OTP Liga / NB-s bajnokságok
Már a Honvéd-Ferencváros találkozó előtt eldőlt, hogy harmincszoros bajnokok lettek a zöld-fehérek.
Már a Honvéd-Ferencváros találkozó előtt eldőlt, hogy harmincszoros bajnokok lettek a zöld-fehérek. A meccset kispestiek nyerték 3-2-re. A harmadik helyért küzdő DVSC és Újpest 1-1-et ért el egymás ellen, így a Loki áll a dobogó alsó fokán.
OTP Bank Liga, 30. forduló:
Paksi FC–MTK Budapest 1–0 (1–0)
Paks, v.: Vad II.
gólszerző: Hahn (25.)
sárga lap: Lenzsér (23.), Szabó J. (46.), Remili (88.), Nagy G. (91.), illetve Torghelle (20.), Gengeliczki (29.), Katona (71.)
Paksi FC: Nagy G. – Kővári, Lenzsér, Fejes, Szabó J. – Papp K., Simon Á. (Remili, 69.) – Kesztyűs (Kecskés, 60.), Windecker, Bartha – Hahn (Egerszegi, 80.)
MTK Budapest: Horváth L. – Katona (Banahene, 85.), Pintér Á., Gengeliczki, Szelin – Kanta – Lencse (Kulcsár, 65.), Vogyicska, Bognár I., Vass (Mihajlovic, 84.) – Torghelle
Mindkét csapat elsősorban a biztonságra törekedett, ennek megfelelően az első negyedórában egyik kapusnak sem akadt dolga. Valamelyest az MTK-nál volt többet a labda, mégis a Paks szerzett vezetést váratlanul. A bekapott gól kissé megzavarta a fővárosi együttest, amely így kis híján kétgólos hátrányba került, de néhány perc után rendezte sorait, a szünet előtti percekben pedig már egyértelműen veszélyesebben futballozott ellenfelénél.
A folytatásban eleinte a vesztésre álló MTK támadott többet, de komoly gólhelyzetig nem jutott, majd kiegyenlítődött a játék és többnyire a pálya közepén zajlottak az események. Az utolsó negyedórában a fővárosiak nagyobb nyomást tudtak helyezni a paksi védelemre, de az stabil maradt, így Nagynak csak néhányszor kellett védenie a minimális előny megtartásához.
Mezővesd-Zsóry FC–Diósgyőri VTK 3–0 (1–0)
Mezőkövesd, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Pekár (18.), Cseri (76.), Moutari (86.)
sárga lap: Pekár (17.), Iszlai (63.), illetve Sesztakov (21.), Prosser (23.), Márkvárt (90.)
Mezővesd-Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Pillár, Katanec, Eperjesi – Meszhi, Iszlai – Vajda (Moutari, 71.), Pekár (Cseri, 65.), Bertus – Drazic (Koszta, 86.)
Diósgyőri VTK: Antal – Polgár, Brkovic, Tamás – Sesztakov, Szabó (Tajti, 80.), Márkvárt, Tóth (Vernes, 33.), Juhar (Korbély, 58.) – Hasani, Prosser
Nem túl nagy iramban, kevés akcióval kezdődött a mérkőzés, amelyen a vendégeknek kellett volna felpörögniük, főleg a 17. perc után, amikor a kövesdiek megszerezték a vezetést. A félidő második felében többet birtokolta a labdát a Diósgyőr, de nem ment vele sokra, mezőnyfölénye meddőnek bizonyult.
Fordulás után aktívabban kezdett a DVTK, ám a mezőkövesdi kapus és védelem hiba nélkül végezte a dolgát. A hajrához közeledve a csereként beállt Cseri lőtt szép gólt nagyjából húszméteres távolságból, ezzel pedig megpecsételődött a vendégek sorsa.
A hazaiak a hajrában egy harmadik találattal fölényessé tették sikerüket, és a kiesés szélére sodorták borsodi riválisukat.
Kisvárda Master Good–Szombathelyi Haladás 1–2 (1–2)
Kisvárda, v.: Erdős
gólszerzők: Grozav (11.), illetve Priskin (24., 11-esből), Rui Pedro (28.)
sárga lap: Lukjancsuk (23.), Melnyik (73.), Hugo Seco (84.), illetve Priskin (20.), Ivanov (45.), Bamgboye (51.), Dausvili (62.), Rui Pedro (81.), Király (94.)
Kisvárda: Felipe – Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk (Protic, 82.) – Karaszjuk, Ene (Ilic, 67.) – Gosztonyi (Hugo Seco, 72.), Cukalasz, Grozav – Horváth Z.
Haladás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Mi., Mohl (Tamás L., 76.) – Dausvili – Bamgboye, Goldojuk (Holdampf, 71.), Rui Pedro, Ivanov – Priskin (Ofosu, 66.)
Aktívabban kezdte a mérkőzést a Kisvárda, több támadást vezetett, mint ellenfele és hamar vezetéshez is jutott. Nem sokkal később megint a vendégek kapujába jutott a labda, de les miatt ezt a gólt nem adta meg a játékvezető. A Haladás nem igazán talált fogást a hazai csapaton, mégis sikerült egyenlítenie: Lukjancsuk szabálytalanul állította meg a 16-oson belülre betörő Bamgboyét, a megítélt büntetőt Priskin értékesítette. Négy perccel később pedig már fordított is a Haladás egy szép támadás eredményes lezárásával. A két góltól magabiztosabbá vált a vendégcsapat, többet birtokolta a labdát, a félidő második felében a Haladás elképzelése szerint folyt a játék.
A szünet után megint a Kisvárda volt kezdeményezőbb, a szombathelyi csapat elsősorban a védekezéssel törődött. Ebben az időszakban Király Gábor, a vendégek kapusa több nagy mentést mutatott be. A hazaiak a folytatásban is nagy energiát mozgósítottak az egyenlítésért, miközben egy-egy alkalommal veszélyes ellentámadást vezetett a Haladás. A Kisvárda sok időt töltött ellenfele kapuja előtt, volt is esélye a gólszerzésre, de végül nem járt sikerrel.
Újpest FC–Debrecen 1–1 (1–0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Berke
gólszerzők: Litauszki (41.), illetve Tőzsér (78.)
sárga lap: Onovo (33.), Traoré (84.), illetve Csősz (33.), Bényei (40.)
Újpest: Pajovic – Pauljevic, Ristevski, Litauszki, Burekovic – Onovo, Kovács L. (A. Diallo, 76.) – Zsótér (Simon K. 69.), Rácz, Beridze (Solomon, 87.) – Traoré
Debrecen: Nagy S. – Bényei, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér – Csősz (Varga K., 51.), Bódi (Kinyik, 78.), Haris, Szécsi – Takács T. (Zsóri, 56.)
Rendkívül passzív játékkal kezdett a Debrecen, amely ezzel magára húzta a házigazdát. Az Újpest azonban hiába kezdeményezett, veszélyes helyzeteket nem tudott kialakítani a szórványos kontráiban bízó vendégcsapattal szemben. Idővel felvette a meccs ritmusát a Debrecen, de a 41. percben megérdemelten szerzett vezetést a céltudatosabb Újpest: egy szabadrúgásnál Litauszki előzte meg Harist, és lőtt hét méterről a vendégek kapujába.
A félidőben köszöntötték az 1969-ben – az UEFA Kupa, valamint az Európa-liga elődjének tekinthető – Vásárvárosok Kupájában döntős Újpest legendás játékosait, akiket 50 évvel ezelőtt a fináléban az angol Newcastle United kettős győzelemmel és 6–2-es gólkülönbséggel múlt felül.
Teljesen más felfogásban kezdte a második félidőt a Debrecen, ennek eredményeként élvezetes és gyors játék alakult ki, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Mindkét oldalon bravúros védésekre volt szükség a kapusoktól, illetve nagy helyzetekben hibáztak a befejező emberek. A 78. percben egy ellentámadás végén Tőzsér már nem rontott: egyenlített a vendégcsapat. A hajrában a hazaiak iparkodtak jobban, de a fegyelmezett vendégek megőrizték a döntetlent.
Az újpestiek immár sorozatban 15 hazai mérkőzésükön nem kaptak ki: nyolc győzelem mellett hetedszer játszottak döntetlent. A szezonban a DVSC először talált az újpesti kapuba, és a hazai 0–0 után másodszor szerzett pontot ellene.
MOL Vidi FC–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Székesfehérvár, v.: Kassai
gólszerzők: Milanov (54., 11-esből), illetve Juhász (84. - öngól)
sárga lap: Vinícius (92.), illetve Szolnoki (91.)
MOL Vidi FC: Kovácsik – Stopira, Juhász R., Vinícius, Tamás K. – Nego, Nikolov, Pátkai - Kovács I., Milanov (Hodzic 89.) – Futács (Scepovic 70.)
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Poór (Heris 84.), Hegedűs J., Hadzsiev, Nagy Zs. – Mioc, Szolnoki – Sós (Radó 73.), Vega, Szakály P. (Kiss T. 61.) – Knezevic
A mérkőzés elején nagy fölényben játszott a Vidi, sokat birtokolták a labdát a fehérváriak, de igazi gólhelyzetbe nem kerültek. A Puskás megszállta kapuja előterét és gyors ellentámadásokat vezetett, amelyek több veszélyt hordoztak magukban. A félidő közepén Juhász Roland szöglet utáni fejesét Hegedüs Lajos tolta a felső lécre, majd a túloldalon Josip Knezevic szabadrúgása alig kerülte el a fehérvári kaput.
A gól nélküli első játékrészt követően a második félidő elején megszerezte a vezetést a Vidi: a Kovács István buktatásáért megítélt tizenegyest Georgi Milanov váltotta gólra. A Puskás hátrányba kerülve magához ragadta a kezdeményezést, de csak egy nagy hazai védelmi hiba után öngóllal tudott egyenlíteni. Néhány perc múlva Kovácsik Ádám Kiss Tamás lövését hárította nagy bravúrral, így maradt az 1–1-es döntetlen.
Budapest Honvéd–Ferencváros 3–2 (1–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Iványi
gólszerzők: Uzoma (36.), Ben-Hatira (62., 76.), illetve Haratin (54.), Nguen (73.)
sárga lap: Kálnoki Kis (19.), illetve Leandro (33.), Lovrencsics (57.), Isael (65.)
Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Kálnoki Kis, Uzoma – Heffler, Nagy G., Fousseni, Ben-Hatira (Szendrei, 83.) – Danilo, Holender (Májer, 78.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Haratin, Leandro (Nguen, 63.) – Petrjak (Böde, 80.), Bőle (Gorriaran, 70.), Isael – Lanzafame
Szerhij Rebrov, a vendégek mestere a kezdés előtt elárulta: a délután történtek ismeretében azt kérte játékosaitól, hogy függetlenítsék magukat a már megnyert bajnoki aranyéremtől, és kellő motivációval lépjenek pályára.
A Ferencváros ennek szellemében is kezdte a mérkőzést, de lendülete és koncentrációja hamar elfogyott. Egyértelműen a vendéglátók irányítottak, több gólhelyzetet is kialakítottak, a 36. percben pedig Uzoma révén megérdemelten szereztek vezetést. A gól után a Honvéd visszavett a tempóból, az addig is erőtlen támadójátékot nyújtó vendégeket viszont az sem rázta fel, hogy hátrányba kerültek.
A második játékrészben a Honvéd öt perc alatt eldönthette volna a meccset – játékosai kétszer hibáztak óriási helyzetben –, ehelyett egyenlítettek a vendégek: szöglet után Haratin talált a kapuba. A 62. percben aztán a ferencvárosi védelem több részletben is kihagyott, amit Ben-Hatira használt ki. A kapott gól után átvette a játék irányítását a vendégcsapat, de lassan és körülményesen szőtte az akcióit, amelyeket így könnyen hatástalanított a jól szervezett, kontrákra váró hazai gárda. A 73. percben mégis egyenlített a vendégcsapat – Nguen volt eredményes –, de nem sokáig tudta megtartani az eredményt, mert az ismételt védelmi hibát Ben-Hatira látványos átemelős góllal büntette. A hajrában beszorult a Honvéd, de a Ferencvárosnak harmadszor már nem sikerült egyenlítenie.
A Honvéd a szezon korábbi két bajnoki összecsapásán 1–0-ra kapott ki a Ferencvárostól, és legutóbb két éve kerekedett fölé. Azóta egy döntetlen mellett négyszer szenvedett vereséget. A Ferencváros ezt megelőzően sorozatban nyolc bajnokiján diadalmaskodott.
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezető a forduló zárásaként a fővárosi rangadót.
Iványi Zoltán vezető a forduló zárásaként a fővárosi rangadót.
Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1345137 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Berettyán Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Kóbor Péter |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 224 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC |
| Kiosztott sárgalap: | 984 |
| Kiosztott piroslap: | 59 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 32 |
| A kiosztott sárgalap: | 133 |
| A kiosztott piroslap: | 9 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 33 |
| A kiosztott sárgalap: | 160 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 13 |
| Legelső mérkőzés | 2018-08-25 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 67 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-09-01 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-08-25 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros 2018-10-06 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen 2019-03-30 - OTP Liga - Várda SE-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 17 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Vad István vezeti az alsóházi rangadót Pakson.
Vad István vezeti az alsóházi rangadót Pakson.
Paksi FC - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345140 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Kulcsár Katalin |
| Tartalék jv.: | ifj. Tóth Vencel |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 244 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Felcsút-Mezőkövesd |
| Kiosztott sárgalap: | 1083 |
| Kiosztott piroslap: | 86 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 17 |
| A kiosztott sárgalap: | 84 |
| A kiosztott piroslap: | 6 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 30 |
| A kiosztott sárgalap: | 124 |
| A kiosztott piroslap: | 4 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 10 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Felcsút-Mezőkövesd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 41 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-03-09 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-03-16 - OTP Liga - Felcsút-MTK |
| A kiosztott sárgalap: | 2 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor a bajnokságban hetedik alkalommal vezetet a Diósgyőrnek.
Andó-Szabó Sándor a bajnokságban hetedik alkalommal vezetet a Diósgyőrnek.
Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345139 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Buzás Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 229 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 1018 |
| Kiosztott piroslap: | 56 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 10 |
| A kiosztott sárgalap: | 51 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 36 |
| A kiosztott sárgalap: | 165 |
| A kiosztott piroslap: | 11 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 15 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-22 - OTP Liga - Ferencváros-Diósgyőr |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Újpest FC-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 67 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-10-06 - OTP Liga - Mezőkövesd-Haladás 2018-12-08 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 |
| Mérkőzések: | 2018-07-22 - OTP Liga - Ferencváros-Diósgyőr 2018-08-11 - OTP Liga - MTK-Diósgyőr 2018-08-18 - OTP Liga - Diósgyőr-Haladás 2018-09-01 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC 2018-12-01 - OTP Liga - Haladás-Diósgyőr 2019-03-30 - OTP Liga - MTK-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 26 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Erdős József vezeti a kiesési rangadót.
Erdős József vezeti a kiesési rangadót.
Kisvárda Master Good - Szombathelyi Haladás FC |
|
| MLSZ kód: | 1345141 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Erdős József |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros |
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 173 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-03-30 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 641 |
| Kiosztott piroslap: | 33 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 1 |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 30 |
| A kiosztott sárgalap: | 122 |
| A kiosztott piroslap: | 4 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 16 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-03-30 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 60 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-03-16 - OTP Liga - Újpest FC-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-07-29 - OTP Liga - Haladás-Újpest FC 2018-09-01 - OTP Liga - Debrecen-Haladás 2019-03-02 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| A kiosztott sárgalap: | 9 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A remek formában lévő Berke Balázs vezeti az Újpesd-Debrecen mérkőzést.
A remek formában lévő Berke Balázs vezeti az Újpesd-Debrecen mérkőzést.
Újpest FC - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345136 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Garai Péter |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 69 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
| Kiosztott sárgalap: | 295 |
| Kiosztott piroslap: | 13 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 7 |
| A kiosztott sárgalap: | 22 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 9 |
| A kiosztott sárgalap: | 43 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 19 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-20 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 93 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-08-12 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC 2018-12-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC |
| A kiosztott sárgalap: | 8 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-08-17 - OTP Liga - Debrecen-MTK 2019-02-16 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros 2019-03-16 - OTP Liga - Debrecen-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 19 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Kassai Viktor utoljára februárban vezette ezt a párosítást.
Kassai Viktor utoljára februárban vezette ezt a párosítást.
Mol Vidi FC - Puskás Akadémia FC |
|
| MLSZ kód: | 1345138 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Kepe Arnold |
Kassai Viktor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 315 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-13 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút |
| Kiosztott sárgalap: | 1471 |
| Kiosztott piroslap: | 78 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 60 |
| A kiosztott sárgalap: | 302 |
| A kiosztott piroslap: | 19 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 12 |
| A kiosztott sárgalap: | 56 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 17 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-22 - OTP Liga - Újpest FC-MTK |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-13 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 90 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 |
| Mérkőzések: | 2018-08-10 - OTP Liga - Videoton-Debrecen 2018-10-07 - OTP Liga - Videoton-MTK 2018-11-03 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton 2018-12-02 - OTP Liga - Videoton-Honvéd 2019-02-02 - OTP Liga - Videoton-Felcsút 2019-02-16 - OTP Liga - MTK-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 40 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2018-08-18 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE 2019-02-02 - OTP Liga - Videoton-Felcsút 2019-03-02 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen 2019-04-13 - OTP Liga - Paksi FC-Felcsút |
| A kiosztott sárgalap: | 22 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. pénteken kora este közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Az MLSZ JB. pénteken kora este közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345139 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Buzás Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Mol Vidi FC - Puskás Akadémia FC |
|
| MLSZ kód: | 1345138 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Kepe Arnold |
Újpest FC - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345136 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Garai Péter |
Paksi FC - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345140 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Kulcsár Katalin |
| Tartalék jv.: | ifj. Tóth Vencel |
Kisvárda Master Good - Szombathelyi Haladás FC |
|
| MLSZ kód: | 1345141 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Erdős József |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros |
Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1345137 |
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2019-04-27 - 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Berettyán Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Kóbor Péter |
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Ferencváros 4-1-re legyőzte a második félidőben emberhátrányban játszó MOL Vidit, ezzel 11 pontra növelte az előnyét a tabella él
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Ferencváros 4-1-re legyőzte a második félidőben emberhátrányban játszó MOL Vidit, ezzel 11 pontra növelte az előnyét a tabella élén, a hátralévő négy fordulóban mindössze két pontot kell szereznie a bajnoki címhez. Az alsóházban a Kisvárda és a DVTK is nyerni tudott, így a 6. helyezett Mezőkövesdtől kezdve még mindegyik csapatnak lehetnek kiesési gondjai.
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
Gólszerző: Horváth Z. (20.)
MTK: Horváth L. - Katona, Pintér, Gengeliczki, Szelin - Vass Á. (Kanta, a szünetben), Vogyicska - Gera D., Bognár (Diallo, 68.), Schön - Lencse (Vass P., a szünetben)
Kisvárda: Felipe - Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk - Lucas, Karaszjuk (Vári, 86.) - Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav - Horváth Z. (Negrut, 70.)
Aktívabb volt a mérkőzés első húsz percében az MTK, többet támadott, de a Kisvárda stabilan védekezett, majd váratlanul meg is szerezte a vezetést. A folytatásra sem változott a hazai csapat játéka, az MTK szép passzokkal gyakran eljutott a vendégek tizenhatosa környékére, az ívelések azonban nem jelentettek veszélyt. A pihenőt követően a fővárosi együttes - melyben a szünetben két csere is volt - aktívabbá vált, kétszer helyzetbe is került, de Luiz Felipének, a vendégek kapusának csak az 56. percben kellett először védenie, és a későbbiekben sem akadt sok dolga. A Kisvárda viszont a hajrához közeledve többször is veszélyeztette az MTK kapuját, amikor tudta, taktikusan elöl tartotta a labdát és végül megszerezte a bennmaradás szempontjából értékes három pontot. Ezzel a tizedikről a kilencedik helyre lépett előre, míg az MTK maradt ugyan a hetedik, de pontszámban közelebb került a kiesőzónához.
Puskás Akadémia - Mezőkövesd-Zsóry FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Knezevic (71.)
Puskás Akadémia: Hegedűs L. - Szolnoki, Hegedűs J., Hadzsiev, Nagy Zs. - Szakály P., Mioc, Urblík (Poór, 60.), Sós (Spandler, 80.) - Arabuli (Vega, 61.), Knezevic
Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Pillár, Katanec, Szalai A. - Szeles (Vajda, a szünetben), Iszlai - Cseri (Pekár, 75.), Meszhi, Moutari - Drazic (Koszta, 75.)
Az első félidőben mindkét együttes jóval nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre, mint a támadásra, ennek megfelelően javarészt mezőnyjátékkal telt az idő. Az első 45 percben igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik fél előtt sem adódott, így a szünetre gól nélküli állásnál vonultak el a csapatok. Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a kövesdiek kerültek mezőnyfölénybe, ez azonban meddőnek bizonyult, mert gólt változatlanul nem tudtak szerezni. Felcsúti részről viszont Knezevic egy váratlan megindulás és egyéni akció végén megszerezte a vezetést a hazaiaknak, akik ezt az előnyt a lefújásig sikeresen megőrizték.
Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 3884 néző, v.: Andó-Szabó
Újpest: Pajovic - Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Balázs B. - Kovács L., Onovo - Zsótér, Rácz (Nagy D., 64.), Beridze (Simon, 81.) - Traoré (Solomon, 82.)
Honvéd: Gróf - Batik, Lovric, Kálnoki Kis - Heffler, Szendrei, Fousseni (Banó-Szabó, 69.), Ben-Hatira (Májer, 81.), Uzoma - Danilo (Tischler, 89.), Holender
Az Újpest nagy elánnal kezdte a mérkőzést, de lehetőségig sem jutott a jól záró kispestiekkel szemben, akik Holender révén a félidő helyzetét puskázták el a 22. percben. Ezt követően a szünetig kiegyenlített mezőnyjátékot láthattak a nézők, a kapusoknak nem akadt védenivalójuk. A második játékrész elején egyik csapat sem tudta rákényszeríteni az akaratát a másikra, majd az újpestiek a 65. perc környékén magukhoz ragadták a kezdeményezést. A házigazdák ekkor sorra alakították ki a helyzeteket, de gólt nem tudtak szerezni. A hajrára kijött a szorításból a vendégcsapat, az eredmény azonban nem változott. A bajnoki szezon mindhárom mérkőzésén döntetlenre végzett egymással az Újpest és a Honvéd, szeptember elején a Szusza Ferenc Stadionban ugyancsak 0-0 lett a végeredmény. Az újpestiek immár sorozatban 14 hazai mérkőzésükön nem kaptak ki: nyolc győzelem mellett hatodszor játszottak döntetlent. A kispestiek egymást követő nyolcadik idegenbeli bajnoki összecsapásukon is nyeretlenek: öt vereség mellett harmadszor szereztek egy pontot.
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Prosser (27.)
Kiállítva: Könyves (36.)
Diósgyőri VTK: Antal - Polgár, Brkovic, Tamás M. - Sesztakov, Szabó B., Márkvárt, Hasani, Juhar (Korbély, 79.) - Vernes (Mihajlovic, 68.), Prosser (Tóth B., 91.)
Paksi FC: Nagy G. - Kővári, Bobál, Kesztyűs (Cseke, 80.), Szabó J. - Windecker, Egerszegi, Papp K. (Kecskés, 73.) - Bartha (Simon A., 59.), Könyves, Hahn
Kezdetben mindkét csapat a biztonságra törekedett, a kapuk nem forogtak veszélyben. Aztán a meccs első helyzetét gólra váltották a hazaiak, akik néhány perc múlva emberelőnybe is kerültek, miután Könyves két percen belül kétszer is sárga lapot érően szabálytalankodott. A létszámfölénybe került Diósgyőr innentől kezdve irányította a játékot, a szünetig többször is lehetősége volt megduplázni előnyét, bár nem élt vele. A második félidőben volt ugyan egyenlítési lehetősége a Paksnak, de többnyire a házigazdák birtokolták a labdát, és veszélyes helyzeteket alakítottak ki, bár újabb gólt már nem sikerült szerezniük. A hajrában leginkább már csak az eredmény tartására törekedtek. A kiesés ellen küzdő miskolciak ezzel megszakították négymeccses nyeretlenségi sorozatukat, a Paks viszont immár hét találkozó óta nem tud győzni, ráadásul egymás után ötödik mérkőzésén volt gólképtelen. A tolnaiak így közel kerültek a kieső zónához.
Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szatmári (35.), Bódi (64., 11-esből), illetve Ivanov (76.)
Debreceni VSC: Nagy S. - Bényei, Szatmári, Pávkovics, Barna - Damásdi, Jovanovic (Csősz, 61.), Haris, Bódi - Szécsi (Varga K., 77.), Takács T. (Zsóri, 62.)
Szombathelyi Haladás: Király - Habovda, Jagodics, Németh Mil., Mohl - Dausvili , Golodjuk (Ofosu, 57.) - Bamgboye (Gaál, 73.), Rui Pedro, Ivanov - Rabusic (Priskin, 58.)
Egyik csapat sem kezdte túl nagy iramban a mérkőzést, helyzetek nélkül, többnyire mezőnyjátékkal teltek a percek. A DVSC tíz perccel az első játékrész vége előtt egy pontrúgást követően Szatmári fejesével szerzett vezetést. A második félidőben támadóbb szellemben lépett pályára a Haladás. A vendégek többször el is jutottak a debreceniek tizenhatosáig, ám rendre rossz megoldást választottak, így gólszerzési esélyük nem volt. A hazaiak Bódi büntetőből szerzett góljával növelték előnyüket. A Haladás Ivanov lövésével szépített, igaz, ehhez a debreceni kapus, Nagy Sándor óriási hibája is kellett. A szombathelyiek pár perccel később akár egyenlíthettek is volna, de Ofosu lövése után a labda a kapufát találta el. A szombathelyiek három győztes mérkőzést követően kaptak ki ismét.
Ferencvárosi TC-Mol Vidi FC 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Nguen (7.), Haratin (57.), Lanzafame (68., 92.), illetve Nego (21.)
Kiállítva: Hadzic (45+1.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister - Haratin, Leandro (Bőle, 75.) - Isael, Nguen, Petrjak (Varga R., 82.) - Szignyevics (Lanzafame, 59.)
Vidi: Kovácsik - Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira - Pátkai, Hadzic, Huszti (Elek, 57.) - Kovács I., Hodzic (Tamás, a szünetben), Nikolov (Milanov, 63.)
Nguen nagyszerű egyéni megmozdulásával – a hátráló Vinícius mellett 18 méterről tekert higgadtan a kapu bal oldalába – a 7. percben vezetést szerzett a Ferencváros, amely ettől fellelkesülve maradt támadásban. Gyorsan felvette azonban a ritmust a Vidi, így kapura egyik csapat sem jelentett veszélyt, viszont mezőnyben nagy volt a küzdelem, sok volt a kontaktus. A 21. percben egyenlített a vendégcsapat – Huszti kapufáról kipattanó lövését Nego helyezte a kapuba –, ami megfogta az addig magabiztos házigazdákat. A szünetig nagy iramú, kiegyenlített küzdelem zajlott, kevés helyzettel és egy kiállítással: a fehérvári Hadzic fölösleges becsúszása második sárga lapot ért közvetlenül a félidő előtt. Cserélt és szerkezetet is váltott a vendégcsapat, amellyel ideig sikerült is eltüntetnie emberhátrányát. A Ferencváros azonban rendezte sorait, és Haratin fejesével az 57. percben ismét előnyhöz jutott. A csereként pályára lépő Lanzafame – akinek a hét elején járt le egyhetes felmentése az edzések látogatása alól, amit a klubvezetés szabott ki rá, sajtóértesülések szerint tiszteletlen viselkedés miatt – a 68. percben szabadrúgásból tekert a bal felsőbe, eldöntve ezzel a rangadót. A hátralévő bő húsz percben a hazaiak előtt adódtak újabb lehetőségek, a 92. percben – Elek hibáját kihasználva – Lanzafame lőtt újabb gólt. A bajnokságban sorozatban nyolcadik győzelmét aratta a Ferencváros, házigazdaként már a kilencediket. A fővárosi együttes pályaválasztóként immár 35 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban. A Vidinek viszont megszakadt a 13 tétmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, amely során 1 döntetlen mellett 12 győzelmet aratott. Utóbbi között a Ferencváros elleni kettős siker a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A fővárosiak vezetőedzője, Szerhij Rebrov egy döntetlen és három vereség után először kerekedett a fehérváriakat irányító Marko Nikolic fölé.
Mérkőzés beharangozó
A legjobb formában lévő játékvezető, Berke Balázs kapta meg az arany rangadót!
A legjobb formában lévő játékvezető, Berke Balázs kapta meg az arany rangadót!
Ferencvárosi TC - Mol Vidi FC |
|
| MLSZ kód: | 1345131 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2019-04-20- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Kóbor Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Huszár Balázs |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 68 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-03-30 - OTP Liga - Haladás-Felcsút |
| Kiosztott sárgalap: | 292 |
| Kiosztott piroslap: | 12 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 7 |
| A kiosztott sárgalap: | 36 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 8 |
| A kiosztott sárgalap: | 35 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 18 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-03-30 - OTP Liga - Haladás-Felcsút |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 90 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2018-09-02 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton 2018-10-27 - OTP Liga - Diósgyőr-Ferencváros 2019-02-02 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd 2019-02-16 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 26 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2018-09-02 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton 2018-09-26 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd 2018-10-20 - OTP Liga - Haladás-Videoton 2019-03-02 - OTP Liga - Videoton-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 16 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A nagyöreg Solymosi vezeti az MTK hazai mérkőzését.
A nagyöreg Solymosi vezeti az MTK hazai mérkőzését.
MTK Budapest - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1345133 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2019-04-20- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs |
| Asszisztens 2: | Varga Gábor |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | ifj. Szilágyi Sándor |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 282 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-06 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd |
| Kiosztott sárgalap: | 1161 |
| Kiosztott piroslap: | 71 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 26 |
| A kiosztott sárgalap: | 90 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 4 |
| A kiosztott sárgalap: | 13 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-28 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-06 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-09-01 - OTP Liga - MTK-Várda SE 2019-03-02 - OTP Liga - Újpest FC-MTK |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2018-09-01 - OTP Liga - MTK-Várda SE 2018-11-03 - OTP Liga - Várda SE-Honvéd 2019-02-23 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE 2019-03-09 - OTP Liga - Várda SE-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 13 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Vad István vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd bajnoki mérkőzést.
Vad István vezeti a Puskás Akadémia - Mezőkövesd bajnoki mérkőzést.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|
| MLSZ kód: | 1345130 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2019-04-20- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Zierkelbach Péter |
| Tartalék jv.: | Kepe Arnold |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 243 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-04-13 - OTP Liga - Várda SE-Diósgyőr |
| Kiosztott sárgalap: | 1081 |
| Kiosztott piroslap: | 86 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 13 |
| A kiosztott sárgalap: | 49 |
| A kiosztott piroslap: | 5 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 11 |
| A kiosztott sárgalap: | 51 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-04-13 - OTP Liga - Várda SE-Diósgyőr |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 39 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-07-21 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen 2019-02-09 - OTP Liga - Honvéd-Felcsút 2019-03-16 - OTP Liga - Felcsút-MTK |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Az MLSZ és az MLSZ JB-vel kapcsolatos híreket lehet megtalálni, tematikusan.
A jobb oldali menüpontban az MLSZ JB-vel kapcsolatos adatok érhetőek el.