Legfrissebb Hírek

Vad István néha még belefúj a sípjába Játékvezetőkről
2014.05.31 18:43
Vad István néha még belefúj a sípjába

A volt FIFA-játékvezetőt kétszer menekítették ki rendőrautóban a stadionból, de komolyabb balhéi nem voltak.

A volt FIFA-játékvezetőt kétszer menekítették ki rendőrautóban a stadionból, de komolyabb balhéi nem voltak.

Neves futballistákból ritkán szokott játékvezető lenni, Vad István ezen kevés kivételek egyike. A korábbi Fradi-csatárból elismert FIFA-bíró lett. Ráadásul családon belül is vannak követői, hiszen a lánya, annak élettársa és a 2012-es Eb-n nagyot hibázó fia is játékvezető. Az "öreg" Vad egyébként nyugdíjasként, jószerivel hobbiból, még mindig vezet, kispályás meccseken bíráskodik.

 

Kezdjük a legkellemetlenebbel! Mit érzett, amikor a fia, Vad II István a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon, az Ukrajna-Anglia meccsen elnézte a házigazdák szabályos gólját? 

Hát mit érezhet ilyen esetben egy apa? Mindenekelőtt azt szeretném mondani, nekünk otthon, a tévé előtt, a sokszori visszajátszás után könnyű okosnak lennünk. Természetesen nagyon sajnáltam a gyereket. Miután hazajött, rögvest szóba került az eset, és elismerte a hibáját. Mást nem is tehetett. Elmondta, az volt a baj, hogy elmozdult az alapvonalról, beljebb volt a pálya felé, nem állt vonalban, így nem látta, hogy az ukrán lövés áthaladt a gólvonalon. Csak egy fél lépéssel kellett volna kintebb állnia, akkor nem takarja el a labdát a kapufa.

 És mit tanácsolt neki?

Próbáltam nyugtatni, és azt ajánlottam, hogy minél előbb tegye túl magát a dolgon, de tanuljon az esetből. 

És hogy érzi, tanult?

Szerencsére ő hamarabb elfelejtette az egészet, mint a sajtó, a szurkolók vagy a baráti köre. Azóta válogatott és EL-meccseket kapott, nem írták le a szakmában. 

Akadt lap, amelyik tökfejnek, a másik csalónak nevezte a gyereket. 

Persze, meg hallottam olyat is, hogy nagy mellű hölgyekkel töltötték a meccset megelőző éjszakát, ezért voltak dekoncentráltak a magyar játékvezetők. De ez hülyeség. Fölösleges összeesküvés-elméleteket gyártani, bírói tévedésről, súlyos hibáról van szó, semmi másról.

Ön hibázott valaha is ekkorát? 

A mi időnkben még nem voltak ekkora műszaki csodák. Meglehet, én is hibáztam, csak az nem derült ki. Vagy ha mégis, akkor hamar elfelejtették. Puhl Sanyitól tanultam, hamar túl kell tennie magát az embernek a hibákon.

Mik voltak a legnagyobb bakijai?

Kétszer vittek el rendőrautóval. Egyszer Diósgyőrben, egyszer meg Újpesten. Emlékszem, a Megyeri úton a hosszabbításban egyenlített az MTK, és valami hasonló eset történt Miskolcon is. Bekopogott az öltözőnkbe egy rendőrtiszt, és azt mondta, kint a fejünket követelik, jobb lenne, ha az ő kocsijukban hagynánk el a stadiont. Így tettünk, az egyik kollégája meg elvezette valameddig a mi autónkat. De komolyabb balhém nem volt. 

Hozzá lehet ahhoz szokni, hogy szidják az embert?

 Már játékoskoromban kezdtem hozzászokni az érzéshez. Az Üllői útról kimozdulva szinte bárhova mentünk, utáltak minket. Persze fradisták mindenhol vannak, de az ellenszenv is nagy a klub iránt. Mire bíró lettem, már jókora rutinra tettem szert, hogyan kezeljem azt, amikor szidnak. Nem vagyok lelkiző típus. 

A nevesebb labdarúgók pályafutásuk után általában edzőnek vagy sportvezetőnek állnak, csak ritkán fordul elő, hogy bírónak.

Ön miért ezt választotta?

Bár megvolt a középfokú edzői papírom, jobban érdekelt a bíráskodás. Elég hamar nemzetközi játékvezető lettem, és soha nem bántam meg, hogy ezt választottam. Edzőként biztosan nem ment volna ilyen gyorsan a nemzetközi szint elérése.

Melyek voltak a legnagyobb meccsei játékosként és bíróként?

Játékosként egy Fradi-Diósgyőr. A 67. percben, 0-1-nél állított be Dalnoki Jenő. A 69. és a 71. percben a góljaimmal fordítottunk, és végül 3-1-re nyertünk. Játékvezetőként a berni Young Boys-Celtic UEFA-kupa-mérkőzés. Remek volt a meccs, és a bíráskodás is jól ment. A végén elkértem a meccslabdát, de már nincs meg, mert leégett a lakásunk elektromos zárlat miatt, s fekete narancs lett a labdából. 

A fiából nem akart futballistát faragni?

 Focizott ő is a Fradiban meg a BVSC-ben. Tizenöt évesen nem érzett magában akkora tehetséget, hogy azt folytassa, így váltott, tizenhét évesen már komolyabban vezetett. Úgy voltam vele, csinálja azt, amit szeret. Nem görcsöltem emiatt. 

És az sem zavarta, hogy a Fradinak nem fújhatott meccset?

De, az jobban fájt. Kértem Nagy Miklóst, a játékvezetők akkori elnökét, hogy a búcsúmeccsem hadd legyen a Fradi-Haladás. Tét nélküli bajnoki volt, semmi sem múlt rajta, de nem kaptam meg. Helyette a Siófok-Gázszer FC mérkőzésen adtak emlékszobrot. Ez kicsit rosszulesett. Jártam én annyit nyaralni a Balatonhoz, de a búcsúmérkőzésemet nem ott képzeltem el. És az MLSZ-nél még létezik a kollektív bűnösség, mert a fiamnak sem adnak Fradi-meccset. Talán a múltunk miatt.

Ez érdekes, nem? 

Engem az érdekelt mindig is, hogy aki komoly szinten futballozott, majd bíró lett, nem fordult-e elő vele, hogy a játékvezetői szerepköre ellenére olykor belerúgjon a labdába. 

Az elején még sok reflexmozdulat élt bennem, például az is, hogy belerúgni a labdába. Az elején alacsonyabb osztályokban vezettem, s amikor például luftot rúgott valaki, átfutott rajtam a gondolat, hogy ezt én bizony berúgtam volna. Vagy ha nem, akkor Dalnoki Jenő bácsi a padról leordított volna a pályáról. Aztán idővel már nem zavart, hogy nem engem játszanak meg. Hamar beletanultam az új szerepbe, amely aztán olyan jól ment, hogy vendégmunkás is lehettem. Pedig ez ebben a szakmában nemigen szokás: kétszer is dolgoztam Katarban a kollégákkal.

Mit gondol, milyen lesz ott nyáron világbajnokságot rendezni?

Sok problémát hallok, már most túl sokat. Blatter FIFA-elnök megtesz mindent, hogy ne kelljen lemondani a katari vébét.?

Egyáltalán, lehet ott nyáron meccset játszani?

Lehet, este tíz után. Napközben lehetetlen mozogni. Csak a medenceparton vagy a légkondicionált helyeken lehet megmaradni. Nem tudom, hogyan fogják megoldani, nem lehet minden meccset este tíz után játszani.

Önök élvezték Katart?

 

Persze, fejedelmi életünk volt. Nem kellett megszakadni a munkában, esténként teniszeztünk. Hamar összebarátkoztunk a kint élő magyar szakemberekkel. Megmutatták például, hol kapunk még az átlagnál is olcsóbban aranyat, amit aztán hazahozhattunk. Szóval, jó volt.

 

Manapság mivel foglalkozik?

Mondanám, hogy élvezem a nyugdíjaséveket, de rokkantnyugdíjas vagyok. Azért mégsem panaszkodom, van két szép unokám a fiam révén, így van még egy Vad Pisti a családban. Amúgy a lányom, Anita is bíráskodik az NB III.-ban, az élettársa, Szüts Gergely pedig az NB II.-ben. A kutyánkat, Cukit is le akartam vizsgáztatni. De komolyra fordítva, örülök, hogy élvezik, amit én is szerettem.

Már nem jár meccsre?

Az idén abbahagytam az ellenőrködést is a BLSZ-ben. Néha Pesten meg szoktam nézni a fiamat munka közben. Ennyi.

És a játékvezetés?

Csak kispályás meccseken szoktam bíráskodni. A nagy pályát már nem bírom. De azért még mindig jó néha belefújni a sípba.   forrás: magyarhirlap.hu

Bajkai a TOP ellenőr Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 15:26
Bajkai a TOP ellenőr

A másodosztályban Bajkai János ellenőrzött a legtöbbet:

A másodosztályban Bajkai János ellenőrzött a legtöbbet:

Név Ősz Tavasz Össz.
Bajkai János 8 6 14
Szarka Zoltán 7 5 12
Birincsik József 5 5 10
Fazekas János 5 5 10
Kurmai Zoltán 5 5 10
Vágner László 6 4 10
Ádám Mihály 5 4 9
Bognár István 5 4 9
Hazafi Miklós 5 4 9
Molnár László 5 4 9
Sápi Csaba 4 5 9
Tompos Zoltán 5 4 9
Tumó György 5 4 9
Varga Sándor 5 4 9
Vavika Ferenc 5 4 9
Arany Tamás 6 2 8
Georgiou Grigorisz 4 4 8
Horváth Sándor 4 4 8
Kiss Béla 5 3 8
Mező Béla 4 4 8
Ábrahám Attila 3 4 7
Hrabovszky András 4 3 7
Makai János 4 3 7
Sothy András 4 3 7
Juhos Attila 3 3 6
Megyebíró János 3 3 6
Székely Ferenc 2 3 5
Tóth Vencel 2 2 4
Cserna László 0 3 3
Hanacsek Attila 0 1 1
összesen: 128 112 240
Galán Roland a legfoglalkoztatottabb Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 15:19
Galán Roland a legfoglalkoztatottabb

NB. II-es asszisztensek közül Galán Roland a legfoglalkoztatottabb a másodosztályban.

NB. II-es asszisztensek közül Galán Roland a legfoglalkoztatottabb a másodosztályban.

Név Ősz Tavasz Össz.
Galán Roland 17 11 28
Pápai Zoltán 14 12 26
Butkai Zsolt 13 12 25
Mohos Milán 10 11 21
Kulman Tamás 10 9 19
Szvetnyik Bence 10 9 19
Kiss Balázs 10 8 18
Iványi István 9 8 17
Kepe Arnold 12 5 17
Kovács II. Gábor 9 8 17
Márton Zsolt 7 10 17
Aradi József 5 8 13
Demeter János 0 13 13
Hofbauer Roland 8 5 13
Kis Zoltán 7 6 13
ifj. Kormányos Gábor 7 5 12
Georgiou Theodoros 0 11 11
Horváth Zoltán 8 3 11
Kóbor Péter 9 2 11
Varga Gábor 9 1 10
Huszár Balázs 3 6 9
Péter Tamás 9 0 9
Tőkés Róbert 0 9 9
Kelemen Attila 7 1 8
Buzás Balázs 5 2 7
Farkas Balázs 2 5 7
Horváth Krisztián 0 7 7
Takács Gábor 3 4 7
Horváth Róbert 5 1 6
Király Krisztián 4 2 6
Szalai Dániel 3 3 6
Becséri Gergely 4 1 5
dr. Kulcsár Judit 2 3 5
dr. Makkosné Petz Brigitta 3 2 5
Medovarszki János 4 1 5
L. Tóth Lajos 2 2 4
Márkus Tamás 3 1 4
Nagy Tímea 2 2 4
Ring György 3 1 4
dr. Varga Zsolt 3 1 4
Bozó Zoltán 2 1 3
Erős Gábor 2 1 3
Punyi Gyula 3 0 3
Sebestyén László 1 2 3
Berettyán Péter 2 0 2
Szilágyi Norbert 1 1 2
Szpisják Zsolt 0 2 2
ifj. Tóth Vencel 1 1 2
Viczián Mátyás 1 1 2
Becséri Dániel 0 1 1
Hima Andrea 0 1 1
Lászlai Róbert 0 1 1
Lémon Oszkár 1 0 1
Varga Balázs 0 1 1
Viszokai László 1 0 1
összesen: 128 112 240

 

Ki a legszigorúbb? Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 15:12
Ki a legszigorúbb?

Összesítettük az idei szezonban lejátszott NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as mérkőzések lapjait. A lejátszott 802 bajnoki mérkőzésen 3839 sárgalapot és 321 pirosat mut

Összesítettük az idei szezonban lejátszott NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as mérkőzések lapjait. A lejátszott 802 bajnoki mérkőzésen 3839 sárgalapot és 321 pirosat mutattak fel a játékvezetők.

Játékvezető Mérkőzés Sárga Sárga átlag Kiállítás Kiállítás átlag
Zierkelbach Péter 15 97 6,47 9 0,60
Kulcsár Katalin 8 49 6,13 2 0,25
Atyánszky László 3 18 6,00 1 0,33
Böcskei Balázs 8 48 6,00 4 0,50
Kovács Gergely 8 48 6,00 3 0,38
Veizer Roland 6 36 6,00 1 0,17
Ducsai József 17 100 5,88 6 0,35
Csonka Bence 11 63 5,73 6 0,55
Dolnegó Bálint 15 85 5,67 8 0,53
Horváth Tibor 17 96 5,65 2 0,12
Szvorda Melinda 10 56 5,60 6 0,60
Pintér Csaba 11 61 5,55 6 0,55
Vad II. István 16 87 5,44 7 0,44
Kovács J. Zoltán 10 54 5,40 4 0,40
Farkas Ádám 19 102 5,37 9 0,47
Papp Ákos 16 85 5,31 11 0,69
Kátai Gábor 11 58 5,27 7 0,64
Jakab Géza 16 84 5,25 16 1,00
Szabo Zsolt 16 84 5,25 7 0,44
Andó-Szabó Sándor 20 104 5,20 8 0,40
Jakab Árpád 17 87 5,12 11 0,65
ifj. Szilágyi Sándor 15 76 5,07 1 0,07
Barna Gábor 5 25 5,00 4 0,80
Becséri Dániel 13 65 5,00 1 0,08
Bereczki Miklós 15 75 5,00 9 0,60
Nagy Róbert 11 55 5,00 6 0,55
Szőts Gergely 10 50 5,00 2 0,20
Urbán Eszter 6 30 5,00 3 0,50
Solymosi Péter 19 93 4,89 10 0,53
Kassai Viktor 18 88 4,89 8 0,44
Sipos Katalin 9 44 4,89 9 1,00
Farkas Tibor 11 52 4,73 5 0,45
Németh Ádám 11 52 4,73 3 0,27
Berger József 7 33 4,71 1 0,14
Radványi Ádám 10 47 4,70 2 0,20
Iványi Zoltán 6 28 4,67 2 0,33
Mód István 15 70 4,67 6 0,40
Berényi Tamás 11 51 4,64 2 0,18
Nazsa Tamás 17 78 4,59 11 0,65
Németh Renáta 6 27 4,50 0 0,00
Gaál Gyöngyi 11 49 4,45 2 0,18
Szommer Attila 16 71 4,44 8 0,50
Berke Balázs 10 44 4,40 3 0,30
Sipos László 13 57 4,38 7 0,54
Móri Tamás 16 70 4,38 6 0,38
Kiss Norbert 11 48 4,36 0 0,00
Fábián Mihály 9 39 4,33 8 0,89
Lovas László 9 39 4,33 2 0,22
Molnár Attila 15 65 4,33 6 0,40
ifj. Gyarmati II. Tibor 14 60 4,29 1 0,07
Szilasi Szabolcs 7 30 4,29 5 0,71
Botló Béla 11 47 4,27 3 0,27
Telek Ákos 13 55 4,23 4 0,31
Kovács Gábor 14 58 4,14 6 0,43
Oláh Gábor 7 29 4,14 3 0,43
Takács Tamás 16 66 4,13 4 0,25
Brezovai Zoltán 11 44 4,00 2 0,18
Czékus Sándor 15 60 4,00 3 0,20
Erdős József 17 68 4,00 6 0,35
Karakó Ferenc 11 43 3,91 3 0,27
Farkas Mátyás 14 54 3,86 7 0,50
Pillók Ádám 13 49 3,77 3 0,23
Hofbauer Péter 11 41 3,73 2 0,18
Bognár Tamás 14 48 3,43 6 0,43
Takács János 7 24 3,43 1 0,14
Varga László 12 40 3,33 1 0,08
összesen: 802 3839 4,79 321 0,40

További részletes kimutatások az adatbankunkban!

Botló-Pintér-Szőts Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 15:06
Botló-Pintér-Szőts

Három játékvezető vezette a legtöbb NB. II-es találkozót a 2013/2014-es bajnoki szezonban. Jó teljesítménye miatt Pintér Csaba a 30.fordulóban már az élvonalb

Három játékvezető vezette a legtöbb NB. II-es találkozót a 2013/2014-es bajnoki szezonban. Jó teljesítménye miatt Pintér Csaba a 30.fordulóban már az élvonalban is debütált.  

Név Ősz Tavasz Össz.
Botló Béla 8 7 15
Pintér Csaba 9 6 15
Szőts Gergely 8 7 15
Berke Balázs 6 8 14
Böcskei Balázs 7 6 13
Kiss Norbert 8 5 13
Nagy Róbert 7 6 13
Radványi Ádám 8 5 13
Kovács J. Zoltán 7 5 12
Varga László 12 0 12
Lovas László 6 5 11
Berger József 5 5 10
Oláh Gábor 6 4 10
Szilasi Szabolcs 5 5 10
Karakó Ferenc 4 5 9
Takács János 5 4 9
Veizer Roland 5 2 7
Barna Gábor 2 4 6
Szabo Zsolt 3 3 6
Fábián Mihály 3 2 5
Nazsa Tamás 0 4 4
Andó-Szabó Sándor 1 2 3
Farkas Tibor 1 2 3
ifj. Gyarmati II. Tibor 0 3 3
Becséri Dániel 1 1 2
Erdős József 1 1 2
Kovács Gergely 0 2 2
Farkas Ádám 0 1 1
Iványi Zoltán 0 1 1
Németh Ádám 0 1 1
összesen: 128 112 240

 

Ez volt az élvonal 2013/2014-ben Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 14:28
Ez volt az élvonal 2013/2014-ben

A részletes kimutatások mellett egy összefoglaló táblázatot is közzéteszünk a komplett NB. I-es foglalkoztatottságról:

A részletes kimutatások mellett egy összefoglaló táblázatot is közzéteszünk a komplett NB. I-es foglalkoztatottságról:

Név Jv Assz Alapvonali Tartalék jv Ellenőr
Ábrahám Attila 0 0 0 0 19
Albert István 0 23 0 2 0
Andó-Szabó Sándor 27 0 14 0 0
Aradi József 0 7 0 5 0
Arany Tamás 0 0 0 0 18
Becséri Dániel 18 0 25 0 0
Becséri Gergely 0 19 0 3 0
Berettyán Péter 0 25 0 2 0
Berger József 0 0 22 0 0
Berke Balázs 0 0 4 0 0
Böcskei Balázs 0 0 4 0 0
Bognár Tamás 16 0 31 0 0
Bozó Zoltán 0 27 0 7 0
Buzás Balázs 0 23 0 3 0
Erős Gábor 0 28 0 7 0
Erdős József 24 0 29 0 0
Fábián Mihály 9 0 16 0 0
Farkas Ádám 26 0 20 0 0
Farkas Balázs 0 12 0 16 0
Fazekas János 0 0 0 0 22
Gaál Gyöngyi 0 0 18 0 0
Hanacsek Attila 0 0 0 0 18
Horváth Róbert 0 13 0 14 0
Horváth Zoltán 0 9 0 8 0
Huszár Balázs 0 11 0 11 0
Iványi Zoltán 15 0 9 0 0
Juhos Attila 0 0 0 0 22
Kassai Viktor 24 0 6 0 0
Kelemen Attila 0 13 0 11 0
Király Krisztián 0 13 0 12 0
Kis Zoltán 0 3 0 9 0
Kispál Róbert 0 23 0 15 0
Kóbor Péter 0 7 0 4 0
ifj. Kormányos Gábor 0 10 0 11 0
Kovács J. Zoltán 0 0 4 0 0
Kulcsár Katalin 0 0 15 0 0
Kurmai Zoltán 0 0 0 0 19
L. Tóth Lajos 0 6 0 7 0
Lémon Oszkár 0 21 0 11 0
Márkus Tamás 0 19 0 8 0
Medovarszki János 0 16 0 10 0
Megyebíró János 0 0 0 0 19
Molnár László 0 0 0 0 17
Nagy Róbert 0 0 2 0 0
Németh Ádám 15 0 27 0 0
Oláh Gábor 0 0 35 0 0
Pintér Csaba 1 0 19 0 0
Radványi Ádám 0 0 22 0 0
Ring György 0 29 0 1 0
Sápi Csaba 0 0 0 0 19
Solymosi Péter 25 0 18 0 0
Szőts Gergely 0 0 24 0 0
Szabo Zsolt 17 0 21 0 0
Szalai Dániel 0 11 0 11 0
Székely Ferenc 0 0 0 0 22
Szilasi Szabolcs 0 0 22 0 0
Szpisják Zsolt 0 10 0 11 0
Takács Gábor 0 9 0 14 0
Takács János 0 0 23 0 0
ifj. Tóth Vencel 0 32 0 0 0
Tóth Vencel 0 0 0 0 23
Urbán Eszter 0 0 18 0 0
Vad István 23 0 17 0 0
Vágner László 0 0 0 0 22
Varga Gábor 0 13 0 12 0
Varga László 0 0 5 0 0
dr. Varga Zsolt 0 23 0 9 0
Veizer Roland 0 0 10 0 0
Viszokai László 0 25 0 6 0

 

Tóth Vencel a TOP ellenőr Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 14:11
Tóth Vencel a TOP ellenőr

Gyakori az élvonalbeli küldésben a Tóth Vencel név, hiszen fia után Tóth Vencel is a legfoglalkoztatottabb lett, igaz ő az ellenőrök között.

Gyakori az élvonalbeli küldésben a Tóth Vencel név, hiszen fia után Tóth Vencel is a legfoglalkoztatottabb lett, igaz ő az ellenőrök között.

Név Ősz Tavasz Összesen
Tóth Vencel 13 10 23
Fazekas János 13 9 22
Juhos Attila 13 9 22
Székely Ferenc 12 10 22
Vágner László 12 10 22
Ábrahám Attila 10 9 19
Kurmai Zoltán 10 9 19
Megyebíró János 12 7 19
Sápi Csaba 11 8 19
Arany Tamás 9 9 18
Hanacsek Attila 11 7 18
Molnár László 10 7 17
összesen: 136 104 240

 

Ifj. Tóth Vencel lengetett a legtöbbet Játékvezetők statisztikái
2014.05.31 14:01
Ifj. Tóth Vencel lengetett a legtöbbet

Élvonalban 30 fordulót rendeztek, de ifj. Tóth Vencel 32 alkalommal a kezében állt ott az oldalvonal mentén idén az OTP Ligában. Őt Ring György és Erős Gábor követte..

Élvonalban 30 fordulót rendeztek, de ifj. Tóth Vencel 32 alkalommal a kezében állt ott az oldalvonal mentén idén az OTP Ligában. Őt Ring György és Erős Gábor követte...

Név Ősz Tavasz Összesen
ifj. Tóth Vencel 18 14 32
Ring György 16 13 29
Erős Gábor 15 13 28
Bozó Zoltán 15 12 27
Berettyán Péter 13 12 25
Viszokai László 13 12 25
Albert István 14 9 23
Buzás Balázs 11 12 23
Kispál Róbert 15 8 23
dr. Varga Zsolt 14 9 23
Lémon Oszkár 12 9 21
Becséri Gergely 6 13 19
Márkus Tamás 11 8 19
Medovarszki János 10 6 16
Horváth Róbert 6 7 13
Kelemen Attila 7 6 13
Király Krisztián 7 6 13
Varga Gábor 6 7 13
Farkas Balázs 9 3 12
Huszár Balázs 8 3 11
Szalai Dániel 6 5 11
ifj. Kormányos Gábor 5 5 10
Szpisják Zsolt 8 2 10
Horváth Zoltán 4 5 9
Takács Gábor 6 3 9
Aradi József 7 0 7
Kóbor Péter 6 1 7
L. Tóth Lajos 2 4 6
Kis Zoltán 2 1 3
összesen: 272 208 480

 

Pintér Csaba debütál az élvonalban Mérkőzés beharangozó
2014.05.30 07:52
Pintér Csaba debütál az élvonalban

Újoncot avatnak az élvonalban Pintér Csaba személyében, aki évek óta kiemelkedő tevékenységet végez. Pintér korábban számos NB. I-es rangadót vezetett nagyon jól, így megérdemelten debütál az élvonalban.

Újoncot avatnak az élvonalban Pintér Csaba személyében, aki évek óta kiemelkedő tevékenységet végez. Pintér korábban számos NB. I-es rangadót vezetett nagyon jól, így megérdemelten debütál az élvonalban.

PMFC – Haladás

MLSZ kód: 706655
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-30- 19:00:00
Játékvezetõ: Becséri Dániel (2303)
Asszisztensek: Szpisják Zsolt (636) – Medovarszki János (701)
Alapvonali játékvezetõk: Berger József (762) – Szilasi Szabolcs (1176)
Tartalék játékvezetõ: Takács Gábor (444)
Ellenõr: Fazekas János (135)


Lombard Pápa – Újpest FC

MLSZ kód: 706654
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-31- 16:00:00
Játékvezetõ: Szabo Zsolt (163)
Asszisztensek: Kelemen Attila (612) – Horváth Zoltán (2669)
Alapvonali játékvezetõk: Radványi Ádám (1863) – Urbán Eszter (771)
Tartalék játékvezetõ: Farkas Balázs (343)
Ellenõr: Kurmai Zoltán (42)


MTK – Kaposvár

MLSZ kód: 706658
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-31- 18:00:00
Játékvezetõ: Pintér Csaba (1757)
Asszisztensek: dr. Varga Zsolt (1177) – Márkus Tamás (707)
Alapvonali játékvezetõk: Becséri Dániel (2303) – Kulcsár Katalin (720)
Tartalék játékvezetõ: ifj. Kormányos Gábor (1748)
Ellenõr: Molnár László (50)


Kecskemét – Puskás Akadémia

MLSZ kód: 706660
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-31- 18:00:00
Játékvezetõ: Farkas Ádám (1870)
Asszisztensek: L. Tóth Lajos (486) – Horváth Róbert (812)
Alapvonali játékvezetõk: Veizer Roland (1749) – Nagy Róbert (1861)
Tartalék játékvezetõ: Varga Gábor (1246)
Ellenõr: Ábrahám Attila (216)


Győri ETO – Mezőkövesd

MLSZ kód: 706657
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-31- 20:00:00
Játékvezetõ: Erdős József (580)
Asszisztensek: Viszokai László (757) – Becséri Gergely (2338)
Alapvonali játékvezetõk: Berger József (762) – Oláh Gábor (1624)
Tartalék játékvezetõ: Szalai Dániel (3410)
Ellenõr: Arany Tamás (85)


DVSC-TEVA – Honvéd

MLSZ kód: 706659
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-05-31- 20:00:00
Játékvezetõ: Andó-Szabó Sándor (808)
Asszisztensek: ifj. Tóth Vencel (1625) – Buzás Balázs (2045)
Alapvonali játékvezetõk: Takács János (775) – Gaál Gyöngyi (717)
Tartalék játékvezetõ: Medovarszki János (701)
Ellenõr: Hanacsek Attila (64)


Videoton – Diósgyőr

MLSZ kód: 706656
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-06-01- 16:30:00
Játékvezetõ: Bognár Tamás (653)
Asszisztensek: Kelemen Attila (612) – Huszár Balázs (573)
Alapvonali játékvezetõk: Erdős József (580) – Farkas Ádám (1870)
Tartalék játékvezetõ: Erős Gábor (473)
Ellenõr: Tóth Vencel (768)


Ferencváros – MVM-Paks

MLSZ kód: 706661
Forduló: 30. forduló
Dátum: 2014-06-01- 16:30:00
Játékvezetõ: Iványi Zoltán (1229)
Asszisztensek: Ring György (1763) – dr. Varga Zsolt (1177)
Alapvonali játékvezetõk: Kassai Viktor (432) – Fábián Mihály (535)
Tartalék játékvezetõ: Horváth Róbert (812)
Ellenõr: Vágner László (1627)

Fenekét mutatta a sporinak Megyei játékvezetés
2014.05.29 09:31
Fenekét mutatta a sporinak

A magáról megfeledkező labdarúgó 13 hónapra szóló eltiltást kapott.

A magáról megfeledkező labdarúgó 13 hónapra szóló eltiltást kapott.

A megyei II. osztály Nyugati csoport ifjúsági bajnokságának 23. fordulójában a listavezető Romhány a 6. Borsosberényt látta vendégül. A sima 7-1-es hazai sikerrel végződő találkozó nem az eredmény, hanem egy nem mindennapi jelenetsor miatt marad emlékezetes. A 75. percben a vendégek játékosa, Horváth Bálint szabálytalanságot követett el, amiért sárga lapot kapott, ezt követően bemutatott a sípmesternek, aki ki is állította. Ezután pedig egy igen csak ritkán látható cselekedett következett a futballistától: a csupasz fenekét mutatta a bíró felé!

A játékvezető az alábbi mondatokat vetette papírra a mérkőzés jegyzőkönyvében: A 6-os számú Horváth Bálint a mérkőzés 75. percében hátulról durván megrúgta ellenfelét, amiért sárga kártyát kapott, majd a középső ujjával felém mutatott gúnyosan, amiért piros kártyát mutattam fel neki. A pályáról levonulva a csupasz fenekét felém mutatta és a következőt mondta: "két évre is eltiltathatsz te majom!"

Időközben az is eldőlt, hogy a fiatal játékost 2015. június 30-ig tiltotta el a fegyelmi bizottság.

Forrás: nogradfoci.hu

Befejezeződött az akadémiai év Játékvezetőkről
2014.05.28 20:09
Befejezeződött az akadémiai év

Az MLSZ Játékvezető Bizottsága szervezésében újabb mérföldkőhöz érkeztek az akadémiai képzés terén.

Az MLSZ Játékvezető Bizottsága szervezésében újabb mérföldkőhöz érkeztek az akadémiai képzés terén. akademia-20140525

 

Furcsa egy fiatal labdarúgó játékvezető karrierjének elején azt írni, hogy elérkezett a búcsú ideje, de ez a valóság. A kiválasztott tehetségek számára kiírt akadémiai képzés aktuális kiírása a végéhez érkezett, ennek apropóján a vasárnapi Magyar Kupa-döntő előtt dr.Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, a JB elnöke adták át a 4 végzős hallgatónak (Farkas Mátyás, Jakab Géza, Papp Ákos, Zierkelbach Péter) a 2 éves akadémiai kurzus elvégzéséről kiállított oklevelet. A képzésben maradó akadémisták is meglepték társaikat egy apró ajándékkal.

Az idény utolsó akadémiai összevonásán a cél a megszerzett ismeretek felmérése volt mindegyik képzési modulban. Az elméleti teszt érdekessége volt, hogy az mlsz.info oktatási moduljában elsőként online kérdőívet töltöttek ki a résztvevők laptopon, emellett a hagyományos írásbeli teszt kitöltése is szerepelt a feladatok között. A fizikai teszten követték a nemzetközi trendet, azaz úgynevezett yo-yo tesztet teljesítettek a jelöltek.

Az angol vizsga három részből állt: szóbeli, írásbeli (a játékvezetői jelentés megírása szituáció-analízis alapján) és online angol szabályismereti teszt. A practical session gyakorlati foglalkozás során tanulságos jelenetek részesei lehettek a fiatal játékvezetők, kamerával rögzítették a különböző helyzeteket, amit alaposan kielemeztek. Újdonság volt a lesteszt 3D-ben: speciális, 3D-s szemüveggel les és nem les szituációkat modelleztek. Az összetartáson a szezon során rögzített mérkőzésekből készült akadémiai DVD-t elemezték. A következő összevonásig házi feladatot is kaptak: egy saját működésükről készült felvétel alapján önellenőrzést kell elvégezniük - írja az mlsz.hu

Solymosi vezeti a Kupa döntőt! Mérkőzés beharangozó
2014.05.24 20:20
Solymosi vezeti a Kupa döntőt!

Solymosi Péterre és játékvezetői csapatára bízta az MLSZ a vasárnapi Magyar Kupa döntőt!

Solymosi Péterre és játékvezetői csapatára bízta az MLSZ a vasárnapi Magyar Kupa döntőt! Újpest-DVTK

2014. május 25. 19:00

Játékvezető: Solymosi Péter

Asszisztens 1: Kispál Róbert

Asszisztens 2: Berettyán Péter

Alapvonali 1: Andó-Szabó Sándor

Alapvonali 2: Erdős József

Tartalék jv. Horváth Róbert

Ellenőr: Tóth Vencel