Legfrissebb Hírek

Megbukott a 6 játékvezetős rendszer? Botrány
2017.01.05 05:56
Megbukott a 6 játékvezetős rendszer?

Nincs sok értelme a Kubatov Gábor által javasolt játékvezetői reformnak - nyilatkozta a Hír Televíziónak Bede Ferenc, volt nemzetközi játékvezető.

Nincs sok értelme a Kubatov Gábor által javasolt játékvezetői reformnak - nyilatkozta a Hír Televíziónak Bede Ferenc, volt nemzetközi játékvezető. Arra is emlékeztetett, hogy a Fradi-elnök javaslatainak egy része a nemzetközi szabályozás miatt megvalósíthatatlan.

A játékvezetői testület is össze volt zavarodva az elmúlt időszakban?  -  fogalmazott a Fidesz pártigazgatójaként is tevékenykedő Kubatov.

Mély nyomot hagyott benne az őszi, 2-2-re végződő Vasas-Ferencváros rangadó, amelyen Kassai Viktor négy büntetőt is megítélt, ebből hármat az angyalföldi gárda javára.

A Fradi a meccs után azt kérte az MLSZ-től, hogy a korábban a világ legjobbjának is megválasztott bírót tartsák távol a klub meccseitől. Évzáró sajtótájékoztatóján Kubatov Gábor még tovább ment: szerinte ideje fellépni a csapatát sújtó súlyos bírói tévedések ellen.

Azt fogjuk kérni, hogy a meccsjegyzőkönyveket hozzák nyilvánosságra, a meccsellenőri jelentéseket semmi titok nincs bennük hozzák nyilvánosságra. A bírói jelentéseket hozzák nyilvánosságra. A bíróknak van rádiójuk, a rádióforgalmazásba lehessen belehallgatni, hogy egy meccsen mit történik, és mi nem. A bírói értekezleteknek és a fegyelmi bizottság értekezleteinek a szó szerinti jegyzőkönyvét hozzák nyilvánosságra: ki mit nyilatkozott, és mivel indokolta. Úgy gondolom, hogy ez viszi előre a futball ügyét, pártoskodásnak ebben nincs helye -  jelentette ki a Ferencváros elnöke.

A Kubatov által említett jegyzőkönyvek egy része már most nyilvános, egy részüknél viszont a nemzetközi szabályozás tiltja a közzétételt  ezt Bede Ferenc korábbi FIFA-játékvezető mondta a Hír TV-nek.

A jegyzőkönyv nyilvános, hiszen az MLSZ rendszerén meg lehet nézni. Az nem nyilvános, amit a játékvezető egy rendkívüli eseménykor, például kiállításkor leír, ez igaz, de az elmúlt évtizedekben soha nem volt nyilvános. És ne felejtsük el, hogy az UEFA-nak a tagja vagyunk, ahol vannak bizonyos normatívák, amelyeket előírnak számunkra a játékvezetésben, és abban ugyanúgy titkosak a játékvezetői jelentések.

Ezeket szerintem továbbra is ugyanígy kell kezelni. A másik a bírói értekezletekről szóló hanganyagfelvétel ? ugye a profi bíróknak van értekezletük, ahol konklúziókat vonnak le a fordulókról.

Gondoljunk bele, hogy a Ferencvárosnál is a taktikai értekezletet senki nem veszi fel, és nem adja ki a közönség számára, ahogy az a csapaté, ez ugyanúgy a játékvezetők belügye -  nyilatkozta Bede Ferenc.

Bár a korábbi játékvezető a Kubatov-listával nem ért egyet, a hazai játékvezetésben tapasztaltakon változtatna.

Érdemes a hat játékvezetős rendszeren -   ezt már Hemingway úr, a Honvéd tulajdonosa is említette - elgondolkodni, hogy van-e a tapasztalatok alapján értelme. Egy mérkőzésen tudomásom szerint négy ellenőr van: van egy játékvezető-ellenőr, van két asszisztensellenőr, van egy szuperellenőr. Négy ellenőr csak meg tudja fogalmazni azokat a dolgokat, amelyek a játéktéren történnek. Mivel a mai világban médiakontroll alatt van a játékvezetés az NB I-ben, mindent vissza lehet ellenőrizni-  véli Bede.

 

forrás: hirtv.hu

Bede Ferenc válaszolt Puhlék helyett Botrány
2017.01.03 17:27
Bede Ferenc válaszolt Puhlék helyett

Lassan az az érzésünk, hogy az történik az MLSZ JB-ben, amit Bede Ferenc mond. Ő legalább megszólal. Sokan már a "puli" utódját látják benne.

Lassan az az érzésünk, hogy az történik az MLSZ JB-ben, amit Bede Ferenc mond. Ő legalább megszólal. Sokan már a "puli" utódját látják benne. Kubatov Gábor évértékelő beszédében többek között arról is szót ejtett, hogy megreformálnák a játékvezetői rendszert.

A Bors Bede Ferencet, korábbi nemzetközi játékvezetőt kérte meg arra, hogy a hat pontban összefoglalt terveket kommentálja. Alább az egyes reformjavaslatok, valamint Bede hozzájuk fűzött elemzései.

  1. Hozzák nyilvánosságra a meccsek jegyzőkönyvét. A játékvezetői jelentés kivételével a jegyzőkönyv az MLSZ rendszerében nyilvános - nyilatkozta Bede.
  2. Legyenek nyilvánosak a bírói jelentések. Ide kerülnek a rendkívüli események, kiállítások. Ez soha nem volt nyilvános, nem is lenne értelme. Az NB I médiakontroll alatt van, olyat úgysem tudnak írni, amit ne lehetne videóról ellenőrizni.
  3. Legyenek nyilvánosak az ellenőri jelentések. Maximum akkor van rá mód, ha változtat az UEFA, amely szintén bizalmasan kezeli ezeket a dokumentumokat.
  4. Hozzák nyilvánosságra a bírói értekezletek jegyzőkönyvét. Időközönként itt értékelik ki a profi bírók munkáját. A csapatoknál sem szokás a taktikai értekezleteket nyilvánosságra hozni, ahogy az a csapatok, ez a játékvezetők belügye.
  5. Hozzák nyilvánosságra a fegyelmi bizottság értekezleteinek jegyzőkönyvét. A fegyelmi döntések indoklását eddig is mindig megkapták a klubok.
  6. Bele lehessen hallgatni a játékvezető és segítői közötti rádióbeszélgetésbe. Ez a külvilágra nem tartozik, de ha szükséges, a fegyelmi bizottság felhasználhatná.
XII. Országos Sípmester Fesztivál Sipmester Fesztivál
2017.01.03 06:02
XII. Országos Sípmester Fesztivál

Vágner László által életre hívott Országos Sípmester Fesztivál XII. alkalommal kerül megrendezésre hétvégén Szombathelyen.

Vágner László által életre hívott Országos Sípmester Fesztivál XII. alkalommal kerül megrendezésre hétvégén Szombathelyen.

CSOPORTBEOSZTÁS:

 

A csoport: Borsod Heves Vas Veszprém Tolna

 

B csoport: Békés Zala Szabolcs Szolnok Pest

 

C csoport: Bács Somogy Fejér Nógrád Baranya

 

D csoport: Hajdú Komárom Győr BLSZ Csongrád

Részletes beharangozó neves kollégáktól.  

Berzi-Puhl páros szép feladatot kapott Botrány
2017.01.02 18:22
Berzi-Puhl páros szép feladatot kapott

A mi két Sándorunk, mármint a Berzi és a Puhl 2017. január 2-án szép kérdéseket és levelet kapott a Fradi elnökétől.

A mi két Sándorunk, mármint a Berzi és a Puhl 2017. január 2-án szép kérdéseket és levelet kapott a Fradi elnökétől.

A BÍRÓI ÍTÉLETEKRŐL:

 

"Nyilvánvaló, hogy a konkurens klubok nem fognak tenni a mi boldogságunkért, de azt is látjuk, hogy a szövetségben és még inkább a bírói testületben is vannak olyan törekvések, hogy a Ferencváros ne legyen bajnok.

De az a helyzet, hogy mi bajnokok leszünk, ledolgozzuk ezt a négy pontot és mi nyerjük az NB I-et. Csányi Sándor az elmúlt 25 év legjobb MLSZ-elnöke, mert sosem tesz semmit az egyéni érdekei szerint. Inkább apparátusi hibák vannak alatta, és mivel elfoglalt ember, nem tud mindennel foglalkozni. Azt például elfogadhatatlannak tartom, hogy öt fordulónként sorsolják a magyar bajnokságot, ezzel ő sem érthet egyet. Volt olyan meccsünk, amelynek az időpontját a mérkőzés előtt egy héttel még nem tudtuk. Azt gondolom, hogy a játékvezetői testület - amelyet nyilván nem kézzel irányít az elnök - is össze van zavarodva az elmúlt időszakban. Állandó értékrend nélkül dolgoznak, nem túl konzekvensek. Van csapat, amely nyolc 11-est rúgott a bajnokságban, mi kettőt. 34 büntetőből 9 a Ferencvárosé, ennyit ítéltek ellenünk, az európai topligákban nincs ilyen csapat, mint a miénk. A második legtöbb piros lapot és a legtöbb sárgát is mi kaptuk. Mi támadófocit játszunk, nem egy "beseggelő", védekező focit, és valami hiba mindig történik."  

 

A FRADI JÁTÉKVEZETÉST ÉRINTŐ REFORM-JAVASLATAIRÓL:

 

"Orosz Pállal szeretnénk részt venni személyesen a hibák kijavításában. Pál nem véletlenül jött el az NB I-es bizottságtól, szeretnénk a bírói traszparencia ügyében megnyilvánulni az elkövetkezendő időszakokban és minden elkövetni azért, hogy a bírói testület minél átláthatóbban tudjon dolgozni.

Ezért az fogjuk kérni:

  • hogy a meccsjegyzőkönyveket, a meccsellenőri jelentéseket, a bírói jelentéseket hozzák nyilvánosságra
  • a bírói testületi és fegyelmi bizottsági jegyzőkönyveket hozzák nyilvánosságra: ki, mit nyilatkozott és hogyan indokolta
  • hogy a bírói, mérkőzések közbeni rádióforgalmazású beszélgetésekbe bele lehessen hallgatni, hogy lehessen hallani, hogy egy meccsen mi történik és mi nem"  

Egyet kell érteni Kubatov Gáborral abban, amit mi évek óta mondunk. Nem Csányi Sándor a hibás a magyar foci hibáiért.

Ő csak azért felelős, hogy az elmúlt 5 évben alkalmatlan munkatársakkal vette körül magát és még mindig csukott szemmel hisz az igazgatóinak, szervezeti egység vezetőinek. Magát égette eddig több döntésében is...

 

Hol a szakmaiság? Hol a hozzáértés?

Ezt persze "Puhlsanyitól" ne kérdezzük, mert a JB-ben ez a két szó legtöbbször ismeretlen. Kíváncsian várjuk mikor jön a kommüniké megint

Kassai nem unatkozik Nemzetközi feladatok
2016.12.28 08:32
Kassai nem unatkozik

Az IFFHS szavazásán a 2016-os év 3. legjobb férfi játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor fújja a sípot a Zamalek és az al-Ahli csütörtöki preszt&iacu

Az IFFHS szavazásán a 2016-os év 3. legjobb férfi játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor fújja a sípot a Zamalek és az al-Ahli csütörtöki presztízscsatáján. A két legnagyobb hagyományú egyiptomi csapat kairói derbije minden évben kiemelt futballesemény az országban.

Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja, Esszam Abdel-Fattah egy rádióinterjúban elmondta, először Mark Clattenburgöt akarták meghívni a Zamalek–al-Ahli derbire, ám az FA tilalmán (az angol bírók nem vezethetnek más nemzeti szövetség égisze alá tartozó mérkőzést) fennakadtak. Ezt követően esett a választás Kassai Viktorra, aki már februárban is felkérést kapott a kairói derbi levezénylésére (akkor az al-Ahli győzött 2–0-ra).

 

Az egyiptomi Premier League-ben még mindkét ősi rivális veretlen, az al-Ahli 42 ponttal áll a tabella élén, a Zamalek – mely két mérkőzéssel kevesebbet játszott – a harmadik 34 ponttal.

 

Ezúttal tagja lesz a játékvezetői stábnak Erős Gábor is, aki életkora miatt kénytelen befejezni a pályafutását: a rutinos FIFA-asszisztenssel sok közös futballélmény (például világbajnoki elődöntő, Bajnokok Ligája- és olimpiai finálé, Európa-bajnoki szereplés) köti össze Kassai Viktort. A másik asszisztens Ring György, a tartalék-játékvezető pedig Farkas Ádám lesz.

Kassai: 3. legjobb a világon Kassai Viktor
2016.12.26 14:54
Kassai: 3. legjobb a világon

Az IFFHS listánán idén a harmadik helyen végzett Kassai Viktor.

Az IFFHS listánán idén a harmadik helyen végzett Kassai Viktor.

 

A férfiaknál óriási fölénnyel Mark Clattenburg végzett az élen, megelőzve az olasz Nicola Rizzolit, valamint a 2011-es győztes Kassai Viktort. Az angol játékvezető győzelme nem meglepetés, hiszen az idén ő dirigált a Bajnokok Ligája és az Európa-bajnokság döntőjében is. A 41 esztendős sípmester Howard Webb után a második angol bíró, aki elnyerte a díjat.

Kassai 55 pontot gyűjtött a szavazáson, tíz ponttal maradt el a második helyezett Rizzolitól, és 12 ponttal utasította maga mögé a svéd Jonas Erikssont.

IFFHS, A VILÁG LEGJOBB FÉRFI JÁTÉKVEZETŐJE
1. Mark Clattenburg (angol) 141 pont
2. Nicola Rizzoli (olasz) 65
3. Kassai Viktor 55
4. Jonas Eriksson (svéd) 43
5. Cüneyt Cakir (török) és Björn Kuipers (holland) 28-28
7. Felix Brych (német) 26
8. Martin Atkinson (angol) 20
9. Damir Skomina (szlovén) 19
10. Néstor Pitana (argentin) 14

IFFHS: Kulcsár Katalin a világ legjobbja Játékvezetők statisztikái
2016.12.26 14:01
IFFHS: Kulcsár Katalin a világ legjobbja

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szavazásán Kulcsár Katalint választották meg az év legjobb női ját&eac

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szavazásán Kulcsár Katalint választották meg az év legjobb női játékvezetőjének. A férfi mezőnyben Kassai Viktor a harmadik helyen zárt. Az IFFHS az idén Bajnokok Ligája-döntőt vezető Kulcsár Katalint választotta meg 2016 legjobb női bírójának! A magyar játékvezető öt ponttal előzte meg a szavazáson az ukrán Katarina Monzult és a kétszeres győztes német Bibiana Steinhaust.

A 32 esztendős Kulcsár Katalin a valaha volt legfiatalabb női bíró, aki kiérdemelte ezt az elismerést. IFFHS, A VILÁG LEGJOBB NŐI JÁTÉKVEZETŐJE

  1. Kulcsár Katalin 58 pont
  2. Katarina Monzul (ukrán) és Bibiana Steinhaus (német) 53-53 pont

A férfiaknál óriási fölénnyel Mark Clattenburg végzett az élen, megelőzve az olasz Nicola Rizzolit, valamint a 2011-es győztes Kassai Viktort.

Az angol játékvezető győzelme nem meglepetés, hiszen az idén ő dirigált a Bajnokok Ligája és az Európa-bajnokság döntőjében is. A 41 esztendős sípmester Howard Webb után a második angol bíró, aki elnyerte a díjat. Kassai 55 pontot gyűjtött a szavazáson, tíz ponttal maradt el a második helyezett Rizzolitól, és 12 ponttal utasította maga mögé a svéd Jonas Erikssont.

IFFHS, A VILÁG LEGJOBB FÉRFI JÁTÉKVEZETŐJE

  1. Mark Clattenburg (angol) 141 pont
  2. Nicola Rizzoli (olasz) 65
  3. Kassai Viktor 55
  4. Jonas Eriksson (svéd) 43
  5. Cüneyt Cakir (török) és Björn Kuipers (holland) 28-28
Hazaértek Viktorék Kassai Viktor
2016.12.20 11:33
Hazaértek Viktorék

Hazatért a magyar játékvezetői csapat a Japánban rendezett FIFA-klubvilágbajnokságról, amely a Real Madrid sikerét hozta.

Hazatért a magyar játékvezetői csapat a Japánban rendezett FIFA-klubvilágbajnokságról, amely a Real Madrid sikerét hozta. A Kassai Viktor vezette játékvezetői küldöttség, amelynek Ring György és Tóth Vencel volt még tagja, több szempontból is történelmet írt az elmúlt napokban, hiszen korábban magyar játékvezetők nem működtek közre FIFA-klubvilágbajnokságon, továbbá az ő egységük volt az első a labdarúgás történetében, amely téttel bíró FIFA-mérkőzésen a videóelemzésre támaszkodva ítélt meg egy jogos büntetőt.

– A videóbíráskodás gyakorlati bevezetését igen komoly előkészítő munka előzte meg a FIFA szakbizottságai, és a kint tartózkodó játékvezetők részéről egyaránt – mondta az mlsz.hu-nak adott exkluzív interjújában a tatabányai játékvezető.

– A játéktéren szereplő játékvezetőktől az elvárás az volt, hogy dolgozzanak ugyanúgy, mintha nem lenne meg ez a segítség a hátunk mögött: teljes figyelemmel és felelősséggel. A videóbíró gyakorlati használatát egy közel ötvenoldalas dokumentum feketén-fehéren konkretizálta, hogy milyen esetben mit lehet, illetve mit kell tenni, továbbá a helyszínen, az edzéseken a gyakorlatban is teszteltük, hogy mi a teendő kétes szituációk elbírálása esetén.

A 2011-es BL-döntő vezetőbírója a klub-vb elődöntőjének sokat emlegetett helyzete kapcsán elmondta: azt érzékelték, hogy tizennégy játékos mozdult a japán Kasima Antlers szabadrúgását követően a labda felé, és egyikük vitatott körülmények között esett el.

– A videóbíráskodás használati protokollja szerint amennyiben kontratámadás következett volna a pályán a kolumbiaiak részéről, akkor kénytelenek lettünk volna azonnal megszakítani a játékot a döntés meghozatala érdekében, ám mivel a japán együttes birtokában maradt a labda, így várhattunk a következő játékmegszakításig. – mondta Kassai, aki hozzátette: a televíziós felvételeket három játékvezető követte a torna mérkőzésein.

Az első a vitatott helyzeteket nézi vissza, a második folyamatosan az élő képet figyeli, hogy kiszúrja az olyan eseményeket is, amelyek a játékvezetők szempontjából „semleges” helyszíneken történnek, a harmadik pedig regisztrálja a legfontosabb eseményeket. A hármasnak arra van lehetősége az előírások szerint megfogalmazott protokoll alapján, hogy határozott döntést közöljön a játékvezetővel, vagy visszanézést javasoljon a kommunikációs eszközön keresztül a pályán dolgozó kollégáknak.

Így történt, hogy a mérkőzés 29. percében a holland Makkelie angolul szólt magyar kollégájához, és azt javasolta, hogy nézze meg az esetet a pálya szélén.

– Természetesen a képernyők előtt is aktív, magasan kvalifikált játékvezetők figyelték a mérkőzéseket, így tudtam, hogy ha javasolnak valamit azt komolyan vehetem, számíthatok a döntésük megalapozottságára. A videóbírók javaslatát követően azonban a végső döntés meghozatala továbbra is a játéktéren dolgozó játékvezető feladata.

Kassai Viktor az mlsz.hu-nak elmondta: az elméleti részt nagyszerűen kidolgozták a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szakemberei, ám itt is minden a gyakorlaton, az alkalmazás gördülékenységén múlik.

– Gyakran halljuk a videóbíró intézményét támogató véleményeket, de a labdarúgás folyamatosságának megőrzése is fontos feladat. Igazán azokban a helyzetben nehéz ezt a rendszert optimalizálni, amikor nem áll meg a játék egy kérdéses szituáció után. Majd a gyakorlati alkalmazás után dől el, hogy elbírja-e a futball közege a megfelelő döntéshez szükséges idő kivárását, adott esetben fél, egy vagy másfél percet, vagy ez már túl sok, és ront a futball élvezhetőségen. Mindezeket most a klub-vb tapasztalatai alapján elemzik a FIFA szakemberei, és átgondolják a kezdeményezés jövőjét. Annak mindenesetre örülünk, hogy magyar trióként részt vehettünk ebben a kétségtelenül fontos folyamatban.

Nem ez volt az egyetlen kiemelkedő nemzetközi feladat idén, amelyben Kassai Viktor részt vett, hiszen az Európa-bajnoki döntőben (Ring Györggyel az oldalán), és a BL-döntőben is tartalékjátékvezető lehetett.

– A 2007-es Dinamo Kijev–Manchester United mérkőzés óta szerepelek az UEFA Bajnokok Ligájában, és büszkeséggel tölt el, hogy kollégáimmal képviselni tudjuk a magyar játékvezetést az európai elitben. A magyar játékvezetők felkészültségét és szakmai tudását jól mutatja, hogy Vad István és Bognár Tamás kollégám is folyamatosan komoly megbízatásokat kap a FIFA-tól és az UEFA-tól, emellett a női játékvezetésben Kulcsár Katalin idén a Bajnokok Ligája döntőjéig jutott, valamint a futsal szakágban is kiemelkedő eredményeket tudunk felmutatni.

Bízom benne, hogy ezek a nagyszerű eredmények, és a nemzetközi karrier lehetősége népszerűvé teszi a 2017 januárjában országszerte induló játékvezetői tanfolyamokat. És ha már az itthoni eseményekre térek ki, azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a hazai élvonal mérkőzései számomra ugyanolyan fontosak, mindig az a célom, hogy a lehető legjobban teljesítsek az OTP Bank Liga rangadóin is. 18 éve vezetek a magyar élvonalban, és tisztában vagyok vele hogy a jövő februári bajnoki rajton mindenki hibátlan teljesítményt vár majd el tőlem, és az NB I-ben működő kollégáimtól. Ehhez nagy segítséget nyújt majd számunkra a januári edzőtáborozásunk, ahol magas színvonalú szakmai munkával készülhetünk a tavaszi szezonra – zárta gondolatait Kassai Viktor.
Kassai és Ring a döntőben Nemzetközi feladatok
2016.12.16 17:45
Kassai és Ring a döntőben

Kassai Viktor és Ring György is szerepet kapott a klubvilágbajnokság döntőjében.

Kassai Viktor és Ring György is szerepet kapott a klubvilágbajnokság döntőjében. A 2016-os klubvilágbajnokság döntőjét a Real Madrid és a japán Kasima Antlers vívja majd vasárnap, magyar idő szerint 11.30-kor.

Kassai Viktor lesz a döntő tartalék játékvezetője, míg Ring György tartalék asszisztensként működik majd közre.

Klubvilágbajnokság
Döntő:

Real Madrid (spanyol)–Kasima Antlers (japán) – vasárnap, 11:30
Bede is megszólal Kassai ügyben Játékvezetőkről
2016.12.14 19:36
Bede is megszólal Kassai ügyben

Lassan Puhl Sándor ismét irigykedhet Bedére! Nem elég, hogy több meccset vezetett az élvonalban, de mostanában többet szerepel az újságokban is:

Lassan Puhl Sándor ismét irigykedhet Bedére! Nem elég, hogy több meccset vezetett az élvonalban, de mostanában többet szerepel az újságokban is:

Sporttörténelmet írt Kassai Viktor: a magyar játékvezető a FIFA Klubvilágbajnokság elődöntőjében először alkalmazta vitatott esetnél a videós visszanézést, és ez alapján ítélt 11-est a japán Kasima Antlers javára. Az esetről készült felvétel már be is járta a világot: korábban hivatalos mérkőzésen soha nem látott jelenetek után lőhette a büntetőt az ázsiai csapat. A játékvezetői tévedések minél biztosabb kiküszöbölését régóta szorgalmazók nyilván örömmel fogadják a fejleményeket. A VAR-rendszert persze még tovább tesztelik és csak utána dönt a FIFA, bevezeti-e a többi hivatalos tornáján is a videózás lehetőségét.

A Rangadó a korábbi magyar FIFA-bírót, Bede Ferencet kérdezte meg, mit gondol a konkrét esetről és magáról a videóelemzés lehetőségéről. A futball felgyorsulásával sok változás jött be eddig is a sportágba, ma már szabályos játékvezetői csapatok közreműködnek egy meccsen, de a döntés meghozatala eddig még a vezetőbíró személyes felelőssége volt. Bede szerint az új fejleménnyel ez egy kicsit megváltozott.

Kassai Viktor videózás után adta meg a 11-est

- Azért nehéz nekem erről beszélni, mert eddig minél több nehéz döntést vállalt fel egy játékvezető, annál nagyobb volt a tekintélye. Ha innen közelítem meg, mostantól a játékvezetés presztízse csökkenhet. Kiváló játékvezetők voltak eddig is, néha hibáztak, de mellette jó döntéseket hoztak és ezért tisztelték őket. Kis túlzással innentől kezdve viszont akárki vezethet mérkőzést, hisz ha nem tud valamit eldönteni, megnézheti videón... De elismerem, ez egy játékvezető szempontja, nyilván a nézők vagy a játékosok a saját szempontjukból nézik a kérdést - fogalmazott Bede. Ezzel együtt nem tartja rossznak és játékvezető-ellenesnek az új technikát, személytelennek viszont igen.

? Azt szokták mondani, a játékvezető a játék tartozéka - innen nézve persze miért ne videózhatna, hiszen ez is a játékhoz tartozik. Mostantól, úgy tűnik, tényleg egy tartozék lesz a bíró is, ahogyan a videó és a kamera? Minden csoda három napig tart - ha sok ilyen lesz, előbb-utóbb hozzászokunk. Ráfújnak, videóznak, kivárjuk. Én még másik környezetben szocializálódtam, lehet, hogy néha jobb lett volna, ha van már akkor is videótechnika, egyszer például egy Vasas-Fradi mérkőzésen adtam egy 11-est a zöld-fehéreknek, amiről utólag láttuk, hogy nem volt az, de akkoriban az ilyen segítség eszünkbe se jutott.

Kassai Viktor döntése valószínűleg igazolja majd a videobíró intézményét, kérdés, mikor jutunk el oda, hogy a legfontosabb bajnoki, kupa- és válogatott meccseken is vissza lehet nézni a kétes szituációkat, és vajon hányszor egy meccsen. Bede Ferenc úgy véli, az idő haladtával ezek a kérdések megoldódnak és magától értetődővé válhat a technika használata.

- A pályán persze egy jó bíró ettől még érvényesítheti az egyéniségét - de mégiscsak az alapján ítélik meg, hogy mennyire hoz határozott és felvállalt döntéseket. Márpedig mostantól ez leginkább technikai kérdés lesz ezek szerint. De hát ez a modern éra, mondom, hamarosan talán már nem is foglalkozik senki a kérdéssel, olyan magától értetődő lesz. Lehet, hogy ha húsz év múlva beszélgetünk, már nem is értjük, mi volt furcsa régen ebben a módszerben - mondta a volt FIFA-bíró.

Történelmi tizenegyes Kassai Viktor
2016.12.14 17:01
Történelmi tizenegyes

Kassai Viktor a videobíró alkalmazásával hozott jó döntést a klubvilágbajnokság elődöntőjében.

Kassai Viktor a videobíró alkalmazásával hozott jó döntést a klubvilágbajnokság elődöntőjében.
Kassai Viktor, Ring György és Tóth Vencel vezette december 14-én a klubvilágbajnokság elődöntőjét, melyen az Atlético National (kolumbiai) és a Kasima Antlers (japán) csapott össze.

A mérkőzést 3–0-ra a japán csapat nyerte, de nem emiatt marad emlékezetes az összecsapás, hanem azért, mert Kassai Viktor a 29. percben sporttörténelmi döntést hozott: egy kétséges szituáció után előbb jelezte, hogy az első játékmegszakításkor meg fogja tekinteni az esetről készült videofelvételt, majd a videobíró felvételei alapján jogos tizenegyest ítélt a japán csapat javára. A büntetőt Doj Soma értékesítette.

Kassai Viktorék történelmi tornán kaptak szerepet a Japánban zajló klubvilágbajnokságon: az eseményen szerepet kap a videobíró, és a rögzített felvételek alapján a játékvezető megváltoztathatja korábbi döntéseit. Marco van Basten, a FIFA technikai fejlesztésekért felelős vezetője elmondta: a videobíró egyelőre tesztfázisban működik, a tornán megszerzett információk alapján kiderül, hogy alkalmas lehet-e a szélesebb körű bevezetésre, vagy további változtatásokra van szükség a technológiában.



A gyakorlatban a videobíró azt jelenti, hogy a mérkőzéseken a stadionokban berendeznek egy helyiséget, ahol videoasszisztensek dolgoznak, és ők a felvételek alapján rádión visszajelzést adhatnak a játékvezetőnek, aki kulcsfontosságú szituációkban az információk hatására változtathat meghozott döntésén. A videóbírót elsősorban góloknál, büntetőt érintő döntéseknél, azonnali piros lapoknál használják. A videoasszisztensek segítő szerepet töltenek be, a végleges döntés minden esetben a játékvezetőé, aki a pálya szélén elhelyezett monitoron maga is újranézhet egy-egy esetet a végső döntés meghozatala előtt.

Bede is megszólal a Kassai ügyben Elemzés
2016.12.13 06:19
Bede is megszólal a Kassai ügyben

Lassan Puhl Sándor ismét irigykedhet Bedére! Nem elég, hogy több meccset vezetett az élvonalban, de mostanában többet szerepel az újságokban is:

Lassan Puhl Sándor ismét irigykedhet Bedére! Nem elég, hogy több meccset vezetett az élvonalban, de mostanában többet szerepel az újságokban is:

Sporttörténelmet írt Kassai Viktor: a magyar játékvezető a FIFA Klubvilágbajnokság elődöntőjében először alkalmazta vitatott esetnél a videós visszanézést, és ez alapján ítélt 11-est a japán Kasima Antlers javára. Az esetről készült felvétel már be is járta a világot: korábban hivatalos mérkőzésen soha nem látott jelenetek után lőhette a büntetőt az ázsiai csapat. A játékvezetői tévedések minél biztosabb kiküszöbölését régóta szorgalmazók nyilván örömmel fogadják a fejleményeket. A VAR-rendszert persze még tovább tesztelik és csak utána dönt a FIFA, bevezeti-e a többi hivatalos tornáján is a videózás lehetőségét.

A Rangadó a korábbi magyar FIFA-bírót, Bede Ferencet kérdezte meg, mit gondol a konkrét esetről és magáról a videóelemzés lehetőségéről. A futball felgyorsulásával sok változás jött be eddig is a sportágba, ma már szabályos játékvezetői csapatok közreműködnek egy meccsen, de a döntés meghozatala eddig még a vezetőbíró személyes felelőssége volt. Bede szerint az új fejleménnyel ez egy kicsit megváltozott.

Kassai Viktor videózás után adta meg a 11-est

– Azért nehéz nekem erről beszélni, mert eddig minél több nehéz döntést vállalt fel egy játékvezető, annál nagyobb volt a tekintélye. Ha innen közelítem meg, mostantól a játékvezetés presztízse csökkenhet. Kiváló játékvezetők voltak eddig is, néha hibáztak, de mellette jó döntéseket hoztak és ezért tisztelték őket. Kis túlzással innentől kezdve viszont akárki vezethet mérkőzést, hisz ha nem tud valamit eldönteni, megnézheti videón... De elismerem, ez egy játékvezető szempontja, nyilván a nézők vagy a játékosok a saját szempontjukból nézik a kérdést – fogalmazott Bede. Ezzel együtt nem tartja rossznak és játékvezető-ellenesnek az új technikát, személytelennek viszont igen.

– Azt szokták mondani, a játékvezető a játék tartozéka – innen nézve persze miért ne videózhatna, hiszen ez is a játékhoz tartozik. Mostantól, úgy tűnik, tényleg egy tartozék lesz a bíró is, ahogyan a videó és a kamera… Minden csoda három napig tart – ha sok ilyen lesz, előbb-utóbb hozzászokunk. Ráfújnak, videóznak, kivárjuk. Én még másik környezetben szocializálódtam, lehet, hogy néha jobb lett volna, ha van már akkor is videótechnika, egyszer például egy Vasas-Fradi mérkőzésen adtam egy 11-est a zöld-fehéreknek, amiről utólag láttuk, hogy nem volt az, de akkoriban az ilyen segítség eszünkbe se jutott.

Kassai Viktor döntése valószínűleg igazolja majd a videobíró intézményét, kérdés, mikor jutunk el oda, hogy a legfontosabb bajnoki, kupa- és válogatott meccseken is vissza lehet nézni a kétes szituációkat, és vajon hányszor egy meccsen. Bede Ferenc úgy véli, az idő haladtával ezek a kérdések megoldódnak és magától értetődővé válhat a technika használata.

– A pályán persze egy jó bíró ettől még érvényesítheti az egyéniségét – de mégiscsak az alapján ítélik meg, hogy mennyire hoz határozott és felvállalt döntéseket. Márpedig mostantól ez leginkább technikai kérdés lesz ezek szerint. De hát ez a modern éra, mondom, hamarosan talán már nem is foglalkozik senki a kérdéssel, olyan magától értetődő lesz. Lehet, hogy ha húsz év múlva beszélgetünk, már nem is értjük, mi volt furcsa régen ebben a módszerben – mondta a korábbi FIFA bíró.