Játékvezetőkről
Lehet játszani a szavakkal és főcímekkel, de az igazságot nem lehet megmásítani.
Lehet játszani a szavakkal és főcímekkel, de az igazságot nem lehet megmásítani.
Az országos sportnapilap hónapok óta cikkez, hogy lesz magyar játékvezető a labdarúgó világbajnokságon, vagy hogy magyar játékvezető vezette a Konferencia Liga döntőjét! Néhány hete MLSZ munkatársak fotozkodtak Istvánnal, és a képek alatt újra magyar a döntőn feliratok voltak.
Lássuk a valóságot, Kovács Istvánról!
Kovács 1984. szeptember 16-án született Nagykárolyban. 1996-ban vizsgázott játékvezetésből, 19 évesen a román harmadosztályban, 22 évesen az élvonalban vezetett meccseket, és 2007-ben megkapta a Dinamo–Rapid Szuperkupa-meccset is. „Nem különösebben zavart, hogy nálam idősebbek játszottak, úgy tekintettem a meccsre, mint újabb lehetőségre, hogy megmutassam, milyen jó játékvezető vagyok” – idézte Kovács Istvánt az UEFA honlapja.
István mindvégig a Román Labdarúgó Szövetség égisze alatt működik, sajnos semmi köze a hazai Szövetséghez.
Lehetett volna úgy kommunikálni, hogy magyar felmenőkkel rendelkező játékvezető lesz ott a VB-n, mivel a szenzáció hajhász címekkel úgy lehet érezni, hogy az MLSZ által foglalkoztatott játékvezető lesz ott a VB-n. Sajnos ugye ennek esélye sincs, hiszen a magyar játékvezetést leírták külföldön.
Mit szólt volna pl. Székely Ferenc, amikor a VB-n lerománozzák vagy Káprály Ferencet leukránozzák a sportlapok?
- Most büszkén mesélheti Hanacsek Attila JB. elnök mindenkinek és az MLSZ elnökének is, hogy röpke egy éves elnöksége alatt VB-re jutott ki magyar játékvezető, vagy Kassai Viktor nemzetközi ellenőr lett - nyilatkozta egyik korábbi nemzetközi játékvezető weboldalunknak. - Szép és jó ez a "hana" türükk, de egyik személy sem a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt lett az. Lehet szépíteni a rothadó rendszert, de a benne lévők tudják, hogy ez szemfényvesztés. Sajnos a felső vezetők még mindig hisznek a trükkökben, nem látják, hogy hová süllyedt a magyar játékvezetés. Gratulálok a két srácnak, megérdemlik a sikereket, de korrekt kommunikációt is érdemelnének."
Jobban örültünk volna, ha a baráti sportlap inkább a magyar játékvezetés valós helyzetéről adna számot és arról, hogy a bolgár szövetség részéről Kassai Viktor nemzetközi ellenőri keretbe került.
Játékvezetőkről
A bajnokság végén sem unatkoznak a játékvezetők, hiszen most éppen Akadémiai felvételit tart az MLSZ JB.
A bajnokság végén sem unatkoznak a játékvezetők, hiszen most éppen Akadémiai felvételit tart az MLSZ JB.
Június 22-én (szerdán) egész napos alapfokú felvételi tartanak Vecsésen. Korán kell kelni, hiszen a program már reggel 7 órakor kezdődik.
De szerencsére Kurmai Zoltán, Vavika Ferenc, Makai János és Solymosi Péter négyes nem lesz fáradt a fiatalok fogadásánál, hiszen ők már előtte nap megérkeznek kedvenc hotelükbe - nyilatkozta az egyik megyei JB. elnök weboldalunknak. - A többi fiatal meg induljon reggel 3-4 órakor, hogy kipihenten ott lehessenek a fizikai teszten.
Kassai Viktor
Kassai Viktor nemzetközi ellenőrként is bemutatkozott az elmúlt napokban.
Kassai Viktor nemzetközi ellenőrként is bemutatkozott az elmúlt napokban.
Megyei játékvezetés
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának szervezésében tegnap került sor a 2021-2022-es szezon legjobbjainak díjazására.
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának szervezésében tegnap került sor a 2021-2022-es szezon legjobbjainak díjazására. Az ünnepélyes eseményen a csapatok szavazatai alapján Szeibert Philip lett az előző bajnokság legjobb játékvezetője.
Megyei játékvezetés
A magyar futballban nem ritka, hogy a játékvezető édesapát a szakmában követi a fia, ám Vereska Mátyás (44) és Vereska Hunor (15) esete azért különleges, mert utóbbi nagyon fiatalon kóstolt bele a cseppet sem álomvilágba – persze ettől még lehet á
A magyar futballban nem ritka, hogy a játékvezető édesapát a szakmában követi a fia, ám Vereska Mátyás (44) és Vereska Hunor (15) esete azért különleges, mert utóbbi nagyon fiatalon kóstolt bele a cseppet sem álomvilágba – persze ettől még lehet álomkarrier a vége.
– Szükséges a jó játékvezetéshez a futballistamúlt?
Vereska Mátyás: A hivatalos válasz az, hogy nem, a személyes véleményem viszont az, hogy mindenképpen. Aki már átélt belülről egy szituációt, sokkal jobban el tudja dönteni bíróként, mi történt, mi a valóság és mi a színészkedés. Nem biztos, hogy az első reakciót, egy labdaelrúgást, hangos szót azonnal büntetni kell, és aki futballozott, ezt jobban átérzi.
Gumilabda, homokozó
– Hogyan alakult ki, hogy labdarúgók lesznek?
Mátyás: Óvodáskoromban nem volt más lehetőségünk, mint futballal eltölteni az időt. Gumilabda mindig volt, kimentünk az árokpartra Békéscsabán, és rúgtuk. Ugyanez volt az általános iskolás években is. Az ifiben jobbhátvéd voltam, aztán söprögető, de játszottam csatárt is. 1996-ban megsérült a bokám, műteni kellett, de a kapuba be mertem állni. A felnőtt megyei II. osztályú bajnokságban a Doboz színeiben mutatkoztam be, majd Szegedre sodort az élet a tanulás miatt, és a kollégium csapatának kapusa lettem, védtem még az áldott emlékű Ady téren is. Volt olyan délután, amikor három meccsen játszottam egymás után: tudok-e maradni? – kérdezték, én meg mondtam, hogy persze. Régi szép idők… Aztán jött a Károlyi DSE, ahol már nagypályán is beálltam a gólvonal elé, majd az Altax 1985 kapujában ragadtam.
Vereska Hunor: Nyilván apa révén választottam én is ezt a sportot. Négyévesen kezdtem el a játékot, amikor apa beíratott az ovifocira, majd jött a Tisza Volán és Csacsa néni, később a SZEOL, immár tíz éve a klub tagja vagyok. Az elején unalmasnak találtam a játékot, volt olyan, amikor a meccs közben leültem homokozni, mert senki sem passzolt nekem. Akkor ráhagytam, de visszatértem.
– És a játékvezetés honnan jött?
Mátyás: 2000-ben vizsgáztam le: a saját meccseimen gyakran felment bennem a pumpa a bíráskodás láttán, és azt mondtam, nem igaz, hogy ezt csak ilyen rosszul lehet csinálni, majd én megmutatom, lehet ezt jobban is.
Hunor: Egyértelmű: édesapám révén. 2021-ben vizsgáztam le Békéscsabán tavaly nyáron, és alapvetően érdekelt is a dolog, mert volt véleményem, de így hitelesebb vagyok, ha játékosként valamit nem értek a bírói döntéseknél.
Meg kell változni
– Miért jó bírónak lenni?
Mátyás: Alapvetően szeretem megmondani, mi és hogyan legyen, a játékvezetésben pedig ki lehet élni magunkat. Nem szabad túljátszani a szerepet, de lehet érvényesíteni az akaratomat. A másik érvre csak utólag jöttem rá: nagyon jó személyiségformáló hatása van. Visszahúzódó, csendes gyerek voltam, de ezzel nem lehet megélni a játéktér közepén. Meg kell változni, fel kell szedni egy kis kommunikációt, érdekérvényesítést, fineszt, és meg kell szólalni. Az életben a konfliktuskezelésemben sokat segített a játékvezetői pálya.
Hunor: Emlékszem az első felnőttmeccsemre, amikor megkérdezték tőlem: mit keresek itt? Bemutatkoztam, hogy én leszek majd a meccs bírója, és ekkor azért kitágultak a szemek – teljesen érthetően. A tapasztalataim eddig jók, de annyit azért érzek, hogy nem igazán vesznek komolyan: na, nehogy már egy 15 éves gyerek megmondja, szabálytalan vagyok vagy sem. Van az a pont, amikor már kezd érdekelni ez a hozzáállás, és az első meccsemet is az vitte el, hogy egy idő után már nem a játékkal, hanem csak velem foglalkoztak. Ott elvették a kedvem, akkor nem is tudtam már koncentrálni.
– Ki a jó játékvezető?
Mátyás: Sok összetevője van. A jó játékvezető képes beismerni, ha hibázott, és nem védi a hülyeségét mindenáron, mert azzal csak nevetségessé válik. Tudni kell azt mondani néha, hogy „bocs, spori, lehet, hogy most neked volt igazad”. A nagyok is megteszik. A tökéletes szabályismeret a megyei IV. osztályban is fontos. Fizikálisan is ott kell lenni, de ezt alacsonyabb osztályban rutinnal néha lehet pótolni. A konfliktuskezelés, a stresszhelyzettűrés szintén alap, ha ez nincs meg, gyorsan abbahagyhatja a bíró. A legfontosabb pedig a következetesség: minden meccs más, de amit az adott mérkőzésen az egyik oldalon lefújsz, azt a másikon is le kell. Ezt hosszú távon elfogadják a játékosok. Aki esetleg labdarúgóként szeretné kipróbálni a másik, bírói oldalt is, annak javaslom, kezdje el szeptemberben a játékvezetői tanfolyamot. Mint toborzó személy tudok segíteni.
Hunor: Az a jó játékvezető, akinek megfelelő a személyisége. Hogy ez mit jelent? Ha keményebb a hangnem, azt is tudni kell kezelni. Beszélni kell a labdarúgókkal. A játékvezetést nem lehet pénzért csinálni, ahhoz akarat, szenvedély kell.
– Fontos az önkritika?
Mátyás: Én mindig végiggondolom a meccs eseményeit. Akadt, amikor egy meccs után több éjszakán át felébredtem.
– A városi legendák sok és szép bírói sztoriról szólnak…
Mátyás: Régebben akadt olyan meccs, amikor a kollégák rászánták a szombatot a meccsre, így nem siettünk, és későn értünk haza, mert megálltunk 6-7-8 helyen. Aztán akadt olyan hely, ahonnan csak 12 kilépő után tudtunk távozni. Volt félbeszakadt meccsem is egy kiesési rangadón Békés megyében: hét perccel a vége előtt döntetlennél befújtam egy büntetőt a hazaiaknak, és ott elszabadult a pokol. Többek között meglöktek, le is fújtam a meccset. Illetve egy ifimeccsen négy játékost állítottam ki az egyik csapatból, majd a régi rendszerben az ezt követő felnőttmeccsen partjelző voltam. A korábban kiállított négy fiatalember odatelepedett mögém, és amit ott kaptam, azt nem kívánom sem magamnak, sem Hunor édesanyjának. Ha mindkét csapat elégedett a meccs végén, akkor olyan nagyot nem hibázhattál.
Otthon, egyedül
Akad olyan hétvége, amikor szombat és vasárnap is oda van a Vereska család két férfi tagja, ilyenkor bizony kiürül az otthon.
“Tanulságos volt Hunor legelső felnőttmeccse, hiszen annyit bántották, hogy az első félidő után ott is hagytam a helyszínt. Azóta nem is járok a fiam felnőttmeccseire. Érdekes, hogy a mérete miatt nem tudják még elfogadni Hunort. A futballszabályok területén már én is jól állok, a két fiú mellett kitanultam sok mindent. Ami pedig a hétvégéket illeti, nem jó érzés, sőt még egy kicsit furcsa, amikor egyedül maradok otthon, hiszen a gyereknyüzsgés, a zsivaj hozzátartozott a mindennapokhoz. Ilyenkor azt mondják, hogy mint nő jöhet az „énidőm”, de ezt azért még meg kell szokni “– nyilatkozta az édesanya, Bagi Brigitta.
Megyei játékvezetés
2022.06.03-án (pénteken) került sor a Baranya megyei játékvezetők nyári fizikai tesztjére Pécsen, a Verseny utcai Vasutas-sporttelepen, ahol közel 70 játékvezető sikeresen te
2022.06.03-án (pénteken) került sor a Baranya megyei játékvezetők nyári fizikai tesztjére Pécsen, a Verseny utcai Vasutas-sporttelepen, ahol közel 70 játékvezető sikeresen teljesítette a kerettagságának megfelelő szintet.
A Baranya Megyei Játékvezetői Bizottság a nyári frissítő foglalkozását tervezetten 2022. augusztus 6-án tartja Pécsen, ahol az elméleti továbbképzés kapja majd a főszerepet.
VAR
A statisztikák alátámasztják, hogy a VAR tényleg szinte mindent lát, ám ahhoz, hogy ezt a magyar futballban dolgozók felismerjék, 17 fordulónak és egy téli szü
A statisztikák alátámasztják, hogy a VAR tényleg szinte mindent lát, ám ahhoz, hogy ezt a magyar futballban dolgozók felismerjék, 17 fordulónak és egy téli szünetnek kellett eltelnie. De ki a VAR-hatás nyertese?
Az MLSZ az OTP Bank Liga 2021-2022-es idényének kezdetén vezette be a videóbírót (VAR). Az első forduló óta kétszer is górcső alá vettük a VAR profi futballunkra mért hatását, most zárásként, 33 forduló után ismét megtesszük ezt.
Először mindjárt a második fordulót követően szúrt szemet az, hogy 11 mérkőzés (a MOL Fehérvár-FTC meccset elhalasztották) alatt 57 sárga mellett kiugróan magas számban, 10 alkalommal mutatták fel a piros lapot a sporik. Ez a számsor a tavalyi év első két fordulójának adataival összevetve azt mutatta, hogy a gyepen lévő játékvezetők, illetve a VAR-szobában sasoló kollégái a lassításokat látva sokkal szigorúbban ítélkeztek, mert
A második forduló kiugró adatainak ismeretében azt jósoltuk, hogy ha a játékvezetői testület nem változtat drasztikusan a felfogásán, és ugyanolyan szellemben ítéli meg a meccs rohanása alatt eddig szabad szemmel nem észrevett vagy nem megfelelően megítélt szabálytalanságokat, játékszituációkat, úgy
Féltáv után újra megvizsgálva az adatokat Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető arra a megállapításra jutott, hogy a VAR kifejezetten és radikálisan csökkentette a játékvezetői hibák számát azon négy esetben – a gól szabályos körülmények között született-e; 16-oson belüli szabálytalanság valódisága és súlyossága; közvetlen piros lapos szituációk, személytévesztés a lapok kiosztásánál –, amelyben közbeavatkozhat. Szabó azt is megállapította, hogy a játékosoknál még nem nagyon lehetett tetten érni azt a felismerést, hogy a videóbíró tényleg mindent lát. A pályára lépő labdarúgók követték az NB I-ben évek óta megszokott általános stílust, az emberkedést, a játék folyamatos tördelését. A VAR szigora azonban lecsapott, mert az 1-17. forduló között az előző bajnoksághoz képest
Utóbbi, ha nem is követi az első két forduló durva, majd négyszeresre nőtt értékét, de a több mint 50 százalékos változás így is kiugró, főképp annak fényében, hogy a teljes 2020-2021-es szezonban 44 alkalommal húzták elő a sporik összesen a pirosat.
Érdekes, hogy a 2022-es naptári évben, az idei bajnokság második félévében lejátszott 16 mérkőzésen Szabó Zsoltnak azon mondása is beigazolódott, hogy a csapatoknak, a játékosoknak tisztábban kell játszaniuk, fejlődniük kell a szabályos szerelések tekintetében, mert a VAR-hatás erre kényszeríti őket. Úgy látszik, a téli szünetben szinte mindenhol leesett a tantusz, mert a tavaszi 16 forduló alatt
38-ról 15-re, fordulónként 2,23-ról 0,9-re csökkent a kiállítások száma, míg a megadott büntetők száma is feleződött (48 helyett 24).
Ha figyelembe vesszük azt az adatot is, hogy a meccsenkénti átlagos szabálytalanságok száma a 2020-2021-es bajnokságban még 15,7 volt, ám tavaly ősszel már 13,9-re, tavasszal pedig 13,5-re csökkent, úgy azt is nyugtázhatjuk, hogy a VAR bevezetésének hála nőtt a játék folyamatossága. Márpedig a kevésbé tördelt futball fegyelmezettebb csapatmunkára ösztönöz, egyéni szinten nagyobb intenzitásra késztet.
A VAR három téren fejtett ki kézzelfogható hatást.
Pénzügyek/díjak
Tegnapi napon közzétettük, hogy az MLSZ elnöksége megszavazta a 2022. július 1-től érvényes új tarfiákat.
Tegnapi napon közzétettük, hogy az MLSZ elnöksége megszavazta a 2022. július 1-től érvényes új tarfiákat.
Több igazgató korábban 40%-os emelésről beszélt, de az most jóval kevesebb lett.
A legfontosabb felnőtt bajnokságok összefoglaló számai már elérhetőek oldalunkon, míg az összes többi bajnokság adatait folyamatosan töltjük fel.
| Osztály | Korosztály | Szakág | Pályatípus | Játékvezető | Asszisztensek | Tartalék jv. | JV. ellenőr |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Osztály | Korosztály | Szakág | Pályatípus | Játékvezető | Asszisztensek | Tartalék jv. | JV. ellenőr |
| NB. I. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 160 000,00 Ft | 96 000,00 Ft | 54 000,00 Ft | 64 000,00 Ft |
| NB. II. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 77 000,00 Ft | 51 000,00 Ft | 26 000,00 Ft | 32 000,00 Ft |
| NB. III. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 40 000,00 Ft | 27 000,00 Ft | 27 000,00 Ft | |
| megye I. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 28 000,00 Ft | 17 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye II. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 22 000,00 Ft | 14 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye III. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 16 000,00 Ft | 12 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye IV. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 16 000,00 Ft | 12 000,00 Ft | 20 000,00 Ft |
Játékvezetőkről
Török Katalin FIFA-asszisztens mellett Urbán Eszter nemetközi játékvezetőnk is ott lesz a tornán.
Török Katalin FIFA-asszisztens mellett Urbán Eszter nemetközi játékvezetőnk is ott lesz a tornán.
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, az U20-as női világbajnokság asszisztensi keretében helyet kapott Török Katalin. A legújabb hírek alapján Urbán Eszter FIFA-játékvezető pedig VAR-ként lesz ott a korosztályos seregszemlén.
MLSZ
Az MLSZ sajtóközleményében olvashattok a nyári díjemelésről:
Az MLSZ sajtóközleményében olvashattok a nyári díjemelésről:
"Az elnökség döntésének köszönhetően átlagosan 25 százalékkal emelkedett az amatőr-labdarúgásban működő játékvezetők elismerése. Ahogy eddig sem, a díjazás az emelés után sem lesz kiemelkedő, de az emelés remélhetőleg fontos jelzés és elismerés a felelősségteljes, nélkülözhetetlen munkát végző szakemberek számára." - írja az mlsz.hu
Amennyiben az új díjakat az MLSZ közzéteszi, úgy elsők között lesz az olvasható a weboldalunkon!
Játékvezetőkről
Bognár Tamás úgy érzi, munkájának elismerése, hogy ő vezette a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét – a játékvezető idénye csütörtök&oum
Bognár Tamás úgy érzi, munkájának elismerése, hogy ő vezette a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét – a játékvezető idénye csütörtökön a görög–ciprusi találkozóval ér véget.
– Miközben gratulálok az Év játékvezetője elismeréshez, hadd kezdjem a következő kérdéssel: mi baja a Ferencvárossal?
– Mi lenne? Az égvilágon semmi – mondta Bognár Tamás FIFA-játékvezető, aki osztályzataink alapján az OTP Bank Liga legjobb futballbírója lett. – Újpesten azt mondják, őket nem szeretem, Kispesten meg azt, hogy mindig a Honvéd ellen tévedek – ilyen szakma ez. Mindig a hiba vagy az általuk tévedésnek vélt ítélet marad meg a szurkolókban, soha nem a jó ítéletek.
– Amikor megjelent a rangsor, akkor is sok fradista kommentelt, és mintha nagyon nem lenne népszerű az Üllői úton.
– Nekem ezzel nincs bajom. Emlékszem két esetre: amikor Felcsúton a Vidi ellen Pátkai Mátét nem állítottam ki, és amikor ugyanott Otigba Kenneth ellen tizenegyest fújtam, ezt követően rajtam ragadt, hogy nem kedvelem a Fradit. A játékvezetés ilyen, ha lemegy tíz meccs probléma nélkül, az senkit sem érdekel, jön egy vitatott ítélet, és máris fontos, ki a játékvezető. A szurkoló elfogult a csapatával, ami teljesen normális, és nemigen érti meg, hogy nekünk nincs Fradi, nincs Újpest, nincs hazai, nincs vendégcsapat, csak szituáció van, amelyről el kell dönteni: belefér vagy nem? Szabályos vagy nem?
– Azért sok vita övezi a VAR-rendszert…
– Valóban, ez új tényező, ismerkedési fázisban vagyunk, mindenkinek szoknia kell, de az biztos, hogy mondjuk négy lesgól és két elmaradt, egyértelmű tizenegyes már nem lehet egy meccsen. Ez így van jól, mi sem szeretnénk, ha egy téves ítélet döntene a bajnoki címről, nemzetközi kupaindulásról, kiesésről.
– Önt is kisegítette a VAR?
– Volt rá példa. A VAR védőháló, amely megóv minket a súlyos, a mérkőzés végeredményét befolyásoló hibától. Óriási eredménynek tartom, hogy az MLSZ vezetősége minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy a rendszert a magyar bajnokságban is használni tudjuk. Emögött rengeteg munka van a Hanacsek Attilla vezette JB-elnökség, illetve a közreműködő játékvezetők, asszisztensek részéről is. A bírók igyekeznek mindent megtenni, hogy jelentősebb hiba nélkül vezessék le az adott találkozót, de ahogy a játékosok, mi is követünk el hibákat. Pakson volt egy kisszöglet, a nézők talán nem értették, mit néznek olyan sokáig vissza, hiszen szögletnél hogyan lehetne les, de akkor, ott kivételesen az volt, és jól jött a VAR segítsége. Mindenképp tanulságos játékhelyzet volt. A Honvéd mérkőzésein előfordult egy-egy kezezés, amelyekre emlékszem, szabad szemmel talán nem is látható érintés, de a szuperlassítás megmutatta, mi történt, így a helyes döntést tudtam meghozni.
– Az egész éves teljesítményét ismerték el azzal, hogy ismét ön vezethette a Magyar Kupa döntőjét?
– Úgy gondolom, igen. A Magyar Kupa-döntő részesének lenni minden szereplőnek megtisztelő feladat. Ha a szakmai véleményemre kíváncsi, úgy gondoltam, hogy tavasszal négy-öt kollégám is kiegyensúlyozottan teljesített, és várható volt, hogy közülük kerül majd ki a döntő játékvezetője – reméltem, egy vagyok közülük. Másodszor vezethettem a Puskás Arénában, negyvenezer ember valóban nagyszerű futballhangulatot teremtett, ilyen légkörben játékvezetőként is hatalmas élmény pályára lépni. Jó propagandája volt a magyar labdarúgásnak.
– Vége az idénynek, eljött a pihenés ideje?
– Még nem, folyamatosan edzésben vagyok, mert egy Nemzetek Ligája-mérkőzés még vár rám. Heti hat nap terhelés az edzésprogram, ha mérkőzést vezetek, három erősítő és két futóedzésen veszek részt, Horváth Erik személyi edzőm felügyelete mellett. Egyedül még elfutkározok, de amikor fáradt az ember, nem árt, ha van valaki, aki motiválja, ellenőrzi… Ha nincs mérkőzés, három erősítés, három futóedzés a program, és így jó állapotban várhatom a nyári felkészülést a következő idényre.
Játékvezetőkről
Az UEFA 2022. július 27-29. között Frankfurban tartja a 2022/23-as UEFA szezon előtti felkészítését a legjobb játékvezetőknek, magyarok nélkül.
Az UEFA 2022. július 27-29. között Frankfurban tartja a 2022/23-as UEFA szezon előtti felkészítését a legjobb játékvezetőknek, magyarok nélkül.
Az UEFA tájékoztatója szerint, a továbbképzés ideje alatt megrendezésre kerülő tornák és versenyek miatt nem lehetett minden elit és 1-es kategóriás játékvezetőt meghívni.
A mostani képzésre sem Bognár Tamás, sem Vad II. István nem kapott meghívást.
Az év későbbi részében egy nőknek szóló továbbképzést is tartanak.