Legfrissebb Hírek

Világhírű vendég a kávéházban Kassai Viktor
2013.03.29 07:42
Világhírű vendég a kávéházban

Kassai Viktorral beszélgetett egy korai esti kávé mellett Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere a Jászai Színház, Népház kávézójában berendezett klub

Kassai Viktorral beszélgetett egy korai esti kávé mellett Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere a Jászai Színház, Népház kávézójában berendezett klubszínpadon a közel ötvenfős közönség előtt.

A nemzetközi labdarúgó-játékvezető mesélt pályafutása kezdetéről, a futballpályán megélt sikereiről és a jövőt illető céljairól is.

Kassai Viktor már a beszélgetés elején elárulta, a foci egészen kiskorától az élete része, hiszen 82?-ben azért vásároltak szülei színes tévét, hogy a spanyolországi világbajnokságot azon tudják nézni. Schmidt Csaba kérdésére a játékvezetőtől megtudtuk, hogy nyolc évesen kezdett futballozni Tatabányán Straub Józsi bácsinál, de hamar kiderült, hogy nem tartozik az élmezőnybe és inkább a tanulás kapott kiemelt figyelmet. Később édesapja nyomdokaiba lépve Bicskén elvégezte a játékvezetői tanfolyamot és elkezdődött az akkor még csupán hobbiként és kamaszkori pénzkereseti lehetőségként funkcionáló bírói karrierje.

A pályákon szerzett kezdeti élményeiről érdeklődő polgármesternek Viktor mesélt a ?falusi pályákon? szerzett tapasztalatáról, ami véleménye szerint elengedhetetlen a későbbi sikerekhez, hiszen a mára már világszerte ismert játékvezető egyik hitvallása szerint a szakmai hierarchiában lévő lépcsőket egyesével kell végigjárni, aminek az első fokai azok az idők voltak, amikor az autójában, vagy az adott kis település könyvtárában kellett még átöltöznie a mérkőzések előtt. Kassai Viktor úgy véli, a játékvezetés egy hosszú tanulási folyamat és ahhoz, hogy valaki a jelenleg Magyarországon négyezer szakmabeli közül a ?top 20-ba? kerüljön, nagyon sok tapasztalatot kell szereznie a megfelelő kondíció mellé.

A városvezető ?szakmához? szükséges edzésekre is rákérdezett, melyet követően megtudtuk, hogy Kassai Viktor rendszeresen és ellenőrzés mellett edz, hiszen a FIFA és az UEFA napi edzésmunkát ír elő, amelyet dokumentálnia is kell. Ebből is csak tanul az ember, hiszen a mérkőzések során okosan kell beosztani az energiát, mert futni, sokszor sprintelni kell, de nélkülözhetetlen, hogy fejben friss maradj ahhoz, hogy jó döntéseket tudj hozni ? mesélte Kassai Viktor. A profi játékvezető azt is elárulta, hogy sok olyan része van a bíráskodásnak, amelyet csak kellő gyakorlati tapasztalat megszerzésével tud az ember, nem elég az elméleti tudás.

A polgármester kíváncsian érdeklődött a nemzetközi mérkőzéseken felmerülő nyelvi nehézségek felől is, de az elmúlt évek tapasztalataiból hamar kiderült, hogy a négy nyelven beszélő játékvezetőnek sokszor elég a mimika vagy, ha határozottabban, esetleg mérgesebben fúj sípjába és ezzel akár egy maláj játékossal is megérteti szándékát.

Schmidt Csaba vendége kedvenc futballmérkőzésére irányuló kérdése nyomán megtudtuk, hogy Kassai Viktor számára kiemelkedő élmény volt, amikor egy Győr-Videoton mérkőzésen bíráskodott a tatabányai stadionban, a győri pálya felújítása idején. Ennek azért tulajdonít nagy jelentőséget, mert a szabályzat tiltja, hogy egy játékvezető a saját megyéjében fújjon, de így mégis átélhette, hogy szülővárosában gyakorolja hivatását. Az este folyamán arra is fény derült, hogy Kassai Viktor amikor civilben néz egy futballmecset, sosem szurkol egyik csapatnak sem, hanem a játékvezetőt ?tanulmányozza?.

A beszélgetés végén Schmidt Csaba a jövőbeni céljairól kérdezte vendégét, amelyből kiderült, hogy a profinak számító játékvezető szeretné megtartani azt a szintet a szakmájában,a hol jelenleg tart és még számos rangos eseményen részt kíván venni, amiért minden nap keményen dolgozik.

Elszúrta a küldést az MLSZ FRISSITVE! Játékvezetői Bizottság
2013.03.27 17:11
Elszúrta a küldést az MLSZ FRISSITVE!

Információnk szerint az MLSZ JB. küldője elfelejtett játékvezetőket küldeni a szerdai UTE-MTK női Magyar Kupa elődöntőre. Végül a mérkőzést nem az ML

Információnk szerint az MLSZ JB. küldője elfelejtett játékvezetőket küldeni a szerdai UTE-MTK női Magyar Kupa elődöntőre. Végül a mérkőzést nem az MLSZ JB. országos keretébe tartozó játékvezetők vezették le! Ilyen sem volt még mostanában az országos keretben! Vajon ki hibázott? Ki lesz a felelős ezért? Berzi Sándor és Vági Márton urak mikor veszik észre, hogy komoly informatikai és versenyszervezési problémák vannak az MLSZ-ben!?

Hány és hány óvás lesz még? Hány elmaradt mérkőzés lesz még?

A 80 oldalas hibalista a problémák megoldásával együtt ott lapul Csiki Károly versenyigazgató, Berzi Sándor MLSZ alelnök, elnökségi tag, nemzetközi igazgató, MLSZ JB. elnök fiókjában. Lehet, hogy elő kellene húzni a papírokat, ha már nem tudják megoldani házon belül.

 

20:45:

A meccs kezdése azonban csúszott, hiszen a mérkőzés játékvezetői hármasa nem jelent meg a helyszínen, így az MLSZ-t értesítve gyorsan kivezényeltek két (nem tévedés!) játékvezetőt, akik közül egyikük partjelzőként ténykedve levezényelték a kupameccset. - írja az MTK weboldal.

 

 

 

Kassaival Brazíliában is terveznek Kassai Viktor
2013.03.27 15:25
Kassaival Brazíliában is terveznek

Kassai Viktor is bekerült abba a keretbe, amelyből a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokságon közreműködő játékvezetőket kijelölik.

Kassai Viktor is bekerült abba a keretbe, amelyből a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokságon közreműködő játékvezetőket kijelölik.Európából 19, Dél-Amerikából 10, Ázsiából, Afrikából, valamint Észak- és Közép-Amerikából, illetve a karibi térségből 7-7, és Óceániából 2 bíró került be a bő keretbe.

Kassai - valamint segítői, Ring György és Erős Gábor - április 16. és 19. között Zürichben vesznek részt egy továbbképzésen. A jövő évi vb-n 30 játékvezető tevékenykedik majd.

Kassai a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon négy mérkőzést vezetett, köztük a spanyol-német-elődöntőt.  

Megtapsolta Kassait a kiállított francia Kassai Viktor
2013.03.27 12:25
Megtapsolta Kassait a kiállított francia

Paul Pogba egy perc alatt két ostoba belépőt is elkövetett, amiért Kassai Viktor teljesen jogos kiállította. A franciának nem tetszett az ítélet, ezér

Paul Pogba egy perc alatt két ostoba belépőt is elkövetett, amiért Kassai Viktor teljesen jogos kiállította. A franciának nem tetszett az ítélet, ezért gúnyosan megtapsolta a világ legjobbjának is választott magyar játékvezetőt.

 

Pogba előbb Xabi Alonsót rúgta hátba, majd Xavit taposta meg, alig 90 másodperc leforgása alatt. Kassai Viktor mind a két esetet sárga lappal honorálta, így a Juventus fiatal középpályása a kiállítás sorsára jutott. Teljesen megérdemelten. Nem is értjük, hogy miért állt még neki feljebb és miért tapsolta meg gúnyosan Kassai Viktort...

A lefújás után a francia L'Équipe-nek Pogba azt mondta: "Az első alkalommal magasabbra ugrottam Xabi Alonsonál, de ő magával rántott, így a térdemmel egy kicsit eltaláltam. Úgy érzem, hogy ez nem ért sárgát. A második esetnél csak épphogy hozzáértem a lábammal, ám Xavi hatalmas ordítással elterült. Ismerjük a spanyolokat, tudjuk, hogy milyenek. A bíró pedig megette."

 

Az alábbi videón ez nem így tűnik, kedves Paul Pogba...

Ellenőri értekezlet munkanapon! Játékvezetői Bizottság
2013.03.26 18:42
Ellenőri értekezlet munkanapon!

Az MLSZ JB tájékoztatása szerint a megyei és ellenőri továbbképzés időpontja 2013.03.29-én lesz. Az NB III-as ellenőröknek: 9:30-tól 12:30-ig, a megyei ellenőröknek 13:30-t&o

Az MLSZ JB tájékoztatása szerint a megyei és ellenőri továbbképzés időpontja 2013.03.29-én lesz. Az NB III-as ellenőröknek: 9:30-tól 12:30-ig, a megyei ellenőröknek 13:30-tól 16:30-ig tart.

Akinek igazolás kell a munkahelyére, azt kérjük előre írja meg, hogy csak alá lehessen írni.

 

Eltiltották a bíróverőket Megyei játékvezetés
2013.03.26 07:10
Eltiltották a bíróverőket

Mint honlapunk korábban beszámolt róla, a március 10-i játéknapon a Csengele-Sándorfalva II. megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőz&eacu

Mint honlapunk korábban beszámolt róla, a március 10-i játéknapon a Csengele-Sándorfalva II. megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés 44. percében, egy vitatható ítélet miatt a vendég sándorfalviak megtámadták Dobai János játékvezetőt.

 

A mellbelökés után a földre került bírót a hírek szerint sándorfalviak megrúgták és leköpték, a hazai rendezők csináltak rendet a pályán.

A sándorfalviak ezt cáfolták, a mellbe lökést elismerték, a rúgást és a köpést nem; a játékos csupán azt mutatta a bírónak, miként talpalták le társát a csengeleiek.

 

Az MLSZ Csongrád megyei területi igazgatóságának fegyelmi bizottsága meghozta döntését az ügyben: a Sándorfalva II. az esetnék kiállított két játékosát, Sebők Gábort és Péter Andort egyaránt május 31-éig tiltották el a játéktól. Az eltiltás elsőre a szezon végéig szólónak tűnik, ám mivel az utolsó, 29. fordulóban a Sándorfalva II. csak június 1-én fogadja a Gyálarétet, azon az összecsapáson már mindkét futballista pályára léphet.

Az esethez kapcsolódóan a hazaiak edzőjét, Kun-Szabó Tibort egy meccsre tiltotta el a szövetség.

Bár Dékány János, a Sándorfalva II. edzője az eset után kilátásba helyezte lemondását, a hétvégi bajnokin ismét ő ült a csapat kispadján.

MLSZ JB.: rendkívüli közlemény! Játékvezetői Bizottság
2013.03.25 17:26
MLSZ JB.: rendkívüli közlemény!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a keddi továbbképzéssel kapcsolatban:

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a keddi továbbképzéssel kapcsolatban:

 

 

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Sporttársak!

 

Ezúton értesítünk Mindenkit, hogy az időjárási viszonyok miatt a holnapi napra tervezett országos elit játékvezetői nap valamint a 60 év felettiek tesztje elmarad.

 

Az új időpont 2013. április 03. szerda, változatlan programmal és időpontokkal.

 

A késői időpontváltozás miatt, kérjük soron kívül telefonon értesítsék az érintetteket.

 

Üdvözlettel:

 

MLSZ JB

Játékvezetői iroda

Vad Pisti feladata Nemzetközi feladatok
2013.03.25 11:15
Vad Pisti feladata

Két jól sikerült Európa Liga-mérkőzés levezetése után ezúttal világbajnoki selejtezőn bizonyíthat Vad II István FIFA-játék

Két jól sikerült Európa Liga-mérkőzés levezetése után ezúttal világbajnoki selejtezőn bizonyíthat Vad II István FIFA-játékvezető három honfitársával.

 

Az elit játékvezetői kerethez tartozó Vad II István az Atletico Madrid-Rubin Kazany és az Anzsi Mahacskala-Newcastle EL-találkozókon bíráskodott az idén, kedden este fél kilenctől új kihívás vár rá: Újvidéken a Karadorde Stadionban a Szerbia-Skócia találkozón fújhatja a sípot. Miként korábban, ezúttal is Albert István és Tóth Vencel asszisztensek segítik a munkáját, a negyedik játékvezető Andó-Szabó Sándor lesz.

 

Az "A" csoportban a szerbek utóbb 2-0-ra alulmaradtak a horvátországi presztízsmeccsen, eközben a skótok úgyszintén pikáns párosítás részesei voltak: hazai pályán szenvedtek vereséget a walesiektől.

Titkos, nem titkos, miért titkos? Botrány
2013.03.25 07:23
Titkos, nem titkos, miért titkos?

Megáll az ember esze azon, hogy az MLSZ titkosította a mérkőzések játékvezetői valamit szövetségi ellenőri küldéseit. Mi vezethetett ide? Mi az oka? Mi a cél?

Megáll az ember esze azon, hogy az MLSZ titkosította a mérkőzések játékvezetői valamit szövetségi ellenőri küldéseit. Mi vezethetett ide? Mi az oka? Mi a cél?


Először mindenki csak azt gondolta, hogy technikai hiba történt a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán és az adatbankban, mivel a hét elejétől nem volt látható az ellenőri küldés. Igaz, a helye megvan, de nevet nem írta ki a program. Vártuk a pénteket, hátha csak az utolsó pillanatban teszi fel minden megye és az MLSZ JB. a küldéseket. Hiába vártuk. Este azt az információt kaptuk, hogy az MLSZ döntése és utasítása alapján kellett a küldéseket eltüntetni a két oldalról.

Mi lehet az oka ennek? Talán az érdeklődök megtudják, hogy ki lesz az ellenőr? A szurkolókat elsősorban a játékvezető személye érdekli. Hidegen hagyja őket,hogy ki az ellenőr és ki a szövetségi ellenőr. Sőt! Eláruljuk, még az asszisztensek sem érdekli a szurkolókat.

Akkor mi lehet a cél? Senki sem tudja, hiszen ha azt akarják, hogy a játékvezető ne lássa az ellenőri küldést azt máshogy kellene elintézni. Az ügyviteli rendszerben minden programban le kellene tiltani. Ha ez a cél, akkor viszont az MLSZ JB vezetői és az informatikusok egyszerűen amatőrök.

Miért jó, ha tudja az ellenőr nevét a játékvezető?
Történik pl. az utazás során valami a játékvezető 3-assal, 4-essel vagy most már a hatossal, akkor tudnak konzultálni a játékvezetővel.
2013-ban ugye senki nem gondolja azt, hogy megbeszélik egymással előre, hogy hogyan osztályozza őt az ellenőr. Aki erre gondol, az azt is tudja, hogy ha ez állna fent, akkor már régen úgyis lezsírozták azt!

Kerestünk több megyei JB. elnököt és küldőt, akik tőlünk értesültek a furcsa MLSZ-es egyoldalú döntésről. Nevüket azonban kérték, hogy ne tegyük közzé, mert tartanak Berzi Sándor retorziójától, mert akinek eddig véleménye volt azt eltávolította Berzi. A megyék számára az is furcsa, hogy miért vetette le az MLSZ minden bajnokságról az ellenőröket. A logikusan gondolkodó ember nem érti, hogy megint ezt az örültséget ki találta ki!

Kérjük, sőt követeljük, hogy az MLSZ állítsa vissza az ellenőrök küldését a fenti két oldalon, a korrekt és hiteles tájékoztatás érdekében. Sőt! A már lejátszott és korábban feltett ellenőrök nevét is ismét hozza nyilvánosságra a Szövetség

Amennyiben mégis úgy gondolják, hogy titkos az ellenőri küldés, akkor a hatályos versenyszabályzatot módosítsák ennek megfelelően.

 

Kérjük inkább a korábban felvetett problémák megoldásán dolgozzon az MLSZ JB. és informatikusa:

  • ellenőri rendszer kialakítása
  • ellenőri jelentések statisztikai kimutatása
  • küldési rendszer problémái
  • leiratkozási modul megprogramozása
  • on-line játékvezetői tesztek
  • statisztikai kimutatások
  • hozzáférési és jogosultsági problémák megoldása
  • alapvonali játékvezetők kérdése
  • küldési ütközések kiküszöbölése
  • e-mail és SMS értesítési opciók
  • komplett adatbázis ellenőrzés
  • többször felvitt személyek problémái

 

Bízunk az MLSZ főtitkárának és operatív igazgatójának józan gondolkodásában!

 

Nagyszerű kezdeményezés volt Megyei játékvezetés
2013.03.24 19:24
Nagyszerű kezdeményezés volt

Horváth András játékvezetőnek köszönhetően újraéledt a baranyai játékvezetők közös focija. Andris időről időre mérkőzéseket szer

Horváth András játékvezetőnek köszönhetően újraéledt a baranyai játékvezetők közös focija. Andris időről időre mérkőzéseket szervez a játékvezetőknek csapatépítés céljából. Az első mérkőzésen 22 aktív játékvezető vett részt.

 

A kezdeményezés jónak tűnt, hiszen a megyei szakmai koncepcióba is bele illik a foci.

“Ennek az alkalomszerű játéknak az lett a célja, hogy a csapattagokat, játékvezetőket jobban összekovácsolja ennek következményeként barátságok alakultak ki, továbbá segítse a játékvezetők felkészülését a tesztre, következő félévre” – írta az MLSZ Baranya megyei Játékvezetői Bizottság elnöke 2011. február 21-én a megyei igazgató, Bogyay Zoltán részére készült szakmai koncepcióban.

 

Az éves edzőtábor után ez a rendezvény az, amely már közel 40 játékvezető érdeklődését keltette fel.

Öröm látni, hogy korábban “száműzött” és partvonalra tett játékvezetők is részt vesznek ezen a rendezvényen. Sok pletyka megy arról, hogy az elnök bizonyos játékvezetőket eltiltott a focitól, mert sérülésveszély fenyegeti őket. A józan gondolkodású kollégák viszont nem dőltek be ennek és továbbra is járnak focizni.

Horváth András reméli, hogy a koncepciónak megfelelően a foci sikeres lesz és új barátságok, kapcsolatok alakulnak a játékvezetők között.

A hétvégén eldőlt az is, hogy jövő héttől már a mohácsi játékvezetők is csatlakoznak a focihoz.

A szervezők és a játékvezetők köszönik az elnök úr, Czakó Dénes támogatását, amelyet a programhoz nyújtott. Remélik, hogy a következő összejövetelen a korábbi kiváló játékos is részt vesz a focin, hiszen a meccsek utáni sörözgetéseken rengeteget nosztalgiázott arról, hogy Dombóváron annak idején hogyan rúgta a bőrt.

Nagyszerű kezdeményezés Megyei játékvezetés
2013.03.24 17:37
Nagyszerű kezdeményezés

Horváth András játékvezetőnek köszönhetően újraéledt a baranyai játékvezetők közös focija. Andris időről időre mérkőzéseket szer

Horváth András játékvezetőnek köszönhetően újraéledt a baranyai játékvezetők közös focija. Andris időről időre mérkőzéseket szervez a játékvezetőknek csapatépítés céljából. Az első mérkőzésen 22 aktív játékvezető vett részt.

 

A kezdeményezés jónak tűnt, hiszen a megyei szakmai koncepcióba is bele illik a foci.

"Ennek az alkalomszerű játéknak az lett a célja, hogy a csapattagokat, játékvezetőket jobban összekovácsolja ennek következményeként barátságok alakultak ki, továbbá segítse a játékvezetők felkészülését a tesztre, következő félévre" - írta az MLSZ Baranya megyei Játékvezetői Bizottság elnöke 2011. február 21-én a megyei igazgató, Bogyay Zoltán részére készült szakmai koncepcióban.

 

Az éves edzőtábor után ez a rendezvény az, amely már közel 40 játékvezető érdeklődését keltette fel.

Öröm látni, hogy korábban "száműzött" és partvonalra tett játékvezetők is részt vesznek ezen a rendezvényen. Sok pletyka megy arról, hogy az elnök bizonyos játékvezetőket eltiltott a focitól, mert sérülésveszély fenyegeti őket. A józan gondolkodású kollégák viszont nem dőltek be ennek és továbbra is járnak focizni.

Horváth András reméli, hogy a koncepciónak megfelelően a foci sikeres lesz és új barátságok, kapcsolatok alakulnak a játékvezetők között.

A hétvégén eldőlt az is, hogy jövő héttől már a mohácsi játékvezetők is csatlakoznak a focihoz.

A szervezők és a játékvezetők köszönik az elnök úr, Czakó Dénes támogatását, amelyet a programhoz nyújtott. Remélik, hogy a következő összejövetelen a korábbi kiváló játékos is részt vesz a focin, hiszen a meccsek utáni sörözgetéseken rengeteget nosztalgiázott arról, hogy Dombóváron annak idején hogyan rúgta a bőrt.

Rendőrök menekítették ki a játékvezetőket Megyei játékvezetés
2013.03.24 12:41
Rendőrök menekítették ki a játékvezetőket

Meg kellett védeni a játékvezetőket a megyekettes bajnokin Békés megyében!

Meg kellett védeni a játékvezetőket a megyekettes bajnokin Békés megyében!

 

A Mezőkovácsháza csapatát fogadta a Magyarbánhegyes a mehyei II. osztály 19. fordulójában, és a sereghajtó hazaiak 2-0-ra kikaptak a jobb erőkből álló, jelenleg ötödik vendégektől. A két település között nagy volt a játékosmozgás az elmúlt évben, de csak egy irányba: Magyarbánhegyesről igazoltak sokan Mezőkovácsházára. Mindezt csak azért elevenítettük fel, hogy a semleges szurkolók is átérezzék mennyire fontos volt ez a derbi mindkét fél számára - írta a mai meccsről a korosladanymedoszsk.gportal.hu.

A mérkőzés balhés körülmények között ért véget, sőt tettlegességig is elfajult a helyzet. A játékvezetők rendőri segítséggel hagyták el Magyarbánhegyest - írja a honlap.

A vendégcsapat honlapja nem tesz említést az esetről, csupán annyi szerepel a tudósításban, hogy "jött a játékvezető, és számos téves ítéletével felkorbácsolta a hangulatot, mind a hazai, mind pedig a vendég oldalon".

A találkozót Kundla Attila vezette, segítői Belicza Bence Péter és Farkas Máté voltak.