyik szereplője vagyok a labdarúgásnak, játékos, edző vagy játékvezető, ennek nincs helye a fociban.
A játékvezető 2007-ben Szuperkupa-döntőt, 2009-ben és 2014-ben Magyar Kupa-döntőt vezetett, emellett az ő nevéhez fűződik a legtöbb NB I-es találkozó.
– Jó dolog, hogy ilyen szempontból csúcstartó vagyok, de nem igazán tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a plusz 4-5 év miatt jócskán hozzá tudtam tenni mérkőzéseket, valamint nekünk – mint hivatásos játékvezetőknek – már jóval több meccsen kellett bíráskodni, mint az elődeinknek.
Solymosi ebben a rangsorban egyébként Kassai Viktort és Szabó Zsoltot előzi meg. A rekord mellett egyébként 2006-ban, 2007-ben és 2015-ben őt választották az Év játékvezetőjének. Solymosi karrierje után is a labdarúgás körül marad és videóbíróként tevékenykedik majd.
– Úgy gondolom, ez a videóbírós rendszer már a modern focival marad. Lehet rá bármit mondani, de igazságosabbá teszi a játékot. Teljesen más hatások érik azt a játékvezetőt, aki a meccset vezeti és azt, aki a gépkocsiban ül.
KÜLFÖLDI ÉS HAZAI JÁTÉKVEZETŐK IS MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY SOKSZOR SOKKAL JOBBAN ELFÁRAD AZ EMBER A BUSZBAN ÜLVE VAR-BÍRÓKÉNT, MINT AKI A JÁTÉKTÉREN MŰKÖDIK. VAR-BÍRÓKÉNT SOKKAL NAGYOBB A NYOMÁS RAJTUNK,
mert a buszban hibázni sokkal nagyobb hibának számít, mint a játéktéren, ahol a pillanat tört része alatt kell jó döntést hozni. A VAR-buszban ülve hibázni a legnagyobb vétek. Az ember megnéz 3-4-5 kameraállást, és a hatodik pedig pont az ellenkezőjét mutatja, tehát nagyon alaposnak kell lenni. Ez az első fél év elment azzal, hogy volt pár jelenet, aminél kicsit hosszabb volt a vizsgálat, főleg a lesek tekintetében, de azt gondolom, idővel ez is le fog korlátozódni, erre is törekszünk – zárta interjúját a rekorder.
PODCAST
Megyei játékvezetés
Az alábbi olvasói levelet kaptuk, amelyet változtatás nélkül közzéteszünk:
Az alábbi olvasói levelet kaptuk, amelyet változtatás nélkül közzéteszünk:
Játékvezetőkről
Rangadóval, a Ferencváros–Bp. Honvéd mérkőzéssel búcsúzott el az elmúlt év utolsó NB I.-es bajnoki fordulójában az aktív játékvezet&eacu
Rangadóval, a Ferencváros–Bp. Honvéd mérkőzéssel búcsúzott el az elmúlt év utolsó NB I.-es bajnoki fordulójában az aktív játékvezetéstől a békéscsabai Iványi Zoltán. A szigorúságáról híres sípmester másfél évtizedes élvonalbeli karrier végére tett pontot.
– Miért most határozott úgy, hogy befejezi a játékvezetői pályafutását?
– Már egy ideje érlelődött bennem. Negyvenhat éves elmúltam, és úgy érzem, hogy erőnlétileg már nem vagyok abban az erőállapotban, hogy folytassam. Évente négy nemzetközi fizikai tesztet kell teljesíteni, és emellett a mérkőzések is megviselik az embert. Érdekes, mivel 2001-ben tettem le a játékvezetői vizsgát, azaz húsz éve, és ebből tizenöt évig működtem az NB I.-ben, mely idő alatt kétszázhatvan élvonalbeli mérkőzést vezettem, és mind a három egy kerek szám.
– Rangadóval búcsúzott, de élete első élvonalbeli mérkőzése is egy különleges párosítás volt.
– Igen, 2006. április 4-én a Vác–Paks találkozón debütáltam, és nemcsak én, hanem a két csapat is újonc volt az NB I.-ben. A mérkőzést egyébként a Tolna megyeiek nyerték meg kettő–nullára, ahol Puhl Sándor volt az ellenőröm, és megdicsért a pályán nyújtott teljesítményemért.
– Visszatérve a búcsútalálkozójára, játékvezetői szempontból nem volt túl nehéz dolga, de a mérkőzés hajrájában akadt egy érdekes eset, amikor – jogosan – tizenegyest ítélt a Honvéd javára, ám azután mégis a VAR segítségét kellett igénybe venni. Amúgy könnyen megbarátkozott ezzel a technikai újítással?
– A VAR-t azért találták ki, hogy a súlyos, nyilvánvaló játékvezetői tévedések kiküszöbölésre kerüljenek. Az ominózus szituációban Adnan Kovacevic tizenegyest érően szabálytalankodott Dusan Panteliccsel szemben, amiért én büntetőt ítéltem. Albert István asszisztens kollégám pontosan látta, hogy a passzt adó Nenad Lukics lesről indult, mely kulcsfontosságú momentum volt. A VAR-buszban sem volt egyszerű megítélni az esetet – ezért is tartott öt percig a várakozás – egy tízcentis lesszituációról beszélhetünk.
– A kétszázhatvan élvonalbeli és számtalan kupamérkőzése közül melyik volt a legemlékezetesebb?
– A négy Magyar Kupa-döntőt említeném. Egy összecsapáson dől el nemcsak a trófea sorsa, hanem az is, hogy melyik fél indulhat a Nemzetközi Kupában.
– Futsalban kétszer, nagypályán háromszor választották meg az Év játékvezetőjének. Mit jelentenek Önnek a díjak?
– Nagyon megtisztelő és büszke vagyok rá, bár ez is szubjektív döntés. A játékvezetők év közben szinte semmilyen elismerést nem kapnak, így jóleső érzés, hogy ily módon elismerik a tevékenységünket.
– Az jelent némi hiányérzetet, hogy vezetőbíróként nem próbálhatta ki magát a legmagasabb szinten?
– Huszonhat évesen fejeztem be a labdarúgást, és viszonylag későn, harmincegy évesen jutottam el odáig, hogy az NB I.-ben vezethessek, melyet nagy részben Győri László tanár úrnak köszönhettem. Ugyanakkor az kifejezetten előnyt jelentett, hogy korábban futballoztam, mert a játéktéren mindkét szemszögből láttam a szituációkat, tudtam, mit érezhet egy játékos bizonyos helyzetekben, például egy szabálytalanságnál. Manapság már nagyon korán elkezdik a játékvezetői pályát a fiatalok, ami feltétlenül előnyt jelent a karrierjük szempontjából.
– Úgy tudom, hogy nem akar elszakadni a játékvezetéstől.
– Természetesen nem, mivel az életem részévé vált. Beszélgetést folytattam az MLSZ Játékvezető Bizottságának két elnökével, Berzi Sándorral és Hanacsek Attilával. Mindketten szeretnék, ha maradnék a játékvezetői közegben. Folytatom a VAR-játékvezetőként végzett munkámat, és ezzel párhuzamosan elkezdem az ellenőri pályát is. Mint ahogy eddig is, igyekeztem segíteni a Békés megyei játékvezetők munkáját, ezután is szívesen rendelkezésre állok, ha kikérik a szakmai véleményemet.
– Nevelt fia, Hursán György a nyáron szerződött Békéscsabáról Pécsre. Mit gondol, a szurkolók láthatják még a tehetséges középpályást lila-fehér szerelésben?
– Gyakorlatilag minden mérkőzésén ott voltam, amin tehettem. Az volt a legjobb, amikor csak ki kellett sétálni a Kórház utcai stadionba, és láttam a fejlődését. Nagy szomorúság, hogy eligazolt, de bízom abban, hogy egyszer még látom majd Előre mezben játszani.
– Adott olyan tapasztalatot a játékvezetés, amit a civil életben is hasznosított?
– A játékvezetés formálja az ember személyiségét. Előtte más mentalitású ember voltam. Ehhez a munkához sok önuralom, önkontroll és kitartás szükséges. Sokszor nem esik jól, ha szembesítenek bennünket a hibáinkkal, de csak akkor fejlődhetünk tovább, ha belátjuk és tanulunk ezekből.
A sokak által csak „Iveszként” ismert Iványi Zoltán az élvonalbeli mérkőzéseken betöltött szerep mellett 95 alkalommal volt alapvonalbeli játékvezető, 15-ször tartalék, és 16-szor videóbíró, négy alkalommal (2011 – Videoton–Kecskemét; 2015 – FTC–Videoton; 2016 – Újpest–FTC; 2019 – Bp. Honvéd–Videoton) vezetett Magyar Kupa döntőt. 2004-ben került a Békés megyei Játékvezetői Bizottság kötelekéből az országos kerethez, ahol évente vette a lépcsőfokokat. Az első NB-s mérkőzést a Kiskunhalas–Sátoraljaújhely NB III.-as találkozó jelentette számára 2004 júniusában. Egy év után, 2005 augusztus 6-án már az NB II.-ben is bemutatkozott, a Nyíregyháza–Jászapáti találkozón. Az NB III.-ban négy, az NB II.-ben 95 mérkőzésen tevékenykedett játékvezetőként. Futsalban 2007-ben és 2009-ben, nagypályán 2010-ben, 2017-ben és 2018-ban választották meg az Év játékvezetőjének. Külföldön tizenkét nemzetközi mérkőzésen működhetett tartalék játékvezetőként, ilyen volt többek között a Juventus–Manchester City Európa Liga összecsapás.
Szpisják Zsolt, az MLSZ Területi igazgatója, korábbi nemzetközi játékvezetői asszisztens az elmúlt évtizedekben sokat dolgozhatott együtt Iványi Zoltánnal a hazai és a külföldi találkozókon is. – A magyar játékvezetés egyik legnagyobb alakja búcsúzott – mondta Szpisják Zsolt. – Szerencsésnek érezhetem magam, hogy pályája elejétől számtalan alkalommal működhettem vele, közte nemzetközi mérkőzéseken is. Személyiségével, kommunikációjával és persze jó döntéseivel óriási elfogadottságra tett szert a játékosok körében. Meggyőződésem, éveket kell várni, hogy hasonló karakterű játékvezetőt láthassunk az élvonalban.
Ritka az olyan mérkőzés, amikor nemcsak a pályára lépő két csapatnak, hanem a játékvezetőknek is külön szurkolótábora van. Iványi Zoltán búcsúmérkőzésén így volt, hiszen egy busznyi játékvezető-kolléga utazott fel Pestre,akik egy Iványinak szóló molinót is kifeszítettek. – Ennél szebb befejezést el sem lehet képzelni, hogy egy Békés megyei játékvezetői hetes tagjaként (a partvonal mellett Albert István és Medovarszki János, negyedik játékvezetőként Andó-Szabó Sándor, a VAR-játékvezető Csonka Bence, a két VAR-asszisztens, Buzás Balázs és Hanyecz Bence, mint operátor tevékenykedett – a szerző) köszönhettem el az aktív játékvezetéstől. Az is megmelengette a szívemet, hogy mintegy harminc–negyvenfős Békés megyei játékvezetői csapat támogatott a helyszínen, akiknek ezúton is köszönöm a szurkolást! – mondta Iványi Zoltán.
Botrány
2021 július 1-én régi-új elnökség kezdte meg regnálását az MLSZ Játékvezetői Bizottságban.
2021 július 1-én régi-új elnökség kezdte meg regnálását az MLSZ Játékvezetői Bizottságban.
Hangzatos kijelentések amelyeket régóta szajkóznak, nem fedik vagy csak részben a valóságot. Próbáltak nyomást gyakorolni a megyékre, kis kedvenceik (megyei JB. elnök) kinevezésére, de ez az erőd megyénél illetve megyéknél nem jött be.
Információnk szerint Hanacsek úr volt a "fejvadász" és ígért fűt-fát saját jelöltjeinek. Váltás két megyében sikerült (Baranya-Veszprém), létszám hiány és új impulzusokra hivatkozva és régebbi - akár 10 éves - sérelmeket előtérbe helyezve.
Jogosan felvetődik a kérdés? - ezen síkon mozogva. akkor Tolnában, Somogyban, Nógrádban, Pest megyében, Jász-Kun Szolnok megyében, Komárom-Esztergom megyében minden rendben?
Érdekes, hogy Baranyában egy fiatal, agilis srácot választott a megyei társadalmi elnökség JB elnökké, aki nem függ az MLSZ JB-ből, míg Veszprémben egy letűnt korszak régi bútordarabját húzták elő ismét.
Nem okozott meglepetést Hanacsek úr "fejvadászata", bár ezt az akkor még regnáló elnökök tudtán kívül (háta mögött) tette. A jellem hűen tükrözi ebben az esetben is az emberi értékeket.
Harmadik váltás a megyei JB. elnök poszton Fejér megye, ahol az igazgató és a társadalmi elnökség mentette fel a munkavégzés alól Arany Tamás vezette megyei elnökséget. Bizonyíték, hogy az országos JB, nem tehet semmit, ha a megyei vezetők nem kívánnak egy megyei bizottsági elnökkel együtt dolgozni.
Rengetek írásos anyagban említést nyert, a jelenlegi országos vezetés eltávolodott a megyei vezetőktől, nem akceptálják észrevételeiket, inkább hallgatnak a hamis súgókra - akiknek ezáltal bujtatott jutalmakat osztanak.
Évek óta a megyei ellenőrök nem tesztelhetnek saját megyéjükben, szakmai okokra hivatkozva utaznak Vecsésre felolvasást hallgatni. Megyei ellenőri jelentéseket nem képes az MLSZ JB megyei szintre egyszerűsíteni, ezzel feszültséget generálva, elveszítve sok ellenőrt.
Megyei elnökök több esetben kérték ennek változását, süket fülekre találva. (70 év fölötti ellenőrzések, utánpótlásban szerep vállalás - közben nemzetközi szabályokat ezzel felrúgva).
Televíziós szereplésében H. A elnök úr, erre még büszke volt, hiszen Ő átlagon felüli tudással vértezte fel a nevezett életkori szekciót. (Vajon hányszor és hol teszteltek? Ugye erre tudjuk a választ.. ) Több volt FIFA játékvezető a megyékben "teng-leng", mert nem szimpatikus. Nemzetközi játékvezetők ellenőri tevékenységüket nem megyében és NB. III-ban kezdik a fejlettebb labdarúgást jegyzett országokban, hanem másod illetve első ligában. Magyarországon inkább hat -vagy félszáz mérkőzéses volt játékvezetők okoskodnak és kozmetikázzák az ellenőrzéseket. Kassai-Szabó Zs-Erős Gyarmati-Varga Zs. négyes mennyire lenne erősebb mint mondjuk egy VAVIKA-MAKAI- BAY F-FAZEKAS "ellenében ???
Nincs változás, mert szimpatikusabbak és okosabbak, népszerűbbek mint a jelenlegi mézes mázos színház.
Szomorú, hogy ezt eltudják még adni Csányi úrnak, akinek a sajtó figyelőjének sem tűnik fel, hogy nincs minőségi nemzetközi játékvezetésünk és küldésünk. Némi változás jelentkezik a személyi állományban pozitív és negatív irányban. Nagyon sok játékvezetőnek feltűnt és kérdezik, hogy hova tűnt Ábrahám Attila. A kérdésre természetesen nem érkezett válasz az MLSZ JB irányából. Nem tartozik szűkebb hazájára Baranya megyére és azon jelenleg regnáló elnökére. MLSZ. JB ördög ügyvédétől értesülve, etikai tisztogatás áldozata lett, egy nevesincs NB-s játékvezető panaszai alapján. Etikai elv alapján ezen vezérsíkon mozogva nagyon sok országos JB tag nem dolgozhatna már a magyar játékvezetésben. (Pl.: megyei elnökök megfigyelése, ellenőrzések átkozmetikázása, elszámolások valótlan kifizetése, aláírás odarajzolása...)
Bevezették az új JB elnökségében egyik új tagnál - aki mondjuk ki nem a legélesebb kés a fiókban – az összekötő szerepkört. Szarka Zoltán kommunikál az országban megyei JB elnökökkel, mert szegény Hanacsek elnöknek nincs ideje. Legnagyobb és legtiszteletlenebb viselkedés elnök részéről, közvetlen munkatársak lekicsinylése, akik társadalmi munkában "tartják" hátukat Attila esztelen döntései miatt megyéikben. (Két év alatt két elnökséginek nevezett online értekezlet volt hivatkozva a pandémiára).
Juhos Attila szerepe meglepetés JB elnökségben bár jogosan nemzetközi ellenőr, aki civil munkáját tekintve nem idő "milliomos", sokan az elnöki székben látták volna szívesen.
Solymosi Péter - Iványi Zoltán, akik profi pályafutásuk befejezése után szerepet kapnak (kiszivárgott hír), továbbra is a VAR buszban és felügyelik a megyei utánpótlás képzést. Nagyon pozitív előre lépés, végre nem a hiteltelen vazallusok készítenek görbe tükröt a megyei Talent képzésekről. Már említett televízió műsorban láthattuk elnök úr értekezését a VAR és magyar játékvezetés megítéléséről és helyzetéről, amely elég jól eltalált "maszlag" volt, ezen már senki nem lepődik meg játékvezető berkekben. Nagyon szomorú, hogy a játékvezetés első embere saját "diktatúráját" építgeti, alkalmatlan középszerű volt játékvezetőkkel.
Egyéni bosszú és egyéni érdekétől vezérelve szánalmas vezetést próbál ráerőltetni a megyei játékvezetésre, sajnos lassan nem lesz kire és kikre. Minimális változás országos szinten, de amatőröknél a régi lemez forog, javadalmazás semmi, MLSZ JB iroda utasítgat. de nem kommunikál.
Leszögezhetjük Hanacsek Attila gyáván megfutamodott a szakmaiság és változás elől, új és nemzetközileg elfogadott vezető és vezetőségi tagok (Kassai és társai) felkérése és kinevezése elől.
Mit hoz 2022-es év?? Válasz egyszerű: Változást nem nagyon, ha nem szolgálja a jelenlegi "rezsim" érdekeit. (Szarka Zoltán nemzetközi ellenőri szerepvállalását rebesgetik). Komolyságot ez ügyben kérem megőrizni, olyan, mint hintalovat elindítani az Epsoni derbin.
Minden játékvezetésben dolgozó embernek szerencsés évet és jó egészséget kívánunk.........
Botrány
Az új év második munkanapján már levelet küldött az MLSZ JB., igaz, most legalább megtudták az elnökök, hogy Szekeres Szilvia küldte tovább a levelet.
Az új év második munkanapján már levelet küldött az MLSZ JB., igaz, most legalább megtudták az elnökök, hogy Szekeres Szilvia küldte tovább a levelet.
Az elnökök azonban azt nem tudhatták meg, hogy vajon milyen feladata van a megyéknek az MLSZ JB-vel szerződések aláírása tárgyában, hiszen a megyéknek semmi köze sincs szerződésileg az MLSZ JB-hez.
Furcsálták az elnökök azt is, hogy az egészségügyi nyilatkozatban az alábbi van: „Magyar Labdarúgó Szövetég Játékvezetői Bizottsága által szervezett és felügyelt megyei és/vagy országos edzéseken, fizikai felméréseken, mérkőzéseken, valamint edzőtáborokban (továbbiakban együttesen esemény) saját akaratomból és saját felelősségemre veszek részt”. Vajon megyékben az MLSZ JB. hány alkalommal szervezett vagy felügyelt rendezvényt?
Érdekes továbbá, hogy az aláírás dátuma és helyszíne ki van töltve előre: Budapest, 2022. január 1. Ezek szerint akkor minden játékvezető Budapesten volt az újév első napján?
Miért nem lehet ezeket a kitöltéseket észszerűsítni és racionalizálni? Miért nem lehet ezeket visszavonásig megtenni vagy az IFA rendszerben kialakítani egy megfelelő nyilatkozat kezelő részt, hogy az év első belépésénél a játékvezető jóváhagyja az adatokat és a program legenerálja az elektronikusan aláírt PDF nyilatkozatokat? A válasz egyszerű. Könnyebb ugráltatni a játékvezetőket és a megyei elnökséget.
Jó pofa elírás van, vagy szimplán csak figyelmetlenség, hogy APEH üzemenyag árról beszélnek a nyilatkozatban. 2011. január elsejével megszűnt az APEH és helyette létrejött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, immár 11 éve...
A megyei elnökök joggal várhatnának nagyobb odafigyelést az MLSZ JB. irodától, hiszen ott főállású alkalmazottak dolgoznak.
Van ami nem változik és ez az MLSZ JB.
A bajnokság befejezése után időszerűvé vált egy kis értékelő beszélgetés a játékvezetők ügyintézőivel.
A bajnokság befejezése után időszerűvé vált egy kis értékelő beszélgetés a játékvezetők ügyintézőivel. Fekete főtitkárral és Paraky Sándorral, a JT küldő és ellenőrző bizottságának elnökével váltottunk pár szót élvonalbeli játékvezetők idei teljesítménsérő.
ÉRDEKEL A CIKK OLVASD TOVÁBB A LETÖLTÉSEKNÉL
Pár éve az volt célunk, hogy a játékvezetéssel kapcsolatos minden hírt egy helyen jelenítsünk meg.
Pár éve az volt célunk, hogy a játékvezetéssel kapcsolatos minden hírt egy helyen jelenítsünk meg.
Menet közben derült ki számunkra, hogy a játékvezetőkkel és játékvezetéssel kapcsolatos statisztikák az interneten nem találhatóak. Elkezdtük akkor létrehozni egy olyan adatbázist, amely egyedülálló az országban.
Nagyot álmodtunk azzal, hogy elkezdtük feltölteni az országos küldéseket visszafelé haladva az időben. A célunk első körben az volt, hogy a jelenleg NB. I-es játékvezetők valamennyi küldése és statisztikája meglegyen. Örömmel láttuk azonban, hogy ez tetszik nekik, nektek és az újságíróknak is.
Na ekkor döntöttünk! Merjünk nagyot álmodni! Legyen meg az összes élvonalbeli küldés.
Jelentjük!
Elkészültünk: 1901 óta valamennyi játékvezető küldés már megtalálható az oldalunkon, 1967 óta már az asszisztensi küldések is. 1997 óta viszont már az NB. II-es küldések is felkerültek.
Pár hete kaptunk egy érdekes megkeresést az egyik neves statisztikával foglalkozó magyar oldaltól, hogy meg tudjuk-e azt mondani, hogy melyeik NB. I-es játékvezető focizott korábban az élvonalban és ott hány meccset játszott.
A válasz az volt: Levi, még nem, de hamarosan! És láss csodát, mára már ezt is meg tudjuk mutatni bárkinek.
Az adatok feltöltésével egyidőben megújult a „történelem” menüpont, ahol hétről hétre régi cikkeket, írásokat és elemzéseket olvashattok.
Bízunk benne, hogy statisztikákban továbbra is erősebbek vagyunk, mit a legnagyobb játékvezetői statisztikus, Hanacsek Attila. Csak mi a ti szemetekbe merünk nézni, mert nálunk a számok valósak.
Jövőre veletek úgyanitt!
A biró, amely mérkőzésre a bíráskodást elfogadta, azon minden körülmények között tartozik pontosan megjelenni.
A biró, amely mérkőzésre a bíráskodást elfogadta, azon minden körülmények között tartozik pontosan megjelenni.
Aki elmaradását elfogadható indokokkal nem igazolja, azt a bírót a biró-bizottság megbünteti.
Mérkőzés megkezdése előtt, bármiféle néven nevezendő mérkőzés legyen is az, a mérkőző egyesületek kapitányaitól kérje el a csapatösszeállítást; mielőtt a mérkőzést megkezdené, győződjék meg a játékosok igazolt voltáról, kivéve a nemzetközi mérkőzést, ahol igazolatlan játékosnak is megvan engedve a játék. E czélra szolgál a főtitkár által kiadott igazolt játékosok névsora, ha ebben valamelyik játékos neve nem fordul elő, igazoló jegygyei tartozik játékjogosultságát bizonyítani. Ha se az igazolt játékosok névsorában nem szerepel, se igazoló jegye nincs, a játék neki meg nem engedhető.
ÉRDEKEL A CIKK OLVASD TOVÁBB A LETÖLTÉSEKNÉL
Év végén érdemes visszatekinteni, hogy mely cikkeket olvasták a legtöbben a focibiro.hu oldalon.
Év végén érdemes visszatekinteni, hogy mely cikkeket olvasták a legtöbben a focibiro.hu oldalon.
524 cikket tettünk közzé, amely közül ezeket olvastátok a legtöbben: