Hanacsek Attila próbálja átverni a világot...
Hanacsek Attila, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke sajtóbeszélgetésen ismertette a nekik fontos számadatokat, és természetesen szóba kerültek a VAR-ról szerzett tapasztalatok is.
A szurkolók hétről hétre láthatják, hogy mennyit is ér a hamis statisztika, vagy Berke Balázs sikerei, amihez Hanacseknek semmi köze se volt...
Nemzeti Sport az alábbiakat tette közzé:
Micsoda logisztika – az előző idényben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottsága (JB) 2435 mérkőzésre 10 581 munkatársát delegálta, amiben a bírók és partjelzők mellett az ellenőrök is benne vannak. Hanacsek Attila, a JB elnöke a napokban sajtóbeszélgetésen ismertette a nekik fontos számadatokat.
A szakember szerint az 1901-ben induló magyar futballbajnokság utóbbi tíz évéről rengeteg részletes információjuk van, folyamatosak a mérések, az ellenőrzések, és új időszak kezdődött a VAR-rendszer bevezetésével. Hanacsek Attila bemutatta, a játékvezetői jelentések szerint 2022–2023-ban tizenhét olyan súlyos hibát rögzítettek, amelyet a videófelvételek megtekintése után sem korrigáltak – az utólagos elemzések során tíz esetben a VAR-buszban ülők felelősségét állapították meg. Mert hiába a sok kamera, a monitorok segítsége, az ember, főleg nyomás alatt, mindig dönthet rosszul. Ezt szinte képtelenség kizárni, de a JB-elnök szerint a legfontosabb: az utolsó olyan bajnokságban, amelyben nem használták a VAR-t, hatvan nagy hibát számoltak, vagyis jelentős az előrelépés. Az NB II-ben a súlyos hibák száma 47 százalékkal csökkent, de mielőtt azt hinnénk, a rendezvény afféle diadalittas jelentés volt, Hanacsek Attila hangsúlyozta, az NB III-ban 27 százalékkal nőtt a súlyos hibák száma, s erre okvetlenül reagálniuk kell.
„Az élvonalban a döntési pontosság sohasem látott magasságba emelkedett, az adataink szerint egyértelműen nő a játékvezetés színvonala” – fogalmazott a JB elnöke.
Lapunk közbevetette: mivel az MLSZ nem kommunikálja az esetleges házon belüli vizsgálatokat, szankciókat, elterjedt, hogy a hibáknak nincs következményük. Hanacsek Attila élénken tiltakozott, szerinte egy-egy baki sokszor évtizedes karriert törhet ketté, volt példa egy osztállyal lejjebb sorolásra, nemcsak erkölcsi, hanem súlyos anyagi konzekvenciái vannak a meccset befolyásoló rossz ítéletnek.
„Folyamatos az ellenőrzés, állandó a számonkérés” – mondta a JB elnöke, aki szerint nőttek a sárga lapos figyelmeztetéssel kapcsolatos hibák, legtöbbször a felelőtlen karhasználat megtorlása maradt el. Az azonban pozitív, hogy a második VAR-idényben a videós beavatkozások száma harminc százalékkal csökkent, és a vizsgálódás időtartama is egyre
rövidebb – a még mindig újnak számító szisztémát szokni, tanulni kell.
Hanacsek Attila büszkén jelezte, Berke Balázs az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rangsorában szintet lépett, nagy eredmény, hogy Vad Anita ott van a női vb-n.
A nyári szabályváltozások, értelmezési finomítások is szóba kerültek. Ahogyan a katari világbajnokságon, a magyar bajnokságban is számítani lehet a korábbinál hosszabb mérkőzésekre, a gólörömöt például precízen hozzáadják a kilencven perchez – és minden egyebet, amikor játék nélkül peregnek a másodpercek. A kispadokon egyre többször tapasztalni agresszív, tiszteletlen magatartást, ezt is szigorúbban kezelik majd.
A legtöbb vita a kezezésekkel kapcsolatos, minél többet csűrték-csavarták a szabályt, annál több feszültséget okozott. Az UEFA értelmezése éppen ezt célozza, visszafelé haladni a klasszikus szabályok felé: a szándékosság, a testhelyzet egyértelmű megnövelése, a kéz mozdulata a labda felé lesz a perdöntő szempont.
De vita így is lesz, erre felkészülhetünk.
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Karakó vitatható lapja után 1 mérkőzést kapott a játékos
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást adott Csoboth Kevinnek.
Az Újpest játékosa egy szokatlan pillanat kapcsán kapott piros lapot a Fehérvár elleni bajnokin, Kasper Larsen becsúszása után ugyanis pont a dán védő lábára lépett. A balszerencsés eset után Karakó Ferenc játékvezető a videobíró felvételeit átnézve úgy döntött, hogy kiállítja őt, ami heves ellenérzést váltott ki a közvélemény nagy részében.
A feb határozata alapján a pénteki, Puskás Akadémia elleni bajnokit kell csak kihagynia Csoboth Kevinnek, ami a megítélhető legenyhébb büntetésnek számít a piros lap törlése után.
Megyei játékvezetés
Három napos edzőtábor során tanúbizonyságot adtak fizikai és szabályismereti felkészültségükről a vármegyei sporik.
Három napos edzőtábor során tanúbizonyságot adtak fizikai és szabályismereti felkészültségükről a vármegyei sporik.
Július utolsó hétvégéjén (07.28-29-30.) a szomszéd vármegyében, Hajdúböszörményben edzőtáboroztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei labdarúgó játékvezetők. A pénteki program már a korai órákban elkezdődött, hiszen a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban fizikai tesztet kellett teljesíteni a játékvezetőknek. Külön csoportokban, remek körülmények között volt lehetősége mindenkinek bizonyítani, hogy fizikálisan készen állnak a néhány hét múlva induló bajnokságra.
Pénteken még ebéd előtt sor került a központi megnyitóra, majd délután szakmai előadások és csoportos foglalkozások során ismertük meg az UEFA és az MLSZ Játékvezető Bizottság vezetésének iránymutatásait és ezen szabályoknak gyakorlati alkalmazásának módját.
Szombaton a szakmai felkészítés után újabb - immár kellemesebb - erőpróba várt vármegyénk játékvezetőire, hiszen ugyanezen a hétvégén, szintén Hajdúböszörményben edzőtáboroztak a Hajdú-Bihar vármegyei játékvezetők is. A szoros és remek szakmai és baráti kapcsolat szülte az ötletet, hogy a két vármegye játékvezetői labdarúgó csapata játszon egy barátságos mérkőzést szombat délután. Előbb a helyi sporttelep kisméretű pályáit lepték el csapatok, majd a centerpályán 17:15-kor elkezdődött a nagypályás mérkőzés is. Mindkét meccsen szabolcsi győzelem született, a mérkőzések remek hangulatban és rendkívül sportszerű körülmények között zajlottak.
Hajdú-Bihar vármegyei játékvezetők - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei játékvezetők
Hajdúböszörmény, 2023.07.29.
Kispályás labdarúgó mérkőzés: 2-4 (gólszerzők: Takács J. (3), Sztányi T.(1))
Labdarúgó mérkőzés: 1-3 (gólszerzők: Gergely B. (2), Kosztyu J. (1))
A három napot nagyon tartalmasan töltötték el a játékvezetők. Szakmai előadások, videós tesztek és szabályismereti felmérő is szerepelt a programban. Ennek köszönhetően minden értelemben felkészültek az új kihívásokra, várják a 2023/24-es bajnokság kezdetét.
Megyei játékvezetés
Nyilt levelet kaptak a megyei Jb. vezetői.
Nyilt levelet kaptak a megyei Jb. vezetői.
Tisztelt Elnökségi Tagok!
Mérkőzés beharangozó
Kárpály Mihály vezeti a DVSC - Mezőkövesd találkozót találkozót.
Kárpály Mihály vezeti a DVSC - Mezőkövesd találkozót találkozót.
DVSC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|||
| Forduló: | 1. forduló | ||
| Dátum: | 2023-07-31- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | ||
| Asszisztens 1: | Albert István | ||
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | ||
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 34 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-05-13 - OTP Liga - Vasas-Zalaegerszeg | ||
| Kiosztott sárgalap: | 146 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 10 (hazai pályán: 8, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 7 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 22 (hazai pályán: 13, vendégként: 9) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Informatika
Karakó Ferenc ismét rosszul töltötte ki a jegyzőkönyvet!
Karakó Ferenc ismét rosszul töltötte ki a jegyzőkönyvet!
Az MLSZ.hu és az adatbank.mlsz.hu oldalon az található, hogy a szombat esti Újpest - Fehérvár találkozó elmaradt. Igaz a lap tetéjen szöveges hírként mégis beszámolt az MLSZ arról, hogy nyert az Újpest.
Karakó adminisztrációban is olyan teljesítményt nyújt, mint a pályán....

Cikkünk megjelenését követően - vasárnap reggel 9 óra után - frissítették a mérkőzés adatait.
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti vasárnap a ZTE - Kisvárda találkozót
Andó-Szabó Sándor vezeti vasárnap a ZTE - Kisvárda találkozót
ZTE FC - Kisvárda Master Good |
|||
| Forduló: | 1. forduló | ||
| Dátum: | 2023-07-30- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | ||
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | ||
| Asszisztens 2: | Georgiou Theodoros | ||
| Tartalék jv.: | Antal Péter | ||
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 295 | ||
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-05-19 - OTP Liga - Kisvárda FC-Vasas | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1354 | ||
| Kiosztott piroslap: | 76 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 60 (hazai pályán: 34, vendégként: 26) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bogunović Milan - 2011-04-27 - Zalaegerszeg - Siófok 2 - 1 Goncalves Dos Reis Pires S. S. Emanuel - 2021-03-03 - Mezőkövesd - Zalaegerszeg 2 - 0 Miljatovic Matej - 2009-04-28 - Zalaegerszeg - Győr 2 - 7 Németh Erik - 2021-05-08 - Újpest FC - Zalaegerszeg 5 - 4 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 39 (hazai pályán: 12, vendégként: 27) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Prenga Herdi - 2022-01-29 - Debrecen - Kisvárda FC 0 - 0 | ||
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti az Újpest - Fehérvár FC találkozót.
Karakó Ferenc vezeti az Újpest - Fehérvár FC találkozót.
Újpest FC - Fehérvár FC |
|||
| Forduló: | 1. forduló | ||
| Dátum: | 2023-07-29- 20:15:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | ||
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter | ||
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | ||
| Tartalék jv.: | Erdős József | ||
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 116 | ||
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskeméti TE | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-05-28 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros | ||
| Kiosztott sárgalap: | 566 | ||
| Kiosztott piroslap: | 35 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 38 (hazai pályán: 20, vendégként: 18) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bureković Dženan - 2020-08-30 - Puskás Akadémia - Újpest FC 3 - 2 Souleymane Diarra - 2017-05-13 - Újpest FC - Videoton 0 - 3 Stieber Zoltán - 2020-08-30 - Puskás Akadémia - Újpest FC 3 - 2 Tallo Gadji Celi Carmel Junior - 2021-12-05 - MTK - Újpest FC 2 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 54 (hazai pályán: 30, vendégként: 24) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Larsen Kasper - 2023-04-30 - Debrecen - Videoton 2 - 0 | ||
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti az újonc Diósgyőr első hazai mérkőzését.
Berke Balázs vezeti az újonc Diósgyőr első hazai mérkőzését.
DVTK - Puskás Akadémia FC |
|||
| Forduló: | 1. forduló | ||
| Dátum: | 2023-07-29- 18:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Berke Balázs | ||
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Szert Balázs | ||
| Tartalék jv.: | Urbán Eszter | ||
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 156 | ||
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-05-27 - OTP Liga - Vasas-Videoton | ||
| Kiosztott sárgalap: | 740 | ||
| Kiosztott piroslap: | 26 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 47 (hazai pályán: 9, vendégként: 38) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Ivanovski Mirko - 2020-08-16 - Diósgyőr - Mezőkövesd 2 - 1 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 18 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 52 (hazai pályán: 29, vendégként: 23) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Játékvezetőkről
Az MLSZ JB. közzétette a hétvégi NB. II-es küldéseket.
Az MLSZ JB. közzétette a hétvégi NB. II-es küldéseket.
BVSC-Zugló - Szombathelyi Haladás |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 17:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Lovas László |
| Asszisztens 1: | Aradi József |
| Asszisztens 2: | Mohos Milán |
| Tartalék jv.: | Takács Tamás |
Gyirmót FC Győr - ETO FC Győr |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 17:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kovács Imre |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Rózsa Dávid |
| Tartalék jv.: | Farkas Tibor |
Nyíregyházi Spartacus FC - BFC Siófok |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 17:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Hanyecz Bence |
| Asszisztens 1: | Csatári Tibor |
| Asszisztens 2: | Márkus Péter |
| Tartalék jv.: | Katona Balázs |
FC Ajka - Soroksár SC |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Sipos Tamás |
| Asszisztens 1: | Szalai Dániel |
| Asszisztens 2: | Bertalan Dávid |
| Tartalék jv.: | Móri Tamás |
PMFC - Cerobus Mosonmagyaróvár |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Derdák Marcell |
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs |
| Asszisztens 2: | Ország Péter |
| Tartalék jv.: | Gaál Ákos |
Aqvital FC Csákvár - Budapest Honvéd |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | dr. Csonka Bence |
| Asszisztens 1: | Horváth Zoltán |
| Asszisztens 2: | Szabó Dániel |
| Tartalék jv.: | Zimmermann Márió |
Kozármisleny - Tiszakécskei LC |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Molnár Attila |
| Asszisztens 1: | Máyer Gábor |
| Asszisztens 2: | Vörös Dániel |
| Tartalék jv.: | Bana Gergely |
Kolorcity Kazincbarcika S - Szeged-Csanád Grosics |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berényi Tamás |
| Asszisztens 1: | Baghy Csaba |
| Asszisztens 2: | Tőkés Róbert |
| Tartalék jv.: | Nazsa Tamás |
Vasas FC - Budafoki MTE |
|
| Forduló: | 1. forduló |
| Dátum: | 2023-07-30 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Rúsz Márton |
| Asszisztens 1: | Berényi Ákos |
| Asszisztens 2: | Punyi Gyula |
| Tartalék jv.: | Nagy Róbert |
Mérkőzés beharangozó
Farkas Ádám sípszavára indul a 2023/24-es bajnoki szezon
Farkas Ádám sípszavára indul a 2023/24-es bajnoki szezon
MTK Budapest - Paksi FC |
|||
| Forduló: | 1. forduló | ||
| Dátum: | 2023-07-28- 20:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | ||
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter | ||
| Tartalék jv.: | dr. Csonka Bence | ||
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 208 | ||
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-05-26 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1054 | ||
| Kiosztott piroslap: | 74 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 44 (hazai pályán: 20, vendégként: 24) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 27 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 69 (hazai pályán: 30, vendégként: 39) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Hegedűs Lajos - 2020-12-19 - MTK - Paksi FC 3 - 1 Kecskés Tamás - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1 Lenzsér Bence - 2018-08-25 - Paksi FC - Puskás Akadémia 3 - 2 Szabó János - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1 Vayer Gábor - 2011-11-19 - Kecskeméti TE - Paksi FC 0 - 1 |
||
Gyászhírek
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Harsányi József egykori kiváló játékvezető, országos játékvezető ellenőr.
Aktív labdarúgó pályafutása után 1986-ban tett játékvezetői vizsgát. Gyorsan felkerült az országos keretbe, ahol számos NB I-es, NB II-es mérkőzésen működött közre. Aktív játékvezetői pályafutását 2006-ban fejezte be, majd 2007-től kezdve megyei és NB III-as mérkőzéseken működött közre játékvezetői ellenőrként. 10 éven keresztül (2004-2014) a Bács-Kiskun megyei játékvezetői bizottság tagja volt.
Temetése 2023.08.02-án (szerdán) 16:00 órakor lesz a nemesnádudvari temetőben.