Játékvezetőkről
Bognár Tamás, Albert István, Buzás Balázs és Kóbor Péter képviseli hazánkat Törökországban, a helyi szövetség edzőközpontjában.
Bognár Tamás, Albert István, Buzás Balázs és Kóbor Péter képviseli hazánkat Törökországban, a helyi szövetség edzőközpontjában, Rivában zajló UEFA VAR kurzusán.
A 4 nap alatt az elméleti képzés mellett, éles mérkőzéseken kell elsajátítani a “videobírós rendszert”.
Tamás korábban már 2x1 hétig “tesztelte” a rendszert Hollandiában és Törökországban.
Ha minden rendben zajlik, kollégáink képesítést szereznek VAR rendszert használó mérkőzések vezetésére is.
Már hivatalos, hogy jövő szezontól az Európa-liga csoportköre is használni fogja ezt a fejlesztést.
Sok sikert!
Játékvezetőkről
Székely Ferenc volt az egyetlen játékvezető, aki csütörtökön EL mérkőzésen működhetett közre.
Székely Ferenc volt az egyetlen játékvezető, aki csütörtökön EL mérkőzésen működhetett közre.
Group J
24 October 2019, 18:55 CET - Rome (Stadio Olimpico)
AS Roma (ITA) - Borussia Mönchengladbach (GER)
Referee: William Collum (SCO)
Assistant Referee 1: Francis Connor (SCO)
Assistant Referee 2: David McGeachie (SCO)
Fourth Official: Donald Robertson (SCO)
UEFA Referee Observer: Ferenc Székely (HUN)
UEFA Delegate: Danijel Jošt (SVN)
Kedden Piller Sándor BL meccsen ellenőrzött.
Group A
22 October 2019, 21:00 CET - Istanbul (Ali Sami Yen Spor Kompleksi – Türk Telekom Stadyumu)
Galatasaray (TUR) - Real Madrid CF (ESP)
Referee: Daniele Orsato (ITA)
Assistant Referee 1: Lorenzo Manganelli (ITA)
Assistant Referee 2: Alessandro Giallatini (ITA)
Fourth Official: Daniele Doveri (ITA)
Video Assistant Referee: Michael Fabbri (ITA)
Assistant Video Assistant Referee: Davide Massa (ITA)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Jacques Antenen (SUI)
Játékvezetőkről
Az MLSZ.hu több hónapnyi hallgatás után végre hírt is ad, igaz nagyon röviden.
Az MLSZ.hu több hónapnyi hallgatás után végre hírt is ad, igaz nagyon röviden.
Finnország-Albánia női Eb-selejtező mérkőzést vezetett Sipos Katalin október elején. Segítői Gavalla-Kulcsár Judit, Baráth Noémi és tartalék játékvezetőként Somogyi Sára voltak.
Sipos Katalinnak Skóciában is vannak feladatai, ahol női U17-es torna mérkőzésein fúj, ahol Vad Anita asszisztensként működik közre.
Kulcsár Katalin pedig a női Bajnokok Ligájában kap ismét szerepet, a Minsk-Barcelona találkozót vezeti október 30-án. Asszisztensei Gavalla-Kulcsár Judit és Vad Anita, míg a tartalék játékvezető Sipos Katalin lesz.
Az Izland–Andorra Eb-selejtezőn Bognár Tamás játékvezetőre, Buzás Balázs és Kóbor Péter asszisztensekre, valamint Berke Balázs negyedik játékvezetőre számítanak.
Az U21-es Örményország–Olaszország találkozót Farkas Ádámra bízta a FIFA, akit Albert István, Szert Balázs és Pintér Csaba segítenek.
A futsal Bajnokok Ligájában Farkas Balázs kap feladatot.
A videóbíró oktatásával kapcsolatos VAR kurzuson Bognár Tamás, Buzás Balázs és Kóbor Péter vesznek részt Törökországban a hónap végén.
Weboldalunkon a nemzetközi küldések alatt megtekinthetőek a névre szóló küldések.
Játékvezetőkről
Piller Sándor EB selejtező mérkőzésen ellenőriz Prágában.
Piller Sándor EB selejtező mérkőzésen ellenőriz Prágában.
Group A
11 October 2019, 20:45 CET - Prague (Sinobo Stadium)
CZECH REPUBLIC - ENGLAND
Referee: Damir Skomina (SVN)
Assistant Referee 1: Jure Praprotnik (SVN)
Assistant Referee 2: Robert Vukan (SVN)
Fourth Official: Matej Jug (SVN)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Rainer Koch (GER)
Játékvezetőkről
Mostanában nem lehetünk elégedettek a nemzetközi küldéssel, ezért örülni kell, hogy Kispál Róbert is kapott küldést.
Mostanában nem lehetünk elégedettek a nemzetközi küldéssel, ezért örülni kell, hogy Kispál Róbert is kapott küldést.
Robit nélkülözi az MLSZ JB, de az UEFA és az MLSZ szövetségi ellenőrként foglalkoztatja. Most csütörtökön éppen az Európa Liga mérkőzésén.
21:00CET - Trabzon (Şenol Güneş Spor Kompleksi Medical Park Stadyumu)
Trabzonspor (TUR) - FC Basel 1893 (SUI) | Group C
Referee: Marco Di Bello (ITA)
Assistant Referee 1: Alessandro Costanzo (ITA)
Assistant Referee 2: Matteo Passeri (ITA)
Fourth Official: Rosario Abisso (ITA)
UEFA Referee Observer: Fritz Stuchlik (AUT)
UEFA Delegate: Róbert Kispál (HUN)
Játékvezetőkről
Piller Sándor idehaza nem, csak külföldön ellenőriz. Most kedden Moszkvában, BL meccsen.
Piller Sándor idehaza nem, csak külföldön ellenőriz. Most kedden Moszkvában, BL meccsen.
21:00CET - Moscow (Stadion "Lokomotiv")
FC Lokomotiv Moskva (RUS) - Club Atlético de Madrid (ESP) | Group D
Referee: Orel Grinfeld (ISR)
Assistant Referee 1: Roi Hasan (ISR)
Assistant Referee 2: Idan Yarkoni (ISR)
Fourth Official: Roi Reinshreiber (ISR)
Video Assistant Referee: João Pedro da Silva Pinheiro (POR)
Assistant Video Assistant Referee: Tiago Bruno Lopes Martins (POR)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Márton Esterházy (HUN)
Játékvezetőkről
A nyár folyamán Hegyi Eszter sikeresen teljesítette az elméleti és fizikai teszteket az elit játékvezetői edzőtáborban és az elmúlt évek teljesítménye alapj
A nyár folyamán Hegyi Eszter sikeresen teljesítette az elméleti és fizikai teszteket az elit játékvezetői edzőtáborban és az elmúlt évek teljesítménye alapján felkerült a női NB I-es játékvezetői keretbe.
Már az 5. fordulóban, 2019. szeptember 21-én debütálhatott a női JET-SOL Liga NB. I-ben az FTC-TELEKOM – ASTRA-ALEF HFC bajnoki mérkőzésen, melyet közmegelégedéssel vezetett. Munkáját Baráth Noémi (FIFA asszisztens) és Péntek Zsuzsanna (NB.I. asszisztens) segítették.
A mérkőzést követően megkérdeztük hogyan élte meg a debütálást. „Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam a női NB. I.-ben működni. A küldést követően a kezdő sípszóig várakozással teli izgatottságot éreztem. A mérkőzés napján már gyorsan történtek az események, így a kezdősípszóra se kellett sokat várnom. A mérkőzés közben végig jól éreztem magam, melyhez nagyban hozzájárult, hogy a kollégák fantasztikusan segítettek és a játékosok, csapatvezetők hozzáállása is példamutató volt. Most nagyon boldog vagyok, ez egy ünnep volt számomra”.
Gratulálunk Hegyi Eszter debütálásához és további sok sikert kívánunk Neki!
Játékvezetőkről
Pontosan egy évvel ezelőtt tettük azt a hírt közzé, hogy Gaál Gyöngyi ellenőri karriere készül.
Pontosan egy évvel ezelőtt tettük azt a hírt közzé, hogy Gaál Gyöngyi ellenőri karriere készül.
Akkor mindenki cáfolta ezt a hírt, még akkor is, amikor Gaál budapesti mérkőzéseken ellenőrzött. Titkolta az MLSZ JB. akkor is, amikor Gyöngyi Bécsben nemzetközi ellenőri vizsgát tett.
A küldések azonban elárulnak mindent.
Csak addig lehet ezt titkolni, amig a mai napon meg nem jelent a KELEN FC - Taksony mérkőzésen.
Gaál Gyöngyi az MLSZ JB irodavezetője, az UEFA convention tagja most már hivatalosan is országos ellenőr.
Játékvezetőkről
Tóth Vencel újabb rangos nemzetközi ellenőrzést kapott, az U-21-es válogatottak küzdelmében.
Tóth Vencel újabb rangos nemzetközi ellenőrzést kapott, az U-21-es válogatottak küzdelmében.
Játékvezetőkről
Jól reagálta le a rutinos Iványi Zoltán az esetet:
Jól reagálta le a rutinos Iványi Zoltán az esetet:
"Ismét érdekes megnyilvánulással hívta fel magára a figyelmet Tonci Kukoc, aki egy, már-már a pimaszság határát súroló tréfával oldotta a budapesti rangadón a feszültséget" - írja a csakfoci.hu.
Csereként szállt be az Újpest-Honvéd rangadóba a kispestiek horvát szélsője, Tonci Kukoc a 37. percben. A korábban az M4 Sport operatőrének vizét elcsenő játékos ezúttal is egy flakon vizet használt fel egy tréfa erejéig: Iványi játékvezetőt kezdte el “fenyegetni” egy frissítő locsolással. A felvételen jól látszik, hogy a bíró vette a lapot, egy kedélyes visszautasítással zárta le a nem mindennapi helyzetet.
A video hamarosan betöltödik:
Kukoc meg akarta locsolni Iványi játékvezetőt
Tonci Kukoc annyira segíteni akart Iványi Zoltán játékvezetőn a nagy hőségben, hogy mindenáron le akarta önteni egy palack ásványvízzel. A spori köszönte szépen, nem kért belőle.
Közzétette: M4Sport – 2019. augusztus 31., szombat
Játékvezetőkről
A miskolci Rúsz Márton a napokban vezette élete első NB II.-es találkozóját, vélhetően az MLSZ JB. mindenhol ott lévő, aggastyán Kurmai Zoltán segítségével.
A miskolci Rúsz Márton a napokban vezette élete első NB II.-es találkozóját, vélhetően az MLSZ JB. mindenhol ott lévő, aggastyán Kurmai Zoltán segítségével.
A huszonöt esztendős fiatalember röpke egy esztendő alatt óriási utat tett meg. Akik otthonosan mozognak a futballbírók eléggé zárt közösségében, tudják, hogy a megyei első osztályú keretből pár száz nap alatt ritkán szoktak bárkit a második vonalba vezényelni - írja a boon.hu
Rúsz Márton büszkélkedhet ezzel a bravúrral, így az NB II.-esek között szűkebb pátriánk már két dirigenssel rendelkezik. A helyi elitből tavaly nyáron emelték az NB III.-as keretbe, majd mindössze tizenhét harmadosztályú találkozóval a lábában és sípjában a 2019/20-as szezon elején már az NB II.-esek között találta magát. Az ötödik fordulóban mutatkozott be, a Budaörs–Balmazújváros összecsapást bízták rá.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bizottság nagy reményű fiatalja – aki labdarúgóként egykor a Felsőzsolca utánpótlás-, majd felnőttegyüttesében is szerepelt – 2011-ben vizsgázott a miskolci körzetben, szabályismeretből Geró Gábor és Czél István vizsgáztatta. A futball szeretete irányította erre a pályára: annak idején úgy gondolta, hogy ha számára minden jól alakul, akkor sokra viheti, és eddig nem tévedett. Álma és vágya természetesen az, hogy valamikor kiérdemelje az élvonalbeli tagságot.
Megerősített információk szerint Kurmai zoltán az elúlt években többször hívta fel a játékvezetői ellenőrök figyelmét, hogy ez a "mi" fiúnk így nem biztos, hogy a jegy megfelelő.
Reméljük egyszer véget ér Zoli bácsi terrorja és újra szakmai alapokon fognak a felkerülések eldölni és nem csak a csókos megyék "tehetségei" kerülnek fel.
Természetesen erről Márton tehet a legkevésbé, bízunk benne, hogy mindenkit egyenlő mércével fognak mérni.
Sok sikert Márton!
Játékvezetőkről
Az utóbbi hetekben megjárta Finnországot, a Feröer-szigeteket és Észtországot is, vagyis nem unatkozott.
Az utóbbi hetekben megjárta Finnországot, a Feröer-szigeteket és Észtországot is, vagyis nem unatkozott. Ábrahám Attila, a korábbi FIFA-játékvezető ebben a szezonban már nemzetközi játékvezető-ellenőrként is tevékenykedik – véleménye szerint ez a szakma csúcsa. Ha eljutna odáig, hogy BL-selejtezőkre járhatna, az maga lenne a beteljesülés.
– Újabb lépcsőfokot vett sikerrel, ettől a szezontól nemzetközi játékvezető ellenőri feladatokat is elláthat.
– Miután Vágner László visszalépett, felszabadult egy hely, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága pedig engem jelölt – mesélte az 57 éves Ábrahám Attila. – Ehhez természetesen az kellett, hogy tisztességesen ellássam az ellenőri feladataimat a hazai élvonalban és a másodosztályban. Májusban Gaál Gyöngyivel Bécsbe utaztunk, ahol UEFA továbbképzésen vettünk részt, majd vizsgáztunk. Három hét múlva megjött az eredmény: sikeres vizsgát tettünk.
– Ahogy nagy hévvel, beleéléssel beszél erről, látom, hogy nagyon örül az új feladatnak, büszke rá, hogy ezt elérte.
– Valóban az vagyok, mert ez ennek a szakmának a csúcsa! Ennél nem lehet feljebb kerülni. Számomra már az is nagy megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán felmerült a nevem, hiszen itt, ezen a fórumon, egy egész országot képvisel az ember. A játékvezetők álma egyébként eleinte az, hogy az NB I-ben működjenek, aztán hadd legyenek FIFA-bírók, majd ha valamiért abba kell hagyniuk, akkor ellenőrök, nemzetközi ellenőrök szeretnének lenni. Nekem ezt sikerült elérnem. Köszönettel tartozom ezért a Játékvezetői Bizottság alelnökének, Puhl Sándornak, aki támogatott és biztatott, valamint a PSN Zrt. vezérigazgatójának, Vári Attilának azért, mert engedte, hogy a létesítményvezetői munkám mellett ezt is elvállalhassam.
– Hány magyar dolgozik jelenleg nemzetközi ellenőrként?
– Összesen öten vagyunk, egy hölgy és négy férfi. Vagyis jóval kevesebben, mint ahány miniszter van.
– Merre járt az utóbbi hónapokban?
– Mindhárom Európa Liga-selejtezőn dolgoztam, kaptam feladatot Finnországban, a Feröer-szigeteken és Észtországban is. Elárulom, nagyon jól érzem most magam a bőrömben. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy mint máshol, itt is végig kell majd járni a ranglétrát.
– Mi az álma?
– Ha eljutnék odáig, hogy Bajnokok Ligája-selejtezőkre járhatnék, számomra az lenne a maximum. Az maga lenne a beteljesülés.
– Messzire jutott onnan, hogy futballistaként kezdte.
– A pécsi sportiskolában kezdtem, onnan kerültem a PVSK-hoz, ahol rengeteget köszönhettem Rónai Istvánnak, aki fiatalon odavitt a felnőttcsapathoz, sokat tanultam tőle. Meggyes Lajosra is jó szívvel gondolok vissza, amikor a Bőrgyártól visszatértem a Vasúthoz, nagyon ragaszkodott hozzám. Játszottam csatárként az NB II-ben és az NB III-ban is, végül a Pécsi Postásban fejeztem be, amellyel 1990-ben Szabad Föld Kupát nyertünk: a döntőben a Sajóbábony együttesét vertük 3-2-re. Én voltam a csapatkapitány, a győztes találatunk előtt gólpasszt adtam Rákosfalvi Istvánnak. Pécsi napok voltak akkor Tatabányán, hiszen a meccsünk után nyerte meg a PMSC a Magyar Kupát!
– Akkor, játékosként gondolt már arra, hogy egyszer játékvezető legyen?
– Meg sem fordult a fejemben! Későbbi kollégám, Balajti János – Isten nyugosztalja – unszolására végeztem csak el a játékvezetői vizsgát 1989-ben.
– Csak nem bánta meg!
– Dehogy bántam! A vizsga után mondjuk két évig nem működtem, aztán hívtak, hogy ugorjak be egy megbetegedett játékvezető helyére. Emlékszem, a Sellye–Szigetvár ifi és serdülő meccseket vezettük Nyilas Lacival. A felszerelést úgy kéregettem össze: a mezt és a nadrágot az akkori küldő, Bata László adta kölcsön, a sípot pedig Nyilastól kaptam. Az volt életem első meccse.
– És? Beleszeretett a játékvezetésbe?
– Pontosan így történt! Amikor vittem vissza a cuccokat, mondtam, hogy ha össze tudják egyeztetni a küldést úgy, hogy az egyik nap futballozom, a másikon pedig vezetek, akkor én ezt vállalnám a továbbiakban is. Erre Bata László azt válaszolta, hogy akkor tartsam is meg a szerelést. Egy év múlva abbahagytam a labdarúgást…
Két MK-döntő
Ábrahám Attila 137 NB I.-es mérkőzést vezetett, emellett két Magyar Kupa- és egy Szuperkupa-döntő játékvezetője is volt. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mégis melyik volt a legemlékezetesebb meccs a sok közül, nagyot sóhajtott, mondván, hogy ez nagyon nehéz kérdés, majd csak kibökte: az 1998-as Fradi–Diósgyőr, amelyet a vendégek 4-3-ra megnyertek – hazai kispadon Nyilasi Tibor, a vendégen Tornyi Barnabás ült. Állítólag ezen a magyar bajnokin lett belőle FIFA-bíró.
Egyszer rendőrautót küldtek érte
„Én játékvezető vagyok, nem kések!” – mondta Ábrahám Attila, amikor a találkozásunkkor az órámra néztem. Aztán amikor ezzel kapcsolatban faggatni kezdtem, elárulta, az NB I-ben és a nemzetközi porondon is percre pontosan meg van határozva, hogy mikor kell találkozni a kijáratnál, mikor kell kivonulni a pályára, mennyi ideig tarthat a kézfogás, és így tovább. Ha a játékvezető hibájából később kezdődik egy nemzetközi mérkőzés, a rendező klubot rendezési hiányosság miatt több tízezer euróra megbüntetik – szóval ez valóban nem játék.
– Én igyekszem mindig nagyon pontos lenni. Persze velem is megesett, hogy elkéstem: egy budapesti mérkőzésre mentem, amikor karambol miatt elakadtam. A játékvezető ellenőr rendőrautót küldött értem, amely kiemelt a sorból, s ennek köszönhetően nyolc perccel a meccs kezdése előtt odaértem a stadionhoz. Percre pontosan kezdtünk, amihez persze az is kellett, hogy már az autóban levettem az öltönyömet, nekiálltam átöltözni…