VAR
Az nso.hu interjút közölt Solymosi Pétrrel, aki ellentmond az NB. I-es küldési rendszernek.
Az nso.hu interjút közölt Solymosi Pétrrel, aki ellentmond az NB. I-es küldési rendszernek.
– A VAR-buszban ülni a játékvezetői karrier folytatása vagy valami egészen más?
– Mivel éppen a játékvezetői pályám vége felé közeledtem, jó lehetőségnek tűnt nekem is, hogy a labdarúgás közelében maradjak – mondta lapunknak Solymosi Péter, korábbi élvonalbeli játékvezető, rekorder, aki 331 mérkőzést vezetett az NB I-ben (323 meccsel Kassai Viktor, 321 találkozóval Szabó Zsolt követi). – Úgy gondolom, ezen a területen is tudok segíteni.
– Pontosan mi a feladat?
– A szisztéma nem régi, de egyre több benne a tapasztalatunk nekünk is. Szigorúak az előírások, gyakoriak a továbbképzések, az elemzések, és menet közben arra jöttem rá, nem játékvezetőként kell a monitorokat figyelnem! Arra kell koncentrálnom, hogy ha szükség van rá, hatékony támasza legyek a pályán közreműködő kollégának. A mérkőzést ő vezeti, nem szabad stresszelnem, feleslegesen terhelnem – a bírói munkát segítenem kell, nem felülbírálnom.
– Nem is fontos, hogy rutinos játékvezető volt?
– De, előny, mert talán gyorsabban tudok dönteni egy-egy szituációról: honnan kell nézni, merről érdemes lassítani, a szabályok melyik pontja ad választ az esetleges kérdésre. Ám nem bíróként, hanem asszisztensként kell értelmeznem a szerepem.
– Azért könnyebb így dönteni, mint a pályán futva, zihálva.
– Könnyebb, de nem sokkal. Más a helyzet, nem könnyebb vagy nehezebb. A nyomás nem lett kisebb, mert ha hét monitor képét nézve sem találod el a helyes ítéletet, akkor az nagyobb hiba, mint a gyepen téveszteni. Itt is gyorsan kell dönteni, minden rezdülésre figyelni, azonnal elemezni, lassítani és határozni: van-e egyértelmű cáfolat a pályán hozott ítéletre. Nem tagadom, volt olyan mérkőzés, amelyen annyira kellett figyelnem, hogy izzadságtól nedves tenyérrel jöttem ki a buszból, fáradtan, kimerülten – pedig egy métert sem futottam. Emiatt hasznos, hogy ha valaki a VAR-stáb tagja, másnap ne vezessen, mert mentálisan is el lehet fáradni.
– A ferencvárosiak az Újpest ellen kétezertízben elszenvedett hat-nullás vereség miatt nehezteltek önre, főképp az első félidőben Marek Heinznek felmutatott piros lap miatt. Az ötvenéves Solymosi Péter ma kihívná a monitorhoz akkori önmagát?
– Bizony, könnyen lehet, de a szabályok értelmezése is változott több mint egy évtized alatt. Akkor a szándékosság sokkal erősebb szempont volt, amiatt mutattam fel a piros lapot. Ma enyhítené a dolgot, hogy a ferencvárosi, bár nyújtott lábbal, sérülésokozás veszélyét vállalva ment ellenfele felé, nem találta el, és igen, emiatt visszanézve az esetet, előfordulhat, hogy csak sárga lappal figyelmeztetném a játékost.
Sokszor kritzálták, kritizáltuk a küldéseket szakmai szempontból, de lássuk be igaza van Solymosinak. Ő elmondta már többször, hogy nagyon sokat kivesz a videóbírókból és asszisztensekből a VAR busz, így nem biztos, hogy szerencsés, hogy másnap meccset vezetnek. A meccs után általában autóba ülnek a kollégák és még több száz kilómétert levezetnek a másnapi meccs miatt.
Jó példa erre Berke Balázs, aki októberben pénteken Kecskeméten VAR volt, míg másnap a Vasas - Mol Fehérvár mérkőzést vezette.
A sort lehetne folytatni Karakó Ferenccel is, aki egyik nap Mezőkövesden VAR, másnap meg Debrecenben játékvezető vagy Fradi pályán VAR, másnap meg Újpesten játékvezető.
Ezekből a példákból is látszik, hogy a szakmaiságtól messze van a hanacseki bizottság. Legalább a körön belüli Solymosira hallgathatnának, bár információk szerint Péter is kikerült a belső körből tavaly óta.
Az újságírók közül hánynak tűnt fel az MLSZ JB. szemfényvesztése? Az a Solymosi volt a VAR bemutatón, aki tavaly szemptember óta nem ülhetett a VAR buszban. Megerősített információk szerint Hanacsek Attila megorrolt rá is, mert szakmailag mert vitatkozni....
VAR
Az MLSZ JB. vezetői újságírókat engedtek be a VAR buszba.
Az MLSZ JB. vezetői újságírókat engedtek be a VAR buszba.
„Ha előre tudom, mi vár majd rám, biztos, hogy másik címet adok annak a tudósításnak...”
Bal kezemen Varga Ákos, az M4 Sport kommentátora, alkalmi AVAR, azaz videobíró-asszisztens, jobbomon pedig az MLSZ teljes képzését elvégzett operátor, akinek fő feladata a technika kezelése. Van bőven kapcsoló és gomb, amit koordináljon, főleg, hogy a látóteremet betöltő hét hatalmas képernyő némelyike még érintésérzékeny is.
Az MTK Budapest szöglethez készül, középütt öt-hat páros alakul. A beadást követően a kivetődő gyirmóti kapus, Hársfalvi András elöklözi a labdát, de nem túl messzire. Még mielőtt az elhagyná a tizenhatost, Thiago Ferreira próbálja fejmagasságba emelt lábbal visszakanalazni. Ám nem a labdát, az ellenfelet találja el – Zierkelbach Péter játékvezető pedig már megy is, hogy sárga lapot adjon neki.
„Lehetséges piros lap ellenőrzése” – mondom, ám mintha nem is az én hangom lenne. Varga Ákos átveszi a stadionból érkező adásképet, bár az ápolás percei alatt aligha történik ott bármi figyelemre méltó. Ő is inkább a középső monitort figyeli, amin az operátor segítségével újra meg újra megismételve, több kameraállásban is megjelenik a kérdéses szituáció.
Ezúttal szimulációról van szó, az esemény valójában másfél évvel korábban történt, a VAR NB I-es bevezetését követő első fordulóban. Az iménti mondatom közben balról a vállam felett átnyúlva Solymosi Péter, a 331 élvonalbeli meccsével a játékvezetői rekordot tartó spori nyomta le azt a gombot, ami a valóságban a hangomat továbbította volna Zierkelbach irányába.
Néhány érvet végigveszünk, miért is kellene kiállítani Ferreirát: túlzott erőhasználatról nincs szó, ugyanakkor az ellenfél testi épségének veszélyeztetése nemcsak elvi szinten valósult meg. Az ismétlésből látszik, ott, ahol az ezüstös stopli érte a gyirmóti arcát, hosszanti sebből vér szivárog. Bár Ferreira aligha akart szándékosan sérülést okozni, a lassított képen egyértelmű, még a rúgás előtt meglátja ellenfelét és fel is ismeri a veszélyt. Gyaníthatóan lett volna esélye korrigálni a mozdulatot, hogy a fej helyett esetleg vállmagasságban találja el. Ám nem tette meg.
Ezek – az elénk helyezett – a VAR használatát taglaló, a legfontosabb szituációk döntési mechanizmusát és fő szempontjait jegyzetszerűen, ábrákkal megerősítve összefoglaló „puskapapír” alapján is megállják a helyüket. Eltelt talán három perc, de leadjuk a jelzést, a játékvezető nézze meg a pálya széli monitoron is a szituációt, a VAR-busz ugyanis úgy érzékeli, sárga lap helyett a kiállítás lenne a megfelelő döntés. Ugyan szimulációról beszélünk, a való életben is ugyanez történt, csak valamivel gyorsabban. Az akkori videobíró, Erdős József – velem ellentétben –, nem öt perccel korábban ismerkedett meg az átalakított kisbusszal és a benne rejlő technológiával. S vélhetően Solymosi Péterrel sem kellett végigbeszélnie az élesben tett javaslatot azon a találkozón, melynek mindkét résztvevője kiesett az NB I-ből az idény végén.
A Magyar Labdarúgó-szövetség jóvoltából nyerhettem bepillantást a VAR-rendszer működésébe a technikát üzemeltető Studiotech budapesti telephelyén. Solymosi sporttárs és a játékvezetői bizottság elnöke, Hanacsek Attila instrukciói mentén pedig a magyarországi három, egyenként 150 millió forintot érő VAR-busz egyikében nagyíthattam, játszhattam vissza végeláthatatlan mennyiségben kiállítás- vagy épp lesgyanús szituációkat.
Pont úgy, ahogy az MLSZ által indított képzésen is teszik, és tették mindazok, akik ma már az NB I-es mérkőzéseken működnek közre videobíróként vagy videobíró-asszisztensként. S viszonylag hamar be kellett látnom, könnyelműen fogalmaztam néhány héttel korábban, a Vasas–Újpest-meccs viszonylag egyértelműnek tűnő, mégis több mint három és fél percen át ellenőrzött góljánál.
A labdarúgó-világbajnoksággal ellentétben a magyar élvonalban ugyanis nem félautomata rendszer határozza meg a lesállásokat. S míg a 2D-analízis esetében, mikor a talajon „támaszkodó” testrészek vonalát kell meghatározni, valóban másodpercek alatt elkészül a vonalazás. Még a legminimálisabb különbséget is legfeljebb négy lépésből meg lehet határozni, addig a „levegőben lógó” leshatárt megállapító 3D-analízisnél bőven van mit kattintani. A hétvégi élvonalbeli fordulóra készülő, harcedzett operátorunknak is némi időbe telik megalkotni a VOL-t, azaz az angol szakzsargon szerinti virtual offside line-t (virtuális lesvonalat). Pedig itt nem kell számolni azzal a nyomással, mint például Zalaegerszegen, hogy a buszunk parkolóhelyétől alig tíz méterre, a büfé előtti sorban álló drukkerek közül néhányan – a nekik nem tetsző ítélet után – esetleg „bekopogtatnak”.
2 PERC 45 MÁSODPERC.
Hanacsek Attila alig egy órával korábban a szomszédos irodaépület tárgyalójában taglalta, ez az MLSZ jb céljai szerint a maximális idő, amennyit a játék egy lesgyanús szituáció után született gól megerősítése miatt állhat. Az időlimit betartása nem mehet az alaposság rovására, ugyanakkor a játékosok, a szurkolók és a játékvezetők közös érdeke, hogy sikerüljön betartani.
A tapasztalat az, hogy kettő, kettő és fél percig még tart a türelem, három percnél viszont a legritkább esetben feledkeznek meg a szurkolók arról, hogy az MLSZ »méltatásába« kezdjenek. Túl azon, hogy a hosszan álló játék megtöri azt az érzelmi hullámot, ami miatt mind élünk-halunk ezért a sportágért, a játékvezető kollégákkal sem tehetjük meg, hogy egy egyébként békés, jól kézben tartott meccsen az elhúzódó VAR-ellenőrzés miatt egy ellenséges közeget kapjanak vissza a vizsgálat után
– magyarázza. Márpedig kutatások mutatják, hogy a túl soká álló játék nemcsak a lelátón, de a pályán belül is növeli az elégedetlenséget, ezzel pedig a feszültséget, így nehezíti a játékvezetői hármas dolgát.
Az MLSZ-ben 2019-ben született meg az elvi döntés a videobíró bevezetéséről, kilenc hónappal később 570 ember munkájának gyümölcseként már tesztelték a rendszert. A nemzetközi szabályok és elvek adaptálása mellett a koronavírus-járvány is komoly kihívást jelentett. A projektet az első lépésektől koordináló Puhl Sándor elvesztésére pedig aligha lehet megfelelő szavakat találni. Hanacsek sem tudott, inkább csak felmutatott az égre, megjegyezve, hogy a sors néha kegyetlen játékokra képes.
A magyar játékvezetés a legnagyobb ajándékát kapta. S sajnos, ekkor kellett elszenvednünk a legnagyobb veszteségünket is, néhai alelnök úr halálával.
Ahogy a nemzetközi mérkőzéseken, úgy idehaza is négy területen nyújt segítséget – korrekciós lehetőséget – a videobírói rendszer:
A VAR-t legalább annyi kritika éri a játékmegszakítások miatt, mint azért, hogy a felhasználási szabályok nem teszik lehetővé például egy olyan szöglet vagy szabadrúgás megítélésének vizsgálatát, amelyből később gól született. Ékes példa erre, amikor az előző bajnokság Ferencváros–Honvéd rangadóján a hosszabbítás pillanataiban, az akkor még a zöld-fehéreknél futballozó Myrto Uzuni egy rosszul megítélt sarokrúgás – kirúgásnak kellett volna következnie – után talált a kispesti kapuba.
Hiába látta mindenki, hogy ez egy rossz döntés volt, a protokoll miatt nem lehetett beavatkozni. Murphy, hogy nyolc-tíz szögletet elvégeztek előtte, egyikből sem lett gól, s nyilván ebből, aminek nem is kellett volna sarokrúgásnak lennie, ebből igen. Ha tetszik, ha nem, ha rossznak tartjuk, ha nem, ezeket az elveket a videobírónak alkalmaznia kell. A VAR-rendszer kitalálóinak célja volt, hogy a futball tradícióját, ezt az egyszerű, gyönyörű játékot megtartsa a lehető leginkább olyannak, mint előtte száz éven keresztül volt. Olyannak, amibe világszerte milliárdok szerettek bele
– érvel Hanacsek.
Senki sem szerette volna, hogy az amerikai futballhoz hasonlatossá váljon, amelyben sokszor többet áll két akció között a játék, mint amennyit ment. Ezért korlátozódik erre a négy fő elemre a videobíró használatának területe, és ezért lenne Pandora szelencéje a pontokat bővíteni. Mindig jönne egy újabb és újabb szituáció, amit valaki szerint még érdemes lenne visszanézni.
Az időről időre előforduló, a ferencvárosi esethez hasonlóan a mérkőzés eredményét is befolyásoló hibák ellenére impozánsnak tűnnek a VAR-eredményei. Legalábbis a játékvezető-főnök által prezentált számok mentén. A grafikon szerint – az utólagos értékelések alapján – míg a 2018–2019-es idényben a pályán született ítéletek 90,4 százaléka bizonyult helyesnek, addig az első videobírós szezonban már 97,3 százalékra ugrott ez az érték. A most zajló idényben pedig 98,7 százalékon áll a mutató.
A 2021–2022-es évadban 198 mérkőzésen 3986 ellenőrzést végeztek a videobírói buszban, ezek közül 80 alkalommal kellett felülbírálni a pályán meghozott ítéletet. A bajnokik kétharmadán (65,7 százalék) nem is volt szükség arra, hogy a VAR beavatkozzon a pályán történő eseményekbe.
Azonban ez nem azt jelenti, hogy a videobírók ne dolgoztak volna. Ahogyan az előadást követő szimulációban mi is megtapasztalhattuk, a tizenkét kameráról érkező képeket állandóan figyeli a VAR és az AVAR is. Amint a négy alapterület hatálya alá eső, gyanús szituációt látnak, vizsgálatba is kezdenek. Ám amikor nincs szükség játékmegszakításra egy hosszabb elemzés miatt, vagy a pályán történő ápolás épp elég időt ad az ellenőrzéshez, ebből a helyszíni drukkerek és a tévénézők sem érzékelnek semmit. Ezeket hívják a protokoll szerint „csendes ellenőrzésnek”. S ilyen a vizsgálatok nagy többsége.
Hanacsek büszkén mutatja, bár mindig lehet hová fejlődni, az első teljes év tapasztalataival felvértezve a mostani idényre tovább javult a hatékonyság. Míg az előző kiírás hasonló szakaszában 18 (33 forduló alatt pedig 30) három percnél is hosszabb ellenőrzés volt, az átlagos ellenőrzési idő pedig 30 másodpercig tartott, a 2022–2023-as évadban – a jb elnöke szerint még így is sok – 10 három perc feletti vizsgálatnál járnak (a legutóbbi épp a Vasas–Újpest-meccsen jött össze), az átlagszintidő pedig 26,1 szekundumra javult.
Lehet azt mondani, hogy a videobíró testidegen a játéktól, hogy furcsa, de azt, hogy rossz lenne, aligha
– jelenti ki, miközben az újabb dián rámutat, az utolsó VAR-nélküli, és az első, már a rendszert alkalmazó idény közt 68,3 százalékkal csökkent a súlyos, akár a mérkőzések végkimenetelére is döntő hatással bíró játékvezetői/asszisztensi hibák száma. Ha pedig a vizsgálható négy eseménytípust nézzük, úgy 83,3 százalékkal kevesebb a rossz ítélet.
Azonban nem száz százalékkal, ami azt mutatja, néha bizony a videobírói trió is hibázik. A játékvezetői bizottság elemzése szerint például az előző kiírás 198 bajnokiján hat alkalommal fordult elő olyan, hogy a VAR-busz nem avatkozott be, pedig kellett volna. Mind a hat eset olyan szubjektív megítélés alá eső történésnél maradt el, ami a büntetőterületen belül kézzel elkövetett szabálytalanság volt.
Az adatok alapján a legnagyobb kihívást a kézzel elkövetett szabálytalanságok jelentik – a pályán meghozott ítéletek és a VAR-stáb szempontjából is. Az indokolt videobírói beavatkozások 37 százalékát ezek a szituációk adják.
Az MLSZ játékvezetői bizottsága egyébként nemcsak a szabálytalanságok altípusainak megoszlását monitorozza, hanem részletes statisztikát készít arról is, a négy alapkategória közül melyik ellenőrzései tartanak tipikusan tovább (a gólmegerősítések átlagosan 46 másodpercet vettek igénybe, a büntetőké 29,3, az azonnali piros lapoké 25,5, a megfelelő azonosításé pedig 14,9 másodperc volt az első idényben). Ugyanezeket a mutatókat a videobírókra lebontva is vizsgálják.
A 2021–2022-es és a 2022–2023-as évad összevetéséből kiderült, a mostani kiírásban 34 százalékkal kevesebb videobírói beavatkozásra volt szükség, ráadásul a tendencia az idényen belül is egyértelmű csökkenést mutat. Mindez két fő tényezőből fakad: a játékvezetők jobban megszokták az új kihívást – az alapvonali asszisztensek kiesésével, akiket a VAR-korszakban már nem alkalmaznak, például nagyobb területet kell befutniuk mérkőzés közben, és nem számíthatnak a kapu mellől segítségre –, illetve a klubok és futballisták is alkalmazkodtak az új helyzetekhez.
Nemcsak egy-egy meccs szempontjából óriási a felelősségünk, hiszen ma már milliárdos cégek szerepelnek a pályákon
– hangsúlyozza a játékvezetői bizottság elnöke. Aki szerint ez nem probléma, hiszen a sporiknak éppen úgy jó versenyzőtípusnak kell lenniük, mint a játékosoknak. Ebbe pedig az átlagfeletti nyomástűrés is beletartozik. Éppen ezért a fordulók közötti gyakorlatokon is a lehető legzajosabb, minden irányból stopperekkel mért „edzéseket” folytatnak. Legyen csak minél több inger, ami egyfelől igyekszik elvonni a VAR-ok és az AVAR-ok figyelmét, no meg minél nagyobb nyomás, ami az éles helyzetekkel okvetlenül együtt jár.
Az első képzés után be kellett látnunk, más a steril szobában szituációkat elemezni és más a terepen. Sokan az első időszakban nem is nyújtottak olyan teljesítményt, mint a teszteredményeik alapján vártuk volna
– ismeri el. Ezért aztán bővítettek is a képzésen.
Búcsúzásul még visszaülök egy szituációra, képzeletben ismét Gyirmóton vagyunk, a labda egy jobb oldali beadásból középre száll, a tizenhatos előterében érkező támadó és az őt üldöző védő lába pedig összeakad. A lelátón a vérmes drukkerek kiállítást kiáltanak, és az MTK-sok egy része is piros lapot követel, de Zierkelbach sárgát ad.
„Ez sárga” – mondom is. De Solymosi nem hagyja annyiban.
„Miért?” – kérdez vissza.
Minél többször nézzük vissza lassítva az esetet, annál drámaibbnak, annál erősebbnek tűnik a koccanás és az esés, de a kikockázás együtt jár egy komoly veszéllyel, eltűnik a labda mozgásának dinamikája. Ha csak az esést kéne nézni, alighanem a piros felé hajlanék én is, de egyfelől a védő részéről nincs egyértelmű jele a szándékosságnak, másfelől a szabálytalanság a tizenhatoson kívülről történt. Ismét totálképre váltva, teljes sebességgel megnézve, majd a puskapapírra lesve kibököm.
„A labdakontroll hiánya.”
A felvétel alapján ugyanis több mint gyanús, hiába futott volna tovább zavartalanul a csatár, a labda túl erősen szállt középre, jó eséllyel egy lépéssel lemaradt volna róla, így pedig nem jelenthetjük ki, hogy egyértelmű ziccerben akadályozták a kék mezes játékost.
A válasz helyes. Fél pillanatra még az is átfut az agyamon, ha lesz „VAR3-képzés”, talán jó lenne beiratkozni rá. Aztán elhessegetem a gondolatot, újságíróként is nagy a felelősségünk, de még mindig könnyebb a dolgom, amikor írásban ítélkezem egy-egy szituáció és így az arról döntő játékvezető felett. Hát még akkor, amikor csak mezei szurkolóként kinn lehetek a lelátón, átadva magamat mindazon érzelmeknek, amelyeket Hanacsek Attila is a futball sava-borsaként emleget. Jobb nekem két korsó sör után az MLSZ-t „méltatni”, mint a „méltatást” és következményeit viselni.
Ahogy félig tréfásan a játékvezető-főnök is megjegyzi, olyan élet az övék, amelyben – hevesebb vérmérsékletű országokban – érdemes előre számolni azzal, hogy esetleg a buszt is megfordítják. No nem menetirány szerint, hogy könnyebb legyen elhajtani a meccs végén, hanem a feldühödött drukkerek – az aljáról a tetejére.
Mint minimális utánolvasással kiderült, nem viccelt, Brazíliában tényleg megesett a sztori...
Megyei játékvezetés
Február harmadik hétvégéjén elstartolt a Megyei I-es bajnokság tavaszi időszaka, amelyen kollégáinkat már új eszköz is segíti, hogy jobb teljesítményt
Február harmadik hétvégéjén elstartolt a Megyei I-es bajnokság tavaszi időszaka, amelyen kollégáinkat már új eszköz is segíti, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak játékvezetőként.
Az Igazgatóság és a Játékvezetői Bizottság közös projektje keretében beszereztünk 8 garnitúra játékvezetői kommunikációs szettet és a 2023-as évtől kezdte minden Megyei I-es bajnoki mérkőzésen használják majd ezt kollégáink.
A játékvezető és két asszisztense így folyamatos halláskapcsolatban van, ez megkönnyíti a gyors információcserét és segít, hogy jobb döntések születhessenek, gyorsabban.
Mivel korábban több kollégánk maga is beszerzett már saját részre kommunikációs szettet, így nem csak az első osztályban tűnhetnek fel a játékvezetők headsettel a fülükben, hanem bármelyik hajdú-bihari, vagy akár országos utánpótlás mérkőzésen.
A célunk ezzel javítani a játékvezetők kommunikációját, ezzel együtt teljesítményét, hogy még jobb döntések szülessenek a játéktéren, csökkentsük az elkerülhető hibák számát.
Megyei játékvezetés
2022. február 18-án és 19-én Zala vármegyében két napos frissítő kurzust tartottak játékvezetőknek illetve ellenőröknek.
2022. február 18-án és 19-én Zala vármegyében két napos frissítő kurzust tartottak játékvezetőknek illetve ellenőröknek.
Mérkőzés beharangozó
Bognár Tamás vezeti a forduló zárómérkőzését.
Bognár Tamás vezeti a forduló zárómérkőzését.
Budapest Honvéd - DVSC |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-19- 17:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Bognár Tamás | ||
| Asszisztens 1: | Garai Péter | ||
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás | ||
| Tartalék jv.: | Karakó Ferenc | ||
Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 244 | ||
| Legelső mérkőzés | 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1097 | ||
| Kiosztott piroslap: | 71 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 43 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 97 (hazai pályán: 31, vendégként: 66) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Budovinszky Krisztián - 2006-09-10 - REAC - Honvéd 3 - 4 Holender Filip - 2015-02-28 - Nyíregyháza - Honvéd 2 - 0 Klemenz Lukas Rafael - 2021-07-31 - Honvéd - Debrecen 1 - 4 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 39 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 75 (hazai pályán: 38, vendégként: 37) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 6 (hazai pályán: 3, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Balogh Norbert Sándor - 2015-09-12 - Debrecen - MTK 1 - 0 Brkovic Dusan - 2017-04-08 - Debrecen - Gyirmót 2 - 1 Ferenczi János - 2017-12-09 - Diósgyőr - Debrecen 3 - 2 Jovanović Aleksandar - 2017-12-09 - Diósgyőr - Debrecen 3 - 2 Máté Péter - 2013-05-26 - Debrecen - Ferencváros 2 - 3 Szilágyi Péter - 2009-07-25 - Diósgyőr - Debrecen 1 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 65 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-21 - OTP Liga - Vasas-Honvéd 2022-10-22 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Honvéd |
||
| A kiosztott sárgalap: | 9 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő vezeti a ZTE - Vasas mérkőzést, amely a 80. NB. I-es mérkőzése lesz.
Bogár Gergő vezeti a ZTE - Vasas mérkőzést, amely a 80. NB. I-es mérkőzése lesz.
ZTE FC - Vasas FC |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-19- 15:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | ||
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Aradi József | ||
| Tartalék jv.: | Káprály Mihály | ||
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 79 | ||
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Ferencváros-Vasas | ||
| Kiosztott sárgalap: | 392 | ||
| Kiosztott piroslap: | 24 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 24 (hazai pályán: 17, vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 8 (hazai pályán: 1, vendégként: 7) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Baráth Botond - 2022-08-12 - Debrecen - Vasas 1 - 1 Szivacski Donát - 2022-10-08 - Várda SE - Vasas 2 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Zalaegerszeg | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-01-28 - OTP Liga - Ferencváros-Vasas | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 40 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Zalaegerszeg 2022-08-21 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Várda SE 2022-10-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC |
||
| A kiosztott sárgalap: | 22 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-12 - OTP Liga - Debrecen-Vasas 2022-09-03 - OTP Liga - Vasas-Felcsút 2022-10-08 - OTP Liga - Várda SE-Vasas 2023-01-28 - OTP Liga - Ferencváros-Vasas |
||
| A kiosztott sárgalap: | 13 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Vad István vezeti a kiesés ellen küzdő fehérváriak mérkőzését.
Vad István vezeti a kiesés ellen küzdő fehérváriak mérkőzését.
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-18- 19:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Vad II. István | ||
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Tartalék jv.: | Farkas Ádám | ||
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 279 | ||
| Legelső mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-03 - OTP Liga - Felcsút-Vasas | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1228 | ||
| Kiosztott piroslap: | 94 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 42 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 95 (hazai pályán: 36, vendégként: 59) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 11 (hazai pályán: 7, vendégként: 4) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Csobánki Ádám - 2007-11-05 - Videoton - Debrecen 0 - 0 Dos Santos Tavares Ianique - 2014-12-06 - Dunaújváros-Pálhalma - Videoton 1 - 4 Farkas Balázs - 2009-03-06 - Videoton - Debrecen 0 - 1 Farkas Balázs - 2005-12-11 - Videoton - Újpest FC 1 - 1 Horváth Gábor - 2009-03-06 - Videoton - Debrecen 0 - 1 Kovács István Ádám - 2014-07-26 - Videoton - Pápa 3 - 0 Lang Ádám - 2015-07-18 - Honvéd - Videoton 1 - 0 Pátkai Máté - 2016-04-02 - Honvéd - Videoton 2 - 1 Sándor György - 2014-12-06 - Dunaújváros-Pálhalma - Videoton 1 - 4 Schwarcz Zoltán - 2006-04-15 - Videoton - PMFC 1 - 0 Souza Dos Santos Paulo Vinicius - 2014-03-16 - Videoton - Győr 0 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 21 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 38 (hazai pályán: 18, vendégként: 20) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Tóth Balázs - 2014-04-04 - Felcsút - Haladás 1 - 2 Vaszicsku Gergő - 2014-11-08 - Újpest FC - Felcsút 1 - 1 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-07 - OTP Liga - Videoton-Honvéd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-03 - OTP Liga - Felcsút-Vasas | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 24 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-07 - OTP Liga - Videoton-Honvéd | ||
| A kiosztott sárgalap: | 4 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2023-02-03 - OTP Liga - Felcsút-Vasas | ||
| A kiosztott sárgalap: | 4 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti a tabella első két helyen álló csapatok mérkőzését.
Karakó Ferenc vezeti a tabella első két helyen álló csapatok mérkőzését.
Ferencvárosi TC - Kecskeméti TE |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-18- 17:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | ||
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | ||
| Tartalék jv.: | Pintér Csaba | ||
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 107 | ||
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-11 - OTP Liga - Debrecen-Paksi FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 523 | ||
| Kiosztott piroslap: | 32 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 18 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 32 (hazai pályán: 13, vendégként: 19) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Botka Endre - 2021-09-11 - Honvéd - Ferencváros 0 - 1 Eldar Ćivić - 2020-03-07 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 1 Lončar Stjepan - 2022-04-24 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 5 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 11 (hazai pályán: 5, vendégként: 6) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Tóth Barna - 2022-08-27 - Kecskemét - Zalaegerszeg 3 - 1 | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-11 - OTP Liga - Debrecen-Paksi FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 58 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút 2022-10-02 - OTP Liga - Kecskemét-Ferencváros |
||
| A kiosztott sárgalap: | 11 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-27 - OTP Liga - Kecskemét-Zalaegerszeg 2022-10-02 - OTP Liga - Kecskemét-Ferencváros 2022-11-05 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kecskemét |
||
| A kiosztott sárgalap: | 18 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Erdős József vezeti szombaton délután a Paks - Mezőkövesd találkozót.
Erdős József vezeti szombaton délután a Paks - Mezőkövesd találkozót.
Paksi FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-18- 14:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Erdős József | ||
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter | ||
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor | ||
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 230 | ||
| Legelső mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Videoton-Debrecen | ||
| Kiosztott sárgalap: | 868 | ||
| Kiosztott piroslap: | 50 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 27 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 54 (hazai pályán: 18, vendégként: 36) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 8 (hazai pályán: 2, vendégként: 6) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bertus Lajos - 2016-04-30 - Diósgyőr - Paksi FC 0 - 2 Böde Dániel - 2019-09-28 - Zalaegerszeg - Paksi FC 3 - 1 Bori Gábor - 2014-02-28 - Felcsút - Paksi FC 1 - 0 Eppel Márton - 2014-08-15 - Felcsút - Paksi FC 1 - 1 Kecskés Tamás - 2016-09-21 - Mezőkövesd - Paksi FC 1 - 3 Papp Kristóf - 2019-11-09 - Paksi FC - Várda SE 1 - 1 Szabó János - 2012-08-12 - Paksi FC - Újpest FC 2 - 2 Zachán Péter - 2018-06-02 - Felcsút - Paksi FC 1 - 0 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 22 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 37 (hazai pályán: 18, vendégként: 19) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 2, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bobál Dávid - 2022-09-02 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 0 - 5 Cseke Benjámin - 2022-08-22 - Mezőkövesd - Debrecen 4 - 2 Vermes Krisztián - 2014-03-22 - Felcsút - Mezőkövesd 4 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-30 - OTP Liga - Kecskemét-Vasas | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-04 - OTP Liga - Videoton-Debrecen | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 48 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-09 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút | ||
| A kiosztott sárgalap: | 8 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-22 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen 2022-09-02 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg |
||
| A kiosztott sárgalap: | 9 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Játékvezetőkről
Az MLSZ JB. elnökségi tagja, a női játékvezetés koordinátora minden női játékvezető részére továbbképzést szervezet.
Az MLSZ JB. elnökségi tagja, a női játékvezetés koordinátora minden női játékvezető részére továbbképzést szervezet.
Tisztelt Sporttárs!
A női labdarúgás fejlesztésével párhuzamosan az MLSZ JB is kiemelkedő figyelmet fordít a női játékvezetés fejlesztésére. Ezért 2023. március 3-5. között női játékvezetői továbbképzést tartunk a megyékben működő női játékvezetők és asszisztensek részére.
Nem tudjuk, hogy a korábbi továbbképzésekről való tájékoztatás eljutott-e minden lehetséges jelölthöz, ezért most megpróbáljuk közvetlenül elérni a játékvezetőket.
Kérjük, hogy akkor is szánjanak pár percet az alábbi kérdőívre, ha nem kívánnak vagy egyéb ok miatt nem tudnak részt venni az eseményen. Aki viszont jelentkezik, de mégsem tud eljönni, legyen szíves írásban jelezni ezt legkésőbb március 1-ig az mlszjb@mlsz.hu e-mail címre, mivel a szobákat ki kell fizetnünk, ha nem mondjuk le időben.
Az edzőtábor programjában szerepel fizikai és szellemi felmérés, gyakorlati foglalkozás, videó elemzés valamint szakmai előadás.
A teljesítendő tesztek cél szintje a következő:
Női játékvezetők: Női asszisztensek:
6x40m / 6,8" CODA 11,1"
75m-25m / 17"-22" 5x30m - 5,5"
75m-25m / 17"-24"
Elméleti teszt szint: 88 %
Minden olyan résztvevőre számítunk, aki ambíciót érez magában, hajlandó időt és munkát belefektetni és szeretne minél magasabb szintre elérni a szakmai karrierjében.
A központi összetartásra való felutazást meg lehet szervezni a szomszédos megyékkel.
Az edzőtáborra az alábbi linken lehet jelentkezni:
https://forms.gle/Jyn9696CsdhXj7FB7
Jelentkezési határidő: 2023. február 20.
Köszönettel:
Gaál Gyöngyi
MLSZ JB - Női játékvezetői koordinátor
Mérkőzés beharangozó
Rúsz Márton második élvonalbeli mérkőzését vezeti pénteken este.
Rúsz Márton második élvonalbeli mérkőzését vezeti pénteken este.
Kisvárda Master Good - Újpest FC |
|||
| Forduló: | 20. forduló | ||
| Dátum: | 2023-02-17- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Rúsz Márton | ||
| Asszisztens 1: | Szécsényi István | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | ||
| Tartalék jv.: | Káprály Mihály | ||
Rúsz Márton statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 1 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-10-15 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2022-10-15 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| Kiosztott piroslap: | 1 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | |||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | |||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: , vendégként: ) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-10-15 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2022-10-15 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |||
| Mérkőzések: | |||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Csapatok
1973. február 16-án alakult meg a PMFC jogelődje, a Pécsi Munkás Sport Club.
1973. február 16-án alakult meg a PMFC jogelődje, a Pécsi Munkás Sport Club.
Mintha csak ma lett volna! Na jó, ez azért kissé túlzás, hiszen ötven esztendővel ezelőtti eseményről van szó, 1973. február 16-ról. Akkor történt, hogy megalakult a Pécsi Munkás Sport Club (PMSC), a PMFC közvetlen jogelődje. Abban az időben 21 szakosztály 1800 igazolt sportolóját tömörítette az új fúzió.
A sportügyek már az elmúlt évszázad hetvenes éveinek elején sem spontán történtek, mindent jól előkészítettek a kor sportvezetői. Akiket bevettek az új, úgynevezett csúcsegyesületbe, azok tagsága korábban mind-mind elkötelezte magát abban, miszerint valami újat szeretne. Olyat, ami a baranyai megyeszékhelyen korábban nem létezett.
A sportért tenni akarók a Pécsi Városi Tanács dísztermében jöttek össze. Képviseltették magukat a Pécsi Dózsa SC, az Ércbányász SC, a Pécsi Helyiipar, illetve a Baranyai Építők SK küldöttei. Az ő közös, összehangolt elképzelései alapján születhetett meg a Pécsi Munkás Sport Club, amihez később a Pécsi Bányász is csatlakozott.
Az egybegyűlteket dr. Galabár Tibor, a városi tanács titkára a szervezőbizottság nevében köszöntötte. A protokolláris résztől eltekintve kiderült, régi vágya volt minden sportkedvelőnek egy ilyen egyesülés. Mert, bár az állítás szerint túlságosan sok volt az NB-s szakosztály a településen, ám a minőséget mégsem tudták olyan súllyal képviselni, mint az elvárható lett volna egy nagyvárosban.
A létesítmények kihasználtsága sem volt megfelelő. Az új szerveződéssel az időbeosztásokat optimalizálni lehetett, legalábbis a korabeli retorika alapján. Ráadásul nagyobb hangsúlyt tudtak fektetni az olimpiai sportágakra is. Ennek szellemében indult meg az érdemi munka. Cseppet sem mellékesen felmerült az is, nem akadt a városban olyan üzem, gyár, ami egyedüli bázisa (nyilván, itt elsősorban az anyagira gondoltak, bár nem mondták ki), lehetett volna a sportoknak, azok jelentős részének.
Mivel pedig a klub megalakult, hát idézzük meg a legelső vezetők neveit: Wieder Béla elnök, Toller László, Hucker Ferenc, illetve Rickert Mihály alelnökök, valamint Bódi Dezső ügyvezető elnök. Az intézőbizottság tagja volt Mátrai Géza, Balyi István társaságában. A számvizsgáló-bizottságot Orosz Ferenc irányította.
Ezek után említsük meg a PMSC labdarúgóinak első hivatalos, de nem tétmeccsét, amit a jugoszláviai Belisce ellen vívtak meg egy kupameccs keretében. Az ősi PMSC így kezdett: Rapp – Szabó, Kocsis, Kincses N. – Kincses V., Konrád – Bércesi, Máté, Tüske, Daka, Zombori. A szünetben állt be Katzirz, Lubastyik, Borovácz, Rónai, valamint Tóth J. Az első gól Bércesi nevéhez fűződött, aki a találkozó 40. percében volt eredményes. Utána még Rónai, Máté és Konrád is betalált, azzal lett 4-0 a végeredmény.