Játékvezetőkről
Bájos, mosolygós és határozott. Ő Hegyi Eszter, a legmagasabban jegyzett Csongrád megyei női játékvezető.
Bájos, mosolygós és határozott. Ő Hegyi Eszter, a legmagasabban jegyzett Csongrád megyei női játékvezető.
Azt gondolom, ehhez a – napjainkat érintő rendkívüli – helyzethez mindenki másképpen alkalmazkodik. Mesélj egy kicsit, hogyan éled meg ezeket a napokat, heteket a koronavírus „árnyékában”!
Amikor bejelentették a veszélyhelyzetet, a felsőoktatási intézményeket zárták be először, és köteleztek minket távoktatásra. Az első hét előrehozott tavaszi szünet volt a szegedi egyetemen, így nekünk, hallgatóknak nem sok feladatunk volt, jelenleg online óráink vannak, kapunk feladatokat, beadandókat, így saját magunknak kell beosztani az időnket. Ami fontos, hogy kell egy időrend, hogy ne folyjon el a nap.
Mondhatjuk, hogy ennyire céltudatos vagy az életed minden területén?
Muszáj annak lenni, mert a célokat csak akkor tudod elérni, ha konkrét terved van, vagy legalábbis sokkal könnyebb elérni, ha van egy stratégiád.
A mindennapjaidban, az iskolai dolgaidon kívül, hogy éled meg a jelenlegi helyzetet, a kialakult korlátozásokkal?
Én nem korlátozásként fogom fel, ez egy lehetőség, hogy minél többet tudjak itthon tanulni és a családommal lenni, amint elfogadnám azt, hogy ez egy korlátozás, sokkal nehezebb lenne, mert bezártnak érezném magam. Én eddig minden nap kimentem a szabad levegőre, futottam, edzettem, így jól érzem magam. Nyilván a társasági élet, a napi ritmus hiányzik, de kicsit olyan ez, mintha nyári szünet lenne.
Látom, felhívtad több fórumon is a figyelmet civil megmozdulásokra, mely a vírus terjedésének megelőzésében és az egészség megőrzésében segít. Aktív társadalmi életet élsz?
Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni a kínálkozó lehetőségekből, az egyetemnek köszönhetően tagja lettem, és jelenleg is a program szekció vezetője vagyok a Pro Jure – Egyesület a Szegedi Joghallgatókért független diákszervezetnek. Feladatom különböző megmozdulások, programok szervezése, mint például, börtönlátogatás, vagy előadók meghívása olyan jogi témákban – melyek nem feltétlen kerülnek elő az iskolapadban. Emellett több mint egy éve atletizálok, és lassan hat éve játékvezetőként tevékenykedek, mindezek mellett igyekszem az aktuális programokra, problémákra felhívni a környezetem figyelmét és az ezzel kapcsolatos rendezvényeken meg is jelenni.
Már többször előkerült az egyetem és a jog. Hol tartasz jelenleg a jogi tanulmányaidban? Mesélj egy kicsit, milyen az egyetemi élet?
Most tartok a harmadik évben, igyekeztem a tanulmányok mellett egyetemi versenyeken és a Tudományos Diákkör munkáiban részt venni, hogy minél több tudásanyagot elsajátíthassak.
A legelején nehéz volt felvenni a ritmust, kevés konkrét, hatályos joggal foglalkozó tantárgy volt. Mindezek ellenére, nagyon fontos év ez, úgymond alapozó év, segít megérteni a jognak a logikáját, de akkor azért felmerültek bennem kérdések, hogy én biztos ezt szerettem volna-e, de aztán beindult a második év, és rájöttem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam.
Igazából én kicsi korom óta tudtam, hogy valami joggal kapcsolatos dolgot szeretnék csinálni, melyet nagymamám már körülbelül öt éves koromban megtapasztalhatott. Történt ugyanis, hogy valami rosszat csináltam, leszidott, erre nekem az volt a reakcióm, hogy ne merje megtenni, mert nekem jogaim vannak. Mindezt minden előzmény nélkül, úgy, hogy a családban nincs jogász, hát kikerekedtek a szemei, de szerencsére aztán jót nevetett rajta.

A család. Úgy tudom sok időt töltesz édesapáddal, mennyire fontos, milyen szerepet tölt be a család az életedben?
A család mindig is fontos részét töltötte be az életemnek. Édesapukám és édesanyukám is rendkívüli példát mutat nekünk, hogyan legyünk jobbak és jobbak, és hogy bizony lehet sok dolgot egyszerre magas szinten művelni. Édesanyukám is amellett, hogy felnevelt ötünket, öt diplomát szerzett, Szegeden tanít történelmet, irodalmat, mellette könyvtáros és tánctanár. Családi hagyomány a néptánc is, hiszen apáék is ezen keresztül ismerkedtek meg, az összes testvéremmel táncoltunk. Korban közel állunk egymáshoz, de tanulmányainkban elég széles a paletta, van közgazdász, gyógypedagógus, kisebbik húgom orvosnak készül, öcsénk pedig még általános iskolás.
Honnan jött az ötlet, hogy játékvezető legyél? Mi volt a motivációd?
Már lassan hat éve vagyok játékvezető. Az egész úgy indult, hogy itthon kezdtem focizni, majd Angliában – mikor kiköltöztünk apa kutatásai miatt – folytattam a focit. Ott a női labdarúgás jóval erősebb volt, már nyolcévesen női csapatban tudtam játszani, ami bizonyára pozitív megerősítés és élmény volt. Miután visszatértünk, akkor is folytattam a labdarúgást, de tizenhat évesen beláttam, hogy a futball karrieremből maximum hobbi lesz. Édesapám ekkor már több, mint húsz éve aktív szereplője volt a futball- és játékvezető-társadalomnak, így az ő tanácsára és az én ambícióimnak köszönhetően, úgy döntöttem, ha már nem tudok focistaként kiteljesedni, befejezem a karrierem; teljesítettem a játékvezető tanfolyamot, sikeres vizsgát tettem, és azóta tevékenykedem és nagyon szeretem!
Ennyi minden: egyetem, egyesület, család, atlétika, játékvezetés, hogyan összeegyeztethető a magánéleteddel?
Az ember arra tud időt szánni, amire akar, kifogásokat mindig tud kreálni, de apától megtanultam, hogy azzal még, hogy megtaláltuk a tökéletes kifogást, nem lettünk előrébb azzal, amit épp csinálunk, vagy csinálnunk kellene. Szóval kifogások helyett, inkább igyekszem mindenre időt szakítani. Nyilván vannak jobb napok és vannak nehezebb napok, de amíg az ember szívesen csinálja, addig nem tűnik megterhelőnek. A jobb napokért pedig mindig megéri! A magánéletet is be lehet sűríteni, természetesen erre a másik oldalon is kell egy nyitott, elfogadó és türelmes félnek lennie.
Szereted, ha a családod, párod elkísérnek a mérkőzéseidre, ha látnak játékvezetés közben?
Nem is feltétlen a párom, de a családban van két nagyon lelkes támogatóm, édesapám és az idősebb húgom, ők minden fontosabb debütálásomon kint voltak, néha ki szoktak járni más mérkőzéseimre is. Jól esik tudni, hogy ott vannak, és érezni, hogy szeretnek és támogatnak. Annak mindig különösen örülök, ha apa kijön a meccsemre.
Említetted, hogy édesapád játékvezető volt. Az ő tapasztalatával komoly segítségedre lehet, milyen szinten támogatja ez a játékvezetői karriered?
A segítség akkor tud érkezni, ha Te már letettél valamit az asztalra, ez szerintem nagyon sok élethelyzetben jelenik meg, így derül ki a leghamarabb, hogy ott van-e a helyed vagy sem. Apa abban segít, hogy akármi is van, támogat, átlendít nehezebb időszakokon, olykor plusz motivációt ad, de mindenekelőtt rengeteg gyakorlati tanáccsal lát el, ha ő kijön egy meccsemre, abból én rengeteget tudok tanulni. Amennyiben készült felvétel a mérkőzésemről, azt együtt megnézzük és kielemezzük, tanácsokat ad az egész játékvezetésre vonatkozóan, de a mindennapi edzésterveim összeállításától kezdve a megfelelő étrendig, mindenben tud segíteni és számíthatok rá az élet minden területén. Nem köntörfalaz, őszintén, egyenesen megmondja, amit lát, és mindig a legjobbat akarja nekem.
Van bárki más, akinek sokat köszönhetsz az eddigi karriered során?
Én itt nem szeretnék név szerint említeni senkit, mert hosszú lenne a névsor és senkit se szeretnék kifelejteni. Országos szinten is vannak, akik támogatnak engem, a megyében is úgy érzem, megkaptam a szükséges támogatást és bizalmat az előre haladásomhoz.
Fenn tudod hagyni a pályán, a mérkőzésen történteket?
A játékvezetői karrierem elején nagyon nehéz volt, főleg a gyerek meccseken a szülők viselkedésének a kezelése, azt elfogadni, hogy nem tudsz rajta változtatni. Ott tanultam meg ezt kizárni. Ha egy mérkőzésre igazán koncentrálsz, odafigyelsz, akkor a külső dolgokkal nem tudsz foglalkozni, ha a szurkolókat meg is hallod, gyorsan el is kell felejteni, menni kell tovább. Egyszerűen nem szabad hagyni, hogy a külső vélemények befolyásolják a pályán lévő működésedet.
Meghatározó pillanatok, akár pozitív, akár negatív élmények a pályáról?
Ezt az élményt sose fogom elfelejteni, egy felnőtt férfi mérkőzést vezettem, és a mérkőzés végén az egyik játékos felvett a pályáról egy szál virágot, odalépett hozzám, odaadta a virágot és azt mondta: virágot a virágnak! Annyira meglepett, de nagyon jól esett!
Nyilván a legnagyobb elismerés, mikor odajönnek a végén mindkét csapatból a játékosok és megköszönik, hogy jó volt a mérkőzésvezetés, ezek a visszajelzések azért kellenek. Az országos mérkőzések különösen pozitív élmények, jó hangulatúak. Nyilván kapunk negatív megjegyzéseket is, melyeknek olykor alapja is van, de emberek vagyunk, hibázunk, nyilván abból is tanulunk, le kell vonni a következtetéseket, de tovább kell lépni, és legközelebb még jobban figyelni és még jobbnak lenni. Nincs bennem ezért negatív élmény, helyén tudtam kezelni ezeket a tapasztalatokat, történéseket is.
Miben más egy férfi és egy női mérkőzést vezetni? Hogyan tudsz a férfi mezőnyben női játékvezetőként érvényesülni?
Minden mérkőzés más, ez igaz mind a férfi, mind a női mérkőzésekre. Én minden mérkőzésre ugyanúgy készülök. Ami különbség lehet férfi-női mérkőzés között, hogy a női mérkőzések fizikálisan lassabbak, a férfiak általában technikásabbak, jobban kialakult a technikai vagy akár a taktikai tudás. Amit viszont nagyon jó látni, hogy minél magasabb osztályú női meccsre mész, annál jobban közelít a férfi mérkőzések színvonalához.
Női meccsen nem egyedülálló, hogy te, mint nő ott vagy, férfi meccsen nagyon ritka, hogy mint nő, ne egyedül legyél, így a legelején olyan vagy, mint egy kívülálló, de aztán a mérkőzés előrehaladtával ez megváltozik, és minden csak a futballról szól. Nyilván amikor már többször találkozott egy csapat velem, már nincsenek előítéletek, vagy ha vannak, azok már nem a nememből fakadnak.
Mérkőzés előtti rituálé, van valamilyen babonád?
Van rituálém, de ezt nem fogom elmondani, mert akkor elveszítené a varázsát. A legfontosabb, hogy kipihenten és időben érkezzek a mérkőzésre, étkezésre kell odafigyelni – ne egyen nehezet az ember. Mérkőzés előtti napon már azon legyen a fókusz, hogy másnap meccs, de már egész héten úgy kell készülni, mind testileg, mind lelkileg, hogy hétvégén meccs lesz.
Van valamilyen taktikád, terved, amivel készülsz a mérkőzésre?
Minél magasabb szinten vagy, annál fontosabb, hogy legyen egy fix időterved, hogy mit, mikor csinálsz, onnantól kezdve, hogy a pályára érsz. Mikor egyeztetsz az ellenőrrel? A mérkőzés előtti eligazítást mikor tartod meg? A csapatok is igénylik, hogy tudják mikor igazoltatsz, mikor tudnak kimenni melegíteni, mikor indulunk el a játékoskijáróból?
Meg szoktam nézni a csapatok legutóbbi eredményeit, tabellán lévő helyezésüket, ebből ugyan lehet előre következtetni, de nem ez határozza meg a mérkőzést. A játékvezető a taktikáját a mérkőzés hangulatához és jellegéhez kell, hogy felépítse, a mérkőzés menetét kell kézben tartania, ez rugalmasságot, tudatosságot és jó alkalmazkodókészséget igényel.
Ami fontos még, hogy a mérkőzés nem azzal ér véget, hogy lefújtad azt, fontos, hogy átbeszéljük a kollégákkal a mérkőzést, hogy kapjunk egy visszacsatolást, hisz teljesen máshogy éljük meg a történteket belülről, mint kívülről. Én minden meccsen megkérdezem a kollégáimat, hogy mit gondolnak a mérkőzésről.
Ha már szóba került, mi a véleményed a játékvezetői ellenőrzésekről?
Jók az ellenőrök, jót akarnak, próbálják a játékvezető felé közvetíteni azt, amit az adott mérkőzésen nem tudott tökéletesen teljesíteni. Minden ellenőrzésben van igazság, valami tanulságot mindig le tudsz vonni belőle. Nem szabad teljes mértékben elzárkózni egy ellenőrzéstől, mert nyilván az ellenőr ért hozzá, van szakmai múltja és egyben külső szemlélő is. Látja azt kívülről, amit mi belülről teljesen máshogy élünk meg, ahogy a kollégáktól a mérkőzés után, úgy az ellenőröktől is nagyon fontos ez a fajta külső, szakmai visszacsatolás. A jó ellenőrzésből és a rossz ellenőrzésből is le kell vonni a tanulságot, és tovább kell menni, nem szabad rajta fennakadni. Minden mérkőzés egy új lehetőség a bizonyításra.
Egy jótanács, ha valaki mélyponton érzi magát, nem találja a helyét, vegyen elő egy jó ellenőri jelentést és olvassa el, adni fog neki egy kis lendületet, önbizalmat.
Példakép az életedben, esetleg kedvenc játékvezető?
Édesapámat már említettem, természetesen ő. Nők vannak nemzetközi és magyar szinten is példaképek, kedvencek. Stéphanie Frappart, francia játékvezető, aki vezette a 2019-es UEFA Szuperkupa döntőt (Liverpool – Chelsea rendes játékidő 1:1, hosszabbítás után 2:2, büntetőkkel: 5:4 – a szerk.) és bebizonyította, hogy nők is tudnak ilyen magas szintű mérkőzéseket jól levezetni, ami egy óriási lépés a női játékvezetésnek. Bibiana Steinhaus Németországban a Bundesligában vezet mérkőzéseket, ő volt az első nő, aki a német élvonalban mérkőzést vezetett (2017. szeptember 10. Hertha BSC – SV Werder Bremen 1:1 – a szerk.), ő is az egyik úttörője a nemzetközi női játékvezetésnek.
Hazánkból is említhetnék néhány példaképet, a 2019-es franciaországi női labdarugó-világbajnokságon működő Kulcsár Katalint és Török Katicát, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket.

Mit tanácsolsz az újonc kollégáknak, mit mondanál nekik útravalóul?
Soha ne adják fel, találják meg a játékvezetés szépségeit, legyenek kitartóak, és merjenek kérdezni, mert a válaszokból sokat tanulhatnak. Egy, kettő vagy több rossz meccs nem jelenti azt, hogy nem lehet valakiből jó játékvezető, az azt jelenti, hogy lehet még mit tanulni. A legjobbaknak is vannak gyengébb mérkőzései, rosszabb napjai. Mindannyian emberek vagyunk!
A lányoknak, nőknek pedig üzenem, hogy ne féljenek kipróbálni magukat, van helye a női játékvezetésnek!
Köszönöm szépen az időt, az energiát, amit ennek az interjúnak szenteltél! További nagyon sok sikert kívánok a játékvezetői karrieredben és az életed minden területén!
Gyászhírek
Életének 77. évében elhunyt Pádár László egykori FIFA játékvezető.
Életének 77. évében elhunyt Pádár László egykori FIFA játékvezető.
Több játékvezető kolléga facebookon búcsúzik kollégájuktól!
Pádár László 1943. december 21-én született Szentesen. Pályafutása elején szülővárosa csapatában, a Kinizsiben játszott, majd később szerepelt a Szegedi Dózsa egyesületében is az NB III-ban. Onnan vonult vissza 1967-ben, ám a sportághoz hű maradt, mivel abban az évben elvégezte a játékvezetői tanfolyamot apósának, az NB II-ben bíráskodó Dukai Imrének a biztatására.
Közel 8 esztendővel később, 1975. szeptember 10-én vezette élete első NB I-es mérkőzését, a Diósgyőr–Békéscsaba összecsapást (1-0). Két évvel utána, 1977-ben FIFA-kerettag lett, és egy évtizeden át fújhatta a sípot a nemzetközi keretben. Többek között részt vett a Japánban megrendezett U 20-as világbajnokságon (1979), ahol megismerte a világ Diego Maradonát, és bíráskodott rangos világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkön is. Az 1979-es bázeli KEK-döntőben Palotai Károly partjelzője volt a Barcelona-Düsseldorf fináléban 58 ezer néző előtt, végül a spanyol sztárcsapat hosszabbítás után 4-3-ra nyert. Összesen 48 meccset vezetett FIFA-kerettagként a 45 éves korhatár betöltéséig. Egy évvel később, 1988-ban a Ferencváros-Pécs Magyar Kupa-döntő (4-2) dirigense lehetett a Népstadionban 20 ezer néző előtt. Az utolsó NB I-es mérkőzése a Tatabánya–Újpest rangadó (2-2) volt abban az esztendőben – ez volt az általa vezetett 174. élvonalbeli meccs.
Pádár Lászlót játékvezető társai olyan jószívű, segítő szándékú embernek ismerték meg, aki mindig igyekezett csapatot építeni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a pályafutását követően a csongrádi ifjú játékvezetőknek (például dr. Hegyi Péternek, Kószó Csabának) igyekezett minél több tapasztalatot átadni. Mindenkori jóbarátjával, Szekeres Ferenccel sok mérkőzésen öregbítették a megye hírnevét. A civil életében nyugdíjazásáig a MOL-nál dolgozott műszakvezetőként.
Nyugodj békében, Laci!
Focibiro.hu adatbázisából:
Volt kapus, majd védőjátékos, a Szentesi Kinizsi minden korosztályában focizott. A sorkatonai szolgálat alatt a Szegedi Dózsa egyesületben játszott. Legmagasabb minősített szint, ahol igazolt játékos volt, az NB. III. osztály. 1967-ben befejezte az aktív labdarúgást.
Apósa Dukai Imre (volt NB II-es játékvezető) kérésére 1967-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot. A szükséges tapasztalatok megszerzését követően ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1972-ben kerül az NB. II-es játékvezetői keretbe. Foglalkoztatásár a jellemző, hogy az 1977/1978-as bajnoki idényben Lauber Gyula társaságában 22 mérkőzést vezethetett.
Nb. I-es küldési kimutatás:
| Küldések száma: | 231 |
| Játékvezetőként: | 174 |
| Asszisztensként: | 57 |
| Legelső küldés az adatbankban | 1974-04-28 - NB. I. Csepel - MTK - (Asszisztens 1) |
| Legutolsó küldés az adatbankban | 1988-06-05 - NB. I. Tatabánya - Újpest FC - (Játékvezető) |
| Kiosztott sárgalap: | 167 |
| Kiosztott piroslap: | 34 |
Gyászhírek
Elhunyt Galambosi István borsodi játékvezető.
Elhunyt Galambosi István borsodi játékvezető.
Galambosi István 1986-ban vizsgázott le játékvezetőként. A működését még abban az évben az ózdi körzetben megkezdte, majd később a központosítás miatt átkerült a kazincbarcikai csoportba.
Kollégái tudták, hogy súlyos betegséggel küzd évek óta, de az aktív játékvezetést nem fejezte be, hiszen a pálya volt a második otthona, míg a kollégák a második családja.
Egy igazi barát távozott...
Őszinte részvétünk a családnak.
Játékvezetőkről
A Bundesligában az újrakezdést követően új szabályok vonatkoznak majd a játékvezetőkre.
A Bundesligában az újrakezdést követően új szabályok vonatkoznak majd a játékvezetőkre.
A mostani szezon hátralévő részében saját tartományukban is tevékenykedhetnek az utazás minimalizálása érdekében.
Tilos lesz igénybe venniük szállást, a mérkőzés napján autóval kell menniük otthonukból a meccs helyszínére, előző nap pedig alapos kivizsgáláson esnek át.
Minden bíró önkéntes alapon fog dolgozni, vagyis nem kényszeríthetőek arra, hogy mérkőzést vezessenek, de az éves alapfizetését mindenki hiánytalanul megkapja.
Játékvezető-ellenőr egyik stadionban sem lesz, ezt a feladatot a televíziós közvetítés segítségével látják el.
(MTI)
Gyászhírek
Életének hetvenedik esztendejében tragikus körülmények között elhunyt Győr Zoltán egykori NB I-es asszisztens, az NB II-es játékvezetői keret valamikori oszlopos tagja.
Életének hetvenedik esztendejében tragikus körülmények között elhunyt Győr Zoltán egykori NB I-es asszisztens, az NB II-es játékvezetői keret valamikori oszlopos tagja.
Győr Zoltán 1950. augusztus 13-án született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshidán. Civilben taxisként dolgozott, játékosként pedig alacsonyabb osztályú csapatokban futballozott. 1978-ban tette le a játékvezetői vizsgát, majd 1980-ban – amikor Szendrő Dénes, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság fegyelmi bizottságának jelenlegi vezetője volt a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke – már a Pest megyei keretben működött, ahol kezdetben ifjúsági mérkőzéseket vezetett, a megyei I. osztályban pedig partjelzett. 1981 őszén lett a megyei I. osztályú játékvezetői keret tagja a kor- és pályatársai szerint csendes, halk szavú, ámde szorgalmas és rendkívül megbízható sportember, aki rendre jó eredményekkel teljesítette a korszakban komoly súllyal latba eső fizikai teszteket. Győr Zoltán céltudatossága és kitartása meghozta az eredményét, fokozatosan lépkedett felfelé azon a bizonyos ranglétrán, amelynek igazolásául 1984 tavaszán felkerült az országos keretbe az akkori területi (ma NB III-as) bajnokság játékvezetői keretébe. Akkortájt még nem vált ennyire ketté a játékvezetés és a partjelzés feladatköre, s aki igazán sokra akarta vinni, annak mindkét fronton kimagaslót kellett nyújtania. Győr Zoltán ezt megtette, és az élet végül úgy hozta, hogy az asszisztálás lett – legalábbis a legmagasabb szinten – az ő világa, hiszen 1990 és 1997 között az NB I-ben 39 találkozón lengethette a partjelzői zászlót. 1990 tavaszán került be az országos NB II-es játékvezetői keretbe (1998 nyaráig, 48 éves koráig volt a tagja), míg élvonalbeli pályafutása – partjelzőként – ugyanebben az évben, az április 21-én lejátszott Debrecen – Újpest mérkőzéssel kezdődött. Az NB I-es búcsúra 1997. november 1-jén Miskolcon, a Diósgyőr – Debrecen derbin került sor. Ezt követően a kétezres évek elejéig a fővárosi öregfiú-bajnokságokban működött amolyan levezetésként.
Győr Zoltánt özvegye, Hegyes Ilona és felnőtt fiai, a 28 éves Zoltán és a 26 éves Csaba gyászolják. Temetésére a kialakult járványhelyzet miatt egy későbbi időpontban kerül sor.
Keretek
Az NB. III-as edzőtábor után 12 fővel csökkent a keret létszáma. Jelentette be az Alelnök Úr.
Az NB. III-as edzőtábor után 12 fővel csökkent a keret létszáma. Jelentette be az Alelnök Úr.
Az biztos, hogy Czakó Dénes baranyai elnök nem működik tovább ellenőrként. Ő fél évet kihagy. Állítólag munkahelyváltás miatt, bár sokaknak azt mondta, hogy elege lett a puhli rendszerből és nem lesz többé megalkuvó. (Információk szerint a megyei elnöki feladatoktól is vissza kíván vonulni, igaz ott most már van jelentkező egy országos ellenőr személyében.)
Két kollégának fizikai teszten volt kisebb problémája, míg két másik kolléga bejelentette, hogy nem kíván tovább működni ebben az állóvízes keretben, hiszen évek óta elvegetálnak és nincs előrelépés.
A többi játékvezetőről, hogy kik kerültek ki a keretből nem lehet tudni, hiszen az MLSZ JB. az elmúlt 10 évben nem tette közzé a hivatalos kereteket.
A keretmódosítással kapcsolatban megkerestük az MLSZ-t. Amennyiben válasz érkezik tőlük, úgy frissítjük cikkünket.
Játékvezetőkről
Nagy Miklós, a Vízművek örökös elnöke Franz Beckenbauernek is vezetett nemzetközi kupameccset.
Nagy Miklós, a Vízművek örökös elnöke Franz Beckenbauernek is vezetett nemzetközi kupameccset.
„December hatodikán születtem, 1938-ban. Apám rafinált volt, mert születésnapot, névnapot és a Mikulást is elintézett egy ajándékkal. Gyerekként Újpesten futballoztam, a csapattársaim, Bendes Tibi, Pataki László és még jó néhányan az NB I-ig vitték. Miután nagyon sovány gyerek voltam, az edzőm, Balogh Sanyi bácsi 1955-ben kölcsönadott a Vízműveknek, hogy ott erősödjek. A Vízművek a BLASZ I-ben játszott, ami a mai harmadosztálynak felelt meg. Csak egy fél évet töltöttem a Vízművektől távol, amikor bevonultam. 1958 őszén lejártam edzésre a Honvéd kettőhöz, Machos Feri és Faragó Lajos is ott játszott, mert valamiért büntetésben voltak. Sajnos nem maradtam Pesten, mert be kellett vonulnom Ercsire, és onnan jöttem vissza a Vízművekhez.”
„Baromi nagy szerencsém volt, hogy a zászlós parancsnoknak vízproblémája volt Pesten. Valahogy megtudta, hogy én a Vízműveknél vagyok, szólt, én meg elintéztem. Ezután mindig hazaengedett futballozni…”
Bírólegendákkal (jobbról): Palotai Károly és Abraham Klein
„Jobbösszekötőként Kocsis Sanyi és a Göröcs Titi volt a példaképem, a válogatottságról álmodoztam, de 1965-ben egy térdsérülés miatt abba kellett hagynom a játékot. Később játékvezetői vizsgát tettem. 1979-ben vezettem először az NB I-ben a Salgótarján– PVSK meccsen. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy 1985-ben én fújtam a sípot az U16-os világbajnokság nyitó mérkőzésén Pekingben, nyolcvanezer ember előtt. Büszke vagyok a telt házas kettős rangadókra és arra, hogy 1981-ben Beckenbauernek is vezethettem egy Hamburg–Bordeaux UEFA-kupa-mérkőzésen. Játékvezető-ellenőrként a 2002-es Roma–Real Madrid BL-meccs örök emlék és természetesen az is, hogy az én JB-elnökségem alatt vezethetett magyar játékvezető világbajnoki döntőt.”
„Egyetlenegy balhés meccsem volt, a Fradi–Honvéd a Népstadionban 1982-ben. Détári szabálytalankodott, lefújtam az esetet. Varga nagyon csúnyát mondott, őt kiállítottam. A közönség meg volt arról győződve, hogy eltévesztettem, és tévedésből nem állítottam ki Détárit. Másnap az újságok is azt írták, pedig senki sem hallotta, hogy milyet szólt be nekem Varga. Óriási balhé volt, még az államtitkár is bejött. »Ilyen embernek adok kitüntetést?! – kérdezte.« Megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de menjen le a pályáról… Csak az volt a probléma, hogy hétfőn mentem Angliába Palotai Karcsival és Németh Lajossal, az angol–német meccsre. Na, mondom, akkor engem innen levesznek… De Szepesi hívott, hogy nincs gond, mehetek a Wembleybe.”
„Miután befejeztem a futballpályafutásomat a Vízműveknél, vezetőségi tag lettem, és 1968-ban sportköri elnöknek választottak. Mindennap itt vagyok a Váci úton reggel fél héttől, intézem a teke-, a labdarúgó-, a tenisz-, az evezés-, a természetjáró- és a tömegsportszakosztály életét. Rendszeres háziversenyeket szervezünk. Tudniillik a Vízműveknél az ezerkétszáz sportolóból ötszáz sportköri tag, amire nagyon büszke vagyok.”
„Sok barátom van, napi kapcsolatban vagyok Hanacsek Attilával, Kiss Bélával, Lauber Gyulával. Minden kedden négyórás kártyaparti van nálunk: egyforintos alapon ultizunk, naponta tíz-húsz forint mindig gazdát cserél.”
Lengyel, magyar – két jó elnök: Michal Listkiewicz és Bozóky Imre
„JT-elnökként kötelezővé tettem, hogy az UEFA-kerettag játékvezetők legalább egy nyelvet megtanuljanak, és abból vizsgázzanak. Én németből nyelvvizsgáztam. Hogy mikor? 1992-ben, ötvennégy évesen. Mondok mást! Hatvanöt éves koromban kiadtak egy kormányrendeletet, hogy nem lehet sportköri elnök, akinek nincs sportmenedzser-végzettsége. Gyorsan döntöttem: elvégeztem az iskolát. Tavaly újraválasztottak négy évre!”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. áprilisi lapszámában)
Nemzetközi feladatok
Farkas Ádám és csapata február 11-én Youth Liga rájátszás mérkőzést vezet.
Farkas Ádám és csapata február 11-én Youth Liga rájátszás mérkőzést vezet.
17:00 CET - Tiraspol (Sheriff small Arena)
FC Sheriff Tiraspol (MDA) - FK Crvena zvezda (SRB)
Referee: Ádám Farkas (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Szert (HUN)
Assistant Referee 2: Balázs Szalai (HUN)
Fourth Official: Ion Orlic (MDA)
UEFA Referee Observer: Igor Satkii (MDA)
UEFA Delegate: Łukasz Sojski (POL)
Játékvezetőkről
A következő szezontól az NB I-ben is használni fogják a videóbírót. Kassai Viktor visszavonulásával nemcsak egy topbírót veszítettünk el, de a sportdiplomáciánk is gyengült - írja a csakfoci.hu.
A következő szezontól az NB I-ben is használni fogják a videóbírót. Kassai Viktor visszavonulásával nemcsak egy topbírót veszítettünk el, de a sportdiplomáciánk is gyengült - írja a csakfoci.hu.
Elképzelhető, hogy 6-8 évig nem lesz magyar játékvezető az elit kategóriában, de az „új Kassai” már 1995-ben megszületett. A magyar profi játékvezetői keret egyre öregebb, a fiatalok számára kevésbé vonzó a pálya. Nonszensz, hogy a magyar sporik a kutyájukról igen, de a munkájukról nem kommunikálhatnak. Szabó Zsolt, korábbi FIFA-játékvezetőnk nyilatkozott a hazai játékvezetés legaktuálisabb kérdéseiről.
Szabó Zsolt 2018-ban fejezte be a működést. Azóta a háttérbe vonult, de a játékvezetéstől nem szakadt el, legutóbb Máltán tartott előadást a helyi bíróknak és ellenőröknek, tehát szakmai kérdésekben továbbra is naprakész.
Vannak, akik szerint elkerülhetetlen, hogy még ebben az évben itthon is bevezessék a VAR-t, de akadnak ellenzői is. Mikor debütálhat az NB I-ben az új technika?
– Az új bajnoki szezonban már az NB I-ben is használni fogják a videóbírós rendszert, ezt Csányi Sándor elnök úr már bejelentette. Az MLSZ elnöksége még 2019-ben ennek érdekében létrehozott egy bíráló bizottságot, amely majd értékeli a beérkezett ajánlatokat és kiválasztja a győztest, aki biztosíthatja a technikai hátterét a videóbírós rendszernek. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a játékvezetők minél előbb megkapják a megfelelő elméleti képzést, majd folyamatosan tesztmérkőzéseken kellene gyakorolniuk.
AKI PEDIG ELLENZI, AZ SZINTE A MAGYAR LABDARÚGÁS ELLENSÉGE. ENNEK BEVEZETÉSÉVEL MARADHAT VERSENYKÉPES LABDARÚGÁSUNK ÉS A JÁTÉKVEZETÉSÜNK.
A VAR bevezetése mennyiben változtathatja meg a játékvezetők munkáját az NB I-ben?
– Ez óriási segítség a játékvezetők számára, hiszen minden bíró rémálma, hogy történik valami a pályán, de nem látja. Alapvonali játékvezetőkre nem lesz szükség, de a játékvezetők feladata nem fog változni az új rendszer bevezetésével, hiszen továbbra is arra kell törekedniük, hogy minél kevesebb hibával vezessék le a mérkőzéseket. Ha egy sporit a 90 perc során négyszer is megment a videóbíró, akkor ott nyilvánvalóan képességbeli problémák vannak. Ami fontos változás lehet, hogy nem lesz szükség négy játékvezetői ellenőrre az NB I-es mérkőzéseken, hiszen akár egy ellenőr is el tudja majd látni a feladatát.
Minden NB I-es mérkőzésen lesz videóbíró, vagy csak a kiemelt találkozókon?

A VAR mellett a másik slágertéma Kassai Viktor visszavonulása. Mennyire fogy hiányozni Kassai a magyar játékvezetésnek?
– Két szempontból kell megvizsgálni a történéseket. Kassai Viktor visszavonulásával Magyarország elit játékvezető nélkül maradt, amivel gyengült a sportdiplomáciánk a játékvezetői platformon. Mivel nincs “kvótánk” az elit keretben, ezért előfordulhat, hogy 6-8 évig nem lesz ilyen magasan jegyzett bírónk. Kassai az orosz játékvezetők szakmai főnöke lett, így mostantól azért kell lobbiznia, hogy az orosz játékvezetők az elitbe kerüljenek.
Mindez azt jelenti, hogy elveszítettünk egy topbírót és egy remek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező vezetőt is.
Nem lett volna értelme itthon tartani Kassait?
– Nyilvánvalóan az lett volna az ideális helyzet, ha itthon kap fontos tisztséget. Szomorú, hogy a tapasztalatát, kapcsolatrendszerét nem a magyar játékvezetés érdekében fogja hasznosítani. Ezen azonban most már felesleges keseregni. Megértem, hogy nem utasította vissza az orosz szövetség ajánlatát. Nagy problémának látom, hogy az elmúlt tíz évben visszavonult bíróink közül senki nem tagja a játékvezetői bizottságnak. Pedig Vámos Tibornak vagy éppen Erős Gábornak biztos, hogy helye lenne benne, hiszen világbajnoki és olimpiai tapasztalatuk is van, de mondhatnám Fábián Mihályt is, aki Ausztráliában a profi játékvezetők felkészítéséért felel. Lehetne még sorolni a neveket, kik nem kaptak lehetőséget tapasztalatuk átadására, amit leginkább a fiatalok tudnának hasznosítani.
Egyre idősebb a profi játékvezetői keret. Van megfelelő utánpótlás?
– 40 év felett van az átlagéletkor az élvonalban, ami nagyon magas. Vannak tehetséges fiatalok, akiket fel lehetne építeni, de sokkal bátrabban kellene hozzájuk nyúlni. Az nem jó, hogy az NB II-ben van 34-35 játékvezető, ami azt jelenti, hogy 3-4 hetente kap meccset egy-egy kolléga. Így nem lehet felkészülni az NB I-re. Ennél is nagyobb problémának látom, hogy míg országosan mintegy 35 százalékkal túl van töltve a férfi keret és sok olyan kolléga van, akinek nem jut meccs, addig megyei szinten hatalmas visszaesés tapasztalható a létszámot illetően. Amíg hat éve volt 3900 játékvezetőnk, most alig van 3000, ugyanakkor a csapatok száma pedig folyamatosan nő. Az messze van az ideálistól, hogy a megyei bíróknak egy-egy bajnoki forduló alatt akár három-négy meccset is le kell vezetniük. Sajnos a fiatalok hamar elveszítik a motivációjukat, hiszen nincs fluktuáció, alig lehet előre jutni a ranglétrán, már nem vonzó számukra a játékvezetői pálya.

Mivel lehetne megnyerni a fiatalokat?
– Leginkább a megfelelő kommunikációval. Érthetetlen, hogy 2020-ban a magyar játékvezetésnek nincs egy Facebook és Instagram oldala, ahol be lehetne mutatni a bírók mindennapjait a fiatal generációnak.
AZ IS FURCSA, HOGY A JÁTÉKVEZETŐK NEM KOMMUNIKÁLHATNAK EZEKEN A PLATFORMOKON A MUNKÁJUKRÓL. AZT KIPOSZTOLHATJÁK, HOGY MEGSÉTÁLTATTÁK A KUTYÁJUKAT VAGY LENYÍRTÁK A FÜVET A KERTJÜKBEN, DE AZT NEM, HOGY A DERES HATÁRBAN JANUÁR MÁSODIKÁN MÁR EDZETTEK.
Akiket meg akarunk nyerni a játékvezetői tanfolyamokra, azoknak a mindennapjaikhoz tartozik a közösségi média. A szurkolókhoz is közelebb lehetne kerülni azáltal, ha látnák, hogy a játékvezetők milyen komoly munkát végeznek, hiszen ahogy a játékosok, úgy ők is naponta edzenek, a szezon előtt edzőtáborba vonulnak. Meggyőződésem, hogy jelenleg a szurkolók jelentős része csak annyit lát a bírók életéből, hogy hétvégenként levezetnek 90 percet, amiért sok pénz kapnak, de a háttérről semmit nem tudnak, ami nyilván nem az ő hibájuk.
Kit tart a legtehetségesebb fiatalnak, aki akár Kassai Viktor méltó utódja is lehet?
– Magyarországnak 20 évente van topbírója. Palotai Karcsi bácsi 1935-ben született, Vágner László és Puhl Sándor 1955-ben, Kassai Viktor 1975-ben. Viccesen azt is mondhatnám, hogy a következő “sztárbírónk” 1995-ben megszületett. A mostani fiatalok közül Csonka Bence viheti a legtöbbre, aki amellett, hogy tehetséges, megfelel az UEFA elvárásainak, vagyis megjelenésben és fizikai felkészültségben is rendben van. Furcsán hangzik, de ma már az is fontos, hogy egy játékvezető jól mutasson a képernyőn, atlétikus legyen a mozgása. Az NB II-ben, NB III-ban, valamint a megyékben is vannak tehetségek, akikkel többet kellene foglalkozni, motiválni őket. Én abszolút fiatal-párti vagyok, és a jövőre is gondolni kellene, hiszen öt év múlva is lesz Fradi-Újpest, és akkor már aligha lehet 50-52 éves bíróra bízni a derbit…
Játékvezetőkről
Ma lenne 76 éves, a korábbi élvonalbeli játékvezető, Urbán Árpád.
Ma lenne 76 éves, a korábbi élvonalbeli játékvezető, Urbán Árpád.
Urbán 1977-1984 között volt élvonalbeli játékvezető, összesen 85 mérkőzéset vezetett.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága 1984-ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek. Palotai Károly mellett partjelző lehetett olyan találkozókon, mint a százezer néző előtt játszott AS Roma–Porto, Benfica–AS Roma, illetve Eindhoven–Rangers.
Életrajza:
1942-ben született a Nógrád megyei Ipolyvecén. 1960-ban érettségizett a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban. Egy évig a helyi járási tanácson volt egészségőr, majd tanító lett több városkörnyéki általános iskolában is. 1965 és 1970 között a balassagyarmati II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára volt, mialatt 1967-ben az Egri Tanárképző Főiskola levelező tagozatán testnevelés-biológia szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett. 1970-től Balassagyarmaton a Dózsa György Általános Iskola tanára, majd igazgatóhelyettese, 1990 és 1994 között pedig az igazgatója lett. 1995-ben kiegészítő diplomát szerzett a BME közoktatás vezetői szakán. 1998-tól ismét tanár, az őrhalmi - 2005. április 11-étől József Attila nevét viselő - Körzeti Általános Iskola igazgatója volt.
Iskolai pályafutása mellett 1964 és 1985 között labdarúgó-játékvezető is volt, FIFA-kerettag is lett.1964-ben lépett be az MSZMP-be. Az MSZP-nek a kezdetektől, 1989 októberétől volt tagja, 1993-ban a párt Nógrád megyei koordinációs tanácsának tagja, majd az Országos Választmánya tagja lett. Az 1994. évi országgyűlési választásokon Balassagyarmaton (Nógrád 4. vk.) egyéni mandátumot szerzett. Az 1998-as választásokon nem jutott be a parlamentbe, de a helyhatósági választásokon a helyi képviselő testület tagja lett Balassagyarmaton. A 2002-es országgyűlési választásokon pártja Nógrád megyei területi listájáról szerzett ismét mandátumot. Május közepétől az ifjúsági és sportbizottság, júniustól az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban volt tag. Ezeken kívül a Cserháti Vadásztársaság elnöke volt, valamint tagja volt a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány felügyelő bizottságának, illetve a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének is.
2005. november 26-án Balassagyarmat és Érsekvadkert között egy vaddisznóhajtáson vett részt, amikor 73 éves bátyja tévedésből szívtájékon lőtte. Sérüléseibe még aznap a balassagyarmati kórházban belehalt.
Mérkőzés beharangozó
Méltatlanul búcsúztatta az MLSZ JB. dr. Varga Zsolt asszisztents. Most mégis kapott búcsúmeccset!
Méltatlanul búcsúztatta az MLSZ JB. dr. Varga Zsolt asszisztents. Most mégis kapott búcsúmeccset!
DVSC - Újpest FC |
|
| MLSZ kód: | 1446329 |
| Forduló: | 17. forduló |
| Dátum: | 2020-01-25- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Farkas Ádám |
| Asszisztens 1: | dr. Varga Zsolt |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás |
| Alapvonali assz 1.: | Radványi Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Nagy Róbert |
| Tartalék jv.: | Punyi Gyula |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 164 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-12-15 - OTP Liga - Diósgyőr-Ferencváros |
| Kiosztott sárgalap: | 825 |
| Kiosztott piroslap: | 65 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 26 |
| A kiosztott sárgalap: | 107 |
| A kiosztott piroslap: | 10 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 23 |
| A kiosztott sárgalap: | 107 |
| A kiosztott piroslap: | 5 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-10 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-12-15 - OTP Liga - Diósgyőr-Ferencváros |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 36 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-08-24 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen 2019-11-10 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-08-10 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Keretek
Vecsésen az NB. I-II-es edzőtáborban bejelentették, hogy Kassai Viktor helyett Bogár Gergő, míg Ring György helyett Garai Péter kerülhet a nemzetközi keretbe.
Vecsésen az NB. I-II-es edzőtáborban bejelentették, hogy Kassai Viktor helyett Bogár Gergő, míg Ring György helyett Garai Péter kerülhet a nemzetközi keretbe.
Puhl Sándorék elmondása szerint minőségi változás várható, de arra az alelnök nem tért ki, hogy a két jelvény várományos mikor kerül a nemzetközi keretbe.
Az UEFA egyébként már közzétette a 2020. évre vonatkozó kereteket.