Gyászhírek
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Csejtei István
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Csejtei István
Csejtei István kiváló játékvezető, országos játékvezető ellenőr, volt megyei elnökségi és JB bizottsági tag volt. István évtizedeken keresztül segítette Komárom-Esztergom megye labdarúgását, először játékvezetőként, majd megyei elnökségi tagként, később ellenőrként és játékvezető küldőként tevékenykedett. Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága minden megyei október 8-9-i hétvégi utánpótlás és felnőtt női és férfi mérkőzés előtt gyászszünetet rendel el.
Történelem
A jó formában lévő VAC-nak volt esélye a bajnoki címvédő, de tartalékos MTK ellen, vezetett is 2:1-re, amikor kitört a botrány.
A jó formában lévő VAC-nak volt esélye a bajnoki címvédő, de tartalékos MTK ellen, vezetett is 2:1-re, amikor kitört a botrány. A játékvezető lefújta a meccset, a hátralévő időt újrajátszották, de a 2:2-es végeredmény volt a legkevésbé érdekes.
Korai volt a kezdés, délelőtt fél tizenegyre írták ki 1922. október elsején az MTK–VAC futballbajnokit. Az ok a jom kippur, az egyik legnagyobb őszi zsidó ünnep, a pályán pedig „azonos világnézeten” lévő klubok találkoztak a Nemzeti Sport megfogalmazása szerint. Más kérdés, hogy a klubok ezt vitatták, főként a VAC, szerintük az MTK nem a zsidóságot képviseli, hanem egy erőfölényével visszaélő nagy klub.
„Nekünk éppúgy testvérünk, mint például az FTC, vagy a Vasas, vagy a MAC. A VAC-nak az MTK-val soha, semmi néven nevezhető kapcsolata nem volt. Az MTK a VAC-ot soha semmiféle körülmények között nem támogatta; sem a II. osztályban, még kevésbé az I. osztályban, sőt, abban az időben, mikor a VAC-nak emberfeletti harcot kellett vívnia igazságáért, hogy az első osztályba bejusson, az MTK rosszakaratú semlegességet tanúsított velünk szemben” – idézi Szegedi Péter futballtörténész a „kisebbségi” álláspontot. Ami mögött ott volt a sohasem nyugvó ortodox kontra neológ háború is. Sommásan: MTK az asszimilálódó zsidóság támogatását élvezte, a VAC pedig ragaszkodott az ősi hagyományokhoz.
Ami a mérkőzést illeti, Siklóssy Antal góljával a szünetben 1:0-ra vezetett a tartalékos MTK (Kertész II Vilmos, Orth György és Vágó Antal hiányzott, a fedezetsorban „három pehelysúlyú gyerekember” , Somogyi Miklós, Nádler Henrik és Nyúl Ferenc játszott), majd Kvasz István egyenlített, s jött Mándi Gyula öngólja, 2:1-es VAC vezetés és – a botrány. Főként a nézőtéren, hiszen, ahogy a Nemzeti Sport írja: „Mert bizony be kell vallani, hogy a MAC–VAC-mérkőzés incidense valósággal leányintézeti tánckoszorú volt az MTK és a VAC hívői között lefolyt csatához képest.”
Történt pedig, hogy 66. percben a lefutó Opata Zoltánt a tizenhatos sarkán, de még a büntetőterületen kívül, elgáncsolták. Klug Frigyes szabadrúgást ítélt, miközben az MTK-s Molnár György odafutott a bíróhoz: „Ez gyalázat! Legalább figyelmeztesse!” Szó szót követett, a végén Molnárt kiállította Klug. Molnár szó nélkül elhagyta a pályát. A szabadrúgás után tumultus támadt a VAC-kapu előtt, a tribünről csak annyit lehetett látni és hallani, hogy a bíró fütyül és „11-est diktál a VAC ellen”. Mire „a VAC-publikum izgágább része átugrált a korlátokon és rövid idő alatt 50-100 ember lepte el a pálya VAC-térfelét. A rendőrség csak ímmel-ámmal látott neki a rendcsináláshoz, és így néhány perc múlva már sűrű embertömeg lepte el az egész pályát.”
Aztán azt lehetett látni, hogy Opata nyargal az öltöző felé, nyomában Fischer Lajos, a VAC kapusa „tettre készen”. Szerencsére lefogták Fischert, Opata ép bőrrel beért az öltözőbe. Klug közben lefújta a meccset, rögtön utána pedig négy ember vitte az öltözőbe az eszméletlenül fekvő Hermann Imrét, a VAC fedezetét. A verekedés ekkor már átragadt a tribünre is, ahol lépten-nyomon parázs dulakodások és ütlegelések folytak. A kevés számban kivonult rendőrség az öltözők bejáratát védte, így a közönség nyugodtan verekedhetett. A szolgálatot teljesítő rendőrtanácsos segédcsapatokért telefonált, miközben az öltözők folyosóján hangos vitatkozás folyt.
Idézzük Klug bírót: „Tisztán láttam, hogy Siklóssyt Weisz könyökkel oly erősen ellökte a labdától, hogy Siklóssy csak úgy repült. Fütyültem és 11-est diktáltam a VAC ellen. Ekkor odarohant hozzám Fischer, a VAC kapusa és rám kiáltott, megfogta az ingemet és ráncigálta. Ekkor már megindult a közönség beözönlése is a pályára, és bár úgy láttam, hogy a két besiető rendőrtiszt beavatkozásával a szituációt még meg lehetett volna menteni, mégis a mérkőzés lefúvását határoztam el, mert közben azt vettem észre, hogy Fischer és Hermann durván kitámadnak Nádlerre, az MTK középfedezetére és rugdalni kezdték őt. Ekkor már láttam, hogy a mérkőzés sima lefolyása nem biztosítható és erre lefújtam a mérkőzést. Fischert és Hermannt fel fogom jelenteni bírói jelentésemben.”
A VAC-nál persze másként látták. Klein Elek ügyvezető szerint Braun „Csibi” terítette le Hermannt, Fischer és Hermann előtte csak a verekedőket akarta szétválasztani, és így tovább, ahogy az már ilyenkor szokásos.
A 66. percben fújták le a meccset, tehát 24 perc volt hátra. Ennyit kellett lejátszani az október 6-i folytatásban – a szövetség döntése értelmében. Aztán 28 lett a 24 – Klug Frigyes jelentése volt a mérvadó.
Egyértelmű, hogy a pályáról leküldött Molnár és a meccs után kiállított Fischer nem lehet ott az újabb randevún, ezért a VAC kapuját „Fischer helyett Köves fogja védeni, aki évekkel ezelőtt kapust játszott az FTC ifjúsági csapatában” . Köves minden bizonnyal Kvasz Istvánnal azonos, hiszen csak azok játszhattak a meccsen, akik korábban is a pályán voltak.
A történet zárt kapuk mellett és az MTK tizenegyesével folytatódott. „A bíró sípja megszólal. Köves már topog a VAC kapujában. Braun még pár pillanatig gondolkozik, nekilódul és jobb lábbal ellövi a labdát. A lövés félerős és már-már úgy látszik, hogy a labda a sarokban ül, mikor hirtelen elpattan a kapufától és a kornervonal mentén elgurul. Félrelőtte” – így maradt a 2:1 a VAC javára.
Ezután „nívótlan, csapkodó, VAC-faultokkal tarkított játék következik” . Az MTK többet támad, de a játékosok idegesek. Siklóssy ráadásul sérült, mert kedden a Wesselényi utcában leesett egy gondatlanul nyitva hagyott pincenyíláson, és alaposan összezúzta magát. Hermann – akit úgy kellett levinni a pályáról vasárnap – viszont játszik, a tudósító szerint a pályára villamosozva „robogó kocsinkra ruganyosan ugrott fel egy fiatalember” , akiben a VAC fedezetét ismerte fel.
Az MTK végül döntetlenre mentette a meccset – a legeslegutolsó pillanatban. „Weisz a 16-os előtt szabálytalanul lép bele Opatába. Fütty – szabadrúgás 20 méterről. Klug kiméri a 9 métert és 5-6 VAC-játékos elállja a labda útját. Senki sem gondol eredményre és Braun mégis megtalálta azt a pár centiméteres rést, amely szabadon maradt: éles lövéssel a 24. percben, bombaszerűen vágta a labdát a sarokba. Köves már hiába ugrott utána. 2:2. Braun expiálta bűnét, már ölelgetik a kék-fehérek” – áll a tudósításban.
Ezzel még nem volt vége. A Nemzeti Sport feltételezi, hogy a VAC-futballisták azért borultak el az első meccsen, mert megfogadták csapatuk győzelmét. „Tessék elképzelni a VAC-játékosok lelkiállapotát amikor 2:1-re vezetnek, két perccel előbb az ellenfél egyik legveszélyesebb csatárát küldte le a pályáról a bíró, alig húsz egynéhány perc van már csak hátra, a megfogadott 10-20-100.000 korona tehát már »jogerős«-nek tekinthető és akkor csap le, mint villám a tiszta égből – a 11-es” – írja a lap, és joggal teszi hozzá: „Mindenesetre sürgős beavatkozásra van szükség, ha azt akarják, hogy a labdarúgás még zöldellő fájának gyökerébe egy újabb féreg bele ne rágjon!”
A folytatásban még kiderül, hogy Molnárt november 3-ig, Hermannt 1923. március 31-ig, Fischert 1923. június 30-ig eltiltották, s érkezett egy különös levél a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. Brunner Ottó írta, állítva, hogy Braun nem rúghatta meg Hermannt, mert – ő tette. „Hermann nagyon jól tudja, hogy ki rúgta őt meg, hiszen személyesen ismer engem – és mégis Braunra fogja” – így Brunner úr, aki, ha kell, akár a rendőrségen is bevallja tettét.
Azért ez is egyfajta sportszerűség.
| MTK–VAC 2:2 (1:0)* 1922. október 1., Budapest, 1. osztály, 4. forduló Hungária út, 8000 néző, vezette: Klug MTK: Platkó – Kovács II, Mándi – Somogyi, Nádler, Nyúl – Braun, Molnár, Weisz L., Siklóssy, Opata. Edző: Frontz Antal VAC: Fischer (Kvasz, 66.) – Grosz II, Singer – Móra, Weisz Gy., Hermann – Engel, Breuer II, Boros II, Kvasz, Léby. Edző: Schlosser Imre Gólszerző: Siklóssy (37.), Braun (90.), ill. Kvasz (48.), Mándi (öngól, 66.) Kiállítva: Molnár (66. perc), Fischer (a mérkőzés után) * A mérkőzés a 66. percben félbeszakadt, a hátralévő játékidőt október 6-án pótolták |
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest - Kecskemét találkozót.
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest - Kecskemét találkozót.
Újpest FC - Kecskeméti TE |
||
| Forduló: | 10. forduló | |
| Dátum: | 2022-10-07- 20:05:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | |
| Asszisztens 2: | Aradi József | |
| Tartalék jv.: | Zierkelbach Péter | |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 286 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-10-01 - OTP Liga - Vasas-Zalaegerszeg | |
| Kiosztott sárgalap: | 1314 | |
| Kiosztott piroslap: | 70 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 42 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 89 (hazai pályán: 30, vendégként: 59) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Christ Gregory - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Heris Jonathan Steve - 2014-05-03 - Újpest FC - MTK 0 - 4 Iandoli Alessandro - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Pauljević Branko - 2021-10-22 - Újpest FC - Videoton 1 - 0 Pollák Zoltán - 2010-04-03 - Haladás - Újpest FC 1 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 14 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 28 (hazai pályán: 16, vendégként: 12) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Gyagya Attila Lehel - 2009-02-21 - Paksi FC - Kecskemét 2 - 2 Zeke Márió - 2022-08-19 - Felcsút - Kecskemét 1 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | |
| Legelső mérkőzés | 2022-08-07 - OTP Liga - Várda SE-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-10-01 - OTP Liga - Vasas-Zalaegerszeg | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 23 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2022-08-19 - OTP Liga - Felcsút-Kecskemét | |
| A kiosztott sárgalap: | 5 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Csonka Bence vezeti pénteken este a MOL Fehérvár - ZTE FC találkozót.
Csonka Bence vezeti pénteken este a MOL Fehérvár - ZTE FC találkozót.
MOL Fehérvár FC - ZTE FC |
||
| Forduló: | 10. forduló | |
| Dátum: | 2022-10-07- 18:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Csonka Bence | |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | |
| Tartalék jv.: | Antal Péter | |
Csonka Bence statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 13 | |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-24 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-09-03 - OTP Liga - Kecskemét-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 52 | |
| Kiosztott piroslap: | 0 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: , vendégként: 9) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 5 (hazai pályán: 5, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Legelső mérkőzés | 2022-09-03 - OTP Liga - Kecskemét-Paksi FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-09-03 - OTP Liga - Kecskemét-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Játékvezetőkről
Káprály Mihálynak legalább már papírja van, hogy tud meccset vezetni. Most már a pályán is meg kell mutatni ezt.
Káprály Mihálynak legalább már papírja van, hogy tud meccset vezetni. Most már a pályán is meg kell mutatni ezt.
2022. Szeptember 26-30. között az UEFA központjában, a svájci Nyonban tartották a Centre of Refereeing Excellence (CORE) program akutális kurzusának konszolidációs (második) összevonását - írja az mljt.hu.
A kurzus vezetője az IFAB technikai igazgatója és a CORE program alapítója David Elleray volt.
Résztvevők:
Káprály Mihály
Berényi Ákos
Belicza Bence
OTP Liga / NB-s bajnokságok
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága meghatározta a Ferencváros két korábbi elhalasztott bajnoki mérkőzésének új időpontját.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága meghatározta a Ferencváros két korábbi elhalasztott bajnoki mérkőzésének új időpontját.
Az FTC a Paks(4. forduló) és a Zalaegerszeg(2.forduló) elleni bajnokiját még augusztusban halasztották el a magyar bajnok Bajnokok Ligája-selejtezős szereplése miatt.
Az MLSZ versenybizottságának közleményéből kiderül, hogy a ZTE–Ferencváros meccs új időpontja 2023. január 24. 18.30, míg a Paksi FC–Ferencvárosi TC összecsapást 2023. február 1-jén 18.30 órától rendezik.
MLSZ Versenyszabályzata az alábbiakról rendelkezik:
27. § (2) e) A mérkőzés napjának elhalasztását, kisorsolt idejének módosítását kizárólag az a Versenybizottság engedélyezheti, amelyik azt a bajnokságot, kupát rendezi, amelyben a változtatást kérő csapat játszik. Őszi idényre kiírt mérkőzéseket az őszi idény során legkésőbb az őszi utolsó fordulót követően le kell játszani, kivéve, ha az időjárási körülmények miatt a kiírt mérkőzés nem játszható le. Kizárólag ebben az esetben a Versenybizottság engedélyezheti a mérkőzés tavaszi szezonban való lejátszását.
Kassai Viktor
Kassai Viktor csütörtökön Európa Liga mérkőzésen ellenőríz.
Kassai Viktor csütörtökön Európa Liga mérkőzésen ellenőríz.
2022. október 6.
21:00 CET - Rome (Stadio Olimpico)
AS Roma (ITA) - Real Betis (ESP) | Group C
Referee: Matej Jug (SVN)
Assistant Referee 1: Matej Zunic (SVN)
Assistant Referee 2: Manuel Vidali (SVN)
Fourth Official: David Smajc (SVN)
Nemzetközi feladatok
Bognárék Lengyelországba utaznak, míg Tóth Vencel Yerevánba repül.
Bognárék Lengyelországba utaznak, míg Tóth Vencel Yerevánba repül.
Informatika
Sokan poénkodtak arról, hogy az MLSZ ügyviteli rendszerét IFA-nak hívják.
Sokan poénkodtak arról, hogy az MLSZ ügyviteli rendszerét IFA-nak hívják.
Utalhat ez a sebességére is, de inkább az elavultságára és arra, hogy nem egy megbízható rendszer.
Korábban már sokat cikkeztünk arról, hogy az MLSZ IFA rendszer nem szolgálja ki teljes egészében a magyar labdarúgás szereplőit, többek között a játékvezetőket és pl. a játékosügynököket sem.
Az elmúlt időszakban megint módosítás történt a küldési rendszerben, de továbbra sem lehet vele minden funkciót megoldani. Nem megfelelőek a szűrések és az adatok pontossága.
Látjuk azt is, hogy az IFA rendszer és az Adatbank nem tudja kezelni megfelelően az elhalasztott mérkőzéseket, így fordulhat elő, hogy az adatbankban december 31-re kiírt mérkőzéseket találunk ahelyett, hogy ELHALASZTVA felírat lenne.
Hétvégén ismét csődöt mondott a rendszer, amikor a félkész jegyzőkönyvek voltak órákig kint és nem frissültek be.
Több kolléga jelezte, hogy egyszerűen nem lehetett berögzíteni a jelentéseket mérkőzések után, míg a berögzített adatok nem jelentek meg az Adatbankban.
Így fordulhatott pl. elő, hogy NB. III-as mérkőzés eredmény 22 órakor még nem volt fenn, míg a Dorog-Kozármisleny mérkőzés eredménye 3-3 volt órákig az adatbank szerint. Szombaton is hasonló események voltak.
Vajon 2022-be ekkora kérés az, hogy a többszáz millió forintból működtetett rendszerek precízen és pontosan működjenek?
Vajon az MLSZ JB. részéről ki koordinálja az IFA rendszert szakmai szempontból?
Játékvezetők statisztikái
200. alkalommal fújta a sípot a Fejér megyei játékvezető NB. II-ben.
200. alkalommal fújta a sípot a Fejér megyei játékvezető NB. II-ben.
A 2003-ban játékvezetői vizsgát letevő Kovács J. Zoltán 2006. nyarán működött közre először a másodosztályban. 2010-11 között 15 mérkőzést vezetett az élvonalban.
| NB. II-es mérkőzések száma játékvezetőként | 200 |
| Legelső NB. II-es mérkőzés | 2006-09-09 - NB. II. - Nyugat - Gyirmót - Soroksár |
| Legutolsó NB. II-es mérkőzés | 2022-10-02 - Merkantil Bank - Szentlőrinc - Diósgyőr |
| Kiosztott sárgalap: | 776 |
| Kiosztott piroslap: | 60 |
| Küldések száma: | 318 |
| Játékvezetőként: | 200 |
| Asszisztensként: | 11 |
| Tartalék jv-ként: | 107 |
| Legelső küldés az adatbankban | 2006-08-12 - NB. II. - Nyugat Soroksár - Kaposvölgye - (Asszisztens 2) |
| Legutolsó küldés az adatbankban | 2022-10-02 - Merkantil Bank Szentlőrinc - Diósgyőr - (Játékvezető) |
| Kiosztott sárgalap: | 776 |
| Kiosztott piroslap: | 60 |
Megyei játékvezetés
Életet mentettek a játékvezetők Szigetváron.
Életet mentettek a játékvezetők Szigetváron.
A Bódi Focisuli facebookon keresztül köszönte meg Kreskai Tamásnak a segítségét. Tamás civilként az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik, így nem ismeretlen számára az életmentés.
Vasárnap délelőtt rendezték meg a BFA Szigetvár–Pogány Bogád SE U19-es bajnoki mérkőzést. Az utánpótlás-csörte nyugodt mederben csordogált, egészen az első félidő végéig, akkor azonba hirtelen nagy lett az ijedelem, a nézőtéren ugyanis az egyik szurkoló rosszul lett. Szerencsére azonban gyorsabban érkezett meg a segítség, mint számítani lehetett volna arra, ugyanis a mérkőzésen Micek-Angyal Adrienn játékvezető munkáját az oldalvonal mellett segítő Kreskai Tamás „civilben” az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik mentésirányítóként, így azonnal szolgálatba is helyezte magát.
– Nem sokkal jártunk az első félidő vége előtt, amikor arra lettem figyelmes, hogy mögöttem a nézőtéren többen is kiabálnak, valaki ugyanis rosszul lett – idézte fel az eseményeket a PécsMa érdeklődésére Kreskai Tamás. – Azonnal eldobtam a zászlót, átugrottam a korlátot és odasiettem, stabil oldalfekvésbe helyeztem az idő közben az eszméletét is elveszítő szurkolót. Szerencsére kis idő múlva valamivel jobban lett, az eszméletét is visszanyerte, és a mentős kollégák is hamar a helyszínre értek, hogy aztán a Szigetvári Kórházba szállítsák a drukkert.
Kreskai nem érzi úgy, hogy bármi különlegeset tett volna, de azt elismerte, hogy a mérkőzésen jelen lévők nagyon megijedhettek, elég rosszul nézett ki ugyanis az egész szituáció. Igaz a lényeg az, happy enddel zárult. Kreskai Tamás kiemelte, hogy ezért is nagyon fontos az elsősegély-nyújtás minden helyzetben.
Az esetnél a meccset természetesen azonnal félbeszította a játékvezető, de miután az eszméletét elveszítő szurkolót a mentők elszállították a pályáról, folytatódhatott a játék. A derbit egyébként 6-2-re nyerte meg a hazai csapat.
Játékvezetők statisztikái
Hétvégén 43 mérkőzést játszottak a férfi felnőtt NB-s osztályokban, ahol a játékvezetők 12 játékost állítottak ki.
Hétvégén 43 mérkőzést játszottak a férfi felnőtt NB-s osztályokban, ahol a játékvezetők 12 játékost állítottak ki.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Horváth Máté | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Zierkelbach Péter | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| Gál Péter | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Iványi Gábor | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Nyekita Benjamin | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Szabó II. Péter | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Dombi Olivér | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Németh Gergely | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Vinter Béla Gábor | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Holczbauer Flórián | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Szommer Attila |