Megyei játékvezetés
Közel száz fő nagyon jól szórakozott a Komárom-Esztergom Vármegyei Játékvezetői Bizottság bálján.
Közel száz fő nagyon jól szórakozott a Komárom-Esztergom Vármegyei Játékvezetői Bizottság bálján.
16 jubileumot ünneplő kollégát Erős Gábor JB. elnök köszöntötte, míg a hetek óta tartó szavazás győztesei is átvehették különdíjaikat.
Az év újonca: Kiss Dominik
Az év legjobb 25 év alatti játékvezetője: Kreitl Tamás
Az év asszisztense: Frank Viktor
Az év játékvezetője: Drabon Barnabás
VIP vendégek: Khéner László megyei igazgató és Popovics György megyei társadalmi elnökség tagja
A közelmúltban elhunyt egykori játékvezető, Csejtei Istvánról elnevezett példaképdíj díjazottja: Baranyai László.
Külön elismerésben részesült az NB III-as keretbe nyáron felkerült Büki Gábor és a néhány hete NB III-as kerettag Drabon Barnabás és Frank Viktor.
Vendégek szórakozásáról DJ, tombola és selfiegép gondoskodott.
Elmondható, hogy egy "Erős" megye, erős bálja volt....
Botrány
2023. február 11-én szombaton ország több szegmenséből érkeztek megyei ellenőrök a Vecsési elefánt toronyba, ahol az MLSZ JB. ismét szakmai napot és tesztelést t
2023. február 11-én szombaton ország több szegmenséből érkeztek megyei ellenőrök a Vecsési elefánt toronyba, ahol az MLSZ JB. ismét szakmai napot és tesztelést tartott.
Elnézve a társaságot inkább volt egy nyugdíjas buli a 70+-os kollégáknak. Szokásos arcok, balerinát játszó előadók és felügyelők jelentették az MLSZ JB. színvonalát.
Nagyon sokszor leírtuk már véleményünket a megyei ellenőrzésről és körülvevő Drákói szigort játszó MLSZ.JB-ről. Hanacsek Attila uralkodása alatt már nem először alázzák meg megyei kollégákat.
Kurmai Zoltán vitte a prímet "bunkóságban" ismételten és nem először.
Felsőoktatási intézménybe dolgozva én nem tapasztaltam ilyen hatalmi villongásokat vizsgák alatt. A szépkorú Zoltánnak ideje lenne elgondolkodni a stíluson és azon, hogy személye alkalmas vajon erre a feladatra??
MLSZ JB-t képviselve emberséget kellett volna előtérbe helyezni, mert ezek az emberek tettek annyit a játékvezetésért, hogy nem ezt érdemelték. Tesztet elvenni kollégáktól a legalja volt nap folyamán. Ezután meg kijelenteni, nem bukott senki, arcpirító ferdítés.
Megyei ellenőröket úgy kell összeverbuválni, a sok felesleges munka és utazás miatt-így könnyebb lesz.
Köszönjük Zoli bácsi! Ideje lenne már visszavonulni, mert napról napra károkat okozol.
Pozitív élményben is részesültünk. A volt nemzetközi ellenőr, akik parkolópályára tettek jelenlétével emelte a színvonalat, igaz megyei ellenőrként.
Jó érzés volt látni, hogy „Csibe” szembe mer szállni szakmai kérdésekben az élet halál urával, Tóth Vencellel. A tollától megfosztott „Csibe” még mindig topon van szakmai dolgokban és mindenki el is fogadta amit mondott. Kérem szépen, ő mert véleményt mondani! Nincs is már az országos keretben….
Tapasztalhattuk, hogy az egységes ellenőrzés, mint olyan nem létezik..
Vecsésen, ami történik - nagyon jó -, hogy nem marad ott..
Telki felkészül hétvégére!
Játékvezetői statisztikák
A Kisvárda-Ferencváros mérkőzés Farkas Ádám 200. NB. I-es mérkőzése volt.
A Kisvárda-Ferencváros mérkőzés Farkas Ádám 200. NB. I-es mérkőzése volt.
A hevesi fiatalember 2003-ban tette le a játékvezetői vizsgát, 2009. tavaszán mutatkozott be az elvonalban, míg 2015-től nemzetközi keretbe került.
| Küldések száma: | 385 |
| Játékvezetőként: | 200 |
| Alapvonali jv-ként: | 124 |
| Tartalék jv-ként: | 42 |
| Videóbíró / operátor: | 19 |
| Legelső küldés az adatbankban | 2007-05-05 - Borsodi Liga Diósgyőr - Videoton - (Tartalék jv.) |
| Legutolsó küldés az adatbankban | 2023-02-11 - OTP Liga Várda SE - Ferencváros - (Játékvezető) |
| Kiosztott sárgalap: | 1007 |
| Kiosztott piroslap: | 72 |
A 200 mérkőzésből 35 meccseet vezetett a Ferencvárosnak, míg 30-at a Debrecennek, 29-es a Videotonnak és az Újpestnek.
A mérkőzésen alatt 1415 játékosnak vezetett meccset, közülük a legtöbbet, 31 mérkőzést Böde Dánielnek.
További sok sikert Ádi!
Megyei játékvezetés
Szombaton és vasárnap több helyszínen állnak helyt játékvezetőink, ellenőreink és az alapfokú tanfolyam résztvevői.
Szombaton és vasárnap több helyszínen állnak helyt játékvezetőink, ellenőreink és az alapfokú tanfolyam résztvevői.
Február második hétvégéjén való dömping várt programok terén a szabolcsi sporikra. Miközben szombaton az MLSZ JB futsal edzőtábor utolsó napján vettek részt az országos keret tagjai Telkiben, addig Vecsésen a megyei játékvezető ellenőrök az MLSZ JB által szervezett továbbképzésén készültek a tavaszra.
Ezzel párhuzamosan a nyíregyházi FILO sportcentrumban is játékvezetők voltak a pályákon. Reggel az alapfokú tanfolyam hallgatói teljesítették a fizikai tesztet Benkő Róbert felügyelete mellett, közben a műfüves teremben elkezdődött a 2023-as Szövetség Kupa, ahol a sporik kispályás válogatottja szerepelt. A délután folyamán az alapfokú hallgatók gyakorlati mérkőzéseken működtek, bent a csapatunk megszerezte a második helyet az MLSZ Sz-Sz-B Igazgatósága által szervezett tornán.
Még mindig szombat: este az NB I-ben Karakó Ferenc vezette a Debrecen-Paks mérkőzést.
Vasárnapra is jut feladat bőven, hiszen az újoncokra ezúttal Sényőn vár feladat, ahol közösen tekintik meg a hazai csapat Karcag ellen vívott első tavaszi NB III-as meccsét. Délután pedig Szilágyi Norbert asszisztál majd a Tiszakécske-Csákvár NB II-es meccsen.
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a fővárosi rangadót.
Pintér Csaba vezeti a fővárosi rangadót.
Vasas FC - Újpest FC |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-12- 17:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | ||
| Asszisztens 1: | Belicza Bence Péter | ||
| Asszisztens 2: | Berényi Ákos | ||
| Tartalék jv.: | Bognár Tamás | ||
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 130 | ||
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - OTP Liga - Kecskemét-Videoton | ||
| Kiosztott sárgalap: | 592 | ||
| Kiosztott piroslap: | 46 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 12 (hazai pályán: 5, vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 35 (hazai pályán: 28, vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - OTP Liga - Kecskemét-Videoton | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 38 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-29 - OTP Liga - Paksi FC-Vasas | ||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd 2022-10-01 - OTP Liga - Újpest FC-Várda SE 2022-11-09 - OTP Liga - Újpest FC-Videoton |
||
| A kiosztott sárgalap: | 12 | ||
| A kiosztott piroslap: | 3 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A parkolópályára tett Pillók Ádám vezeti a Puskás Akadémia - ZTE mérkőzést.
A parkolópályára tett Pillók Ádám vezeti a Puskás Akadémia - ZTE mérkőzést.
Puskás Akadémia FC - ZTE FC |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-12- 15:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Pillók Ádám | ||
| Asszisztens 1: | Albert István | ||
| Asszisztens 2: | Kóbor Péter | ||
| Tartalék jv.: | Vad II. István | ||
Pillók Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 18 | ||
| Legelső mérkőzés | 2019-05-19 - OTP Liga - Haladás-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2022-08-05 - OTP Liga - Vasas-Paksi FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 80 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 2 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 7 (hazai pályán: , vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: , vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bobál Dávid - 2021-08-07 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 3 - 2 Kálnoki-Kis Dávid - 2021-08-07 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 3 - 2 Szépe János - 2020-02-22 - Videoton - Zalaegerszeg 4 - 1 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-05 - OTP Liga - Vasas-Paksi FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2022-08-05 - OTP Liga - Vasas-Paksi FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 6 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Játékvezetők statisztikái
Vasárnap a Siófok - ETO Győr NB II-es bajnoki mérkőzésen Molnár Attila 100. mérkőzését vezeti nemzeti bajnokságunk második vonalában.
Vasárnap a Siófok - ETO Győr NB II-es bajnoki mérkőzésen Molnár Attila 100. mérkőzését vezeti nemzeti bajnokságunk második vonalában.
A tehetséges zalai játékvezető fiatalon már jelenlegi kerettagságban szerepelt, melyet több szakmai egyén (ellenőr) véleménye, ellenőrzése alapján kinőtte.
Emberi értékekben gazdag egyéniség aki Zala megye Talent programját vezeti, munkáját fiatal játékvezetők országos keretben történő felkerülése minősíti.
Reméljük az MLSZ JB "szakmai" bizottsága lehetőséget adva, NB-I es mérkőzésen is bizonyíthat Attila. Sajnos "Monyó" ennyi meccsel a háta mögött még a VAR buszba se fér be, hiszen ott ahogy látjuk nem a szakmaiság számít.
Berke Balázs példáján kiemelve Zalából még rossz játékvezető nem érkezett.
Reméljük a következő 100 NB. II. mérkőzés ér majd EGYET az NB. I-ben.
Gratulálunk Monyó! Büszke lehetsz a szakmai teljesítményedre és emberi nagyságodra..
BFC Siófok - ETO FC Győr |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2023-02-12- 14:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Molnár Attila | |
| Asszisztens 1: | Kulman Tamás | |
| Asszisztens 2: | Vörös Dániel | |
| Tartalék jv.: | Iványi Gábor | |
Molnár Attila statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 99 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-08-23 - NB. II. - Ness Hungary - Soroksár-Szeged | |
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - Merkantil Bank - Haladás-Nyíregyháza | |
| Kiosztott sárgalap: | 497 | |
| Kiosztott piroslap: | 33 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 13 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 29 (hazai pályán: 18, vendégként: 11) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: 5, vendégként: 4) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | |
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - Merkantil Bank - Haladás-Csákvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - Merkantil Bank - Haladás-Nyíregyháza | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 64 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2022-10-02 - Merkantil Bank - Ajka-Siófok | |
| A kiosztott sárgalap: | 2 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2022-08-21 - Merkantil Bank - Soroksár-Győr | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti a Debrecen - Paks találkozót.
Karakó Ferenc vezeti a Debrecen - Paks találkozót.
DVSC - Paksi FC |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-11- 19:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | ||
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Asszisztens 2: | Szalai Dániel | ||
| Tartalék jv.: | Zierkelbach Péter | ||
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 106 | ||
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 518 | ||
| Kiosztott piroslap: | 32 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 9 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 25 (hazai pályán: 17, vendégként: 8) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Kinyik Ákos - 2019-02-02 - Debrecen - Újpest FC 0 - 0 Kusnyir Erik - 2022-05-15 - MTK - Debrecen 3 - 0 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 23 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 65 (hazai pályán: 37, vendégként: 28) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Fejes András - 2019-10-19 - Felcsút - Paksi FC 4 - 2 Gévay Zsolt - 2016-04-23 - Paksi FC - Haladás 2 - 3 Simon András - 2019-03-02 - Mezőkövesd - Paksi FC 2 - 0 Szabó János - 2016-04-23 - Paksi FC - Haladás 2 - 3 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-29 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 53 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-03 - OTP Liga - Debrecen-Videoton | ||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-14 - OTP Liga - Honvéd-Paksi FC 2022-10-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC |
||
| A kiosztott sárgalap: | 12 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Hivatalosan is 200. élvonalbeli mérkőzését vezeti Farkas Ádám Kisvárdán.
Hivatalosan is 200. élvonalbeli mérkőzését vezeti Farkas Ádám Kisvárdán.
Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-11- 17:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | ||
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | ||
| Asszisztens 2: | Csatári Tibor | ||
| Tartalék jv.: | Berke Balázs | ||
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 199 | ||
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Paksi FC-Kecskemét | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1002 | ||
| Kiosztott piroslap: | 72 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 9 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 21 (hazai pályán: 9, vendégként: 12) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Izidorio Matheus Leoni - 2021-11-07 - Várda SE - Ferencváros 0 - 4 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 34 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 92 (hazai pályán: 32, vendégként: 60) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Alempijevic Aleksandar - 2013-05-12 - Győr - Ferencváros 1 - 0 Botka Endre - 2017-09-16 - Honvéd - Ferencváros 1 - 3 Leandro M. P. De Almeida - 2016-02-20 - Ferencváros - Felcsút 2 - 0 Ramirez Zambrano Cristian Leonel - 2016-04-02 - Debrecen - Ferencváros 2 - 1 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-27 - OTP Liga - Mezőkövesd-Vasas | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Paksi FC-Kecskemét | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 44 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-30 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg 2022-11-13 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros |
||
| A kiosztott sárgalap: | 8 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A Ukrajnából származó játékvezető 30. NB. I-es mérkőzését vezeti szombaton.
A Ukrajnából származó játékvezető 30. NB. I-es mérkőzését vezeti szombaton.
Kecskeméti TE - Budapest Honvéd |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-11- 14:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | ||
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | ||
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely | ||
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | ||
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 29 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Debrecen-Zalaegerszeg | ||
| Kiosztott sárgalap: | 134 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 8 (hazai pályán: 1, vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 8 (hazai pályán: 5, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Tamás Krisztián - 2020-10-31 - Honvéd - Mezőkövesd 1 - 1 | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-06 - OTP Liga - Debrecen-Kecskemét | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Debrecen-Zalaegerszeg | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 27 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-06 - OTP Liga - Debrecen-Kecskemét 2022-09-10 - OTP Liga - Honvéd-Kecskemét 2022-10-14 - OTP Liga - Kecskemét-Várda SE |
||
| A kiosztott sárgalap: | 15 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-10 - OTP Liga - Honvéd-Kecskemét | ||
| A kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti a pénteki NB. I-es találkozót.
Berke Balázs vezeti a pénteki NB. I-es találkozót.
Mezőkövesd Zsóry FC - MOL Fehérvár FC |
|||
| Forduló: | 19. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-10- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Berke Balázs | ||
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | ||
| Tartalék jv.: | Urbán Eszter | ||
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 146 | ||
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-05 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 693 | ||
| Kiosztott piroslap: | 24 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 53 (hazai pályán: 16, vendégként: 37) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Fótyik Dominik - 2017-05-27 - Vasas - Mezőkövesd 1 - 1 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 27 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 53 (hazai pályán: 18, vendégként: 35) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 8 (hazai pályán: 3, vendégként: 5) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bamgboye Funsho Ibrahim - 2020-03-14 - Videoton - Diósgyőr 1 - 1 Bamgboye Funsho Ibrahim - 2021-11-21 - Ferencváros - Videoton 3 - 0 Dos Santos Tavares Ianique - 2021-08-21 - Videoton - Várda SE 2 - 1 Elek Ákos - 2020-02-15 - Ferencváros - Videoton 1 - 0 Fiola Attila - 2021-08-21 - Videoton - Várda SE 2 - 1 Hadžić Anel - 2019-04-20 - Ferencváros - Videoton 4 - 1 Rus Adrián - 2021-02-07 - Ferencváros - Videoton 2 - 0 Serafimov Nikola - 2022-10-15 - Vasas - Videoton 2 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-05 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 58 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-11-13 - OTP Liga - Vasas-Mezőkövesd | ||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-14 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton 2022-10-15 - OTP Liga - Vasas-Videoton |
||
| A kiosztott sárgalap: | 10 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Botrány
Az MLSZ JB. vezetői nem ismerik be, hogy felesleges az ellenőri továbbképzés. Semmi közük elvileg a megyei ellenőrökhöz.
Az MLSZ JB. vezetői nem ismerik be, hogy felesleges az ellenőri továbbképzés. Semmi közük elvileg a megyei ellenőrökhöz.
Tisztelt Elnök Urak!
Köszönjük szépen a megküldött listákat! A beérkezett információk szerint várjuk az ellenőr kollégákat a továbbképzési napok egyikére.
Mellékelve küldjük Önöknek mindkét nap programját.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2023. február 11-i esemény Vecsésen az Airport Hotelben kerül megrendezésre, míg a február 18-án esedékes továbbképzés helyszíne: Telki, Globall Hotel.
Üdvözlettel:
MLSZ JB
Játékvezetői iroda