Legfrissebb Hírek

Iványi VAR Zoltán Játékvezetők statisztikái
2023.05.28 15:12
Iványi VAR Zoltán

Főállású VAR, brutális küldéssel és keresettel!

Főállású VAR, brutális küldéssel és keresettel!

Amikor befejezete Iványi Zoltán az aktív játékvezetői pályafutását, tudta mindenki, hogy nem engedi el Hanacsek Attila „gyermeke” kezét, hiszen Ivesz jó munkás ember, mindig azt csinálja, amit megmondtak neki.

Sokakat felháborított az is ,hogy Iványi hónapig pihent, mert nem volt érvényes fizikai tesztje, de neki lehetett. Az éjszaka leple alatt futott és akkor mindig sikerült a teszt is. Igaz most nem Tatán, mint a nagy elődök.

Iványi VAR-ként is arcpiritó statisztikákat hoz, hiszen van olyan hétvége, hogy kétszer ül a VAR buszban és döntő, úgy hogy mindenki kritizálja a VAR-kodását.

 

2022/2023-as NB. I-es küldések csapatonként:

Csapat

Küldés

Debrecen

5

Ferencváros

15

Honvéd

14

Kecskeméti TE

4

Kisvárda FC

3

Mezőkövesd

4

Paksi FC

1

Puskás Akadémia

8

Újpest FC

4

Vasas

3

Videoton

8

Zalaegerszeg

3

 

Továbbá volt még egy Magyar Kupa döntő küldés is.

Jól keresett Iványi:

36 küldést figyelembevéve csak a megkeresett játékvezetői díj (107.000 Ft/mérkőzés) 3.852.000 Ft. Az ekhos kifizetés esetén is közel 3,3 millió forint. Ehhez kapcsolódik még az útiköltség, szállás és egyéb díj. Megerősített információk szerint Iványi havi rendelkezésre állási díjat is kap az MLSZ-től.

 

Sok kritika érte már Iványit a VAR buszban!

Iványi Zoltán esete a Honvéddal

Bíróküldés érdekességgekkel.. Iványi a TOP VAR

 

 

 

Var István esete Iványi Zoltánnal VAR
2023.05.28 14:46
Var István esete Iványi Zoltánnal

Két ember kivételével egy ország máshogy látta a szombati "Puskás"-ok találkozóját.

Két ember kivételével egy ország máshogy látta a szombati "Puskás"-ok találkozóját.

Nehéz helyzetben van Hanacsaek Attila, bár ő meg fogja oldani, hiszen évek óta mindent elbírnak a hamis statisztikák. Most is ki fogja magyarázni azt, amit nem lehet:

m4sport.hu beszámolója:

Még gól nélküli állásnál, az őrült hajrá nyitányaként Szolnoki Roland kezezéséért nem járt tizenegyest a Puskás Akadémia vendégeként végül vereséget szenvedő, az élvonaltól búcsúzó Budapest Honvédnak.

A 83. percben Brandon Domingues vett volna vissza egy jobbról érkező keresztlabdát, amely a hazaiak elforduló csapatkapitányának karjáról csorgott vissza a kispestiek cserejátékosához, aki ugyan kapurapörkölt, de Markek Tamás lövése után azonnal reklamálni kezdett. Mi több, a VAR ellenőrzése alatt térdre rogyva fohászkodott. Vad II István sporttárs közben kiállította a Honvéd egyik stábtagját, majd jelezte, nem másítja meg a pályán meghozott ítéletet.

 

Mivel ezt követően szinte azonnal hátrányba került az addig leginkább a védekezéssel törődő Honvéd, hiába egyenlített ki gyorsan, a reménytelen rohanásában még a – mit sem érő – pont is elúszott.

 

csakfoci.hu beszámolója:

A Puskás Akadémia - Honvéd mérkőzésen a hazaiaknak a bronzérem megszerzése, míg a vendégeknek a bennmaradás kiharcolása volt a tét. Az első félidőben a felcsútiak szabályosnak tűnő gólját nem adta meg a játékvezető, a hajrában pedig a kispestiek kérhettek számon egy 11-est a bírón.

A 26. percben egy kapusról kipattanó labdát a Puskás Akadémia támadója, Corbu Marius vágott a hálóba, miután megelőzte védőjét. A VAR azonban szabálytalannak ítélte a labdaszerzést, így érvénytelenítették a gólt - a visszajátszások alapján sem derült ki egyértelműen, miért.

Corbu gólja:


Aztán jött a 83. perc, amikor Brandon Domingues a tizenhatoson belül úgy vett át egy labdát, hogy abba Szolnoki Roland kézzel belekapott. A VAR percekig tanakodott, végül a játékvezetőt nem hívták ki, hogy megnézze az esetet, és az a döntés született, hogy nem jár 11-es a Honvédnak.

Szolnoki kezezése:


A lefújás után Dean Klafuric úgy látta, egyértelmű 11-estől fosztotta meg a bíró csapatát.

Végül a Puskás Akadémia 2-1-re megnyerte a meccset, a Honvéd pedig kiesett az NB I-ből.

 

Mindkét edző kritizálta VAD-ot!

A találkozón két erősen véleményes bírói ítélet is született. Előbb a 25. percben Corbu labdát szerzett a 16-oson belül, a hálóba lőtt, de a VAR szabálytalannak ítélte a labdaszerzést, így érvénytelenítették a gólt - a visszajátszások alapján sem derült ki egyértelműen, miért. Majd a 83. percben Szolnoki ütött bele kézzel a labdába a 16-oson belül, de pár perc VAR-ozás után sem kapott büntetőt a Kispest.

Hornyák Zsolt (Puskás): - Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam. A Honvéd példásan küzdött a bennmaradásért. Nagyon örülök, hogy a csapat hozzáállása 100 százalékos volt és uraltuk a mérkőzést. Féltem esetleg, hogy egy kontra eldönti a javukra a mérkőzés. Ezt jól kezeltük, idő kérdése volt, mikor tudunk gólt szerezni. Azt gondolom, hogy Corbu gólja érvényes volt, de a bíró nem ítélte annak. Kiemelném azért a hozzáállást, három fordulóval ezelőtt azt mondtam, hogy a dobogóhoz kilenc pontot kell szereznünk, és akkor már nem a saját kezünkben lesz a sorsunk. Ezeken a meccseken a küzdőszellem dominált. Nagyon érdekes szezon volt, hiszen a négy évem alatt ilyen kiegyenlített verseny még nem volt. Nem volt csapat, amely nyugodtan játszhatott volna, de örülük, hogy egy ilyen rendszerben is tudott játszani nálunk Gruber, Kern vagy Komáromi. Küzdőszellem, erő, fiatalság, gyorsaság: erre szeretnénk építeni a jövőt.

Dean Klafuric (Honvéd):

Nem igazán tudom, hogy mit mondjak egy ilyen helyzetben. Mindenki láthatta, hogy mi történt a pályán, tényleg nem találok szavakat. Azt gondolom, hogy az egy egyértelmű 11-es volt. Ha visszanézzük a felvételeket, most is ezt láthatjuk. Nem értem, hogy ez hogy történhetett.

- A játékosaim a legjobbjukat nyújtották, mindent beletettek a mai mérkőzésen. Huszonéves játékosok szinte az életükért küzdöttek, de nem csak ma, hanem az egész szezonban odatették magukat. A játék képe alapján többet érdemeltünk volna.

Nem értem azt sem, hogy egy ilyen helyzetben a bíró miért nem nézi meg a monitoron ezt a helyzetet. Le kellett volna ellenőrizni, ez a bíró kötelessége lett volna, egyértelmű tizenegyes volt.

Búcsúzik Király Krisztián Játékvezetőkről
2023.05.28 06:29
Búcsúzik Király Krisztián

Hanacsek Attila és Szarka Zoltán búcsúztatta az aktív asszisztenskedéstől visszavonuló Király Krisztiánt.

Hanacsek Attila és Szarka Zoltán búcsúztatta az aktív asszisztenskedéstől visszavonuló Király Krisztiánt.

Tavasszal már csak VAR asszisztensként a buszban tevékenykedett, így nem volt meglepő senki számára, hogy a Zalaegerszeg - Paks mérkőzésen letette a zászlót Király Krisztián.

Krisztián játékvezetőként eljutott az NB. I-ig, ahol 5 mérkőzést vezetett, ezután átkerült az asszisztensi keretben, ahol összesen 126 mérkőzesen segítette a kollégáit.

NB. I-es játékvezetőként:

NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 5 
Legelső NB. I-es mérkőzés  2008-03-08 - Soproni Liga - Tatabánya - Győr
Legutolsó NB. I-es mérkőzés  2008-09-13 - Soproni Liga - Kaposvár - Nyíregyháza
Kiosztott sárgalap: 14
Kiosztott piroslap: 7

 

NB. I-es összesítés:

Küldések száma: 251
Játékvezetőként: 5
Asszisztensként: 126
Tartalék jv-ként: 105
Videóbíró / asszisztens / operátor: 15
Legelső küldés az adatbankban 2006-05-13 - NB. I.
Zalaegerszeg - Diósgyőr - (Tartalék jv.)
Legutolsó küldés az adatbankban 2023-05-26 - OTP Liga
Zalaegerszeg - Paksi FC - (Asszisztens 1)
Kiosztott sárgalap: 14
Kiosztott piroslap: 7

 

Köszönjük a munkádat!

Karakó: Mezőkövesd - Ferencváros Mérkőzés beharangozó
2023.05.27 19:23
Karakó: Mezőkövesd - Ferencváros

Karakó Ferenc vezeti a szezon utolsó NB. I-es bajnoki mérkőzését.

Karakó Ferenc vezeti a szezon utolsó NB. I-es bajnoki mérkőzését.

Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-28- 17:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Karakó Ferenc
Asszisztens 1:   Bornemissza Norbert
Asszisztens 2:   Csatári Tibor
Tartalék jv.:   Andó-Szabó Sándor

Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 115
Legelső mérkőzés 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskeméti TE
Legutolsó mérkőzés 2023-05-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC
Kiosztott sárgalap: 561
Kiosztott piroslap: 35

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 13
Sárgalapos figyelmeztetés: 30 (hazai pályán: 11, vendégként: 19)
Kiállított játékosok száma: 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Nesterov Andrii - 2020-06-20 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1
Pillár Róbert - 2021-04-04 - Puskás Akadémia - Mezőkövesd 2 - 0
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 20
Sárgalapos figyelmeztetés: 36 (hazai pályán: 14, vendégként: 22)
Kiállított játékosok száma: 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3)
Kiállított játékosok listája: Abena Leo Myenty Jana - 2023-04-08 - Paksi FC - Ferencváros 3 - 2
Botka Endre - 2021-09-11 - Honvéd - Ferencváros 0 - 1
Eldar Ćivić - 2020-03-07 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 1
Lončar Stjepan - 2022-04-24 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 1
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 20
Legelső mérkőzés 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Puskás Akadémia
Legutolsó mérkőzés 2023-05-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 96
A versenyben kiosztott piroslap: 6

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2022-10-08 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd
2022-11-05 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kecskeméti TE
2023-04-23 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Mezőkövesd
2023-05-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC
A kiosztott sárgalap: 12
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2022-07-31 - OTP Liga - Ferencváros-Puskás Akadémia
2022-10-02 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Ferencváros
2023-02-18 - OTP Liga - Ferencváros-Kecskeméti TE
2023-04-08 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros
A kiosztott sárgalap: 23
A kiosztott piroslap: 1


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Bogár: Debrecen - Újpest Mérkőzés beharangozó
2023.05.26 18:55
Bogár: Debrecen - Újpest

Bogár Gergő vezeti a Debrecen - Újpest találkozót.

Bogár Gergő vezeti a Debrecen - Újpest találkozót.

DVSC - Újpest FC

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-27- 20:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Bogár Gergő
Asszisztens 1:   Georgiou Theodoros
Asszisztens 2:   Buzás Balázs
Tartalék jv.:   Antal Péter

Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 88
Legelső mérkőzés 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Puskás Akadémia
Legutolsó mérkőzés 2023-05-19 - OTP Liga - Paksi FC-Puskás Akadémia
Kiosztott sárgalap: 443
Kiosztott piroslap: 25

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 14
Sárgalapos figyelmeztetés: 30 (hazai pályán: 22, vendégként: 8)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája: Varga Kevin - 2019-10-19 - Debrecen - Diósgyőr 2 - 1  

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 11
Sárgalapos figyelmeztetés: 30 (hazai pályán: 8, vendégként: 22)
Kiállított játékosok száma: 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2)
Kiállított játékosok listája: Abdouley Diaby - 2021-08-08 - Debrecen - Újpest FC 2 - 2
Abdouley Diaby - 2021-09-26 - Ferencváros - Újpest FC 3 - 1
Csoboth Kevin - 2022-10-30 - Újpest FC - Puskás Akadémia 3 - 3
Tallo Gadji Celi Carmel Junior - 2021-02-12 - Újpest FC - Diósgyőr 1 - 0
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 18
Legelső mérkőzés 2022-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Zalaegerszeg
Legutolsó mérkőzés 2023-05-19 - OTP Liga - Paksi FC-Puskás Akadémia
A versenyben kiosztott sárgalap: 91
A versenyben kiosztott piroslap: 6

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2022-08-12 - OTP Liga - Debrecen-Vasas
2023-05-13 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 11
A kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2022-10-30 - OTP Liga - Újpest FC-Puskás Akadémia
2023-05-01 - OTP Liga - Újpest FC-Ferencváros
A kiosztott sárgalap: 8
A kiosztott piroslap: 3


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Berke: Vasas - MOL Fehérvár Mérkőzés beharangozó
2023.05.26 18:54
Berke: Vasas - MOL Fehérvár

Berke Balázs vezeti a Vasas - MOL Fehérvár találkozót.

Berke Balázs vezeti a Vasas - MOL Fehérvár találkozót.

Vasas FC - MOL Fehérvár FC

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-27- 20:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Berke Balázs
Asszisztens 1:   Szert Balázs
Asszisztens 2:   Szalai Balázs
Tartalék jv.:   Pillók Ádám

Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 155
Legelső mérkőzés 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC
Legutolsó mérkőzés 2023-05-21 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd
Kiosztott sárgalap: 735
Kiosztott piroslap: 26

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 13
Sárgalapos figyelmeztetés: 34 (hazai pályán: 21, vendégként: 13)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Rubus Tamás - 2012-03-10 - Haladás - Vasas 3 - 0  

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 29
Sárgalapos figyelmeztetés: 57 (hazai pályán: 18, vendégként: 39)
Kiállított játékosok száma: 9 (hazai pályán: 3, vendégként: 6)
Kiállított játékosok listája: Bamgboye Funsho Ibrahim - 2020-03-14 - Videoton - Diósgyőr 1 - 1
Bamgboye Funsho Ibrahim - 2021-11-21 - Ferencváros - Videoton 3 - 0
Dos Santos Tavares Ianique - 2021-08-21 - Videoton - Kisvárda FC 2 - 1
Elek Ákos - 2020-02-15 - Ferencváros - Videoton 1 - 0
Fiola Attila - 2021-08-21 - Videoton - Kisvárda FC 2 - 1
Hadžić Anel - 2019-04-20 - Ferencváros - Videoton 4 - 1
Rus Adrián - 2021-02-07 - Ferencváros - Videoton 2 - 0
Serafimov Nikola - 2022-10-15 - Vasas - Videoton 2 - 0
Serafimov Nikola - 2023-02-10 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 20
Legelső mérkőzés 2022-07-31 - OTP Liga - Kisvárda FC-Debrecen
Legutolsó mérkőzés 2023-05-21 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd
A versenyben kiosztott sárgalap: 100
A versenyben kiosztott piroslap: 4

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2022-10-15 - OTP Liga - Vasas-Videoton
2022-11-13 - OTP Liga - Vasas-Mezőkövesd
2023-02-25 - OTP Liga - Vasas-Kisvárda FC
2023-04-09 - OTP Liga - Vasas-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 18
A kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2022-08-14 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton
2022-10-15 - OTP Liga - Vasas-Videoton
2023-02-10 - OTP Liga - Mezőkövesd-Videoton
2023-03-11 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton
A kiosztott sárgalap: 20
A kiosztott piroslap: 2


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Vad: Puskás "rangadó" Mérkőzés beharangozó
2023.05.26 18:52
Vad: Puskás "rangadó"

Vad István vezeti a két "Puskás" csapat mérkőzését.

Vad István vezeti a két "Puskás" csapat mérkőzését.

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-27- 20:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Vad II. István
Asszisztens 1:   ifj. Tóth Vencel
Asszisztens 2:   Albert István
Tartalék jv.:   Erdős József

Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 284
Legelső mérkőzés 2004-04-03 - NB. I. - FC Sopron-Videoton
Legutolsó mérkőzés 2023-05-14 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Videoton
Kiosztott sárgalap: 1245
Kiosztott piroslap: 97

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 24
Sárgalapos figyelmeztetés: 43 (hazai pályán: 22, vendégként: 21)
Kiállított játékosok száma: 3 (hazai pályán: 2, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Shahab Zaheditabar - 2023-05-14 - Puskás Akadémia - Videoton 2 - 1
Tóth Balázs - 2014-04-04 - Puskás Akadémia - Haladás 1 - 2
Vaszicsku Gergő - 2014-11-08 - Újpest FC - Puskás Akadémia 1 - 1
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 41
Sárgalapos figyelmeztetés: 98 (hazai pályán: 40, vendégként: 58)
Kiállított játékosok száma: 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3)
Kiállított játékosok listája: Baráth Botond - 2012-12-01 - Diósgyőr - Honvéd 3 - 1
Batik Bence - 2021-11-27 - Honvéd - Újpest FC 1 - 2
George Ikenne-King Patrick - 2015-04-26 - Honvéd - Debrecen 1 - 1
Moreira Guilherme - 2009-10-31 - Nyíregyháza - Honvéd 0 - 1
Tandia Souleymane - 2012-12-01 - Diósgyőr - Honvéd 3 - 1
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 11
Legelső mérkőzés 2022-08-07 - OTP Liga - Videoton-Honvéd
Legutolsó mérkőzés 2023-05-14 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 41
A versenyben kiosztott piroslap: 4

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Mérkőzések: 2023-02-03 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Vasas
2023-02-18 - OTP Liga - Videoton-Puskás Akadémia
2023-03-19 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Újpest FC
2023-05-14 - OTP Liga - Puskás Akadémia-Videoton
A kiosztott sárgalap: 13
A kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2022-08-07 - OTP Liga - Videoton-Honvéd
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Megverték, ő is osztott pofont Megyei játékvezetés
2023.05.26 09:08 boon.hu
Megverték, ő is osztott pofont

Ötvenhét évesen visszavonult az abaúji körzet egyik közismert futballbírója.

Ötvenhét évesen visszavonult az abaúji körzet egyik közismert futballbírója.

„Csaknem negyven évig fújtam a sípot – kezdte Takács András Ferenc, aki egy encsi kolléganőjétől kapta a Fuku becenevet, majd így folytatta: – Mindig az encsi járásban dirigáltam, de olykor más körzetekbe is delegáltak. Megyei hármas maradtam, az én időmben ugyanis nem volt nagy divat a mai gyakorlat: az, hogy egy idő után szinte mindenkit feljebb vezényelnek. Amikor ez szóba került, akkor pedig már idősödtem, így megrekedtem az encsieknél. Rengeteg küldést kaptam, térségünk településein ugyanis negyven csapatot működtettek. Megbízható füttyösnek tartottak, a szabályismeretemet soha, senki nem kérdőjelezte meg, ráadásul a partjelzés és a kispályás műfaj is ment nekem. Régiónkban megkaptam az Év játékvezetője és az Év asszisztense elismerő plakettet, búcsúmeccsemen pedig Czél István köszöntött az MLSZ vármegyei igazgatósága játékvezetői bizottságának nevében. Egyébként még folytathattam volna, de a szívemmel bajlódom: ritmuszavarral küszködöm, sportorvosi engedélyt is csak azért kaptam, hogy utoljára kivonulhassak a zöld gyepre.”

Veréb Györggyel egy utcából

Fuku – aki civilben biztonsági őr a Hell Energy szikszói gyárában – élete kész regény: „Azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy Veréb Gyurival egy utcában nőttem fel Mérán. Arra is büszke vagyok, hogy a pályákon mindent láttam és hallottam, semmit nem hagytam megtorlatlanul, amikor szükségét láttam, dudáltam. A szó szoros értelmében rengeteg emlékezetes összecsapás részese voltam: egyszer jól megvertek Boldogkőváralján, de olyan is előfordult, amikor a rám támadó szurkolót a testi épségem védelme érdekében magam pofoztam meg. Napjainkban más világot élünk, szerintem sokkal könnyebb a mai füttyösök élete, évtizedekkel ezelőtt mi sokat szenvedtünk. Csak ámulok és bámulok, amikor a kollégáim már a megyei kettes találkozókon is gyakran fülessel vonulnak ki, a Bajnokok Ligája és az élvonalbeli mérkőzéseken alkalmazott gólvonal- és videós technikát pedig egyenesen csodálom. Nekem hajdanán ki kellett szaladnom a partjelzőmhöz, amennyiben valamit tisztázni akartam – ha éppen sikerült eljutnom hozzá... Egy szó, mint száz: szép volt, jó volt, de elég volt.”

NB. II-es osztályozók küldése Játékvezetőkről
2023.05.25 17:05
NB. II-es osztályozók küldése

Az MLSZ JB. közzétette az NB. II-es osztályozók 1. fordulójának küldését.

Az MLSZ JB. közzétette az NB. II-es osztályozók 1. fordulójának küldését.

BVSC-Zugló - Szentlőrinc

Forduló: 1. forduló
Dátum: 2023-05-28 - 17:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Rúsz Márton
Asszisztens 1: Horváth Róbert
Asszisztens 2: Aradi József
Tartalék jv.: Nagy Róbert

 

Kozármisleny - Iváncsa KSE

Forduló: 1. forduló
Dátum: 2023-05-28 - 17:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Derdák Marcell
Asszisztens 1: Vörös Dániel
Asszisztens 2: Ország Péter
Tartalék jv.: Molnár Attila

 

VLS Veszprém - Nyíregyházi Spartacus FC

Forduló: 1. forduló
Dátum: 2023-05-28 - 17:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Káprály Mihály
Asszisztens 1: Baghy Csaba
Asszisztens 2: Máyer Gábor
Tartalék jv.: Bana Gergely
Farkas: ZTE - Paks Mérkőzés beharangozó
2023.05.25 16:59
Farkas: ZTE - Paks

Farkas Ádám vezeti a Zalaegerszeg - Paks találkozót.

Farkas Ádám vezeti a Zalaegerszeg - Paks találkozót.

ZTE FC - Paksi FC

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-26- 20:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Farkas Ádám
Asszisztens 1:   Király Krisztián
Asszisztens 2:   Horváth Zoltán
Tartalék jv.:   Erdős József

Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 207
Legelső mérkőzés 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2023-05-21 - OTP Liga - Újpest FC-Kecskeméti TE
Kiosztott sárgalap: 1049
Kiosztott piroslap: 73

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 6
Sárgalapos figyelmeztetés: 15 (hazai pályán: 8, vendégként: 7)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 26
Sárgalapos figyelmeztetés: 65 (hazai pályán: 30, vendégként: 35)
Kiállított játékosok száma: 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4)
Kiállított játékosok listája: Hegedűs Lajos - 2020-12-19 - MTK - Paksi FC 3 - 1
Kecskés Tamás - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1
Lenzsér Bence - 2018-08-25 - Paksi FC - Puskás Akadémia 3 - 2
Szabó János - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1
Vayer Gábor - 2011-11-19 - Kecskeméti TE - Paksi FC 0 - 1
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 17
Legelső mérkőzés 2022-08-27 - OTP Liga - Mezőkövesd-Vasas
Legutolsó mérkőzés 2023-05-21 - OTP Liga - Újpest FC-Kecskeméti TE
A versenyben kiosztott sárgalap: 91
A versenyben kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2022-10-30 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg
2023-02-25 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Mérkőzések: 2022-09-10 - OTP Liga - Paksi FC-Debrecen
2023-02-04 - OTP Liga - Paksi FC-Kecskeméti TE
2023-04-01 - OTP Liga - Honvéd-Paksi FC
A kiosztott sárgalap: 17
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Pintér: Kecskemét - Kisvárda Mérkőzés beharangozó
2023.05.25 16:58
Pintér: Kecskemét - Kisvárda

140. élvonalbeli mérkőzését vezeti pénteken Pintér Csaba.

140. élvonalbeli mérkőzését vezeti pénteken Pintér Csaba.

Kecskeméti TE - Kisvárda Master Good

Forduló: 33. forduló
Dátum: 2023-05-26- 18:15:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető:   Pintér Csaba
Asszisztens 1:   Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2:   Szécsényi István
Tartalék jv.:   Andó-Szabó Sándor

Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 139
Legelső mérkőzés 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2023-05-20 - OTP Liga - Videoton-Zalaegerszeg
Kiosztott sárgalap: 629
Kiosztott piroslap: 48

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 3
Sárgalapos figyelmeztetés: 5 (hazai pályán: 4, vendégként: 1)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 17
Sárgalapos figyelmeztetés: 44 (hazai pályán: 22, vendégként: 22)
Kiállított játékosok száma: 6 (hazai pályán: 4, vendégként: 2)
Kiállított játékosok listája: Berios Theodoros - 2018-08-11 - Kisvárda FC - Ferencváros 0 - 2
Driton Camaj - 2021-10-17 - Kisvárda FC - Újpest FC 0 - 0
Kovačić Dominik - 2022-10-01 - Újpest FC - Kisvárda FC 4 - 0
Ötvös Bence - 2021-08-06 - Kisvárda FC - Gyirmót 2 - 1
Ötvös Bence - 2022-10-01 - Újpest FC - Kisvárda FC 4 - 0
Shynder Anton - 2018-08-11 - Kisvárda FC - Ferencváros 0 - 2
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 17
Legelső mérkőzés 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd
Legutolsó mérkőzés 2023-05-20 - OTP Liga - Videoton-Zalaegerszeg
A versenyben kiosztott sárgalap: 75
A versenyben kiosztott piroslap: 6

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2023-01-29 - OTP Liga - Kecskeméti TE-Videoton
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Mérkőzések: 2022-08-14 - OTP Liga - Kisvárda FC-Puskás Akadémia
2022-10-01 - OTP Liga - Újpest FC-Kisvárda FC
2023-05-06 - OTP Liga - Ferencváros-Kisvárda FC
A kiosztott sárgalap: 8
A kiosztott piroslap: 2


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Hanacsek – újabb elégtelen Botrány
2023.05.24 16:25 focibiro.hu hírküldő szolgáltatása
Hanacsek – újabb elégtelen

Magyarországon rendezik az U.17-es Európa Bajnokságot.

Magyarországon rendezik az U.17-es Európa Bajnokságot. Általában megszokás az, hogy az UEFA/ FIFA, ha más nem, udvariasságból is egy játékvezetőt jelöl a hazai szövetség játékvezetői közül a játékvezetők közé.


Láthattuk azt, hogy 10 évvel ezelőtt még Katarba külföldi játékvezetőket hívtak - többek között a magyarok is szinte minden héten működtek - de a világbajnokságra felépítettek olyan játékvezetőt, aki a bronzmérkőzés levezette. A működés során láthattuk azt, hogy egyébként igen szerény képességű az illető de a FIFA udvariasságból jelölt egy helyi játékvezetőt.

Ennek fényében szinte mindenki biztosra vette azt, hogy egy magyar játékvezető is szerepet kap az U17-es Európa Bajnokságon
Hanacsek által vezetett MLSZ JB azonban képtelen volt elérni azt, ha mást nem sportdiplomáciai úton, hogy egy magyar játékvezető szerepet kaphasson.
Azonban van magyar résztvevő Kassai Viktor személyében, és hogy mennyire fontos Kassai személye, mutatja az, hogy egy bolgár játékvezető szerepet kap az Európa bajnokságon.
Ha még ezek után sem értik az ,hogy hogy mennyire súlytalan és szégyenteljen a mostani MLSZ JB munkája, akkor nem is akarják ezt megérteni.
Hanacsek Attila által vezetett bizottság ismételten bizonyította, hogy nemzetközi szinten leírták a magyar játékvezetést.
Nyilván őt ez nem érdekli inkább az, hogy pozíciójához ragaszkodjon, mintsem igazi szakemberek vezessék az MLSZ JB-t. Sokkal kényelmesebb így neki, mintha visszamenne 8 órába dolgozni a rendőrségre.
Bebizonyosodott, hogy sportdiplomáciában elégtelent érdemel mostani elnök.
Most hazai meccsek elemzésébe azért ne menjünk bele, mert egyébként hétről hétre látjuk hogy milyen gyenge teljesítménye vannak.

Lassan eljön a bizonyítványosztás ideje. Hanacsek – tele elégtelen osztályzattal. Csak az a baj, hogy évekig tart majd a Hanacsek által vezetett MLSZ JB rombolásának helyrehozatala.

Ideje lenne lelépni! Ismered, mert tanultad. Hanacsek! Oszolj!

Köszönjük szépen Attila