Játékvezetőkről
Buzás Balázs már be is mutatkozott az U.19-es EB-n.
Buzás Balázs már be is mutatkozott az U.19-es EB-n.
Fiatal asszisztensünk a Bulgária-Anglia mérkőzésen asszisztált, ahol a vendégek nyertek 2-0-ra.
Pénzügyek/díjak
Egyik játékvezető barátom átküldött egy linket, hogy milyen magasra emelték az élvonalbeli bírók tarifáját.
Egyik játékvezető barátom átküldött egy linket, hogy milyen magasra emelték az élvonalbeli bírók tarifáját.Persze, nem a magyarokét, mert a Berzi-Puhl-Hanacsek trió évek óta elfelejtette emelni a díjakat. Ők csak a szuper-ellenőrzésekből és a kétes szállodai szobák árairól tudnak mit mondani. A játékvezetői tarifákról nem…
Mérkőzésenként ötezer euróra (1.55 millió forint) emelték a játékvezetők bérét a német labdarúgó Bundesligában.
A liga (DFL) hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt négy évben nem változott a bírók díjazása, ám a 2017–2018-as szezontól 3800 helyett már 5000 eurót kapnak.
Indoklásul Ansgar Schwenken DFL-igazgató azt mondta, alaposan kielemezték, hogy a játékvezetőknek mekkora fizikai és pszichikai megterhelést jelent egy-egy meccs, majd a szövetséggel együtt a bérek növelése mellett döntöttek.
Az asszisztensek 2500, a negyedik bírók és a videoasszisztensek pedig 1250 euróhoz jutnak mérkőzésenként az augusztus 18-án elrajtoló idényben.
Mérkőzés beharangozó
Több játékvezető és ellenőr is érintett a héten az UEFA rendezvényeken.
Több játékvezető és ellenőr is érintett a héten az UEFA rendezvényeken.
Bajnokok ligája:
Nemzetközi feladatok
Farkas Ádám és Karakó Ferenc is kapott meccset az EL-ben. Előbbi a Pjunik-Slovan, utóbbi a Siroki-Ordabasi találkozót vezetheti.
Farkas Ádám és Karakó Ferenc is kapott meccset az EL-ben. Előbbi a Pjunik-Slovan, utóbbi a Siroki-Ordabasi találkozót vezetheti.
További részletek hamarosan.
Játékvezetőkről
A tavalyi azerbajdzsáni U 17-es kontinensviadal után újabb rangos megbizatást kapott a békéscsabai FIFA-asszisztens.
A tavalyi azerbajdzsáni U 17-es kontinensviadal után újabb rangos megbizatást kapott a békéscsabai FIFA-asszisztens.
Élete első, legnívósabb nemzetközi megmérettetésén hosszú utat járt be a magyar FIFA-asszisztens – a döntőben is szerepet kapott. A 2016-os azerbajdzsáni U17-es Európa-bajnokság döntőjében, Bakuban a Portugália-Spanyolország ibériai presztízsmeccsen a cseh Petr Ardeleanu munkáját segítette a török Ceyhun Sesigüzel társaságában.
Legközelebb a július 2-15-ig tartó grúziai U 19-es kontinensviadal nyolcas döntőjében bizonyíthat.
A résztvevő országok:
A csoport – Svédország, Csehország, Grúzia, Portugália
B csoport – Bulgária, Anglia, Németország, Hollandia
Összesen hat játékvezető és nyolc asszisztens kapott meghívót az európai szövetségtől, tehát előkelő szerep hárul Buzás Balázsra.
A játékvezetők: Mads-Kristoffer Kristoffersen (dán), Davide Massa (olasz), Ola Hobber Nilsen (norvég), Sergey Lapochkin (orosz), Srdjan Jovanović (szerb), Ali Palabiyik (török).
Az asszisztensek: Igor Alokhin (ukrán), Daniel Da Costa (luxemburgi), Yury Khomchanka (fehérorosz), Silver Koiv (észt), Thibaud Nijssen (belga), Denis Rexha (albán), Graeme Stewart (skót) és Buzás Balázs.
Botrány
Nehéz mit írni a magyar játékvezetésről akkor, amikor szeretett válogatunk szépen leszerepelt Andorrában.
Nehéz mit írni a magyar játékvezetésről akkor, amikor szeretett válogatunk szépen leszerepelt Andorrában. Ahogy a szövetségi kapitány és dr. Csányi Sándor MLSZ elnöke mondta, le kell vonni a következtetéseket. Reméljük a játékvezetést sem hagyják ki.
Az elmúlt egy év hangos volt, hiszen az kirakatban lévő profi játékvezetők sokat hibáztak idehaza és sajnos külföldön is. Ez egyenes következménye annak, hogy a Berzi Sándor és Puhl Sándor vezette Játékvezetői Bizottság évek óta nem képzi megfelelően a játékvezetőket semmilyen szinten.
Az országosban működő haverok nem írhatnak rá a csókos játékvezetőkre semmit. Így fordulhat elő az, hogy a hibázó játékvezetőket nem vonják felelősségre, sőt, újra vezetnek. Az utolsó fordulókban az edzők nyiltan és sajnos jogosan kritizálták a teljesítményeket és néhány játékvezető fizikai felkészültségét és súlyát is. Hiába vannak tesztek és edzések. Nem mernek hozzá nyúlni ahhoz a játékvezetőhöz, aki már többedik alkalommal sem futja meg a szintet. Egyre kevesebb a nemzetközi feladat, külföldi felkérés is..
Elfogadhatatlan az is, hogy az országos játékvezetői ellenőrzésekbe felülről belenyúlnak és csak bizonyos személy(ek) jóváhagyásával lehet megírni a jegyet. A játékvezetők szerdáig nem láthatták a tavaszi ellenőrzéseiket.
Furcsa és mindenki számára érthetetlen az is, hogy milyen módon vezethet pl. egy hölgy NB. III-as meccset az utolsó előtti fordulóban, amikor még keretben sem volt és komoly megye I-es meccset sem vezetett. A küldések statisztikák közül is szemet szúr mindenkinek, hogy a csókosok minden hétvégén mennek, míg van aki 3-4 hetente csak egyszer.
Megdöbbentő az a tény is, hogy az országos keretben sok MLSZ alkalmazott van, akiket a csapatok fizetnek vagy éppen a TAO pénzekből kerül kifizetésre a működésük. Nem is említve azt, hogy gyakorlatilag ők irányítják a “besúgó” hálózatot.
Az MLSZ JB. nem foglalkozik a megyei játékvezetőkkel 2010. óta. Alig emelkedtek a díjak, nem kapnak a kollégák oktatási anyagokat, nincsenek normális továbbképzések. A legtöbb megyében a megyei elnök úgy irányítja a megyéjét ahogy akarja, nincs szakmai és főleg erkölcsi számonkérés. Sok megyében már alig van játékvezető, aki hétvégén meccsre menjen. Mindenhol azt lesik, hogy ki kivel és mit beszél. Sőt azt is, hogy ki milyen focis oldalt olvas.
Arról viszont elfelejtkeznek, hogy a mérkőzések díjak későn kerülnek átutalásra, összevisszaság van a megyei tagdíjakkal kapcsolatban.
Egy biztos! Amióta Puhl Sándor irányítja a szakmát a magyar játékvezetésben, az azóta rohad és egyre jobban. Nincsenek pozitív dolgok, előrelépések csak a lezüllése, szétforgácsolás…
Játékvezetőkről
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága a jövőt is építi, ennek jegyében kiemelt figyelmet fordít a megyei játékvezetői talentumokra.
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága a jövőt is építi, ennek jegyében kiemelt figyelmet fordít a megyei játékvezetői talentumokra.
Az alapszintű akadémiai felvételi vizsgára a megyék előkészítő csoportjából két-két megyei első osztályban tevékenykedő játékvezetőt és asszisztenst delegálhattak. Végül összesen hatvanhét tehetséges fiatalt jelöltek a megyei bizottságok.
A jelölési, pályázati feltételek a következők voltak: minimum 3 éves játékvezetői, asszisztensi működési tapasztalat; megfelelő fizikai, elméleti felkészültség és a magasabb osztályú működéshez tehetség; legalább 2 éves megyei első osztályú kerettagság, és legalább tíz megyei első osztályú mérkőzés játékvezetőként, asszisztensként; érvényes sportorvosi engedély; előnyt jelentő angol nyelvtudás; a munkahely, az iskola és a játékvezetői elfoglaltság összeegyeztethetősége; folyamatos részvétel a képzésben, és a rendszeres működés vállalása a saját megyében, bajnokságában, osztályában.
A fizikai tesztet az Ikarus-pályán tartották, ahol az új FIFA-tesztet teljesítették a résztvevők az országos szintidőkkel. A játékvezetőkre mozgáskoordinációs felmérés, az asszisztensekre gyakorlati lesteszt várt. Azt követően elméleti és videós tesztet töltöttek ki a vecsési Airport Hotelben. Az MLSZ JB vezetése hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, és valós képet kapott arról, hogy pontosan kikre számíthatnak az alapszintű akadémiai képzés során.
Megyei játékvezetés
Szakmai továbbképzést szervezett az MLSZ JB a megyékből delegált videósoknak.
Játékvezetőkről
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága az utánpótlás-képzés egyik pilléreként akadémiai összevonást tartott, ami ez évben már a második ilyen je
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága az utánpótlás-képzés egyik pilléreként akadémiai összevonást tartott, ami ez évben már a második ilyen jellegű összetartás volt.
A kurzus harminc résztvevője tartalmas elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vett részt a vecsési Airport Hotelben és a helyi futballpályán. Az MLSZ JB által felvett, rögzített NB II-es, NB III-as, női NB I-es mérkőzésekből összesen 718 tanulságos klipet elemeztek a játékvezetők és az asszisztensek a három nap során. Részletesen analizálták a fizikai teljesítményeket, az UEFA-jelenetek tanulságait pedig angol nyelven vonták le. Az úgynevezett practical session során szituációs gyakorlatokat hajtottak végre, emellett lesteszt és a mozgáskoordináció javítása szerepelt a programban.
A pályán felvett gyakorlatokból DVD készült, ami tükröt tartott a résztvevők elé. Az egyéni prezentációk idején mindenki három tanulságos jelenetet mutatott be a saját mérkőzéséből. A Bajnokok Ligája-fináléját a nagy kivetítőn együtt tekintették meg a résztvevők. Az utolsó napon pedig a játékvezetői csapat mérkőzés előtti megbeszélést interaktív "játék" formájában dolgozták fel közösen, és összefoglalásképpen a legtanulságosabb mérkőzésjelenetekből levont konklúziókkal zárták a tartalmas hétvégét.
Az akadémiai összevonás résztvevői alfabetikusan:
Berényi Tamás NB II-es játékvezető, Budapest
Bertalan Dávid NB II-es asszisztens, Győr-Moson-Sopron
Bogár Gergő NB II-es játékvezető, Nógrád
Csatári Tibor NB II-es asszisztens, Békés
Csonka Bence NB II-es játékvezető, Békés
Garai Péter NB II-es asszisztens, Bács-Kiskun
Horváth Tibor NB III-as játékvezető, Komárom-Esztergom
Király Zsolt NB II-es asszisztens, Vas
Márkus Péter NB II-es asszisztens, Borsod-Abaúj-Zemplén
Máyer Gábor NB II-es asszisztens, Somogy
Révész Csilla női NB I-es asszisztens, Komárom-Esztergom
Rózsás Rita női NB I-es asszisztens, Zala
Sipos Katalin női NB I-es játékvezető, Baranya
Szert Balázs NB I-es asszisztens, Heves
Szilágyi Sándor NB II-es játékvezető, Hajdú-Bihar
Szvetnyik Bence NB II-es asszisztens, Bács-Kiskun
Varga Balázs NB III-as asszisztens, Jász-Nagykun-Szolnok
és akik az év elején csatlakoztak az akadémiai programhoz:
Baráth Noémi asszisztens, Veszprém
Katona Brigitta asszisztens, Borsod-Abaúj-Zemplén
Kiss Anikó Tünde játékvezető, Bács-Kiskun
Mód István játékvezető, Somogy
Molnár Réka játékvezető, Heves
Nagy Norbert játékvezető, Hajdú-Bihar
Nagy Petra asszisztens, Heves
Péntek Zsuzsanna asszisztens, Győr-Moson-Sopron
Pillók Ádám játékvezető, Veszprém
Sipos Tamás játékvezető, Komárom-Esztergom
Somogyi Sára játékvezető, Budapest
Szalai Balázs asszisztens, Komárom-Esztergom
Szigetvári Márk játékvezető, Heves
Általános
Lezárult a PMFC számára a 2016/2017-es bajnoki szezon, amelyre a szakvezető 28 játékost nevezett.
Lezárult a PMFC számára a 2016/2017-es bajnoki szezon, amelyre a szakvezető 28 játékost nevezett.
Legtöbb percet játszotta: Koller Krisztián - 2850 perc
Legkevesebb percet játszotta: Somogyi Máté - 44 perc
Legtöbbet kezdő játékos: Koller Krisztián - 32 mérkőzés
Legtöbbet a kispadon ülő: Somogyi Máté, Krapecz Balázs, Gábor Péter - 11-11-11 mérkőzés
Részletek elérhetőek a Bajnokság statisztikáknál.
Játékvezetőkről
Pető Péter nem mindig volt újságíró. Előtte futballbíró volt Kelet-Magyarországon. Élményei alapján pedig könyv született.
Pető Péter nem mindig volt újságíró. Előtte futballbíró volt Kelet-Magyarországon. Élményei alapján pedig könyv született.
A bíró az az ember a focipályán, akit valaki mindig utál. Ha megadja akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Pető Péter 2000-től majd 9 éven át fújta a sípot a kelet-magyarországi reménytelenségben, azzal a reménnyel, hogy egyszer az NB I-be kerül, a legjobbak közé.
Életének ezen éveiben szerzett tapasztalatairól most könyvet írt, ami már csak azért is különleges, mert játékvezetői szemszögből magyar szépirodalmi mű kevés született.
Egy ilyen könyv esetében mindig az első, ami felmerül, hogy K. Tamás, a futballbíró karaktere mennyiben Pető Péter?
- Nem én vagyok K. Tamás. Ez egy fikció. Ugyanakkor a szöveg azon a tapasztalati anyagon, azon a valóságon alapszik, amit megismertem. És persze vannak olyan konkrét történetek, amelyeknek résztvevője vagy szemtanúja voltam, olyan élethelyzetek, amelyeket megjártam.
Közel 9 év telt el az utolsó meccs óta. Hogyhogy csak most lett belőle könyv?
- Nem telt el annyi idő az írásig. 2009-ben már leütöttem az első betűket, csak akkor még más formája volt a szövegnek. Szociografikus, leíró jelleggel akartam bemutatni, hogyan néz ki a falvakban egy meccs. Teltek az évek és közben rengeteget változott a szöveg. Tavaly volt a legradikálisabb módosítás:. a szerkesztőm azt mondta, hogy a narrációt rakjuk át E/1-be. És akkor szabadult fel talán a kezem.
Tehát 6 év előkészület után 1 hónap alatt megszületett az írás.
- Lényegében igen. Olyan volt, mintha korábban csak adatbázist építettem volna az emlékeimből a mesémhez.
Amikor elkezdtél pötyögni, akkor már ez lebegett előtted, hogy ebből könyv lesz?
- Én nem írok semmit magamnak. Az egész életem arról szól, hogy amit írok, megjelenik. Azt írom le, amit másnak el szeretnék mondani. Jegyzeteim, naplóim nincsenek. Pár év után vált egyértelművé, hogy én most egy regényt rakok össze.
Furcsa, hogy egy olyan ember, akinek az élete az írott szó, folyamatosan sorok zakatolnak a fejében, soha nem ír le semmit magának. Pedig ez hasznos lehet az életben.
- Árnyalnám, amit az előbb mondtam. Hiszen legvégső soron mindig magunknak írunk. Ezt úgy értem, hogy amikor elmeséljük a történetet, abból mi magunk tanulunk, épülünk, vagy éppen minket szaggat szét. A döntésekről meg annyit, hogy pont erről szól a bírói lét. Szocializációs sokként ért az, hogy minden döntést mennyire gyorsan meg kell hozni. Nem tudsz segítséget igénybe venni.
A pályán ezt muszáj. De az életben is?
- Nem biztos, hogy így kell. De azért is nevezem szocializációs sokknak, mert abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek-e valaha lelassítani. Ha arra kondicionáltak, hogy dönts, dönts és dönts, akkor nehezen változol meg. .A nagy vívódások hiányoztak az életemből.
Lehetett volna az is a címe, hogy Döntéskényszer.
- A Leshatárt azért szeretem, mert ez a legszebb futballszó, a kapufa tud csak vele konkurálni, de azt kocsmanévnek szánom (már foglalt - a szerk.). Ebben ott van a les, a legbonyolultabb szabály - és ez teszi titokzatossá a kívülállók számára.
De azt hisszük, hogy értjük.
- Kevesen értik, mert annyi különös kiegészítés és részlet van benne, ami a tapasztalt drukkereknek is tudna meglepetést okozni. És benne van a címben a határ is. Kint állunk a határban, kívül mindenen. Ebben a szóban van benne leginkább az a fojtogató, fuldokló északkelet-magyarországi miliő is.
Tizenöt évesen már élesben fújtál meccset - akkor ez végül is a felnövésed története is. Mély vízbe ugrottál, hogy ilyen meccseken kiálltál a kurvaanyázó nézők elé.
- Egy kollégám nevezte fejlődésregénynek. Ami annak ellenére is találó, hogy a főhős nem én vagyok. A történet általánosságban az, amit én el akartam mondani. Egy alsó középosztálybeli, falusi-kisvárosi fiatalember felnövése és esélyei egy jobb életre. És ebben a régióban nincs esélyed, csak szerencséd lehet. A játékvezetést pedig aprólékosan ismerem, hatalmas rajongója voltam ennek a világnak. El akartam mondani, hogy ez hogyan illeszkedik a vidéki életbe.
Rajongója voltál? Már nem?
- A mágnes már nem vonz. Régen sok napom úgy telt, hogy kocsiba ültem vasárnap, amikor nem volt dolgom, és lementem egyedül nézni egy meccset. Megye 2, megye 3, néha NB III. Soha nem NB I-es derbikre jártam. Ez volt az automatizmus, hogy oda menekültem. Aztán ez elkopott. Már több NB I-es meccsen vagyok. Meg az a világ is megváltozott. Ez a szöveg a kétezres évek Magyarországa.
Tehát nevezhetjük a könyvet egy futballszociográfiai környezetbe helyezett fejlődésregénynek?
- Igen, mert adva van egy srác, aki a lerajzolt világban nő fel, és ez a valóság alapjaiban határozza meg, hogy ki lehet ő, és ki lesz ő.
Említetted, hogy ez esély egy jobb életre. Abban a világban futballbírónak lenni egy kitörési lehetőség?
- A foci alapvetően az. Ha valaki NB I-es játékvezető lesz, az szakmájának az egyik legjobbja. Bő tucatnyi ilyen ember van az országban. Aki így fut be, az olyan pályát jár be, amire más szakmában nem lett volna esélye.
Ha asztalosként, pincérként vagy atomfizikusként kerülsz be az ország 10-12 legjobbja közé, az is nagy szó, ez minden szakmában jó életet garantál.
Azaz a játékvezetés egzisztenciálisan is egy kitörési lehetőség.
Ezt sikerült teljesen kiírni magadból?
- Igen. Ennek a történetnek vége van. De jobb is, mert közben elkezdtem egy másik történetet, és addig nem tudtam azzal haladni, amíg ezt le nem zártam. A könyv innen önálló életét él, és kezdhetem az újat, ami teljesen más lesz. De lehet, hogy a vicc kedvéért feltűnik majd egy futballbíró a történetben.
Ha nem lettél volna bíró, lettél volna napilapszerkesztő és -író? Ott is relatíve gyorsan kell döntéseket meghozni, és jó, ha csak napi egy lapzárta fenyeget.
- Ezek a párhuzamok nekem is eszembe jutottak. Lehet, hogy annyira függő lettem, hogy már csak ilyen munkában tudtam gondolkodni, ahol gyorsan kell dönteni.
A könyv első oldalain előkerül a dilemma: egy bírói döntés karrierekről dönthet. Ezt hogyan fogadtad el magadban? Történt ilyen, hogy te voltál élet és halál ura?
- Konkrét esetről nem tudok, de nagyon könnyen elképzelhető. Lehetnek ilyen helyzetek: egy vitatott tizenegyes miatt kikap egy csapat, nem kerül felsőbb osztályba, az edzőt elküldik, aztán két évig nem kap állást. Vagy egy játékost figyel egy ügynök, te meg leküldöd a srácot pirossal három perc után. Ám ezeket a dilemmákat kívül kell hagyni. Az ilyen kérdéseket csak úgy lehet feldolgozni, hogy nem dolgozzuk fel. Ez a titka a döntéseknek is. Amennyiben a lehetséges következmények megérintenek, akkor az szorongást vált ki, és a döntés rossz lesz, vagy minimum lassabban születik meg. Nekem csak arra kellett figyelnem, hogy 90 percig minden szabályos legyen, a többi nem az én dolgom volt.
De hogyan lett a bíróból újságíró?
- Letettem a sípot és felvettem a billentyűzetet. Ez olyannyira így van, hogy a Népszabadságban az egyik első cikkem a búcsúmeccsemről szólt. Lefújtam hát egy meccset, de azonnal kezdtem egy másikat - írja a szeretlekmagyrorszag.hu.
Játékvezetők statisztikái
Az MLSZ JB. tavasszal 249 főt és két szuper ellenőrt foglalkoztatott az NB-s mérkőzéseken.
Az MLSZ JB. tavasszal 249 főt és két szuper ellenőrt foglalkoztatott az NB-s mérkőzéseken.
Ők kapták a legtöbb küldést:
22: Horváth Róbert, Németh Ádám
21: Molnár Attila, Tóth Vencel
20: Bogár Gergő, ifj. Gyarmati Tibor, Radványi Ádám, Varga Gábor
..
2. Fehér Miklós, Galán Róbert, ifj. Kormányos Gábor, Kiss Anikó Tünde, Molnár Ádám, Molnár Réka
1. Somogyi Sára