Újabb Talent-napot rendez az MLSZ JB szombaton. A helyszín ezúttal az MLSZ Telkiben található edzőközpontja.

Tervezett program:
8.30: Regisztráció - Hazafi M.
9.00: Elméleti teszt - Ring J.
10.00: Fizikai felmérés a füves pályákon (6x40 m és 20x150m)- Stamler P.
11.15: Asszisztensek gyakorlati felmérése (füves pálya) - Székely F. Ring J.
13.00: Ebéd
14.00: Az európai él-játékvezetők személyiségjegyei, döntéshozatali módszerei - Piller S.
15.00: Az asszisztensek helye, szerepe a mérkőzés előtt, után és a mérkőzés folyamán. - Székely F.
16.00: A szabadrúgások és büntetőrúgások megítélésének és elvégzésének folyamata, ezek fegyelmezési következményei - Ring J.
16.30: Az elméleti teszt megoldása - Ring J.
16.45: Zárás - Hartmann L.

A programon csak azok a játékvezetők, asszisztensek vehetnek részt akik a fizikai felmérésen is részt tud venni (nem beteg, nem sérült stb.).

E sport legősibb formája a kínai forrásokban szerepel - mai tudásunk szerint -, ahol az Kr.e. 2000 körül Huang-ti császár a gyalogos katonák kiképzésében használta, hogy gyorsaságukat, ügyességüket és találékonyságukat fejlessze. A rabszolgák kivételével az egész nép körében elterjedt a cu-kü (csu-küh)-nek nevezett játék. Az elnevezés magyarra szó szerint fordítva "rúgni-labdá"-t jelent.
A szabályokról annyit tudni, hogy a játéktér közepére egymástól kb. 4 méter távolságra két kb. 4 méter magas bambuszrudat állítottak, közéjük hálót feszítettek. A háló felső részére egy 60 cm átmérőjű nyílást vágtak, ez volt a "kapu". A háló két oldaláról rúgással, öklözéssel, fejelve, háttal vagy mellel érintve kellett a "kapuba" juttatni, nyitott tenyérrel viszont tilos volt érinteni. Magát a labdát nyolc bőrdarabból varrták össze, tollal és állati szőrrel tömték ki. Kr.e. 2000 körüli időkből fennmaradt a labdarúgás 25 fejezetből álló kézikönyve.

Kínai mintára Japánban is megjelent e sport őse kemari néven - bár jelentős különbség, hogy itt kultikus szerepet játszott, kezdetben csak a főnemesség kiváltsága volt a játék, majd a miniszteri rangú hivatalnokok is részt vehettek benne. A szabályok szerint 4-6 játékos kimonóban körbeállt a pályán, a feladat az volt, hogy a labdát lábbal minél tovább a levegőben tartsák.
A görög - római testkultúrában ez a fajta játék nem kapott szerepet, legközelebb pedig csak a középkorban találkozhatunk vele Angliában és Franciaországban "tömeg-football" ill. "határlabdázás" néven. E játék eredete a rontásűző mágia pogány szokásaiban keresendő. Egy télutói vagy tavaszi napon a megrontásból származó veszedelmeket egy bőrbatyuba "gyömöszölik" és a falvak apraja - nagyja részvételével kirugdossák a faluból. A cél az volt, hogy a labdában rejlő gonoszságot földjüktől minél távolabbra juttassák mielőtt az a rúgásoktól szét nem szakad. Hitük szerint aki a legtöbbet árt a "labdának", vagyis a legnagyobbakat rúgja bele, az mentesül leginkább a betegségektől.
A 14. században Angliában és Franciaországban is betiltották (1314, ill. 1320) a játékot durvasága miatt, gyakran emlegették "ördögi mulatságként", büntetésként pedig börtönnel fenyegették a futballozókat.
A 14. század elején megjelent a firenzei calcio, Európában az első körülhatárolt városi pályán zajló, mérkőzésvezető által irányított csapatjáték. Egy-egy csapat 27 főből állt, és a másik fél várát jelképező sátorba kellett belőni a labdát. A játékosok szigorúan meghatározott rend szerint álltak fel: elől 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban megint 3 védő, akik közül a középső a kapus. Egyedül csak ő vehette a kezébe a labdát, a többiek rúghatták vagy ököllel üthették, a bíró vigyázott a szabályok betartására és számolta a gólokat, a büntetőpontokat. A sátrak mellett zenekarok is voltak, zeneszó mellett zajlott a mérkőzés.
A játékról nem alakult ki igazán jó véleménye a korabeli értelmiségnek, Philipp Stubbes 16. századi krónikás írta:

"A futball olyan játék, amelyben fiatal emberek ? bökdösnek egy nagy labdát, nem dobják a levegőbe, hanem lábukkal görgetik a földön. Mondhatom, eléggé megvetendő játék, s szerintem legalábbis sokkal közönségesebb, méltatlanabb, hitványabb, mint bármelyik másik fajta; ritkán végződik kár, baleset vagy a játékosok valami baja nélkül."

A mai értelemben vett labdarúgás az 1820-as években a diákok körében virágzott fel, tiltották a túlzott durvaságot, meghatározták a pálya nagyságát és a résztvevők számát. 1857-ben alapították meg az első amatőr futballegyesületet, az FC Sheffieldet. Többször felmerült egy általánosan elfogadott szabályrendszer kidolgozása, erre végül 1862-ben került sor, majd 1863-ban az iskolák és a társadalmi egyesületek létrehozták a Football Associationt. A legfontosabb szabályok (részletek): 1. Gólnak számít, ha a labdát a kapuba juttatják anélkül, hogy kézben vitték vagy kézzel ütötték volna. 3. Lábbal csak a labdát szabad rúgni. 4. A játékosnak nem szabad a labdát érintenie, ha az a levegőben van. 8. Lesen van a játékos, mihelyt a labda elé kerül.
A 19. század végéig megszülettek a ma is oly ismerős szabályok: 1874-ben bevezették a büntetőrúgást, 1882-ben a partdobást, 1891-ben a tizenegyest és egyben hálóval szerelték fel a kaput. 1878-ban jelent meg a játékvezető, 1891-ben a határbíró. 1895-ben adták ki a lényegében mai napig érvényes hivatalos játékszabályokat, ez lehetővé tette a játékosok tevékenységének összehangolását és a feladatok megosztását. Eleinte kilenc támadó játékos mellett egy hátvéd és egy kapus állt a pályán. A támadó játék modernizálásával több védőt kellett hátra vonni, majd azóta még újabb és újabb felállások, játékstílusok alakultak ki.
A labdarúgás - az USA és Japán kivételével - mindenhol háttérbe szorította az egyéb labdajátékokat. Magyarországon az 1879-ben Molnár Lajos és gr. Esterházy Miksa által írt Athletikai gyakorlatok c. könyv említi meg először a futballt, az "angol rúgósdit". "A football (mondd: futball) vagyis "rúgdaló", a legrégibb angol játékok egyike és kizárólag az ifjúság, az iskola játéka. Ez az utóbbi körülmény, s az, hogy télen-nyáron s a felszerelés minimumával űzhető, nagyon is alkalmassá teszi e labdajátékot átültetésre idegen talajba, mit tisztelettel ajánlunk tanügyi köreink figyelmébe."

Forrás:

• A sport krónikája
  Offcina Nova
• Kun László: Egyetemes testnevelés- és sporttörténet
  Sport K. Budapest, 1978.

A magyar futball ragyogó történetének arany lapjain külön fejezet illeti a magyar futballbírói kar történetét. Nemcsak azért, mert története természetszerűleg éppen olyan messze nyúlik vissza, mint magáé a labdarúgásé - hiszen az első mérkőzés legelső megnyilvánulását a bírói síp jól ismert hangja szolgáltatta - hanem főképpen annál a jelentőségénél fogva, melyet a mérkőzést vezető bíró személye méltán reprezentál.

A legtöbbször emlegetett, a legtöbbször megkritizált és igen sok alkalommal a legigazságtalanabbul megbántott ember a bíró. Nincs a közéletnek egyetlen olyan szereplője sem, akit annyi igaztalan sérelem érne, mint a futballbírót. Az életnek az az automatikus ténykedése, hogy ami az egyiknek jó, a másiknak rossz, ami a harmadiknak kellemes, a negyediknek minden bizonnyal kellemetlen, semmiféle más terrénumon nem jelentkezik olyan demonstratív erővel, mint éppen a futballban. Érthető tehát, hogy a futballbíró szerepe a legnehezebb bírói funkció.
A földi igazságszolgáltatás nagy jogtudósai méltóságteljesen beülnek a kényelmes karosszékbe, tanácskoznak egymással, forgatják az iratokat, felütik a törvénykönyvet, fellapozzák a döntvénytárt, mérlegelik az eseteket és keresik a súlyosbító vagy enyhítő körülményeket. Egyszóval megfelelő idő áll rendelkezésükre, hogy templomi csendben, az elbírálandó jelenségek beható tanulmányozása után hozzák meg ítéletüket. Ezzel szemben a sport bírájának azonnal kell döntenie. Egyik-másik sportágban rövid gondolkodás, pillanatokig tartó tanácskozás megelőzheti ugyan az igazság szavának hirdetését, de a labdarúgás filmje pokoli gyorsasággal pereg. Nincs egy pillanat, melyre megállna.
Őrületes sebességgel hajszolják egymást a futballban az események. A pergő film megindul és kétszer negyvenöt perc alatt nem pihen. A miliő pedig a végsőkig feszített idegesség jegyében él. Huszonkét futkosó, ziháló, minden energiát a pillanatnyi cél elérésére koncentráló, a pattanásig feszült izmokkal rohanó atléta és ezer meg ezer, az aréna szereplőivel lélekben egybeforrt fanatikus, lelkesülő, lelkesítő, könnyen hevülő, hamar izguló, ha kell, izgató néző központjában ott áll az egy, a bíró. Hozzá még kaotikus hangzavar, az entuziazmus és a vak gyűlölet turbulens keveréke. Dörgő taps, lelkes, bíztató kiáltás, vad, kíméletlen ordítozás, gyűlöletes kifakadások olvadnak egybe, fülsüketítő kakofóniában.
És ebben a kaotikus, izzó, forrongó légkörben, egy szempillantás alatt, egyetlen másodpercnyi meggondolási idő nélkül, közvetlen az eseményeket követőleg kell meghoznia ítéleteit a futballbírónak. De mindezt kibírná a futballbíró, ha kibírnák az érdekeltek. Mert tudni kell, hogy a futball több, mint játék. Ma már sokkal több. S amint a nemes játékból pontharc lett, s majd az amatőrizmust messze meghaladó anyagi érdekek játszottak közre, mindinkább súlyosabbá lett a futballbíró helyzete, s mindinkább kikezdték tekintélyét a tömegek, melyeknek minden mellékes, semmi sem szent és tűzön vízen csak egyet áhítoznak: az önön egyesületi színeik győzelmét. Diadalt várnak ezek minden áron, s megkövetelnék, hogy ebben a vágyukban még a mérkőzés vezetője is segítségükre legyen. S ha ez a vágy nem teljesül, akkor egyedül és kizárólagosan a bíróban látják a bűnöst."
Talán nehéz elhinni, de ezek a szavak 1926-ban íródtak, s a kezükben tartott mű elődjéből, az MLSZ 25. születésnapjára megjelent kiadványból származnak. A lelkes - és sajnos névtelen - kolléga A magyar futballbírói kar 25 esztendeje című munkáját vezeti így be, s minthogy minden szava aktuális ma is, nem is lehetett volna méltóbb szavakkal kezdeni a magyar futballbíráskodás immár száz esztendejéről szóló dolgozatot. A futball állandó, a gondok, a konfliktusok és a közhelyek mindig ugyanazok, még akkor is, ha számtalan érdekesség történt azóta a huszadik század hányatott magyar történelmével párhuzamosan alakuló magyar labdarúgás- és játékvezetői történelemben. Ezt a történetet próbáljuk meg áttekinteni a rendelkezésünkre álló - éppen a hányatott történelem miatt - szerény ismeretekkel és lehetőségekkel.
A labda mellett alighanem a játékvezető tehát a labdarúgás legfontosabb "kelléke". Erre következtethetünk már abból is, hogy az első (avagy annak tartott) magyarországi mérkőzésen természetesen már ott volt a játékvezető is. Pontosabban a bíró, ahogyan akkor és még a következő évtizedekben is nevezték a pálya e rendkívül fontos tartozékát. A játékvezető elnevezés meghonosodásához és hivatalossá válásához tudniillik egy belügyminiszteri rendeletre volt szükség a harmincas évek végén, hogy megkülönböztethessék a futballbírókat az igazságszolgáltatás bíráitól.
Szóval: R. Lowet. Ő az az úriember, aki az első regisztrált magyarországi nemzetközi futballmérkőzésen, a BTC-Cricketterek találkozón bíráskodott, 1897. október 31-én. Mint az ő példája is mutatja, a derék játékvezetőknek, akiket - ne legyenek illúzióink - már a kezdet kezdetétől szidtak a nézők, nem csak a pocskondiázást kellett elviselniük, hanem azt is, hogy keresztnevük évtizedeken át nem létezett. A tudósítások ugyanis legfeljebb a családnevüket közölték, s még ma is komoly gond mindazoknak, akik a magyar múlt kutatásával foglalkoznak, hogy sok bírónak bizony kideríthetetlen a keresztneve, következésképp sok Kovácsról, és Szabóról nem tudjuk, hogy ilyen név alatt sokszáz mérkőzést vezető klasszis játékvezetőket, avagy sok-sok azonos vezetéknevű epizódszereplőt kell-e keresni.
R. Lowet a bécsi vendégcsapat angol nemzetiségű vezetője volt, s aligha véletlenül őrizte meg minden krónika, hogy a vendégeknél játszott Lowet úr két fia is. Minden bizonnyal már akkor is akadtak vezetők és szurkolók, akik kifogásolták volna az elfogultságot, hacsak nem a BTC nyert volna 2:0-ra. Ezen a ponton kell feltétlenül megemlékeznünk egy bizonyos Papp Béláról (csodák csodája, az ő keresztnevét megőrizte a történetírás), mint első magyar partjelzőről, aki a hazaiak részéről működött közre a találkozón (a vendégek képviseletében partbíráskodó W. Mengittel), valamint Gabonáról, aki A. Cooperrel együtt gólbírói feladatokat látott el. Tudni kell ugyanis, hogy akkoriban nem volt még háló a kapun, ezért gólbírókat is foglalkoztattak a mérkőzéseken, akik az alapvonalon állva megítélték, hogy a labda "a kapufák között és a keresztléc alatt teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon". Ez azonban már a szabálytörténet szép és bonyolult tudományához vezet, s bármennyire csábító ez a terület, valamint bármennyire összekapcsolódik a szabályok története a játékvezetés történetével, nem engedhetjük meg, hogy különféle csábításoknak engedve, elkalandozzunk.
Maradjunk inkább még mindig R. Lowetnél, már csak azért is, mert az ő öltözéke jó példa arra is, hogy az első években civil utcai ruhákban bíráskodtak a játékvezetők. S itt most megint hosszú tanulmányba lehetne kezdeni arról, hogy a civil ruhából (nemzetiszínű karszalaggal!) miként lett a még az ötvenes években is használatos elegáns, a leginkább frakkra hasonlító játékvezetői szerelés, majd a mai öltözet, amely persze világversenyről világversenyre új divatot követ, de amelynek az ősidőktől fogva alapszabálya, hogy színe nem egyezhet a csapatok mezének színével (évtizedekig ezért a fekete volt csaknem minden bírói mez).
R. Lowet úrnak aztán követői akadtak Magyarországon, bár az első években azért még az volt a jellemző, hogy valamelyik csapat (többnyire a vendég) valamelyik vezetőjét kérték fel a találkozó dirigálására. Az első magyarországi bírókként A. B. Yollandot, Iszer Károlyt, Ottlik Tihamért, Ramaszéder Istvánt és Kunz Józsefet említi a szakirodalom. A magyarországi bíráskodás történetében is mérföldkő az MLSZ 1901-es megalakulása, ekkor adták ki először a szabályokat magyarul, s ekkortól létezett a hivatalos bíróküldés. Ezt eleinte az MLSZ tanácsa, majd az intézőbizottsága végezte, s hogy bírói kar is legyen, húsz nagy tekintélyű ismert labdarúgót vizsga nélkül játékvezetőnek minősítettek, s ezután kezdték meg az újoncok vizsgáztatását.
1903. a nagy és jelentős esztendő. Ekkor alakult meg a szövetség bíróbizottsága, s ha kissé rosszmájúak vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy ekkor kezdődött el a küzdelem is a bírók és a futball más szereplői között az érdekérvényesítés és egymás hatalmának a másikra történő kiterjesztése frontján. A játékvezetők mindig a labdarúgó-társadalom arisztokráciájának számítottak, akik vélt jelentőségüknél nagyobb mértékben hatottak a sportág történtére. Ám mindig voltak szép számmal olyanok, akik ezt abnormális, megengedhetetlen dolognak tartották, s megpróbálták csorbítani a játékvezetők jogait. A harc örök, Magyarországon talán minden eddiginél jobban az 1990-es évek végén, azaz a közelmúltban éleződött ki. Aki a futballban nagy hatalomra tesz szert, sohasem érti, miért nem irányíthatja a bírókat is, a bírók viszont foggal körömmel védik függetlenségüket éppen a sportág tisztasága érdekében. "Boldog békeidőkben" éppen ezért közülük, az elfogulatlan és pártatlan szakemberek közül kerülnek ki a sportág vezetői. (Nem egészséges persze a másik véglet sem, amikor olyan nagy hatalomra tesznek szert a játékvezetők, hogy szankcióiktól való félelmében senki sem mer szembeszállni velük, ők maguk pedig visszaélnek a kezükben lévő, olykor valóban nagy lehetőséggel.)
Eme "politikai" kitérő után vissza a századelőre, az első JB - pontosabban BB, azaz bíróbizottság - elnökének, Füzesséry Árpádnak a bírói karához. 1904-től már megtérítették a bírók költségeit (mérkőzésenként 3-5 koronát fizettek), 1906-ban pedig magyarázatokkal ellátott, szakszerűen átdolgozott játékszabály-gyűjteményt lapozgathattak a magyar játékvezetők, s ugyanekkor Herczog Ede útnak indult, hogy levezesse a Bécs-Berlin találkozót, mint az első magyar nemzetközi játékvezető (ugyancsak Herczog volt, aki az első nemzetközi mérkőzést vezette, nem is akárhol, hanem Stockholmban, az olimpián a Dánia-Hollandia elődöntőt). És amint említettük: 1907-ben már határozottan felvetődött a bírótestület gondolata, de ez egyelőre csak a bizottság hatáskörének kiszélesítéséhez volt elegendő (a bizottság kontra testület vita, hajh, hányszor lesz még napirenden a huszadik században!). 1909-1910-ben cikksorozatban követeli a Sporthírlap a független bírótestület megalakítását, ám az eredményre egészen 1917-ig kell várni. Pedig egy ifjabb Földessy János nevű úriember az alapszabály tervezetet is elkészítette már, valamint annak a megállapodásnak a részleteit, amely rögzítette volna a szövetség és a bírótestület viszonyát. A testület megakadályozása helyett azonban egy olyan - játékvezetői szemmel - "szégyenletes" időszak következett, amikor az egyesületek állapodtak meg mérkőzésük bírájának a személyéről, s csak akkor küldött bírót a szövetség, ha a két klub nem tudott megegyezni. Mára egyébként annyi maradt meg a kluboknak ezen jogából, hogy egy-egy bíró szerepeltetését megvétózhatják a mérkőzéseiken, de semmi több, nemzetközi szinten pedig ilyesmire sincs gyakran példa.
Közben 1908-tól már vidéki, kihelyezett bíróvizsgák is voltak, egyértelműen jelezve, hogy terjedt, tömegesedett Magyarországon a huszadik század legnépszerűbb játéka. A világháború alatt megtorpan a fejlődés, olyannyira, hogy a bevonult futballbírók pótlására "ideiglenesen képesített" bírákat neveztek ki.
Az első kiemelkedő korszak a hazai labdarúgó játékvezetés történetében a Magyar Futballbírák Testületének 1917. május 29-i megalakulása után köszöntött be. A vezetők Havasi Lajos, Kiss Gyula és Salzer Alfréd voltak. Ezután beszélhettünk először egységes felszerelésről, a bírók ellenőrzéséről és képzéséről. Ez a testület még az MLSZ égisze alatt működött, 1922-től azonban függetlenné vált a Bírótestület, amelyet azután az említett okok miatt Játékvezető Testületté kereszteltek át. A BT és az MLSZ viszonyát kartell szabályozta, ekkor már egyetlen klubnak sem volt beleszólása a bíróküldésbe, és sorra alakultak meg a testület vidéki alosztályai önálló bírói karokkal (ezek névsorát egyébként mellékletként rendre közölték a szinte évenkénti rendszerességgel kiadott, mai szemmel is magas színvonalúnak mondható szabálykönyvek. Dr. Ábray Zsigmond ekkor már a testület főtitkára volt, személyében az első sikeres és nagyhatású szabálytudósra, valamint bírófőnökre emlékezhetünk, aki szakanyagok és könyvek egész sorát írta, szerkesztette, melyek közül sok ma is érvényes szakmai üzenettel bír a játékvezetők számára És mielőtt elfelednénk, itt említsük meg feltétlenül legméltóbb utódjainak, Tabák Endrének és dr. Szilágyi Györgynek a nevét. Előbbi a század második felében a Nemzeti Sport (Népsport) újságírójaként, főszerkesztőjeként, a JT elnökeként és még idős korában is szakcikkek tucatjainak publikálójaként lett minden idők egyik legismertebb szabálytudósa, Szilágyi doktor pedig a szabályok fordítójaként, értelmezőjeként, JT-elnökként és sikeres sportdiplomataként lett a magyar futballbíráskodás nagy alakja, s 1999 óta az MLSZ tiszteletbeli elnöke. A sikeres korszakok elengedhetetlen jellemzője a nemzetközi elismertség, így erről a periódusról is elmondhatjuk, hogy szívesen alkalmaztak külföldön magyar bírókat, ahogyan később még oly sokszor, olyannyira emlékezetes pillanatokban.
A pompás idők - amelyek egyébként a magyar labdarúgás oly sok ágával együtt ekkor alapozták meg a világelsőséget - a második világháború közeledtével egyre kevésbé lettek pompásak. Hogy illusztráljuk, mennyire is régiek és állandóak a problémák a futballban (a magyar labdarúgásban?), íme egy nagyobb lélegzetű idézet Földessy János A magyar labdarúgás 60 éve című munkájából, az 1945-ig hátra lévő időszak eseményeiről.
"A professzionizmus életbeléptetése jelentős változást okozott a labdarúgó játékvezetésben is. Érdekes, hogy a profi-sporttal kevesebb ellentéte volt ebben a korszakban a BT, illetve JT-nek, mint az amatőrökkel. A hivatásos labdarúgás ugyanis meg tudta fizetni a magasabb bírói díjakat is, míg az anyagi erőforrásaitól megfosztott amatőr labdarúgás a legmérsékeltebb bírói díjakat is sokallta. Kétségtelen volt az amatőr sport súlyos anyagi válsága, de az is kétségtelen, hogy labdarúgó játékvezetőink akkor sem - mint azóta sem - kapták meg még önköltségeik megtérítését sem, tehát nehéz játékvezetői feladatuk vállalása mellett anyagi áldozatot is kellett hozniuk kedvelt sportolásukért. Az ellentétek sokszor annyira kiélesedtek - például 1929-30-ban -, hogy legjobb játékvezetőink nem iratkoztak fel bíráskodni. Ezt a jogos ellenállást akkor sztrájknak minősítették, s a játékvezetésben gyakorlatlan sportemberek sztrájktörésével igyekeztek letörni. A sorozatos botrányok nyomán hamarosan kitűnt, hogy képzett játékvezetők nélkül nem lehet meg a labdarúgás, s teljesítették a játékvezetők minimálisra mérsékelt igényeit.
A BT-JT megértő állásfoglalása ellenére sem szűnt meg az önálló BT-JT elleni akció, s mind a budapesti, mind egyes vidéki labdarúgó alszövetségek is megkísérelték saját játékvezető testület alakítását. Ezek a törekvések azonban sorra megbuktak, nem kis részben labdarúgó-bíráink összetartásán és a testülethez való ragaszkodásán. Az országos szövetség mindenkor mérséklőleg lépett fel, de teljesen nem tudta visszaszorítani az alszövetségek JT-ellenes akcióit.
Az MLSZ főleg a külföldi bírócsere körül segített a JT-nek. Eleinte az volt a helyzet, hogy mi sok külföldi bírót meghívtunk, de alig viszonozták ezeket a meghívásokat. Amikor azonban kitűnt, hogy a magyar labdarúgó-bírák külföldön is kitűnően töltik be szerepüket, a bírócsere intézménye valósággá vált. Különösen a FIFA névsorába felvett nemzetközi bíróinkat, de másokat is szívesen vettek igénybe a külföldi válogatott mérkôzések, nagyobb nemzetközi díjmérkőzések vezetésére.
Jelentős változást hozott a Nemzeti Bajnokság bevezetése 1935-ben, amikor külön NB-s játékvezetői keret létesült vétójoggal. Élénk működést fejtettek ki már előbb is, de különösképpen ezidőben a vidéki alszövetségek mellett működő kerületi játékvezető alosztályok, míg Budapest ügyeit a központ intézte. Természetesen továbbfejlődött a játékvezető-képzés, oktatás, ellenőrzés és fegyelmezés; kifejlődött a játékvezetők három fokozatú minősítése. A bíróküldést vidéken az alosztályok önállóan intézték, a más kerületből való bírókérés pedig a központon keresztül történt. A kerületek játékvezetői tanfolyamait a központ megfelelő előadók kiküldésével támogatta.
Amikor a kormány 1939-ben az MLSZ autonómiáját felfüggesztette, ugyanakkor felfüggesztette a JT autonómiáját is, azzal az indoklással, hogy a JT "nemzeti hivatását nem tudta teljesíteni". A kormánybiztos által kinevezett vezetők intézték a játékvezetők ügyeit a maguk módja és igyekezete szerint. A játékvezetői kart igyekeztek megtisztítani a baloldali érzelmű sporttársaktól".
Ezzel egyidőben - tehetjük hozzá - jelentős konjunktúrát jelentettek a második világháború által visszacsatolt magyar területeken alakult alosztályok, amelyek a szabálykönyvekben ekkor önálló névsorral kaptak helyet. A háborús viszonyok, és a politika beavatkozása persze tönkretette a szépen építgetett nemzetközi kapcsolatokat, s noha 1945 után szinte újra kellett kezdeni mindent, a magyar labdarúgás első fél évszázada olyan biztos és mély alapokat teremtett labdarúgásunk játékvezetői intézményeinek is, hogy erre lehetett építeni.
Ám mielőtt belekezdenénk a sok-sok nagy sikerrel teli második fél évszázad taglalásába, néhány érdekesség a hőskorból. Először is nagy hiba volna említés nélkül elmenni a magyar bíráskodás legendás, nagy egyéniségei mellett. Ki tudja például, hogy a polihisztor-zseni, Hajós Alfréd (az első két magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa úszóként, szellemi olimpia eredményes résztvevője, válogatott labdarúgó, majd szövetségi kapitány) játékvezető is volt? Ki tudja, hogy Schlosser Imre, a magyar labdarúgás világsztárja ugyancsak síppal a kezében szolgálta kedvenc sportágát, miután visszavonult? De van itt más érdekesség is. Ahogyan azóta is, már a kezdet kezdetén felbukkantak a bírói karban olyan egyéniségek, akik később jelentős karriert futottak be sportvezetőként, mi több, olykor politikusként. Egy egészen különleges karrier például Friedrich Istváné. A Felvidéken született műegyetemista már húsz éves kora előtt az MLSZ pénztárosa lett, 1904-ben Bécsben játszott egyszer a magyar válogatottban is, jelentős szerepe volt a Tanácsköztársaság megbuktatásában, 1919-ben - miután puccsal magához ragadta a hatalmat - csaknem négy hónapon át Magyarország miniszterelnöke is volt. S hogy mindez most miért érdekes? Nos, leginkább azért, mert ez az úr a labdarúgásban a legtöbbre játékvezetőként vitte, s érdemei elismeréseként az MLSZ tiszteletbeli elnöke is volt. A magyar futballbíráskodás második generációjának legnagyobbjai között említi őt az MLSZ 25. születésnapjára kiadott kötet. A játékvezetőkből lett politikusok között kell megemlíteni dr. Riesz Istvánt is, aki a korabeli feljegyzés szerint "mint a testület szabályainak kodifikátora végzett eléggé el nem ismerhető tevékenységet". Riesz később az MLSZ-elnök és igazságügyminiszter lett, és az már nem a magyar futball, sokkal inkább a magyar történelem és a huszadik század jellemzője, hogy ő is - csakúgy, mint Friedrich - a váci fegyházban végezte a Rákosi-rendszer halálra kínzott névtelen áldozatai között.
És akik csupán a pályán alkottak maradandót, mint a magyar labdarúgás első megbecsült játékvezetői: A. B. Yolland (aki a budapesti tudományegyetem angol nemzetiségű tanára volt), Iszer Károly (a BTC csapatkapitánya), Ottlik Tihamér, Ramaszéder István, Kunz József (ők a MAC sportemberei voltak), s aztán a legelsők után Herczog Ede, Horváth Ferenc, Gillemot Ferenc, Speidl Zoltán, Pobuda Tivadar, Klebersberg Géza, Harsády József, Gabrowitz Emil, Lauber Dezső, Róka János, Steiner Bernát, Kéméndy Ernő, Ordódy Béla, Malaky Mihály, Stobbe Ferenc, Lindner Ernő, Löwenrosen Charly (megannyi ismert futballista, aki vizsga nélkül lehetett bíró), majd Pozsonyi Imre, Kiss Gyula, Szüsz Hugó, Moór Jenő, Schubert Ernő, Fehéry Ákos, Minder Frigyes, Aschner Jakab, Pick Pál, Klein Jenő, Langfelder Ferenc, Fülöp József, Grolig Ernô, Lucius Károly, Procskó Mihály...
Ők nagyjából az elsők, s az első évtizedben kívülük alig vezetett más mérkőzést. Egy idő után azonban képtelenség lett volna minden nevet feljegyezni és örökül hagyni az utókorra, hiszen 1916-ban már több mint ötszáz harmad-, másod-, elsőfokú-, ifjúsági- és gyakorló játékvezetője volt az MLSZ-nek. Ettől kezdve pedig - a világháborúk megrázkódtatását leszámítva - gyakorlatilag egyenletes a magyar bírók számának emelkedése az ötvenes-hatvanas évekig, akkor megállt, majd némiképp csökkent a létszám. Manapság hozzávetőleg 2500-3000 magyar futballbíró fut ki hétről hétre a pályákra. És említsük meg azokat, akik nemzetközi bírók lettek - tehát az elitbe tartoztak - a futball újkorának számító hatvanas évek előtt, úgy ahogyan a krónikák megőrizték, vezetéknévvel (néhányukról persze külön ejtünk még szót): Balla K. és GY., Barna B., Bíró S., Boronkay, Csárdás, Dankó, Dorogi, Fehéry, Gerő F., Gere, Harangozó, Hernádi (1961-ben ő vezette a KEK-döntőt!), Hertzka P., Herczog E., Horváth F., Kamarás Á., Kann F., Kaposi, Major, Kiss E. és T., Klug F., Kösztner, Majhorszky, Molnár, Oláh A., Pósa, Palásti, Rubint, Schiessler, Schubert M. F., Sipos, Sramkó, Szüsz H., Szilágyi, Szigeti, Veres I., Vértes I., Vicenik, Zsolt, Yolland E.
No, de vissza a század derekára, a magyar labdarúgás legfényesebb sikereinek időszakába, amely periódusban érdekes fejezetek íródtak a futballbíráskodás históriájába is. Az ötvenes évek az az időszak, amikor a futball valóban globális játék lett, kialakultak a legfontosabb nemzetközi intézmények, nagy fejlődésnek indult a labdarúgószövetségek diplomáciai munkája, és ebben egyre nagyobb szerepe lett a játékvezetőknek is. És itt azonnal meg kell említeni egy korszakokat átívelő nagy-nagy egyéniség nevét. Zsolt Istvánét, akinek emberként és sportvezetőként ellentmondásos a megítélése, de aki kétségkívül a magyar futballbíráskodás történetének egyik legnagyobb alakja. Pályafutása a negyvenes években indult, s egészen fiatalon, huszonévesen lett élvonalbeli, majd az ötvenes években FIFA-játékvezető. Ott volt már a Helsinki olimpián 1952-ben, s ezzel ő is csatlakozott a magyar sport akkori ragyogó sikereihez. Világversenyek és nagy mérkőzések következtek ezután a pályafutásában még több, mint két élvtizeden át, hiszen ott volt az 1964-es tokiói olimpián, majd az 1966-os világbajnokságon is. Ezen a tornán egyébként maga az angol királynő is köszöntötte Zsoltot a Wembley-stadionban, a nyitómérkőzés vezetőbírájaként. A világhírű magyar bíró stílusára, egyéniségére mi sem jellemző jobban, mint az, ahogyan később erre az eseményre emlékezett: " - A Wembley felé autóztunk hát a megnyitó délutánján, és azon elmélkedtem, hogy egy nappal előbbre is tehették volna ezt a mérkőzést, vagy eggyel későbbre. Páratlan napokon ugyanis nem borotválkozom."
Zsolt minden elődjénél nagyobb eredményt ért el magyar játékvezetőként, bár meg kell említeni, hogy Hertzka Pál személyében már az 1938-as világbajnokságnak is volt magyar játékvezetője. Így Hertzka a magyar bíráskodás igazi klasszikusa, róla nevezték el a MLSZ által a mai napig minden évben kiadott díjat is. Az elismerés természetesen az év legjobb magyar játékvezetőjének szól.
Zsolt István a nemzetközi futball közismert személyisége volt, egy olyan időszakban, amikor közönséges földi halandó magyar állampolgárként nemigen utazhatott Nyugatra. Ezért persze volt, aki az olasz maffiával, volt, aki a kommunista hírszerzéssel hozta összefüggésbe az ellenségei által is rendkívül fegyelmezett, pedáns, szigorú emberként ismert Zsoltot, aki - hogy személye még inkább legendás legyen - "másodállásban" a Nemzeti Színház ügyelője volt évtizedeken át, s íróként, könyvek, szakcikkek szerzőjeként ma is csodálhatjuk intellektusát.
Zsolt egészen a hetvenes évek végéig uralta a magyar futballbíráskodást, hiszen visszavonulása után JB-elnök lett.
Hogy ne felejtsük: a magyar labdarúgás állandó szervezeti átalakítása persze a háború után sem fejeződött be, újra és újra új szervezetekbe kényszerítette a játékvezetőket is. Először is visszanyerte önállóságát a JT, de nem hosszú időre, hiszen újra a politika ragadta magához a sportügyek irányítását. Hogyan is maradhatott volna autonóm a JT, amikor még az MLSZ-t is felszámolták, s az Országos Testnevelési és Sportbizottság egyik osztálya irányította a labdarúgást az ötvenes években? Így aztán a helyi TSB-k irányították a bíráskodást, ám 1956 után (minden mindennel összefügg) újra lett önálló JT. Ám ez még korántsem a történet vége, mert aztán, hogy hogy nem, szépen csendben megint csak bizottsággá alakult a csökkenő hatáskörrel bíró szervezet. Az újabb változáshoz ismét politikai rendszerváltozásra volt szükség. 1989 a fordulat éve volt a futballbíróknál is, s a független Játékvezetői Testület létrehozásával a magyar bírák legsikeresebb évtizede kezdődött.
Ám, mielőtt a Nagy Miklós és Puhl Sándor nevével fémjelzett korszak bemutatásába kezdenénk, kanyarodjunk vissza a hetvenes évekbe, ahol az immár JB-elnök Zsolt Istvánnál ejtettük el a fonalat a nagy egyéniségek bemutatásakor. Mert mielőtt továbblépnénk, aranybetűkkel kívánkozna ezekre a lapokra Zsolt egyik kortársának, az ugyancsak évtizedekig az élvonalban bíráskodó örök tatabányai Emsberger Gyulának a neve, aki részt vett többek között az 1970-es mexikói világbajnokságon is. Tisztességét soha nem kérdőjelezhette meg senki, s korának egyik leginkább tisztelt és elismert FIFA-bírója volt, s ő az is, aki a feleségén kívül soha senkinek nem mondta el, miután játékvezető volt, hogy gyerekkorában melyik csapatnak szurkolt. De hogyan is lehetne feledni a legendás Vadas Györgyöt, akivel kapcsolatban egy Real Madrid-Internazionale BEK-csata után terjedt el mindenféle pletyka, alighanem minden alap nélkül, vagy a chilei vb-résztvevő Dorogi Antalt? Vagy hogyan lehetne mellőzni ehelyütt Münz György méltatását, aki talán a világon egyedüliként volt egyszerre élvonalbeli jégkorong és futballbíró, s előfordulhatott, hogy egyetlen hétvégén működött közre egy kettős rangadón a Népstadionban és egy izzó hangulatú Fradi-Újpesten a Kisstadionban? Münz és hatvanas-hetvenes évekbeli kollégái olykor a világ akkori legnagyobb játékosainak vezethettek hétről hétre a magyar pályákon, ötven-hatvanezer néző előtt, nyolcvan-százhúsz forintos bírói díjért. Aligha a pénzért csinálták, ám megannyi élmény kárpótolta őket, s legendás egyéniségek fújták ekkor a sípot a magyar pályákon. A világhírű vagányok, Albert, Mészöly, Farkas és a többiek mellett szükség is volt a rettenthetetlen bírókra. Kaposi Sándorra például, aki a legenda szerint egyszer a közönség ellen is szabadrúgást ítélt. Aztán - bár ez megint csak nem tisztán sporttörténeti sztori - az izmos nyakú, hatalmas termetű idős Kaposi Sándor tarkója szerepelt a rendszerváltozás szimbólumává vált "Tovarisi, konyec" feliratú plakáton.
Történelmi idők voltak mesékkel, legendákkal és legendás sportemberekkel a magyar pályákon. Olykor történelmi igazságtalanságokkal, olykor bájos történetekkel. És akkor a már-már omladozó vakolatú, de alapjaiban még bitangul erős magyar futballból megérkezett a modern labdarúgás első magyar sztárbírója: Palotai Károly. Már attól páratlan egyéniség a nagy bírók között, hogy futballistaként olimpiai bajnok és ismert játékos volt, de mindenfajta korábbi népszerűség nélkül is a futballtörténelem egyik legnagyobb játékvezetőjeként tisztelték volna szerte a világban, a Békéscsabán született, de Győrben híressé lett sportembert.
Palotai három világbajnokság (1974, 1978, 1982) és három olimpia (1972, 1976, 1980) résztvevője volt, vezette az összes európai kupa döntőjét, 1974-ben a vb-döntők történetének első tartalékbírója volt, visszavonulása után pedig sportdiplomataként használt rengeteget a magyar bíróknak, többek között a FIFA JB tagjaként. Ma ő az MLSZ JB alelnöke.
Palotainak - önhibáján kívül - egyetlenegy, a legnagyobb csúcs meghódítása nem sikerült csupán. Ám emberi nagyságát jelzi, hogy éppen ő volt az, aki a FIFA JB tagjaként részben hozzásegítette egy magyar utódját ahhoz, hogy a szakma abszolút csúcsára érve, világbajnoki döntőt dirigáljon.
Már amennyire hozzá kellett segíteni a valaha élt, talán legnagyobb futballbírót bármihez is. Természetesen Puhl Sándorról van szó, aki a magyar labdarúgás és bíráskodás ragyogó hagyományain nevelkedett, de aki fénykorában - a kilencvenes években - az addigra végletekig lezüllött labdarúgásunk egyetlen világhírű reprezentánsa volt (Palotai és Puhl között meg kell említeni a nyolcvanas évek klasszis játékvezetőjét, az 1986-os világbajnokságon részt vett békéscsabai Németh Lajost). Puhl Sándor volt az a magyar játékvezető, aki egyedüli magyarként világbajnoki döntőt vezetett (1994-ben, a Los Angeles-i Rose Bowl-stadionban a Brazília-Olaszország találkozót), s akit a földkerekségen egyedüliként választottak egymás után négy évben (1994-1997) is a világ legjobb játékvezetőjének.
Puhl sikereinek időszaka gyakorlatilag egybeesik az egykori FIFA-bíró, Nagy Miklós vezette új magyar Játékvezető Testület létével. Az önállósodó bírók egy időre kimenekültek az összeomló magyar labdarúgás hulló törmelékei alól, s virágzó "állam voltak az államban". Takarékosan, de eredményesen gazdálkodtak, formaruhát adtak az élvonalbeli bíróknak, nagybefolyású külföldi szakértőket hívtak meg és láttak vendégül továbbképzéseiken, felszámolták a bundát és a korrupciót, amely a nyolcvanas években sajnos bizonyíthatóan behatolt a bíráskodásba is. Az alázattal végzett sok munkához kellett még egy szupertehetség, Puhl Sándor, s megszületett a világelső magyar bírói kar. Puhl mellett ugyanis a kilencvenes években az elit tagja volt még Vágner László is, és mellettük is alkalmaztak magyar bírókat a létező világversenyen. Volt olyan év (1996), amikor mindkét párosításban magyar bírói négyes vezette a Bajnokok Ligája elődöntőit, Puhl Sándor révén persze ott voltunk BL-döntőn, UEFA-kupa-döntőn, interkontinentális vb-selejtezőn, Európa-bajnokságon, s megannyi nagy-nagy tétmérkőzésen.
Aztán ennek a sikersztorinak is vége szakadt, s csak részben az egymás ellen forduló nagynevű bírók miatt. Sokkal inkább azért, mert immár nem vonhatták ki magukat többé a magyar labdarúgás általános romlásából a játékvezetők sem. Nagy Miklósnak végül mégsem kellett méltatlan módon, műve totális bukásához asszisztálva távoznia, hanem - az egész sportág számára viharos két esztendő után, amely során újra MLSZ-bizottság lett a bírók irányító testülete a JT helyett - megszilárdult hatalommal végül ő maga adta át a stafétabotot kedvenc "tanítványának". A 2000-ben visszavonuló Puhl Sándornak, akit, néhány héttel később JB-elnöki funkciója mellett az MLSZ alelnökének is megválaszottak. Így annak a dr. Bozóky Imrének lett az alelnöke, aki korábban éppen Puhl Sándor állandó partjelzőjeként lett ismert a futballvilágban, s aki többek között az 1996-os Európa-bajnokságon, s az 1997-es BL-döntőn is együtt vett részt Puhl Sándorral.
Puhl Sándor az FTC-Haladás mérkőzés játékvezetőjeként búcsúzott az NB I-től és a közönségtől, 2000. november 15-én, Torinóban az Olaszország-Anglia (1-0) barátságos találkozó hármas sípszavával a nemzetközi élvonaltól.
2001-től Puhl Sándor a JB elnökeként tevékenykedik, míg az egykori asszisztense dr. Bozóky Imre az MLSZ elnöke.
Az új elnökség radikális fiatalítást hajtott végre a keretekben.
Ennyi hát a magyar futballbíráskodás regényes történetéről az MLSZ századik születésnapján. Arról a históriáról, amelynek ezúttal csak vázlatos áttekintését tudtuk nyújtani a megannyi titkot rejtegető, alig feltérképezett száz esztendőnek. Adatokat alig-alig hagyományoztak az utókorra a sportág szereplőinek harca közepette vitézkedő derék játékvezetők, és lelkes történetírójuk sem igen akadt. A kutatómunka remek terepe lehet ez a gazdagon burjánzó, feltáratlan dzsungel, amelynek gazdagságába talán sikerült némi bepillantást nyújtani.

2008. július 25-én - 68 éves korában - csendesen ment el, ahogy élt és alkotott. Ifjúsági korában a Békéscsaba Előre korosztályos csapataiban kapusként vett részt a labdarúgó játékban. Édesapja nyomdokain járva 1960-ban labdarúgó játékvezető lett.

A vizsgáját Szegeden szerezte, működését is Csongrád megyében kezdte. 48 évet töltött a futballpályákon később az MLSZ Felnőttképzési Intézet Játékvezető Tanszék igazgatója volt. Az első osztályban 1974-ben mutatkozhatott be, hosszú és eredményes pályafutását 1989-ben a korhatár elérésével, a Tatabánya-Siófok (1:0) mérkőzés vezetésével fejezte be. Első ligás mérkőzéseinek vezetésével az örökös ranglista első tíz játékvezetője közé tartozik. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1983/1984-es bajnoki idényben Nagy Béla társaságában 14 mérkőzést vezethetett. Első ligás mérkőzéseinek száma: 213.

Az MLSZ felterjesztésére lett nemzetközi FIFA játékvezető, amit tíz évig sikeresen megőrzött. Számtalan európai és ázsiai nemzetközi válogatott és kupa találkozót irányított, vagy partjelzőként társainak segédkezett. 1989-től Békés megyei Labdarúgó Szövetség alelnöke. 1989-2008 között a Békés megyei LSZ Játékvezető Bizottságának elnöke. Már aktív pályafutása alatt 1983-tól tagja volt az MLSZ JB Oktatási bizottságának, 1990-2000 között az MLSZ JT Oktatási bizottság vezetője, országos vizsgabiztos, 2000-2008 között az MLSZ JB Oktatási bizottságának vezetője. Elsődleges feladatának az oktatást, a játékvezetők szellemi felkészítését tartotta.

A játékvezetéssel kapcsolatban rengeteg írása, tanulmánya, értékelése, magyarázata jelent meg, amelyek meghatározták a játékvezetői témakörben az egységesítésre törekvés elvét. Az előadások sokaságát tartotta, egyszerűen, érthetően, világosan rávezetve hallgatóságát a szakmai fogások elsajátítására.

Életének egyik szakmai csúcspontja volt, amikor Puhl Sándor és Baranya István javaslatára az MLSZ Felnőttképzési Intézet Játékvezető Tanszék igazgatójának nevezték ki. Nevéhez fűződik az államilag akkreditált játékvezetői képzés szakmai részének kidolgozása. Alig néhány hónap múlva Kisteleki és az obsitos katonatiszt Vágner javaslatára kirúgták az MLSZ-ből. Ez volt a jutalma! Ha Vágnernek három élete lenne, akkor se szorulna bele annyi IQ mint Laci bácsi sípjába...!!!

Drága Laci bácsi (Tanár úr) Karácsony szent ünnepén Rád is emlékezünk, örökké velünk maradsz!

David Beckham és Paolo Maldini csapatkapitányként egy-egy mezzel ajándékozta meg 2000. november 15-én az aktív pályafutása utolsó meccsét, az olasz-angol találkozót néhány perccel korábban lefújó Puhl Sándort. A sztárbíró akkor elhatározta, soha többé nem bíráskodik. Hét és fél év elteltével azonban ismét sípot vesz a kezébe, amikor szombaton a kezdőkörbe vezeti a Honvéd Champions-Brazil Masters - 94 gálamérkőzés résztvevőit.

Mi történt, hogy mégis meggondolta magát?

Az elmúlt években számtalanszor és nagyon sokféle indokkal próbáltak rávenni arra, hogy adjam fel elhatározásomat, és ismét vezessek mérkőzést, ám ezek a kezdeményezések nem jártak sikerrel - mondta Puhl Sándor. - Most azért teszek kivételt, mert pályafutásom legrangosabb mérkőzése, az 1994-es világbajnoki döntő brazil résztvevői szerették volna, hogy én vezessem a mérkőzést. Úgy éreztem, ez olyan pillanat és olyan feladat, amelyre képtelenség nemet mondani. Ennyivel tartozom a múltnak, de nem jelenti azt, hogy mostantól ismét rendszeresen bíráskodom - ilyesmiről szó sincs.

Úgy tudom, hogy a túrázó brazil világbajnokok soron következő mérkőzéseire is felkérték játékvezetőnek?

Így van. Megállapodásunk szerint ha ez a csapat újabb gálamérkőzéseket játszik, valószínűleg ezeknek a meccseknek is én leszek a játékvezetőjük. Már lekötöttek egy ausztriai találkozót, de hallani svédországi, dél-afrikai meg persze brazíliai fellépésről is. A turné a 2014-es brazíliai világbajnokságig tartana a hírek szerint.

Addigra csaknem hatvanéves lesz?

Azt még előbb meg kell élni... Korai még ilyen távoli eseményekről beszélni, de ha számítanak rám, és az egészségi állapotom megengedi, semmi sincs kizárva. Apropó, az egészségi állapota? Betegsége miatt korábban a képernyőről is hiányzott, lemondta szakkommentátori feladatait. Most már jól van? Köszönöm szépen, a körülményekhez képest igen. Talán vannak, akik ennek nem örülnek, de úgy néz ki, rendbe jöttem.

Hogyan készül a szombati meccsre?

Időnként futkározom. Edzésbe álltam, persze ezek a tréningek korántsem olyan intenzitásúak és olyan gyakoriak, mint akkor, amikor aktív FIFA-bíró voltam.

Izgul?

Nem mondom, hogy nem. Azt hiszem, aki ilyesfajta vagy bármilyen közszereplést vállal, abban ott mocorog a drukk.

Lélektanilag nehezebb a felkészülés, mint fizikailag?

Mindenképpen. Ilyenkor felszakadnak a sebek - Amikor a játékvezetőnek abba kell hagynia a bíráskodást, egy kicsit meg is hal - egy ilyen alkalom pedig előhozza az emlékeket, amit bizony nehéz kezelni.

Milyen felszerelésben fúj majd?

Előveszi a régi holmikat? Nem, a felszerelést a szervezőktől kapom, a szponzorok határozzák meg, miben bíráskodunk. A sípom azonban az lesz, amellyel tizennégy évvel ezelőtt Los Angelesben a világbajnoki döntőt vezettem.

Kik lesznek a segítői?

Két olyan kolléga, akik már szintén nem aktívak, de valamikor dolgoztunk együtt: Heibl József és Georgiu Grigorisz.

Bozóky Imre neve nem vetődött fel? Szó volt róla, de végül nem úgy alakult. Vezet még valaha magyar játékvezető vébédöntőt? Ezt nehéz volna megjósolni. Azt kívánom a fiatal kollégáknak, hogy legyen részük hasonló sikerekben és élményekben, mint nekem volt. Elsőként Kassai Viktornak, aki negyedik játékvezetőként ott lesz az Európa-bajnokságon, és úgy tudom, meghívást kap a pekingi olimpiára is. Mit gondol, nehéz dolga lesz az öregfiúkmeccsen? Nem hiszem, hogy gondok lennének, az azonban biztos, ha valaki mégis nagyon elragadtatná magát a játékosok közül, akkor ott leszek én is...

Tisztelt Elnök Úr !

Az utóbbi időben a megyei játékvezetők által vezetett edző (felkészülési) mérkőzéseken számos súlyos fegyelmezetlenség, sérülés történt.
Ezeken a találkozókon a játékvezetők több esetben nem a játékszabályokban meghatározottak szerint működnek, nem használják a sárga illetve piros lapot, néha még jegyzőkönyv sincs.

Kérem segítségedet ezen hiányosságok megszüntetésére.

Ennek értelmében az NB I, NB II , és NB III-s csapatok részvételével lejátszott mérkőzéseken az alábbiak szerint kell eljárni:
a mérkőzés előtt a versenyjegyzőkönyvet ki kell tölteni, e nélkül a mérkőzés nem kezdhető el
a mérkőzéseket a  Labdarúgás játékszabályai  szerint kell levezetni, a lapokat használni kell
ha a mérkőzésen piros lap kerül felmutatásra, vagy a kispaddal illetve rendezéssel kapcsolatos hiányosság vetődik fel, a jegyzőkönyvet a jv. 24 órán belül köteles továbbítani az illetékes szövetséghez (NB I-II esetében MLSZ, NB III- nál a területi NB III-as Verseny Bizottság)
ha nem történt Fegyelmi Bizottságra tartozó esemény a jegyzőkönyv 1. pld-át a jv. 3 hónapig köteles megőrizni


Megköszönve együttműködésedet:

Tisztelettel:
Vágner László
MLSZ JB elnök

Az országos játékvezetői keret tagjai szerda óta a Tatai edzőtáborban készülnek a tavaszi idényre. A tábort szombaton meglátogatta Kisteleki István, az MLSZ elnöke is.

A szövetség elsőszámú vezetője ismertette a játékvezetőkkel a közvéleményt leginkább foglalkoztató, a válogatottal összefüggő információkat. Emellett szót ejtett a játékvezetéssel kapcsolatos, általa is ismert pozitív és negatív benyomásokról, elmondta, hogy látja az egyértelmű fejlődés jeleit, de ő is észlelte az ősszel mindenki által tapasztalható néhány hibát.

Ezt követően Kisteleki István átadta a 2008. évi FIFA-jelvényeket a különböző szakágak (strandlabdarúgás, futsal, férfi és női nagypályás futball) játékvezetőinek és asszisztenseinek. Ajándékot nyújtott át két, a FIFA-kerettagságtól tavaly búcsúzó sportembernek: Bede Ferenc játékvezetőnek és Kelemen Attila asszisztensnek.

Ezután az MLSZ Játékvezetői Bizottsága által az UEFA-tól elnyert támogatás első lépéseként egy projectort és egy DVD-felvevőt adott át a Convention követelményeinek megfelelően a legeredményesebb munkát végző megyei szövetség, Hadú-Bihar elnökének, Divinyi Bélának.

A játékvezetők összetartása vasárnap estig tart, hétfőn részletesen beszámolunk az edzőtáborozás eredményeiről és tapasztalatairól.

A labdarúgó játékvezetők tavaszi szezonra való felkészülése már javában zajlik. A bajnokság első két osztályában működő játékvezetők és asszisztensek a hagyományoknak megfelelően január elejétől szervezett formában, rendszeres edzésekkel fejlesztik fizikai állóképességüket.

A tatai edzőtáborban, január 23-27 között megrendezésre kerülő központi felkészítés zsúfolt programot ígér.

A rendezvények közül kiemelkedik az UEFA JB meghatározó személyének, Jaap Uilenbergnek négy előadása, amelyek a játékvezetés és ellenőrzés legaktuálisabb szakmai kérdéseivel foglalkoznak majd. A holland szakember három napot tölt a hazai játékvezetőkkel, tájékozódik fizikai, és nyelvismereti felkészültségükről.

A tábor szerves részét képezi az MLSZ JB és az élvonalbeli sportvezetők találkozója, amelyen előkerülnek az ősz legvitatottabb bírói ítéletei is. Szombaton látogatja meg az - ekkorra már 150 főt elérő - rendezvényt Kisteleki István az MLSZ elnöke, aki az UEFA vezetőjével együtt adja át a FIFA-jelvényeket a különböző szakágak nemzetközi játékvezetőinek.

A 20 megyei (BLSZ) JB elnök szintén itt veheti át az UEFA támogatásából vásárolt és igényelt, oktatást segítő technikai eszközöket. Az edzőtábor valamennyi rendezvénye nyitott, így bárki megtekintheti a programokat.

Az UEFA székházában tavaly nyáron aláírt Játékvezető Konvencióból eddig csak a munka jutott az országos és a megyei játékvezetői bizottságoknak. Az első jelentősebb - kézzel fogható - anyagi támogatást azonban már januárban érzékelhetik az érintettek.

A megyék igényeinek figyelembe vételével az MLSZ Játékvezetői Bizottsága ebből az összegből most több millió forint értékben technikai eszközökkel és pénzbeli juttatással támogatja a területi szövetségeket. Az eszközök - amelyeket még ebben a hónapban megkapnak a megyék - elsődlegesen az oktatás feltételeinek javítását szolgálják.

A pénzfelhasználás - amely szigorúan az eddigi költségvetés feletti összeg - a talent-mentor programot, a fizikai felkészülést igyekszik segíteni. Jelentősen megnövekszik a tehetséges fiatal játékvezetők felkutatására, képzésére, ellenőrzésére központilag biztosított pénzforrás is.

Ugyancsak az UEFA támogatásából a januári edzőtáborban 40 db RS 400 típusú Polar órát kapnak az NB I-es játékvezetők és a FIFA-asszisztens keret tagjai. Az órákat az érintettek a heti legalább kétszeri edzésen, valamint valamennyi mérkőzésen kötelesek használni. Az adatok beküldését követően a Testnevelési Egyetem szakembereivel közösen kialakított szakmai stáb ellenőrzi és értékeli az eredményeket. Ez a rendszer az európai éljátékvezetőknél már több éve eredményesen működik.
A következő, hasonló szintű támogatásra még a koratavasszal sor kerülhet.

Stamler Péter már hosszú évek óta nagy szakértelemmel és óriási lelkesedéssel irányítja az országos keret edzéseit, emellett Budapest játékvezető-válogatottjának szakvezetője is. Legutóbb Szombathelyen, a 20 megye tornáján vezette sikerre a fiúkat - ez annak ellenére sikerült, hogy bevallottan minden csapat a fővárosi bírókat próbálta megverni...

- Címvédőként kötelező volt a helytállás!
- Egyértelműen az újbóli aranyéremért utaztunk a vasi megyeszékhelyre - ezt egyébként a BLSZ vezetői el is várták tőlünk - de azt is tudtuk, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen mindenki a mi skalpunkat akarta megszerezni.

- Volt-e valamilyen különleges taktika?
- Mivel tudtam, hogy jó kispályás játékosok alkotják a csapatot, a tornát megelőző edzéseken csupán egy-két taktikai és szögletvariációt, valamint váltásokat szerettem volna begyakoroltatni. De őszintén bevallom: egy-két kivételtől eltekintve nem sokat láttam viszont az általam kért figurákból!

- Akkor azt lehet mondani, hogy a fiúk ösztönből nyerték meg a tornát?
- Azért kordában kellett őket tartani! De komolyra fordítva a szót: kétségtelenül nagy előny, hogy a gárda nagy része rendszeresen pályára lép különböző kispályás bajnokságokban, tornákon (Kerék utca, Tanuló utca), így tehát tényleg a zsigereikben van a kispályás foci...

- Ezt igazolja, hogy veretlenül (négy győzelem, három döntetlen) sikerült az élen végezni.
- Az elején még egy picit nehezen lendültünk bele, hiszen a csoportmérkőzések során két döntetlent is játszottunk, a döntőbe viszont már két győzelemmel kerültünk be. A fináléban éles csatát vívtunk Komárommal, végül a szerencse is a mi oldalunkra állt.

- Mennyire volt nehéz azzal a tudattal pályára lépni, hogy szinte a teljes mezőny Budapestet akarta megverni?
- Nincs ezzel semmi probléma, ez teljesen természetes. Azt viszont egy kicsit furcsállottam, hogy egy-két ellenfél túl komolyan vette a mérkőzéseket. Persze, tudjuk, hogy mindenki győzni szeretne, de azért valóban csak a véletlenen múlott, hogy néhány játékosunk nem szenvedett sérülést. A jövőben mindenképpen el kell gondolkozni azon, hogy jó-e ez az irány...

- Ha már a jövő került szóba: 2008 végén Egerben kerül sor a 20 megye tornájára...
- Nem megnyugtató az állandó eredménykényszer, de egyértelmű: Békéscsaba és Szombathely után mesterhármasra készülünk!

Mostanában nem sokat lehet hallani Puhl Sándorról játékvezető berkekben. Két éve Puhlt Vágner váltotta az MLSZ JB élén, majd azóta szisztematikus félre tették mindenhonnan. Kikerült a nemzetközi ellenőri bizottságból, MLSZ JB elnökségéből, JT elnöki székéből. Egyet azonban még nem sikerült elvenni senkinek, azaz érdem és a megbecsülés.

Mai napon látott napvilágot a IFFHS legújabb játékvezetői ragsora. A mi Sándorunk ezen a listán 4. helyen áll 50 ponttal. Őt csak Pierluigi Collina és Markus Mert és Peter Mikkelsen előzte meg. Puhllal egy helyen áll Kim Milton Nielsen.

Más játékvezetőnek nem sikerült felkerülnie erre a listára, még annak a Vágner Lászlónak sem, aki 98-as VB-n járt és jelenleg az MLSZ elsőszámú bírófőnöke.

Egy biztos, Puhl VB-t vezetett, BL döntőt és még lehetne az érdemeit sorolni. Belföldön marad mezei elsőosztályú játékvezető, neki csak ennyi jutott most?

Megítélésünk szerint a játékvezetés olyan Puhl nélkül, mint a katonatiszt puska és sereg nélkül.

Amint már beszámoltunk róla, az UEFA Játékvezető Bizottsága meghívta Kassai Viktort a jövő évi Európa Bajnokságra, ahol tartalék-játékvezetőként szerepel majd.

Éljátékvezetőnk öröme a Karácsonyt követően tovább fokozódott, ugyanis a kontinens elit játékvezetői kategóriájába sorolták őt. Ez azt jelenti, hogy – legfiatalabbként - tagja lett a legjobb 28 bírónak. E játékvezetőket 18 ország adja, hazánkat utoljára 1998-ban képviselte bíró a legmagasabban jegyzett csapat tagjai között.

Ez a siker megnyitotta a lehetőséget Kassai Viktor előtt a 2010-es világbajnokságon való részvétel felé is. Kassai egyébként február elején Cipruson vesz rész a szokásos év eleji UEFA felkészítő táboron, majd pár nap múlva a Kanári-szigeteken a FIFA továbbképzésén képviseli huszadmagával a kontinens játékvezetését.

A ciprusi bemutatkozó kurzusra meghívást kapott Szabó Sándor elsőéves FIFA bírónk is, aki a 38 új nemzetközi játékvezetővel együtt - negyedik legfiatalabbként - kemény fizikai, elméleti és nyelvismereti tesztet követően a tavasszal bemutatkozhat a nemzetközi porondon.

Ezzel a magyar játékvezetés elérte, hogy a labdarúgás valamennyi szakágában képviselteti magát Európa elitjében. Nagypályán férfiak: Kassai Viktor, nők: Gaál Gyöngyi, futsal férfiak: Török Károly, nők: Perepatics Lilla, strandlabdarúgás: Mészáros István.