Legfrissebb Hírek

 Kiállított játékos esett neki a játékvezetőnek Megyei játékvezetés
2019.08.20 15:29
Kiállított játékos esett neki a játékvezetőnek

Az Ura a Csengerújfalu együttesét fogadta a megyei harmadosztály Szamos csoportjában.

Az Ura a Csengerújfalu együttesét fogadta a megyei harmadosztály Szamos csoportjában. A meccsen a hazai csapat szerezte meg a vezetést. A második félidőben a csengerújfaluiak ugyan betaláltak, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot - számol be a szabolcsfociinfo.hu.

 

A bíró döntése óriási vitát generált, a vendégek egyik futballistája addig reklamált az asszisztesnél, hogy a játékvezető felmutatta neki a második sárgát. Ettől még inkább dühbe gurult a ladbarúfó, akinél annyira felment a puma, hogy elkezdete a bírót fojtogatni.

 

Közben a csengerújfalui drukkerek sem bírtak magukkal, bevonultak a pályára, ahol megpróbálták az asszisztenst móresre tanítani. A meccs ezek után nem folytatódott, a bírói hármas rendőri intézkedést kért, majd az ügyben feljelentés történt.

Kassai a szabályok alapján járt el Kassai Viktor
2019.08.19 16:33
Kassai a szabályok alapján járt el

Reggel óta várjuk az MLSZ JB. sajtóközleményét, amelyben Puhl Sándor megvédi Kassait! Ja, olyan soha nem lesz!

Reggel óta várjuk az MLSZ JB. sajtóközleményét, amelyben Puhl Sándor megvédi Kassait! Ja, olyan soha nem lesz!

Viktor szabályosan járt el szombaton, amikor Barczi Dávidot fülpiercingje (már ilyen is van), nem engedte pályára lépni.

A szabálykönyv egyértelműen fogalmaz:

A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes. Mindenfajta ékszer (nyaklánc, gyűrű, karkötő, fülbevaló, bőrpánt, gumipánt, stb.) viselése tilos, azokat le kell venni. Az ékszerek ragasztószalaggal történő
lefedése nem megengedett.

A játékosokat a mérkőzés kezdete, a cserejátékosokat a pályára lépés előtt kell ellenőrizni. Amennyiben a játékos nem engedélyezett/veszélyes felszerelést vagy ékszert visel a játékvezetőnek:

• gondoskodnia kell arról, hogy a játékos levegye azokat;

• gondoskodnia kell arról, hogy a játék következő megállításánál a játékos elhagyja a játékteret amennyiben nem képes, vagy nem akar eleget tenni az utasításnak.

Figyelmeztetni kell a játékost, aki nem tesz eleget az utasításnak, vagy ismét viseli az eltávolítandó felszerelést vagy ékszert..
 

Mint kiderült, Barczi testékszerét – amelyet nagyjából fél éve visel – csak egy speciális fogóval lehetett volna eltávolítani, erre viszont nem volt lehetőség ilyen gyorsan, ezért aztán nem léphetett pályára a korábbi újpesti és diósgyőri támadó. Pedig feszegették az ékszert az első félidőben és a szünetben is, ám az nem jött ki a helyéről…

Dobos Barna sem hitt a szemének-fülének, amikor a mérkőzés előtt értesült a nem mindennapi esetről.

– Pályafutásom során még nem találkoztam ilyennel, ami Barczi Dáviddal történt, eddig azt hittem, a taktikai felkészítés a feladatom, de ezek szerint a jövőben ékszerellenőrzést is kell tartanom majd a meccsek előtt.

TUDOM, MIT MONDANAK KI A SZABÁLYOK, DE NEM TARTOM SPORTSZERŰNEK, HOGY ELKEZDŐDÖTT ÍGY, 10 JÁTÉKOSUNKKAL A MÉRKŐZÉS, EZT SZERINTEM A KEZDÉS ELŐTT LE KELL RENDEZNI – IDÉZI A SZAKVEZETŐT A ZTEFC.HU.

Kassai EL meccset vezet Nemzetközi feladatok
2019.08.19 05:56
Kassai EL meccset vezet

Kassai Viktor az új szezonban először kapott nemzetközi mérkőzést. Íme a küldés:

Kassai Viktor az új szezonban először kapott nemzetközi mérkőzést. Íme a küldés:

 

22 August 2019, 21:00 CET - Belgrade (Stadion FK Partizan)
FK Partizan (SRB) - Molde FK (NOR)
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Fourth Official: Ádám Farkas (HUN)
UEFA Referee Observer: Michael Thomas Ross (NIR)
UEFA Delegate: Philippe Prudhon (FRA)

Bognár a Celticnek vezet Nemzetközi feladatok
2019.08.19 05:55
Bognár a Celticnek vezet

Bognár Tamás és játékvezetői csapata komoly feladatot kapott az Európa Ligában.

Bognár Tamás és játékvezetői csapata komoly feladatot kapott az Európa Ligában.

22 August 2019, 20:45 CET - Glasgow (Celtic Park)
Celtic FC (SCO) - AIK (SWE)
Referee: Tamás Bognár (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Buzás (HUN)
Assistant Referee 2: Péter Kóbor (HUN)
Fourth Official: Péter Solymosi (HUN)
UEFA Referee Observer: Vladimír Medveď (SVK)
UEFA Delegate: Edgars Pukinsks (LVA)

Nemzetközi ellenőri feladatok Játékvezetőkről
2019.08.19 04:58
Nemzetközi ellenőri feladatok

Kispál Róbert és Piller Sándor ellenőri feladatokat kapott az Európa Ligában.

Kispál Róbert és Piller Sándor ellenőri feladatokat kapott az Európa Ligában.

22 August 2019, 20:30 CET - Enschede (De Grolsch Veste)
AZ Alkmaar (NED) - Royal Antwerp FC (BEL)
Referee:
Assistant Referee 1:
Assistant Referee 2:
Fourth Official:
UEFA Referee Observer:
UEFA Delegate: Róbert Kispál (HUN)

22 August 2019, 21:00 CET - Bratislava (Národný futbalový štadión)
ŠK Slovan Bratislava (SVK) - PAOK FC (GRE)
Referee: Ivan Bebek (CRO)
Assistant Referee 1: Goran Pataki (CRO)
Assistant Referee 2: Bojan Zobenica (CRO)
Fourth Official: Igor Pajač (CRO)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Kuanysh Kanapyanov (KAZ)
 
Bognár Tamás lánya is bemutatkozott Játékvezetőkről
2019.08.18 09:10
Bognár Tamás lánya is bemutatkozott

A Vad család után újabb élvonalbeli család tette le névjegyét. Bognár Tamás lánya, Bognár Réka mutatkozott be az élvonalban.

A Vad család után újabb élvonalbeli család tette le névjegyét. Bognár Tamás lánya, Bognár Réka mutatkozott be az élvonalban.

Réka szombaton a ETO FC Győr - Szent Mihály Szeged női NB. I-es mérkőzést vezette, Rózsás Rita és Kénoszt Éva Noémi asszisztenssekkel. A mérkőzés ellenőre Horváth Sándor volt.

 

Réka az elmúlt szezonban hat NB. II-es női mérkőzést vezetett, így várható volt, hogy hamarosan a legmagasabb osztályban is bemutatkozhat.

 

A büszke apuka nem tudott ott lenni a mérkőzésen, hiszen Tamás a Mezőkövesd-Puskás Akadémia mérkőzést vezetette az OTP Ligában.

 

Sok sikert Réka!

Gratulálunk Bogi!

Ez történt a 3. fordulóban OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.08.18 08:57
Ez történt a 3. fordulóban

Ismét veszített a Honvéd, szombaton a Kisvárda győzött Budapesten 3-1-re. A Paks szintén a fővárosban lopott pontot az Újpesttől. A DVTK már az első percben betalált Fehérv

Ismét veszített a Honvéd, szombaton a Kisvárda győzött Budapesten 3-1-re. A Paks szintén a fővárosban lopott pontot az Újpesttől. A DVTK már az első percben betalált Fehérváron, amire 5 góllal válaszoltak a hazaiak.

OTP Bank Liga, 3. forduló:

Újpest FC–Paksi FC 1–1 (0–0)
Illovszky Rudolf Stadion, v.: Solymosi
gólszerzők: Sankovic (68.), illetve Könyves (57.)
sárga lap: Balázs B. (44.), illetve Papp K. (29.), Balogh B. (92.)

Újpest: Pajovic – Pauljevic, Ristevski, Litauszki (Burekovic, 37.), Balázs B. (Bjarnason, 77.) – Sankovic, Onovo – Simon K., Rácz (Kovács, 62.), Zsótér – Nwobodo
Paksi FC: Holczer – Osváth, Lenzsér, Fejes, Szabó J. – Papp K., Bartha (Kővári, 74.), Balogh B., Remili (Könyves, 56.) – Hahn (Windecker, 82.), Böde

Az Újpest legutóbb 2–1-re nyert Diósgyőrben, ezzel megszakította április eleje óta tartó, hétmeccses nyeretlenségi sorozatát. A szintén hárompontos Paks ellen szólt, hogy utóbbi húsz idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni. 

A szombati mérkőzés első negyedórájában a fővárosiak irányították a játékot, a tolnai gárda alig jutott át a felezővonalon, ám a félidő hátralévő részében már vendéghelyzeteket is láthatott a közönség.

A térfélcsere után rákapcsolt az Újpest, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám a vezetést a Paks szerezte meg az egy perccel korábban beállt Könyves Norbert révén. A hazaiak nem sokkal később Bojan Sankovic fejesével egyenlítettek, és ezt követően is akadtak lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0)
Mezőkövesd, v.: Bognár
gólszerző: Cseri (46.)
sárga lap: Karnyickij (18.), Pekár (39.), Berecz (86.), illetve Sós (92.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai – Berecz, Karnyickij – Pekár, Cseri (Vajda S., 66.), Molnár G. (Silye, 88.) – Nagy D. (Zivzivadze, 74.)
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Nagy Zs. – Radics, Urblík (Sós, 55.), Van Nieff – Knezevic – Vanecek, Henty

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a felcsúti Knezevic a kapufát találta el, majd nem sokkal később a Mezőkövesd előtt is adódott nagy gólhelyzet. Az első negyedóra aktívabb időszaka után valamelyest óvatosabbá vált mindkét csapat, így a szünetig nem született gól.

A folytatásban viszont az előző fordulóban is eredményes Cseri bombagólt lőtt a jobb felső sarokba. Lendületben maradt a Mezőkövesd, azonban nem sikerült növelnie az előnyét. Az utolsó félórában már inkább az eredmény tartására törekedett Kuttor Attila csapata, amely meg is őrizte minimális előnyét a lefújásig, mivel a vendégek nem tudtak újítani, és jószerivel helyzetig sem jutottak a második félidőben.

Ferencvárosi TC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (1–0)
Groupama Aréna, v.: Iványi
gólszerző: Zubkov (7.)
sárga lap: Ihnatenko (76.), illetve Ádám (16.), Szakály (56.), Jakimiv (74.), Ur (90.)

Ferencváros: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Heister – Ihnatenko, Leandro (Haratin, 74.) – Zubkov (Nguen, 64.), Bőle, Varga R. – Boli (Szihnyevics, 81.)
Kaposvár: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs, Fodor – Jakimiv - Nagy R., Szakály, Nagy K. (Beliczky, 65.), Csiki (Nagy J., a szünetben) – Ádám (Poplatnik, 81.)

Szerhij Rebrov vezetőedző a Bajnokok Ligája-búcsút követően – és a litván FK Suduva elleni Európa-liga-párharc előtt – alaposan átszervezte kezdőjét, amelyben csupán hírmondók maradtak az alapcsapatból.

A közepes iramú első félidőben már a hetedik percben vezetést szerzett a házigazda, amely a kaposváriak szervezett védekezése ellenére végig irányította a játékot és sorra alakította ki a gólhelyzeteket. Elsősorban Varga volt elemében, de a vendégek kapusa, Pogacsics a mezőny legjobbjaként több alkalommal bravúrosan védett. A Rákóczi eközben semmilyen veszélyt nem jelentett Gróf kapujára, a szórványos kaposvári akciók a hazai tizenhatosig sem jutottak el.

A szünet után tíz percig bátrabb játékkal nyílt csatára késztette a hazaiakat a Kaposvár, amely már lehetőségig is eljutott, utána azonban ismét a Ferencváros kezdeményezett, és csupán a hiba nélkül védő Pogacsicson múlt, hogy a lefújásig nem változott az eredmény.

Az FTC pályaválasztóként immár 38 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban, és sorozatban 12. NB I-es meccsét nyerte meg otthon. Az újonc kaposváriak ellenben a harmadik meccsüket is elveszítették a szezonban.

MOL Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 5–1 (1–1) 
Székesfehérvár, v.: Bogár
gólszerző: Elek Á. (13.), Futács (53.), Danilovic (73. - öngól), Hodzic (75., 85.), illetve Prosser (1.)
sárga lap: Huszti (55.), Futács (68.), illetve Brkovic (26., 43.), Tajti (55.), Szabó B. (56.), Tóth B. (72.)
piros lap: Brkovic (43.)
    
MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Hangya – Elek Á., Huszti (Hadzic 74.) – Kovács I., Milanov (Hodzic 72.), Petrjak – Futács (Pátkai 76.)
DVTK: Danilovic – Sestakov, Karan, Brkovic, Polgár – Márkvárt, Szabó B. (Tóth B. 60.) – Hasani, Tajti (Vági 74.), Zsolnai R. (Tamás M. 45.) – Prosser
    
A mérkőzés alaphangját megadta a gyors vendéggól, amely a 26. másodpercben esett: Prosser Dániel használta ki a hazai védelem hibáját. A folytatásban a fehérváriak támadtak, a vendégek pedig gyors kontratámadásokat vezettek, amelyek után Prosser újabb gólokat lőhetett volna. Nem tette, a Fehérvár pedig büntetett: az egykori diósgyőri, Elek Ákos egy beívelést követően térddel a felső lécre továbbított, majd a kipattanót ollózva behúzta a kapuba. Tovább rohamozott a hazai gárda, ám gólt a félidő végéig nem szerzett, ugyanakkor a Diósgyőr megfogyatkozott, miután Dusan Brkovic megkapta második sárga lapját.

Fordulást követően azonnal kihasználta az emberelőnyt a Fehérvár, és megszerezte a vezetést, érdekesség, hogy a másik ex-diósgyőri, Futács Márkó volt eredményes. Gól- és emberhátrányban sem állt be védekezni a vendégcsapat, s bátran lendült támadásba a megszerzett labdákkal. A Fehérvár negyedórával a vége előtt lezárta a nyitott kérdéseket, mert Danilovic öngóljával, illetve Armin Hodzic találatával háromgólosra növelte előnyét. A meccs végén Hodzic szerzett újabb gólt, s ezzel beállította az 5–1-es végeredményt.

Budapest Honvéd FC–Kisvárda Master Good FC 1–3 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: NGog (89.), illetve Ene (9.), Lucas (61.), Grozav (93.)
sárga lap: Uzoma (27.), Kukoc (71.), illetve Ene (38.), Protic (56.), Gosztonyi (62.), 

Honvéd: Horváth A. – Kamber, Lovric, Macdonald – Ikenne-King, Gazdag (Moutari, 64.), Kesztyűs, Banó-Szabó (Ben Hatira, 53.), Uzoma (Kukoc, 64.) – NGog, Lanzafame
Kisvárda: Felipe – Melnyik, Berios, Ene, Protic – Lucas, Karaszjuk, Cukalasz (Rubus, 82.) – Grozav, Hugo Seco (Sassá, 89.), Kovácsréti (Gosztonyi, 59.)

A vendég szabolcsiak már a kilencedik percben megszerezték a vezetést: egy szabadrúgás után a román Cornel Alexandru Ene közelről fejelt a hálóba. A folytatásban egyik oldalon sem alakult ki sok helyzet.

A második félidő elején előbb a kisvárdai Lucas Marcolini, majd a kispestiekhez hétfőn visszatért Davide Lanzafame hagyott ki nagy lehetőséget, de a brazil Lucas a 61. percben javított, és pontos, 20 méteres lövésével már 2–0-ra vezetett a Kisvárda. A folytatásban kiegyenlített játékkal teltek a percek, a vendégek magabiztosan őrizték az előnyüket, majd a hajrában egy-két veszelyes kispesti helyzetet, illetve egy gólváltást követően alakult ki az 1–3-as végeredmény.

A két újonc, a Zalaegerszeg és a Kaposvár mellett a Budapest Honvéd a harmadik olyan csapat az NB I-ben, amelynek még nincs pontja.

 

Debreceni VSC–ZTE FC 3–2 (2–1)
Debrecen, v: Kassai     
gólszerző: Trujic (2.), Szécsi (25.), Garba (66.), illetve Bedi (17.), Mitrovic (64.) sárga lap: Garba (27.), Trujic (49.), Csőzs (81.), Zsóri (92.), illetve Devecseri (60.), Kocsis (92.) 
    
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér, Haris (Kinyik, 89.) – Varga K., Szécsi, Trujic (Csősz, 52.) – Garba (Zsóri, 83.)
ZTE FC: Demjén – Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás – Mitrovic, Kocsis, Bedi – Radó – Grumic (Bobál, 65.), Babati (Hudák, 59.)
    
A Barczi Dávid helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecen megszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.     

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny.  A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

Pintér: Honvéd-Kisvárda Mérkőzés beharangozó
2019.08.17 12:12
Pintér: Honvéd-Kisvárda

Pintér Csaba vezeti a Budapest Honvéd - Kisvárda mérkőzést.

Pintér Csaba vezeti a Budapest Honvéd - Kisvárda mérkőzést.

Budapest Honvéd - Kisvárda Master Good

MLSZ kód: 1446249
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2019-08-17- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Pintér Csaba
Asszisztens 1: ifj. Tóth Vencel
Asszisztens 2: Becséri Gergely
Alapvonali assz 1.: Szilasi Szabolcs
Alapvonali assz 2.: Kulcsár Katalin
Tartalék jv.: Vígh-Tarsonyi Gergő

Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 66
Legelső NB. I-es mérkőzés 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-05-19 - OTP Liga - Felcsút-Ferencváros
Kiosztott sárgalap: 283
Kiosztott piroslap: 20

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 12
A kiosztott sárgalap: 45
A kiosztott piroslap: 8

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 1
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 2
Bogár: Fehérvár-DVTK Mérkőzés beharangozó
2019.08.17 07:40
Bogár: Fehérvár-DVTK

Fiatal NB. I-es játékvezető, Bogár Gergő vezeti az FC Fehérvár-Diósgyőr találkozót.

Fiatal NB. I-es játékvezető, Bogár Gergő vezeti az FC Fehérvár-Diósgyőr találkozót.

Mol Fehérvár FC - DVTK

MLSZ kód: 1446247
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2019-08-17- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Huszár Balázs
Asszisztens 2: Szalai Dániel
Alapvonali assz 1.: Szőts Gergely
Alapvonali assz 2.: Vad II. István
Tartalék jv.: Király Krisztián

Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 10
Legelső NB. I-es mérkőzés 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-08-03 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC
Kiosztott sárgalap: 41
Kiosztott piroslap: 2

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 1
A kiosztott sárgalap: 2
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés:  

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Legelső mérkőzés 2019-08-03 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2019-08-03 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 5
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Solymosi: Újpest-Paks Mérkőzés beharangozó
2019.08.17 07:37
Solymosi: Újpest-Paks

Solymosi Péter vezeti az Újpest-Paks mérkőzést.

Solymosi Péter vezeti az Újpest-Paks mérkőzést.

Újpest FC - Paksi FC

MLSZ kód: 1446248
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2019-08-17- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Garai Péter
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Berke Balázs
Alapvonali assz 2.: Ducsai József
Tartalék jv.: Szert Balázs

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 286
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
Kiosztott sárgalap: 1168
Kiosztott piroslap: 68

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 48
A kiosztott sárgalap: 188
A kiosztott piroslap: 12

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 40
A kiosztott sárgalap: 161
A kiosztott piroslap: 9

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Legelső mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
A versenyben kiosztott sárgalap: 4
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Iványi: Ferencváros-Kaposvár Mérkőzés beharangozó
2019.08.17 06:32
Iványi: Ferencváros-Kaposvár

Iványi Zoltán vezeti a Fradi első idei mérkőzését.

Iványi Zoltán vezeti a Fradi első idei mérkőzését.

Ferencvárosi TC - Kaposvári Rákóczi FC

MLSZ kód: 1446245
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2019-08-17- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Iványi Zoltán
Asszisztens 1: Ring György
Asszisztens 2: dr. Varga Zsolt
Alapvonali assz 1.: Karakó Ferenc
Alapvonali assz 2.: Zierkelbach Péter
Tartalék jv.: Albert István

Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 228
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-05-19 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 1012
Kiosztott piroslap: 64

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 34
A kiosztott sárgalap: 162
A kiosztott piroslap: 13

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 10
A kiosztott sárgalap: 48
A kiosztott piroslap: 6

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Bognár: Mezőkövesd-Puskás Akadémia Mérkőzés beharangozó
2019.08.17 06:29
Bognár: Mezőkövesd-Puskás Akadémia

Bognár Tamás vezeti a Mezőkövesd-Puskás Akadémia mérkőzést.

Bognár Tamás vezeti a Mezőkövesd-Puskás Akadémia mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 1446246
Forduló: 3. forduló
Dátum: 2019-08-17- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztens 1: Buzás Balázs
Asszisztens 2: Kóbor Péter
Alapvonali assz 1.: Molnár Attila
Alapvonali assz 2.: Nazsa Tamás
Tartalék jv.: Berettyán Péter

Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 186
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd
Kiosztott sárgalap: 809
Kiosztott piroslap: 57

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 7
A kiosztott sárgalap: 36
A kiosztott piroslap: 2

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 13
A kiosztott sárgalap: 59
A kiosztott piroslap: 2

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Legelső mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd
Legutolsó mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd
A versenyben kiosztott sárgalap: 5
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod