Legfrissebb Hírek

Interjú Dévényi Balázzsal Megyei játékvezetés
2022.09.29 14:04 https://vac.piarista.hu//interju-devenyi-balazzsal
Interjú Dévényi Balázzsal

A fiatal játékvezetővel iskolája készített interjút

A fiatal játékvezetővel iskolája készített interjút

Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy játékvezető légy?

Körülbelül másfél éve támadt bennem az ötlet, hogy játékvezető legyek. A Facebookon láttam, hogy játékvezetői képzés indul. Mivel az ismerőseim között van már tübb játékvezető, megkérdezhettem őket, mit gondolnak a tervemről. Teljes mértékben támogattak. A labdarúgást nagyon szeretem. Természetesen nehéz döntés volt a labdarúgás és a játékvezetés között dönteni, de utólag visszanézve egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.

Milyen iskolát kellett ehhez elvégezni?

Minden évben indul egy játékvezetői képzés, ami általában 3-5 hónapos. Van elméleti és a gyakorlati oktatás is. Az elméleti órák során a szabályismeret a fő cél, de emellett marad idő a praktikus ismeretszerzésre is. Ilyen például elsősegély, valamint a jegyzőkönyv kitöltése, a játékvezetői internetes rendszer megtanulása és különféle dokumentációk kitöltésének ismerete. A gyakorlati órákon a pályán kialakulható szituációkat próbáljuk eljátszani, valamint azoknak kezelési módját tanuljuk meg. Ezen kívül fontos a zászló valamint a síp helyes használatának elsajátítása, a különféle jelzések megtanulása. Bármilyen furcsa, a jelzések esztétikája is fontos.
Az órák végén négy vizsga várt ránk. Egy fizikai teszt, egy szituációs gyakorlati vizsga, egy szabályismereti teszt és egy elméleti szóbeli vizsga. A sikeres vizsgához mind a négy tesztnek sikerülnie kell. A teszt írása és a fizikai teszt félévente ismételendő. A tanárok jól kommunikáló, tapasztalt, magasabb osztályokat is megjárt játékvezető „kollégák”, akik minden téren segítenek még háromnegyed év után is, bármi kérdésem van.

Mi volt az első meccsed? Mikor volt? Hogy emlékszel rá? Mi járt a fejedben?

Az első mérkőzésem a nyár legvégén volt pontosan 2016. augusztus 28-án, vasárnap 16:30-kor, Püspökszilágy SE – Sződliget. Emlékszem, Vácon vett fel a kolléga a vasútállomás előtt. Első kérdése az volt, izgulok-e? Egyből rávágtam, hogy igen. Még úgy is, hogy tudtam, tapasztalt kollégával megyek, és tudtam azt is, hogy még nem mérkőzést vezetek, hanem asszisztens leszek. A mérkőzés előtt egy órával ott voltunk. A jegyzőkönyv kitöltése után minden ment az általuk már megszokott ütemben, én meg csak néztem és tanultam. Mindent ellenőriztek, mikor a csapatok kimentek melegíteni. Amikor elindultunk a pálya felé az öltözőből, már éreztem, hogy izgulok. Akkor volt a tetőpont, de minden olyan gyorsan zajlott. A csapatok gyors igazoltatása után mindenki ment a helyére, és megszólalt a síp. Az első tíz perc nyugodt volt. Az első ítéletek jól sikerültek. Lassan kezdtem megnyugodni. Bár a felém repülő labda néha megzavart. Tudatosítanom kellett magamban, hogy most nem játékosként vagyok a pályán.


Mesélj el valami nehéz, kemény helyzetet, amit a pályán éltél meg játékvezetőként!

Egy U14-es utánpótlás mérkőzést vezettem, azaz 14 évnél fiatalabb gyerek játszottak. A mérkőzés ment a szokásos medrében, ám a szülők folyamatosan ordibáltak. Rám is, de a saját és az ellenfél gyerekek csapatára egyaránt. Még az első félidőben jártunk, amikor egy szituáció után az egyik kisgyerek odafutott hozzám, és megkérdezte: „Őket el lehetne innen küldeni?” A saját szurkolótáborára, talán saját szüleire is értve. A tizenéves kisgyerekek játszani szeretnének. Gyakran nem is az eredményért, hanem a foci öröméért, de ezt a példát látják, hallják a pályán kívülről. Ezzel a stílussal sajnos egyre nehezebb mit kezdeni. Fordult elő bőven meleg szituáció ezen kívül is, de számomra ez volt a legfájóbb.


Emlékszel komoly tévedésedre, amit a befújás után már rögtön tudtál, hogy rossz ítélet, de a síp már szólt… ?

De természetesen minden ember és játékvezető hoz rossz döntést. Megtörtént velem is, hogy hibáztam, de szerencsére volt velem asszisztens, aki kihívott és szólt, hogy nem ez a jó döntés. Ilyenkor a legfontosabb, hogy hiúságunkat félretéve elfogadjuk azt a segítséget, amit kívülről kapunk. Nem egyedül vezetjük a mérkőzést, hanem az asszisztensekkel együtt. Ilyenkor a játék újraindítása előtt még meg lehet változtatni a döntést, ami meg is történt. Hiszen a végső cél, hogy jó döntés szülessen. Inkább egy későn meghozott jó döntés, mint egy elhamarkodott rossz.

Nem különös érzés, hogy ilyen fiatalon akár kétszer olyan idős játékosokat kell fegyelmezni, rögtön 22-t, s akár piros lappal leküldeni a pályáról közülük? Hogyan birkózol ezzel a felelősséggel?

Természetesen különös érzés, és gyakran nehéz megküzdeni a feladattal. De a legfontosabb az, hogy tiszteljük a játékosokat és magát a játékot is. Fontos azt tudatosítani, hogy nem a játékosok vannak értünk, hanem mi vagyunk értük. Kiemelkedő szerepet játszik a tisztelet. De nemcsak az idősebb játékosokkal szemben van ez így, hanem a legkisebbekkel is. Ugyanúgy kell kimenni egy utánpótlás mérkőzésre, mint a felnőtt rangadókra. Minden játékost ugyanabban kell részesíteni és ugyanúgy kell szankcionálni. A pályán mindenki egyenlő! Emellett viszont nem szabad azt sem hagyni, hogy a játékosok ne tisztelték a játékvezetőket. Akármekkora is a korkülönbség, ennek a pályán nem szabad megmutatkoznia.



Hogyan tovább? Mik a távolabbi céljaid? Kassai Viktor, Puhl Sándor… kettő a magyar játékvezető-óriások közül. Vannak példaképeid itthonról, külföldről?

Sokan a játékvezetést hobbiként kezelik. Én ha elkezdek valamit (ami érdekel), szeretném azt a lehető legmagasabb szinten végezni. Vannak álmok, de a realitást talaján kell maradni. A legközelebbi cél az, hogy minél hamarabb a megye 1-es keretbe feljussak. Utána az országos NB 3-as keretbe kell bekerülnöm. Példaképeim nincsenek, azonban szeretném mindenkitől a jó tulajdonságait ellesni. Szeretnék egy egyedi karaktert, de addig is sokat szeretnék tanulni. Mindenkiben próbálom észrevenni, ami szerintem jó, és azt gyakorolni, fejleszteni mérkőzésről mérkőzésre.

Farkas Ádám újult erővel készül Játékvezetőkről
2022.09.28 14:01 heol.hu
Farkas Ádám újult erővel készül

A gyöngyösi FIFA-játékvezető fél év kényszerszünet után immár erőnléti edzővel készül.

A gyöngyösi FIFA-játékvezető fél év kényszerszünet után immár erőnléti edzővel készül.

Több mint fél év, egész pontosan 195 nap kényszerpihenőt követően vezetett újra NB I.-es mérkőzést Farkas Ádám. A gyöngyösi FIFA-sípmester új lendületet véve, immár erőnléti szakemberrel közösen készül a rá váró kihívásokra.

– Hosszú kihagyás után tért vissza a pályára. Mi áll ennek a hátterében?
– Sajnos elszenvedtem már néhány sérülést a pályafutásom során, de ebben az évben embert próbáló sorozatot hozott számomra az élet – válaszolta Farkas Ádám. – Egymást követte izomsérülés, koronavírus-fertőzés, baleset, végül a sort júniusban lágyéksérvműtét zárta. A februári Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést követően majd’ kétszáz nap után, a Mezőkövesd–Vasas találkozóval tértem vissza játékvezetőként az NB I.-be.

– Hogy élte meg ezt az időszakot? Mert nyilván ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében.
– Akadtak nehéz pillanatok, de a családom nagyon sokat segített a gyógyulásban, illetve az MLSZ Játékvezető Bizottsága is a támogatásáról biztosított, például amint az állapotom engedte, videóbíróként foglalkoztattak a mérkőzéseken. A rehabilitációt Kis Petra gyógytornásszal kezdtem, a játékvezetők fizikai felkészítéséért felelős szakembere, Horváth Dávid utasításai és tanácsai segítségével.

– Egy szintet lépve, immár személyi edzővel készül a feladatokra. A Gyöngyösi Kézilabda Klub erőnléti edzőjének, Németh Tamásnak a közreműködése milyen hatással van a fizikai állapotára?
– Nem leszek már fiatalabb, elmúltam 40 éves, és beláttam, az egyre intenzívebb mérkőzések és a nehezedő követelmények miatt szükségem van egy szakemberre, aki az edzéseken segíti a fizikai felkészülésemet. Nagyon örülök, hogy találkoztam Németh Tamással, akivel nemrég kezdtük a közös munkát. A tapasztalataim nagyon pozitívak, rengeteget segített abban, hogy megfelelő állapotban térhessek vissza a játéktérre. 

– Tizenhárom éve vezet az NB I.-ben és közelít a 200. élvonalbeli mérkőzés felé. Mi a cél, mennyi ideig vagy hány meccsig lehet folytatni a pályafutást? 
– A jövőre vonatkozó célom, hogy még tovább fejlődjek fizikálisan. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, az jó alapot jelent majd pályafutásom hátralévő időszakát illetően. 

– Mennyiben tudja segíteni ugyancsak FIFA-játékvezető felesége, Urbán Eszter karrierjét? Az idő ugyanis azt mutatja, a kapcsolat életképes és gyümölcsöző...
– Húsz éve már, hogy a játékvezetésben is igyekszünk segíteni egymást, az elmúlt nehéz időszakban rengeteg törődést kaptam tőle. Ugyanakkor a lányainkkal nagyon szorítottunk neki, amikor Costa Ricában az U20-as vb-n tevékenykedett és bár nagyon hiányoztunk egymásnak, nyugodt lehetett és a feladatára összpontosíthatott, mivel itthon is jól alakultak a dolgok.

Ismét hibázott a kockás füzet! Botrány
2022.09.26 08:34
Ismét hibázott a kockás füzet!

Legtöbbször több száz kilométert utaztatják a játékvezetőket egy egy mérkőzésért, most fordított volt a helyzet.

Legtöbbször több száz kilométert utaztatják a játékvezetőket egy egy mérkőzésért, most fordított volt a helyzet.

A Teskánd – Kelen mérkőzést vasárnap az a Papp Ádám vezette, aki korábban Zala megyében volt játékvezető és Teskánd településtől mindössze 21 kilométerre lakik.

Tudjuk persze a választ, legalább nem kell sok költségtérítést fizetni és kipihenten érkezett meg a játékvezető az adott mérkőzésre.

Pár éve még Ádám „hazai” megyei játékvezetőként fújta a sípot Teskándon.

Az ilyen küldési furcsaságok nem ritkaságok mostanában.

Több megyei küldő jelezte számunkra, hogy az MLSZ JB. ismét olyan fejlesztéseket hajtott végre az IFA rendszerben, ami megnehezíti a megyei küldők dolgát. Jeleztétek még azt is, hogy a vasárnapi mérkőzések után órákkal nem jelenik meg a mérkőzés eredménye az adatbankon, holott ti azt feltöltöttétek.

Kérjük, minden ilyen hibát az IFA rendszer Helpdesk menüpontjába írjatok meg.

Nemzetek Ligája küldések nélkül Botrány
2022.09.25 08:09
Nemzetek Ligája küldések nélkül

Ismét nem jutottak küldéshez magyar játékvezetők a Nemzetek Ligája fordulóiban.

Ismét nem jutottak küldéshez magyar játékvezetők a Nemzetek Ligája fordulóiban.

Kizárólag az MLSZ JB. elnökségi tagja, Gaál Gyöngyi kapott egy játékvezetői kisérői feladatot, míg a kollégák csak otthon, a fotelből nézhetik a mérkőzéseket és szomorkodhatnak, hogy a hanacseki rendszer idáig jutott.

Lassan, de biztosan elfogynak a nemzetközi küldések.

 

Három futatott játékvezető, megbukott Botrány
2022.09.23 11:25
Három futatott játékvezető, megbukott

Szokták mondani, hogy előbb utóbb mindenkit elrendez a sors, csak győzzük kivárni.

Szokták mondani, hogy előbb utóbb mindenkit elrendez a sors, csak győzzük kivárni.

Mi is történt most?

Három NB. II-es játékvezető - akik közül egyik korábbi FIFA kerettag - megbukott a nemrég megtartott fizikai felmérésen. Név szerint: K. Imre, D. József és N. Ádám.

Imrének korábban az egyik NB. I-es ellenőr már elmondta az egyik Talent nap alkalmával négyszemközt, hogy gondok vannak fizikai képességeivel és edzettségi állapotával.

K. Imre esetében még érdekesség az, hogy pont egy évvel jelentette fel az egyik országos és nemzetközi játékvezetők mondvacsinált okok miatt.  Sajnos Imre bedőlt Feri és Sheriff ármánykodásának és gerincét feladta, hiszen a beígért magasabb osztály lebegett a szeme előtt.

Akkor az MLSZ JB. elnöksége egy jogilag és erkölcsileg is megkérdőjelezhető döntést hozott, és a játékvezető élvezte utána a döntés gyümölcseit, hiszen hétről hétre NB. II-ben vezetett, sőt nyártól már a VAR buszba is beülhetett.

Erre most meg sikertelen teszt.

Tudjuk, elmondták már többször, hogy a VAR buszhoz nem kell sikeres fizikai teszt, ott csak ülni kell.

Így van, ez igaz, ülni kell. De egyet ne felejtsünk el! Erkölcs, gerinc és szakmaiság! Ez az, ami most hiányzik.

Egyszer fent és egyszer lent. Lessük a három srác küldését, mikor lesznek újra küldve és hová. Lehet, hogy ők megint egyenlőbbek, az egyenlők között?

A hanacseki rendszerben minden előfordulhat….

 

A személyes adatok védelmében az érintett személyek vezetéknevének csak az első betűjét írtuk ki valamint a cikkhez nem kapcsoljuk hozzá az adott személyek adatlapját sem. A cikket a focibiro.hu hírküldő szolgáltatásán keresztül küldték meg számunkra.

Urbán Prágában vezet Játékvezetőkről
2022.09.22 16:39
Urbán Prágában vezet

Urbán Eszter  a Női BL következő körében mérkőzést vezet Csehországban.

Urbán Eszter  a Női BL következő körében mérkőzést vezet Csehországban.

2022. szeptember 28.

15:00 CET - Horní Počernice (Stadion Na Chvalech)
SK Slavia Praha (CZE) - Valur Reykjavík (ISL)
Referee: Eszter Urbán (HUN, 1st Cat)
Assistant Referee 1: Anita Vad (HUN)
Assistant Referee 2: Petra Majorné Nagy (HUN)
Fourth Official: Réka Bognár (HUN)
UEFA Referee Observer: Christine Frai (GER)
UEFA Delegate: Theodóra Marínou (GRE)
Referee Liaison Officer: Tereza Hessová (CZE)

2022. szeptember 29.

19:00 CET - Munich (FC Bayern Campus)
FC Bayern München (GER) - Real Sociedad de Fútbol (ESP)
Referee: Tess Olofsson (SWE, Elite)
Assistant Referee 1: Polyxéni Irodótou (CYP)
Assistant Referee 2: Almira Spahic (SWE)
Fourth Official: Eva Svärdsudd (SWE)
UEFA Referee Observer: Gyöngyi Krisztína Gaál (HUN)
UEFA Delegate: Targo Kaldoja (EST)
Referee Liaison Officer: Monika Pieczonka (GER)

Fábián Mihály újabb rangos feladata Játékvezetőkről
2022.09.22 07:11
Fábián Mihály újabb rangos feladata

Fábián Mihály újabb rangos feladatot kapott Ausztráliában.

Fábián Mihály újabb rangos feladatot kapott Ausztráliában.

Az egykori FIFA-jv főállásban a Viktória Állambeli Premier League játékvezetői menedzsere, és az elmúlt héten az Ausztrál Labdarúgő Szövetség (Football Australia) felkérésére az ország első osztályában ("A-League") müködő elit bírók oktatásáért felelős instruktornak nevezték ki, Mihály feladata az ország legjobb játékvezetőinek a képzése lesz, akik között megtalálható Alireza Faghani a 2016-os olimpiai döntő játékvezetője, Chris Beath a 2021-es olimpiai finálé birója, és Kate Jacewicz, aki a legutóbbi két női világbajnokságon is szerepet kapott.

Rárontottak a játékvezetőkre Megyei játékvezetés
2022.09.18 16:07 kisalfold.hu
Rárontottak a játékvezetőkre

Meccs végén rontott rá a játékvezetőkre

Meccs végén rontott rá a játékvezetőkre

Óriási balhéval ért véget szeptember első hétvégéjén egy bajnoki futballmeccs Csikvándon, ahol a hazaiak edzője a lefújást követően azonnal berohant a pályára és állítólag többször is megrúgta a játékvezetőt. Úgy tudjuk, a trénert örökre eltiltják.

Alig kezdődött el az őszi szezon, máris tettlegességig fajult egy futballmeccs a megyében. Szeptember elején Csikvándon vendégszerepelt a Tényő, s már maga a meccs sem telt el összetűzés nélkül, ám ami a lefújást követően történt, azt sokáig emlegetni fogják a meccsre kilátogató drukkerek. 


Egy, a nyilvánosságot nem vállaló szurkoló mesélt nekünk a megyei III. osztályú, szó szerint összecsapássá fajuló kilencven percről:

„Már a meccs huszadik percében volt egy balhé, amikor egy szabálytalanságot követően nyolc vendég- és négy hazai játékos ugrott egymásnak a bíró háta mögött. Volt egy kis ütésváltás, s a pályára rohant a hazai edző is. Pár perc múlva valamelyest lecsillapodtak a játékosok, folytatni lehetett a meccset, de a verekedés rányomta a bélyegét a hangulatra. Végig feszült volt a meccs, sokszor szidták a játékvezetőt.”

Aki aztán egy tizenegyest fújt be a vendégcsapatnak.

„Meg lehetett adni a büntetőt, amivel aztán megnyerték a meccset a vendégek, de ez csak olaj volt a tűzre. A lefújás után a hazai edző azonnal a pályára futott, s hiába próbálták meg a rendezők s még saját társai is megakadályozni ebben, rárontott a bírókra. Az egyik kezével az asszisztenst ragadta nyakon, s közben nyolcszor rúgott a játékvezető felé, akit, ha jól láttam, háromszor el is talált. Szerencsére aztán sikerült megfékezni, de még akkor is kiabált, fenyegette a játékvezetőket.”

A szemtanú szerint később, az öltözőknél le is köpte a játékvezetőt. Kihívták a rendőrséget. Úgy tudjuk, a botrányért felelős tréner, Csöngető Miklós – aki elismert futballista volt a megyében, játszott többek között az akkor NB III-ban szereplő DAC-ban és Ménfőcsanakon is – korábbi eltiltása miatt edzőként nem is vehetett volna részt a találkozón.

„Nézőként álltam az oldalvonalon – szögezte le érdeklődésünkre Csöngető Miklós, akit természetesen megkerestünk az esettel kapcsolatban. – Egy korábbi meccsen kaptam még piros lapot, pedig csupán normálisan tettem egy megjegyzést. Ami a Tényő elleni bajnoki végét illeti, hadd kezdjem azzal, szégyellem magam, s nagyon sajnálom, ami történt. Ha tudnám, visszacsinálnám az egészet, mert igazából én nem ilyen vagyok. Egyszerűen elszakadt nálam a cérna, ezért szaladtam a pályára. Tudom, ez sem mentség arra, amit tettem, de a folyamatos rossz ítéletek, s néhány rutintalan játékvezető hozzáállása néha teljesen kiborít. Korábban semmi bajom nem volt a bírókkal, megtaláltam mindenkivel a közös hangot, de mára nagyon felhígult ez a szakma. De nem akarok mentségeket keresni, vállalom, amit tettem, amiért elnézést kérek.”

Bár az ügyben született határozat, még nem került nyilvánosságra – úgy tudjuk, az edzőt végleg eltiltották minden sporttevékenységtől. 

Nem bírták kivárni az MLSZ JB. lassúságát Oktatás
2022.09.17 11:26
Nem bírták kivárni az MLSZ JB. lassúságát

Az MLSZ JB. a 2021/22-es szabálykönyvet idén áprilisban küldte meg a megyéknek.

Az MLSZ JB. a 2021/22-es szabálykönyvet idén áprilisban küldte meg a megyéknek.

Az egyik megyei infstruktor inkább megküldte a játéksvezetők számára a 2022/23-as szabálykönyvet elektronikusan, hogy ne kelljen fél éve várni még a papír alapú dokumentumra.

Budapest, Budapest de csodás - péntek 13. Botrány
2022.09.16 10:06 Fekete macska
Budapest, Budapest de csodás - péntek 13.

2023. január 13-én péntekre ismét meghirdette Tóth Vencel és hetvenek tanácsa az Országos JT bált. 

2023. január 13-én péntekre ismét meghirdette Tóth Vencel és hetvenek tanácsa az Országos JT bált. 

 Két éve készülnek rá, hogy Kurmai Zoltán ismét beégesse magát, Vavika Ferenc végre előtudjon bújni a fikusz mögül, majd kitudják sorsolni Ábrahám kitagadott Attila 40.000-os replika óráját.

Talán Berzi úr is végre megérkezik sorozatos megbetegedések után (Siófokon mindig ez volt a kifogás), persze ennyi idősen ennyi munkakörben elvégzett feladat megviseli öreg szervezetét.

Berzi Sándor Hanacsek úrral büszkén láthatja reméljük ahogy Kassai Viktor és Szabó Zsolt, Erős Gábor, Arany Tamás megérkeznek, ha nem tűnik el tagdíj befizetésük valahogy. Legalább lenne ürügy kizárni őket a tagok sorából.

Miért kell erőltetni, ami ezzel a gyenge és súlytalan vezetéssel nem megy??

Kényszerből elmennek az aktív játékvezetők és ellenőrök, de ha tehetnék és nem lennének érdek emberek, biztos másképpen döntenének. Ki engedheti meg magának ezt a jól szervezett 13.-án rendezendő szeánszot, amely gyenge 100.000 Ft-ba fog fájni a vidéki résztvevőknek.

Gondoljuk ez a kis kedvenceknek és Makai Janikának nem gond, hiszen agyon küldött ellenőr úrnak ez csak „Momentum”.  Péntek már megint persze nem tűnik fel senkinek, hogy szombaton valaki vagy valakik dolgoznak. Talán szombat szerencsésebb lett volna. Vajon ezek az emberek nem adtak annyit a magyar játékvezetésnek, hogy megérdemeljenek egy ingyen bulit??

Vecsés és Telki kiruccanásokat kellett volna korlátozni és az MLSZ JB-nek szponzorálni az MLJT-t. Talán egy kis szponzori segítséget egy-két játékvezetéssel foglalkozó vállalkozó is prezentált volna, ha leszálltak volna a magas lóról a jelen vezetők. Biztos már megy a telefon, megint a focibíró Attila bánt minket, pedig mi mindent megteszünk - IGEN-saját érdekeink szerint, saját érdekünkbe, még Kassai Viktort is letagadjuk.

 

Uraim Önök a magyar játékvezetés Trianonját képviselik ezen "bálok" alkalmával, pedig csak a szánalmat ébresztik a jóérzésű sportemberekben.

 

A fenti sorokat a focibiro.hu hírbeküldő rendszerén keresztül kaptuk. Amennyiben te is el szeretnéd mondani véleményedet, kattints a jobb felső sarokban található linkre és megteheted ott.

Drága bált szervez az MLJT Játékvezetőkről
2022.09.16 05:49
Drága bált szervez az MLJT

Újra bált rendez az MLJT, igaz most mélyen a zsebekbe kell nyúlni.

Újra bált rendez az MLJT, igaz most mélyen a zsebekbe kell nyúlni.

Tisztelt Tagtársunk!
 
Két év kihagyás után a jelenlegi körülmények újra lehetővé teszik a játékvezető bál megrendezését, melynek lehetőségéről már több játékvezető kolléga érdeklődött.
 
A bál csak kellő létszámú jelentkezés esetén kerül megrendezésre.
 
Tervezett időpontja 2023.január 13. péntek
Helyszín: Mercure & Ibis Hotel Budapest
 
Büfé vacsora, 5 órás italcsomaggal 15.000. Ft / fő
MLJT tagok részére 10.000. Ft /fő (akinek rendezett a tagdíja)
Kísérőnek 15.000 Ft /fő
 
Szálláslehetőség: Lehet egy nappal korábban is érkezni, vagy meghosszabbítani a szállást hétvégére.
Mercure Castle Hill:  https://drive.google.com/drive/folders/1w82HVyB_YcVfcyKbaL6XcOJ-Yj_lCoVq?usp=sharing
Ibis Castle Hill: https://drive.google.com/drive/folders/1qIvulnWjflgGGKxmbQB02mmzqHI7lT_i?usp=sharing
 
MERCURE
SUPERIOR szoba 1 fő részére – 23.500 Ft / szoba / éj
SUPERIOR szoba 2 fő részére – 26.500 Ft / szoba / éj
 
Ibis
SWEET szoba 1 fő részére – 19.500 Ft / szoba / éj
SWEET szoba 2 fő részére – 22.500 Ft / szoba / éj
 
A fenti árak tartalmazzák a büféreggelit, valamint az adókat.
 
Részvételi szándékodat a mellékelt űrlap kitöltésével jelezd!
Amennyiben nem kívánsz részt venni az események, kérjük akkor is  töltsd ki!
 
Az űrlapot az MLSZ JB és az MLJT egyaránt kifogja küldeni, emiatt az országos játékvezetők, akik egyben MLJT tagok is kétszer fogják megkapni.
 
Kérésünk, hogy kérdőívet csak egyszer töltsd ki.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScq19tSdJAAsiCIgNxxpoCv_xucTic-s3Irmqby9BFjMogZCw/viewform?usp=pp_url
 
 
Határidő 2022.szeptember 30.
 
zúton szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy amennyiben még nem rendezted az éves tagdíjadat, a fenti határidőig tedd meg!
 
Köszönettel és tisztelettel: MLJT elnöksége
 
Nyílt levél Tóth Vencel, JT. elnökhöz! Botrány
2022.09.15 23:45
Nyílt levél Tóth Vencel, JT. elnökhöz!

Tükörbe tud-e még nézni reggelenként, Tóth Vencel?

Tükörbe tud-e még nézni reggelenként, Tóth Vencel?

A magyar labdarúgó játékvezetői társadalom nem mehet el szó nélkül az MLJT cselekedete mellett. Nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy a játékvezetők érdekvédelmi szervezete már híreket és tényeket is hamisít és elhallgatja a valóságot.

Történt ugyanis, hogy szeptember 7-én az mljt.hu közzétette, hogy Bogár Gergő UEFA Talent & Mentor képzésen vett részt. A cikk megjelenésekor egy olyan fotó volt illusztrációként, amelyen Kassai Viktor is szerepel. Péntekre azonban a kép eltűnt és csak Bogár Gergő arcképe van a cikknél. Az mljt.hu cikkírója, aki évek óta névtelenségbe van olyan mélyre süllyedt, hogy Kassairól, mint a magyar játékvezetés egyetlen külföldön is elismert ellenőréről nem írt egy szót sem.

Ha valaki kicsit részletesebben megnézni a weboldalt Kassai Viktor szerepel a tagok között. Most arról ne beszéljünk, hogyha az oldal keresőjébe beírjuk Viktor nevét mindössze 4 találatot hoz ki.. Mert ez mindent elmond a weboldalról és annak hitelességéről.

Játékvezetőként, ellenőrként elolvasva az MLJT küldetését még jobban ideges lesz az ember, hiszen oda le van írva, hogy mit kellene tenni a testületnek. A Tóth Vencel vezette testület azonban sok mindent nem tett a játékvezetésért. Nem is tehetett, hiszen mennyire lehet érdeket képviselni úgy, hogy benne van vezetőként az MLSZ JB. szervezetében is. Saját magának képviseletén túl, így nem lehet képviselni a játékvezetőket, nem lehet érdekeket védeni akkor, ha abban a székben ül, akik ellen védeni kell.

Tükörbe tud-e még nézni reggelenként, Tóth Vencel?

Vajon szándékosság mennyire fedezhető fel ebben az esetben is, hogy Viktor nevét el akarják tűntetni a magyar játékvezetésben?

Tudjuk, hallottuk, amikor az egyik „nevesincs” ellenőr, vármegyei elnök, sheriff azt mondta egy továbbképzésen, hogy Kassai a magyar játékvezetés lekárosabb személye és az ilyen le kell radírozni a térképről.

Remélem JT. elnök úr emlékszik még Kassai Viktorra? Ő csinált az Ön fiából nemzetközileg ismert asszisztenst. Vele repülte körül fiacskája a világot és állhatot a kis Tóth jobbnál jobb meccseken a partvonalon. Igen, azóta látjuk a küldéseit. Hol vannak a BL csoportmeccsek, nemzetközi tornák? Sehol..

Tükörbe tud-e még nézni reggelenként, Tóth Vencel?

El lehet tüntetni a hírekből egy személyt, különböző koncepciók miatt, de hamarosan eljön az idő, amikor Önt és bandáját, Zolistól, Janicstól, Feristől eltakarítják, úgy, hogy Önök már csak otthon a TV elől nézhetik a meccseket.

Mi meg büszkén olvassuk minden nap Kassai Viktor sikereit, Szabó Zsolt szakértő véleményeit, Fábián Mihály ausztráliai munkáját.

 

 

A fenti sorokat a focibiro.hu hírbeküldő rendszerén keresztül kaptuk. Amennyiben te is el szeretnéd mondani véleményedet, kattints a jobb felső sarokban található linkre és megteheted ott.