Legfrissebb Hírek

Először vezet Rómában Kassai Kassai Viktor
2017.03.16 07:40
Először vezet Rómában Kassai

A továbbjutás szempontjából nyílt AS Roma-Olympique Lyon mérkőzést magyar játékvezetői hatos közreműködésével rendezik meg.

A továbbjutás szempontjából nyílt AS Roma-Olympique Lyon mérkőzést magyar játékvezetői hatos közreműködésével rendezik meg.

Meglehetősen fordulatos mérkőzést vívott egymással az olasz és a francia együttes az Európa Liga nyolcaddöntőjének első felvonásán. A Lyon hazai környezetben Mouctar Diakhaby góljával szerzett vezetést, melyre az egyiptomi Mohamed Salah és az argentin Federico Fazio válaszolt a rómaiak részéről. A félidőben még a vendégek vezettek, de térfélcserét követően fordult a kocka. Előbb Corentin Torisso egalizált, majd Nabil Fekir révén már a franciáknál volt az előny, amit a rendes játékidő hosszabbításában Alexandre Lacazatte kétgólosra hízlalt. A Lyon tehát 4-2-re nyerte meg a párharcot.

A római visszavágó Kassai Viktor sípjelére kezdődik. Olasz és francia csapatnak egyaránt vezetett tavaly európai kupamérkőzést (Paris Saint Germain-Arsenal, A. Bilbao-Sassuolo). A magyar topjátékvezetőnek a Stadio Olimpicóban szokás szerint Ring György és Tóth Vencel asszisztensként segítik a munkáját. Alapvonali játékvezetőként is a klasszikus stábtagokra számíthat Bognár Tamás és Farkas Ádám személyében. Tartalék játékvezetőként Berettyán Péter áll majd a trénerek, Spalletti és Genesio között. A rangos találkozó március 16-án 21.05 órakor kezdődik az örök városban. Minden résztvevőnek garantáltan örök élmény lesz.

Kassai: irány Róma Nemzetközi feladatok
2017.03.14 11:10
Kassai: irány Róma

Kassai Viktor és játékvezetői csapata újabb fontos mérkőzést vezet az Európa Ligában.

Kassai Viktor és játékvezetői csapata újabb fontos mérkőzést vezet az Európa Ligában.

16 March 2017, 21:05 CET
Stadio Olimpico, Rome (ITA) 
AS Roma - Olympique Lyonnais 
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Ádam Farkas (HUN)
Fourth Official: Peter Berettyán (HUN)
UEFA Referee Observer: Oğuz Sarvan (TUR)
UEFA Delegate: Andreas Akkelides (CYP)

Nagy IFA felmérés Informatika
2017.03.14 07:07
Nagy IFA felmérés

Három hónapja már élesben is működik az IFA! Töltsétek ki a kérdőívünket, amiben a válaszadók adatait nem rögzítjük, így merhettek őszinté

Három hónapja már élesben is működik az IFA! Töltsétek ki a kérdőívünket, amiben a válaszadók adatait nem rögzítjük, így merhettek őszintén válaszolni!>

 

IFA FELMÉRÉS

Bognár másfélszázados lett! Játékvezetői statisztikák
2017.03.11 17:42
Bognár másfélszázados lett!

Levezette szombaton 150. NB. I-es bajnoki mérkőzését Bognár Tamás.

Levezette szombaton 150. NB. I-es bajnoki mérkőzését Bognár Tamás.

   
NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 150
Legelső NB. I-es mérkőzés az adatbankban 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es mérkőzés az adatbankban 2017-03-11 - OTP Liga - MTK-Vasas
Kiosztott sárgalap: 653
Kiosztott piroslap: 47

 

Szezononkénti adatok:

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
2016/2017
8
40
5.00
2
0.25
2015/2016
12
63
5.25
3
0.25
2014/2015
15
58
3.87
3
0.20
2013/2014
16
53
3.31
6
0.38
2012/2013
17
79
4.65
7
0.41
2011/2012
15
91
6.07
4
0.27
2010/2011
15
65
4.33
3
0.20
2009/2010
11
44
4.00
6
0.55
2008/2009
10
39
3.90
4
0.40
2007/2008
14
54
3.86
0
0.00
2006/2007
14
56
4.00
7
0.50
2005/2006
3
11
3.67
2
0.67
ÖSSZESEN
150
653
4.35
47
0.31

 

A vaol.hu készített interjút Tamással néhány héttel ezelőtt:

Magyarországnak jelenleg hat férfi FIFA-játékvezetője van. Közülük Kassai Viktor az elit, Vad István és a sárvári Bognár Tamás pedig az egyes kategóriában működik. A 38 esztendős Bognár Tamás tehát ott van Európa szűk elitjében, az ország egyik legjobb játékvezetője, a vasi játékvezetői társadalom emblematikus figurája. Nagyon közel van tehát a csúcshoz.

- A Sárvári Kinizsiben kezdtem el focizni, majd az egyik általános iskolás osztálytársam édesapja, Kotsis Zoltán javaslatára jelentkeztem játékvezetői tanfolyamra - utalt a kezdetekre Bognár Tamás. - Zoli bácsi elismert játékvezető, egyben a sárvári körzet vezetője is volt, aki mindig próbálta a labdarúgást szerető fiatalokat a „bírói” pályára csábítani. Én 1995-ben vizsgáztam, tavasszal már meg is kezdhettem a működést. Tinédzserként persze nem volt egyszerű dolgom a rutinos megyei II-es, megyei III-as futballisták között, de idővel - az egyre nagyobb meccsrutinnak is köszönhetően - nőtt az elfogadottságom. 1998-ban a megyei I. osztályba kerültem, majd rá egy évre az NB III-ba, 2002-ben pedig, 24 évesen már az NB II-ben fújtam a sípot. A másodosztályban eltöltött négy évet követően kaptam meg a lehetőséget, hogy a magyar labdarúgás legmagasabb szintjén bizonyíthassak. Az első NB I-es meccsem 2006-ban a Kaposvár-Pápa derbi volt. A következő lépcső a pályafutásomban a 2009-es esztendő, mikor megkaptam a nemzetközi minősítést és a FIFA-keretbe kerültem.

Négy éve pedig tagja lettem annak a 12 főnek, akiket az MLSZ vezetése hivatásos játékvezetővé választott. Egyébként annak ellenére is szívesen álltam profinak, hogy szerettem a civil foglalkozásomat - egy piacvezető sörgyár regionális vezetőjeként dolgoztam. Az életem megváltozott, amióta a hobbim lett a munkám. Egy profi játékvezetőnek szinte ugyanolyan életvitelt kell folytatnia, mint egy profi labdarúgónak. Központi edzésekre, edzőtáborokba, a legkülönfélébb gyakorlati, elméleti képzésekre járunk. Figyelünk a fizikai állapotunkra, az étkezésünkre. Napra lebontott edzéstervet kapunk, melyet magunknak kell elvégeznünk, és ezek eredményeit rögzítjük egy Polar órán. Természetesen ezeket az adatokat folyamatosan kiértékelik az edzőink. Szabályokat betartva, korlátok között élünk - egy pillanatra nem engedhetünk ki. De mivel azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, ez egyáltalán nem teher számomra. Sok munkával és sok lemondással jár a játékvezetés, de emellett óriási élményeket is kaptam a futballtól. Kassai Viktor csapatának tagjaként alapvonali játékvezetőként ott voltam a 2011-es Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőben, vagy például a 2012-es lengyel-ukrán és a 2016-os francia Európa-bajnokságon. Már magam is fújok az Európa-liga csoportmérkőzésein, de világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőket is vezettem már. Három különböző kontinensen, és Európa közel összes országában jártam már játékvezetőként. Persze a mi életünk sem csak a sikerekről szól. Sőt, velünk kapcsolatban főként akkor szólal meg egy játékos, egy csapatvezető, akkor ír rólunk a sajtó, amikor hibáztunk. Szűk az NB I-es játékvezetők tábora, így szinte minden élvonalbeli futballistát ismerünk - és ők is minket. Minden csapatnak 20-30 meccset fújtunk már. Hibázol egyszer, kétszer, a sérelmek pedig gyűlnek, egyre sűrűben kritizálnak, már a vélt hibák miatt is. Sokan úgy gondolják, hogy minket nem érdekel, ha hibázunk, sőt ezt mindenféle szankció nélkül tehetjük. Pedig a játékvezető is bűnhődik: kaphatsz például eltiltást - velem is megesett már. Nyilván ez nem publikus, mert a játékvezetői bizottság belső ügyként kezeli. A játékvezetők is emberek, néha hibáznak, de soha nem szándékosan tévednek. Ha ezt mindenki tudomásul veszi, akkor nincsen gond. Vezettem már nagy meccseket, fújtam világhírű csapatoknak, jártam parádés stadionokban, de még nem értem fel a csúcsra - még van feljebb. A fiataloknak pedig azt tanácsolom, bátran próbálják ki a bíráskodást, lehetőleg minél hamarabb kezdjenek neki, legyenek eltökéltek, és akkor szép karriert futhatnak be ezen a pályán!

Kassai: Újpest-Honvéd Mérkőzés beharangozó
2017.03.11 08:21
Kassai: Újpest-Honvéd

A legjobb magyar játékveztő vezeti a fővárosi rangadót.

A legjobb magyar játékveztő vezeti a fővárosi rangadót.

Újpest FC - Budapest Honvéd

MLSZ kód: 1141309
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 18:00:00

Játékvezetők

Játékvezető: Kassai Viktor (432)
Asszisztens 1: ifj. Tóth Vencel (1625)
Asszisztens 2: Becséri Gergely (2338)
Alapvonali assz 1.: Vad II. István (549)
Alapvonali assz 2.: Iványi Zoltán (1229)
Tartalék jv.: Berettyán Péter (813)
Ellenőr: Székely Ferenc (219)

Kassai Viktor statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 274
Legelső NB. I-es mérkőzés 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC
Legutolsó NB. I-es vezetés 2017-03-04 - OTP Liga - Debrecen-Diósgyőr
Kiosztott sárgalap: 1247
Kiosztott piroslap: 64

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2016-07-23 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros
Legutolsó mérkőzés 2017-03-04 - OTP Liga - Debrecen-Diósgyőr
A versenyben kiosztott sárgalap: 42
A versenyben kiosztott piroslap: 2

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-09-24 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 7
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2016-07-23 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros
2016-11-05 - OTP Liga - Honvéd-Diósgyőr
A versenyben kiosztott sárgalap: 13
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

Szőts: Fradi-Haladás Mérkőzés beharangozó
2017.03.11 08:18
Szőts: Fradi-Haladás

Szőts Gergely vezeti a zöld-fehér csapatok mérkőzését szombaton kora este.

Szőts Gergely vezeti a zöld-fehér csapatok mérkőzését szombaton kora este.

Ferencváros - Swietelsky Haladás

MLSZ kód: 1141308
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 18:00:00

Játékvezetők

Játékvezető: Szőts Gergely (3248)
Asszisztens 1: Viszokai László (757)
Asszisztens 2: Szalai Balázs (397695)
Alapvonali assz 1.: Erdős József (580)
Alapvonali assz 2.: Takács János (775)
Tartalék jv.: Medovarszki János (701)
Ellenőr: Megyebíró János (367)

Szőts Gergely statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 16
Legelső NB. I-es mérkőzés 2012-08-03 - OTP Liga - Pápa-Paksi FC
Legutolsó NB. I-es vezetés 2017-02-25 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd
Kiosztott sárgalap: 51
Kiosztott piroslap: 4

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2016-08-07 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen
Legutolsó mérkőzés 2017-02-25 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd
A versenyben kiosztott sárgalap: 22
A versenyben kiosztott piroslap: 1

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-08-17 - OTP Liga - Gyirmót-Ferencváros
A versenyben kiosztott sárgalap: 2
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-09-21 - OTP Liga - Újpest FC-Haladás
A versenyben kiosztott sárgalap: 1
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

Farkas: Mezőkövesd-Gyirmót Mérkőzés beharangozó
2017.03.11 07:17
Farkas: Mezőkövesd-Gyirmót

Farkas Ádám vezeti szombaton a Mezőkövesd-Gyirmót NB. I-es bajnoki mérkőzést.

Farkas Ádám vezeti szombaton a Mezőkövesd-Gyirmót NB. I-es bajnoki mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - Gyirmót FC Győr

MLSZ kód: 1141313
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00

Játékvezetők

Játékvezető: Farkas Ádám (1870)
Asszisztens 1: Szert Balázs (163784)
Asszisztens 2: Horváth Róbert (812)
Alapvonali assz 1.: Solymosi Péter (543)
Alapvonali assz 2.: ifj. Gyarmati II. Tibor (694)
Tartalék jv.: Varga Gábor (1246)
Ellenőr: Ábrahám Attila (216)

Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 122
Legelső NB. I-es mérkőzés 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó NB. I-es vezetés 2017-03-04 - OTP Liga - Újpest FC-Ferencváros
Kiosztott sárgalap: 576
Kiosztott piroslap: 56

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2016-07-17 - OTP Liga - MTK-Vasas
Legutolsó mérkőzés 2017-03-04 - OTP Liga - Újpest FC-Ferencváros
A versenyben kiosztott sárgalap: 28
A versenyben kiosztott piroslap: 2

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-10-15 - OTP Liga - Gyirmót-Mezőkövesd
A versenyben kiosztott sárgalap: 4
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2016-10-15 - OTP Liga - Gyirmót-Mezőkövesd
2016-12-10 - OTP Liga - Diósgyőr-Gyirmót
A versenyben kiosztott sárgalap: 11
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

Bognár: következik a 150. Mérkőzés beharangozó
2017.03.10 17:15
Bognár: következik a 150.

Újabb mérföldkőhöz érkezik Bognár Tamás a szombati MTK-Vasas rangadóval. A FIFA-kerettag 150. NB. I-es mérkőzések következik.

Újabb mérföldkőhöz érkezik Bognár Tamás a szombati MTK-Vasas rangadóval. A FIFA-kerettag 150. NB. I-es mérkőzések következik.

MTK Budapest - Vasas Fc

MLSZ kód: 1141312
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00

Játékvezetők

Játékvezető: Bognár Tamás (653)
Asszisztens 1: Albert István (609)
Asszisztens 2: Horváth Zoltán (2669)
Alapvonali assz 1.: Németh Ádám (2568)
Alapvonali assz 2.: Gaál Gyöngyi (717)
Tartalék jv.: Buzás Balázs (2045)
Ellenőr: Fazekas János (135)

Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 149
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es vezetés 2016-12-03 - OTP Liga - MTK-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 649
Kiosztott piroslap: 47

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2016-07-24 - OTP Liga - Vasas-Debrecen
Legutolsó mérkőzés 2016-12-03 - OTP Liga - MTK-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 36
A versenyben kiosztott piroslap: 2

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-12-03 - OTP Liga - MTK-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 3
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-07-24 - OTP Liga - Vasas-Debrecen
A versenyben kiosztott sárgalap: 4
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

Pintér: DVSC-Paks Mérkőzés beharangozó
2017.03.10 17:04
Pintér: DVSC-Paks

Vas Megyéből utazik Pintér Csaba Debrecenbe, hogy levezesse szombaton a Paks elleni bajnoki mérkőzést.

Vas Megyéből utazik Pintér Csaba Debrecenbe, hogy levezesse szombaton a Paks elleni bajnoki mérkőzést.

DVSC-Teva - Paksi FC

MLSZ kód: 1141311
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00

Játékvezetők

Játékvezető: Pintér Csaba (1757)
Asszisztens 1: Lémon Oszkár (732)
Asszisztens 2: Király Krisztián (1516)
Alapvonali assz 1.: Nagy Róbert (1861)
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila (3794)
Tartalék jv.: Márkus Tamás (707)
Ellenőr: Kurmai Zoltán (42)

Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 37
Legelső NB. I-es mérkőzés 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó NB. I-es vezetés 2017-02-18 - OTP Liga - MTK-Honvéd
Kiosztott sárgalap: 156
Kiosztott piroslap: 12

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2016-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2017-02-18 - OTP Liga - MTK-Honvéd
A versenyben kiosztott sárgalap: 27
A versenyben kiosztott piroslap: 2

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2016-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC
2016-11-05 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 9
A versenyben kiosztott piroslap: 1

 

Berke: Videoton-DVTK Mérkőzés beharangozó
2017.03.10 16:55
Berke: Videoton-DVTK

Berke Balázs vezeti szombat délután Felcsúton a Videoton-Diósgyőr mérkőzést.

Berke Balázs vezeti szombat délután Felcsúton a Videoton-Diósgyőr mérkőzést.

Videoton FC - DVTK

MLSZ kód: 1141310
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00

Játékvezetők

Játékvezető: Berke Balázs (3836)
Asszisztens 1: Ring György (1763)
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros (248509)
Alapvonali assz 1.: Karakó Ferenc (348057)
Alapvonali assz 2.: Urbán Eszter (771)
Tartalék jv.: Szalai Dániel (3410)
Ellenőr: Tóth Vencel (768)

Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 29
Legelső NB. I-es mérkőzés 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC
Legutolsó NB. I-es vezetés 2017-02-25 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen
Kiosztott sárgalap: 117
Kiosztott piroslap: 7

STATISZTIKÁK AZ IDEI BAJNOKSÁGBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 9
Legelső mérkőzés 2016-07-17 - OTP Liga - Debrecen-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2017-02-25 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen
A versenyben kiosztott sárgalap: 37
A versenyben kiosztott piroslap: 1

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A PÁLYAVÁLASZTÓ SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-09-24 - OTP Liga - Honvéd-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 4
A versenyben kiosztott piroslap: 0

BAJNOKSÁG STATISZTIKÁK A VENDÉG SZEMPONTJÁBÓL:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2016-08-13 - OTP Liga - Haladás-Diósgyőr
A versenyben kiosztott sárgalap: 6
A versenyben kiosztott piroslap: 0

 

OTP Liga 23. forduló küldése Mérkőzés beharangozó
2017.03.09 09:26
OTP Liga 23. forduló küldése

Az MLSZ csütörtök reggel közzétette az adatbankjában a hétvégi NB. I-es küldéseket.

Az MLSZ csütörtök reggel közzétette az adatbankjában a hétvégi NB. I-es küldéseket.

 

Videoton FC - DVTK

MLSZ kód: 1141310
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00
Játékvezető: Berke Balázs (3836)
Asszisztens 1: Ring György (1763)
Asszisztens 2: Georgiou Theodoros (248509)
Alapvonali assz 1.: Karakó Ferenc (348057)
Alapvonali assz 2.: Urbán Eszter (771)
Tartalék jv.: Szalai Dániel (3410)

 

DVSC-Teva - Paksi FC

MLSZ kód: 1141311
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00
Játékvezető: Pintér Csaba (1757)
Asszisztens 1: Lémon Oszkár (732)
Asszisztens 2: Király Krisztián (1516)
Alapvonali assz 1.: Nagy Róbert (1861)
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila (3794)
Tartalék jv.: Márkus Tamás (707)

 

MTK Budapest - Vasas Fc

MLSZ kód: 1141312
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00
Játékvezető: Bognár Tamás (653)
Asszisztens 1: Albert István (609)
Asszisztens 2: Horváth Zoltán (2669)
Alapvonali assz 1.: Németh Ádám (2568)
Alapvonali assz 2.: Gaál Gyöngyi (717)
Tartalék jv.: Buzás Balázs (2045)

 

Mezőkövesd Zsóry FC - Gyirmót FC Győr

MLSZ kód: 1141313
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 15:30:00
Játékvezető: Farkas Ádám (1870)
Asszisztens 1: Szert Balázs (163784)
Asszisztens 2: Horváth Róbert (812)
Alapvonali assz 1.: Solymosi Péter (543)
Alapvonali assz 2.: ifj. Gyarmati II. Tibor (694)
Tartalék jv.: Varga Gábor (1246)

 

Ferencváros - Swietelsky Haladás

MLSZ kód: 1141308
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 18:00:00
Játékvezető: Szőts Gergely (3248)
Asszisztens 1: Viszokai László (757)
Asszisztens 2: Szalai Balázs (397695)
Alapvonali assz 1.: Erdős József (580)
Alapvonali assz 2.: Takács János (775)
Tartalék jv.: Medovarszki János (701)

 

Újpest FC - Budapest Honvéd

MLSZ kód: 1141309
Forduló: 23. forduló
Dátum: 2017-03-11- 18:00:00
Játékvezető: Kassai Viktor (432)
Asszisztens 1: ifj. Tóth Vencel (1625)
Asszisztens 2: Becséri Gergely (2338)
Alapvonali assz 1.: Vad II. István (549)
Alapvonali assz 2.: Iványi Zoltán (1229)
Tartalék jv.: Berettyán Péter (813)

 

“Puli” magasságokban nem látszik a gond? Botrány
2017.03.08 17:11
“Puli” magasságokban nem látszik a gond?

Kedves hangvételű levelet kaptunk egyik országos kollégától. Röviden, de velősen összefoglalta a gondokat:

Kedves hangvételű levelet kaptunk egyik országos kollégától. Röviden, de velősen összefoglalta a gondokat:

“Kedves Sándor!

Tudom, hogy évek óta az Olümposz tetején ülsz, Isteni magasságokban és nem érdekelnek az országos, sőt a megyei játékvezetők dolgai.

Nem beszélhetünk, nem lehet véleményünk, nem olvashatunk a játékvezetőkről szóló cikkeket. Most már lassan a küldéseket sem nézhetjük.

Elképesztő az a munkamódszer, melyet kialakítottál az országos kerettagok küldésével kapcsolatban. Felháborító, hogy csütörtökön tudjuk meg a hétvégi küldéseinket. Nem tudunk tervezni programot, családi programot szervezni.

Te sem gondolod komolyan, hogy másfél nappal a küldés előtt tudjuk meg, hogy pl. 400 kilométert kell utazni másnap.

Miért nem lehet hétfőn közzétenni a küldéseket?

Kedves Sándor!

Könyörögve kérlek, kezdjél már el dolgozni, hogy végre a játékvezetők érdekeit szolgáld.

Kapd össze a stábodat, mert lassan szétesik a Bizottságot. Alkalmatlan küldők, ellenőrök, adminisztrációs irodavezető..

Mikor láthatjuk már az ellenőrzéseinket? Mikor lesz végre használható az IFA? Mikor tudjuk meg a kollégák elérhetőségét?  Mikor jelenik meg normálisan a küldés az adatbankban és az IFÁ-ban? Mikor lesz végre használható az on-line jegyzőkönyv?

Ja kérem! Nem is tudod, hogy miről beszélek. Mert nem merik neked elmondani a gondokat.

 

Nézz magadba! Nézz körbe! És ne csak a bólogató Attiláknak, Zoliknak és a többieknek higgyél. Tudod vannak problémák, persze az Isteni magasságokban te azt nem látod.

Eljön az idő lassan, amikor számot kell adni a kártékony vezetésről, elhallgatott ügyekről.

Sándor! Neked a mi érdekeinket kellene szolgálni és nem másét.

 

Emelem poharam! Egészségedre.”

 

Sajnos a megküldött levélből nem derült ki számunkra, hogy milyen Sándorról van szó!