Játékvezetőkről
Karácsony előtt egy nappal még női Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Madridban volt jelenése Urbán Eszternek.
Karácsony előtt egy nappal még női Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Madridban volt jelenése Urbán Eszternek. Az ünnepi készülődés emiatt korábbra került a gyöngyösi FIFA-játékvezető programjában, aki az ugyancsak FIFA-bíró párjával, Farkas Ádámmal és két gyermekükkel várja a meghitt pillanatokat. No meg a rokonlátogatások sorát.
– Közösen díszítjük a karácsonyfát, de a mostanihoz képest kicsit később, jellemzően 22-én – mondja Eszter. – Nagy a család, így már 23-án elkezdtük a rokonlátogatásokat. Istenmezeje az első állomás, ahol Ádám édesanyjáékat kerestük fel. Huszonnegyedikén délelőtt Bogácson a nagymamához megyünk, délután pedig anyukám és a testvérem jön hozzánk. Huszonötödikén Ádám apukájáékhoz autózunk Mátrafüredre, ahol Ádi tesóival is találkozunk, majd az unokatestvéreim következnek. A 26-a már újra itthon zajlik.
A karácsonyi menüt illetően nem gondolja túl a történetet a Farkas család. Halászlé vagy valamilyen más halétel mindig kerül az asztalra.
Ádi szeret főzni, viszont a családfő helyzetét könnyíti, hogy az Istenmezején elkészített halászléből bőven jut másnapra is, ahogy a túrós csuszát sem kell külön elkészíteni. A sok utazás miatt tekintélyesebb mennyiségű ételt fölösleges felhalmozni. A hal azonban nem csak karácsonykor kedvenc, a gyerekek a hétköznapokon is szívesen fogyasztják, miként a játékvezető házaspár is így van ezzel, mert ugye – és nem a VAR miatt – a „vonalakra” illik vigyázni. Süteményből is lesz bőven, közte a nagyobb lány, Luca kedvencével, a marcipángolyóval. A hétéves gyermek elárulja, hogy bizony ő titkos füzetre vágyik, míg három és fél éves húga, Lara csillogós angyalkát szeretne. Az édesapa szerint ez aligha jelent teljesíthetetlen kívánságot a Jézuska számára. A könnyen megnyíló, nagyon közvetlen gyerekek arra is szívesen válaszolnak, mit szeretnek legjobban a karácsonyban.
– Azt, hogy együtt van a család – közli Luca, míg Larácska annak örül, amikor díszítik a fenyőt. Az ünnepi köntösbe bújtatott örökzöld ágainak egyikén feltűnik az Istenmezeje SE 1926 csapatának kis méretű zászlaja is. A lobogó pedig kínálja a kérdést, vagyis hogy idén hány országba sikerült eljutni a nemzetközi játékvezető duónak.
– A bekövetkezett egészségügyi gondok miatt az idei év sajnos nem sikerült túl mozgalmasra, mindössze négyszer kaptam küldést külföldre – készít gyorsmérleget Ádám. A kilométerek gyűjtésben ezúttal Eszti aktívabb szerepet vállalt. – Hétszer utaztam, amiben volt egy távoli célállomás, mégpedig Costa Rica, ahol az U20-as női világbajnokságon majd’ egy hónapot töltöttem – tekint vissza a sípmesternő, kiemelve, hogy az évet madridi BL-mérkőzés zárta (a Real Madrid női csapata az albán Vllaznia ellen játszott), ahonnan tegnap ért haza.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) égisze alatt tevékenykedő játékvezetőként Farkas Ádám és Urbán Eszter sokat van távol a közös otthontól, ezzel együtt tetemes időt töltenek együtt gyermekeikkel. Ez mégsem ellentmondás. Az életvitel, az időbeosztás eltér a hétköznapi(bb) emberekétől, ám a hivatásukat tekintve ez a megszokott, a gyerekek pedig apáék távollétei során a család jóvoltából jó kezekben vannak. A 2022-es év mégsem csak a pozitívumokról szólt.
– Nálam a sérülések rányomták a bélyegét a februártól szeptemberig tartó időszakra. Rám járt a rúd, de szerencsére az ősz már jól ment, egészen november végéig. Ettől fontosabb, hogy a gyerekek legyenek rendben, és szerintem ők boldog, kiegyensúlyozottak – mondja Ádi, majd Esztire pillant, mintegy átadva neki a „labdát”.
– Engem elsősorban az fogott meg lelkileg, hogy Ádi milyen problémákkal küzd, amelyek megoldásában persze végig mellette álltam. Ezenkívül és már más előjellel, nagy hatást gyakorolt rám a Costa Rica-i vb, ahol életem első nagy FIFA-rendezvényén videobíróként tevékenykedhettem.
A szót itt Luca veszi át, büszkén említve, mennyire szeret balettezni, és táncosnak készül, mi több, már sokszor ő segít a kisebbeknek. Ezalatt Larácska túljut a „ráhangoláson”: édesanyja ölében vagy éppen a karácsonyfáról levett díszt mutatva énekli a Hóembernek se keze, se lába című dalocskát. Minden idillinek tűnik.
– Amikor összeköltöztünk, két táskával a kezünkben léptünk be a lakásba – eleveníti fel a múltat Eszti.
– Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy a munkánk egyben a hobbink is. A játékvezetői pályafutásnak köszönhetően jutottuk el oda, hogy most már saját házban élhetünk, van két gyönyörű gyermekünk és azzal foglalkozhatunk, amit valóban szeretünk és szívesen végzünk. Elégedettek vagyunk, hogy mindezt sikerült elérni, miközben azt csak mi tudjuk igazán, mindez nem magától jött. Rengeteg lemondással járt és sokéves munka előzte meg. A tét és a felelősség pedig óriási, egy-egy ítéletnek hatalmas jelentősége van.
Az esti fáradtságot pedig az jelzi, hogy Lari fürdéshez készülődik. A több mint jelzésértékű pólólevetésre Eszti gyorsan reagál, így az utolsó, a jövőt firtató kérdés megválaszolása Ádira marad.
– Fogadalmat nem teszek, kívánság viszont van, ez pedig az, hogy egészség legyen a családban. Az idei év is megmutatta, hogy nincs ennél lényegesebb.
Játékvezetőkről
A FIFA közzétette a 2023. július 20. és augusztus 20. között Ausztráliában és Új-Zélandon megrendezésre kerülő VB játékvezetői és as
A FIFA közzétette a 2023. július 20. és augusztus 20. között Ausztráliában és Új-Zélandon megrendezésre kerülő VB játékvezetői és asszisztensi keretét.
UEFA
Iuliana Demetrescu (ROU)
Maria Ferrieri (ITA)
Cheryl Foster (WAL)
Stephanie Frappart (FRA)
Marta Huerta de Aza (ESP)
Lina Lehtovaara (FIN)
Ivana Martincic (CRO)
Kateryna Monzul (UKR)
Tess Olofsson (SWE)
Esther Staubli (SUI)
Rebecca Welch (ENG)
Assistant Referees:
Natalie Aspinall (ENG)
Susanne Kung (SUI)
Sian Massey-Ellis (ENG)
Michelle O’Neill (IRL)
Vad Anita, akinek bátyja, édesapja és nagyapja is sikeres játékvezetői karriert futott be, 2017 óta tagja a nemzetközi játékvezetői keretnek, idén részt vett az Európa-bajnokságon is, jövőre pedig már a világ legfontosabb női tornáján bizonyíthat.
A felkészülés első állomásaként a kiválasztott játékvezetők és asszisztensek Katarban vesznek részt egy négynapos szemináriumon.
VAR
Előtérben a háttéremberek – ezúttal a játékvezetők teljesítményét elemeztük a vasárnap véget ért katari világbajnokság kapcsán.
Előtérben a háttéremberek – ezúttal a játékvezetők teljesítményét elemeztük a vasárnap véget ért katari világbajnokság kapcsán. Az általános színvonalról, a sokat vitatott VAR-rendszerről, Kovács István mellőzéséről és a döntőt vezető Szymon Marciniak szerepéről is szó esett. Két korábbi játékvezetővel, a 2010-es vb-n a spanyol–német elődöntőt vezető Kassai Viktorral, valamint az 1999 és 2011 között nemzetközi játékvezető, 321 NB I-es mérkőzésen dirigáló Szabó Zsolttal beszélgettünk.
– Milyenek voltak a katari világbajnokság általános tapasztalatai a játékvezetés tükrében?
Kassai Viktor: – A vébé hatvannégy mérkőzésére harminchat játékvezetőt és huszonnégy videóbírót jelölt a FIFA, ami azért érdemel említést, mert ekkora keret esetén – a partjelzőket még nem is számolva – szinte lehetetlen, hogy a játékvezetők mindegyike hasonló tudású legyen. Ahhoz, hogy nagyjából azonos értelmezés és gondolkodásmód szerint ítéljék meg a vitatott eseteket, rengeteg továbbképzés szükséges nemcsak a vb előtt, hanem folyamatosan a torna idején is. Ez óriási feladat volt a FIFA Pierluigi Collina vezette játékvezetői bizottságának.
Szabó Zsolt: – Korábban is megfigyelhető volt, hogy három jól elkülöníthető iskola létezik. Vannak az európai játékvezetők, a dél-amerikaiak – és az összes többi... Senkit sem megbántva természetesen. Nem volt meglepetés, hogy az igazán éles mérkőzéseket az első két csoport képviselői között osztották el, a kieséses szakaszban már csak olyan játékvezetők kaptak szerepet, akiknek jelentős a tapasztaltuk, hozzászoktak a nagy tétre menő mérkőzések dirigálásához, a BL-ben vagy a brazil, argentin bajnokság csúcsrangadóin edződnek. Kivétel ez alól a bronzmérkőzés, amelyet a katari kolléga vezetett, de az nyilvánvalóan sportdiplomáciai döntés volt.
Kassai Viktor: – Ha valaki azt gondolta volna a vébé előtt, hogy a VAR-rendszer használatával megszűnnek a vitatott ítéletek, annak csalódnia kellett. A technológia bevezetése rengeteg hibás döntést kijavított, de továbbra is maradnak vitás esetek. Az egyértelmű szituációkban könnyű döntéseket hozni, de sok esetben a helyes ítélet a szabály értelmezésének függvénye, amiről sokszor a játékvezetők is különbözőképpen vélekednek. Ez olyan, mint amikor az egyik szurkolónak az argentin, a másiknak a spanyol együttes játéka tetszik, az edzők sem ugyanúgy olvassák a csapatok taktikáját, ugyanígy a játékvezetők között is előfordulhat véleménykülönbség. Volt olyan eset, amely szakmai berkeken belül is nagy port kavart: kezezés miatt megadott tizenegyes, látszólag egyértelmű esetnek tűnt, de sajnos a VAR-szobában ülők tévútra vitték az eredetileg jól ítélkező játékvezetőt. Akinek ez különösen fájdalmas lehetett, hiszen ezek után már nem is kapott több mérkőzést...
Szabó Zsolt: – Hibák mindig lesznek. Még viszonylag friss az eset, nem értettem, hogy a bronzmérkőzésen miért Marokkó reklamált hevesen, amikor olyan egyértelmű tizenegyest nem kaptak meg a horvátok, hogy magam képtelen voltam felfogni, miként nézhette el az esetet a játékvezető a VAR-szobában ülőkkel együtt. A videóbíró intézménye szerintem jó, de a belé vetett hit meginog, amikor ilyen érthetetlen döntések születnek.
Kassai Viktor: – Aki szakértő szemmel figyelte a játékvezetők foglalkoztatottságát, észrevehette, kik azok, akikben nagyon bízott a FIFA. Egyes játékvezetők egy vagy két mérkőzésre kaptak csak megbízatást a csoportkörben, de a kieséses szakaszban szinte csak a legtöbb rutinnal felvértezettek kaptak szerepet. Láthattuk, hogy például az olasz Daniele Orsato kivétel nélkül kiemelt rangadót kapott: a nyitó meccset követően az Argentína-Mexikó csoportmérkőzést, majd az elődöntő egyik meccsét. Tapasztalatból mondhatom, egy világbajnokságon minden meccs „élet-halál” kérdése a játékvezetőknek is: ha jól vezetsz, van esélyed következő feladatra, ha hibázol, nincs. Így azok a játékvezetők kapnak lehetőséget a legfontosabb mérkőzéseken, akik a tornán a leginkább meggyőző teljesítményt nyújtották.
– Ez határozza meg, ki vezeti a döntőt?
Kassai Viktor: – Alapvetően igen, de ott van például a francia Clément Turpin esete, aki három sikeres mérkőzést követően kényszerült hazautazni, mert a francia válogatott bekerült az elődöntőbe – így a FIFA íratlan szabályai szerint már csak otthonról figyelhette az elődöntőt és az érmekért zajló csatákat.
Szabó Zsolt: – Ugyanez igaz Fernando Rapallinire, az argentin játékvezetőre – a torna közben senki sem tudja, mely csapatok jutnak a döntőbe. Az ő esélyeit az is csökkentette, hogy legutóbb, kétezertizennyolcban éppen argentin játékvezetőre bízták a döntőt, és szinte kizárható, hogy kétszer egymás után ugyanabból az országból érkező bíró kapja a döntőt.
– Mérkőzést szinte mindenki kapott – a kevés kivételek egyike a nagykárolyi Kovács István.
Kassai Viktor: – Katarba mind a harminchat játékvezető úgy érkezett, hogy esélye van sípba fújni, de erre heten egyáltalán nem kaptak lehetőséget. Az elmúlt vébékhez hasonlóan a FIFA most sem közölte előre, kik lesznek a tartalékok, akik bár közelről nézhették a meccseket, kissé csalódottan térhettek haza. Amikor István először kapott a tornán tartalék-játékvezetői feladatot, még bíztam benne, hogy vezethet is mérkőzést, de az idő múlásával világossá vált, nem így lesz. Együttérzek vele, de a feladat adva van: a következő három és fél évben meg kell győznie a FIFA játékvezetői bizottságát, hogy fontosabb szerepet kapjon kétezerhuszonhatban.
Szabó Zsolt: – Meglepett ez a történet. Jól vezetett a BL-ben, rábízták az először megrendezett Európa-konferencialiga döntőjét. Alig emlékszem hasonlóra, hogy valaki ott van a tornán, de nem vezet meccset, talán csak a svéd Martin Hansson esete ugrik be. Ő vezette a francia–ír pótselejtezőt, amelyen nyilvánvaló kezezést követően született gól döntötte el, hogy a franciák mehetnek a kétezertízes tornára, az írek pedig nem, így érthető volt, hogy bár a vébére elutazott, mérkőzést nem bíztak rá.
– A legtöbb témát a játékvezetéssel kapcsolatban még mindig a VAR szolgáltatja. Jól vizsgázott a rendszer ezen a világbajnokságon? Hogyan lehetne még jobbá, hasznosabbá tenni?
Szabó Zsolt: – Van egy kis szívfájdalmam, noha az elsők között kardoskodtam a VAR mellett. Amikor azt méricskélték, hány milliméteren múlt, hogy nem volt kint a labda, midőn Japán gólt szerzett Spanyolország ellen, úgy éreztem: az informatikusok, a matematikusok egyet előre-, a labdarúgó-játékvezetők egyet hátraléptek a futball rendszerében. Jól emlékszünk a fotókra, mémekre, amelyek azokban a napokban bejárták az internetet, és bár a számítógép döntését elfogadom, nekem ez az egész kicsit életidegen a labdarúgástól. Talán régimódi vagyok, de amikor a játékvezető csak a saját szemére hagyatkozhatott, százból százszor kirúgást ítélt volna abban a helyzetben, és lehet, hogy a számítógép szerint tévedek, tudom, hogy chip van a labdában, és elfogadom a döntést – mégis számomra kicsit szívfájdító ez az egész. Mert nekem a játékvezetés nem csupán abból áll, hogy pontosan tudom a szabályokat, és azokat a megfelelő pillanatban helyesen alkalmazom is, hanem ahogyan mi magunk között mondani szoktuk, menedzseljük a mérkőzést – érzék kell ahhoz, hogy az adott pillanatban eltaláld, mire van szükség, hogy a mérkőzés rendben, nyugalomban mehessen tovább. Minél többet használjuk a számítógépet, annál inkább kihalnak az igazi egyéniségek. Erről egészen konkrét, közeli példát mondhatok. Puhl Sándor talán nem tudta fejből mondani a szabálykönyvet, de úgy vezette a mérkőzést, úgy irányította az eseményeket, hogy a vitatható döntést is elfogadta tőle mindenki. És ez a titok, ehhez nem kellett neki számítógép. Nekem az a fontos, hogy ne a gépek vezessék a mérkőzést, hanem egy ember, aki érti és érzi, mire van szükség, hogy a játék, a játékos legyen főszerepben.
Kassai Viktor: – A világ legelismertebb szaktekintélyei éveken át tesztelték, mikor és hogyan használják a VAR-rendszert. Hogy ne túl sokszor szakítsa félbe a játékot, de amikor igazán fontos, lépjen közbe – ehhez ki kellett dolgozni egy alapszabályrendszert. Hiba még így is lesz, és mindig a játékvezetői tévedés lesz másnap a címlapokon, a helyes döntés mindenkinek természetes. A technika segítségével egyetlen lesről született gólt sem adtak meg a hatvannégy mérkőzésen, sőt, az úgynevezett félautomata rendszerrel jelentősen felgyorsult egy-egy vitatott leshelyzet eldöntése. A VAR használatával a kapitális bírói hibák lehetősége szinte kizárható. Diego Maradona ezerkilencszáznyolcvanhatban kézzel ütötte a kapuba a labdát, ma elképzelhetetlen, hogy hasonló esetben gólt ítéljenek. A döntőben az argentinok harmadik góljánál a labda talán annyival volt a gólvonal mögött, mint kétezertízben, amikor az angol Frank Lampard lövése után a labda lepattant a lécről, de akkor a technika még nem segíthetett a játékvezetőnek. Ma már igen. Ha esetleg a játékvezető nem látta volna tisztán, mi történt, a gólvonal-technológia közreműködésével megadta volna azt a gólt. Ezen a világbajnokságon sokszor kritizálták a VAR-rendszert, de az mindenképpen a javára írható, hogy legalább húsz-huszonöt súlyos hiba kijavítása volt lehetséges a VAR-szobából, amely igazságosabbá tette a mérkőzések kimenetélét.
– Mennyire volt meglepő, hogy Szymon Marciniak vezette az Argentína–Franciaország világbajnoki döntőt?
Szabó Zsolt: – Az európai színtéren jól ismert játékvezető, ráadásul a magyar–lengyel barátság miatt nagyon szurkoltam neki. Külön öröm az a sporttörténeti pillanat, hogy egyik asszisztense, Tomasz Listkiewicz döntőn lengethetett ugyanúgy, mint az édesapja, Michal Listkiewicz ezerkilencszázkilencvenben. Misit jól ismerjük, hiszen Budapesten tanult, jól beszél magyarul, Nagy Miklós korábbi jb-elnök mutatott be neki több mint húsz éve, régi barátság fűz hozzá. És az is eszembe jut, hogy milyen fontos a sportdiplomácia a játékvezetés területén, Michal Listkiewicz tapasztalatára számít a lengyel futballszövetség és az UEFA is – megfelelő háttér nélkül senki sem juthat ilyen messzire. Nyilván nem volt hátrány, hogy Michal korábban volt az UEFA- és a FIFA-jb tagja is.
– Ide kapcsolódik, hogy egymás után ez volt a harmadik világbajnokság, amelyen labdarúgásunkat nem képviselte magyar játékvezető.
Kassai Viktor: – Én már egy ideje nem a magyar futballban dolgozom, így ehhez nem tudok hozzászólni...
Szabó Zsolt: – A lengyel példa a legjobb! Az MLSZ jb az elmúlt tíz évben nem készült fel arra, hogy mi történik, ha Kassai Viktor egyszer abbahagyja a játékvezetést. A vébére a BL-ben szereplő legjobbak mehetnek, nekünk ma nincs ilyen játékvezetőnk. Amikor Puhl Sándor döntőt vezetett, Szepesi György a FIFA végrehajtó bizottságának, Palotai Károly a FIFA-jb-nek volt a tagja. Amikor Kassai Viktor elődöntőt vezetett, Vágner László kiváló kapcsolatot ápolt a FIFA-jb, az UEFA-jb tagjaival. Ma Csányi Sándor MLSZ-elnök a FIFA, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, de a magyar játékvezetés érdekeit senki sem képviseli a nemzetközi szövetség illetékeseinél. Egyedül Kassai Viktornak van esélye arra, hogy a legmagasabb szinten képviselje a magyar játékvezetést, de neki most az a feladata, hogy a bolgár játékvezetőket menedzselje. Szymon Marciniak mutatta meg nekünk: a lengyelek kihasználják, hogy vannak tapasztalt, nemzetközileg elismert szakembereik.
| Számos esetben (gólnál, szabálytalanságnál) fel lehetett tenni a kérdést: jól döntött-e a játékvezető? A katari világbajnokság vitás esetei közül ötöt emeltünk ki. |
Ecuador–Katar: Enner Valencia meg nem adott góljaA nyitó meccs harmadik percét követő huzavona után érvénytelenítették az ecuadori Enner Valencia elsőre szabályosnak tetsző gólját a házigazda Katar ellen. Több sem kellett, a közösségi médiában csalást kiáltottak, és mindenkiben felrémlett a 2002-es vb, amelyen túlzottan is segítették a társházigazda Dél-Koreát a játékvezetők. A nézők a tévében és a helyszínen sem láthatták a perdöntő felvételt, az animációs képek azonban minden kétséget kizáróan megmutatták, hogy les volt. A VAR-szobában jó döntést hozott társaival a lengyel Tomasz Listkiewicz, akit aztán a döntő partjelzőjeként láttunk viszont. |
Japán–Spanyolország: Tanaka Ao góljaMiután 48 percig nem sok köze volt Japánnak a Spanyolország elleni utolsó csoportmeccshez, mindenkit sokkoltak a távol-keletiek, hogy két perc alatt fordítottak. A második gól, Tanaka Aóé azonban óriási vitát váltott ki, mert szabad szemmel úgy látszott, a gólt előkészítő Mitoma Kaoru az alapvonalon túlról kanalazta vissza a labdát. Hosszas számítógépes ellenőrzés következett, a VAR-szoba végül arra jutott, hogy nem volt kinn a labda. De erről csak órákkal a meccs után tett ki bizonyító erejű – bár sokak szerint manipulált – fotót a FIFA. |
Uruguay–Ghána: Edinson Cavani fellökéseKülönös szemlélettel vezette az utolsó csoportkörben az Uruguay–Ghána meccset a német Daniel Siebert, aki az első félidőben nevetséges tizenegyest adott Ghánának, majd a másodikban kétszer sem ítélt a dél-amerikaiaknak. A második volt fájóbb, mert a 2–0-ra vezető uruguayiaknak még egy gól kellett volna a továbbjutáshoz, és amikor a 93. percben a tizenhatoson belül Alidu Seidu fellökte Edinson Cavanit, a játékvezető visszanézni sem volt hajlandó az egyértelmű tizenegyesnek tetsző esetet. Nem csoda, hogy a csatár a lefújás után dühében feldöntötte a VAR-monitort. |
Argentína–Horvátország: 11-es Julián Álvarez javáraNem vitás, hogy új mederbe terelte a mérkőzést, és vélhetően alapvetően befolyásolta az elődöntőt, amikor a 34. percben, gól nélküli állásnál Argentína büntetőhöz jutott, amelyet Lionel Messi értékesített is. Enzo Fernández jó indításával lépett ki Julián Álvarez, aki a tizenhatoson belülre érve ütközött a kapus Dominik Livakoviccsal. Kicsit olyan volt a helyzet, mint a Formula–1-ben, amikor egymást löki ki két versenyző, és mindenki azon vitázik, ki volt a hibás. Talán ezt is minősíthették volna „versenybalesetnek”, és mehetett volna tovább a játék. |
Argentína–Franciaország: Lionel Messi gólja a hosszabbításban A lefújás után a többség elégedetten nyilatkozott Szymon Marciniak lengyel játékvezetőről, utóbb azonban kiderült egy s más. A német sport.de közölt egy képet, amely szerint szabálytalan volt Lionel Messi hosszabbításban szerzett gólja, mert mielőtt betalált, két argentin csere belépett a pályára, mivel azt hitték, hogy már Lautaro Martínez lövése után gól születik, de Messi csak a kipattanót értékesítette. A szabálykönyv szerint érvényteleníteni kell ilyenkor a gólt – ha a játékvezető észreveszi az esetet. Azt is utóbb szúrták ki, hogy a harmadik francia gól előtt Dayot Upamecano kézzel ütötte a labdát Kylian Mbappé elé, akinek a lövésénél szintén kézzel ért a labdába Nicolás Otamendi – azt már észrevette Marciniak, és büntetőt ítélt. Otamendit egyébként a 79. percben ki kellett volna állítani, amikor Randal Kolo Muani karját visszahúzta, majd hátulról fellökte. |
Sipmester Fesztivál
Elkészült a Sípmester Fesztivál szombati játéknapjának részletes programja.
Elkészült a Sípmester Fesztivál szombati játéknapjának részletes programja.
Sipmester Fesztivál
Utoljára 2020-ban került megrendezésre a Sípmester Fesztivál Budapesten a Ludovika Arénában.
Utoljára 2020-ban került megrendezésre a Sípmester Fesztivál Budapesten a Ludovika Arénában. Sajnálatos módon a pandémiás helyzet nem tette lehetővé az utóbbi 2 évben ennek a remek hagyománynak a folytatását, de januárban ismét összemérik erejüket a sípmesterek.
Csongrád-Csanád megye gőzerővel készül a rendezésre, méltó házigazdái szeretnének lenni a XVI. Sípmester Fesztiválnak, ahol a 19 megye, illetve Budapest játékvezetői válogatottja méri össze labdarúgó tudását.
Ennek érdekében már több hónapja elindultak az előkészületek, a szervező csapat éjt nappallá téve azon fáradozik, hogy a Szegedre látogató vendégek egy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak.
Számtalan újdonsággal is készülnek a kétnapos torna során, de erről – egyelőre – nem szerettek volna nyilatkozni az érintettek.
A torna 2023. január 7-8-án kerül lebonyolításra a nemrég átadott, csodálatos – 8346 néző befogadására alkalmas – Pick Arénában. Különlegesség, hogy a felek két – közvetlen egymás mellett felállított – játéktéren mérik majd össze tudásukat.
A szervező csapat, élén Kalmár Lászlóval, a Csongrád-Csanád megyei Játékvezetői Bizottság elnökével, valamint Vereska Mátyással, a Szervezőbizottság vezetőjével bejárta az Arénát is, és konstatálták, hogy minden feltétel adott, hogy egy emlékezetes hétvégét töltsenek a napfény városában a játékvezetők, a megyei JB elnökök, illetve az MLSZ Játékvezetői Bizottságának meghívott vezetői.
A legtöbb csapat már pénteken megérkezik a helyszínre annak érdekében, hogy másnap – a csoportküzdelmek során – kipihenten vághassanak neki a mérkőzéseknek.
A 20 csapatos mezőny tagjai 4 db 5 fős csoportban mérkőznek meg egymással. Az első két helyezett vasárnap a felsőházban szerepel, a többiek pedig az alsóházban küzdenek meg a 9-20. hely valamelyikéért.
Szombat este a Szent Gellért Fórum látja vendégül a sporikat egy Gálavacsora keretein belül, ahol – többek között – kisorsolásra kerülnek a felsőház párosításai. Ez az esemény remek lehetőség arra, hogy a rég nem látott ismerősök újra köszöntsék egymást, valamint hogy új barátságok alakuljanak ki a zenés-táncos mulatság során.
Vasárnap folytatódnak a küzdelmek, eldől, hogy ki milyen eredménnyel zárja a kétnapos tornát.
A bronzmérkőzés, valamint a döntő előtt – a szokásoknak megfelelően – egy gálamérkőzés színesíti a programot. A résztvevőket – egyelőre – még homály fedi, a szervezők szeretnék, ha ez meglepetés lenne.
Az egész Csongrád-Csanád megyei játékvezetői társadalom, valamint az Igazgatóság szívén viseli az esemény sorsát, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ebben a nem könnyű gazdasági helyzetben olyan élménnyel gazdagítsák a résztvevőket, amire még évek múltán is szívesen emlékeznek vissza.
Az ilyen jellegű események kapcsán sokszor elhangzik, hogy az eredmény másodlagos, de erre a fesztiválsorozatra ez hatványozottan igaz. Persze, mindenki szeretné megtörni Bács-Kiskun megye hegemóniáját (az elmúlt 3 alkalommal ők bizonyutak a legjobbnak), de a jókedv, az élmények ennél fontosabbak.
Megyei játékvezetés
Három éve volt utoljára ünnepi vacsora.
Három éve volt utoljára ünnepi vacsora. Nem csoda, hogy mindenki várta már, hogy újra közösen zárja az évet a játékvezetői család. A helyszín és a hangulat a régi volt, de azért újdonság is akadt a Hajdú-Bihar megyei sporik évadzáró bálján.
Este hatra hívták a vendégeket a bankett szervezői és a ők szépen szállingóztak is a hét órás tervezett megnyitó előtt. Mivel mindenki időben megérkezett, ezért az ünnepi beszédekre és a díjátadásokra egy picivel korábban, háromnegyed hét tájban sor kerülhetett. Kellett is a korábbi kezdés, mert bő háromnegyed órát is eltartott az ünnepi rész.
Először Horváth Róbert, az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy nagyon örül, hogy három év után ismét sikerül bállal zárni az évet. Továbbá megjegyezte, hogy nehéz és hosszú éven vannak túl a hajdú-bihari játékvezetők. Ennek részleteibe nem kívánt belemenni, csupán a májusi elnökváltás körüli eseményekre tért ki. Ezzel kapcsolatban külön kiemelte, hogy szerette volna, ha Sápi Csaba, a korábbi elnök is részt vesz a vacsorán, de ő másképp döntött, amely döntésével kapcsolatban egy levelet is küldött a bálozóknak. Ezt a jelenlegi elnök fel is olvasta a jelenlévőknek.
Ezt követően, a meghívott vendégek köszöntésére került sor. Először is „A múlt tisztelete nélkül, a jelent nem érdemeljük és a jövőt nem építhetjük” – gondolat jegyében, a korábbi évtizedek meghatározó játékvezetőit, ellenőreit köszöntötték. Elfogadta a meghívást Koroknai József, Csáki Béla, Németh Vilmos és Kiss János is. Meghívták, de egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni Divinyi Béla, a bizottságot huszonnyolc éven keresztül vezető korábbi elnök. Felesége állapota miatt, szintén nem tudott részt venni Pataki Gyula.
A társ megyék képviseletében köszöntötte a jelenlévőket Dr. Jekő József Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Márkus Péter Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és Agócs János Jász-Nagykun-Szolnok megyéből.
Az ünnepi beszédeket először a hölgyek köszöntése követte. A jelen lévő játékvezetők és ellenőrök, egy-egy szál rózsával köszönték meg az év közbeni támogatást párjaiknak.
Ezután jöhetett a díjátadások sora. Első alkalommal kerültek átadásra a Hajdú-Bihar Megyei Játékvezető Akadémiát elvégző kollégák részére oklevelek. Sovány Liza, Szabó Péter, Vilmányi Simon és Molnár László Máté vehetett át ilyen elismerést.
Az jubiláló játékvezetők az öt éveseknek adott bronzéremtől, az ötven éve vizsgázottaknak járó kupákig vehettek át díjakat, okleveleket. (A részletes lista a cikk végén található.)
Emlékplakettet vehetett át két kolléga, akik közül Veizer Roland idén, míg Berettyán Péter két éve fejezte be aktív játékvezetői pályafutását.
Az éves teljesítményükért minden egyes osztályból két játékvezető kapott kupát, valamint díjazták az év legjobb asszisztensét Kiss Borókát és az év újoncát, Sovány Lizát is. A 36 év feletti legjobb játékvezető Gulyás Sándor lett, míg a 36 év alatti kategóriát Varga György nyerte el.
Egy új kategória is kialakításra került. Ebben a kollégák is megszavazhatták, hogy szerintük közülük ki a legjobb. Ebben szoros verseny volt, de a legtöbb első szavazat és ezzel a díj is Forgács Krisztiánhoz került.
A vacsora ezúttal is svédasztalos volt, ahol mindenki megtalálhatta a kedvére való fogást. A minőség mellett, a mennyiséggel sem volt probléma.
A kalóriák feldolgozására Stempel László sietett a társaság segítségére, aki hajnal kettőig tudta a táncparketten tartani a játékvezetőket és hozzátartozóikat. Többek között olyan kiváló slágerekkel, mint a Korda-féle Reptér. S bizony sokszor úgy érezték a szórakozni vágyók, hogy „Az éjjel soha nem érhet véget”.
Bízunk benne, hogy az est végére kialakult, abszolút pozitív hangulat, jó hatással lesz a jövő évi teljesítményekre is.
A 2022-es év díjazottjai:
A Hajdú-Bihar Megyei Játékvezető Akadémia elvégzéséért oklevelet kapott:
Sovány Liza,
Szabó Péter,
Vilmányi Simon,
Molnár László Máté.
5 éves jubileum:
Kovács László.
10 éves jubileum:
László János,
Kovács Zoltán,
Nagy Norbert.
15 éves jubileum:
Darányi Antal,
Nagy Tamás Mihály.
20 éves jubileum:
Gyarmati Imre,
Papp János,
Percze Zsolt,
Vadon Tamás,
Zámbó Tamás,
Nazsa Tamás.
25 éves jubileum:
Mező Sándor,
Orosz János.
35 éves jubileum:
Kiss János.
40 éves jubileum:
Németh Vilmos.
50 éves jubileum:
Koroknai József,
Csáki Béla.
55 éves jubileum:
Pataki Gyula.
Befejezte aktív pályafutását és emlékpakettet kapott:
Veizer Roland,
Berettyán Péter.
Éves teljesítményért díjazottak:
megyei I.: Forgács Krisztián, Orosz János
megyei II.: Lévai Zoltán, Dr. Kiss Attila,
megyei III.: Czibere Bálint, Karsai Bálint,
megyei egyéb: Farkas Balázs, Borkó Zoltán,
legjobb asszisztens: Kiss Boróka,
legjobb újonc: Sovány Liza,
az országos keret legjobbja: Kövér Tamás,
a legjobb ellenőr: Bendik Gábor.
2022 legjobb játékvezetője a kollégák szavazata alapján:
Forgács Krisztián.
36 év alatti legjobb játékvezető:
Varga György.
36 év feletti legjobb játékvezető:
Gulyás Sándor.
Megyei játékvezetés
A hagyományoknak megfelelően bállal búcsúztatták az évet a megyei labdarúgó-játékvezetők Kisvárdán.
A hagyományoknak megfelelően bállal búcsúztatták az évet a megyei labdarúgó-játékvezetők Kisvárdán.
December 10-én, szombaton együtt báloztak a megyei focibírók a kisvárdai Parish Bull-ban, a hozzátartozókkal és a meghívottakkal együtt közel kétszázan. A bált a Szabolcs Megyei Labdarúgó Játékvezetőkért Alapítvány elnöke, Sipos László nyitotta meg. Dr. Jekő József, a megyei JB elnöke üdvözölte az igazgatóság részéről Kvaka Árpádot, Jász-Nagykun-Szolnokból Paróczai Dezső JB elnököt, Borsod-Abaúj-Zemplénből Dr. Varga Zsoltot és Márkus Tamást.
Mint minden évben, így idén is a díjak kiosztása követte a köszöntők sorát. Először a jubilánsok vehették át elismeréseiket.
Különlegesen ritka jubileumhoz érkezett Labancz András, aki 50 éve működik játékvezetőként/ellenőrként.
35 éve van a játékvezetői pályán:
Ficze István
30 éves jubileumát ünnepelte:
Szabó István
25 éves jubileumhoz érkezett és aranysípot kapott:
Benkő Róbert, Bíró Csaba, Mónus Gábor, Takács Attila
20 évvel ezelőtt vizsgázott:
Ésik István, Hegedűs Csaba, Homonai Péter, Knobloch Sándor, Papp Ferenc
15 éves jubileumhoz érkezett:
Gáspár Tamás, Tóth István.
10 éve tette le a játékvezetői vizsgát:
Anda István, Harsányi Csaba, Jurkinya Tamás, Kiss Petra, Lipták Tibor, Luzsinszki Levente, Nagy Sándor, Parádáné Demeter Enikő, Rácz Tamás, Sási József, Szikszai Sándor, Szilágyi András, Szopkó Péter, Valu Tibor
Kvaka Árpád igazgató úr jutalmat adott át Sipos László kuratóriumi elnöknek, az elmúlt években végzett kiemelkedő munkája elismeréséül.
Ezt követően jöhetett a három kiemelt jelentőséggel bíró kupa, melyek között új díjak is szerepelnek ettől az évtől a megyei JB elnökségének döntése alapján.
A nagy hagyományokkal rendelkező “Az Év Játékvezetője” díjat 2022-ben Veres János vehette át.
Az új díjak közül az egyik, melyet első alkalommal adott át a megyei JB, “Az Év asszisztense”. Munkájának elismeréseként ebben az évben Jurkinya Tamás érdemelte ki a kupát.
A harmadik nagy kupa pedig a “Kerezsi Antal díj”. A megyei játékvezetés ikonikus alakjáról elnevezett díjat a hosszú ideje eredményesen működő, a közösségünkért odaadó munkát végzők kapják majd a jövőben (is). Ebben az évben Varga Zoltán részesült a Kerezsi Antal díjban.
Kerezsi Antal 36 éven át szolgálta játékvezetőként a megye labdarúgását. Egy ikon volt közöttünk, akire fel lehetett nézni. Sajátságos volt a futóstílusa, de végig egyenes gerinccel tette a dolgát. Az NB III-as keret markáns tagjaként bármilyen szintű meccset, tüzes rangadót rá lehetett bízni. Jellegzetes bajusza, hanghordozása, őszinte véleménye, határozott ítélkezése feledhetetlen.
Mindenkinek szívből gratulálunk és további sok sikert, jó egészséget kívánunk!
Megyei játékvezetés
December 8-án a megnyitó előadással kezdetét vette a kézpés.
December 8-án a megnyitó előadással kezdetét vette a kézpés.
Nyíregyházán, a FILO Focicsarnok előadótermében, közel 30 fő jelenlétével tartotta meg első foglalkozását az MLSZ Sz-Sz-B Megyei Igazgatóság Játékvezető Bizottsága. A hallgatókat Dr. Jekő József JB elnök, Kvaka Árpád igazgató úr, Takács János JB elnökségi tag, valamint Karakó Ferenc FIFA-játékvezető is köszöntötte.
A részletes tájékoztatót Sándor Csaba NB III-as játékvezető (toborzási felelős), valamint Szilágyi Norbert instruktor tartották.
A képzés online és jelenléti foglalkozásokon zajlik majd, a tanfolyamot sikeresen elvégzők 2023 márciusában már el is kezdhetik játékvezető karrierjüket.
Játékvezetőkről
Változott az MLJT Bál helyszíne!
Tisztelt Tagtársaink!
Kicsit megkésve, de megérkeztek a megyéktől a visszajelzések az Országos Játékvezető Bálon részvevők létszámát illetően.
Kiderült, hogy lényegesen többen jelentkeztetek, mint amennyit az előzetes felmérő számai tükröztek.
Az is kiderült, hogy a megnövekedett létszám befogadására nincs elegendő teremkapacitása a Mercure Hotelnek.
Nem szeretnénk senki jelentkezését visszautasítani, ezért az MLJT elnöksége úgy döntött, új helyszint keres a bál megrendezésére.
Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a nehézségek ellenére sikerült olyan szállodát találni, mely árkategóriában elfogadható, közel áll az
előző ajánlathoz és elegendő kapacitással bír a közel 300 fős rendezvény befogadására is.
Az MLJT elnöksége a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Budapest Sportaréna szomszédságában elhelyezkedő Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest Ifjúság u. 1-3 szállodát választotta, mely a Déli, illetve
Keleti pályaudvarról tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető.
Az időpont változatlan, 2023. január 13 péntek 19:00 óra.
Sikerült elérmünk, hogy a kétágyas szoba ára ne változzon, az továbbra is 22 000.- Ft két fő részére.
A szállásfoglalás továbbra is az MLJT-n keresztül történik. A számlát mindenki a szállodában a távozást megelőzően egyénileg kell, hogy rendezze.
Sajnos a folyamatosan emelkedő infláció hatása miatt a vendéglátás, (svédasztalos vacsora, illetve 5 órás korlátlan alkoholos italcsomag) ára 3000.- Ft-tal többe kerül.
Így a részvételi díjak az alábbiak szerint alakulnak:
MLJT tagnak, akinek a tagdíja 2022 évig bezárólag rendezett, 13 000.- Ft
Minden más résztvevőnek 18000.- Ft/fő
Nem szeretnénk senkit kényszeríteni a plusz költségek elfogadásába, ezért kérünk minden résztvevőt, hogy a megyéjében bállal kapcsolatban megbízott személyt keresse meg. Erősítse meg, pontosítsa részvételi
szándékát.
Nincs sok időnk a várakozásra.
A megyei kontaktoktól december 20 éjfélig várom a visszajelzéseket, tehát ne az utolsó pillanatban döntsetek.
Megyei kontaktok:
Baranya: Maml Zoltán
Bács: Holczimmer Arnold
Békés: Medovarszki János
BLSZ: Török Zsolt
Borsod: Berényi Ákos
Csongrád: Kalmár László
Fejér: Sári Csaba
Győr: Dr. Tóth-Tolnay Annamária
Hajdú: Horváth Róbert
Heves: Kelemen Attila
Jász: Dr. Paróczai Dezső
Komárom: Erős Gábor
Nógrád: Pap István Balázs
Pest: Jakab Árpád
Somogy: Kiss Szabolcs
Szabolcs: Dr. Jekő József
Tolna: Kis Zoltán
Vas: Kóbor Péter, Gaál Ákos
Veszprém: Kaibás Dezső
Zala: Varga László
Amennyiben a báli részvétel mellett döntesz, kérünk lehetőségedhez mérten tombolatárgy felajánlásával emeld a rendezvény színvonalát.
Köszönettel: MLJT elnöksége
Kassai Viktor
Ha egy nő lehet buszvezető vagy miniszterelnök, miért ne lehetne játékvezető?
Ha egy nő lehet buszvezető vagy miniszterelnök, miért ne lehetne játékvezető?
A VAR bevezetése valóban felért egy forradalommal a labdarúgásban és a játékvezetésben Kassai Viktor szerint. A világszerte ismert magyar focibíró úgy véli, a Katarban bemutatkozó női játékvezetőket még szoknia kell a nézőknek és talán a játékosoknak is, de megérdemlik a bizalmat, hiszen a szorgalom, a tehetség, a jó ítélőképesség nem nemfüggő. A Magyar Hírlapnak adott interjúban Kassai Viktor beszélt a bírók személyiségjegyeiről, a stadionban és azon kívül rájuk nehezedő nyomásról és a jövőről is.
– Napokig téma volt, hogy Cristiano Ronaldo beleért-e Bruno Fernandes lövésébe, ami az uruguayi kapuban kötött ki. A vitát végül egy labdában lévő műszer segített eldönteni, amiről azt lehetett olvasni: annyira érzékeny, hogy a legapróbb irányváltást is képes jelezni. Újabb, a játékvezetést érintő forradalmi változás küszöbén állunk?
Túlzás lenne ezt forradalmi újításnak nevezni. A VAR bevezetése valóban felért egy forradalommal a labdarúgásban és a játékvezetésben. Ahhoz képest az, hogy beleteszünk-e még valamilyen csipet a labdába, már nem tűnik rendkívülinek. Ahogy a világ, úgy a labdarúgás is folyamatosan változik, a technikai fejlődés nyilvánvalóan rendszeresen újításokat hoz, de korábban is voltak korszakos szabálymódosítások. Gondoljunk például arra, amikor bevezették a játékoscsere lehetőségét, a sárga és piros lapok használatát vagy a kilencvenes évek elején a hazaadás megszüntetését. Persze, akkor még ki gondolt arra, hogy GPS-jeladókkal elemzik majd a mérkőzések közben a játékosokat a kispadról, vagy hogy pókkamerán nézhetik a tv-nézők az eseményeket. Ma nem tudhatjuk, milyen lesz a labdarúgás és a játékvezetés mondjuk 2050-ben.
– Eltűnnek a bírók a pályáról?
Ugyanezt a kérdést akár az edzőkkel kapcsolatban is fel lehetne tenni, hiszen az előbb említett GPS-nek és a játékosokat elemző kameráknak köszönhetően olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre a játékosokról, hogy azt hihetnénk, idővel az edzők helyett az elemzők fogják összeállítani a csapatokat. De nem hiszek ebben! A statisztikusok szerepe egyes döntésekben tovább fog nőni, mert a számításaik alapján könnyebb lehet megítélni mondjuk, hogy kit, mikor cseréljünk le, vagy hová lőjük a 11-est. Ezek azonban csak kiragadott szituációk, egy edzőnek ennél nagyobb szerepe van egy csapat életében, ahogy a játékvezetés sem csak arról szól, hogy kint volt-e a labda vagy bent. Egy játékvezető a puszta jelenlétével is hat a játékosokra és a játékra. Az emberi tényezőt, a vezetői karaktert semmilyen rendszerrel nem lehet kiváltani.
– A katari világbajnokság újat hozott a nemek közti egyenlőség tekintetében is. Megjelentek a női játékvezetők. A foci ugyanakkor egy férfiasnak tartott sportág. Milyenek az esélyeik a nőknek?
Igen, a női játékvezetés még nem mindenhol teljesen elfogadott. De ha egy nő lehet buszvezető vagy miniszterelnök, miért ne lehetne játékvezető? Valaha ezek is furcsának tűntek, aztán természetessé váltak. Senki sem születik bírónak, a szabályokat meg lehet tanulni. A szorgalom, a tehetség, a jó ítélőképesség pedig nem nemfüggő, legfeljebb fizikai téren vannak különbségek. Ha egy női játékvezető fizikálisan és szakmailag ugyanazt a szintet képviseli, mint a férfi társai, akkor kapja meg az esélyt a mérkőzéseken! A legnagyobb akadályt szerintem az előítéletek jelentik. A labdarúgás 150 éves történetét valóban férfidominancia jellemzi, a pályán is 22 mindenre elszánt férfi mérkőzik meg, akiknek nyitottaknak kell lenniük arra, hogy alkalomadtán nő vezeti a meccsüket. De ha a női kollégák nem kapják meg a bizonyitásra a lehetőséget, akkor biztosan nem is fogja a közeg elfogadni őket.
– Azért férfiként sem lehet könnyű. A „Szemüveget a bírónak!” a legszelídebb bekiabálás, amivel egy-egy meccsen találkozni lehet.
A pálya mindenki számára kemény hely. A stadion egy olyan közeg, amelyben mindenki győzni akar, és ennek érdekében minden lehetőséget kihasznál: a játékosok keresik a kiskapukat, feszegetik a határokat, mert eleve úgy nevelik őket, hogy járjanak túl ne csak az ellenfél, de a bíró eszén is. Az apró stikliket, a színészkedést és olykor a durvaságot egyaránt fel kell ismernie egy játékvezetőnek. Ráadásul úgy, hogy folyamatosan nyomás alatt tartják őt a játékosok, az edzők, sőt a nézők is állandó kritikát mondanak róluk. A mi szakmánkban nincsenek pszichológusok vagy mentálterapeuták, akik segítenének. Aki nem képes önmagában megbirkózni azzal a nyomással, ami a játék közben és az után – különösen a közösségi médiában – rá nehezedik, kihullik. Úgy is mondhatjuk, hogy a játékvezetésben sajnos ez a természetes szelekció.
– Kétségkívül kell egyfajta határozottság, tiszteletet parancsoló erő ahhoz, hogy az ember jó játékvezető lehessen. Ezt „otthonról” hozza? Úgy értem, Kassai Viktor a magánéletben is gyakran a sípjához nyúl?
Minden játékos és játékvezető magával visz valamit a karakteréből a pályára, de ez nem azt jelenti, hogy egy csapatkapitány vagy egy bíró a hét 168 órájában vezető személyiség. A mérkőzés 90 percében viszont csak akkor lehet valaki kiváló játékvezető, ha bizonyos személyiségjegyeit, mint a határozottság, a problémamegoldó készség vagy az empátia kiviszi a pályára, és ott a kellő időben meg tudja villantani. Egy jó bíró nem akar a középpontban lenni, de azoknak sincs igaza, akik szerint láthatatlannak kell lennie. Egy kiváló játékvezető tudja azt, mikor kell az észrevétlenségből előlépnie, és láthatóvá válnia.
Játékvezetők statisztikái
Nagyon vegyes képet mutat az NB. II-ben közreműködő játékvezetők lapstatisztikája.
Nagyon vegyes képet mutat az NB. II-ben közreműködő játékvezetők lapstatisztikája.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Berényi Tamás | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Dolnegó Bálint | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Németh Ádám László | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Szilasi Szabolcs | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Zierkelbach Péter | ||||||
| Zimmermann Márió |
Játékvezetőkről
Az elmúlt időszakban sokszor volt már sérült Farkas Ádám, de most a DVTK-Siófok mérkőzés előtt sérült meg.
Az elmúlt időszakban sokszor volt már sérült Farkas Ádám, de most a DVTK-Siófok mérkőzés előtt sérült meg.
A bemelegítés közben sérült meg a FIFA jelvényes játékvezető, így helyette Kovács Imre vezette a mérkőzést.
Imre fizikai állóképességével korábban már foglalkoztunk, de a TV felvételén is látszott, hogy a 65-70 perc környékén elfáradt, így ez a teljesítmény méltatlan volt az NB. II-es mérkőzéshez.