Legfrissebb Hírek

Eredményes frissítő kurzus Szabolcsban Megyei játékvezetés
2014.03.04 19:06
Eredményes frissítő kurzus Szabolcsban

Március elsején tartották a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetők a hagyományos tavaszi frissítő kurzusukat.

Március elsején tartották a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetők a hagyományos tavaszi frissítő kurzusukat. Stílszerűen a tavasz első napján találkoztak először a bírók. Kora reggel a nyíregyházi városi stadion rekortánján kezdődött a fizikai teszt, ahol megjelent az MLSZ JB képviseletében Hevesből Birincsik József országos ellenőr is. A példás fegyelemnek is köszönhetően 7-10 óráig tartott a szabadtéri program, fél 11-kor pedig már a napkori Aranyalma Étteremben folytatódott a kurzus.

Dr. Jekő József megyei JB-elnök összegezte az elmúlt időszakot, majd Birincsik József adta át az MLSZ JB vezetésének üdvözletét, illetve ismertette az elvárásokat. Üdvözölték dr. Kulcsár Judit FIFA-asszisztenst, aki hamarosan utazik Costa Ricába, az U 17-es női világbajnokságra.  Dr. Barczi Róbert megyei sportigazgató a baktalórántházi focifórumról érkezett, elmondta, hogy optimálisnak tartja az összhangot a sportigazgatóság és a bizottság között. Az ebédet követően a szakmai előadások három órán át tartottak a szellemi tesztig. 

L. Tóth Lajos a lesről, Ficze István a mérkőzés előtti teendőkről, Kiss Lajos az ellenőrzési tapasztalatokról, Szlomoniczki István a találkozó félbeszakadásáról, dr. Jekő József és Takács János az UEFA DVD-ről szólt a közel kétszáz fős hallgatósághoz. A mintegy kilenc órás program révén kellőképpen felvérteződtek a játékvezetők, és e hét végén beindul a tavaszi szezon a megyei első és másodosztályban is, ahol kamatoztathatják a látottakat, a hallottakat. forrás: szabolcsjb.hu

Benézték Solymosiék Játékvezetőkről
2014.03.02 19:50
Benézték Solymosiék

Vicces jelenetek zajlottak a Ferencváros-Győri ETO mérkőzésen, ahol a játékvezetők is főszereplővé váltak.

Vicces jelenetek zajlottak a Ferencváros-Győri ETO mérkőzésen, ahol a játékvezetők is főszereplővé váltak. A Ferencváros zöld-fehér csíkos felsőben és fehér nadrágban, az ETO pedig fehér mezben és zöld nadrágban kezdte a két gárda vasárnapi rangadóját, Solymosi Péter játékvezető viszont már néhány perc után diskurzust folytatott a hazaiak kispadjával, mivel a két szerelés nem ütött el a kellő mértékben egymástól. A szemnek elég zavaró helyzetet a szünetben oldották meg: az FTC átöltözött, második számú, sötét szerelését vette fel. Emiatt aztán Lubos Kamenár sötét kapusmezével is gondok akadtak, a győriek hálóőrének fekete felsőjét le kellett cserélnie egy kék színűre. Először még megkülönböztetőt húzott, majd a kék kapusmezt vette fel. Mérkőzés előtt már Solymosiéknak észre kellett volna venni, hogy zavaró a két felszerelés. Vajon profi játékvezetőnk nem ismeri a szabályokat?

16/d pont:Televíziós mérkőzés folyamán a két sportszervezet csapata köteles jól megkülönböztethető, ellentétes színtónusú mezben pályára lépni

08. szabály - A mérkőzés kezdete és újraindítása Labdarúgás szabályai
2014.03.02 18:58
08. szabály - A mérkőzés kezdete és újraindítása

Előzetes intézkedések: Pénzfeldobás során amelyik csapat a sorsoláson nyer, eldönti, hogy az első félidőben melyik kapura támadjon. A másik csapat végzi el a mérkőzés kezdőrúgását. A sorsoláson győztes csapat végzi el a második félidő kezdőrúgását. A mérkőzés második félidejére a csapatok térfelet cserélnek, és a másik kapura támadnak. A kezdőrúgás: A kezdőrúgás a játék kezdetének vagy újraindításának egy módja: - a mérkőzés elején; - gól után; - a mérkőzés második félidejének elején; - esetleges hosszabbítás (kupamérkőzéseken) mindkét felének elején; Kezdőrúgásból közvetlen gól érhető el. Végrehajtás: - minden játékos a saját térfelén tartózkodik; - a kezdőrúgást végző csapat ellenfelének játékosai legalább 9,15 m-re vannak a labdától, amíg az játékban nem kerül; - a labda mozdulatlanul áll a kezdőponton; - a játékvezető jelt ad; - a labda akkor kerül játékba, ha elrúgták és előre mozdul el; - a rúgó játékos nem érintheti másodszor a labdát, amíg egy másik játékos azt nem érintette. Ha az egyik csapat gólt ér el, a kezdőrúgás az ellenfelet illeti meg. Szabálysértések - Büntetések: Ha a kezdőrúgást végző játékos a játékban lévő labdát másodszor érinti, mielőtt azt egy másik játékos érintette: közvetett szabadrúgás jár az ellenfél javára arról a helyről, ahol a szabálytalanság történt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.). A kezdőrúgás végrehajtása során bármely más szabálysértés esetén a kezdőrúgást meg kell ismételni. Labdaejtés: A labdaejtés a játék újraindításának egy módszere, ha a labda még játékban van, és a játékvezető időlegesen meg kívánja állítani a játékot a Játékszabályok más helyén nem említett okból Végrehajtás: A játékvezető leejti a labdát azon a helyen, ahol az megszakításkor volt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.) A játék akkor indul újra, amikor a labda a földet éri. (játékvezetői műhiba után is lehet alkalmazni) Szabálysértések - Büntetések: A labdaejtést meg kell ismételni, ha: egy játékos érinti a labdát, mielőtt az földet ért; földre esés után a labda elhagyja a játékteret anélkül, hogy bármely játékos érintette volna Ha a labda a kapuba kerül: ha labdaejtés után a labdát közvetlenül az ellenfél kapujába rúgják, kirúgást kell ítélni ha labdaejtés után a labdát közvetlenül a saját kapujukba rúgják, szögletrúgást kell ítélni az ellenfél javára. Speciális körülmények: A védőcsapat javára a saját kapuelőtérben megítélt szabadrúgás a kapuelőtér bármely pontjáról elvégezhető. A támadócsapat javára az ellenfél kapuelőterében megítélt közvetett szabadrúgást a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalak azon a pontján végzik el, amely legközelebb esik a szabálytalansághoz. Ha a labdaejtésre a játék olyan megszakítása után kerül sor, amikor a labda a kapuelőtérben volt, akkor a labdaejtésre a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalnak azon a pontján kerül sor, amelyik a legközelebb esik ahhoz a helyhez, ahol a labda megszakítása pillanatában volt.

Előzetes intézkedések: Pénzfeldobás során amelyik csapat a sorsoláson nyer, eldönti, hogy az első félidőben melyik kapura támadjon. A másik csapat végzi el a mérkőzés kezdőrúgását. A sorsoláson győztes csapat végzi el a második félidő kezdőrúgását. A mérkőzés második félidejére a csapatok térfelet cserélnek, és a másik kapura támadnak.

A kezdőrúgás: A kezdőrúgás a játék kezdetének vagy újraindításának egy módja: - a mérkőzés elején; - gól után; - a mérkőzés második félidejének elején; - esetleges hosszabbítás (kupamérkőzéseken) mindkét felének elején; Kezdőrúgásból közvetlen gól érhető el.

Végrehajtás: - minden játékos a saját térfelén tartózkodik; - a kezdőrúgást végző csapat ellenfelének játékosai legalább 9,15 m-re vannak a labdától, amíg az játékban nem kerül; - a labda mozdulatlanul áll a kezdőponton; - a játékvezető jelt ad; - a labda akkor kerül játékba, ha elrúgták és előre mozdul el; - a rúgó játékos nem érintheti másodszor a labdát, amíg egy másik játékos azt nem érintette. Ha az egyik csapat gólt ér el, a kezdőrúgás az ellenfelet illeti meg. Szabálysértések - Büntetések: Ha a kezdőrúgást végző játékos a játékban lévő labdát másodszor érinti, mielőtt azt egy másik játékos érintette: közvetett szabadrúgás jár az ellenfél javára arról a helyről, ahol a szabálytalanság történt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.). A kezdőrúgás végrehajtása során bármely más szabálysértés esetén a kezdőrúgást meg kell ismételni. Labdaejtés: A labdaejtés a játék újraindításának egy módszere, ha a labda még játékban van, és a játékvezető időlegesen meg kívánja állítani a játékot a Játékszabályok más helyén nem említett okból

Végrehajtás: A játékvezető leejti a labdát azon a helyen, ahol az megszakításkor volt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.) A játék akkor indul újra, amikor a labda a földet éri. (játékvezetői műhiba után is lehet alkalmazni)

Szabálysértések - Büntetések: A labdaejtést meg kell ismételni, ha:

  • egy játékos érinti a labdát, mielőtt az földet ért;
  • földre esés után a labda elhagyja a játékteret anélkül, hogy bármely játékos érintette volna

Ha a labda a kapuba kerül:

  • ha labdaejtés után a labdát közvetlenül az ellenfél kapujába rúgják, kirúgást kell ítélni
  • ha labdaejtés után a labdát közvetlenül a saját kapujukba rúgják, szögletrúgást kell ítélni az ellenfél javára.

Speciális körülmények: A védőcsapat javára a saját kapuelőtérben megítélt szabadrúgás a kapuelőtér bármely pontjáról elvégezhető. A támadócsapat javára az ellenfél kapuelőterében megítélt közvetett szabadrúgást a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalak azon a pontján végzik el, amely legközelebb esik a szabálytalansághoz. Ha a labdaejtésre a játék olyan megszakítása után kerül sor, amikor a labda a kapuelőtérben volt, akkor a labdaejtésre a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalnak azon a pontján kerül sor, amelyik a legközelebb esik ahhoz a helyhez, ahol a labda megszakítása pillanatában volt.

06. szabály - A játékvezető asszisztensek Labdarúgás szabályai
2014.03.02 18:56
06. szabály - A játékvezető asszisztensek

Kötelességei A mérkőzésre két játékvezető asszisztenst kell kijelölni, akiknek kötelessége - a játékvezetői döntések elsődlegességének sérelme nélkül - hogy jelezzék: ? amikor a labda teljes terjedelmével elhagyta a játékteret ? melyik csapat jogosult szögletrúgásra, kirúgásra vagy bedobásra ? amikor egy játékos leshelyzete miatt büntethető ? a játékoscsere szándékát ? az olyan sportszerűtlenséget vagy más incidenst, amit a játékvezető nem láthatott ? ha szabálytalanság történt, és a játékvezető asszisztens jobban láthatja a játékvezetőnél (beleértve a büntetőterületen elkövetett szabálytalanságokat) ? büntetőrúgás esetén, hogy a kapus előrelépett-e a rúgás előtt és hogy a labda áthaladt-e a vonalon. Segítség A játékvezető asszisztenseknek segíteniük kell a játékvezetőt, hogy a mérkőzést a játékszabályoknak megfelelően vezesse. Beléphetnek a játéktérre, hogy segítsék a 9,15 méteres távolság betartását. Illetéktelen beavatkozás vagy helytelen magatartás esetén a játékvezető mentse föl asszisztensét a feladatai alól és adjon jelentést az illetékes szervnek. Kötelezettségei és felelősségi köre A játékvezető asszisztens segíti a játékvezetőt abban, hogy a játékszabályoknak megfelelően vezessék a mérkőzést. Minden más témában is támogatják a játékvezetőt, beleértve a mérkőzés irányítását a játékvezető kérése és útbaigazítása alapján. A szokások szerint ez olyan kérdéseket foglal magában, mint ? a játéktér, a használt labdák és a játékosok felszerelésének vizsgálata ? annak eldöntése, hogy a felszerelési problémákat megoldották-e vagy a vérzést elállították-e ? a játékoscsere folyamatának felügyelete ? a gólok és a sportszerűtlenségek időpontjának rögzítése. Helyezkedés és csapatmunka 1. Kezdőrúgás A játékvezető asszisztens az utolsó előtti védővel legyen egyvonalban. 2. A mérkőzés alatti általános helyezkedés A játékvezető asszisztens legyen egyvonalban az utolsó előtti védővel vagy a labdával, ha az közelebb van a kapuvonalhoz az utolsó előtti védőnél. A játékvezető asszisztens legyen mindig arccal a játéktér felé. 3. Kirúgás 1. A játékvezető asszisztensnek ellenőriznie kell, hogy a labda a kapuelőtéren belül van-e. ? Ha a labdát nem a megfelelő helyre tették, akkor a játékvezető asszisztensnek nem szabad elmozdulnia a helyzetéből, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és emelje fel a zászlóját. 2. Ha már a labdát a kapuelőtéren belül megfelelően elhelyezték, akkor a játékvezető asszisztens menjen a büntetőterület határához, hogy ellenőrizze, hogy a labda elhagyja-e a büntetőterületet (játékba kerül), és a támadók kívül vannak-e. ? Ha az utolsó előtti védő végzi a kirúgást, akkor a játékvezető asszisztensnek közvetlenül a büntetőterület határához kell mennie. 3. Végül a játékvezető asszisztensnek fel kell vennie a leshatárt, amely elsődleges minden esetben. 4. A kapus megszabadul a labdától A játékvezető asszisztensnek egyvonalban kell lennie a büntetőterület határával, és ellenőrizze, hogy a kapus nem érinti-e kézzel a labdát a büntetőterületen kívül. Ha már a kapus megszabadult a labdától, a játékvezető asszisztensnek úgy kell helyezkednie, hogy a leshatárt ellenőrizze, amely elsődleges minden esetben. 5. Büntetőrúgás A játékvezető asszisztensnek a büntetőterület és a kapuvonal metszéspontjához kell helyezkednie. Ha a kapus látványosan elmozdul a kapuvonalról a labda elrúgása előtt, és nem esett gól, a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját. 6. Büntető pontról végzett rúgások Az egyik játékvezető asszisztensnek a kapuelőtér és a kapuvonal metszéspontjához kell helyezkednie. A fő feladata, hogy ellenőrizze, hogy a labda áthaladt-e a vonalon. ? Ha egyértelmű, hogy a labda áthaladt a kapuvonalon, akkor a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel, anélkül, hogy egyéb jelzést adna. ? Ha gólt értek el, de nem egyértelmű, hogy a labda áthaladt a vonalon, akkor a játékvezető asszisztens először fel kell emelnie a zászlóját, hogy felhívja a játékvezető figyelmét, és utána igazolja a gólt. A másik játékvezető asszisztensnek a középkörben kell helyezkednie, hogy felügyelje mindkét csapat megmaradó játékosait. 7. ?Gól ? nem gól? helyzet Ha gólt értek el, és nem vitatható a döntés, akkor a játékvezetőnek és a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesíteniük, majd a játékvezető asszisztensnek futni kell gyorsan 25 ? 30 métert az oldalvonal mentén a felezővonal felé a zászlója felemelése nélkül. Ha gólt értek el, de úgy látszik, hogy a labda még játékban van, akkor a játékvezető asszisztens először fel kell emelnie a zászlóját, hogy felhívja a játékvezető figyelmét, majd folytassa a gól szokásos jelzésével, azaz fusson gyorsan a 25 ? 30 métert az oldalvonal mentén a felezővonal felé. Abban az esetben, amikor a labda teljes terjedelmével nem jut át a kapuvonalon, és a játék folytatódik, ami szabályos, mert nem értek el gólt, akkor a játékvezetőnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezető asszisztenssel, aki ha szükséges, adjon egy diszkrét jelzést a kezével. 8. Szögletrúgás Szögletrúgásnál a játékvezető asszisztens helye a szögletzászló mögött a kapuvonallal egyvonalban van. Ebben a helyzetben nem szabad zavarnia a szögletrúgást végző játékost. Ellenőriznie kell, hogy a labda a sarokíven belül megfelelő helyen van-e. 9. Szabadrúgás Szabadrúgásnál a játékvezető asszisztens helyének az utolsó előtti védőjátékossal egyvonalban kell lennie, hogy a leshatárt felügyelje, amely elsődleges minden esetben. Azonban készen kell állnia arra, hogy kövesse a labdát az oldalvonal mentén a szögletzászló felé mozogva, ha a lövés közvetlenül a kapura megy. Intések Általános szabályként elmondható, hogy a játékvezető asszisztensnek nem szabad a kezével látványosan jeleznie. Azonban néhány esetben egy diszkrét kézjelzés értékes támogatást nyújthat a játékvezetőnek. A kézjelzésnek egyértelműnek kell lennie. A jelentését a mérkőzés előtti megbeszélésen kell megvitatni és arról megegyezni. Futó technika Általános szabályként elmondható, hogy futás közben a játékvezető asszisztens legyen arccal a pálya felé. Az oldalazást rövid távolságokra használják, ez különösen a les megítélésénél fontos, és jobb rálátást nyújt. A ?beep? jelzés Emlékeztetjük a játékvezetőket, hogy a ?beep? jelző rendszer egy kiegészítő jelzés, és csak akkor alkalmazzák, amikor azért szükséges, hogy felhívják a játékvezető figyelmét. A következő helyzetekben hasznos a ?beep? jelzés: ? les ? szabálytalanság (a játékvezető látókörén kívül) ? bedobás, szögletrúgás, kirúgás (szoros döntéseknél) ? gól esetén (szoros döntéseknél). Zászló technika és csapatmunka A játékvezető asszisztens zászlójának a játékvezető számára mindig láthatónak és kibontottnak kell lenni, még futás közben is. Jelzés közben a játékvezető asszisztensnek abba kell hagynia a futást, arccal legyen a játéktér felé, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és átgondolt (nem elhamarkodott vagy túlzott) mozgással emelje fel a zászlóját. A zászló a kar meghosszabbítása legyen. A játékvezető asszisztensnek azzal a kezével kell felemelnie a zászlót, amelyiket az ezt követő jelzésnél fog használni. Ha a körülmények változnak, és a következő jelzésnél a másik kezét kell használnia, akkor a játékvezető asszisztens a másik kezébe a dereka alatt tegye át a zászlóját. Amikor a játékvezető asszisztens azt jelzi, hogy a labda játékon kívülre került, addig tartsa a jelzését, amíg a játékvezető észre nem veszi azt. Amikor a játékvezető asszisztens egy erőszakos cselekedetet jelez, és nem veszik észre azonnal: ? ha a játékot megállították a fegyelmezési akció miatt, akkor az újraindítás a szabályoknak megfelelően (szabadrúgás, büntetőrúgás, stb.) történjen ? ha a játék már újraindult, akkor már csak a fegyelmezési akció hajtható végre, de a szabálytalanságot szabadrúgással vagy büntetőrúgással nem büntethető. Bedobás Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi az oldalvonalat, akkor közvetlen jelzést kell alkalmaznia, jelezve a bedobás irányát. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi az oldalvonalat, és a bedobás-döntés nyilvánvaló, akkor is közvetlen jelzést kell alkalmaznia, jelezve a bedobás irányát. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi az oldalvonalat, de tűnhet úgy, hogy a labda még játékban van, vagy a játékvezető asszisztensnek bármilyen kétsége van, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és kövesse a játékvezető jelzését. Szögletrúgás / Kirúgás Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi a kapuvonalat, akkor közvetlen jelzést kell alkalmaznia a jobb kezével (a jobb látás miatt), jelezve, a kirúgást vagy a szögletrúgást. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi a kapuvonalat, de tűnhet úgy, hogy a labda még játékban van, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, azután jelezze a kirúgást vagy a szögletrúgást. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi a kapuvonalat, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és kövesse a játékvezető döntését. A játékvezető asszisztens akkor alkalmazhat közvetlen jelzést, ha a döntés nyilvánvaló. Les Az első, amit a játékvezető asszisztens tesz a les eldöntése után, hogy felemeli a zászlóját. Ez után arra használja a zászlóját, hogy jelezze azt a területét a pályának, ahol a szabálytalanság történt. Ha a játékvezető nem látja meg azonnal a zászlót, akkor a játékvezető asszisztensnek addig kell jeleznie, amíg észre nem veszik, vagy a labda nem kerül egyértelműen a védő csapat birtokába. A zászlót jobb kézzel kell felemelni, hogy az asszisztens ne akadályozza a látását. Játékoscsere A játékoscsere folyamán először a negyedik játékvezetőnek tájékoztatnia kell a játékvezető asszisztenst. Ezután a mérkőzés következő megállításánál a játékvezető asszisztensnek jeleznie kell a játékvezetőnek. Nem szükséges a játékvezető asszisztensnek a felezővonalhoz mennie, mivel a negyedik játékvezető hajtja végre a játékoscsere eljárást. Ha nincs negyedik játékvezető, akkor a játékvezető asszisztensnek kell segédkeznie a játékoscsere eljárásnál. Ebben az esetben a játékvezetőnek meg kell várnia, amíg visszaér a játékvezető asszisztens a helyére, mielőtt újraindítja a játékot. Szabálytalanságok A játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, ha a közvetlen közelében vagy a játékvezető látókörén kívül szabálytalanságot vagy sportszerűtlenséget követtek el. Minden más esetben várnia kell, és felajánlania véleményét, ha szükséges. Ha ez történik, akkor a játékvezető asszisztensnek tájékoztatnia kell a játékvezetőt, mit látott, mit hallott, és mely játékosokat érinti. A szabálytalanság jelzése előtt a játékvezető asszisztensnek el kell döntenie, hogy ? a szabálytalanság a játékvezető látókörén kívül történt-e, vagy a játékvezetőt gátolták a látásban ? a játékvezető alkalmazott volna-e előnyszabályt, ha látta volna a szabálytalanságot. Amikor egy szabálytalanságot vagy sportszerűtlenséget követnek el, a játékvezető asszisztensnek ? ugyanazzal a kezével kell felemelnie a zászlót, amelyiket a további jelzésre fogja használni, mert ez tisztán jelzi a játékvezetőnek, hogy ki szabálytalankodott ? látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel ? lengetnie kell enyhén a zászlóját hátra és előre (kerülve a túlzott vagy agresszív mozgatást) ? alkalmaznia kell az elektronikus ?beep? jelzést, ha szükséges. A játékvezető asszisztensnek alkalmaznia kell a ?várj és nézz technikát?, hogy engedje a játékot folytatódni, és ne emelje fel a zászlóját, ha annak a csapatnak, amely ellen a szabálytalanságot elkövették, haszna van az előnyszabályból. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy a játékvezető asszisztens létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel. Szabálytalanságok a büntetőterületen kívül Amikor a büntetőterületen kívül (a büntetőterület határának közelében) követnek el szabálytalanságot, a játékvezető asszisztens létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, hogy lássa, hogy hol helyezkedik, és mit csinál a játékvezető. A játékvezető asszisztensnek a büntetőterület vonalába kell állnia, és fel kell emelnie a zászlóját, ha szükséges. Ellentámadás esetén a játékvezető asszisztensnek információt kell tudni adni, hogy követtek-e el szabálytalanságot, vagy nem, és ha szabálytalanság volt, akkor a büntetőterületen belül vagy kívül történt, ez mindig elsődleges, és milyen fegyelmezést kell végrehajtani. Szabálytalanságok a büntetőterületen belül Amikor a büntetőterületen belül, a játékvezető látókörén kívül követnek el szabálytalanságot, különösen a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel, akkor először a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel, hogy lássa, hogy hol helyezkedik, és mit csinál a játékvezető. Ha a játékvezető nem tesz semmit, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, és alkalmaznia kell az elektronikus ?beep? jelzést, majd látványosan menni az oldalvonal mentén a szögletzászló felé. Tömegjelenet Tömegjelenet esetén a közelebbi játékvezető asszisztens beléphet a játéktérre, hogy segédkezzen a játékvezetőnek. A másik játékvezető asszisztens is figyeljen, és rögzítse az eset részleteit. Tanácskozás A fegyelmezési kérdésekben, néhány esetben elég lehet a látáskapcsolat és egy alapvető diszkrét kézjelzés a játékvezető asszisztenstől a játékvezető felé. Az olyan esetekben, amikor szükséges a közvetlen tanácskozás, a játékvezető asszisztens 2-3 méterre előreléphet a játéktérre, ha szükséges. A játékvezető és a játékvezető asszisztens beszélgetésük közben mindketten forduljanak a pálya felé, és kerüljék el, hogy mások hallhassák. Megkövetelt távolság Amikor szabadrúgást ítélnek nagyon közel az oldalvonalhoz, a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel, a játékvezető asszisztens beléphet a játéktérre, hogy biztosítsa, hogy a sorfal a labdától 9,15 m-re legyen. A távolságot a labda helyéről állítsa. Ebben az esetben a játékvezetőnek meg kell várnia, amíg visszaér a játékvezető asszisztens a helyére, mielőtt újraindítja a játékot.

Kötelességei A mérkőzésre két játékvezető asszisztenst kell kijelölni, akiknek kötelessége - a játékvezetői döntések elsődlegességének sérelme nélkül - hogy jelezzék:

  • ? amikor a labda teljes terjedelmével elhagyta a játékteret
  • ? melyik csapat jogosult szögletrúgásra, kirúgásra vagy bedobásra
  • ? amikor egy játékos leshelyzete miatt büntethető
  • ? a játékoscsere szándékát
  • ? az olyan sportszerűtlenséget vagy más incidenst, amit a játékvezető nem láthatott
  • ? ha szabálytalanság történt, és a játékvezető asszisztens jobban láthatja a játékvezetőnél (beleértve a büntetőterületen elkövetett szabálytalanságokat)
  • ? büntetőrúgás esetén, hogy a kapus előrelépett-e a rúgás előtt és hogy a labda áthaladt-e a vonalon.

Segítség A játékvezető asszisztenseknek segíteniük kell a játékvezetőt, hogy a mérkőzést a játékszabályoknak megfelelően vezesse. Beléphetnek a játéktérre, hogy segítsék a 9,15 méteres távolság betartását. Illetéktelen beavatkozás vagy helytelen magatartás esetén a játékvezető mentse föl asszisztensét a feladatai alól és adjon jelentést az illetékes szervnek.

Kötelezettségei és felelősségi köre A játékvezető asszisztens segíti a játékvezetőt abban, hogy a játékszabályoknak megfelelően vezessék a mérkőzést. Minden más témában is támogatják a játékvezetőt, beleértve a mérkőzés irányítását a játékvezető kérése és útbaigazítása alapján. A szokások szerint ez olyan kérdéseket foglal magában, mint

  • ? a játéktér, a használt labdák és a játékosok felszerelésének vizsgálata
  • ? annak eldöntése, hogy a felszerelési problémákat megoldották-e vagy a vérzést elállították-e
  • ? a játékoscsere folyamatának felügyelete
  • ? a gólok és a sportszerűtlenségek időpontjának rögzítése.

Helyezkedés és csapatmunka 1. Kezdőrúgás A játékvezető asszisztens az utolsó előtti védővel legyen egyvonalban. 2. A mérkőzés alatti általános helyezkedés A játékvezető asszisztens legyen egyvonalban az utolsó előtti védővel vagy a labdával, ha az közelebb van a kapuvonalhoz az utolsó előtti védőnél. A játékvezető asszisztens legyen mindig arccal a játéktér felé. 3. Kirúgás 1. A játékvezető asszisztensnek ellenőriznie kell, hogy a labda a kapuelőtéren belül van-e.

  • ? Ha a labdát nem a megfelelő helyre tették, akkor a játékvezető asszisztensnek nem szabad elmozdulnia a helyzetéből, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és emelje fel a zászlóját.

2. Ha már a labdát a kapuelőtéren belül megfelelően elhelyezték, akkor a játékvezető asszisztens menjen a büntetőterület határához, hogy ellenőrizze, hogy a labda elhagyja-e a büntetőterületet (játékba kerül), és a támadók kívül vannak-e.

  • ? Ha az utolsó előtti védő végzi a kirúgást, akkor a játékvezető asszisztensnek közvetlenül a büntetőterület határához kell mennie.

3. Végül a játékvezető asszisztensnek fel kell vennie a leshatárt, amely elsődleges minden esetben. 4. A kapus megszabadul a labdától A játékvezető asszisztensnek egyvonalban kell lennie a büntetőterület határával, és ellenőrizze, hogy a kapus nem érinti-e kézzel a labdát a büntetőterületen kívül. Ha már a kapus megszabadult a labdától, a játékvezető asszisztensnek úgy kell helyezkednie, hogy a leshatárt ellenőrizze, amely elsődleges minden esetben. 5. Büntetőrúgás A játékvezető asszisztensnek a büntetőterület és a kapuvonal metszéspontjához kell helyezkednie. Ha a kapus látványosan elmozdul a kapuvonalról a labda elrúgása előtt, és nem esett gól, a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját. 6. Büntető pontról végzett rúgások Az egyik játékvezető asszisztensnek a kapuelőtér és a kapuvonal metszéspontjához kell helyezkednie. A fő feladata, hogy ellenőrizze, hogy a labda áthaladt-e a vonalon.

  • ? Ha egyértelmű, hogy a labda áthaladt a kapuvonalon, akkor a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel, anélkül, hogy egyéb jelzést adna.
  • ? Ha gólt értek el, de nem egyértelmű, hogy a labda áthaladt a vonalon, akkor a játékvezető asszisztens először fel kell emelnie a zászlóját, hogy felhívja a játékvezető figyelmét, és utána igazolja a gólt.

A másik játékvezető asszisztensnek a középkörben kell helyezkednie, hogy felügyelje mindkét csapat megmaradó játékosait. 7. ?Gól ? nem gól? helyzet Ha gólt értek el, és nem vitatható a döntés, akkor a játékvezetőnek és a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesíteniük, majd a játékvezető asszisztensnek futni kell gyorsan 25 ? 30 métert az oldalvonal mentén a felezővonal felé a zászlója felemelése nélkül. Ha gólt értek el, de úgy látszik, hogy a labda még játékban van, akkor a játékvezető asszisztens először fel kell emelnie a zászlóját, hogy felhívja a játékvezető figyelmét, majd folytassa a gól szokásos jelzésével, azaz fusson gyorsan a 25 ? 30 métert az oldalvonal mentén a felezővonal felé. Abban az esetben, amikor a labda teljes terjedelmével nem jut át a kapuvonalon, és a játék folytatódik, ami szabályos, mert nem értek el gólt, akkor a játékvezetőnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezető asszisztenssel, aki ha szükséges, adjon egy diszkrét jelzést a kezével. 8. Szögletrúgás Szögletrúgásnál a játékvezető asszisztens helye a szögletzászló mögött a kapuvonallal egyvonalban van. Ebben a helyzetben nem szabad zavarnia a szögletrúgást végző játékost. Ellenőriznie kell, hogy a labda a sarokíven belül megfelelő helyen van-e. 9. Szabadrúgás Szabadrúgásnál a játékvezető asszisztens helyének az utolsó előtti védőjátékossal egyvonalban kell lennie, hogy a leshatárt felügyelje, amely elsődleges minden esetben. Azonban készen kell állnia arra, hogy kövesse a labdát az oldalvonal mentén a szögletzászló felé mozogva, ha a lövés közvetlenül a kapura megy. Intések Általános szabályként elmondható, hogy a játékvezető asszisztensnek nem szabad a kezével látványosan jeleznie. Azonban néhány esetben egy diszkrét kézjelzés értékes támogatást nyújthat a játékvezetőnek. A kézjelzésnek egyértelműnek kell lennie. A jelentését a mérkőzés előtti megbeszélésen kell megvitatni és arról megegyezni. Futó technika Általános szabályként elmondható, hogy futás közben a játékvezető asszisztens legyen arccal a pálya felé. Az oldalazást rövid távolságokra használják, ez különösen a les megítélésénél fontos, és jobb rálátást nyújt. A ?beep? jelzés Emlékeztetjük a játékvezetőket, hogy a ?beep? jelző rendszer egy kiegészítő jelzés, és csak akkor alkalmazzák, amikor azért szükséges, hogy felhívják a játékvezető figyelmét. A következő helyzetekben hasznos a ?beep? jelzés:

  • ? les
  • ? szabálytalanság (a játékvezető látókörén kívül)
  • ? bedobás, szögletrúgás, kirúgás (szoros döntéseknél)
  • ? gól esetén (szoros döntéseknél).

Zászló technika és csapatmunka A játékvezető asszisztens zászlójának a játékvezető számára mindig láthatónak és kibontottnak kell lenni, még futás közben is. Jelzés közben a játékvezető asszisztensnek abba kell hagynia a futást, arccal legyen a játéktér felé, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és átgondolt (nem elhamarkodott vagy túlzott) mozgással emelje fel a zászlóját. A zászló a kar meghosszabbítása legyen. A játékvezető asszisztensnek azzal a kezével kell felemelnie a zászlót, amelyiket az ezt követő jelzésnél fog használni. Ha a körülmények változnak, és a következő jelzésnél a másik kezét kell használnia, akkor a játékvezető asszisztens a másik kezébe a dereka alatt tegye át a zászlóját. Amikor a játékvezető asszisztens azt jelzi, hogy a labda játékon kívülre került, addig tartsa a jelzését, amíg a játékvezető észre nem veszi azt. Amikor a játékvezető asszisztens egy erőszakos cselekedetet jelez, és nem veszik észre azonnal:

  • ? ha a játékot megállították a fegyelmezési akció miatt, akkor az újraindítás a szabályoknak megfelelően (szabadrúgás, büntetőrúgás, stb.) történjen
  • ? ha a játék már újraindult, akkor már csak a fegyelmezési akció hajtható végre, de a szabálytalanságot szabadrúgással vagy büntetőrúgással nem büntethető.

Bedobás Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi az oldalvonalat, akkor közvetlen jelzést kell alkalmaznia, jelezve a bedobás irányát. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi az oldalvonalat, és a bedobás-döntés nyilvánvaló, akkor is közvetlen jelzést kell alkalmaznia, jelezve a bedobás irányát. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi az oldalvonalat, de tűnhet úgy, hogy a labda még játékban van, vagy a játékvezető asszisztensnek bármilyen kétsége van, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és kövesse a játékvezető jelzését. Szögletrúgás / Kirúgás Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi a kapuvonalat, akkor közvetlen jelzést kell alkalmaznia a jobb kezével (a jobb látás miatt), jelezve, a kirúgást vagy a szögletrúgást. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel keresztezi a kapuvonalat, de tűnhet úgy, hogy a labda még játékban van, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, azután jelezze a kirúgást vagy a szögletrúgást. Amikor a labda a játékvezető asszisztens helyzetétől távol keresztezi a kapuvonalat, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, hogy a játékvezetőt tájékoztassa, hogy a labda játékon kívülre került, létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, és kövesse a játékvezető döntését. A játékvezető asszisztens akkor alkalmazhat közvetlen jelzést, ha a döntés nyilvánvaló. Les Az első, amit a játékvezető asszisztens tesz a les eldöntése után, hogy felemeli a zászlóját. Ez után arra használja a zászlóját, hogy jelezze azt a területét a pályának, ahol a szabálytalanság történt. Ha a játékvezető nem látja meg azonnal a zászlót, akkor a játékvezető asszisztensnek addig kell jeleznie, amíg észre nem veszik, vagy a labda nem kerül egyértelműen a védő csapat birtokába. A zászlót jobb kézzel kell felemelni, hogy az asszisztens ne akadályozza a látását. Játékoscsere A játékoscsere folyamán először a negyedik játékvezetőnek tájékoztatnia kell a játékvezető asszisztenst. Ezután a mérkőzés következő megállításánál a játékvezető asszisztensnek jeleznie kell a játékvezetőnek. Nem szükséges a játékvezető asszisztensnek a felezővonalhoz mennie, mivel a negyedik játékvezető hajtja végre a játékoscsere eljárást. Ha nincs negyedik játékvezető, akkor a játékvezető asszisztensnek kell segédkeznie a játékoscsere eljárásnál. Ebben az esetben a játékvezetőnek meg kell várnia, amíg visszaér a játékvezető asszisztens a helyére, mielőtt újraindítja a játékot. Szabálytalanságok A játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, ha a közvetlen közelében vagy a játékvezető látókörén kívül szabálytalanságot vagy sportszerűtlenséget követtek el. Minden más esetben várnia kell, és felajánlania véleményét, ha szükséges. Ha ez történik, akkor a játékvezető asszisztensnek tájékoztatnia kell a játékvezetőt, mit látott, mit hallott, és mely játékosokat érinti. A szabálytalanság jelzése előtt a játékvezető asszisztensnek el kell döntenie, hogy

  • ? a szabálytalanság a játékvezető látókörén kívül történt-e, vagy a játékvezetőt gátolták a látásban
  • ? a játékvezető alkalmazott volna-e előnyszabályt, ha látta volna a szabálytalanságot.

Amikor egy szabálytalanságot vagy sportszerűtlenséget követnek el, a játékvezető asszisztensnek

  • ? ugyanazzal a kezével kell felemelnie a zászlót, amelyiket a további jelzésre fogja használni, mert ez tisztán jelzi a játékvezetőnek, hogy ki szabálytalankodott
  • ? látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel
  • ? lengetnie kell enyhén a zászlóját hátra és előre (kerülve a túlzott vagy agresszív mozgatást)
  • ? alkalmaznia kell az elektronikus ?beep? jelzést, ha szükséges.

A játékvezető asszisztensnek alkalmaznia kell a ?várj és nézz technikát?, hogy engedje a játékot folytatódni, és ne emelje fel a zászlóját, ha annak a csapatnak, amely ellen a szabálytalanságot elkövették, haszna van az előnyszabályból. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy a játékvezető asszisztens létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel. Szabálytalanságok a büntetőterületen kívül Amikor a büntetőterületen kívül (a büntetőterület határának közelében) követnek el szabálytalanságot, a játékvezető asszisztens létesítsen látáskapcsolatot a játékvezetővel, hogy lássa, hogy hol helyezkedik, és mit csinál a játékvezető. A játékvezető asszisztensnek a büntetőterület vonalába kell állnia, és fel kell emelnie a zászlóját, ha szükséges. Ellentámadás esetén a játékvezető asszisztensnek információt kell tudni adni, hogy követtek-e el szabálytalanságot, vagy nem, és ha szabálytalanság volt, akkor a büntetőterületen belül vagy kívül történt, ez mindig elsődleges, és milyen fegyelmezést kell végrehajtani. Szabálytalanságok a büntetőterületen belül Amikor a büntetőterületen belül, a játékvezető látókörén kívül követnek el szabálytalanságot, különösen a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel, akkor először a játékvezető asszisztensnek látáskapcsolatot kell létesítenie a játékvezetővel, hogy lássa, hogy hol helyezkedik, és mit csinál a játékvezető. Ha a játékvezető nem tesz semmit, akkor a játékvezető asszisztensnek fel kell emelnie a zászlóját, és alkalmaznia kell az elektronikus ?beep? jelzést, majd látványosan menni az oldalvonal mentén a szögletzászló felé. Tömegjelenet Tömegjelenet esetén a közelebbi játékvezető asszisztens beléphet a játéktérre, hogy segédkezzen a játékvezetőnek. A másik játékvezető asszisztens is figyeljen, és rögzítse az eset részleteit. Tanácskozás A fegyelmezési kérdésekben, néhány esetben elég lehet a látáskapcsolat és egy alapvető diszkrét kézjelzés a játékvezető asszisztenstől a játékvezető felé. Az olyan esetekben, amikor szükséges a közvetlen tanácskozás, a játékvezető asszisztens 2-3 méterre előreléphet a játéktérre, ha szükséges. A játékvezető és a játékvezető asszisztens beszélgetésük közben mindketten forduljanak a pálya felé, és kerüljék el, hogy mások hallhassák. Megkövetelt távolság Amikor szabadrúgást ítélnek nagyon közel az oldalvonalhoz, a játékvezető asszisztens helyzetéhez közel, a játékvezető asszisztens beléphet a játéktérre, hogy biztosítsa, hogy a sorfal a labdától 9,15 m-re legyen. A távolságot a labda helyéről állítsa. Ebben az esetben a játékvezetőnek meg kell várnia, amíg visszaér a játékvezető asszisztens a helyére, mielőtt újraindítja a játékot.

07. szabály - A mérkőzés időtartama Labdarúgás szabályai
2014.03.02 18:54
07. szabály - A mérkőzés időtartama

Félidők: A mérkőzés két egyenlő 45 perces félidőből áll, hacsak a játékvezető és a két csapat kölcsönösen másként nem egyezik meg. Bármely megegyezésnek, amely a játékidőt megváltoztatja (például mindkét félidőt az elégtelen világítás miatt lerövidítik 40 percre), a játék megkezdése előtt kell megtörténnie, és alkalmazkodnia kell a versenyszabályokhoz. A félidők közötti szünetek A félidőben a játékosoknak joguk van a szünethez. A félidők közötti szünet nem lehet 15 percnél több. A félidők közötti szünet időtartamát a versenyszabályokban kell megállapítani. Csak a játékvezető hozzájárulásával lehet a félidők közötti szünet időtartamát megváltoztatni. Elvesztegetett idő miatti időbeszámítás Félidőnként minden elvesztegetett időt be kell számítani. Ilyen esetek: ? játékoscserék ? sérült játékos ápolása ? sérült játékos eltávolítása a játéktérről kezelés céljából ? időhúzás ? bármely más ok. Az elvesztegetett idő beszámítása a játékvezető belátására van bízva. Büntetőrúgás Büntetőrúgás végrehajtására vagy megismétlésére bármelyik félidő vége után is időt kell adni a büntetőrúgás befejezéséig. Félbeszakadt mérkőzés A félbeszakadt mérkőzést újra kell játszani, hacsak a versenyszabályok másként nem rendelkeznek.   Az elvesztegetett idő beszámítása A játékban sok megszakítás teljesen természetes (pl. bedobások, kirúgások). Beszámítani csak akkor kell, ha ezek túlzott késleltetések. A játék minden szakaszában az utolsó perc végén a negyedik játékvezető jelzi a minimális pótlólagos időt, amelyről a játékvezető rendelkezett. A pótlólagos idő kihirdetése nem mutatja precízen a mérkőzésből hátralevő időt. Az idő növelhető, ha a játékvezető azt helyénvalónak tartja, de sohasem csökkenthető. A játékvezetőnek nem szabad ellensúlyoznia az első félidőbéli időmérési hibáját a második félidő hosszának növelésével vagy csökkentésével.

Félidők: A mérkőzés két egyenlő 45 perces félidőből áll, hacsak a játékvezető és a két csapat kölcsönösen másként nem egyezik meg. Bármely megegyezésnek, amely a játékidőt megváltoztatja (például mindkét félidőt az elégtelen világítás miatt lerövidítik 40 percre), a játék megkezdése előtt kell megtörténnie, és alkalmazkodnia kell a versenyszabályokhoz.

A félidők közötti szünetek
A félidőben a játékosoknak joguk van a szünethez. A félidők közötti szünet nem lehet 15 percnél több.
A félidők közötti szünet időtartamát a versenyszabályokban kell megállapítani. Csak a játékvezető hozzájárulásával lehet a félidők közötti szünet időtartamát megváltoztatni.
Elvesztegetett idő miatti időbeszámítás
Félidőnként minden elvesztegetett időt be kell számítani. Ilyen esetek:
? játékoscserék
? sérült játékos ápolása
? sérült játékos eltávolítása a játéktérről kezelés céljából
? időhúzás
? bármely más ok.
Az elvesztegetett idő beszámítása a játékvezető belátására van bízva.
Büntetőrúgás
Büntetőrúgás végrehajtására vagy megismétlésére bármelyik félidő vége után is időt kell adni a büntetőrúgás befejezéséig.
Félbeszakadt mérkőzés
A félbeszakadt mérkőzést újra kell játszani, hacsak a versenyszabályok másként nem
rendelkeznek.
 
Az elvesztegetett idő beszámítása
A játékban sok megszakítás teljesen természetes (pl. bedobások, kirúgások). Beszámítani csak akkor kell, ha ezek túlzott késleltetések. A játék minden szakaszában az utolsó perc végén a negyedik játékvezető jelzi a minimális pótlólagos időt, amelyről a játékvezető rendelkezett.
A pótlólagos idő kihirdetése nem mutatja precízen a mérkőzésből hátralevő időt. Az idő növelhető, ha a játékvezető azt helyénvalónak tartja, de sohasem csökkenthető.
A játékvezetőnek nem szabad ellensúlyoznia az első félidőbéli időmérési hibáját a
második félidő hosszának növelésével vagy csökkentésével.
Két mérkőzés vasárnap Mérkőzés beharangozó
2014.03.02 08:45
Két mérkőzés vasárnap

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az NB. I. Íme a küldés:

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az NB. I. Íme a küldés:

Ferencváros - Győri ETO

 
MLSZ kód: 706563
Forduló: 18. forduló
Dátum: 2014-03-02- 16:30:00
Játékvezet?: Solymosi Péter (543)
Asszisztensek: Kispál Róbert (212) - Horváth Róbert (812)
Alapvonali játékvezet?k: Bognár Tamás (653) - Fábián Mihály (535)
Tartalék játékvezet?: Lémon Oszkár (732)
Ellen?r: Tóth Vencel (768)

Diósgyőr - DVSC-TEVA

 
MLSZ kód: 706561
Forduló: 18. forduló
Dátum: 2014-03-02- 18:30:00
Játékvezet?: Vad II. István (549)
Asszisztensek: Erős Gábor (473) - Varga Gábor (1246)
Alapvonali játékvezet?k: Iványi Zoltán (1229) - Takács János (775)
Tartalék játékvezet?: L. Tóth Lajos (486)
Ellen?r: Fazekas János (135)

 

Georgiou Theodoros bemutatkozott Játékvezetőkről
2014.03.02 08:41
Georgiou Theodoros bemutatkozott

Élete első NB. II-es mérkőzésén asszisztált szombaton Georgiou Theodoros.

Élete első NB. II-es mérkőzésén asszisztált szombaton Georgiou Theodoros. A fiatal pécsi asszisztens remek tavalyi szezont produkált, így mutatkozhatott be szombaton a Siófok-Gyirmót mérkőzésen. Teo családjában hagyomány már a játékvezetés, hiszen édesapja Georgiou Grigorisz évekig élvonalbeli asszisztens volt és több száz mérkőzésen működött közre Ábrahám Attilával.
Az ijfú Georgiou Játékvezetőkről
2014.03.02 07:51
Az ijfú Georgiou

Ha valakinek a név ismerős, akkor nem téved! Georgiou Theodorosz édesapja, Georgiou Grigorisz NB I-es játékvezető volt, labdarúgásban. A fia is kövezni szeretn&eacu

Ha valakinek a név ismerős, akkor nem téved! Georgiou Theodorosz édesapja, Georgiou Grigorisz NB I-es játékvezető volt, labdarúgásban. A fia is kövezni szeretné, ha némi szerencséje is lesz a tehetsége mellé, akkor messzire juthat. Tény, már felnőtteknek is vezetett meccset, pedig még csak 17 éves.A megyei III., illetve a megyei II. osztályban már bíztak rá mérkőzést Georgiu Theodoroszra, a gimnazista legényre. A srácra, aki "kettős ügynök", hiszen a PTE-PEAC ifiben korábban kapus is volt, mostanában pedig a mezőnyben vállal szerepet. A játékvezetői vizsgát pedig már 15 évesen letette, szóval ? bármilyen furcsán hangzik is - nem kezdő a pályán.

- A nézőkkel nem lehet mit tenni, tudomásul kell venni, ha bekiabálnak - jelentette ki kellő bölcsességgel Georgiu Theodorosz. - A játékosokat normális szóval lehet irányítani, felhívni a figyelmüket arra, mit nem szabad, minek lehet komlyabb következménye.

Mivel mindkét ágon érintett, játékosként és ifjú sípmesterként is a foci közelében mozog, hát tudhatja, mi a különbség a kettő között. 

A szombat általában a futballé, vasárnap pedig vezetek, esetleg lengetek. Ez számomra jelenleg a lehető legjobb állapot. Az tény, mióta egyre több találkozón működök közre, a tapasztalatom nő. A kollégákat meg nem szoktam szidni, sem sportszerűségi, sem etikai okokból nem lenne méltó.

Akadt már rázós találkozója, ahol megijedt, netán félt? 

Eddig egyszer volt olyan, amikor a drukkerek nehéz pillanatokat okoztak, méghozzá a Szalánta - Gödre, megyei II. osztályú összecsapáson. Az egyik vendégszurkolót kellett lefogni, meggyőződésem, hogy ittas állapotban volt, végül a sajátjai fékezték meg a hőzöngőt. Mi távolabb álltunk, nem esett bántódásunk. Olyan nagy riadalom nem volt bennem, ezen is átestem. Persze azért jobb lenne, ha a zűrös esetek elkerülnének, aztán feljebb léphetnék a ranglétrán, mert érdekes feladat az, amibe belekezdtem.

Bognár: A láthatatlan ember Játékvezetőkről
2014.03.01 17:53
Bognár: A láthatatlan ember

Fölöttébb hangulatos miliőben mutatkozhatott be új munkakörében Bognár Tamás: a harminckét esztendős futballbíró a Sampdoria-Werder Bremen BL-selej

Fölöttébb hangulatos miliőben mutatkozhatott be új munkakörében Bognár Tamás: a harminckét esztendős futballbíró a Sampdoria-Werder Bremen BL-selejtezőn debütált az alapvonalon tevékenykedő "ötödik-hatodik" bíró szerepében.Korábban lehetősége sem volt a premierre, mivel az UEFA a leghatározottabban megtiltotta a nemzeti szövetségeknek, hogy teszteljék a rendszert, azaz még a Liga Kupa-meccseken sem lehetett bevetni a hatosokat. Kassai Viktor a genovai arénában vezetett először úgy mérkőzést, hogy öten segítették munkáját. Bognár szerint nem is meglepő, hogy meglehetősen zaklatottan teltek a meccs első percei:

A találkozón - a megszokott módon - mindannyian egyfolytában beszéltünk, így a kommunikációs csatorna kissé túlterhelt volt. Persze idővel kimunkáltuk az együttműködés megfelelő módját, a hetedik mérkőzésünkön a hatbírós szisztémában a Wembleyben már ötödannyit sem szóltunk egymáshoz.

Egyebekben is módosul a gyakorlat, az UEFA ugyanis folyamatosan értékeli az alapvonalon elhelyezkedő játékvezetők tevékenységét, s újabb iránymutatásokat ad. Bognár leszögezi:

Az ötödik és a hatodik játékvezető korántsem gólbíró, nem csupán a kapuvonal környékén lepattanó labdákra kell figyelnie. Felelősségi körébe tartozik a büntetőterület bizonyos részének felügyelete, s a szögletzászló körüli eseteknél is segítenie kell kollégáját.

Ugyanakkor a játéktérre nem mehet, kivéve ha föllépésével tömegjelenetet, verekedés kialakulását előzi meg. Az ilyen, rendkívül ritka esetektől eltekintve módfelett fegyelmezetten kell dolgoznia, semmiféle jelzést nem adhat meccs közben. Persze mókás is lenne, ha a játékvezető tizenegyest ítélne, miközben az alapvonali kolléga látványosan integetne: tovább... A segítő így rövid, hatékony szóbeli üzeneteket küld: gól, szöglet... Nem csupán mikrofonon jelezhet: a bíró kezében egy "bot" pihen, amelyen ha megnyomja a gombot, akkor a játékvezető karjára erősített készülék hang- és rezgő jelzést ad.

A rendszer finomhangolása folyamatos: a játékvezetők minden mérkőzés után kézhez kapják a meccs felvételét, és annak tanulmányozása után ötoldalas riportot küldenek az UEFA-nak a hatbírós szisztéma működéséről. A nézők többsége ugyanakkor értetlenül nézi a kiegészítő játékvezetőket, mivel - hallik a kórus - nem csinálnak semmit:

Tény, hogy láthatatlan a munkánk - mondja Bognár. 

Meglehet, egy meccsen mindössze egyszer nélkülözhetetlen a segítségünk, ám az éppen egy kapuvonal környékére pattanó labda vagy egy büntetőgyanús szituáció, azaz olyan helyzetben kell állást foglalnunk, amely akár el is döntheti a meccset.

Arra a kérdésre, hogy a bírótól alig néhány méterre elhelyezkedő többezres közönség miként befolyásolja az ítélkezést, így felel: Legföljebb annyi ban, hogy alig halljuk egymást, de egyébként teljesen kizárjuk a külső körülményeket.

És alkalmanként még a drukkerek is megörülnek a hatosnak: A BL-döntőn a Manchester United már kint volt a pályán, amikor mi is elindultunk melegíteni. A barcelonai tábor csupán annyit látott, hogy fél tucat kék melegítőbe öltözött férfi tűnt föl a játékoskijáróban.

Több tízezren ugrottak talpra és ünnepeltek, ám néhány lépést tettünk csak meg, amikor rájöttek, hogy a játékvezetők jönnek, így inkább füttyszóra váltottak.

Ez már csak így van: a stadionban nem csupán a bíró fütyül...

Mi javasoltuk, Puhlék megcsinálták! Informatika
2014.03.01 15:22
Mi javasoltuk, Puhlék megcsinálták!

2011 tavaszán Puhl Sándor és az MLSZ Jb. részletes fejlesztési útmutató kapott az MLSZ ügyviteli rendszeréhez.

2011 tavaszán Puhl Sándor és az MLSZ Jb. részletes fejlesztési útmutató kapott az MLSZ ügyviteli rendszeréhez.

A közel 150 oldalas fejlesztési leírás tartalmazta a játékvezetők egyéni teljesítménymérését valamint a folyamatos, interaktív tesztlehetőséget.

Akkor Berzi Sándor és Puhl Sándor elfogadta az ötletet, azonban visszaléptek a fejlesztéstől. Most azonban furcsa módon mégis elkészült az eredeti tervezett szabályfelmérő program.

A  fejlesztési terv alapján a megyei és országos oktatásért felelős szakemberek kötelező felmérést írhatnának elő keretek szerint a játékvezetőknek, akik határidőre ki tudják tölteni a tesztet a programban. A teszt lehetőséget biztosítana videós elemzésre és a teljesítményértékelésre is.

Az akadémistáknak és a FIFA kerettagoknak lehetőségük lenne angol és vagy német nyelvi teszt kitöltésére is. Az országos kerettagok a saját és az élvonalbeli mérkőzéseken történt eseményeket is tudnák a program segítségével elemezni.

 

 

 

Selmeczi Krisztián: More, kibaszom a kezedből a kamerát! Botrány
2014.02.28 16:18
Selmeczi Krisztián: More, kibaszom a kezedből a kamerát!

A Hír Televízió stábja a fogadási csalás tárgyalásának helyszínén forgatott.

A Hír Televízió stábja a fogadási csalás tárgyalásának helyszínén forgatott. Próbálták megszólaltatni Selmeczi Krisztiánt is, ám ez nem könnyű feladat. Ők is megkapták a magukét az egykori játékvezetőtől - írja a mifocink.com

Most tényleg engem követtek, More - Kibaszom a kezedből a kamerát esküszöm  - mondta Selmeczi Krisztián a Hír Televízió riporterének, aki azt szerette volna megtudni az egykori játékvezetőtől, mit szól ahhoz, hogy egykori társuk Lengyel Kolos immár nem gyanúsított, hanem csak tanú. Mint arról beszámoltunk, Lengyel Kolos - aki az eredeti vád szerint több mérkőzés eredményének manipulálásában játszott főszerepet - valamilyen, a háttérben kötött megállapodásnak köszönhetően már nem gyanúsított. Persze, ha ezt nézzük, akár még jogos is lehet Selmeczi Krisztián felháborodása, hiszen a riporter kérdését - miszerint L. Kolos feldobta-e társait - akár kijelentő módban is mondhatjuk. - Kérdezze az ügyészt, én egyáltalán nem vagyok feldobott - próbálta előbb elviccelni a kérdést Selmeczi, ám végül a megszokott stílusában- válaszolt. A műsor egyébként sok érdekes témát érintett, többek között megtudhatjuk, hogy L. Kolos vallomása államtitok - bár azt nem, hogy miért - na és ezt is, hogy B. István nem is vétkes, csak áldozat - legalábbis ő ezt mondja.

 

  • Fehér György - mifocink.com
Gyászszünettel kezdődnek a forduló mérkőzései Gyászhírek
2014.02.28 12:22
Gyászszünettel kezdődnek a forduló mérkőzései

A hétvégi forduló minden mérkőzése előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Novák Dezsőre.

A hétvégi forduló minden mérkőzése előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Novák Dezsőre. Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka hosszas betegség után február 26-án, életének 76. évében hunyt el. A hétvégi bajnoki mérkőzések előtt minden pályán egyperces gyászszünettel emlékeznek a kiváló labdarúgóra, edzőre.

Novák Dezsőt a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Ferencváros saját halottjának tekinti.

Kérjük a játékvezetőket, hogy hívják fel a csapatok figyelmét az MLSZ utasítására.