Legfrissebb Hírek

Cserni Tamásék a  siketek világbajnokságán jártak Megyei játékvezetés
2019.11.25 07:03
Cserni Tamásék a siketek világbajnokságán jártak

2019. január után ismét Cserni Tamás és Vasas György képviselte hazánkat a november 9-19 között megrendezett Siketek Világbajnokságán.

2019. január után ismét Cserni Tamás és Vasas György képviselte hazánkat a november 9-19 között megrendezett Siketek Világbajnokságán.

A két magyaron kivül Pedro Costa (Portugál) és Maarten Vreugdenhil (Holland), illetve 10 fő hazai svájci-német játékvezető vezettte a mérkőzéseket.  A  FIFA részéről Weber Stefan  futsal jv. ellenőr  koordinálta a VB játékvezetőit.

Az első játéknap előtt technikai megbeszélést tartottak a játékvezetőknek, ahol a síp és zászló használatát oktatták, a speciális jelzések miatt.

- A csoportmérkőzésektől negyeddöntőn át döntőig számos nemzeti csapatok látványos játékot játszottak. Én napi két mérkőzést kaptam. - nyilatkozta Cserni Tamás -  Minden mérkőzés után az ellenőr értékelte a futsal tevékenységet, természetesen minden apró hibát próbáltam  kijavítani a következő mérkőzésre."

Szabadnapon a  játékvezetők csoportosan meglátogatták  a FIFA múzeumot valamint megismerhették Zürich látványosságait is.

Sajnos Vasas György már a játéknap közepén sajnos térdsérülése szenvedett.

"Óriási megtisztelés a női finálé (Brazil – Lengyel) meccsen lehettem játékvezető egy németkolléganővel. Teltházas és fergeteges hangulatú volt a mérkőzés, ahol Brazilia lett a győztes és vitték haza a VB címet.".

"Azt kell, mondanám, hogy gazdag tapasztalattal tértem haza, hiszen headsettet is használtam a mérkőzések során. Az eszköz nagy segítség volt a tökéletes együttműködéshez és a jó döntések meghozatalához - folytatta Cserni - Ezúton köszönjük szépen a PMI. támogatását, valamint azt is, hogy az  MLSZ jv. felszereléseket biztosított, valamint hogy engedélyezték a résztvételünket. Bízom benne, hogy jövőre újabb nemzetközi feladatot kaphatunk."

Bognár: FTC-ZTE Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 16:17
Bognár: FTC-ZTE

Péntek óta titkolozott az MLSZ, hogy ki vezeti a Ferencváros-Zalaegerszeg mérkőzést, de az asszisztensekből is tudhattuk, hogy Bognár Tamás fogja fújni a sípot.

Péntek óta titkolozott az MLSZ, hogy ki vezeti a Ferencváros-Zalaegerszeg mérkőzést, de az asszisztensekből is tudhattuk, hogy Bognár Tamás fogja fújni a sípot.

Ferencvárosi TC - ZTE FC

MLSZ kód: 1446309
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-24- 18:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bognár Tamás
Asszisztens 1: Buzás Balázs
Asszisztens 2: Kóbor Péter
Alapvonali assz 1.: Pintér Csaba
Alapvonali assz 2.: Szilasi Szabolcs
Tartalék jv.: Huszár Balázs

Bognár Tamás statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 192
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-08 - NB. I. - Kaposvár-Pápa
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-10-26 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen
Kiosztott sárgalap: 840
Kiosztott piroslap: 60

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 24
A kiosztott sárgalap: 131
A kiosztott piroslap: 11

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 12
A kiosztott sárgalap: 40
A kiosztott piroslap: 3

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Diósgyőr-Honvéd
Legutolsó mérkőzés 2019-10-26 - OTP Liga - Mezőkövesd-Debrecen
A versenyben kiosztott sárgalap: 36
A versenyben kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2019-09-01 - OTP Liga - Ferencváros-Diósgyőr
2019-10-19 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 9
A kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

OTP Liga 13. fordulója következik OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.11.23 11:58
OTP Liga 13. fordulója következik

Szombaton öt, vasárnap egy mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A listavezető MOL Fehérvár a Puskás Akadémiát, a címvédő F

Szombaton öt, vasárnap egy mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A listavezető MOL Fehérvár a Puskás Akadémiát, a címvédő Ferencváros a ZTE-t fogadja.

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC
(Szombat, 17.00, Új Hidegkuti Nándor Stadion)
A kispestiek nagy formában vannak, szeptember 14. óta csak a Ferencváros elleni rangadón nem győztek, veretlenek. Az elmúlt időszakban sokat javult a hazai mérleg is, három vereség és egy döntetlen (ez volt a Fradi elleni 0-0) után kétszer is kapott gól nélkül győztek. A Paks legutóbb döntetlent játszott, előtte háromszor kikapott, nyolc ponttal szerzett kevesebbet, mint a kispesti gárda. Vendégként a legutóbbi három meccsét elveszítette. 

MOL FEHÉRVÁR FC–PUSKÁS AKADÉMIA
(Szombat, 17.00, MOL Aréna Sóstó)
A 2018–2019-es idényben a Vidi nem tudta legyőzni megyei riválisát, az új stadionban, bajnoki mérkőzésen éppen a felcsútiak mérték az első hazai vereséget a székesfehérváriakra. A helyzet annyiban változott a mostani idény első körében, hogy a MOL Fehérvár ismét nyerni tudott a Puskás Akadémia ellen. Marko Nikolics együttese a legutóbbi fordulóban három mérkőzésből álló nyeretlenségi szériát zárt le, pályaválasztóként a legutóbbi három mérkőzésén csupán három pontot gyűjtött. A Puskás Akadémiának is akadt egy hosszú veretlenségi sorozata, de a legutóbbi két fordulóban szerzett pont nélkül maradt. 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
(Szombat, 17.00, Mezőkövesd)
Kuttor Attila csapata mindössze két vereséget szenvedett eddig a bajnoki idényben, de az utóbbi időben gyakran döntetlenezett, a legutóbbi négy fordulóban hat pontot gyűjtve harmadik a tabellán. Pályaválasztóként akadt egy nagyon rossz szériája (három mérkőzésen nyolc pontot veszített), de legutóbb legyőzte a Debrecent. A Kaposvári Rákóczi a sereghajtó, a legutóbbi öt fordulóban nem szerzett pontot. Vendégként egyetlen bravúrja akadt, augusztus utolsó napján győzött a DVSC ellen. 

KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VASUTAS SC
(Szombat, 17.00, Kisvárdai Várkerti Stadion) 
A hazai csapat jól kezdte története második OTP Bank Ligás idényét, de a legutóbbi öt fordulóban mindössze öt pontot tudott szerezni. Pályaválasztóként a legutóbbi három mérkőzésen összesen egyetlen pont került a nevük mellé. A DVSC sincs jó passzban, akadt ugyan két hazai győzelme a Diósgyőr és a Paks ellen, de a legutóbbi nyolc bajnokiján mindössze hat pontot szerzett és tizennyolcat elveszített. A Ferencváros elleni hazai 1-6 lélekromboló volt a Nagyerdő környékén. A Loki 2019-ben mindössze öt pontot szerzett eddig vendégként, a legutóbbi három találkozóját elveszítette.

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, 19.30, Illovszky Rudolf Stadion) 
A lila-fehérek elindult felfelé, miután egy döntetlen után a legutóbbi két fordulóban nyertek, a teljes mezőnyből csak a Honvéd szerzett több pontot e három körben. Pályaválasztóként – a Vasas stadionjában – az Újpest eddig mindössze egyszer, a Debreceni VSC ellen tudott nyerni az OTP Bank Liga 2019-es őszi szakaszában. A Diósgyőr a kilencedik helyen áll, idegenben a Paks elleni győztest leszámítva, minden őszi mérkőzését elveszítette idáig. 

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Vasárnap. Groupama Aréna, 18.00)
Miután a két csapat egymás elleni mérkőzését az első körben elhalasztották, így viszonylag közeli a találkozó emléke. Szeptember 22-én az Európa-liga-mérkőzés után lévő zöld-fehérek a hajrában fordítva nyertek 2-1-re az újonc vendégeként. A Fradi azóta mindössze két mérkőzését nem nyerte meg a hazai bajnokságban, a Honvéd ellen vendégként, a Mezőkövesddel pályaválasztóként játszott döntetlent. Utóbbin megszakadt több mint egy éves bajnoki győzelmi sorozata a Groupama Arénában. Mindazonáltal a riválisainál (a DVSC kivételével) egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, a vesztett pontokat tekintve a tizenkét csapat közül a legjobban álló Ferencváros a legutóbbi fordulóban remekelt, 6-1-re kiütötte a cívisvárosban a Debreceni VSC-t.

Andó-Szabó: Újpest-Diósgyőr Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 11:55
Andó-Szabó: Újpest-Diósgyőr

Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest-Diósgyőr bajnoki mérkőzést.

Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest-Diósgyőr bajnoki mérkőzést.

Újpest FC - DVTK

MLSZ kód: 1446306
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Szalai Balázs
Alapvonali assz 1.: Erdős József
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila
Tartalék jv.: Szalai Dániel

Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 237
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
Kiosztott sárgalap: 1055
Kiosztott piroslap: 56

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 34
A kiosztott sárgalap: 135
A kiosztott piroslap: 5

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 38
A kiosztott sárgalap: 175
A kiosztott piroslap: 11

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Legelső mérkőzés 2019-08-11 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE
Legutolsó mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 26
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-08-24 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Iványi: Kisvárda-Debrecen Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 07:05
Iványi: Kisvárda-Debrecen

Iványi Zoltán vezeti a keleti rangadót.

Iványi Zoltán vezeti a keleti rangadót.

Kisvárda Master Good - DVSC

MLSZ kód: 1446310
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Iványi Zoltán
Asszisztens 1: Albert István
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Csonka Bence
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Medovarszki János

Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 235
Legelső NB. I-es mérkőzés 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-11-09 - OTP Liga - Kaposvár-Videoton
Kiosztott sárgalap: 1049
Kiosztott piroslap: 67

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 4
A kiosztott sárgalap: 20
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 44
A kiosztott sárgalap: 170
A kiosztott piroslap: 12

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 7
Legelső mérkőzés 2019-08-17 - OTP Liga - Ferencváros-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2019-11-09 - OTP Liga - Kaposvár-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 37
A versenyben kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-09-29 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-10-05 - OTP Liga - Videoton-Debrecen
A kiosztott sárgalap: 6
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Pillók: Honvéd-Paks Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 07:02
Pillók: Honvéd-Paks

Negyedék élvonalbeli mérkőzését vezeti Pillók Ádám.

Negyedék élvonalbeli mérkőzését vezeti Pillók Ádám.

Budapest Honvéd - Paksi FC

MLSZ kód: 1446305
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Pillók Ádám
Asszisztens 1: Georgiou Theodoros
Asszisztens 2: Becséri Gergely
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Zierkelbach Péter
Tartalék jv.: Király Krisztián

Pillók Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 3
Legelső NB. I-es mérkőzés 2019-05-19 - OTP Liga - Haladás-Videoton
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Kaposvár-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 15
Kiosztott piroslap: 0

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés:  

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés:  

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2019-08-31 - OTP Liga - Debrecen-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Kaposvár-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 9
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Elkészült a csoportbeosztás Sipmester Fesztivál
2019.11.23 06:59
Elkészült a csoportbeosztás

A szakreferensi értekezleten elkészült a januári Sípmester Fesztívál csoportbeosztása.

A szakreferensi értekezleten elkészült a januári Sípmester Fesztívál csoportbeosztása.

Solymosi: Mezőkövesd-Kaposvár Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 06:56
Solymosi: Mezőkövesd-Kaposvár

A  Solymosi vezeti a Mezőkövesd-Kaposvár mérkőzést.

A  Solymosi vezeti a Mezőkövesd-Kaposvár mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - Kaposvári Rákóczi FC

MLSZ kód: 1446308
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Garai Péter
Alapvonali assz 1.: Berke Balázs
Alapvonali assz 2.: Ducsai József
Tartalék jv.: Bornemissza Norbert

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 290
Legelső NB. I-es mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd
Kiosztott sárgalap: 1181
Kiosztott piroslap: 68

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 14
A kiosztott sárgalap: 61
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 21
A kiosztott sárgalap: 87
A kiosztott piroslap: 3

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 5
Legelső mérkőzés 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2019-11-02 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd
A versenyben kiosztott sárgalap: 17
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár
2019-10-19 - OTP Liga - Kaposvár-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 7
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Karakó: Mol Fehérvár - Puskás Akadémia Mérkőzés beharangozó
2019.11.23 06:53
Karakó: Mol Fehérvár - Puskás Akadémia

Karakó Ferenc vezeti a nagytestvér - kistestvér mérkőzést Székesfehérváron.

Karakó Ferenc vezeti a nagytestvér - kistestvér mérkőzést Székesfehérváron.

Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 1446307
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Berettyán Péter
Asszisztens 2: Szécsényi István
Alapvonali assz 1.: Farkas Ádám
Alapvonali assz 2.: Takács János
Tartalék jv.: Horváth Róbert

Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: 53
Legelső NB. I-es mérkőzés 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét
Legutolsó NB. I-es mérkőzés 2019-10-26 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg
Kiosztott sárgalap: 273
Kiosztott piroslap: 15

A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 6
A kiosztott sárgalap: 25
A kiosztott piroslap: 1

A NB. I-es statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés: 8
A kiosztott sárgalap: 49
A kiosztott piroslap: 4

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Legelső mérkőzés 2019-08-11 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd
Legutolsó mérkőzés 2019-10-26 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg
A versenyben kiosztott sárgalap: 12
A versenyben kiosztott piroslap: 3

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2019-10-19 - OTP Liga - Felcsút-Paksi FC
A kiosztott sárgalap: 2
A kiosztott piroslap: 1


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Hanacsek és Puhl is minket olvas! Botrány
2019.11.23 04:14
Hanacsek és Puhl is minket olvas!

A vecsési szakreferensi napon ismét weboldalunk volt a fő téma, hiszen a játékvezetés gondiról nem lehet ott beszélni!

A vecsési szakreferensi napon ismét weboldalunk volt a fő téma, hiszen a játékvezetés gondiról nem lehet ott beszélni!

 A tar alelnök, Hanacsek Attila ismét elmondta, hogy a játékvezetéssel foglalkozó, minden engedély nélküli weboldal, aminek a nevét nem mondja ki és nem is olvassa valótlanságokát állít és nem tudnak ők ellene mit tenni.

- Az elmúlt 15 évben több alkalommal kerestük meg az MLSZ sajtóosztályát és az MLSZ JB vezetőit interjú kérésre, vagy a szerkesztőségünkhöz érkezett hírekkel kapcsolatban – nyilatkozta dr. Czett Szabolcs a focibiro.hu  weboldalának tulajdonosa. -  Sajnos a megküldött levelekre 90%-ban nem érkezett válasz.

- Hanacsek Attila elfelejti azt, hogy néhány évvel ezelőtt hozzám fordult segítségért, amikor még körön kívült volt és Vágnerék ellen kellett adatokat gyűjteni. Sajnálatos, hogy az Alelnök Úr a tényeket eltorzítja és olyan színben tűnteti fel a weboldalunkat, mintha Ő nem olvasná kollégáival folyamatosan. Megdöbbentő, hogy a focibiro.hu weboldal szerintük a magyar játékvezetés tönkre tevője. Természetesen amennyiben valamelyik megjelent cikkel kapcsolatban észrevétele lett volna, vagy úgy véli , hogy valótlanságot állítottuk meglett volna a  jogi lehetősége arra, hogy helyreigazítást kérjen.

 

A focibiro.hu oldalon az elmúlt 15 évben, több mint 10.000 cikk jelent meg. Mindössze 2 alkalommal kértek az érintettek helyreigazítást, de akkor is azért, mert a forrás feltűntetése nem volt megfelelő.

 

Kedves Attila!

Nem csak akkor kell telefonálgatni és emailezni, amikor körön kívül van az ember,...

 

 

OTP Liga 13. forduló küldése I. Mérkőzés beharangozó
2019.11.22 16:55
OTP Liga 13. forduló küldése I.

Az MLSZ JB. ismét újított, hiszen részlegesen tette közzé az NB. I-es küldéseket.

Az MLSZ JB. ismét újított, hiszen részlegesen tette közzé az NB. I-es küldéseket.

Az újítás most az, hogy a Ferencváros-ZTE mérkőzés játékvezetőit és alapvonali játékvezetőket nem tették közzé. Aki azonban tűzetesen megnézni a küldést, az úgy gondolhatja, hogy a mérkőzést Bognár Tamás fogja vezetni. Megint minek kell mindenkit hülyének nézni?

 

Budapest Honvéd - Paksi FC

MLSZ kód: 1446305
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Pillók Ádám
Asszisztens 1: Georgiou Theodoros
Asszisztens 2: Becséri Gergely
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Zierkelbach Péter
Tartalék jv.: Király Krisztián

 

Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia

MLSZ kód: 1446307
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Berettyán Péter
Asszisztens 2: Szécsényi István
Alapvonali assz 1.: Farkas Ádám
Alapvonali assz 2.: Takács János
Tartalék jv.: Horváth Róbert

 

Mezőkövesd Zsóry FC - Kaposvári Rákóczi FC

MLSZ kód: 1446308
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Garai Péter
Alapvonali assz 1.: Berke Balázs
Alapvonali assz 2.: Ducsai József
Tartalék jv.: Bornemissza Norbert

 

Kisvárda Master Good - DVSC

MLSZ kód: 1446310
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Iványi Zoltán
Asszisztens 1: Albert István
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Csonka Bence
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Medovarszki János

 

Újpest FC - DVTK

MLSZ kód: 1446306
Forduló: 13. forduló
Dátum: 2019-11-23 - 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Szalai Balázs
Alapvonali assz 1.: Erdős József
Alapvonali assz 2.: Molnár Attila
Tartalék jv.: Szalai Dániel
Tiltakozik a Kaposvár OTP Liga / NB-s bajnokságok
2019.11.22 06:59
Tiltakozik a Kaposvár

7 mérkőzés, 10 ítélet: a Kaposvárnál külön összeállítást készítettek a szerintük a csapatukat sújtó bírói hibákr&oa

7 mérkőzés, 10 ítélet: a Kaposvárnál külön összeállítást készítettek a szerintük a csapatukat sújtó bírói hibákról az OTP Bank Liga őszi idényében.

Ahogy arról beszámoltunk, az utóbbi hetekben az OTP Bank Liga újoncánál és sereghajtójánál, a Kaposvárnál többször is kritika érte a játékvezetők ténykedését, akik a somogyiak szerint sokszor és súlyosan a csapatuk kárára tévedtek.

Először a megbízott vezetőedző, a csapat élére adminisztratív okokból kinevezett Disztl László fakadt ki nyilvánosan, mondván nem kapják meg a kellő tiszteletet a bíróktól sem, ami pontokba is került már a kaposvári együttesnek.

– Mindenben hajtunk, mindenben küzdünk, de olyan dolgokat elvesznek tőlünk, ami egy kis csapatnak még jobban fáj. Ezek a gólok, a pontok, amiket mi nem kapunk meg – mondta az egykori Vidi-kedvenc és válogatott védő.

Nem sokkal később Waltner Róbert szakvezető a csakfoci.hu-nak adott interjúban konkrét példákat is említett, amikor egy-egy játékvezető a Rákóczit sújtotta vitatható döntésével.

– Tisztában vagyok vele, hogy ők is emberek, ők is hibázhatnak, de most már szinte minden meccsen van egy nagy hibájuk, amivel minket sújtanak és amit nehéz elfogadni. Ez nagyon bánt minket, hiszen emberek sorsával, jövőjével játszanak – fogalmazott akkor Waltner.

Ezúttal pedig egy ritkán látható módját választotta a klub a tiltakozásnak, figyelemfelkeltésnek: egy kommentár nélküli, de “Sorsdöntő pillanatok” címmel tett közzé egy videós összeállítást a Kaposvár a hivatalos Facebook-oldalána arról, mely játékvezetői ítéleteket, döntéseket tartottak igazságtalannak az ősz során. Hasonló lépést egyébként a Ferencváros tett még 2018 tavaszán – kattints!

Három olyan talákozó is volt a kaposváriak szerint, amikor két olyan ítélet is született, ami csapatukat hátráltatta.

Az összeállításban látható esetek, jelenetek:
1. ZTE-Kaposvár: A hazaiaknak megítélt büntető (játékvezető: Karakó Ferenc)
2. Puskás Akadémia-Kaposvár: Egy meg nem adott 11-es (Farkas Ádám)
3. Honvéd-Kaposvár: Meg nem adott 11-es (Erdős József)
4. Kaposvár-MOL Fehérvár: Meg nem adott 11-es (Iványi Zoltán)
5. Paks-Kaposvár: Két meg nem adott 11-es (Bogár Gergő)
6. Kaposvár-Kisvárda: Meg nem adott 11-es (Solymosi Péter)
7. Puskás Akadémia-Kaposvár: Beliczky meg nem adott gólja (Farkas Ádám)
8. Kaposvár-Újpest: Banai meg nem adott öngólja (Pillók Ádám)
9. Kaposvár-ZTE: Ádám meg nem adott gólja (Karakó Ferenc)

 

 

Sorsdöntő pillanatok

Sorsdöntő pillanatok

Közzétette: Hivatalos Kaposvári Rákóczi FC – 2019. november 19., kedd